Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Diszkréten eldugja a Fidesz vereségét a híradó.hu

2013.11.25. 02:13 - eroica

Nem túlzás azt mondani, hogy a vasárnap fő belpolitikai híre a fóti időközi választás volt. Baján mindössze egy (jobboldali adottságú) választókörzetben volt szavazás, most viszont egy 19 ezres város szavazott. Fóton még 2002-ben is 13 százalékot vert a jobboldali polgármester-jelölt az MSZP-sre. Pedig akkor a 100 napos jóléti csomag után szinte mindenütt nyert a baloldal (ahogy Dávid Ibolya a választási térképre nézve megfogalmazta: "kiömlött a vörös tinta").

Ehhez képest Fóton, ha nem is kiemelkedően, de nyert az ellenzéki összefogás jelöltje. Az MSZP-s Takács Istvánt az Együtt-PM és a DK is támogatta, a Fidesz támogatta ismert helyi politikus pedig csak a negyedik lett. Az Obersovszky Péter fémjelezte közmédiában nyilván nem kellett sokat gondolkodni, hogy ezt a hírt nem tudják a Fidesz számára pozitívan tálalni. Ezért inkább diszkréten betették a közepesen fontos belpolitikai hírek közé. Érdemes megnézni, hogy milyen hírek lettek fontosabbak. Az oldalról a felvétel éjjeli egykor készült, de a fontosabbnak ítélt hírek közül csak egy volt "frissebb" a fóti választásnál, de az is csak a választás eredmény előtt lement Híradó hírét tette ki ("Gyurcsány nélkül szövetkezne az MSZP a DK-val").

A "főbb hírek" között természetesen két kormányzati jó hír is van, mindkettőben fideszes államtitkárok beszélnek.

hirado_hu_cimlap_kozmedia_hirszerkesztes.png
Természetesen a fő hírek alatt sem egyből jön a fóti választás. Előtte még a videó rovatból megtudhatjuk, hogy Csíkszeredán bemutatták a Viktória című operettet.

hirado_hu_cimlap_kozmedia_hirszerkesztes_foti_idokozi.png

Ha egy piaci lap szerkeszti így a híreit arról meglenne a vélemény, de ez a közmédia évi 79 milliárd forintunkba kerül. 7900 forintba fejenként.

Ui.:

A Magyar Nemzet is így eldugva közölte le a hírt, de a Fidesz közlönyétől nem is nagyon vár mást az ember. Igaz Simicska Közgépének ott megjelenő hirdetéseit is mi fizetjük a korrupt közbeszerzéseken keresztül.

Magyar_Nemzet_cimlap_mno_hu_hirszerkesztes_fidesz_foti_vereseg_diszkreten_eldugva_felvetel_kerettel.png

A "mérsékelt, polgári" HetiVálasz.hu pedig sajnos éjjel még nem tudott a fóti eredményről. FRISSÍTÉS: Reggel 7.30-kor végül kitették.

A Magyar Hírlap Online-on is hiába kerestünk beszámolót a fóti választásról, még hétfő délelőtt fél tízkor sincs semmi hír.

Bár őket elvileg nem érdekli az ilyen választások, hisz Széles Gábor megígérte: "energiacellája" kétharmados sikert hoz a Fidesznek. Kár, hogy az ígért októberi bemutató elmaradt.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

79 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr545654622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.11.25. 08:09:15

Fóton is bevetették az utaztatásos láncszavaztatós csodafegyvert ezek nemzeti focialisták!Szegények nagyon benézték ezt a 3 és fél évet.Kiderült róluk hogy csak dumagépek,lopáson csaláson hazudozáson kívül semmihez sem értenek!Pár náci agymosó trükk az össz tudásuk ami az állati ösztöneinkre alapozva rongálja a becsületes dolgos magyarokat.

toportyánzsóti 2013.11.25. 08:11:21

Hiába megy a BBC világhiradó ezeknél,nem megy át nekik,inkább a birnbaum házaspár éceszeit nyomják...

