Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Két pofon és 27 év börtön

2013.05.09. 17:42 - Fidelio

A két emlékezetes pofont Orbán ígérte a gárdistáknak még 2008-ban. Ismereteink szerint nekik nem „esett le saller”, azt csak az Európai Parlament tagjainak osztotta ki állítólag Magyarország miniszterelnöke.
Az összesen huszonhét év börtönt a sajóbábonyi cigányok kapták, mert olyat tettek, amit Orbán ígért: megverték a gárdistákat.

„Ha kormányra kerülünk, úgy fogunk tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kiosztunk nekik két pofont, és hazazavarjuk őket.” – mondta Orbán a Magyar Gárdáról, 2008. májusban. Hogy ki a gárdista, az akkor még egyszerű dolognak tűnt: az, aki büszkén mutatkozik a gárdista egyenruhában.
Néhány hónappal később, arra a kérdésre, mi a véleménye a Fidesz-rendezvényeken megjelenő gárdista egyenruhásokról Orbán már táncolt egy kicsit a véleményével: „Nem szoktam öltözködési kérdésekkel foglalkozni.”

Ulo_gardistak.jpg
Később a gárdisták is ügyeskedtek az „öltözködési kérdéssel”. Amikor jogszabály megtiltotta a gárda-egyenruha viselését, akkor már nem egyenruhát, hanem csak valami hasonlót viseltek. (Az ügyeskedés legszebb példája az volt, amikor a gárdaavatón nem alakzatban álltak, hanem ültek.)

Ezt a gyáva trükköt alkalmazta a Jobbik is is Sajóbábonyban, amikor a gyűlésük számos résztvevője majdnem-egyenruhát viselt. Ez 2009 novemberében történt, nem sokkal a romagyilkosságok után. És közel voltak az országgyűlési választások, amihez ügyes kampány-rendezvény volt ez Vona Gábortól, hatalmas sajtót kapott.

Sajobabony.jpgVona Gábor és társai Sajóbábonyban

Hogy ki és miként hergelte a másik oldalt, azt könnyű elképzelni. A végén a cigányok egy nagyobb csapata botokkal, vasrudakkal támadt rá a majdnem-gárdistákra, akik az autóikba menekültek. A támadók rendesen összeverték az autót, de szerencsére nem ismétlődött meg az olaszliszkai eset.

Volt egy másik nagy különbség is. Olaszliszka után, bármilyen meglepő, a nyomozó szervek nem sokra jutottak. Lényegében az elhunyt családjának ügyvédje derítette föl az esetet, és azután a bíróság példaszerűen kemény ítéletet hozott (életfogyt., illetve 10-15 év között), gyilkosság címén. A gyilkossági tényállás akkor sajnos egyértelmű volt.

Sajóbábony után az ügyészség igen aktív volt, kilenc támadót bíróság elé is állítottak. Mind a kilencen kemény börtönbüntetést kaptak (két és fél, négy év között). A vád rongálás és garázdaság, ami egyértelmű.

A bíróság ugyanakkor "közösség elleni erőszak" miatt is elítélte őket. Ez azért is érdekes, mert ez a tényállás épp a kisebbségek védelmét hivatott biztosítani. A kérdés azon áll vagy bukik, hogy miért támadták meg a gárdistákat cigányok? Azért mert azok magyarok voltak, vagy azért, mert provokáló módon (egyenruha, gyűlés) odamentek. A bíróság első fokon most úgy ítélte meg, hogy azért, mert magyarok. Ennek ellentmond, hogy se előtte, se azóta nem ért támadás a faluban bárkit azért, mert magyar volna.
Ez nehéz ügy, lehet latolgatni.

Az azonban súlyosabb kérdés, hogy a provokatív sajóbábonyi szereplésért a jobbikosok közül senki ellen nem indult eljárás. Még az egyenruha-viselés ügyben sem, pedig azért mindössze 50 ezer forint büntetés jár.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr635291615

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Majd a TASZ eldönti ki a nemzet tagja.... 2013.05.10. 20:58:14

Megtört a jég, végre valahára elítéltek cigányokat (is), mert rasszista okkal megtámadtak, fenyegettek embereket. A képlet egyszerű, a Gárdisták a közbiztonság miatt verték a tamtamot, a cigányok meg majdnem őket verték. Volt nagy rendőrségi ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.10. 19:02:16

@igazságos:

Persze, csak azt zavarja, ha felvonulgatnak az utcájában, esetleg kicsit megfenyegetik, esetleg kicsit megdobálják macskakővel, akinek VAJ VAN A FÜLE MÖGÖTT!!négy!

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.10. 19:03:31

@milyen szép a Vértes, ó:

(a 3. változat itt nem volt, még mielőtt valamelyik kihívásokkal küzdő...)

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.10. 19:06:01

@Larry Silverstein:

Tudom, hogy nem az eszedért szeretünk, de fel tudnád idézni, a mostani esetben mi lett a megfélemlítgetés vége?

(Utána picit vitatkozz azokkal, akik szerint 'á, a cigényokat megfélemlítették volna?! ugyan, csak arra sétáltak véletlenül a jobbikosok'. :))) )

2013.05.10. 19:07:38

Jaj, már megint a szokásos libbant hazugság, hogy a törvényt a kisebbségek védelmére hozták létre. Nem, nem arra hozták létre. A törvény mindenkit egyenlően véd. Ezt néhány cigánybűnöző most a saját bőrén tapasztalhatja :)

Éhes_ló 2013.05.10. 19:11:05

Ez a pár cigányállat sec perc ott lesz ismét és - ha már elsőre nem sikerült - most már a "jogvádók által megerősítetten, felbátorodva a biztatástól - magyart akar ölni.
A bíró a cinkosuk, mert nem 2-3 éveket kellett volna kiosztani nekik, hanem évtizedeket.

