Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Lebuktak: pesti Fidesz-aktivisták szórták a névtelenül rágalmazó szórólapot Dunakeszin

2013.03.22. 23:37 - eroica

Miközben a Fidesz állandóan a másik oldal "gyűlöletkampányáról" harsog, ma ismét kiderült: ők cselekszenek úgy, ahogy szerintük a másik oldal.

Vasárnap időközi választás lesz Dunakeszi 7-es számú önkormányzati választókörzetében. A Fidesz a győzelme érdekében az MSZP-jelöltjét rágalmazta névtelen szórólapokkal, de tetten érték az aktivistáit. A Pest megyei hírhatár beszámolója.

"A helyszínen két fiatalembert igazoltattak a rendőrök. A négy járőr határozottan és gyorsan intézkedett. A fiataloknál nagy mennyiségben megtalálták az ominózus, fekete-fehér újságokat. Rendőri kérdésre válaszolva a fiatalok elmondták, hogy Budapestről érkeztek."

Dunakeszi_ragalmazo_szorolap_Fidesz_aktivistak_idokozi_valasztas_gyuloletkampany_voksolas_kampany_MSZP_jelolt.png
Bár a rendőrjárőr korrektül intézkedett kérdés, hogy lesz-e érdemi következménye az ügynek.

"Az ügyben szintén érintett és mocskolt MSZP-s képviselőjelölt férje Fekete Zoltán a Hírhatárnak elmondta, hogy ma volt a Fidesz záró kampánya, aminek során lakossági fórumra is sor került. Személy szerint sérelmezi, hogy az ezt beharangozó plakátokon nem csak a Fidesz, hanem a helyi rendőrkapitányság és polgárőrség logója is együtt volt látható. Felmerült benne a kétség: a nemrég kinevezett kapitány hogyan fog tudni most reálisan és korrektül eljárni az ügyben, mivel ő is részt vett a mai napon megrendezett Fidesz záró rendezvényen. Nem érti, hogy miért van szükséges ilyen aljas módszerekre, hiszen ők mindvégig tisztességesen viselkedtek, egyetlen Fidesz plakát sem került megrongálásra."

Szóval egyre érdekesebb, hogy a Fidesz vállalja gyűlöletkampánnyal az ellenfeleit.

Ui.: Nem ez a Dunakeszi Fidesz első érdekes húzása. Korábban gyermeknapot tartottak a focipályán, amit a fideszes vezető pornófilm-forgatásra is kiadott.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

62 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr375163429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zeneovi 2013.03.23. 07:28:21

És ebben mi a meglepő és az újdonság. Rég tudjuk, kik gerjesztik a gyűlöletet, a pártválasztók között, de úgy általában is. Kár, hogy elértünk arra a pontra, - amit el akartak érni, amint az 1950-es években is - hogy az emberek, bár látják mi történik, nemmerik felemelni a szavukat saját, illetve családjuk érdekében. Éljen (?) a kommunizmus! Ja, vagy most másként hívják, az ugyanazt?

toportyánzsóti 2013.03.23. 08:26:01

Nekik szabad mert ők az angyali oldal,ők a gyilkos prolik ellen küzdenek,nem érdekes hogy ők lövettek sokszor a prolikra,mert voltak olyan pofátlanok,hogy nem döglöttek meg csendben amikor már rokkantan hasznavehetetlenné váltak !

Gáborom 2013.03.23. 15:25:27

Egyik kutya ,másik eb.
Rá kéne már jönni kedveseim.
:)

duggongg 2013.03.23. 15:33:50

Tulajdonkeppen mit csinaltak a sracok, miert kellett "eljarni" ellenuk? Szorolapozni szabad, nem?

Napkutya 2013.03.23. 15:50:48

Két pesti bérmajom.

MENNYIT adóznak Ők????
Dolgoznak egyáltalán a narancs Pártközponton kívül?

Mégis, mennyit is adóznak a becsületes Dunakeszin lakók, akiket megpróbálnak megvezetni???

Hány, de hány városba küldenek ilyeneket?
Bravó fülkeforradalom!!!

No, erről szól ez a történet!

Amadeus62 2013.03.23. 15:58:53

Csak nem Lencsés Pista meg Ballibgeczyk?

2llkedő 2013.03.23. 16:04:10

@duggongg: "Tulajdonkeppen mit csinaltak a sracok, miert kellett "eljarni" ellenuk? Szorolapozni szabad, nem?"