2013.11.25. 10:20:09

gyakorlatilag lényegtelen fél évvel a választások (közel egy évvel az önkormányzati választások) előtt egy kis picsa város választása.
A z sidesz megnyeri 2014 et. orbántól nem szabadulunk. Sajnos nincs ki leváltsa, a bohócok nem tényezők.

helyhej 2013.11.25. 10:54:38

A Fidesz nem indított senkit, csak támogatott, de mindegy. Örüljenek a ballibbantak.

deruyter 2013.11.25. 15:14:45

Nem indítottak senkit, mert a belső csatározásokban lemorzsolódott az összes szóba jöhető saját jelölt. Az, ha beállnak egy független (amúgy CÖF, tehát fideszes) mögé, az azt jelenti, hogy az adott városban már saját néven nem tudnának nyerni. Ez ilyen egyszerű. De még a trójai falovas megoldással sem nyertek.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.11.25. 15:24:43

Az én értelmezésemben az is vereség, ha valaki nem méretteti meg magát. A Fidesz ezt választotta.

szonár 2013.11.25. 15:29:00

Érdekes, ez már sehol nem hír, vajon miért?

Mert a szoci jelölt csak 25%-ot ért el úgy, hogy nem is indult fideszes jelölt - a fidesz beállt egy álcivil mögé - 30%-os részvétel mellett sikerült az összes lehetséges szavazat kemény 7%-át begyűjtenie.

A függetlenként induló volt alpolgármester 21%-ot kapott, a "hivatalos" fideszes jelölttel együtt 40%-ot kapott a két fideszközeli jelölt - öt ilyen durva év után...

Még a liberálbolsevista sajót is látja, hogy ezt a "győzelmet" nem lehet kitenni az ablakba, ezért ninxs túl nagy hírverése.

Sir Galahad 2013.11.25. 15:51:53

Már elnézést, de a bajai választás is pont ugyanilyen jelentéktelen lett volna és ugyanígy nem jegyeznék sehol, ha 1. a baloldal nem harangozza be úgy, mint az első helyszínt, ahol bevetik az összefogás csodafegyverét, 2., ha a baloldal nem hamisít videót. Ráadásul itt a Fidesz még csak jelöltet sem állított, tehát a baloldalnak nem volt kit megvernie (a múltkori békéscsabai eset fordítottja, azzal a különbséggel, hogy a Fidesz nem adminisztratív balf@szkodás miatt nem tudott jelöltet állítani, hanem mert belháborúkban ügyesen szétverték magukat). Szóval ennek a hírnek a jelentősége tényleg minimális, és ahogy látom, a balra húzó média sem hangos tőle.

putris72 2013.11.25. 15:54:17

Ellenfél nélkül,ilyen részvétel mellet ez mért lenne hír!De,hogy mennyire el dugták arra itt egy link:www.hirado.hu/Hirek/2013/11/24/21/Az_ellenzeki_osszefogas_jeloltje_lett_Fot_uj_polgarmestere.aspx !

pánpéter 2013.11.25. 15:56:53

nyertek ballibék végre egy időközit, hol nem indult a fidesz, és most ennek hozsannázik ez a végtelenül ostoba blog is.
gigantikus siker.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.11.25. 16:05:32

Hogy elrejti-e? El hát. Ezért tartják. Nem érdekes.

Amúgy sem lényeges ez. Persze azért a narancsproletárok így is elkzdtek fikázódni, mert libsizni. Business as usual.

Circus 2013.11.25. 16:05:33

Narancsos srácok!

Ha ez tényleg nem akkora durranás, akkor azt minek kell tulajdonítani, hogy az első 10 hozzábeszólásból 6-7 kormánypárti, és csak 3-4 ellenzéki/semleges?
(meg most +1, én)

Nem lehet, hogy esetleg túlreagáltátok?
:)

barli 2013.11.25. 16:10:00

@Circus: "Ha ez tényleg nem akkora durranás, akkor azt minek kell tulajdonítani, hogy az első 10 hozzábeszólásból 6-7 kormánypárti, és csak 3-4 ellenzéki/semleges?"