De most ők győztek, hósók lettek a bandájukban.
Ezért ölni is fognak ha úgy adódik.

Mert nekik ezt szabad.
Elvárás a békés befogadó többséget pusztítaniuk, buktor és társai erre tartják, tenyésztik őket.

zobod 2013.05.10. 19:11:32

Valami nyilas gyerek meg három évet kapott zsidózásért, a haverjai meg kettőt/fő. Így van ez jól, működnek rendben a bíróságok. Vonatkozzanak mindenkire a törvények, a közösség elleni erőszak nem kisebbségvédelmi törvény, nem is kell annak lennie.

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.10. 19:14:07

@zobod:

Nem a zsidózásért járt 3 év, hanem ettől 'beindult' a felfüggesztettje. A többi meg felfüggesztettet kapott. A többi persze jogos. :)

Kolb Ace 2 2013.05.10. 19:14:27

Most komolyan az a probléma, hogy a büdös cigányokat elítélték az általuk elkövetett bűncselekmény miatt? Élősködnek a társadalom nyakán, kirabolnak amíg dolgozol, megölnek amíg alszol, és még pofátlanul tartják a markukat a segélyért - a te pénzedért. És ha elkövetnek valami bűncselekményt (sajnos az a ritka ha épp nem), akkor még probléma hogy meg is kapják érte ami jár? Na nehogymár!

A közösség tagja elleni erőszak meg nemcsak a retkeket védi, hanem a magyarokat is (nemsokára úgyis mi leszünk a kisebbség), tehát jogos és szakszerű ez a bírósági ítélet. Nehogymár joga legyen bárkinek magyart verni (vagy ölni, ami nyilván itt se a retkeken múlt).

impala 2013.05.10. 19:19:10

nincs kedvem írni a féregnek.
remélem kiosztjátok!
azért beleolvasok.

Menő vagy nem Menő 2013.05.10. 19:23:31

Há'szegínyroma be volt drogozva biztos,nem tudta mit csinál.! Úgymint: "..Maónika kérem,én be voltam folyásolva.." :D

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.10. 19:23:53

@Kolb Ace 2:

Neeem, még mindig nem arról volt szó, hogy gond lenne, hogy megkapták a megérdemelt büntetést. Gyere máskor is!

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.10. 19:25:32

@Menő vagy nem Menő:

Pirulákat nem jobbikosoknak szoktak osztogatni vadidegenek? Bár igaz, végül is hasonló népség a kettő. :)

2013.05.10. 19:31:19

Olcsón megúszták az orkok, fejenként 20-30 év elfogadhatóbb lenne.

Jut eszembe, a parlamentben sunyító zsidók bevallották már, hogy ki izraeli-magyar kettős állampolgár?

bubastis2 2013.05.10. 19:31:38

Fideszfigyelő, azért olvaslak, mert általában egyetértek veled és azonos a véleményünk ezekről a mocskokról. De most kiverted a biztosítékot. Nyilván provokáltak a gárdisták. De civilizált ember nem ül fel provokációnak. És ez hagyján. De még hogy Sajóbábonyban soha nem támadtak meg cigányok magyart azért, mert magyar??? Ezt van képed leírni??? Hülye vagy vagy hazudni akarsz? Vagy csak tájékozatlan? Hol élsz te, ember? Jártál Sajóbábonyban? Értem én, hogy véded a cigányokat, és meglepő módon egyet is értek veled, de ez még nem ok arra, hogy megpróbáld tisztára mosni őket. Ugy kell látni oket, amilyenek: nyomorult, kisemmizett, bűnöző, rasszista réteg. És Sajóbábonyban rendszeresen inzultálnak magyarokat, mert fehérek és gazdagabbak. Ezt emészd meg jól, mielőtt több baromságot leírsz a cigánykérdésről.

J.László 2013.05.10. 19:33:33

Nagyon szokott tetszeni, amikor az egyébként antirasszista vallású libernyákok is úgy utálják a tetves cigányokat, mint a bűnt.

Menő vagy nem Menő 2013.05.10. 19:34:18

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

Pedig sokakat érdekelne, hogy hány Mosszad ügynök sunyít a parlamentben az tuti! Talán nem véletlenül nem feszegetik ezt a kérdést azóta sem..

Pop40 2013.05.10. 19:36:38

Általában igen jók az oldalon a posztok, de ez a mostani nagyon nem tartozik közéjük. Ha Mari néninek Borsodban esetleg véletlenül van nete, és ilyeneket olvas, nem csodálom, hogy leszavaz a Jobbikra.

"A bíróság ugyanakkor "közösség elleni erőszak" miatt is elítélte őket. Ez azért is érdekes, mert ez a tényállás épp a kisebbségek védelmét hivatott biztosítani. "

Már elnézést, de ez hülyeség. A törvény mindig az ártatlan védelmét, és a bűnös megbüntetését kell legyen hivatott biztosítani. Attól, hogy ez a törvény védi a kisebbségeket, nehogy már az legyen a funkciója, hogy erre hivatkozva sittre vágják azt, aki őket bántja (nagyon helyesen), de ha ők teszik ugyanezt, akkor az már tökéletesen rendben van, hisz ők kisebbség. (Eszerint nekik szabad, mert ők kisebbség?)

Aki botokkal és vasrudakkal kocsikat és benne ülőket ver, "megdöglötök, ...-ok!"-felkiáltással, azt igenis ültessék le, hosszú időre, akkor is, ha valami hülye széljobbos, de bizony akkor is, ha "kisebbség".