Játsszunk el egy kicsit a gondolattal. Mit szólnál, ha ugyanezt az ellentábor csinálja?

valaki senki 2013.03.23. 16:04:52

A legnagyobb baj, hogy ezeket a csalásokat is, immáron olyan magától értetődően vesszük tudomásul, mint a sok "igazságot" amivel naponta etetnek. Csak a betegemberek képtelenek elviselni, ha el kell engedni a hatalmat. Sokan már egy cseppnyi hatalmacska elviseelésére is alkalmatlanok, attól is begőzölnek. Itt úgy látom, egy - egy kormánytag kivételével - akiknek a személyisége elbírta a győzelmet- a többség lelki törpeként fordult ki önmagából. Vagy persze, ilyen is volt, csak hát nem mindegyiket ismertük...

azbesztos 2013.03.23. 16:10:35

Miért, a FIDESZ nem szórólapozhat? Király utcai felekezeti klubban lehet FIDESZ székház ostromát szervezni?

2llkedő 2013.03.23. 16:11:19

Ezek nem fidesz aktivisták vótak, hanem ballibsi provokátorok. Egy fidesz aktivista nem bukik le, márpedig ezek a gyerekek direkte le akartak bukni, hogy lejárassák Pártunk és Kórmányunk támogatójit.

Kelly Pinkham 2013.03.23. 16:11:47

Micsoda leleplezés! Szórólapokat osztogatnak! Húha!

2llkedő 2013.03.23. 16:12:00

@azbesztos: "Miért, a FIDESZ nem szórólapozhat?"

De szórólapozhat, csak ne sírjon a pofája.

Mária 2013.03.23. 16:17:25

@duggongg:

"Tulajdonkeppen mit csinaltak a sracok, miert kellett "eljarni" ellenuk? Szorolapozni szabad, nem?"

Láttál már szórólapot, ember?

Rajta volt, hogy "Felelős kiadó" vagy bármilyen infó, ami elárulja a terjesztő kilétét, hogy amennyiben valótlanságokat terjeszt, számon kérhető legyen?

Rajta volt a suttyók szórólapján, hogy "Felelős kiadó"?

Na látod, ez a baj, ktsg.

Európát? Jogállamot? Nektek??? Takarodjatok vissza a sztyeppére bégetni...

buxa44 2013.03.23. 16:29:00

@Mária: Szerintem csak kérdezett vki vmit.Én sem értettem.bocs

Mária 2013.03.23. 16:31:59

@buxa44:

Kérdezett valamit.

Az nem zavarta, hogy rágalmak és hazugságok álltak a szórólapon.

Attól még ugye lehet szórólapokat dobálni, hogy hazugságok vannak rajta, hiszen szórólapozni "szabad"... Nem igaz?

Na ez a különbség az európai és a félázsiai mentalitás között.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.23. 16:32:58

@Kelly Pinkham: feltűnő, mennyire ostobák mostanában a fideszes bérkommentelők. Legalább a nyilvánvaló disznóságoknál ne csinálnátok úgy, mintha nem értenétek.

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.23. 16:44:44

"Az nem zavarta, hogy rágalmak és hazugságok álltak a szórólapon."
Miért, te láttad, hogy mi van a szórólapon? Én nem, ezért kérdezem? A posztban van egy egy mondatos utalás arra, hogy a fidesz volt és, hogy rágalmaz. Egyelőre egyik sincs alátámasztva, és sajnos a poszter sem téri ki arra, hogy mi alapján gondolja ezt így.

Itt kezdem sajnálni, hogy a médiatörvényből kikerült az a passzus, hogy fel kell fedni az információ forrását. Sokkal tisztábban látnánk, hogy pontosan mi történt...

Ettől persze lehet, hogy így van (és akkor bizony ugyanúgy elítélendő, mint a ballibek hasonló akciói), de ha valaki felett pálcát törünk, akkor először tájékozódunk a pontos igazságról, nem? Először például megtudjuk, hogy mi volt a szórólapon, mielőtt kinyilatkoztatjuk, hogy rágalmaz...

Na ez a különbség az európai és a dühből, már minden mindegy alapon végzett politizálás között.

2llkedő 2013.03.23. 16:50:28

@Nem tudom a nevem: Ugye ezt azoktól is elvárod, akiket védeni próbálsz?