Hát mert ez az országos átlag a KVK-k szerint :)

gabuscica 2013.11.25. 16:24:00

1. A Fidesz nem indult, tehát nem tudott veszíteni.

2. Vagy mégis? Akkor az SzDSz is vesztett, sőt, veszteni fog innentől mindent.

3. A libbant lett a legutolsó.

4. A helyközin számtalanszor nem indult ilyen-olyan ellenzéki párt. Akkor miért nem szóltatok, hogy háháhá, vesztettetek?

gabuscica 2013.11.25. 16:25:30

@Circus: hülyeséget, demagógiát kiigazítani nem túlreagálás, bár valóban nincs sok értelme. Az tuti, hogy a szemetekben ez a győzelem sz¤rt sem ér, azért nem sereglettetek ide.

gabuscica 2013.11.25. 16:27:10

@putris72: hazudnak reggel, éjjel meg este. Ősi beidegződésük.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.25. 16:31:01

Harrach EPIC: függetleneket győztek le. :D

Ilyenkor független, Bayer Zsolti meg civil mi?!

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.11.25. 16:33:20

Azt aranyosan "kifelejtette" a posztoló elvtárs,hogy az mszmps haverok csalással nyertek Fóton :)))
Gondolom már itt is volt egy videó előkészítve,ha nem ők szállítanák a legtöbb cigányt :)))

kuruc.info/r/2/120759/
kuruc.info/r/2/120789/

Sexual Harassment Panda 2013.11.25. 16:38:10

@wanker cunt: kurucinfo mint "hiteles" hivatkozasi alap??
Ne vicceljunj mar...

Circus 2013.11.25. 16:38:40

@gabuscica:
"szerintetek"
??? Eszedbe nem jut, hogy lehet olyan, aki szerint se ti, se ők....

Tehát, aki nincs veled, az ellened, ugye? Ezt Kádártól hallottam idézni... Sokkal egyformábbak vagytok, mind szeretnétek :)

Parajpuding 2013.11.25. 16:44:08

Ha Retekfalva 3 fős körzetében győz egy narancsork, akkor az a világ felett aratott győzelemmel egyenértékű dicsőség. Amikor meg egy tízezres városban egy általuk támogatott jelölt buktázik, akkor vagy hallgatnak, mint sz@r a fűben, vagy megpróbálják elkenni. Ezek vagytok ti. A felcsúti turhakupac bégető birkanyája:)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.11.25. 16:46:40

Az említett portálokat gyerekek ugyan nem olvassák, de azon a szinten visszamaradottak igen. Miattuk a törvény szerint nem lehet címoldalon a "Hogyan szopott a fidesz Fóton" cikk.

ob.szerver 2013.11.25. 16:50:55

Túlértékelni valóban nem kell. Talán még Kubatov sem költötte el agy parlament választás legális költségvetésének a felét ahogy szokta, és lehet, hogy nem ők gyakorolták a választási csoportos utaztatás most törvényesített módját sem.

Azt viszont nem lehet az ablakba tenni. hogy egy 19 ezres városban olyan közutálatnak örvendenek, hogy még jelöltet sem indítottak.

Vagy van aki szerint igen?

Konzervatív0 2013.11.25. 16:53:39

A tényszerűség kedvéért. A fidesz nem inditott jelöltet. Hogy miért ez más téma. (bizonyára érezte hogy nem fog tudni 25%-ot villantani :))
29,1% jelent meg ami kb 4500 szavazó a 15.400-ból és ennek a 25%-a kb 1100 szavazatot kapott 5 párt közös jelöltje.
idézet az origol:
"Második Bartos Sándor, harmadik Németh József (mindketten független jelöltek), negyedik a Civil Összefogás a Fótiakért Egyesület színeiben induló Földi Pál János, ötödik pedig Vargha Nóra, a Magyar Liberális Párt jelöltje lett."

De itt az ideje győzelmi hinuszt zengeni, ha valaki a szavazatok 25%-át képes volt megszerezni.
Ez igen. Ez aztán szépen megmutatta a piszkos orbánista söpredéknek hogy milyen erőt képvisel az ellenzék.
25%. Ez teljesítmény 4 (vagy inkább 5) párttól.

Csak szólok hogy egy kutyahugyozó faluban többen szavaznak polgármesterre egy átlagos választáson.

ÉS most ismét az origóról a hir:
"Varga Zoltán Péter azt mondta, bizonyítékuk van arra, hogy az MSZP szavazóköri delegáltjának felesége is a kisbusz utasai között volt. A Jobbik a vélelmezett törvénysértés miatt feljelentést tett a dunakeszi járási ügyészségen."