Nagyon remélem, hogy a most elítélt cigányokat egy cellába rakják a minap leültetett zsidózó shalomozó retardált nácipalántákkal. Hadd ismerkedjenek, ha meg kinyírják egymást, mindenki csak jól jár.

J.László 2013.05.10. 19:41:40

2050-ben 7 millió lesz hazánk lakossága. Az munkaerőpiacilag aktív népesség (előre is elnézést kérek libernyák barátainktól
a tiltott kifejezésért) kétharmada cigány lesz. Képesek vagyunk felfogni, milyen méretű katasztrófa előtt állunk?

laci_52 2013.05.10. 19:41:52

Nem tudom, mi volt a posztíró célja, valószínűleg csak provokálni akart. Nem gondolhatta komolyan, hogy a Cosma-gyilkosság,Olaszliszka és a pécsi gyilkosság után lesz valaki rajta kívül, aki a sajóbábonyiak büntetését túlzottan súlyosnak tartja.

Kolb Ace 2 2013.05.10. 19:42:12

@milyen szép a Vértes, ó:

Te nem ezt a cikket olvastad? akkor mit keresel itt?

Kolb Ace 2 2013.05.10. 19:43:11

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

Igen, Orsós Ráchel... faterja, a Viktorescu elvtárs.

_most_ 2013.05.10. 20:03:36

ha cigányok nácikat vernek azzal nincs semmi probléma, legalább valami hasznosat is csinálnak végre.

pakandi 2013.05.10. 20:24:20

Ocsmányak vagytok libsik,de nagyon!Garázdaság az,ha a Dohány utcai Zsinagóga falára rajzolok egy Choppert..Ez a mostani történet,simán csak gyilkossági kísérlet volt.Baltával,vascsővel,botokkal rátámadni valakikre,miközben azt kiabálom,hogy megdöglötök és csak a vakszerencsén múlik a dolog,hogy nem halál a vége,az bizony nem garázdaság.

A mi volt,hogy volt,ki hergelt kit dolog sem a tyúk és a tojás esete.Évekig ment a terror,fosztogatás,rablások,testi sértések tömkelege,de persze erre a kutya fasza nem figyelt oda,hiszen "csak" magyarokat tartottak rettegésben a Homo erectusok!
Hiába fordultak a hatóságokhoz a helyi lakosok,csak egy nagy büdös long dong silver dildót kaptak a seggükbe segítség helyett.A médiát sem érdekelte a dolog,a libsikről meg nem is beszélek,de az ziher,hogy nem ez volt a téma két vízipipába fulladás között!Mikor ezt az állapotot megunták a magyarok,akkor,utolsó kétségbeesésükben fordultak a gárdistákhoz.A történet végét mindenki ismeri.Álszent egy mocskos csürhe a tiétek,de ezen nem is csodálkozom,hiszen akit már csecsemő korában megcsonkítanak.......az minimum dühös,de inkább marha rosszindulatú kis ótvar lesz!

01234567 2013.05.10. 20:56:23

@Drang: Ez volt az egyetlen normális hozzászólás. A poszt meg sunyi módon gyűjti a szavazatokat a jobbiknak.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.05.10. 20:57:56

Azért az, hogy egyenruhát visel valaki, ne számítson még provokációnak... ezzel a logikával meg verzetem a BKV-elleőröket, mert "provokáltak" engem? :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.10. 21:07:52

"A bíróság ugyanakkor "közösség elleni erőszak" miatt is elítélte őket. Ez azért is érdekes, mert ez a tényállás épp a kisebbségek védelmét hivatott biztosítani. "

-------------------------------------

ezt írjátok fel korommal a sarokba, és aztán menjetek el egy olyan suliba ahol a cigány csimoták többségben vannak, a magyarok a kissebség a faluban...és védjétek meg ott egyszer-csak egyetlen egyszer a magyarok jogait.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.05.10. 21:08:55

Ha a cigány kezet emel a magyarra, akkor el kell ásni. Élve.

Liquid_Night 2013.05.10. 21:09:33

Kedves "jogvédők",

Ti véditek a kisebbség érdekeit, de magányos, tipikusan romák által elkövetett bűncselekmények áldozatainak érdekeit nem védi senki, csak a gárda. Az hogy egy ilyen szervezet létezik, jórészt köszönhető ennek. Na bumm.

Amikor nyilvánvaló gyilkossági kísérlet elkövetőit véditek, akkor túlmentek egy határon...innentől fogva se hiteletek, se igazatok nem marad.

nincs1itt 2013.05.10. 21:10:00

@milyen szép a Vértes, ó: Figyu, mesüge. Én a nyócba születtem, mesíjjek neked, a finom, cizellált cigány kultúráról? esetleg elmagayarázzam, azon a nyelven, amit megismerhettem közöttük:
"Anyád hátán bászlák, még köccsőőőg!".
De Neked, gondolom van cigány barátod, nekem egy sincs! Csak ellenfelem, majd TISZTELŐM volt cigány, mert szétkaptam, ha beszólt, mint hülyegyerek a mesés könyvet.
Ebből ért a retkese, ha pofán vered, másból nem!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.05.10. 21:11:54

Különben is:

Ti zsidó gennyládák a palesztinok jogairól ugassatok!

nincs1itt 2013.05.10. 21:20:53

A poszt szerzőjének: gondolkodj el, te szerencsétlen, hogy egy büntető bíró, mennyi fekát lát naponta!

Fejesrob 2013.05.10. 21:21:54

Nagyon helyes. Frankó ítélet.

Fejesrob 2013.05.10. 21:22:58

@"No one was shot" - hazudta a trógеr zsidó: Azért én ezt meggondolnám a helyedben. Vagy te tényleg azt hiszed, a zsidók fékezik meg?

