Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Orbán elárulta: cél az adóztatás

2012.06.18. 21:08 - Fidelio

Címkék: interjú orbán die presse

Nincs épelméjű politikus, aki ezt a célt kimondaná. Márpedig Orbán ezt tette a Die Presse-nek adott interjúban.
Igaz, ő sem „bontotta ki az igazság minden részletét”.

Orbán egy bátor állítással indított: „Magyarország nagyon sikeres volt a válság kezelésében.” – ez olyan szép, hogy akár Matolcsy is mondhatta volna egy tündérmesében.

Orban_pavatanc_1.jpgA pávatánc: hogyan kezeljük a külföldi tárgyalópartnereinket

A konzervatív osztrák lap újságírója vissza is kérdez: de hiszen Magyarország csak 9%-os kamatra kap hitelt, ez lenne a siker jele? Orbán természetesen nem erre válaszol, hanem ügyesen átcsusszan a neki kedves ügyekre: „Amikor az ember sikerről beszél, akkor ez azoktól a céloktól függ, amelyeket kitűzött magának.”

Mostantól koncentráljunk a célra, amit sikerült elérni: „Azóta 2,6 millió helyett 3,8 millió az adózók száma.
Mit sikerült tehát megvalósítani? Az adózók számának növelését.Tehát ez volt a cél.

A cikkünk itt véget is érhetne. Az adócsökkentés kormányának feje bevallotta a titkot, mint Gyurcsány Őszödön, aki utána magyarázkodhatott: „Nem bontottam ki az igazság minden részletét.”

De ne lelkesedjünk, szó sincs beismerésről, sőt. Orbánnak eszében sem volt a sikeres célok között emlegetni az adóztatást. Ezt mondta: a „cél a munkaviszonyban állók létszámának növelése volt. Azóta 2,6 millió helyett 3,8 millió az adózók száma.”

És sikerült neki a csúsztatás. A dolgozók számának növelése helyett eladott a Die Presse-nek egy adóztatási változtatást (most már a minimálbéren levők is fizetnek jövedelemadót). A riporter nem kérdezett vissza.

Lám, a furfangos magyar miniszterelnök milyen ügyesen megvezette a labanc firkászt – mosolyoghatunk dús magyar bajuszunk alatt. De van egy baj. Ezt Orbán már kipróbálta rajtunk. Elmondta március elején az iparkamaránál, és május végén a kormánytévében is, egy ’exkluzív’ interjúban. Egy-két blogger morgott emiatt „helló Viktor, ja, egy tollvonással, amikor az adójóváírást eltöröltétek”, de a dolog még hullámot sem vetett a hazai politikában.


Itt Matolcsy nyilatkozik a tündérmeséről

Most sem fogják tüntetők megszállni a Kossuth teret. Pedig volt itt más füllentés is. Csak példaként, épp a sikeresen teljesített céloknál:
„Kormányra kerülésem idején, két évvel ezelőtt Magyarország rosszabb állapotban volt, mint Görögország.” Emlékszünk: két éve Kósa (és másnap Szijjártó) épp azzal tudta megrengetni a tőzsdéket, hogy azt állította, hasonlóan rossz helyzetben vagyunk, mint Görögország. Majd a tőzsdék lassan visszaálltak, mert a nyilatkozatok ellenére tudható volt, hogy közel sem olyan rossz a helyzet.

Szóval Orbán – némi joggal – magabiztos volt, az interjú más helyén is:
– Az Ön kinyilvánított célja a baloldal szétzúzása Magyarországon.
– Ez sikerült nekem.

Viktor, lehet, hogy mást is sikerült szétzúzni.

 

Az Örülünk, Vincent? blog remek "infografikája", hogy 2 év alatt mennyit változott a fideszesek álláspontja az IMF tárgyalásokról és azok időpontjáról. (A nyilatkozatok hónapját mutatja pontosan, a napot nem, de így is tanulságos).

imf_naptar_fidesz_politikus_nyilatkozat_orban_matolcsy.gif

 

Végül néhány érdekes részlet a Die Presse konzervatív osztrák lap „Szétzúztuk a baloldalt” címmel megjelent Orbán-interjújából:

– Ön el akarja vezetni Magyarországot az euróövezetbe?
– Azt kell tennünk, ami Magyarország érdekeit szolgálja. Még nem tudjuk, hogyan vészeli át az euróövezet ezt a válságot, és hogy jobb lesz-e benne lenni, vagy kívül maradni. Mostanában az euróövezeten kívüli országok sikeresebbek voltak a pénzügyi válság elleni harcban.
– De ezen nem Magyarországot érti…
– Magyarország nagyon sikeres volt a válság kezelésében.
– Kilenc százalékot tesznek ki a kamatok, amelyeket Magyarországnak a kölcsöneiért kell fizetnie. Ez nem feltétlenül a siker jele.
– Amikor az ember sikerről beszél, akkor ez azoktól a céloktól függ, amelyeket kitűzött magának. Kormányra kerülésem idején, két évvel ezelőtt Magyarország rosszabb állapotban volt, mint Görögország. Az első projekt, amelyet az IMF 2008-ban Európában elindított, Magyarország megmentését szolgálta. Mostanra Görögország összeomlott, Magyarország még mindig talpon van. A második cél a munkaviszonyban állók létszámának növelése volt. Azóta 2,6 millió helyett 3,8 millió az adózók száma. Harmadszor az államadósság kevesebb, mint két évvel ezelőtt volt. Ez 50 százalékos növekedés. Nem mondhatjuk azt, amit Ferenc József császár mondott, hogy minden a legnagyobb rendben van. Komoly nehézségeink vannak, de eddig nagyon sikeresek vagyunk abban, hogy közeledünk a céljainkhoz.
– Ön 2010-ben nagy hangon meghirdette, hogy nincs többé szükségük segítségre az IMF-től. És most újra sorban kell állniuk egy 15 milliárd eurós hitelért, mert a magyar állam szemmel láthatólag nem képes önmaga refinanszírozására.
– Ez nem felel meg a valóságnak. Képesek vagyunk finanszírozni az államot IMF-hitelek nélkül. De a kölcsönök kamatai nagyon magasak. A kérdés nem az, hogy tudjuk-e finanszírozni az államot. A kérdés az, hogy milyen áron. Továbbra is jelen vagyunk a pénzügyi piacon, és nem is szándékozunk elhagyni.
[…]
– Az Önök kormánya miért pazarolt az első két évben sok energiát olyan témákra, mint a médiatörvény vagy az új alkotmány, amelyek nem igazán fontosak a magyar lakosság jóléte szempontjából, ahelyett, hogy a gazdaságra koncentráltak volna?
– A médiarendszer Magyarországon bénult volt, mert a médiahatóság a szocialista kormány alatt, a választások előtti utolsó félévben működésképtelen volt. Nem volt intézményes keret a média számára. Az energiánkból nem több mint két hónapot fektettünk ebbe.
– De ez a törvény, amely a sajtószabadság korlátozásával kapcsolatos félelmeket váltott ki, nagyon nagy port vert fel.
– Ez nem állt, és továbbra sem áll szándékunkban.
– Nem látták előre a bírálatokat?
– A bírálat haszontalan és értelmetlen volt. De a politikában vannak néha haszontalan és értelmetlen viták.
– Ön meg tudta érteni a bírálat bármelyik aspektusát?
– Bizonyos technikai részleteket értettem.
[…]
– Más államok konszenzussal hoztak új alkotmányt. Önök miért nem vonták be jobban az ellenzéket?
– Pontosan ezt tettük. Egy nemzeti konzultáció keretében minden magyart megkérdeztünk. Parlamenti bizottságot állítottunk fel az új alkotmány kidolgozására, és minden párt meg volt híva. De egyes ellenzéki pártok ezt elutasították. Mit lehet ilyenkor tenni? Egy nőt sem lehet esküvőre kényszeríteni.
[…]
– Az Ön kinyilvánított célja a baloldal szétzúzása Magyarországon.
– Ez sikerült nekem.
– A felmérések szerint a szocialisták már majdnem megint egy szinten vannak a Fidesszel.
– Minden időközi választást megnyertünk. A politikában a győzelmek és a vereségek soha nem tartanak örökké. Mi a baloldalt szétzúztuk a legutóbbi választásokon, amikor kétharmados többséget szereztünk.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

178 komment

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr294596676

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Nézőpont Intézet rózsaszín szemüvegben kutatja a Fidesz jövőjét 2012.06.18. 23:22:41

Mráz Ágoston Sámuel és csapata sokkal népszerűbbnek láttatja a Fideszt, mint más közvéleménykutató cégek. Szerintük a teljes felnőtt lakosság 28 százaléka, míg a Medián szerint csak 22, az Ipsos szerint 17, a Tárki szerint pedig csak 16 százaléka szava...

Trackback: Közösség ellen izgat és emberi méltóságot sért a Véleményvezér blog írása 2012.06.18. 23:17:55

  Uszító hangú posztban követeli a nyugdíjak inflációt követő mértékű emelésének a beszüntetését a Véleményvezér blog. A szerkesztőséghez közeli blog írását az Index a címlapján is ajánlja. Hangsúlyoznám: a Véleményvezér blog az ellen uszít, hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Bubó 2012.06.18. 23:10:47

nem lesz ennek jó vége...

adambum 2012.06.18. 23:11:03

Na és hány ember él busás gazdagságban, minimálbéren bejelentve?

Nem az alacsonykeresetűeket akarom szivatni, de valóban, amíg nincs magasabb foglalkoztatás, addig EZ is cél, hogy többen adózzanak. Ha többen fizetnek adót, az állam is többet lát.

Lehet, hogy ezt sokan szemétségnek találják, de valójában szó sincs semmilyen igazságrészletről, ez a színtiszta igazság...

Rodolfo63 2012.06.18. 23:13:05

de nem az államnak kellene többet látnia, a gazdaságnak kellene jobban teljesítenie - de ezek a dolgok ezt mind lassítják

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.06.18. 23:15:05

igen, szerintem is az lenne a cél, hogy senki se adózzon!!!

eßemfaßom meg áll 2012.06.18. 23:15:30

A szemét Patás, pedig célnak tüzhette volna azt is, hogy fizesse egy ember a többi 9.999999 eltartását.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.06.18. 23:16:02

végül is lehetne csak 1millió adófizető nem? majd a faszunkra petrólámpát akasztunk és eltartunk 9 milliót, csak úgy..hogy a fideszfigyelőnek is jó legyen...
értetlen majom, egy ekkora ostoba posztot bazdmeg egy ilyen mondat után....

eßemfaßom meg áll 2012.06.18. 23:20:55

Remélem Lesz olyan bátor az mszp, hogy kiállnak a választások előtt: "Ha nyerünk, csak az mszp parlamenti képviselői fognak adót fizetni az országban, mert adót fizetni rossz, de mi hősök vagyunk"

Cny 2012.06.18. 23:23:20

www.apeh.hu/magyar_oldalak/nav/szolgaltatasok/adostatisztika/szja_111017.html

Többen megírták, a Nav honlapjáról is letölthető, 2010-ben 3 525 536 adót (SZJA) fizető állampolgár volt hazánkban.

Csak azt nem értem, miért nem meri senki szemébe mondani a miniszterelnök úrnak, hogy a 2,6 milliós adat hamis?

Sírköves Slomó 2012.06.18. 23:24:58

Orbán kjó ebben az interjúban, a riporter meg szánalmas.

Sírköves Slomó 2012.06.18. 23:25:53

@Cny: Adójóváírás megvan, tesóka?

eßemfaßom meg áll 2012.06.18. 23:32:22

@Cny: levonod belőle a közalkalmazottakat (ők ugyanis bár fizetnek adót de csak azt adják vissza az államnak amit fizetésként tőle kaptak) és meg is van a kétésfélmillió valódi országeltartó.

christophe 2012.06.18. 23:32:47

tok folosleges M.o -n adozni,ugyse kapsz èrte semmit(eu.a padlon,rendor csak esemèny utàn mer kimenni,tomegkozlekedès èletveszèly,autopàlyàk utak fizetos,egyetem ugyszintèn)az adobol csak a sok semmirekellot tartod el,aki èletèben nem dolgozott(Orbàn,Kovèr,Deutch.....)

korxi 2012.06.18. 23:33:11

Na. Aki engem ismer az tudja hogy ami a legtávolabb áll tőlem az a fidesz-orbán szeretet, döbbenet az a dúlás amit az országban művelnek.
De amit írtok az túlnyomórészt baromság. Igenis alapvető cél kell hogy legyen a 2,6 millió adózó számának növelése. Igen, azzal IS hogy a minimálbér után is adózni kelljen. Persze az igazi eredmény tényleg az lenne, ha az aktívak számának növekedése miatt nőne az adózók száma és itt már jön a matolcsys hazudozás amit ti is részleteztek.

