Dániel Péternek két jó lépése volt. Először 2010. november közepén Károlyi-szobornál.
Ez volt az a tüntetés, ahol a Jobbik – amolyan zaftos széljobbos humorral – zsidó fejfedőt, kipát tett a szobor fejére. Dániel Péter pedig odament, hogy egy szál rózsát tegyen a szoborra.
Azóta sokan megdicsérték Dánielt a bátorságáért (sokszor ő saját magát is). Bátor is volt, de ennél fontosabb az, hogy ekkor megfelelőek voltak a szerepek. A Jobbik szokása szerint gyalázkodott és zsidózott (épp Károlyit, a magyar grófot zsidózta …); a helyszín is megszokott volt, hiszen előtte már többször leöntötték a szobrot vörös festékkel.
Akkor nagyon rendben volt szerep Dánielnél is: a békés gesztus a szál virággal, a Gandhi-filmbe illő.
Ezután sokfelé kanyarodott Dániel története. Próbált mozgalmat szervezni, több-kevesebb sikerrel. Volt egy-két jó akciója a szobornál 2010-ben, a Facebook-profilja szépen nőtt. De tavasszal már mások szervezték a kisebb-nagyobb tüntetéseket, és ő hívatlan közreműködőként próbált a mikrofonok közelébe kerülni.
Maradtak a magányos akciók, mint amilyennel indult: amikor kaszinótojást kent a hivatalosan kifüggesztett NENYI-re. Egyszer ez jó poén, a bíróság is úgy ítélte meg, hogy belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. Egy évvel később már fáradt ötlet volt, hogy az alaptörvény asztalát is összekente néhány önkormányzatban.
Egyre kevésbé lehetett követni Dániel vitáját a Gój Motorosokkal. Az ember ne álljon le ilyen alakokkal, mert a végén összekeverhetik velük. De igazán akkor ment bele a mocsárba, amikor Wittner Máriát egy primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prostinak nevezte. Nem felindultságból, ami előfordulhat, hanem írásban. Kellemetlen volt, hogy Dániel, aki ügyvéd, bocsánatkérésre kényszerült. A Wittner-ügy után nemkívánatos személy lett a DK környékén is.
Persze, szögezzük le: nem könnyű normálisnak maradni egy egyre zűrösebb világban. Jellemző történet: A tüntetés végén, még ott, a Károlyi-szobrot megpróbálta ledönteni néhány felhevült jobbikos. Akkor a rend őrei megvédték a szobrot, amit idén már hivatalosan döntötték le. Utána pedig elkezdődött a Horthy-szobrok állítása.
A hülyeség eszkalációja címmel írtunk erről, és Dániel Péter tervéről, hogy ezúttal ő tervez leönteni egy Horthy-szobrot vörös festékkel. Megtette. Ő most is úgy érezte, hogy bátor, de nem vette észre, hogy áttévedt a másik oldalra. Bármennyi történelmi érve is volt Horthy ellen, mégiscsak szoborgyalázás volt, amit tett. Átlépte azt a határt, ami korábban stílusban, morálisan a széljobbosoktól elválasztotta.
Tévedett, a Horthy-kultusz ettől nem gyengült; akciója csak olaj volt a tűzre. A gyalázkodás, amit erre kapott, az persze a széljobbot minősíti. S az is, hogy hány szobornak estek neki válaszul. Dániel azt írja, hogy az utóbbi időben már rendőri védelem alatt kell élnie.
A történet végére értünk, Dániel most bejelentette, hogy visszavonul. Nem futja végig a pályát az Orbán-korszakban, középtávnál befejezi. Ez volt a második jó lépése.
Búcsú-posztjában sokmindenről ír. Egy blogger még azt is kiolvasta belőle, hogy talán Bajnait javasolná az ellenzéki összefogás középpontjának. A gondolat szimpatikus, de nem azért, mert esetleg Dániel Péter egyetért vele.
Őt sosem megfontolt gondolataiért becsültük. Azért becsüljük, mert egyszer egy jó szerepet vállalt, bátran. Ennyi volt.
Másoknak kell folytatniuk, okosabban.
Utolsó kommentek