Fejesrob 2013.05.10. 21:25:43

@_most_: Gond akkor lesz kispajtás, ha a roma nem ismeri meg, hogy zsidó vagy.
(Megsúgom, neki te magyar vagy).

Fejesrob 2013.05.10. 21:27:15

Szerintetek a blogger kb. mikor lesz Jobbik szavazó?

qrisz 2013.05.10. 21:43:15

posztíró akkor miért nem vinnyogtál amikor ezek a szegény ártatlan romák a sajóbábonyi magyarokat tartották rettegésben.? A gárdisták azért mentek oda tudod,faszfej? Az impotens rendőrség nem tudja megvédeni a saját állampolgárait.

qrisz 2013.05.10. 21:44:03

az index direkt alkalmazza a cigánybűnözőkkel egy gyékényen áruló bérbloggereket?

qrisz 2013.05.10. 21:45:03

@Fejesrob: szerintem akkor ha az anyját felpróbálja két kancigány egy sikátorban.

pakandi 2013.05.10. 21:49:59

@Fejesrob:

Szép estét,náci uram!;)

Ez költői kérdésnek hangzik ugyan,de ha jobban belegondolsz,még csodálkozhatnak a corpusok(szavazó autómaták).Megpénzelték ezek már az elmebeteg bajuszost is,úgyhogy várd ki a végét.Nem megy erővel,megy pénzzel,úgyhogy számomra egyáltalán nem lenne meglepetés,ha a folyamatos kudarcok után stratégiát váltanának és egyszer csak előjönne Vona egy desszertes tányérral a fején!Csinálták ezt ők már nem egyszer,van tapasztalat.

komplikato 2013.05.10. 22:12:26

@aleb19: "ez van a kiabalo /shalom-kivasalom/ naci gyerek is 3 evet kapott rendesen kell viselkedni oda-vissza"

1. Emberke felfüggesztett börtönnel a háta mögött kapott 3 évet.
2. Ha elolvastad a hírt, három arc kiabált, de nem azért kapták, hanem mert állítólag 20-ad magával megindult a szidott arcok felé és csak a rendőrök állították meg ... most ez vagy igaz vagy nem. De talán picit több mint csúnya dolgokat kiabálni.

Adj gázt! 2013.05.10. 22:13:25

Keveslem az orkokra kimért fejenként 3 évet, ez egy lincselési kísérlet volt, a fő hangadóknak egy-egy tízes járna legalább, a többinek öt.

Ellenben a semmi által nem tiltott karlendítésért kiszabott 2-3 évek pont 2-3 évvel többek a méltányosnál.

Nehogymár ugyanannyit érjen egy lincselési kísérlet, mint egy beszólás.

igi1 2013.05.10. 22:13:29

@milyen szép a Vértes, ó: hát, ott tévedtél, hogy a putirt hiába dobálgatják meg kővel, mer amúgy is egy romhalmaz

komplikato 2013.05.10. 22:14:20

Amúgy aki itt (is) hangosan "jogvédőzik" meg köpköd, had kérdezzem már meg a múltkori tégla és betontömb dobáló gárdista "jó gyerekek" 5 méterre a rendőröktől amikor a "megdöglötök cigányokat" kiabálva sikeresen fejbe nyomták saját társukat is ... ők mit is kaptak? Vagy az nem számít mert ők nem cigányok? (Bár bizonyos értelemben de.)

Adj gázt! 2013.05.10. 22:17:10

Nagy égés a blibsiknek, hogy kiderült, hogy a 10%-os cigány kisebbség több rasszista gyűlöletbűncselekményt követ el, mint a többiek együtt. Méghozzá pont a blibsik által hozott törvény hozta ezt a tényt a felszínre.

Adj gázt! 2013.05.10. 22:17:58

@wmіkі:

Látom, neked meg az írás nem. Mit olvastam félre?

komplikato 2013.05.10. 22:18:15

@Liquid_Night: "tipikusan romák által elkövetett bűncselekmények áldozatainak érdekeit nem védi senki, csak a gárda."

Láthatnék egy hosszú listát az állítólag megmentett emberekről?

@qrisz: "a szegény ártatlan romák a sajóbábonyi magyarokat tartották rettegésben.? A gárdisták azért mentek oda tudod,faszfej?"

Állítják a gárdisták. Gondolom hiteles infóért pl. palesztin kérdésben a Likud újságjától kell érdeklődni, ha érted a célzást?

igi1 2013.05.10. 22:18:24

Amúgy fene nagy bátorságra vall ezek közé akár csak lemenni is.

Gondoljatok bele, ott vagytok mondjuk 10-12-en egy 50-60 fős hirtelen összesereglett társaság ellen, akiknek botok, egyebek vannak a kezükbe.

Hát én igencsak félteném az irhámat.

A gárdisták vajon miért nem üvöltötték azt: MEGDÖGLÖTÖK CIGÁNYOK????

Valahogy nagyon hiányolom a részt, ha tényleg macskakövekkel???? dobálták a ciggákat.

MINDIG A TÖMEGBEN VAN AZ ERŐ. Ezek ellen más fegyvered nem lehet.

Talán eljön az az idő, amikor ezek ellen még a végén összefogás lesz!

Amúgy meg tessék mondani, Olaszliszkán a tanár úr gyerekei VAJON KAPNAK TÁMOGATÁST??? Hiszen megítélte a bíróság az egy dolog.

De, hogy ezektől soha, semmit sem tudsz behajtani, na az meg a másik dolog.

Adj gázt! 2013.05.10. 22:20:30

Érdekes, hogy TASZ-kalapék mindig a magyarellenes oldalon állnak.

Ha túl fekete bakancsos valaki néz csúnyán egy zsidóra, akkor a zsidó pártját fogják. Ha cigók bontják le baltával magyarok körül a kocsit, be-becsapva a szétkúrt ablakon is a baltával, akkor a cigók oldalára állnak.