TARTYOM 2012.06.18. 23:33:53

Van olyan értelmes ember aki nem szégyenli hogy magyar?

Kétlem.

Sírköves Slomó 2012.06.18. 23:35:39

@eßemfaßom meg áll: Először a 2,5 millió 80%-át most is 300e alkalmazott fizeti, másodszor a cégek többet fizetnek be, mint a 2,5 millió magánszemély.

Cny 2012.06.18. 23:36:28

Tanulmányozd át a letölthető táblázatot!

4 567 985 fő készített adóbevallást 2010-ben, a a 3 525 536 azoknak a száma, akik ténylegesen fizettek is személyi jövedelemadót. átlagosan 422 ezer forintot. Nyilván lehetett volna ez több. De az ország első emberének illene valós adatokkal illusztrálni a mondanivalóját.

Cny 2012.06.18. 23:38:53

@eßemfaßom meg áll:

Akkor a 3,8 millióban már nincsenek közalkalmazottak?

letmetellyou 2012.06.18. 23:44:57

Szájba köll baszni, de úgy, hogy Fölcsútig pörögjön a feje a köcsögnek. Mikor oda ért, akkor el lehet kezdeni beszélgetni az elszámoltatásról. Lehetőleg egy jó nagy semjénes seggbekúrás után.

Cny 2012.06.18. 23:45:58

@eßemfaßom meg áll:

Ha a mostani 3,8 millió adózóban nem lenne egyetlen közszolga sem, akkor már régen ünnepelni kéne a megvalósított célkitűzést, az egymillió új munkahelyet!

eßemfaßom meg áll 2012.06.18. 23:48:55

@Cny: Nem munkahely, adófizető. Nem ugyanaz.

dr. Bubó 2012.06.18. 23:52:16

hál'isten ezek az orbán barmai mind buta lusta luzerek

legelőbb ők hullanak az adók és az infláció suja alatt...

mind meggebednek... 2 706 292 (-1 mikovec távol)...

a saját birkáit fajja fel a felcsúti aranylábú csodacsatár

ezek még azt is lehitték hogy a magánnyugdíjat megvédték...

amikor simán álamosították... szerencsétlen zombirkák...

Cny 2012.06.18. 23:56:15

@eßemfaßom meg áll:

Ezzel én is tisztában vagyok. De én csak azt a csúsztatást alkalmaztam, mint a miniszterelnökünk, ki az adózók számába hol beveszi, hol nem a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket. Így lehet szép eredményeket kimutatni.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.19. 00:06:45

@adambum:

"Na és hány ember él busás gazdagságban, minimálbéren bejelentve?"

Szerinted? Tudsz pontos számadatokat? Neveket esetleg?

*

"Nem az alacsonykeresetűeket akarom szivatni, de valóban, amíg nincs magasabb foglalkoztatás, addig EZ is cél, hogy többen adózzanak."

Hol van az a bizonyos egymillió új munkahely időarányos része, amit a Fideszcsürhe a kampányban a négyéves ciklus végére ígért? Hol vannak az intézkedések, a törvények, amelyek kiszámíthatóvá tennék a vállalkozások jövőjét?

*

"addig EZ is cél, hogy többen adózzanak."

Jelenleg NETTÓ 88.000 forint körül van Magyarországon a létminimum. Jelenleg a magyar lakosság fele a létminimum alatt él. Aki a létminimum szintű megélhetést sem biztosító jövedelmeket adóztatja, csak azért, hogy "többen adózzanak", az nem csak idióta, mert a fekete gazdaság felé tolja a munkaerőpiacot, de velejéig gonosz ember is.

*

"Ha többen fizetnek adót, az állam is többet lát."

Ha ez igaz lenne, akkor nem agyalnának hetente újabb adónemeken. De mivel hetente újabb adónemeken agyalnak, azt kell, hogy gondoljuk, egyik nagyszerű elképzelésük se hozza azokat a pénzeket, amiket a bevezetéskor "látni akartak" belőle.

*

"Lehet, hogy ezt sokan szemétségnek találják, de valójában szó sincs semmilyen igazságrészletről, ez a színtiszta igazság..."

Nem szemétség, hanem hozzá nem értés, ostobaság, kisebbrendűségi komplexust és tanácstalanságot leplezni igyekvő öntelt kivagyiság és itt nem részletezendő forrásokból táplálkozó bosszúállás.

Wolff 2012.06.19. 00:12:07

Ideje lenne ha végre mindenkinek feltűnne, hogy a minimálbér szja mentessége soha nem jelentette azt, hogy a minimálbéresek mentesek minden más köztehertől (járulékok) is. Tehát a minimálbéresek már akkor is adóztak, amikor még nem fizettek szja-t. Az már csak hab a tortán, hogy 2010 januárjában már szja-t is fizettek, még ha nem is sokat. Egyszóval nem azért hazudott Orbán, mert az adóemelést foglalkoztatásbővítésnek akarta eladni, hanem azért, mert azt állította, hogy korábban nem adóztak volna azok, akik pedig adóztak.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.19. 00:12:49

@Cny:

"Csak azt nem értem, miért nem meri senki szemébe mondani a miniszterelnök úrnak, hogy a 2,6 milliós adat hamis?"

*

Sok fórumon leírták már.

Szerinted mennyire érdekli a valóság a beszédeket író stábot?

Wolff 2012.06.19. 00:14:28

@Cny: És az szja nem az egyetlen közteher, amit lényegében adókét fizetünk meg a jövedelmünkből.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.19. 00:16:25

@eßemfaßom meg áll:

"levonod belőle a közalkalmazottakat (ők ugyanis bár fizetnek adót de csak azt adják vissza az államnak amit fizetésként tőle kaptak) és meg is van a kétésfélmillió valódi országeltartó."

*

Tévedésben vagy.

Az orbáni statisztikában a közalkalmazotatk, köztisztviselők is benne vannak a létszámban, sőt, a közmunkások is, akik elvben szintén adófizető polgárok, bár az ő bérüket is az állami költségvetés állja.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.06.19. 00:22:27

Ezt az "adócsökkentés kormánya" kifejezést annyiszor emlegetik a mostani kormánnyal kapcsolatban, valaki igazán elmondhatná már, honnan ered. Az én emlékeim szerint ez ugyanis Gyurcsány Fletó bon mot-jai közül volt az egyik, köze nincs a Fideszhez.

index.hu/belfold/parlam070611/ez_a_kormany_az_adocsokkentes_kormanya_lesz/

sárkányfő 2012.06.19. 00:34:30

Orbán - 2010. július:
"Az ország pénzügyi helyzete ma stabil, és kiszámítható."

www.mr1-kossuth.hu/hirek/gazdasag/matolcsy-elkeszult-az-uj-szechenyi-terv-koncepcioja.html

Orbán - 2012. június:
"Kormányra kerülésem idején, két évvel ezelőtt Magyarország rosszabb állapotban volt, mint Görögország."

Most akkor hazudott, vagy most hazudik? (Költői kérdés volt, tudjuk a választ)

dr. Bubó 2012.06.19. 00:41:39

@sárkányfő: mindig hazudik...

fides mafia

Sírköves Slomó 2012.06.19. 00:45:37

Ne vicceljünk már, amikor nagyobb munkahelyteremtő jön munkahelyenként 20 milliós támogatást kap. Ez mennyi idő alatt jön vissza egy minimálbéres, vagy akár egy átlagbéres adóiból, járulékaiból? Azért annyit higgyetek el, hogy a minisztériumban sokkal jobban tudják, hogy IGAZÁBÓL kikre van szüksége az államnak, de ezt nemigen hangoztatják, mert nem azonos a választókkal....:)

sárkányfő 2012.06.19. 00:46:31

@eßemfaßom meg áll:
"levonod belőle a közalkalmazottakat (ők ugyanis bár fizetnek adót de csak azt adják vissza az államnak amit fizetésként tőle kaptak) és meg is van a kétésfélmillió valódi országeltartó."

abból már le vannak vonva a közalkalmazottak, de mindegy is, ezzel a logikával sose voltam kibékülve.
pl. egy csomó cég és ember az államnak számláz, tehát ők is csak azt adják vissza, amit az államtól kaptak.
a kormány pl. minisztériumok helyett egy csomó melót a haveri Századvéggel végezetet el, milliárdokért, akkor ezt hová számolod?
Simicska Közgépe már több mint a GDP 1%-áért dolgozik az államnak, ők is csak azt adózzák vissza, amit az államtól kaptak, illetve csak azt amit nem loptak el.

és úgy általában is: talán az ország eltartásához nincs szükség tanárokra, rendőrökre, állami alkalmazottakra? ők talán nem állítanak elő értéket? az ő tevékenységük nincs hatással a gdp-re? ugyan már...

ha ugyanaz az ember magántanár, akkor országeltartó, ha állami iskolában tanít akkor már nem az?
ha ugyanaz az ember magánorvos, akkor országeltartó, ha állami kórházban gyógyít akkor már nem az?
ha ugyanaz az ember magán könyvelő, akkor országeltartó, ha minisztériumban könyvel akkor már nem az?
ha ugyanaz az ember őrző-védő, akkor országeltartó, ha a rendőrségen van akkor már nem az?

lehetne folytatni a sort... ez messze nem ilyen egyszerű, mint ahogy írod.

sárkányfő 2012.06.19. 00:51:54

@dr. Bubó:
aki egyszer elkezd hazudni, az már kénytelen folytatni, hogy védje a korábbi hazugságait. azaz bekerül egy hazugság-spirálba, elkezd szánkázni lefelé a hazugság-lejtőn, és nincs megállás.

mondjuk ez csak minket zavar. orbán és a hívei a hasukat fogják a röhögéstől, hogy mások még mindig ezen rugóznak. orbán hülye baleknak néz mindenkit, aki csodálkozik a hazugságain, meg számon kéri. neki ez egy hatalmi eszköz, és passz, amíg a saját hívei hisznek neki, addig a hazugság tőke, politikai erő, működik, hasznot hajt neki, más meg nem számít.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.06.19. 01:26:48

"Most sem fogják tüntetők megszállni a Kossuth teret."

Ez itt a lényeg. A hatalom birtokosai leszarják, mit művelnek ezek a senkiháziak. Milliószámra élnek itt olyanok, akik komolyan hisznek abban, hogy két év múlva el fogják tudni kergetni őket. És vannak még bőven olyanok is, akik elélveznek, ha csak szóba kerül orbán elvtárs, a nagy nemzetegyesítő kettősügynök neve. Vagy akármelyik másiké, a lényeg, hogy a komcsi reflexek működjenek, én ne járjak rosszul, meg tudjak kicsit ügyeskedni. Ez egy ilyen ország, jól látszik a legitim kormányon, hogy miféle tahók laknak errefelé, hogy egy ilyen söpredék korlátlan hatalmát legitimálják. A mai napig is. Ezermilliárd számra ömlik az adónk olyan helyekre, amikről nem is tudunk, miközben az sok debil azon vitatkozik, hogy jó-e valamelyik tízmilliárdos adó, meg hogy hány adókulcs legyen - egy, ami valójában kettő, vagy legyen mondjuk kettő...omfg
Én már csak azt nem értem, minek ír bárki is ilyen blogokat. Komolyan, mi a fasznak? Meg lehet győzni így bárkit is? Változni fog valami is? Bemondja majd a tévé, hogy a fideszfigyelő vastagbőrű varánusz megbuktatta a kormányt egy öszödi horderejű lebuktató blogbejegyzéssel? Lófaszt. Bazmeg, eltapsoltak eddig egy rakás pénzt, és ugyanott tartunk, mint húsz éve. Átírtak mindent, belerondítottak mindenbe, kicsináltak mindenkit, akit az ellenségüknek véltek. Erre azzal jössz, hogy a baromállat elszólta magát? Komolyan? És akkor mi a tetves kurvaistenfasz lesz? Lemond majd? NEM FOG BAZMEG! Ez a gyökér akkor nem fog többé a hatalom után sóvárogni, mikor már egy méterrel a talajszint alatt lesz elfektetve.
Egyszerűen nem képesek a magyarok felfogni a helyzet súlyát. Vége, ennyi volt. Itt ötven évig minimum nem lesz semmiféle demokrácia, vagy fejlődés, vagy bármi.
Tegyük fel, leváltja valaki ezeket. Nem fog tudni semmit se csinálni, hacsak nem lesz neki is kétharmada, vagy négyötöde. De még akkor is arra fog elmenni a négy éve, hogy ugyanolyan rohammunkával visszalapátolja a trágyát a tehénbe. El tudja ezt valaki képzelni, hogy erre mennyi az esély? Szerintem semmi. És ki fogja leváltani? Az, aki most hasonló agyrémekkel jön elő (kötelező szavazás), vagy azok, akik versenyt pattognak a rendőrök előtt, hogy vigyetekbe, vigyetekbe? Vagy a strabag, meg a közgép után majd Izraelbe, meg a Putyinnak fog kifolyni innen az unokáink pénze?
Vagy kurva sürgősen neki kell állni alulról felépíteni valamit, ami még hiteles tud lenni (ha van még itthon értelmes ember), vagy nem marad más, mint a vérfürdő.