Nofene... még kiderül hogy nem a fidesz a nagy utaztató hanem a szocik?
Mondjuk el sem merek képzelni a videos botrány után hogy épp ők a becsület példaképei ilyet tennének :)

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.11.25. 16:54:43

@Sexual Harassment Panda: Jah,el is felejtettem,hogy a szektás söpredéknek az atv a szentírás,minden más az "náci propaganda" :DDD
Ebbe persze beletartozik a dokumentumokkal bizonyított tényfeltáró írások is

Konzervatív0 2013.11.25. 16:57:08

@wanker cunt: a tényfeltáró álvideók most a divat :)
Lehet indulnak majd a hamisitott dokumentumfilm kategóriában az oscaron.

czjanos 2013.11.25. 17:02:56

Amiről nem beszélünk, az nincs. Illetve, van, csak nem beszélünk róla.

zobod 2013.11.25. 17:25:00

Beszéltek róla, ott van a hírek között, súlyának megfelelően. A bajai buktátoknak volt jelentősége - ti adtátok neki -, a fóti időközinek viszont semmi.

szuperkrumpli 2013.11.25. 17:30:31

közmédia = pártmédia

Szociknak vége 2013.11.25. 17:47:29

Fóton nem indult fideszes jelölt, csaxólok.

Ettől függetlenül durva hogy a bolsik nyertek.

Kim Jong Un 2013.11.25. 17:47:44

@ob.szerver: mar regota szeretnem igy toled direktben megkerdezni, hogy te szemely szerint mit fogsz csinalni a ha a fidesz (+jobbik) jovore is tarol a valasztasokon?
Most nem az erdekel majd, hogy hogyan probalod megmagyarazni hogy az valojaban vereseg, stb stb, meg hogy majd elmesz kulfoldre, meg a tobbi bullshit, hanem arra lennek kivancsi, hogy szerinted, hogy fogod te ezt megelni? Duh, harag, remenytelenseg? Melyek lesznek a fo gondolataid? Felvagod az ereidet majd (sajnos tartok tole nem), kiugrasz az ablakon? Mert, hogy mocskosul ki fog kapni a boszme haverod az nem kerdes, csak az ilyen szemellenzos ballib tetvek reakcioja tenyleg erdekel!

czjanos 2013.11.25. 17:51:51

@csentecsa: Minek indított volna: a trafikokat már szétosztották.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.11.25. 17:54:33

@Brúsz Pringstein: 19 ezres városban 1100-an szavaztak a bolsik 4(!) pártjára.Arról nem is beszélve,hogy szállították a cigányokat :)))

én már a fény gyermeke vagyok 2013.11.25. 17:58:37

@csentecsa: Most képzeld el azt a csókát, akit még a fidesz se vállal fel. Előtted van a feje?
Egyébként ne szomorkodj, majdnem így is nyert. Nem tehet arról, hogy Fóton kevesebb a tűzifa pozitív választó mint Baján.

fidesz=mszp 2013.11.25. 18:10:45

Teljesen mindegy, hogy ki szállította láncszavazni a cigókat kisbuszokkal. Egyformák vagytok, egyformán kutyáztok az EU-nak.

Behajtó70 2013.11.25. 18:13:06

Fidesz jelölt nélkül nehéz legyőzni a Fideszt....ugyi eftársak? És ez lett volna a vezető belpolitikai hír? Hihihi

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.11.25. 18:24:36

Röhejesek vagytok...

Az MSZP kampánycsendet sértett, és busszal szállított szavazókat Fóton.

Ezek a tények.

Na meg az, hogy az index főcímes ballib tetvei erről mélyen hallgatnak.

dual824 2013.11.25. 18:25:40

Van ám most nagy seggvakarás fideszistáknál!

dual824 2013.11.25. 18:25:40

Van ám most nagy seggvakarás fideszistáknál!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.11.25. 18:25:48

@Behajtó70:

Két Fideszhez köthető jelölt is indult. Az ex-jelölt, aki Fidesz színeiben alpolgármester és 2. lett, és a 4. helyezet.

ÖSszességében jóval több szavazatot szereztek, mint az MSZP jelölt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.11.25. 18:27:25

@fidesz=mszp:

Dehogy mindegy..

Baján az MSZP lebukott a hamis videóval, Fóton pedig lebuktak, mert buszokkal szállították a szavazókat.

Magyarul az MSZP választási csaló, és videó hamisító egyben.
Two in one.