2013.05.10. 22:20:48

@J.László: 2050-ben 7 millió lesz hazánk lakossága. Az munkaerőpiacilag aktív népesség (előre is elnézést kérek libernyák barátainktól
a tiltott kifejezésért) kétharmada cigány lesz. Képesek vagyunk felfogni, milyen méretű katasztrófa előtt állunk? "
Semmi gondot nem látok. A fele cigány, másik fele meg olyan jobbos, mint például te. Nyugdíjas már úgyse lesz, hisz halál a nyuggerekre, igaz, az értelmesebbje meg már úton van kifelé.
Majd jól eljátszadoztok egymással.

Adj gázt! 2013.05.10. 22:21:03

@wmіkі:

3 évet írtam, vagy 2-3 évet, professzor?

igi1 2013.05.10. 22:21:27

Meg hát honnan van ezeknek mindig a kezük ügyébe VASRÚD????

Ezen meg senki nem akad fenn???

Mi van, nem mindet adják le a méh-telepre????

Mindig ezen töröm a fejem ilyenkor, hogy ezeknél mindig előkerülnek a "fegyverek".

komplikato 2013.05.10. 22:21:33

@laci_52: Én nem tartom túl súlyosnak a büntetést. Sőt.
Az zavar, hogy vajon másokra miért nem élnek ugyanezen törvények? Vajh? Már megint ...

komplikato 2013.05.10. 22:23:12

@igi1: Nem volt ott semmi spontán. Gárdisták kapták a drótot, hogy magyart kell védeni ... a cigányok kapták a drótot, hogy a romákat kell a gárdistáktól védeni.

Azt meg a fantáziádra bízom, hogy vajon nem ugyanonnan jöttek ezek az infók mindkét félnek?

igi1 2013.05.10. 22:23:46

@wmіkі: ja!!! úgy értem :)

egyébként szeretnek az adományokkal házalni

úgy adjatok bármelyik alapítványnak zsét, hogy amit kapnak érte csomagokat, gyerekenként persze (egy családban 7 pulya), hogy pl. az öblítőszerekkel házal, és darabonként 2000-ért adja a domestost :)

ezért nem adok egy mocsok alapítványnak se egyetlen kanyit

egyetlen szervezetnek adok, akik nekem is adtak valamit egykor

2013.05.10. 22:24:34

@komplikato: Sajnos nem a gárdisták állítják. Bábonyban annak idején elszabadultak a cigányok, de nem kicsit.

Adj gázt! 2013.05.10. 22:24:49

@igi1:

A botra is valószínűleg előre felvésték, hogy halál a magyarokra, nem a "szóváltásba keveredés" közben.

Az antimagyarizmusra miért nem érzékeny egyik "jogvédő" libsi szervezet sem?

Hol van ilyenkor a 3 milliárd forint közpénzzel kistafírozott Tom Lantos Intézet?

igi1 2013.05.10. 22:25:36

@komplikato: de most komolyan

egyből kés, botok, vasrúd, a karókat és a baltákat persze kihagyták a cikkből

mikor ezek életükben egy kapavágást nem csináltak, honnan van ezeknek bot, na meg KARÓ ÉS BALTA (jó, hát azt a favágáshoz lopták, oké) ????

de a vasrúd már nekem is sok egy picit

igi1 2013.05.10. 22:26:56

@Adj gázt!: a grádisták sem szentek, provokálnak, én is félteném az életem

ha tényleg volt provokáció, akkor hol a gárdistáktól a megnyilvánulás??? miért nem volt náluk semmi, amivel magukat védték volna???

ez így öngyilkosság, felvonulgatni a csürhe előtt

sehogyse kerek a történet

Adj gázt! 2013.05.10. 22:27:18

@wmіkі:

Te nem tudsz olvasni. Többen voltak. Aki próbaidőn volt, az kapott 3 év letöltendőt, a többiek - büntetlen előéletű diákok - 2-2 év börtönbüntetést kaptak 3 évre felfüggesztve. Mindezt úgy, hogy semmi tettlegességet nem követtek el, ellentétben a lincselési kísérletet végrehajtó, sérüléseket is jópárat okozó védenceiddel.

2013.05.10. 22:27:24

@igi1: A gárdisták vajon miért nem üvöltötték azt: MEGDÖGLÖTÖK CIGÁNYOK???? "
Mert kevesebben voltak. Ha a létszámarány fordított, ne félj, üvöltik.

igi1 2013.05.10. 22:29:05

a másik, még valami kard is volt a sztoriba

kardot aztán végképp nem talál az átlagember csak úgy az utcán

de még az őstermelőnél se

jó hogy nem a középkorba élünk, vagy mi ????

kard, na paff

2013.05.10. 22:29:22

@Adj gázt!: 2-2 év börtönbüntetést kaptak 3 évre felfüggesztve."

Mi is az az utolsó szó? Felfüggesztve? Azért ez nem ugyanaz, mint a letöltendő!

2013.05.10. 22:31:10

@wmіkі: Miki! Teljesen egyetértek veled. De ugye azért nem azt akarod mondani, hogy a cigányok ártatlanok?

igi1 2013.05.10. 22:31:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: akkor azt mondanám, jogos a felháborodás a fajvédők részéről, még ha én is utálom a cigányokat

válaszra válasz ok, de az nem kerek, hogy egyből ilyen fegyverekkel támadnak olyanra, akik csak felvonulgatnak

A másik:

SOHA, NEM HALLOK OLYAN VÉLEMÉNYT: IGEN, OTT VOLTAM A FALUBAN AZ ESETKOR, EZ ÉS EZ TÖRTÉNT PONTOSAN, én ezt láttam, tapasztaltam.