2012.06.19. 01:43:18

Az a cél, hogy többen adózzanak nagyon is helyes. Erre nagy szükség van. Nagyon sok ember kevesebbet fizet, mint kellene. Erre kellene jobban rászállni, a sok feketézőre, akit az adófizetők tartanak el sok szempontból...

collateral collector (törölt) 2012.06.19. 02:14:00

2022: Magyarország továbbra is sikertelen tárgyalásokat folytat Argentínával, a korábbi miniszterelnök és a Közgép vezetőinek kiadatasáról, valamint az MNB-t illető aranykészlet visszaszerzésének lehetséges módjairól. Az argentín kormány továbbra is tagadja, hogy Orbán Viktor náluk bujkálna, bár azt elismerik, hogy 2017-ben, amikor a magyar forradalmat követően magyar felségjelű magánrepülőgépek érkeztek a dél-amerikai országba, az egyik lezuhant, és a roncsok között MNB-jelzésekkel ellátott 'IG' - investment grade - aranyat találtak. A tényleges mennyiségről csak találgatások vannak, hivatalosan a dél-amerikai ország nem túl segítőkész, bár ígéretet tettek arra, hogy egy magyar szakértői csoportot be fognak engedni az országba.

Közben Magyarországon a legfelsőbb bíróság mondta ki, hogy az önbíráskodás, a kínzás, és a kegyetlenkedés semmilyen körülmények között, még forradalmi helyzetben sem elfogadható. A magyar állam ígéretet tett a Kossuth-téren lámpavasra akasztott Fidesz-szóvivők és képviselők családjainak részleges kárpótlására - amint visszaszereztük az MNB aranykészletét, bár szakértők erre kevés esélyt látnak. Ugyanakkor tudható, hogy a legtöbb áldozatnak a családja - pl. Szíjjártó, Kumin, Giró-Szász - szintén külföldre menekült, és nem tartanak igényt kárpótlásra.

radikalisviccek 2012.06.19. 03:44:18

@dr. Bubó: fú baszod, rajtad, meg a kommenteden látszik meg a legjobban, mennyi pénzt húztak ki az oktatásból az elmúlt huszonpár évben...

Nem t'om, mi a gond a riporttal. Talán csak az, hogy nem kérdezte meg a riporter, hogy mégis milyen elszámoltalásról beszél a Vitya, ha Fletó, Biszku és az összes többi régi-új szarházi vigyorogva zabálja a kaviárt. Még azt a szerencsétlen kishal Hunvaldot se sikerült elkapni normálisan.

nu pagagyí 2012.06.19. 05:38:03

@radikalisviccek: Valószínűleg Te zabálod a kaviárt, ha ennyire tetszik a rendszer. A nép nagy részének már tele van a töke ezzel a gátlástalan maffiával.

Blogger Géza 2012.06.19. 06:27:50

Ha már csúsztatás: az újságíró a 9%-nál egyrészt szépen felfelé kerekít, és valóban nagyot hazudik a "nem képes refinanszírozásra" mondatnál, miközben épp egy háromszoros jegyzési szándékon vagyunk túl:

"A 3 éves (2015/C) államkötvényből a 20 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre összesen 62,4 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett. Ezt látva az ÁKK 30 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. A bő háromszoros lefedettség mellett az elfogadott ajánlatok hozama 8,30% és 8,40% között szóródott, amelyek mellett az átlaghozam 8,37%-os lett. "

Az 5 éves is csak 8,47%, a 10 éves is csak 8,5%. Ezek átlaga messze nem 9%.

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/egyertelmuen_sikeresek_lettek_a_mai_magyar_kotvenyaukciok_2.168697.html

Másrészt elhallgatja, hogy itt nem eurókamatokról van szó, hanem az épp kb. 5%-kal inflálódó forintéról, vagyis mondjuk az idei évre ez kb 3-4%os reálhozamot jelent.

Ehhez képest mondjuk a spanyol 7% körüli eurókamat szint valójában jóval magasabb reálkamatot jelent az euró alacsonyabb inflációja miatt. Ha már összehasonlítunk...

Blogger Géza 2012.06.19. 06:30:40

Amúgy meg teljesen világos, hogy az adóterhek mérséklése az egyén szintjén úgy lehetséges, ha minél inkább érvényesül a közteherviselés, vagyis minél többen járulnak hozzá a közösségi kiadásokhoz. Soha nem volt titok, hogy ez az egyik cél. És ez már egészen szépen alakul. a kutya ugat, a karaván halad.

Blogger Géza 2012.06.19. 06:35:39

@Wolff: Csakhogy a járulékok csak a közösségi kiadások egy szűk részének fedezetéül szolgálnak (nyugdíj és eü kiadások), az összes többit az "igazi" adókból kell fedezni. Tehát azzal, hogy fizetek nyugdíjjárulékot, nem mondhatom, hogy hozzájárultam mondjuk a tűzoltóság munkájához, mert nem. Ezzel valójában csak egyes meghatározott szolgáltatásokra való jogosultságot szereztem az államnál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 06:42:24

"Magyarország nagyon sikeres volt a válság kezelésében.” – ez olyan szép, hogy akár Matolcsy is mondhatta volna egy tündérmesében."

Miért, nem? A görögök lassan bedőlnek, Spanyolok is, mi nem. De persze mi vagyunk kockázatosak.

"„Azóta 2,6 millió helyett 3,8 millió az adózók száma.”"
Láttam a beszédet a m2 -n, nem egészen ez volt a kontextus. Csak arról volt szó, hogy ne 2,6 millió adófizető tartsa el az országot, és ez tényleg úgy megvalósítható, hogy többen adóznak. Jó reggelt kívánok :D

Tény, hogy nem vagyok oda az elmúlt 2 évi teljesítményükért, de ne már egy haknibeszédből induljunk ki, mert ugyanolyan nevetséges lesz a blog, mint aki elmondta.

(Mondjuk azért "80 ezerrel többen dolgoznak, mint két éve" - én jót röhögtem, ez tényleg hatalmas eredmény vaze.)

A Matolcsy interjúja sokkal nagyobbat üt.

midnight coder 2012.06.19. 07:00:36

@rockseiaXLL: Alulról szart se lehet építeni. Lásd millások, a műkutyaszar Dopemannal az élen. Akkor már inkább Orbánék, OVI legalább nem akar még annál is hülyébbnek látszani mint amilyen.

2012.06.19. 07:18:57

Szerintem minden rendben van Orbánnal, akiknek nem tetszik amit csinál azok a liberálisok, akiknél aljasabb, kártákonyabb embereket elképzelni sem lehet. Két éve folyamatosan hazudnak a magyar embereknek és tolják ki mindezt külföldi hasonszőrű barátaiknak, majd miután azok lehazudják a liberális lapjaikban, a magyar liberálisok szétóbégatják idehaza, mint az aggodó külföld hangját!.

sterimar 2012.06.19. 07:27:10

Ez egy udvozolheto lepes volt. Nagyon keves ember fizetett nagyon sok adot, most ezt egy kicsit szethuztak, es sokkal tobb ember fizet, egyenenkent kevesebbet. Igy ervenyesul a kozteherviseles.

Átvitel honvéd 2012.06.19. 07:48:59

Ha jól sejtem, Magyarország költségvetésének finanszírozásával az az egyik gond, hogy kevesen fizetnek, sok adót. (A másik, hogy a multicégek által foglalkoztatott, látványosan sok emberből legfeljebb SZJA-ból származik pénz, mert a gazda csak akkor jön ide, ha az állam a seggét is kinyalja, ergo közvetlen adóbevétel minimális származik belőle, a hasznot meg kiviszi). Ha Orbánék első lépésként az adófizetők számát terítik szét, az pusztán a probléma helyes felismerésének a jele. Valamint, valljátok be: ha nem ezt csinálnák, akkor az volna a baj, hogy Magyarország költségvetését húsz éve ugyanaz a kb. két- két és félmillió ember viszi el a hátán, milyen barom ez az Orbán, hogy a nagy reform jegyében egy ilyen egyszerű dolgot sem képes felfogni, agyonnyomja az adóteher azokat, akik tisztességesen adót fizetnek.

Szóval, mondjuk úgy, a Galamus még messze van, de azért nem rossz, nem rossz...

belekotty 2012.06.19. 08:02:05

@Átvitel honvéd: Azért jó ha tudod, hogy még az offshore-ként bejelentett cégek, mint az IBM Command Center Székesfehérváron, is fizetnek nyugdíj és EÜ járulékot, nem csak SZJA-t. És persze fizetik az iparűzésit.

gigabursch 2012.06.19. 08:12:40

Személy szerint nem bánom, hogy az adózók száma nőtt.

Egy nagy vagonnyi ember nem fizetett adót, azok bruttó élősködők.

Aztán vannak még a nettó élősködők, a minimálbéres vállalkozók tömege, akik meg elcsalnak egy vagon összeget, de fröcsögő pofával tudják szidni a tömegközlekedés, az oktatás, vagy épp az egészségügy állapotát.

Ezeket szó szerint vagy adózásra kell bírni, vagy szanálni kell őket.

Lehet velem nem egyetérteni, meg szájkaratét kezdeményezni, de ettől még a véleményem nem változik,

Kalmár 2012.06.19. 08:21:28

De béna ez a cikk!!
Komolyan olyan debil vagy, hogy most hallod először, hogy 5 millió adózó a cél? Ha ez így van, akkor valóság show témában írj blogot, ne politikait!!
Az 5 millió adózó jelent egyszerre több munkahelyet és fehérebb gazdaságot.
Ez az ország legnagyobb baja és egyban a kilábalás egyetlen esélye.
Az első pillanattól elmondták, leírták ezt a célt.
Szégyen, hogy ilyen tájékozatlan vagy.

Kivlov 2012.06.19. 08:25:17

Ez a 3,8M is édeskevés. ez még mindig azt jelenti, hogy több, mint 6M az eltartott...

radikalisviccek 2012.06.19. 08:27:29

@nu pagagyí: sajnos mellélőttél.
Igen, van elég sok elbaszott dolog a költségvetésben, pl. hogy a nyugdíjasokhoz nem mernek hozzányúlni, inflációkövető nyugdíjemelést adnak, amit megint az aktívakra terhelnek rá. De legalább a segílykéket megvágták-megszigorítgatták kicsit.
Ellenben ha a sok minimálbérre-bejelentett-zsebbe-kétszáz-emberke legalább ennyit beletesz a kasszába, már pozitívum.

==T== 2012.06.19. 08:28:08

A közös teherviselés a demokráciában alap.

Palkovics Ede 2012.06.19. 08:33:47

"Most sem fogják tüntetők megszállni a Kossuth teret." Igen, mert feltúrták. ;-)
"Cél az adóztatás": B.szhatják az adóztatást, ha minimális a bevétel.

árnyékgyuri 2012.06.19. 08:42:54

Én Fideszes vagyok, ezért nyilván elfogult a megjegyzésem. A blog baromság. 1. A választásban semmit sem ígértek, de speciel az adófizetők számának növelése pont elhangzott. 2. Tényleg óriási ötletek az adószélesítések, ( 1 kulcsos jóváírás nélkiüli szja, bank, telefon stb. adó.). A tragédia, hogy a jó döntéseinkbe fogunk belebukni és a rosszakat (felsőoktatás, nyugdíjasszeretet stb.) meg megtartják a következő kormányok.