Mértékadó értelmiségi (törölt) 2013.11.25. 18:29:32

Ugye csak egy vicc, hogy azok akarják megmondani, hogy mi legyen a hírműsorokba, akik nem olyan rég (amikor egyértelműen balos volt a média) szerkesztői függetlenséget hirdették? :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.11.25. 18:35:07

@Mértékadó értelmiségi:
AZ más.. Gyurcsányék és Medgyessyék nyilván azért rugtak ki darabra kb ugyanannyi embert a Köz-TV-től, hogy a független Hot-Tomi, Aczél, és társaik kiegyensúlyozottan tájékoztassanak..

Tiszta ház, rendes udvar (törölt) 2013.11.25. 18:43:25

Miért a fideszfigyelő közölt posztot erről?
index.hu/belfold/2013/11/24/kampanycsendet_sertettek_foton/

Ennyit a kiegyensúlyozottságról.

Ne mondjátok, hogy majd akkor elítélitek, ha bíróság kimondja a választási csalást, mert Baja esetében sem vártátok ezt meg, hanem a videó (amiről később kiderült, hogy ) láttán elkezdtetek bömbölni...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.11.25. 18:52:33

www.hirek.me/hirek/az-ugyeszseg-vizsgalja-a-foti-utaztatast

Azóta kiderült, hogy több helyi szoci vezető és pereputtya is rajta volt a buszon, amivel szavazókat szállítottak.

Mocskos MSZP mocskos módszerek, hamis videó és választási csalás.

_most_ 2013.11.25. 19:18:46

haha, a fidesz már jelöltet se mer állítani, hogy ne legyen annyira megalázó a vereség :D

Konzervatív0 2013.11.25. 19:28:51

@_most_: hátöö egy 19 ezer fős városban 15ezer szavzati joggal biró polgár szavaztából összekaparni 5 pártnak 1100db-ot tényleg elsőprő győzelem, főleg hogy nem volt fideszes jelölt :)
Szerintem a tagok szűk rokonságából össze lehet ennyit szedni :)

Pop40 2013.11.25. 19:30:22

@_most_:

Igen, most üt majd vissza, hogy annyi eszük se volt, hogy kicsit kevésbé torz kv-kutatásokat hamisítsanak.
Egyre ordítóbb lesz az ellentmondás a narancsbolsi maffia csak papíron (meg a kvk-knál) létező előnye és a valóság között. :))

Elvileg 30%-kal vezetnek, de ehhez képest nincs körzet, amit hoznának. Még a vérjobbos körzetet is bebukják, ha nem buszoztatják a cigókat. :D

Pamuk 2013.11.25. 19:34:34

Lesz nagy riadalom jövő tavasszal, mikor elveszítik a választásokat!

Ilyen volt az mdf is 90-94 között, folyamatosan a saját dicsőségét hazudta. Egész addig, míg már nem volt mit hazudni.
Most meg nincsenek sehol. Bízom benne, hogy a fidesz is ezen az erkölcsi lejtőn indult meg lefele.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.11.25. 19:34:36

@Pop40:

A tények ne zavarjanak.. Pl hogy a helyi Fidesz háborúja okán 2, de inkább 3 jobboldali jelölt indult a Jobbikon kívül.
Azaz a jobboldal közel háromszor annyi szavazatot kapott, mint a balos közös jelölt, a Jobbik nélkül is.

Valamint hogy épp az MSZP buszonzatta a cigókat és le is buktak.

Pop40 2013.11.25. 19:35:02

@Konzervatív0:

"főleg hogy nem volt fideszes jelölt"

Javíts már ki, kedves elvtárs, mert sajna nem beszélem jól a birkamenetes nyelvezetet - " Földi Pál János (Civil Összefogás a Fótiakért, a Fidesz támogatásával) 885," ha ez nem fideszes jelölt, akkor mégis mi?

A CÖF logót, bármilyen hülye is egy átlag fideszes, még az is megismeri, eleget menetelt mögötte birkameneteken.

Konzervatív0 2013.11.25. 19:35:58

@Pop40: kmm kmm, megismétlem 1100db szavazat egy 19 ezer fős városban összejön az 5 párt tagjainak és családtagjainak szavazatából :) 7% azaz hetes százalék a szavazatképes lakosságból :)

Szép volt fiúk, csak így tovább.