Oké, hogy nem akarnak belekeveredni, de ilyenkor azért leírhatná egy-két ember a teljes történetet, mert amit a médiától kapunk, az csak a semmi kategória.

2013.05.10. 22:39:17

@igi1:
Jó. Figyelj:
Bábonyban, ami egyébként valamiért város, a cigányok nagyon elszemtelenedtek. Csapatostul járkáltak, vegzálták az embereket, jellemzően csoportosan, egy-egy személyt. A boltban nem fizettek,
Igen, azt is el lehet mondani, hogy voltak náluk fegyvernek minősíthető tárgyak.
Ezért hívták a gárdistákat. Aztán, hogy ezt ki és hogyan használta vagy nem saját politikai céljaira, azt nem tudom, az mindenesetre megmosolyogtató, hogy néhány ember ment csak oda, személyautókkal.
Ők aztán felvonulgattak, mondván, a cigány úgyis gyáva féreg, nem mer hozzájuk nyúlni, kemény magyar gyerekekhez.
Sajnos nem így történt.
Egyébként a gárdistáknál is volt "eszköz", csak a túlerő miatt mind "bátran megfutott". Amit nem ítélek el. Csak az eszüket nem irigylem, mert nem tíz embernek kell kimenni egy ilyen helyre.

2013.05.10. 22:40:20

@wmіkі: Oké, akkor elmondhatom, hogy eddigi kakaskodásainkkal szemben , most teljesen egyetértek Veled!

2013.05.10. 22:41:35

@igi1: A gárdisták vajon miért nem üvöltötték azt: MEGDÖGLÖTÖK CIGÁNYOK???? "

Ja, mert azt üvöltötték: Vazzze, mind megdöglünk! Futás!!!

Adj gázt! 2013.05.10. 22:43:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A kiszabott szabadságvesztés hossza mutatja meg, hogy mennyire értékelte súlyosnak a bűncselekményt a bíróság.

Az, hogy leültetik a vádlottat vagy felfüggesztik a büntetését , az egy másik kérdés.

Te ki mellé költöznél szívesebben, egy karlendítő lázadó kamasz szomszédjába, vagy lincselésre hajlamos, "Öld meg a magyart!" feliratú botokat mindig maguknál tartó előemberek közé?

igi1 2013.05.10. 22:51:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: a cigányról nem lehet mondani, hogy gyáva féreg, mindig csapatban mennek mindenhová, ahogy az elején is írtad

az, hogy öngyilkosság és fene nagy bátorság, vagy csak hülyeség volt a felvonulás, ezt én is aláírom

ezért példamutató az, amit a gárdisták most csináltak, megmutatták, ezekkel hogy kell elbánni

ha volt eszköz a gárdistáknál, azt a cigányok nem hagyják, vagy elveszik tőlük, de ha kijönnek a rendőrök, akkor sem tudják eltüntetni

így van, abban igazad van:

HOL VOLT A TÖBBI GÁRDISTA???

vagy most már ez lesz a taktika??? hogy tudván keveseket küldenek oda (ugye, a törvény miatt is), és úgy provokáljanak, hogy ne tudjanak rájuk semmit sem bizonyítani???

2013.05.10. 22:52:56

@Adj gázt!: Rossz a kérdés. Már laktam karlendítő előember szomszédságában, aki öld a cigányt! feliratú botot tartott magánál.
Egyébként jó gyerek, csak dolgozni nem szeret. Még 3 hónapnál többet sehol sem húzott le. Viszont piál, ilyenkor nagyon okos.

_most_ 2013.05.10. 22:56:55

@Adj gázt!: hát a feliratnak semmi értelme, mivel a cigányok is magyarok. Amúgy a cigányokkal elég ritkán találkozok, nem ártottak még soha nekem, a nácik viszont teli szemetelik ostoba kommentjeikkel az indexet :D

Adj gázt! 2013.05.10. 22:58:21

@igi1:

Sajóbábonyban olyan mértékben elharapódzott a cigánybűnözés addigra, hogy az MSZP-s képviselőjük egyenesen a halálbüntetés visszaállítását sürgette emiatt.

Számomra életszerű, hogy háromszáz gárdista úgy döntött, hogy részt vesz a meghirdetett felvonuláson, önmagában ez nem öngyilkosság.

Azzal nem kalkuláltak, hogy lincselni próbálják majd őket a rendőrök által elvileg agyonbiztosított rendezvényen.

Nyilván a bombázásra sem voltak felkészülve.

Adj gázt! 2013.05.10. 22:59:19

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Hihetően hangzik. Van magyar barátod is?

Adj gázt! 2013.05.10. 23:02:59

@_most_:

"a cigányok is magyarok"

A horvátok pedig ausztrálok?

De akkor miért hívják őket másképp?

Adj gázt! 2013.05.10. 23:11:24

Várom már, hogy kiderüljön, hogy a Gyurcsányi-Bajnai-Szilvásy-Laborc-Portik-féle titkosszolgálatok ügynöke pontosan milyen megbízás alapján irtott ki teljesen normális és ártatlan cigánycsaládokat, hogy aztán mindörökké erre mutogatva vádolja a magyarokat és védje a cigányfajvédő zsidó média a cigánybűnözőket.