Martian (törölt) 2012.06.19. 08:49:13

@Kivlov: ezen lehetne változtatni, mindössze gyorsan be kéne nyomni vagy 1 millió új munkahelyet... természetesen a közmunka nem számít új munkahelynek.

dr. Bubó 2012.06.19. 08:50:59

@árnyékgyuri: te hüje vagy...

nem ígérték?????

AZONNALI NAGYARÁNYÚ RADIKÁLIS ADÓCSÖKKENTÉS...

söralátét egyszerű adóbevallás...

nem igértek persze semmit... nem...

dr. Bubó 2012.06.19. 08:51:55

@árnyékgyuri: és közben az mnyp t álamosították és jön az mnb tartalék amit megvédenek...

a LEGNAGYOBB BŰN az álamosítás... ez halálos bűn...

árnyékgyuri 2012.06.19. 09:05:07

@dr. Bubó: Bocs, de én a manyup államosítást abszolút jónak tartom, mivel a tények a vártnál jobban igazolták a fideszt bevételi és manyup hozam oldalról (papír ceruza: NEGATÍV HOZAM a magánnyugdíjnál, még az inflációt sem fedezte) minden normális ember kivette volna a pénzét egy ilyen konstrukcióból. Itt kiderült: az állam jobb gazda a magáncégeknél. Sőt én is, ha betettem volna a mynup pénzt szakértelem nélkül állampapírba, többet hozott volna mint a magánnyugdíj. Sajnos ezek a cégek nyakkendős kontárok. Nemcsak a vízvezatékszerelő lehet kontár, hanem a befektetési bankár is.

2012.06.19. 09:08:14

Aki az ellenségét megsemmisíteni akarja és nem legyőzni azokra példa a közelmúltból: Sztálin, Hitler, Kim Ir-Szen.

Másrészt eddig is majd tízmillió ember adózott az országban, hiszen ÁFA még a gyerektápszeren és ruhán is van, az üzemanyagban pedig egyéb adó is bőven. Azt mondanám, hogy SZJA-t fizetnek többen, ha nem akarnék csúsztatni.

dr. Bubó 2012.06.19. 09:08:16

@árnyékgyuri: lexarom amit hadoválsz... az ÁLAMOSÍTÁS büntetése HALÁL

az mnb tartalék is ott rohad a trezorban, amikor a közgépnél mijen hasznos lenne...

ggaborx 2012.06.19. 09:08:46

@rockseiaXLL: Minden szavaddal egyetértek. Így már legalább ketten vagyunk. Változáshoz édeskevés...

csorsza 2012.06.19. 09:09:12

Az adócsökkentés, meg az adózók számának növelése, az két külön fogalom. Gratulálok a blogírónak, a szimpla hőbörgésen túl a bejegyzés értéke zéró.

Wolff 2012.06.19. 09:10:37

@Blogger Géza: Fizettek vagy sem? Lényegében most azt állítod, hogy nem létezhet adómentes sáv az szja rendszerben, ami elég merész kijelentés, egyébként meg csak sezmantikai szőrszálhasogatás. És ráadásul orbán állítása sem lesz ettől igaz.
Másfelől a minimálbér 2008 vagy 2009 óta szja köteles volt, csak havi pár száz forintot jelentett ez a teher. Már csak ezért sem igaz a kijelentés. Valamiért erre nem is reagáltál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 09:17:45

@sterimar: Fejezzük be a mondatot : és ugyanúgy elfolyik a lóvé valahova, ahogy eddig :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 09:20:15

@dr. Bubó: Hát igen. Ez is a sikertörténetek közé tartozik...
De mondjuk nem lógnak ki a sorból. Eddig egy kormány sem csinálta azt, amit ígértek.
Csak mondjuk ezektől pont azt vártuk, hogy mivel nem kell idióta játszmákat folytatniuk, hátha fognak valam i értelmeset is.
Nem tették, így még véletlenül sem szavazunk oda legközelebb.

Dr.Korász 2012.06.19. 09:23:50

@Wolff: sikerult megerteni, Wolf? nahat, ha igy megy, beallhatsz ellenzeki politikusnak

dr. Bubó 2012.06.19. 09:27:37

@ColT: pont ezt vártam ami történt...

csak lassabbak...

azt hittem ezidőre már egy előrehozotton tul vagyunk...

mert a leválthatatlanokat egyszer még megválasztya a "nép"

aztán majd meglepődik hogy nem ma választási szándék 6-8% támogatóval

közcélú orbanodroid 2012.06.19. 09:27:44

@rockseiaXLL: teljes mértékben egyetértek. ezek az évtizedeses ütemkésések, mint a poszt, hogy orbán hazudik, már nem visznek előre. itt már arra kell készülni, hogy miként lehet egységes ellenzékkel min. 2/3-os többséget szerezni a választásokat megelőzően kialakított új konszenzusos alkotmánytervezettel. a választások után lecserélt bírói, ügyészi, alkotmánybírói testülettel a fideszt betiltani, képviselőit/oligarcháit elszámoltatni és lecsukni, vagyonukat elkobozni. addig, amíg ez az ország lehetőséget ad az orbán/simicska maffiacsaládnak, addig csak a pusztulásba vezet az útja. mindazok akik ezt tagadják, akik még ma sem képesek belátni, hogy orbán már tettekkel bizonyította, hogy sem a jog, sem a nép sorsa nem érdekli, hogy magasról szarik a demokráciára, azok gyakorlatilag kollaborálnak, hisz félrevezetik az olvasóikat és hiú reményeket táplálnak

csak egy néző 2012.06.19. 09:35:49

Amikor hallgattam a nagy és magas bőlcs vezérünk Viktorka magyarázatát erről a témárol.Nekem egy felelősséget nem vállaló,csúsztató,hazudozó,minden lényeges dolog elől kisikló igazi gerinctelen csúszómászó jutott eszembe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 09:38:01

@dr. Bubó: Nem, én nem vártam az idiotizmust.
Hogy mutyi lesz, az tiszta sor, de igazából, hozhattak volna akár olyan törvényeket is, amiktől a lakosságnak esetleg jobb lesz.
De ezek tényleg ennyire hülyék.

(Mellesleg mindenki azt mondja, hogy ő tudta, hogy ez lesz - de akkor ki szavazott?)

jo.e 2012.06.19. 09:38:37

Ha már a NAV-os táblázat alapján hazudott O., akkor azért nézzük meg a 34. és a 39. sort is. Csökkent az adó v. nem?
Csak az utolsó 2 (2009, 2010) évet idézve:
adóterhelés (%): 18,10%->16,34
1 főre jutó fizetendő adó (e. Ft): 457->422

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.06.19. 09:38:50

Harákoltok zsidókáim? Hopp ráugrott ott az egyiknek a hajtókájára, nem ott... a másik oldalon az a nagy zöld ragacsos.
Éles késsel le lehet szedni.

jo.e 2012.06.19. 09:41:09

@dr. Bubó: Szerinted 1ébként mire való ez a tartalék?

dr. Bubó 2012.06.19. 09:41:45

@ColT: mutyi ?????????

előremegfontolt bűnszervezetet = fides mafia...

hívod mutyinak ? a gyilkosság meg mi? az élet megvédése ?

dr. Bubó 2012.06.19. 09:43:09

@jo.e: mindenképp arra hogy ellopja a fides mafia...

jo lenne ha drsimicska közgépét fenn lehetne tartani pár évig belőle plusz a fides mafia a TEK kel tudna hatalmon maradni...

de persze az ország érdekében...

a tudjukkik ellen fel kell lépni... meg kell védeni az országot...

is 2012.06.19. 09:43:15

"Nincs épelméjű politikus, aki ezt a célt kimondaná. "

Úgy látszik más fogalmunk van az épelméjűségről. Bokros 2010 februárban kimondta, hogy a minimálbérnek is adóznia kell. És ugyan Bokrost is sorolhatod oda, ahová akarod, de így azért máris más a leányzó fekvése, ugye?

pánpéter 2012.06.19. 09:51:56

igazi oknyomozó, tényfeltáró, leleplező post! a minisztertelnök azt szeretné, ha többen fizetnének adót! döbbenet, sőt, skandallum.
végül is lehet, hogy a bloggernek meg az jönne be, ha csak 1 millió adófizető lenne - nyilván a blogger ne tartozzon bele, ő fölsőbbrendű, meg amúgy is oknyomozó blogger, az ilyen meg alanyi jogon adómentes - és ez az 1 millió adófizető tartaná el a maradék 9 millió magyart is, közöttük a bloggert, hogy nyugodtan, aggódás mentesen írhassa ezeket a remek postokat.

ember67 2012.06.19. 09:52:27

@Átvitel honvéd: Pár adalék: minden beruházás bekerülési összegének 40-50 %-a visszakerül az államhoz azonnal. Tudom, építőipari cégem van. Egyből 27% áfa a munkadíj és anyag után, 1,2-2,7 % iparűzési a kivitelezést végzők árbevétele után! Plusz a kivitelező szja, tb stb járulékai! Tehát ha egy beruházást 40-50%-ban támogat az állam, valójában semmit nem ad, csak a munkahelyteremtést célzó BERUHÁZÁSON keletkező azonnali egyszeri hasznáról mond le. Ez a beruházó részéről érthető, hiszen elégedjen meg az állam a munkahelyek MŰKÖDÉSÉBŐL adódó bevételekkel, a befektetési szakaszban ne harácsoljon, hanem türtőztesse magát! Főleg, hogy a nyugati befektetők szinte tisztán az utált bankok pénzéből beruház! A termelésből nem vesz ki pénzt, főleg nem 10-15 év megtérülési időre! És itt érdemes rávilágítani: MINDEN BANKI HITELBŐL VÉGREHAJTOTT BERUHÁZÁS ÖSSZEGÉBŐL AZONNAL LENYÚL AZ ÁLLAM KB 50% -OT! Így érthető, hogy miért "támogatja" minden kormány az emberek hitelből történő építkezését! Te eladósodsz, a bank szaladhat a pénze után, de az állam bevétele az éítkezés végére tuti!!!!!!!!!

Lasombra 2012.06.19. 09:53:27

azért az lássuk be, hogy pusztán az adóbevételek mennyiségének növelése még nem jelent automatikus gazdasági sikert vagy fellendülést. vannak országok, ahol sokkal kevesebb adóból sokkal jobban élnek. meg vannak, ahol az isten pénze nem elég, mert eltapsolják az összeset. zömében hülyeségekre.
Mo. az utóbbi kategória. amíg a kiadási oldalhoz nem nyúlnak, addig tésztaszűrővel merjük a vizet a lyukas csónakunkból.

ami meg a Nagy Vívmányt illeti. én nem villognék ennyire OV helyében, hogy a két éves kormányzás sikerét ebben látja.
ez kb félnapos meló: a minimálbérek adózásáról szóló törvénymódosítás beterjeszt, aznap megszavaz. csók. ennyi.
lófasz ez, nem siker. kétharmaddal ezt el sem lehet rontani. és főleg nem kell hozzá két év megfeszített munkája.

amihez munka is kellene, abban csak a teszetosza szájkarate megy.

Kivlov 2012.06.19. 09:54:45

@Martian:
Persze, csakhogy az állam sosem fog munkahelyet teremteni, azt a vállalkozások teremtik.
És amíg ők nem teremtenek, addig nem kéne az inaktívaknak osztogatni csak annyi pénzt, amennyit az aktívak adóként befizetnek...

jo.e 2012.06.19. 09:58:32

@dr. Bubó: látom vágod a témát :)

Sírköves Slomó 2012.06.19. 10:10:02

@Lasombra: Mátyás király az egyik legjobb királyként szerepel a kollektív emlékezetben.

A legfontosabb lépése a füstpénz, portánkénti kikerülhetetlen jobbágyadó volt. És be is szedette.

Lasombra 2012.06.19. 10:15:27

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: nem tudom, más hogy van ezzel, de engem most OV leendő kollektív emléke érdekel legkevésbé . :)

kifordított nagyanyó 2012.06.19. 10:19:12

Nem jó a cím.
Helyesen:
orbán elárulta a Hazát!

rókafogta 2012.06.19. 10:19:20

@ Pánpéter:Orbán nem csak a számítógéphez hülye , hanem a matekhoz is! Előbb meg kéne keresni a helyes adatokat, csak az neki nem megy.Egyébként ha 1 mill.több az adó fizető akkor pláne felteszem a kérdést neki: Miért van 500 milliárddal kevesebb SZJA bevétel?(én tudom) Ö majd a matekos barátjával kiszámoltatja!