Pop40 2013.11.25. 19:41:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

mandiner.hu/cikk/20131124_fot_baloldali_polgarmester_a_fidesz_tamogatta_jelolt_csak_negyedik

"Takács István az MSZP, az Együtt-PM, valamint a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje 1116 szavazattal nyerte a Fóton tartott időközi polgármester-választást vasárnap. Bartos Sándor (független) 954, Németh József (független) 920, Földi Pál János (Civil Összefogás a Fótiakért, a Fidesz támogatásával) 885, míg Vargha Nóra Mária a Liberálisok jelöltje 595 szavazatot kapott. "

A 2 független jelölt az persze mindkettő jobboldali, de a CÖF-ös jelölt az viszont független, mint az előbb nyögte be az elvtársad?:DD
Nehéz eldönteni, hogy ennyire nem bírjátok összehangolni, mit kéne hazudozni a buktáról, vagy ez csak valami perverz narancsbolsi humor. :)

Ha meg az mszp képes buszoztatni úgy, hogy a fidesz igérhet nekik közmunkától elkezdve támogatásig bármit, a szocik meg pont semmit, akkor nagyobb szarban vagytok, mint hittem. :DDDDDDDDDD

Konzervatív0 2013.11.25. 19:45:55

@Pop40: Na segitek.
Egy párt jelöltje az a párttag akit a párt állít, és a párt kampányol a győzelméért.
Egy független jelölt nem párt tag. A nevében is benn van hogy nem párt tagja, tehát a párt nem is finanszirozhatja a kampányát, viszont ha eszmeiségében egyetért vele egy párt és nincs saját jelöltje, akkor támogatottsdágáról bizostja. egy pártnak több támpogatottja is lehet. Szóbeli vállonveregetés + kiteheti a támogató párt logóját mint támogató.
Tessék utána bnézni mi az hogy független jelölt és mi az hogy pártjelölt.

De akkor maradjunk az evidenciáknál. Az indulók között 2 azaz 2db fideszhez köthető jelölt is indult, és a kettő szavazata magasan veri az 5 párti jelöltet.
Csak hogy a tényeknél maradjunk.

De ez mit sem változtat a fenebb leirtakon. 1100 kőkemény szavazat 5 párt tagjainak családjából összejön.
Egy vicc ennyivel nyerni, de ami nagyobb vicc, erről világrengető győzelemként beszélni.

Lesz ez még jobb is :) Pl. ha sikerül 10 pártot összedobni egy akolba, azok családtagjai majdnem dupla ennyi szavazatot fognak jelenteni :)
Hajrá!

Pop40 2013.11.25. 19:49:01

@Konzervatív0: Tudom, tudom, nem számít, kis porfészek.
Meg nem számított Sopron, nem számított Szigetszentmiklós, Nyírbátor, stb, nem számít semmi, csak Baján az az egy szem választókör, ahol buszoztatással sikerült nyerni. :D
Az viszont hatalmas, világraszóló siker volt ugyebár. :D

De amúgy félreértésben vagy, engem nem kell győzködnöd, hitegessétek csak magatokat, milyen jól álltok, engem abszolút nem zavar.
Annál nagyobb lesz a koppanás jövőre. :D

Konzervatív0 2013.11.25. 19:49:33

@Pop40: számold össze pls. amit leirtál :)
3 szerintedd jobboldali ember kb 3000 szavazat az 5 párti baloldalival szemben :)

3000/3 =1000/kop ez nagyjából ki is jött.
1000/5 =200/kop ez kb a támogatottsága a baloldalnak.

Nekem ez jön le abból amit leirtál :)

Konzervatív0 2013.11.25. 19:52:49

@Pop40: Mondta valaki?
Csak maradjunk a tényeknél. A fideszes polgármester lemondott, a fidesz nem inditott jelöltet , viszont az 5 párti baloldali jelölt összevakart 1100 kőkemény szavazatot a leadott 4500-ból egy 19,000 fős városban.

Ez ám a győzelem!

Pop40 2013.11.25. 19:53:02

@Konzervatív0:

Igen, igen, tulképp nyertetek, csak az élelmes ezüstérmes összefogott a szemfüles bronzérmessel. Tudom, 2002-es lemez, röhejes volt már akkor is.