Mária 2013.03.23. 16:59:23

@Nem tudom a nevem:

""Az nem zavarta, hogy rágalmak és hazugságok álltak a szórólapon."
Miért, te láttad, hogy mi van a szórólapon? "

A linkelt hírben benne van, és a poszt címe is ezt állítja. Ha ez kevés neked, írj mailt a szerkesztőségüknek, hogy szeretnél egy képet a szórólapról.

De miért is nem nyomtatták rá a Fidesz-logót a szórólapra, a felelős kiadó nevével és elérhetőségeivel együtt, ha nem hazugságok és rágalmak vannak rajta, hanem csupa olyan VÁLLALHATÓ tény, amiről tájékoztatni kell a lakosságot?

Nos?

regress 2013.03.23. 17:01:41

pornót is forgattak?selmecigabika volt a főszopó?

buxa44 2013.03.23. 17:06:42

@regress: Felszopó!Vigyáztam!!

buxa44 2013.03.23. 17:08:44

Most már tényleg kiváncsi vagyok mi van azon a nyavalyás szórólapon.

Hefebier 2013.03.23. 17:23:57

Ez törvényes volt?

Hefebier 2013.03.23. 17:29:14

@Mária:

Rosszul látom, hogy a logód "M" betűje kezd balra dőlni?

Mária 2013.03.23. 17:31:33

@Hefebier:

1. Pusztán kompozíciós kérdés, hogy merre dől a betű. Általában a lap közepe felé szokták dönteni, nem kifelé az oldalról.

2. És akkor mi van? Nem gondolod, hogy gyerekes vagy?

buxa44 2013.03.23. 17:35:46

Emberek írja már ide valaki mi a rák volt azon a szórólapon!Az meg milyen gáz:Mivel foglalkozol édes fiam?
-Fidesz aktivista vagyok.
Életerős fiatalemberek elmennek papírt osztogatni az utcán,amin az Orbán jó fej.

2llkedő 2013.03.23. 17:41:59

@buxa44: "Életerős fiatalemberek elmennek papírt osztogatni az utcán,amin az Orbán jó fej."

Van az a pénz.....

duggongg 2013.03.23. 17:43:44

@félázsiai 2llkedő: "Játsszunk el egy kicsit a gondolattal. Mit szólnál, ha ugyanezt az ellentábor csinálja?"
En az ellentabor vagyok. Marminthogy meggyozodesem hogy Orban Viktor es bandaja hatalmas karokat okoz az orszagnak. Mindez nem valtoztat azon hogy meg mindig nem ertem, mi adott okot a rendori intezkedesre. "Valotlansagot es ragalmakat allitottak". Mit? A rendor ott helyben el tudta donteni hogy valotlansag es ragalom? Jobb helyeken ehhez birosagi itelet kell. Attol hogy valaki az egyik vagy a masik taborhoz tartozik, meg nem kellene hogy elfogult vagy megengedo legyen a sajat "tabora" visszaeleseivel szemben.

2llkedő 2013.03.23. 17:47:48

@duggongg: ""Valotlansagot es ragalmakat allitottak". Mit? A rendor ott helyben el tudta donteni hogy valotlansag es ragalom?"

Ha nincs odaírva a forrás, csak tényként közöl valamit valakiről, akkor az rágalom. Például.

buxa44 2013.03.23. 17:48:36

@félázsiai 2llkedő: Jó.....értem de akkor is.
Mész az utcán kezedben a köteg papír,jönnek szembe a haverok:
-Hát te mit csinálsz itt buzikám?
És azt olvassák rajta,hogy az ellenzék jelöltje egy zsidóbérenc,a Háttérhatalom fizetett ügynöke.
Égnék mint a rongy.

Hefebier 2013.03.23. 17:48:50

@Mária: Nem gondolom.

Nincs üldözési mániád?

2llkedő 2013.03.23. 17:49:34

@buxa44: Hidd el, van az a pénz....

Hefebier 2013.03.23. 17:49:54

@Mária:
Nem mindenki ellenség.

2llkedő 2013.03.23. 17:55:22

@buxa44: "Mész az utcán kezedben a köteg papír,jönnek szembe a haverok:"

Ezért voltak budapestiek, hogy ne jöjjenek szembe a haverok.