Brix 2012.06.19. 10:32:24

Orbán nyíltan és deklaráltan osztálypolitikát folytat: minden erőforrást a már nyugati szinten élő felső-középrétegnek és az oligarcháinak akar juttatni. Ehhez minden lehetséges eszközt kihasznál, hogy minél nagyobb ütemben tudja kiszorítani a kisemberek utolsó fillérjeit. Az alacsony keresű rétegek több éves jövedelem-csökennésen esnek át 2011 és 2013 között miközben, a magas keresetű rétegek jövőre újabb 107 millárd forinttal lesznek gazdagabbak. Orbán maga éves szinten több mint félmillió forintot nyer az adóváltozásokkal. Antiszolidáris, ocsmány , undorító hatalom üli torát, amely csúfot űz a társadalom többségével: a társadalmi újraelosztás kedvezményezettjei nem a valóban rászorulók, hanem a jómódúakat. Erre mondják hogy " perverz újraelosztás"

ember67 2012.06.19. 10:33:44

@pánpéter: Az, hogy a szimpatizáló emberek azonnal beszopják az orbán dumáját érthető, elfogadható. Ám ha magukba néznek, bevallhatják, hogy ők sem a valódi minimálbéresként az apehnél nyilvántartott szerencsétlenekre gondoltak... Ha a több adózót emlegette a fidesz, neked is az új munkahelyek, adóelkerülő gengszterek jutottak az eszedbe! Ehelyett a valódi kevésért foglalkoztatottakat csapolta meg a kormány, te meg tapsolsz a sikernek. Gyorsan akklimatizálódnak az elvárások, ha a szektavezér kétesen fogalmaz. Ez a rendszerszemlélet a kifejezetten bolsevik stílus: ahol vágják a fát, reppen a forgács. Egy a kérdés: mikor leszel TE a forgács. Akkor ne várj szolidaritást, csak azt kaphatod, amit adsz: "Úgy kell neked" hozzáállást. És most állj le egy percre: képzeld el, hogy munkanélkülivé válsz. Nem a szar munkavégzés miatt, nem a beosztásodat szüntetik meg, hanem a CÉG szűnik meg. Nem tehetsz róla. Nem kívánom, hogy elveszítsd az állásodat, de gondold végig, mire elég 3 hónap, mire elég a tartalékod, hova sűllyedhetsz le az onnan számított 3 hónap alatt, milyen lesz kapálni a volt céged előtt az ágyást, és hogy mondod meg a gyerekednek, hogy el kell jönnie az egyetemről, mert nem bírja a család fizetni a tandíját. Mindemellett gondolj bele: A KÖZMUNKA SORÁN MINDEN MELLETTED ELMENŐ EMBER VIGYOROGVA AZT GONDOLJA: MOCSKOS ÉLŐSKÖDŐ MEGÉRDEMLI!!! Nem tudja és nem is akarja tudni, miért kerültél ebbe a helyzetbe! És az utolsó: a gyerekednek az iskolában azt mondják a tanárok, iskolatársai: apád egy semmirekellő lógós, ha munkanélküli 3 hónapon túl!!!!!! Ezeket végiggondolva kellene alakítani az ország sorsát, hiszen attól, hogy az " ideális állampolgár"-tól eltérő sorsú embereket a társadalom ellöki magától, azoknak is élni kell, sőt visszasegíteni az értelmes életbe! Átvizsgálták a rokkantakat. Ha EGY igazi rokkantat megszívattak -márpedig a tv-ben mutatták a 4 végtag béna srácot, akitől elvették a szaros 30.000 ft nyugdíját, mert 80% rokkantság helyett az új szabályok szerint csak 78%, ahol nem jár semmi- akkor már szar a rendszer, erősen "árja" szemléletű. Isten ments, hogy kilógj a sorból. A csalókat az orvosok csinálták, csak az ők közreműködésével lehetett csalni. Őket senki nem baszgatta. Erre vigyázott a mélyen tisztelt "tisztogató grémium"!

ember67 2012.06.19. 10:36:00

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Engem nem vígasztal, ha első orbán királyt 300 év múlva szarrá dícsérik, hogy milyen jó focit csinált!

Sztrapacska 2012.06.19. 10:42:12

@Lindalinda: Persze... Mindenki fordítva megy az autópályán, mi?

ember67 2012.06.19. 10:42:51

@Kivlov: a vállalkozásra alkalmas környezetet pedig az állam teremt! Vigyázz a fogalmakkal!!! Te gondolom aktív vagy ! Örülök. Holnap dobsz egy hátast, amitől eltörik a gerinced: amíg élsz, inaktív leszel. Szopás, de ha ezt valaki neked BŰNÖDNEK nevezi, az egy hülye fasz, irány valamelyik arab ország, lehet az utcán aludva tengetni a nyomorékok kasztjának életét!!!! Nagy különbség! A csalókat ELLENŐRZÉSSEL lehet lebuktatni, nem pedig hülye adminisztratív törvényekkel, amiket utána megint senki nem ellenőriz!

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.06.19. 10:52:43

na igen,sokkal jobb lenne max 1 millió adófizető,azok majd eltartják a 40éves rendőr nyugdíjast,a cigányok százezreit mert ugye nekik ez JÁR

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.06.19. 10:59:20

@midnight coder: A milla pont nem alulról építkezett, legalábbis nagyon úgy néz ki. Épp az volt a hatalom célja velük, hogy ha valaki ellenzékesdit akarna, azt betereljék egy kontrollált keretbe. Ha valaki jobbfelől kritizálja az emeszpé-fidesz-t, az jobbikos, ha balról, az millás-szolidaritásos. Ezzel nyírják ki a még el sem indult kezdeményezéseket.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.19. 11:07:02

ÓRIÁSI POFON a t. baloldalnak: pénteken Brüsszel felfüggeszti a pénzügyi szankciókat Magyaroszág ellen.

Nem csoda, hogy erről mélyen hallgat az Index, a blogvilág, a Népszava stb.

Blogger Géza 2012.06.19. 11:08:05

@Wolff: Nem fizettek. (Adójóváírás miatt.) Aki itt nem mond igazat, az te vagy.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.19. 11:08:32

@kifordított nagyanyó: hát ez piszok jó, te gyűlölködő pávián.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.06.19. 11:10:18

@ggaborx: Szerintem rengetegen vagyunk. Az ismerőseim 95%-a már nem ezekben az alternatívákban gondolkodik. Bárhol előjön a téma, munkahelyen, társaságban, mindig oda lyukad ki mindenki, hogy elég volt az összes élősködőből. Csak azért nem látszik ez markánsabban, mert nem látszik semmi hitelesnek tűnő kezdeményezés, ami mellé oda lehetne állni, és nincs független média, fórum.
Szerintem simán elérhetne egy párt kétharmadot, akár előrehozott választásokon is, ha egy épkézláb tízéves fejlődési programot összedobna, és olyan fiatal, hiteles arcok állnának az élére, akikről nem derül ki pár napon belül, hogy ennek, vagy annak az oldalnak az ügynökei.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.19. 11:11:45

@rockseiaXLL: aha, miután a milla recsegve szétesik önmaga hülyeségétől, kiderül, hogy a "hatalom" kreatúrája volt. Ja, a komcsiapjúakat arról lehet megismerni, hogy a Gyurcsány-kormányzatot nem hívja "hatalom"-nak, de az Orbán-kormányt igen.

Csigorin 2012.06.19. 11:13:09

Nem azert, de az miert rossz cel, hogy tobb adofizeto legyen? Minel tobb az adofizeto, annal jobban szetterulnek a terhek, minel tobb lo huzza a szekeret, annal kevesbe doglenek bele.

Az nem allapot hogy otbol egy ember fizet adot, es az adofizetokbol is kb harombol ketto csak "papiron", mert kozszferabol van foglalkoztatva, es a maradek egy adojabol fizetik ot is.

Ezen valtoztatni egy nagyon is racionalis, es jo cel. Hogy hogyan sikerul, az mar egy mas kerdes.

jo.e 2012.06.19. 11:15:16

@ember67: "Ezeket végiggondolva kellene alakítani az ország sorsát" Igen, ezzel 1et lehet érteni. Csak az a kérdés, h. kinek kellene átalakítani. Te is a kormány ellen emeled fel a billentyűzetedet, amikor elvett 1 jogosnak látszó nyugdíjat. Még véletlenül sem azok ellen az ügyeskedők ellen, akik miatt ez és még 1 csomó 1éb kedvezmény, juttatás zsákutcába jutott. Hány rokkantigazolvánnyal parkoló kocsiból kipattanó adófizető állampolgárt szólítottál már meg? Hány "nem valódi" minimálbérest vágtál már pofán, miközben röhögött a markába' rajtad, a hülyén, aki adózik a gyakorlatilag ugyanakkora jövedelme után? ... Persze ha meg "erősítenék" pl. a nav-ot, akkor ingyenélő hivatalnokok, meg diktatúra...
De persze nyilván mindenért O. a hibás!

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.06.19. 11:30:58

@Farkantoán Chatpartner: A gyurcsány-kormányt is hatalomnak hívtam. Akkor most ilyenkor mi van?

Guillaume sous guillotine 2012.06.19. 11:37:27

tényleg hány és hány vállalkozó volt bejelentve minimálbérre miközben Mercivel meg Audival járkálnak. az 1 kulcsosnak pont az a lényege hogy ne érje meg adót csalni. és nőtt is az adózók köre 2011-ben.

Anti Anyag (törölt) 2012.06.19. 11:37:37

A médiaszabadság egy ballib gumicsont, a többi jogos, de valójában mit kellett volna Orbánéknak csinálni?

Továbbra is IMF kölcsönökből finanszírozni a gazdaságot? Ami egyébként nem lenne gond, ha az IMF nem szabna "pár" politikai és külföldi cégeket érintő gazdasági feltételt.

Orbánék megtisztították a piac jórészét a külföldi cégektől, ma ezeket már magyar cégek helyettesítik. (Persze főleg fidesz érdekeltségűek ezek, de még mindig jobb mint a külföldi).

Ezért a lakosság magasabb kamattal fizetett, de hosszabb távon ezt a többi pártnak is meg kellett volna ezt lépnie, ha valamennyire befolyást szeretne a magyar gazdaságpolitikába. Különben aztán végleg az IMF dönti el, ki lesz kormányon.

szürkegém 2012.06.19. 11:42:01

Velem együtt, sokan nem érezzük a munkahelyek áradatát. A csúsztatásokat igen. Több a munkavállaló?---igen, nőtt a közmunkások száma. Kevesebb a munkanélküli?---igen, kikerültek az ellátásból. Statisztikailag minden stimmel. A szocik is ezt csinálták persze annak idején. Olyan jól mutat ez. Nem csökkentek a bérek?----Azok nem, csak az adózás miatt változott---ítélje meg mindenki maga, hogy ő jobban járt e.
Érdekes sztori, mindenkinek a figyelmébe: barátnőm pedagógus, alsóban. Túlóráznia kellett. 10 órát a múlt hónapban. Jött a fizetés...s lám mi történt? Kevesebbet kapott, mint ha nem túlórázott volna! És lényegesen. a normál kb. 110-ezres fizuja 5 ezerrel kevesebb lett --- gondolom az adótörvények miatt.
Valami el lett cseszve, de nagyon. Új erő és politika kell ide már végre. Nem fidesz, szocik, ál-lmp-k, leszerepelt gyurcsányok, oszkókák, libás bajnaik....valami értelmes erő és ember kell. Nemzeti, konzervatív- liberalizmust! Ilyen még úgy sem vol!

dr. Bubó 2012.06.19. 11:44:12

@szürkegém: nem naj...

majd legközelebb meggondolod hogy mafiára szavazole...

Cinkes 2012.06.19. 11:47:53

Ez az ember soha nem tudott egyenes válaszolni… Emlékszem, hogy ’98-ban Horn ellen miniszterelnök jelölti vitát vívott és egy kérdésre sem adott választ, mindig valahogy kitért, másról kezdett magyarázni. Akkor azt mondtam, hogy ez az ember teljesen hülye, ez mit akar itt. Aztán megválasztották. Amit ezzel mondani akarok, hogy a választópolgárok jelentős része buta mint a segg és gondolkodás nélkül beveszi a hangzatos baromságokat. Példa:
- Viktorkám, teleszartad a wc-t és eldugult.
- Mostanában vegetáriánus vagyok úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem büdös.
Na ennyit Orbán nyilatkozatainak tartalmáról.