A fidesz által támogatott, birkameneteket szervező CÖF-ös jelölt meg tulképp tökéletesen független. Természetesen. :DDD

Másegyéb? :)
Abba ne hagyd, bearanyozzák az estémet az aranyköpéseid. :)

Konzervatív0 2013.11.25. 19:54:03

@Pop40: ja és kőkemény 10 hónapra választottak polgármestert :)

Pop40 2013.11.25. 19:58:54

@Konzervatív0:

"a fidesz nem inditott jelöltet"

Igen, a fidesz az nem indított jelöltet. A fidesz támogatta CÖF-re meg gondolom, Bajnai hívei szavaztak, nem pedig a fóti birkamenetesek.

:DD

Konzervatív0 2013.11.25. 19:59:49

@Pop40: nagyon sablonos amiket írsz :) mondhatnám tipikus.
Esetleg valami tény is van vagy csak a birkamenetesezés?

Más: Kifijezetten jól szórakozom ahogy próbáljátok eladni győzelemként a bohózatot.

Ám legyen. Sőt le is irom. Gratulálok, jól megmutattátok országnak világnak :) Most aztán reszkessen minden fideszes mert bárhol képesek vagytok bekocsiztatni 1100 szavazót :)

Bohózat az egész. Egy 10 hónapos polgármesterséget a szavazók a helyén kezeltek fóton, ti meg elkönyvelitek hogy győztetek.
Mindenki boldog :) én meg jól szórakozom :)

Pop40 2013.11.25. 20:00:54

@Konzervatív0:

Tyű, ez ám az érv:)

Ugye ezt úgy kell értenem, hogy a szerencsétlen ellenzék jelöltjét csak szánalomból szavazták meg, mert ugye úgyis csak 10 hónapja van?

Bezzeg, ha évekre választottak volna, tuti fideszest választanak. ;)))

:DD

Konzervatív0 2013.11.25. 20:02:30

@Pop40: az egy dolog kire szavaz valaki és megint egy másik hogy indit-e egy párt jelöltet.
Ne feletd el nem ugyan az a mozgósitó ereje egy fidesz jelöltnek és egy támogatott függetlennek,

De mondom, huzd be a strigulát a győzelmeitek közzé, hisz az. :) én meg a bohózatok könyvébe vésem az strigulát, és igbgen jól szórakozom, köszönet nektek.

Pop40 2013.11.25. 20:02:53

@Konzervatív0:
ű
" Kifijezetten jól szórakozom ahogy próbáljátok eladni győzelemként a bohózatot."

Jaja, kínunkban ezt csináljuk. :)

Hamisítottunk magunknak a kvk-kban egy 30%-os előnyt, és mikor ezt sehol nem vagyunk képesek élőben prezentálni, kínunkban megnyerjük a fóti választást (is). ;)))

:DDD

Konzervatív0 2013.11.25. 20:05:08

@Pop40: Csak nézd meg a részvételi arányt egy időközi vagy egy rendes választás között. Ez minden elmond. (remélem megérted)
Ha viszont tényleg elhiszed hogy ez a 29% szavazti hajlandóság álltalános, akkor igen nagy bajok vannak a magukjat demokratikusnak mondó pártok és a szavazók közötti kommunikációban.

Pop40 2013.11.25. 20:05:58

@Konzervatív0:

"Ne feletd el nem ugyan az a mozgósitó ereje egy fidesz jelöltnek és egy támogatott függetlennek,"

Jaj, de aranyos. :))))))))

Akkor most az lesz a lemez, hogy azért a bukta, mert egy CÖF-ös, fidesz támogatta csóka nem rendelkezik azzal a vonzerővel, amivel az echte fideszes jelölt??? :DDDD

Szegény CÖF, innen kell megtudnia, hogy ők nem vonzóak, csak birkamenet szervezésre jók.... :*(((( :DDDD

Pop40 2013.11.25. 20:09:58

@Konzervatív0:

Ebben, az este folyamán először, teljesen igazad van.
Időközin csak a párthívek szavaznak, senki más.

Ehhez jövőre még hozzájönnek a bizonytalanok is.
Hogy ők nagyobbrészt mennyire kormánypártiak, háááát.... Ez ügyben sajnos nincsenek számodra túl jó híreim, ha ők bejönnek a képbe jövőre, az nem enyhíteni fogja a buktát, hanem súlyosbítani. :D

Konzervatív0 2013.11.25. 20:11:30

@Pop40: ez a bla bla rész. Nem szeretek szocitól idézni de a nyelvgéniusz kovács lacátok mondta: nem közvélemény kutatást kell nyerni.

