A Hírcsárda zseniális írása, amit számomra érthetetlen okból a blogjára nem csak a facebook-oldalára tett ki, viszont annyira jó, hogy muszáj így is megosztanunk. (Képeket mi tettünk hozzá, azok készítője LIn és szarvas).

Tisztelt Honfitársaim, magyarok a világ minden táján, zemberek, nyomorult LMP-sek az ablakom alatt!

Az előző beszédemet már teljesen összesírtam, és most is a taknyommal küszködök, miközben ezt írom. Pedig próbálkoztam mindennel, hogy jobb kedvem legyen: megettem már az összes bonbon-meggyet, amit nejem, a köztársasági elnökné kredencében találtam, leveses kanállal faltam a fagylaltot, és megnéztem az Echo TV teljes mai adását. Kerényi Imrét külön ki is kockáztam, de semmi nem vidít már fel. Előttem egy üveg Johnny Walker, illetve már csak az üveg. Sétál a Johnny, sétál a Pali - ezek jártak a fejemben, miközben kisunokám emós zenekarainak klipjeit nézegettem. Ma többször öngyilkossági gondolataim is voltak. Nem panaszképp mondom, de nagyon nehéz öngyilkossági céllal lenyelni egy gáztűzhelyet. Hogy ettől gáz dologtól mások miért halnak meg? Nem értem.

Mindezt csak azért osztom meg Önökkel, hogy lássák, valahol én is csak egy ember vagyok, nem pedig csupán élő szövet a köztársasági elnöki intézmény fém vázán, nem csupán egy doktorit író gép, egy gondolat gejzír, mint ahogy azt sokan hiszik rólam.

Dolgozatommal kapcsolatban, melyet oly sok igaztalan kritika ért, továbbra is azt tudom mondani: a legjobb tudásom szerint írtam. Meg még pár ember legjobb tudása szerint. Főleg mások legjobb tudása szerint. De hát nekem nem szólt senki, hogy "Palikám, ezt nem kéne", meg "Palikám, te kurvára nem tudsz ám bolgárul", meg "Palikám, szeretnék egy szobát hétvégére a barátnőmmel az Astoriába, de nejemnek egy szót se!". Mert, ha valaki ezt mondta volna nekem, akár csak egy szóval is, hát biztos pofán is vágom, mert nem szeretem ha Palikámoznak.

Kedves honfitársaim, mélyen tisztelt kétharmad!

Ma felhívott Orbán Viktor, aki továbbra is a támogatásáról biztosított. A miniszterelnök úr a személyes hangvételű telefonjában külön rá is kérdezett, hogy mindent összepakoltam-e, és ne merészeljek mocskot hagyni magamután, mert még véletlenül rám talál esni az újonnan vásárolt versenyzongorám. Meg kell mondjam, engem meghatott ez a törődés, de abban a pillanatban úgy éreztem, az a helyes ha ezennel lemondok hivatalomról. Nagyon drága volt az a zongora.

De miért is mondok le, kedves barátaim, mocskos LMP-sek, hogy hagynátok abba a skandálást?

Hiszen én mindenkinek csak jót akartam. Magamnak, feleségem férjének, feleségem gyerekei apjának. Tudom, nagy az én szívem, de ezt csak azért mondják, mert még nem látták a májamat. Pedig, ha Johnnyra gondolok, aki már sajnos nincs közöttem, csak az üvege, van is mire büszkének lennem. Dolgozatom mégsem lehet semmiség, ha annak 200 oldaláról egy biztosság 1200 oldalt bír írni.

Lemondásommal azonban nem ismerem el az engem támadók érveit, s csak egy régi, saját versemet tudom ideidézni: "Mit rámkentek a hvg-sek, Lemossuk a gyalázatot!"

dr? Schmitt Pál, Magyarország Köztársasági Elnöke