Lasombra 2012.06.19. 11:51:33

@Jari Litmanen: "az 1 kulcsosnak pont az a lényege hogy ne érje meg adót csalni. és nőtt is az adózók köre 2011-ben. "

az adócsalásról:
persze a 16 kevesebb, mint a 32, de a 0 még a 16-nál is kevesebb.
tehát megéri adócsalni?
meg.
(megj. ettől függetlenül szerintem is meg kell fékezni, ill. súlyosan büntetni kell az adócsalókat.)

az adózók számáról:
szerinted miért lett ennyivel több adózó?
a.) mert a mercis lopós-csalós vállalkozók úgy döntöttek, hogy "na jó, igaz eddig szart se fizettünk, de Orbánnak odaadunk 16 százalékot, mert ő jó fej."
b.) a valódi minimálbéresek is szja-kötelesek lettek.

@Anti Anyag: "Orbánék megtisztították a piac jórészét a külföldi cégektől"

hehe, szép is lenne.
képzelem, ahogy elzavarják az Audit meg a GE-t. az a pár rongyos cafetéria-kibocsátó nem oszt, nem szoroz. a strabag meg ugyanúgy be-alvállalkozik a közgépnek is. vagy eleve együtt indulnak.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/07/ceges_toplista/

jo.e 2012.06.19. 11:52:08

@szürkegém: "gondolom az adótörvények miatt". Na látod, ezaz. Az eszedbe sem jut, h. a suli fenntartója, v. aki a túlórát elszámolja, engedélyezi, stb. az elb..tt valamit. Nem! O. b..ta el az adótörvényeket. Az évek (évtizedek) óta nevetséges pedagógus fizetés is rendben volt, de most jött O. és csökkentette azokat. Egyébként valamit nagyon rosszul csináltatok, mert a közszférában lehetett kérni bérkompenzációt és meg is adták - hacsak nem sumákolt valamit a fenntartó. (mondjuk "elfelejtette" jelezni, h. kérni kell) Nem, nem vagyok a kormány szócsöve, de a feleségem is tanár, mi is kértük és meg is kaptuk ezt.

Tzp 2012.06.19. 11:53:48

@rockseiaXLL:

"Szerintem simán elérhetne egy párt kétharmadot, akár előrehozott választásokon is, ha egy épkézláb tízéves fejlődési programot összedobna"

Minden működőképes gazdasági program úgy kezdődik, hogy a nyugdíjkiadásokat 30%-kal csökkenteni kell. Csakhogy a választók 40%-a nyugdíjas, így sejthető mi lenne. Ma normális és őszinte gazdasági programmal egyenlőre csak azt lehet elérni, hogy bejusson valaki a Parlamentbe, de már kormányra sem kerülhet. A választók 25%-a tartja el az országot, vagyis a választók 75%-át negatívan érintené, ha valaki itt nekiállna rendet rakni.

jo.e 2012.06.19. 11:56:26

@Lasombra: "pár rongyos cafetéria-kibocsátó nem oszt, nem szoroz" Nem hát! Sarkozy -sem azért emelt szót (írt levelet) értük . Azért ne hasonlítsuk már a termelő Audit a lehúzó sodexo-val! Soha senki nem mondta, h. pl. az Audit v. az Opelt el kell innen küldeni. De mit tett hozzá a magyar gazdasághoz pl. a sodexo?

Tzp 2012.06.19. 12:05:50

@Anti Anyag:

"de valójában mit kellett volna Orbánéknak csinálni?"

Csökkenteni az állami kiadásokat és hatékonyabbá tenni az államot. Csakhogy ez népszerűtlen intézkedéseket kívánna, de ezt nem akarják. Egyszerűen éretlen emberek ezek, akik se áldozatot nem akarnak hozni, se együttműködni nem akarnak. Így viszont csak azt érték el, hogy rosszabb helyzetbe kerültek. Meg mindenki más is.

Lasombra 2012.06.19. 12:05:55

@jo.e: egyről beszélünk. szerintem sem kell elküldeni az Audit. meg senkit se.
sőt, ne is írogassunk ilyen hülyeségeket, hogy "megtisztítottuk a magyar piacot a külföldi cégektől", mert ez nyilvánvalóan nem így van.

akiket "elzavartak", azok súlytalanok. mármint nekünk. másnapra virradóan pótoltuk is őket.
a franciák meg nyilván rinyáltak, az a dolguk, hisz az ő cégeik. ez így működik.
szerintem, ha az OTP-t (nem mintha az magyar lenne) vagy a MOL-t kitúrnák valahonnét, mi is írnánk pár levelet. de talán kisebb cégek miatt is.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.06.19. 12:06:39

milyen borzalmas hogy a 10milliós országunkban 2,6 millió fő helyett már 3,8 millió adózik. ez egyszerűen szörnyű. már több mint minden harmadik ember fizet adót, úristen, ez tragédia.

dr. Bubó 2012.06.19. 12:07:12

@Tzp: "Csökkenteni az állami kiadásokat és hatékonyabbá tenni az államot. "

nemcsak a népszerűtlenség, hanem a valós kormányzásra alkotómunkára

ALKALMATLANOK !!!!

mindamellett a lopással szépen elfoglalják magukat mert

GERINCTELENEK

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.19. 12:08:20

Az adózók számának növelése fontos és jó célkitűzés. Én annak örülnék, ha nem 3,8 millió, hanem 5 millió ember fizetne adót Magyarországon. Viszont cserébe viszont az kellene, hogy egy átlagos adózó 20-25%-kal kevesebb adót fizessen. A közteherviselés lényege, hogyan sokan adóznak egy keveset.

dr. Bubó 2012.06.19. 12:09:39

@Disintegrator Rising: te buta fides droid po:cs

MINDENKI FIZET ADÓT 10 millió...

még a bébi pelenkán is van ÁFA
meg a névadáshoz is illetéket fizet...

te agyatlan f@sz

ugyanojan buta po:cs vagy mint a felcsúti aranylábú csodacsatárod

csak lopni tudtuk de azt nagyon:

C I G Á N Y K O D N I

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.06.19. 12:11:07

@dr. Bubó: nem kérdeztelek fosfejű gyurcsanyista majomparádé.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.19. 12:16:31

@rockseiaXLL: kérlek, hidd el, hogy nem azt mondtam, aki az Orbán-kormányt hatalomként aposztrofálja, de a Gyurcsány-kormányt nem, az egy szőröstalpú bányahernyó vagy egy cigány csaláncsúcs, hanem azt mondtam, hogy komcsiapjú. Én pedig nagyon szeretem a komcsiapjúakat.
Nem látom bizonyítva, hogy serkentő ösztönzésem nélkül is hatalomnak mondtad volna a Gyurcsány-kormányt.

dr. Bubó 2012.06.19. 12:17:14

@Disintegrator Rising: téveccc..

én egyenesen kádárt akarom vissza...

Cinkes 2012.06.19. 12:17:55

@Csigorin: @Disintegrator Rising: Azt ugye vágjátok, hogy adójóváírás eltörlése miatt lett több szja fizető, ami együtt jött az szja egykulcsosításával és a végén meg kisebb lett az adóbevétel? Aztán ez az akció még több adónemet hozott és a vége az lett, hogy csökkent a gazdaság teljesítőképessége és a folyamatos sarcolás és kiszámíthatatlan adózási környezet elriasztotta a befektetőket. Na, örüljünk?

Farkantoán Chatpartner 2012.06.19. 12:20:35

@dr. Bubó: bubu, Wieszt elvtárshoz mit szólsz? Hagyó? Szalainé Szilágyi Eleonóra? Hatker? Rinyú Jolán?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.06.19. 12:20:51

@dr. Bubó: érdekel is engem mit akarsz vissza te bérkommentelő amőba.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.19. 12:21:29

@Jari Litmanen: Azok most is ugyanúgy minimálbérre vannak bejelentve...

Farkantoán Chatpartner 2012.06.19. 12:21:53

@Disintegrator Rising: kár is etetni ezt a nyamvadt, színvonaltalan bértrollt.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.06.19. 12:22:48

Hát mi más lehet egy épelméjű miniszterelnök célja?? S hogy ezt még meg is mondja? Becsületes ember! Ehhez nem fűlik a fogatok, beesettmellű, nagyfülű, görbeorrú, tepsiszájú, vágottfaszú, Rebeka pinájából szalasztott, sábeszes nyikhajok!!!

Cinkes 2012.06.19. 12:27:15

@Még jó, hogy FIDESZ!: fentebbi kommentemet neked is ajánlom figyelmedbe.

pánpéter 2012.06.19. 12:28:44

@ember67: erősen csúsztatsz, és az érzelmekre alapozva próbálod mások véleményét befolyásolni!
nézd, az tarthatatlan volt, hogy egy 10 milliós országban 2,5 millió ember fizetett csak adót, mindezt persze úgy, hogy abból a 2,5 millióból 1,5 millió már a magasabb adósávba esett, mert ugye a bruttó 300.000 Ft-os fizetésével már szupergazdagnak számított. ezt a cirka 1,5 milliós réteget sikerült éveken keresztül nyúzni, mindezt úgy, hogy ez a réteg az újraelosztó rendszerből gyakorlatilag semmit nem vett ki. ergo 2 millió "szupergazdag" tartott el egy országot. kérlek, nézd el nekem, ha ez engem erősen felháborít. és igen, valóban örülök a 16%-os SZJA-nak (ami valójában 20 felett van), mert még így is 3x annyi adót fizetek, mint az átlag, a jövedelmemből 5x annyi ÁFA-t fizetek, mert nyilván több jut fogyasztásra, és mindezt úgy, hogy továbbra sem veszek ki egyetlen fillért sem az újraelosztó rendszerből.
és igen, az is felháborított, hogy összeségében a jövedelmem 52%-ának elvonásából tartották fent a 400.000 rokkantat, a 80.000 42 éves nyugdíjas rendőrt, akik másodállásban egytől egyig dolgoztak, és a sor még hosszú.
olyat én nem mondtam, hogy a leszakadókat el kell lökni, pusztán azt mondom, hogy fizetnie kell mindenkinek adót, aki dolgozik. a minimálbéresek 80%-a kapja a fizetéskiegészítést zsebbe, ezt pontosan tudja mindenki.
és igen, én azt értem, hogy a szoclib gondolkodás szerint majd mindenkit eltart az állam. jah, csak azt az én jövedelmem 52%-ánek elvonásával tette, no meg hitelből. az ok-okozati összefüggéseket ne cseréljük már fel. szerzett jogok? milyen szerzett jogok? az én (és még 1,5-2 millió magyar) szerzett jogom meg az, hogy dögöljek bele az adóztatásba? van egy réteg, akinek minden jár, adómentesség, szociális juttatás, segély, minden, és van egy réteg, akinek meg semmi nem jár, csak hogy fizessen adót? ez lenne a méltányosság, a közteherviselés?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.06.19. 12:29:14

@Cinkes: hogy ő is lássa, hogy olyan sötét vagy az adózáshoz mint az alagút? :)

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.06.19. 12:32:18

@Cinkes: Te seggfej! Nem is tudod mit beszélsz! Ömlik belőled az elvakult utálat!

Cinkes 2012.06.19. 12:34:12

@Disintegrator Rising: ha neked a jelenlegi helyzet semmi tényszerűt nem árul el akkor ünnepeld csak magad. Nem engem fog szarul érinteni hanem általában az ilyen ostobákat mint te meg akik nem látják át a helyzetet csak kiragadott szépen tálalt részleteknek örvendeznek. Szíved joga hülyének maradni.

Cinkes 2012.06.19. 12:35:30

@Még jó, hogy FIDESZ!: tyű... ha ez neked elvakult utálat akkor amit ideböfögtél nekem az biztos a szeretet jele. A kreténeknél.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.06.19. 12:36:03

@Cinkes: az a baj a hozzád hasonló hülyékkel, hogy nem veszik észre, valójában mekkora gyökerek, ezért nem is magyarázok, nyugodtan gondolj amit akarsz, engem tök hidegen hagy, 2014ben úgyis újra a fidesz fog nyerni, aszt verheted a segged a földhöz meg kommentelgethetsz okosakat ezekben a retek blogokban :)

Cinkes 2012.06.19. 12:41:32

@Disintegrator Rising: nekem nem fáj ha a fidesz vezérkar képére rejszolsz... az ilyen agyatlan elfogultság mindig az azt elkövető barmokon csattan... ez a természet rendje.