Ha követem az evidenciádat, akkor nem kell beszarni a baloldallnak a parlamenti választásoknál, hisz a fidesz a fasorban sincs. Még talán össze sem kellene fognotok, mert egyenként is jobbak vagytok.

Majd kiderül. Ha ebben az roszgában a következő 4 évben szoci kormány lesz megeszem a sapkámat, és ezt tudják a szocik is.

Ha a fidesz nem csinál 50%-ot akkor nagy bajba kerül mindenki, mert a jobbik a maga 14%ával ott lesz a mérleg nyelvén és vagy összefognak vele vagy lesz egy kisebbségi kormánmyzás, de az nem fog sem mesterházival sem bajnaival sem gyurcsánnyal menni.

Szóval tessék gyurni az 50%-ra, ami akár hogy is számolom nem igazán látszik körvonalazódni még az ilyen fényes győzelmekkel sem :)

Konzervatív0 2013.11.25. 20:12:31

@Pop40: hajrá! térjünk akkor rá vissza :)

bioLarzen 2013.11.25. 20:28:50

@Konzervatív0: Hmmm... érdekes egy fidesznyiket "Konzervatív0" nickkel látni...

bio

Pop40 2013.11.25. 20:46:47

@Konzervatív0:

"Nem szeretek szocitól idézni de a nyelvgéniusz kovács lacátok mondta: nem közvélemény kutatást kell nyerni."

Bizony. Igaza is volt. A fidesz abban az évben is megnyerte a kvk-kat.
A szocik meg a választást. :)

"Ha ebben az roszgában a következő 4 évben szoci kormány lesz megeszem a sapkámat, és ezt tudják a szocik is."

Remélem, valami természetes rostokat tartalmazó sapkád van, nem venném a lelkemre, ha megfeküdné a gyomrod...
Párold még azért egy kicsit a következő hónapokban, könnyebb legyen elrágni.:)

Hogy ezt tudják a szocik is, azzal vitatkoznék. Kötve hiszem, hogy őket nagyon érdekelné a te sapkád. :P

Igazán mókás lenne, ha Vityának össze kéne állnia Vonával. Túl azon, hogy elég nehéz lenne megmagyarázni a szavazóknak, nagy poén lenne, milyen sebességgel basznák ki Orbánt a Néppártból, és úgy unblock Európából.
Jó kis poén lenne. :D

"Szóval tessék gyurni az 50%-ra, ami akár hogy is számolom nem igazán látszik körvonalazódni még az ilyen fényes győzelmekkel sem :)"

De azért egy kicsivel könnyebb belelátni, mint a 30%-os fideszes vezetést, amivel a kvk-k kábítják azt a réteget, aki még beveszi ezt... :DDDDD

Pop40 2013.11.25. 20:47:21

@Konzervatív0:

jó ötlet, tegyük ezt :)

Blogger Géza 2013.11.25. 21:02:40

Nos, ha az egymással iszonyatosan összefogott baloldal 2014-ben országosan is 25%-t kap, nyugodtan hátradőlhet az ország, nem vagyunk veszélyben :)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.11.25. 21:42:58

@Blogger Géza: Nana, ezt ne kapkodd el. Hétfőtől Fóton lehet hogy közéd akarnak lőni.

guu 2013.11.25. 21:54:33

Tök igaz ,tényleg jól elrejtett a fóti választást a fideszes média.
A kislétai videóról közben kiderült ,hogy megint csak megrendezett az egész. Nézegetem de nem találom a hírt az Indexen. Kedves eroica segítenél megkeresni? Köszi előre is :)

fists 2013.11.25. 22:00:28

Szánalom.hu :) Nagy baj lehet baloséknál, ha egy olyan győzelemnek örülnek nagyon, ahol nem is volt fideszes jelölt, és nem is volt fideszes kampány. Hát azért ebben ne nagyon reménykedjenek jövő áprilisban...:)))

Naga Jolokia 2013.11.27. 21:52:35

Ó bazz! A fidesz nem is indult nem kampányolt ,max támogatott egy jelöltet.


süti beállítások módosítása