_most_ 2013.05.10. 23:17:31

@Adj gázt!: sajnos leginkább a fajtád miatt vádolják a magyarokat rasszizmussal.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.10. 23:34:57

szerintem nem szabadna szegeny ciganyokat elitelni, hiszen azt a torvenyt az o kedvukert hoztak meg
tovabbi javaslatom, hogy onekik ne kelljen 65 eves korukig dolgozni hanem 25 evesen kaphassak meg az allami nyugdijat es az se szamitson, hogy a 25 evbol 6 evet a sitten toltott le

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.10. 23:37:12

ja es a sok retkes alliberalis tetu ha bele akar pofazni a ciganyok dolgaiba akkor elobb bizonyitsa hogy a csimotajat ket evig az u.n. C osztalyba jaratta, de addig kuss legyen

Atörökk 2013.05.10. 23:47:22

Ha gárdisták megjelennek valahol, az provokáció, ha cigányok rendszeresen fél/egészen holtra vernek öreg embereket két csirkéért vagy 2000 forintért, az megélhetési bűnözés ugye. Ahogy az is köztudott, árvízkor a gárdisták szoktak zsilipkaput lopni, avagy most a márciusi hóviharban kidőlt oszlopokról a vezetéket...
Kurvára unalmas már ez a szokásos libsicionista szerecsenmosdatás.

Liquid_Night 2013.05.11. 00:08:17

@komplikato: A meggyilkoltakról, kiraboltakról, rettegésben tartottakról, és mondjuk a máig élő rabszolgatartásról láthatsz...de csak azért ezekről, mert a kérdésed logikailag lehetetlen:)

Viszont másképp lehet, hogy nem is hülyeség: ha készülne statisztika arról hogy x településen mennyi volt a vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények aránya gárdafelvonulás előtt/után, na az lenne instant + többszázezer szavazó a jobbiknak :D

Adj gázt! 2013.05.11. 00:09:51

A bőrszín ne jelentsen se előnyt, se hátrányt.

Ebben a szélsőliberálisokat és a szélsőbaloldaliakat leszámítva mindenki egyetért.

Eljutottunk oda, hogy a szélsőbalsik baltás gyilkosokat védenek "csak azért, mert cigány".

Az azeri baltásnál bezzeg nem volt kérdés, miért sújtott le örmény társára.

Ezek is ölni akartak, baltával a fejtámlába vágott az egyik a bevert ablakon át az utasok felé lendítve. Kiabálták is, hogy ölni akarnak. Magyart.

Nem szégyelli az magát, aki nem a kirendelt ügyvédjük, és ezeket védi?

Nem szégyelli magát, aki egy lincselési, gyilkossági kísérlet esetén egyből azt kezdi el kutatni cigány elkövetők esetén, hogy hol volt érthető az előemberi cselekedet, mivel lehet megmagyarázni, és milyen bűnt követett el az áldozat?

Adj gázt! 2013.05.11. 00:18:29

Sajóbábony MSZP-s képviselője egyenesen a halálbüntetés visszaállítását kérte az országgyűléstől a cigánybűnözés elharapódzása miatt.

Én nem vagyok ennyire radikális, nemigen pártolom a halálbüntetést, bár a társadalmi igény jogosságát elismerem.

Mindenesetre lenyűgöző, hogy miközben a valóságban a lincselő cigánybűnözőket a lakosság 90%-a felhúzatná az első fára, a reszli nevében a libsik előbb egyenrangú alternatívának állították be a két választ, majd kijelentették, hogy a HB nem európai, ezért minden éppen ellenkezőleg lesz, ahogy a nép szeretné ebben a nagy demokráciában.

2013.05.11. 06:55:09

@Adj gázt!: Kérdéseim: az azeri baltást is a libsik engedték ki?
A jelenlegi kétharmad miért nem elég a cigánykérdés megoldására? Ha az emberek a halálbüntetés visszaállítását igénylik, miért nem tesz semmit a szent kétharmad?
Ők is libsik?
Miért tiltja be a motoros felvonulásokat személyesen a nagy Ő?
Viktor is libsi?
Rossz lehet neked úgy élni, hogy egy maroknyi libsi lerendezi az életedet. Az az állandó kulturkampf!

2013.05.11. 07:00:30

@Adj gázt!: "a cigányok is magyarok"

A horvátok pedig ausztrálok?

De akkor miért hívják őket másképp?"

Neked mi a vezetékneved?
Ha Tóth, akkor szlovák vagy!
Ha Kiss, akkor zsidó.
Ha Palkovics, akkor horvát,
Ha Csernus, akkor ukrán,
ha Bódi, akkor cigány,
szóval, itt nem is él magyar!

2013.05.11. 07:03:44

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Legalább a nick neved írnád le helyesen, ha már ennyire magyar vagy!

2013.05.11. 07:06:48

@Adj gázt!: Számomra életszerű, hogy háromszáz gárdista úgy döntött, hogy részt vesz a meghirdetett felvonuláson, önmagában ez nem öngyilkosság.

Azzal nem kalkuláltak, hogy lincselni próbálják majd őket a rendőrök által elvileg agyonbiztosított rendezvényen."

Ezek a számok elég érdekesek. A sajóbábonyi hírek szerint mitegy 50 ember verekedett össze. Háromszáz gárdista????
A rendőrség be sem engedte őket a városba, lezárták az utakat.
Egyébként a verekedés NEM a rendezvényen volt.

Adj gázt! 2013.05.11. 07:45:57

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ja, kihaltunk.

Magyarok nincsenek, de amúgy a cigányok is magyarok, de főleg a zsidók. Kaszinós Lauder rabbi a legnagyobb magyar.

Nem tűnt még fel, hogy a libás világképnek köze nincs a valósághoz?

Te magyar vagy? Igen / nem?

Adj gázt! 2013.05.11. 07:47:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"50 ember verekedett össze"

Faszom libsi. Nem összeverekedtek, hanem baltákkal, botokkal és egyéb fegyverekkel rontottak rá az orkok a magyarokra.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.05.11. 08:01:29

@wmіkі: Mi van veled, emberszabású?! Kirángattad a fejed a rabbi seggéből, aztán most csodálkozva nézelődsz. Csak kibújik a szög a zsákból, hogy a nagy megmondó mögött is csak a zsidók csicskája vagy!

