Orbán és Semjén egyre nagyobb befolyást adnak az egyházaknak. Állami iskolákat adnak át és a megmaradó állami iskolákba is kötelezővé teszik a hit- és erkölcstan oktatást (közben drasztikusan beszűkítették az informatika-oktatást és a gondolkodásra nevelő filozófia-oktatást). Az egyházi fenntartásba került iskolákban aztán voltak tanárok, akiket politikai okból rúgtak ki és olyanok is, akiket azért rúgtak ki, mert "nem énekeltek elég áhítattal" az iskolán kívüli istentiszteleten.
Most egy újabb durva ügy azt mutatja, hogy a katolikus egyház láthatóan a hívei felé sem számol el. A jánoshalmi esetről Tanács István írt egy remek cikket, aminek a lényege a következő:
Jánoshalmán gyerekek halhatnak meg, mert bármikor leszakadhat egy óvoda-iskola ebédlőjének mennyezete. A mennyezet azért szakadhat le, mert a tervező (az érsek haverja) kivetetett egy tartóoszlopot. A helyi plébános felszólalt az ügyben, később pedig az épület másik részén le is szakadt egy nagy darab vakolat – csaknem ráomlott két kislány fejére.
Az iskola felújításáért felelős érsek érdemi válasz helyett közölte: a tervező szerzett statikai véleményt. Ezt ugyan ő sem látta, de nem is akarják megmutatni.

Bábel Balázs érsek ezután áthelyezte a több nyelven beszélő, népszerű plébánost a városból egy kétezer fős faluba. A hívek aláírásgyűjtését a plébánosuk mellett semmibe vette. Pedig Nagyidai Zsolt eredményes pap volt.
"Jelentősen megnövekedett a templomba járó hívők száma, egyre több gyermeket kereszteltek meg, évente több zarándokutat vezetett belföldre és külföldre. Az egyházközségi vezetőknek lelki napokat rendezett, rendszeresen segített a rászoruló családokon, és elesett, beteg híveket látogatott. Számos egyházi emléket is felújíttatott."
Az utolsó misén a hívek nevében felszólaló tekintélyes pedagógus fel is vetette: az volt-e a plébánosuk "hibája", hogy "nem vitte be a politikát a templomba, nem agitálta a híveket egyik párt irányába sem, és nem csinált pártirodát a plébániából". Az előző plébános ugyanis a választások idején a "kitapétázta" a plébánia ablakait "politikusok fényképeivel és jelszavaival".
A Vajdaságban született Nagyidai Zsolt viszont határon túli kisebbségiként már megtapasztalta a szerb nacionalizmust, és elhatározta, hogy magyarként minden hívőnek a papja kíván lenni. Ezt most már csak egy jóval kisebb településen teheti meg.
A Jánoshalmán történtekről bővebben.
Mit várhat más, ha egy jogosan kiálló, sikeres pappal ezt megtehette az egyházi elöljárója? Mit várhat a nyíltan fideszes érsek kerületében egy nem jobboldali tanár? Elindulhat-e önkormányzati választáson egy baloldali szülő, ha a település egyetlen iskoláját átadták az egyháznak, mint a 9000 lakosú Kecelen történt? Mik a garanciák, hogy nem történnek ilyen visszaélések? Hiszen sokszor a nyilvánossághoz se lehet fordulni: a helyi sajtó a legtöbb helyen az önkormányzat kezében van.
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.
Utolsó kommentek