Én is akarok kommentelni 2012.06.19. 12:45:04

@Blogger Géza:
Tudsz mondani egy olyan linket nekem, ahol a 2011-es bérkalkulátor a minimálbérre azt mondja, hogy nem fizetett SZJAt?

A hrportal.hu bérkalkulátora sajnos hazudik, mert szerintük fizettek, az adójóváírás ellenére is.
Azért kérdem, mert ugye mint mondottad nem te hazudsz ezen témát illetően. Köszi a linket!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.06.19. 12:46:34

@Cinkes: tudjuk hogy magadból indulsz ki, de az hogy fidesz szavazó vagyok, nem feltétlenül jelent ilyen jellegű elkötelezettséget, de neked kellemes rejszolást kívánok komcsika.

Én is akarok kommentelni 2012.06.19. 12:58:15

@pánpéter:
"nézd, az tarthatatlan volt, hogy egy 10 milliós országban 2,5 millió ember fizetett csak adót"
Ezt alá tudnád valamivel támasztani? Lévén a minimálbér is adózott már tavaly is.

"mert ugye a bruttó 300.000 Ft-os fizetésével már szupergazdagnak számított"
Ezt nem tudom honnan veszed? Azért, mert magasabb adókulccsal adózott még nem számított az a réteg szupergazdagnak. Nyugodtan nézz körbe mondjuk az USÁban, ahol a legmagasabb adókulcsot most akarják LEVINNI 36%-ra.

"ergo 2 millió "szupergazdag" tartott el egy országot. kérlek"
Ez a kijelentés is elég gázos, főleg abból kiindulva, hogy te most azt jelentetted ki, hogy a 2 millió magasabb SZJA-val adózó ember SZJA-ja tartotta el az országot. Ugye tudod, hogy az SZJA-ból befolyó bevétel az elég "kis" része a bevételi oldalnak?

"pusztán azt mondom, hogy fizetnie kell mindenkinek adót, aki dolgozik."
Ez már 2011-ben így volt, a dolog most változott, mert sok többgyerekes aki dolgozok mostantól nem fizet adót.

"a minimálbéresek 80%-a kapja a fizetéskiegészítést zsebbe, ezt pontosan tudja mindenki."
Igen? Érdekes. Erre kéne valami bizonyíték is. Van több multinál dolgozó ismerősöm, de több olyan cég is akiknek mi számfejtünk tele vannak minimálbéresekkel, és nem kapnak lóf*szt se a bérük mellé. Bár gondolom ők pont a 20%-ban vannak. Kellemes érvelés ez a 80%-os téma, csak kéne rá bizonyíték is nem?

A közteherviseléssel kapcsolatos elképzeléseink viszont egyeznek.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.06.19. 13:00:23

@Tzp: Ez igaz. Viszont nem lehet tudni, hogy mennyire képesek az emberek távlatokban gondolkodni, és mennyit tanultak az élmúlt húsz évben. Ha pl. megkérdezném anyámat, hogy hajlandó lenne-e lemondani a nyugdíja öt százalékáról, ha az az ára annak, hogy a gyerekeinek öt éven belül dupla annyi fizetése legyen, akkor szertinem simán rávágná, hogy naná. Főleg, ha ezt néhány olyan ember ajánlaná, aki nincs még 30 éves, és nem a Lomonoszovon szerezte a diplomáját. Ha meg összevetjük azzal, hogy eddig mindenki csak ígért, és még ha toltak is néha a nyugdíjakon, de az ország meg folyamatosan süllyedt, akkor talán eszébe jut pár embernek, hogy ha most osztrák bérszínvonal lenne itt, akkor lehetne osztrák nyugdíjszínvonal is.
De ha nem is gondolkodnak így az "eltartott" csoportok, azért meg lehetne próbálni meggyőzni őket. Egy ilyen diktatórikus vezetés után lehet, hogy könnyebben belemennének dolgokba.
Másrészt meg azért sokszázmilliárddal nagyobb mozgástér lenne, ha nem kéne eltartani a haverokat és nem fantazmagóriák mentén haladna a gazdasági tervezés.

veracity 2012.06.19. 13:11:33

Elég világos a politikai helyzet: Orbán Viktor Miniszterelnököt balról a kommunisták fikázzák, jobbról pedig a fasiszták köpködik!

A bolgíró számomra kommunistának tűnik. De lehet, hogy egyszerűen csak egy kis hülye.

Kivlov 2012.06.19. 13:18:04

@ember67:
Ennek semmi köze az aktívsághoz. Sok az eszkimó, kevés a fóka. És ha a fókákat tovább vadásszuk, akkor nem kell rajta csodálkozni, ha előbb-utóbb "kihalnak." Ha érted a párhuzamot...

pánpéter 2012.06.19. 13:18:10

@Én is akarok kommentelni:
"mert ugye a bruttó 300.000 Ft-os fizetésével már szupergazdagnak számított" - legmagasabb adósávban adózott, elvonások minden szinten, újraeolsztóból nem részesül.
"ahol a legmagasabb adókulcsot most akarják LEVINNI 36%-ra." - ez lehet, csak az a nem mindegy, hogy mindez 18.000 USD/év vagy 2 millió USD/év jövedelemnél lép be. nyilván én sem puffognék a 36% SZJA miatt, ha az a 10 milliós éves jövedelem felett lépne életbe.
"a dolog most változott, mert sok többgyerekes aki dolgozok mostantól nem fizet adót." - ezt így helyesnek tartom. nem mindegy ugyanis, hogy 1 jövedelemből csak magamat tartom el, vagy van még mellett 2-3-4 gyermekem is. a családosok igen is kapjanak adókedvezményt!
"A közteherviseléssel kapcsolatos elképzeléseink viszont egyeznek. "- ennek igazán örülök. :)

belekotty 2012.06.19. 13:22:54

@Farkantoán Chatpartner: Na! Megjött a nick hamisító. :-((

Armand-Jean du Plessis 2012.06.19. 13:23:10

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:
Igen, beszedte - MINDENKITŐL. Aztán nem szórta el hülyeségekre. Magyarország felmutatott egy-két teljesítményt az ő idejében.

Cinkes 2012.06.19. 13:35:07

@Disintegrator Rising: én inkább a szádba szarnék ha lehet választani.

veracity 2012.06.19. 13:45:33

Azért arra nagyon kíváncsi leszek, hogy a következő választásokon az értelmiségi réteg megszavazza-e, hogy a fizetését ne 16, hanem inkább 36 %-os SZJA terhelje!

Izgatottan várom, amikor a csoportvezető műszaki mérnök beikszeli, hogy a bruttó 500 ezer forintos fizetését már nagyon ideje egy kis adóemeléssel csökkenteni.

Érdekes lenne tudni, hogy az értelmiségi középrétegben hány MSZP szavazó van? Az MSZP vezérkarán kívül!

Szerintetek van-e a társadalomban véleményformáló réteg? Kik az opinion leaderek? A társadalom széles rétegeinek véleményét képes-e egy szűkebb társadalmi csoport befolyásolni? Ha igen, az MSZP nem számíthat semmi jóra, épp a 16 %-os SZJA támadása miatt!

Hát nem bolondultunk tán meg, hogy magunk alatt vágjuk a fát?

Sírköves Slomó 2012.06.19. 13:46:15

@Armand-Jean du Plessis: Mindenkitől biztos nem mert a nemesség + a városokban eleve szóba sem jött ez az adó.

Sírköves Slomó 2012.06.19. 13:49:26

@veracity: Opinion leader a libsi sajtó, aki megeteti a kisnyugdíjassal hogy aki keres 500at az a burzsoázia, és hogy a magyar kisnyugger és a külföldi bankok érdekei egybevágnak. Egyik sem akar középosztályt látni. Ez pont olyan mint mikor a kommerek kulákirtottak. Le is maradtunk a nyugattól villámgyorsan.

Tzp 2012.06.19. 13:50:33

@rockseiaXLL:

Sajnos nagyon sok ember nem tud vagy nem akar hosszú távon gondolkodni. Főleg a nyugdíjasok közül.

Viszont igazad van abban, hogy egy hiteles arc komoly eredményeket tudna elérni. Azt is figyelembe véve, hogy jelenleg a választók vagy 50%-a nem szívesen szavazna a jelenlegi pártokra, akár kormányra is lehetne kerülni némi szerencsével.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.06.19. 13:53:34

Nem volt rendszerváltás, csak a színpadot rendezték át, hogy úgy tűnjön, a több párttal tényleg van valami választási lehetőségünk. Amint látható, jobb vagy bal, mindegy, mert a központi pénzforrást akarják megkaparintani. Meg kéne nézni, hogy az "urak" hogyan is lettek vagyonos emberek. Honnan indultak, mit kaparintottak meg és kinek szórtak időközben ezt-azt, hogy védve legyenek a jogos népharagtól.
Egyébként érdekes, hogy folyton egyre rosszabb helyzetben van az ország, de az "urak" gyarapodnak. Hogy is van ez?! Hiszen közszolgák, közalkalmazotti bérért. Kár, hogy Kádár papa tanítványaiként úrnak képzelik magukat, pedig zsiványok, közönséges bűnözők. De a magyar a betyár romantika miatt szereti a gazembereket. Tehát megérdemeljük ezeket a gazfickókat, hiszen itt is akadt egyből néhány hűséges narancsos, de a másik oldal rajongói tábora is képviselteti magát.
Azokkal értek egyet, akik külföldre mennek, mert itt a rendes embereknek, akik csak élni és dolgozni szeretnének, már nem terem semmi sem. :-(( Fel van osztva az ország, Bekerülni a pikszisbe csak mocskos módszerekkel lehet. A rendszer rossz és újratermeli az országra ártalmas embereket. Teljes fejcsere segíthetne. Le kell fejezni a polipot. A karok maguktól elhalnak.
De senki se vállalja a melót, mert mindenki fél.

pánpéter 2012.06.19. 13:55:58

@veracity:
"Érdekes lenne tudni, hogy az értelmiségi középrétegben hány MSZP szavazó van? Az MSZP vezérkarán kívül!" - szerintem kb 6-8%, maximum. az MSZP törzsszavazó tábora mindig is az alulképzett, alacsonyabb társadalmi csoportokból került ki. nem véletlenül segélyeztek 8 éven keresztül durván - hitelből. nem kell dolgozni semmiért, majd mi biztosítunk egy - nem túl nívós - életet segélyekkel, támogatásokkal, cserébe szavazz ránk. majd kivetünk még több adót a sok marhára, aki dolgozik...

Én is akarok kommentelni 2012.06.19. 14:01:41

@pánpéter:
"ezt így helyesnek tartom. nem mindegy ugyanis, hogy 1 jövedelemből csak magamat tartom el, vagy van még mellett 2-3-4 gyermekem is. a családosok igen is kapjanak adókedvezményt! "

No akkor keresd meg azt az országot ahol így van, mert itt ezt nem sikerült megvalósítani. Két egyetemista gyerek mellett akiket azért még el kell tartani nem jár semmilyen adókedvezmény. De igen, helyes lenne, de ezt is sikerült elqrni.

szürkegém 2012.06.19. 14:11:49

@jo.e: Nem hiszem hogy nem kérte meg. Persze még egy dolog lehet. Előlegként levonják, s aztán majd vissza lehet igényelni. De az azért tény: Egy határ alatt csökkentek a fizuk.
Másik példa. És ez meg talán még gyomorforgatóbb. Magyar alkusz cég munkaerőt foglalkoztat 3 hónapig, kölcsönző cégtől kölcsönzi azokat. Borzalmas feltételek, nem is részletezem. Első két hét esetén: 360 ft. órabér. Később 520 kb. Ha késel 2-3 percet, 30 percet kell ledolgozni. Ismerem az Mt.-t ez nem lenne lehetséges. De mégis lehet. (Lehet de mégse lehet, ...nem lehet de még is lehet.......Ez a világ ezen boldogabb régióiban alapszabály.) Szóval 2011 decemberében, 1 hónapra jelentene nettó 80 ezret + 10 ezer kafetéria. Nem rossz, mert ugye nincs más...az ember elvállalja kényszerből. Közölték, hogy januártól ez a bér ----az új adószabályok miatt 72 ezer, + 10 ezer kafetéria, mondjuk bérlet----kell, mert ott van az iroda, ahová mindig bliccelve eljutni nem lehet. Egyedül álló ember nem kap ám kedvezményt. Ennyit keres.
Még annyi: több diplomám van, mindig azt gondoltam, hogy kreatív munkára is képes lennék/vagyok. De itt ez a kutyát sem érdekli.

pánpéter 2012.06.19. 14:11:57

@Én is akarok kommentelni:
igen, és fizesse az állam az albérletét, meg még adjon a gyerekeknek költőpénzt is, meg fizesse a tankönyveket, meg a szemüveget, meg a laptopot, meg a nyaralást is, hogy ősszel újult erővel vethesse magát bele a kölök a tanulásba. értelek. jogos a felháborodásod...
te az a fajta ember lehetsz, aki a jóban is megtalálja a rosszat, és csak arra tud koncentrálni! el kéne tudnod fogadni, hogy a törvényalkotás nem konkrétan a te élethelyzetedhez van igazítva, és sokan mások is, más helyzetben, más problémákkal élnek még ebben az országban.
3 gyerek: 2 ovis, 1 sulis, és van adókedvezmény.