Scarlet Crusade 2013.05.11. 10:11:17

@milyen szép a Vértes, ó:
Bocs, tevedtem.

Leven, hogy nem eltel meg akkoriban, ugy velem egy tizeneves taknyos vagy, igaz a pofad nagy.

Sebaj, addig inkabb kussolj es tanulj; rad fer.
:)

2013.05.11. 21:43:14

@Adj gázt!: faszom, fasiszt. Ez volt a hivatalos hír, a polgármester nyilatkozata. Tudod, azé, aki a gárda gyűlését rendezte!
Buta vagy, sajnos ez jellemző rátok, akiknek kell egy vezér, aki megmondja, mit tegyél, hogy gondolkozz!

2013.05.11. 21:46:11

@Adj gázt!: Magyar vagyok. A családom nevét ismered, tanultad az iskolában.
Az ősöm libsi volt a maga korában, ti meg szentként emlegetitek a nevét.

Adj gázt! 2013.05.12. 00:02:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Több kocsival érkeztek, majd megálltak Sajóbábony határában. Az autósokat - akik kiszálltak a járművekből - igazoltatta a sajóbábonyi körzeti megbízott, ekkor vették észre, hogy a helyi romák közül egy 40-50 fős csoport közelített, vascsövekkel, karókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel felfegyverkezve.

A félszáz fős tömegből 10-15 ember kivált, és rátámadt az egyik gépkocsira. A vád szerint hárman (anya és két gyermeke - a szerk.) alig tudtak bemenekülni a járműbe, mert a felfegyverkezett csoport ütni kezdte az autót. Beverték a lápmákat, a szélvédőt is, és egy balta a jobb oldali hátsó ülés fejtámlájába vágott.

hvg.hu/itthon/20110105_sajobabonyi_romak

www.minap.hu/news.php?extend.67871

Ezeket a tényeket elfogadja a védelem, a vád és a bíróság is. A vita csak abban van, ki mit kiabált közben.

Mid van a fasisztakártya mellé, libsi?

Megjegyzem, balhézás helyett örülhetnének is az orkok, hogy nem fejenként mérték ki rájuk a 27 évet, hanem 9-felé osztva.

Ezeknek sokallja a 3 éves börtönbüntetését a szemkilövető "progresszió".

Egész bizottságok keresik most az enyhítő körülményeket a baltás orkoknak.

Ugyanazok, amik óbégattak nemrég, amikor 8 év fegyház leültetése után kiadtunk egy másik baltást, aki az emberölésért járó 8 évet már leülte, de a rasszizmusért járó 22-t még nem.

Adj gázt! 2013.05.12. 00:13:15

Hol van a NANE, hol van Áder, hol vannak a negyvenértelmiségiek, hol vannak New Yorktól Brüsszelen át Tel-Avivig a hangos humanisták?

3 emberre, akik közül legalább 1 nő, a másik kettő pedig a gyermeke, baltával, vascsövekkel, karókkal, botokkal támadt rá 50 "ember". A bíróság szerint rasszista indítékból, de a védők szerint is közösséghez vélt tartozás okán.

Miért hallgat "Európa"?

2013.05.12. 09:32:45

@Adj gázt!:
Egy: sehol nem írtam, hogy a 27 év sok!
Talán olvasd el Komplikatónak írt válaszomat.
Kettő: az azeri és a cigány baltás esete teljesen más. Az azeri politikailag volt rossz húzás, a cigány sima bűncselekmény.
Egyébként én önmagában azt tartom aránytalannak, hogy egy gyilkossági kísérlet "annyit ér", mint egy sikkasztás. Ha az adóhatóságot csapod be, akkor is kaphatsz 3 évet. Márpedig itt kisteherautón érkeztek a romák, tehát minősített esetről van szó. Nincs hirtelen felindolás, ez bizony szervezett támadás volt. A rasszizmus csak mellékszál.
Viszont a romagyilkosság fegyveres elkövetőit is ugyanígy kellene mázsálni, hisz különbség alig van.

2013.05.12. 09:35:14

@Adj gázt!:
Azért még annyit: az azeri baltást példaként felhozni , kijelentve, hogy mert ő leülte a büntetését, eléggé elgondolkoztató...
Szerintem Te örülsz, ha központilag megmondják, mit kell gondolnod. Igazi jobbágya vagy vezetőidnek.
Gratulálok!

Adj gázt! 2013.05.12. 14:34:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Szétkúrta baltával a másik fejét, 8 évet leült érte fegyházban. Ez aránytalan lenne a többi gyilkos ítéletéhez képest? Van, aki felfüggesztettel megússza az agyonverős gyilkosságot, itt meg egy csapásra végzett áldozatával a baltás. A többi 22 évet a "rasszizmus" miatt kapta.

Félreértés ne essék, én örökre kivonnám az ilyeneket a forgalomból.

A baltás orkok is a rasszizmus miatt kaptak 3 évet, amúgy megúszták volna egy ejnye-bejnyével a bűnszövetségben elkövetett gyilkossági kísérletet. Ezért is harcol annyira a FASZ, nehogy már "csak azért mert cigányok", megbüntessék őket.

Félreértés itt se essék, a baltás orkokat is örökre kivonnám a forgalomból.

Te látens jobbágy vagy, hogy ennyit jobbágyozol?

Adj gázt! 2013.05.12. 14:35:45

Jellemző, hogy az sem veri ki a biztosítékot a "progressziónál", hogy a baltások egy nőre és két gyermekére támadtak rá.


süti beállítások módosítása