Blogger Géza 2012.06.19. 14:21:39

@Én is akarok kommentelni: Bocsáss meg, de ki beszélt itt a 2011-es bérkalkulátorról? 2009-ről volt szó, meg a mostani állapotról. És senki nem mondta, hogy most ne kellene SZJÁ-t fizetni, itt a kormányváltás előtti állapotokkal történt az összehasonlítás.

Én is akarok kommentelni 2012.06.19. 15:24:18

@Blogger Géza:
Viktor hozakodott elő azzal, hogy elérték végre ezeket a számokat. Én csak próbáltam arra célozni, hogy habár elkanyarodtatok 3 évvel visszafelé a mostani állapot már sokat ebben a tekintetben nem változott.

Én is akarok kommentelni 2012.06.19. 15:29:16

@pánpéter:
költőpénzt ne fizesse
tankönyvet fizesse
szemüveget ne fizesse (könnyű lenne vele visszaélni)
laptopot ne fizesse
nyaralást ne fizesse

Ezekről én nem szóltam, te próbálod meg elcsúsztatni olyan irányba a dolgokat, hogy próbálsz a számba adni nem kimondott szavakat, amikkel vitába szállhatsz. Hehe.

A törvényalkotásnak ki kell találnia egy célt, és ahhoz kell igazodnia (itt most nem konkrétan arra gondolok, hogy már személyre szabott törvényből is van legalább 10, ha éppen valamelyik emberüket hátrányosan érintené a dolog).

Én azt hoztam fel példának, hogy továbbra is tanuló (egyetemista) gyermek, aki nem rendelkezik önálló jövedelemmel továbbra is terheli a szülőket, de ők már nem olyan fontosak.
Egyszerűbb lett volna meghúzni a vonalat az ovinál nem? Bölcsi és ovi, akkor jár, utána már nem. A gyerek már megvan, ez a lényeg.. sőt még adtuk pár évig.

jo.e 2012.06.19. 15:33:58

@szürkegém: Azért csak kérdezz rá este otthon! De nehogy összevessz vele, ha elhibázta :)) Nem venném a szívemre a családi viszályt...

pánpéter 2012.06.19. 15:57:20

@Én is akarok kommentelni:
18 éves kornál van meghúzva a határ. nyilván nem tökéletes a rendszer, de nagysegrendekkel családbarátabb, mint eddig bármikor. ennyire futotta, ez is sokkal több, mint amennyi eddig volt. (jelen esetben nem volt)

Elijah_Baley 2012.06.19. 16:35:23

monnyuk nekem nem jött le a cikk mondandója, ha többen fizetnek jöcedelemadót, összességében kevesebbet, az azt jelenti h igazságosság és jogegyenlőség van, nem?

Balt 2012.06.20. 11:39:54

Az adómentes minimálbér maga volt az őselkúrás.
De mondjátok szépen: "jóléti rendszerváltást!" :))

Balt 2012.06.20. 11:45:37

@christophe: "a sok semmirekellot tartod el,aki èletèben nem dolgozott"

Mesterházy, Kiss Petya, Lendvai, H. Kovács, Horn (apropó, még fizeti a tb. a lélegeztetőgépet...?) stb. Ez az "érv" szánalmas.

Balt 2012.06.20. 11:49:31

@Cny: Ez már ugye az "elvárt adó" és dupla tb.-alap után volt...? Csak azé'. (Mert közben a maszop is rájött, hogy a helyzet tarthatatlan, ezért az "adómentes minimálbér" jelsót kvázi megtartva trükközött a korrekción, kevés sikerrel.)

Balt 2012.06.20. 12:05:08

@közcélú orbanodroid: Hahaha, ha 2000-en mennek el az Szolitól DK-ig terjedő antifa-tüntetésre, akkor sok jóra nem kell számítanotok. :))

Balt 2012.06.20. 12:09:49

@pánpéter: "a blogger ne tartozzon bele, ő fölsőbbrendű, meg amúgy is oknyomozó blogger, az ilyen meg alanyi jogon adómentes"

Emléxem, a 2002-es választási kampány egy Sajtóklub szerű műsorában Dési János (ex-atv) "jogos" felháborodással mondta, hogy micsoda dolog, hogy neki, minimálbéres egyéni vállalkozónak az 50e Ft-jából adóznia kell. (Majd a szívem hasadt meg érte...)

Balt 2012.06.20. 12:12:08

@ember67: Ilyen módon talán érdemes megvizsgálni a kedvezményes forinthiteleket... Lehet, hogy mégis jól járt az állam összességében...? (Vö. a devizahitelekkel.)

Balt 2012.06.20. 12:16:33

@rockseiaXLL: Azé' ahol Juhász Péterek meg Dopemanek jelenítik meg a "céget", ott aligha lehet Fidesz-háttérmunkáról beszélni. (Valamiféle SZDSZ-maradékról annál inkább...)

Balt 2012.06.20. 12:30:14

@Cinkes: Az adójóváírás "helyett" van családi adókedvezmény, ez (ugyanúgy) milliókat érint, csak éppen van értelme is. Sőt, a legesleglényegesebb kérdés manapság... (Javaslom megnézni a 2002-es Medgyessy-Orbán vitát, már az is e körül forgott, fenn van a youtube-on, 10 részben. Kötelező!)

Balt 2012.06.20. 12:39:15

@Armand-Jean du Plessis: Hülyeség-e vagy sem mondjuk Bécs ostroma, a cseh trón, a corvinák vagy a visegrádi reneszánsz udvartartás - ezt azt hiszem nem vagyunk hivatottak megítélni ma (és akkor sem). Tény, hogy Mátyás ezzel együtt "igazságos királyként" él a néplélekben, talán az utána hamarosan következő kataklizma (Mohács) okán... (Még véletlenül sem állítom, hogy ne lenne jogos ilyenképpen éltetni.)

Balt 2012.06.20. 12:41:37

@veracity: Az a baj, hogy sajnos ebben a felosztásban kisebbségben vagyunk, pláne, ha a maszop - ahogy mindig - rárepül az inaktívakra...

Balt 2012.06.20. 13:29:17

@Én is akarok kommentelni: "Két egyetemista gyerek mellett akiket azért még el kell tartani nem jár semmilyen adókedvezmény. De igen, helyes lenne, de ezt is sikerült elqrni."

Tedd hozzá, mióta van ez így! (Gyk.: feltételei a csp-hoz kötöttek, voila: 2009.0101, tehát Gyurcsány-Bajnai óta...)
www.noe.hu/anyagok/csaladtamogatas.pdf
Az adókedvezmény egy kedvezmény, mint a neve is mutatja. Mi épp a napokban futunk ki alóla, ezzel együtt a kormány eddigi legjobb döntésnek tartom, persze ez minimum elvárás volt.

Lásd még: a fentebb citált 2002-es tévévitát.)

ember67 2012.06.20. 14:59:15

@jo.e: ugyanarról beszélünk, csak te a jelenleg megvalósítás alatt lévő rendszertől várod a megoldást. Most sem azzal foglalkoznak, hogy az államnak járó befizetéseket tényleges ellenőrzésekkel valóban be is szedjék és az ügyeskedőket megtalálják! Inkább kivetnek újabb adókat, melyek talán jobban kiszámítható összegek, mivel a vezetőket az államháztartás, ezáltal az általuk elkölthető összeg nagysága érdekli. Az eddig ügyeskedők, ezt is ki fogják kerülni, az egyszerű paraszt meg többet fizet. A kreszt azért tartjuk be, mert kamerákkal, rendőrökkel folyamatosan ellenőriznek, nagy a lebukás kockázata. 2000 db kresztábla plusz kihelyezése (lásd TÉNYLEG KOMOLYAN MEGÁLLNI TILOS tábla) szart sem ér. Ebben is, mint mindenben ebben az országban ez a baj: van egy szabály, majd az ellenőrzését leszarja a hatalom, mert az ellenőrzés pénzbe kerül. Egy példa: 100 egység adóból befolyik 60. Ha ellenőriz, akkor 90. Ehelyett kivet 150-et, és az alap 60%-al befolyik a 90, ellenőrzési költség nélkül. Igenám, de az egyszerű paraszt hülye módon befizeti a 150-et, a 100 helyett. Hát itt a gond: AZ ÁLLAM TOVÁBBRA IS FEJI A BECSÜLETES EMBEREKET, TE MEG -MIVEL NEM GONDOLOD ÁT- TAPSIKOLSZ ÖRÖMÖDBEN sőt, még le is tolod azokat, akik erre rávilágítanak. GRATULA!

ember67 2012.06.20. 15:02:25

@Balt: kurvajóljárt! Majd most a "szemét nyerészkedő bankokkkal" fizetteti ki a saját hasznát! Nem esem seggre a bankoktól, de az államnál képmutatóbb harácsoló szervezetet még nem láttam!!!!

ember67 2012.06.20. 15:10:10

@De gustibusaut bene, aut nihil: Nem. Az arábia, meg afrika. Akinek van, az jó, akinek nincs, az dögöljön meg. Mi elméletileg európaiak vagyunk, akik egy rákost, egy gerinctöröttet nem hagyunk megdögleni az út szélén, de ez változik. Van ez a szó, hogy SZOLIDARITÁS. Ez különböztet meg minket a "gazdag arab országoktól". Ott ugyanis az olajmilliárdok ellenére simán megdögölhet a paraszt egy rozsdás szögbe lépéstől. Ha egy 30-40 éves mellrákos nőt a befizetett összege határáig kezelnének, akkor 1-2 kezelés, azután szevasz, mehet a temetőbe. Egy 18 éves fiatalnak valószínűleg már egy szárkapoccsonttörés is túl drága lenne, nemhogy az antibiotikum ami a műtét után kell. Irány a temető. De érdekes lenne az első gyomorműtét is érzéstelenítés nélkül (mert arra már nem jut a befizetéséből, mert pl. 27 éves)

Én is akarok kommentelni 2012.06.21. 08:59:48

@Balt:
Lehet, hogy jó döntés volt, mert ha a 2 évből kellene valamit kiemelni a sok katasztrófából, akkor tényleg erre téved az ember szeme, de:
ez szociálpolitikai döntés volt, ebben egyet kell értenünk. Viszont pont azok kapnak jelentős támogatást belőle, akiknek eddig is volt,
és előfordulhatott az a faramuci helyzet, hogy egy tanár házaspárnak 3 gyereke van (mi készítettük mindig az adóbevallásaikat): 1, 5, 7 éves gyerekek, anyu otthon a kicsivel.
Mikor meghallották, hogy 3 gyerek esetén akár 90 ezer forinttal több nettót is hazavihetnek úgy megörültek, hogy ihaj!
Aztán jöttek februárban azonnal hozzánk, hogy itt a januári bérlapjuk: és az alábbit látták:
a bruttó bér változatlan, a nettó meg szépen megzuhant. Igen, kevesebb lett a nettója apunak január 1-től 3 gyerekkel mint volt (vö: a mi Viktorunk mittomén, kb. 2 millával kapott többet tavaly csak emiatt nettóban).

Gondolom nem ez volt a cél, minden esetre jól mutatja az átgondolt törvényalkotást, a hatástanulmányok és modellezések hiányát.
Tudod, életemben nem hallottam még akkora mocskos fideszezést (csendben hozzáteszem, hogy benne volt az is, hogy ezért szavaztam én rájuk?), mint amikor elmagyaráztuk nekik és megértették, hogy nincs semmi hiba a bérlapjukon, az új családi adózással rosszabbul jártak mind az előzővel.
És mégegyszer: nem minimálbéres emberről van szó, hanem tanárról, aki nem kapja zsebbe mellé a nettóját megint mint amivel sok fideszdroid próbál minden esetben érvelni.


süti beállítások módosítása