Parajpuding 2013.03.23. 18:02:46

Ha aljasságról van szó, a fideszt ott lehet sejteni mögötte. Ilyenné lettek. Ami a legrosszabb, hogy - ezen a kettőn kívül - még mindig van kb másfél millió rabszolgának való sötét csicska ebben az országban, akivel bármit megtehet ez a kormány, akkor is támogatja.

buxa44 2013.03.23. 18:26:06

@Parajpuding: Félázsiai kolléga írja,hogy ezek a hülye gyerekek pénzért csinálják,szerintem pedig ez már olyan dolog amihez már-már meggyőződés is kell,hogy társuljon.Sajnos igazad van ,van kb 1.5millió (!)sötét madár ebben az országban aki meg van győződve arról,hogy nála van a bölcsek köve és ő tudja a frankót.
Ezt,hogy fogjuk kiheverni,arról fogalmam sincs.

vénkujon 2013.03.23. 18:27:59

csakis provokácijó lehetett

2llkedő 2013.03.23. 18:28:16

@buxa44: Bocs, de nem azt írtam, hogy ezek pénzért csinálták, de nem szabad elfelejteni, hogy van az a pénz...

buxa44 2013.03.23. 18:32:10

@félázsiai 2llkedő: Mondjuk most ki van tömve a fidesz rendesen.

konrada 2013.03.23. 18:59:05

Jaja! Micsoda disznóság, hogy nem helyi lakosok kampányolnak!

...még szerencse, hogy Bajnai, meg Mesterházy ott lakik....;))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.23. 19:03:33

"Szóval egyre érdekesebb, hogy a Fidesz vállalja gyűlöletkampánnyal az ellenfeleit."

Mit csinál?!?!

vádolja, nem?!

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.23. 19:23:11

@Mária: "A linkelt hírben benne van, és a poszt címe is ezt állítja"
A linkelt hírben az van benne, hogy a rendőrség intézkedett a budapesti fiatalokkal szemben. Azt, hogy a fidesztől voltak, azt a helyi MSZP vezetője állítja. Ettől persze még simán lehet, hogy tényleg a fidesztől voltak (és ha tényleg rágalom, ami a szórólapon van, akkor az természetesen elítélendő). De ha az ilyen nyilatkozatokat készpénznek vesszük, akkor hasonló logikával azt is annak kéne, amit mondjuk SG mondott a fidesz székháznál pár hete. Már feltéve ha egyenlő mércét alkalmazunk. És miért ne alkalmaznánk azt, ha már a legbutább ember is kiröhögi és hülyének nézi azt, aki másképp tesz...

"A linkelt hírben benne van, és a poszt címe is ezt állítja"
Tehát akkor minden linkelt cikkben, és poszt címben szereplő dolog 100%-osan a színtiszta igazság. Úr Isten, így most hány száz általam eddig hülyeségnek tartott mno-s és kurucos cikkre tekinthetek másképp...

Az, hogy rágalmazó, az nem volt a cikkben. De te elég magabiztosan állítottad, hogy az, így gondoltam, hogy tudod, hogy mi volt a szórólapokon. Voltam olyan naiv, hogy azt gondoltam, hogy ha valaki véleményt nyilvánít valaminek a tartalmáról, akkor ismeri annak tartalmát. Elnézést kérek, tévedtem!

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.23. 19:23:11

@Mária: "A linkelt hírben benne van, és a poszt címe is ezt állítja"
A linkelt hírben az van benne, hogy a rendőrség intézkedett a budapesti fiatalokkal szemben. Azt, hogy a fidesztől voltak, azt a helyi MSZP vezetője állítja. Ettől persze még simán lehet, hogy tényleg a fidesztől voltak (és ha tényleg rágalom, ami a szórólapon van, akkor az természetesen elítélendő). De ha az ilyen nyilatkozatokat készpénznek vesszük, akkor hasonló logikával azt is annak kéne, amit mondjuk SG mondott a fidesz székháznál pár hete. Már feltéve ha egyenlő mércét alkalmazunk. És miért ne alkalmaznánk azt, ha már a legbutább ember is kiröhögi és hülyének nézi azt, aki másképp tesz...

"A linkelt hírben benne van, és a poszt címe is ezt állítja"
Tehát akkor minden linkelt cikkben, és poszt címben szereplő dolog 100%-osan a színtiszta igazság. Úr Isten, így most hány száz általam eddig hülyeségnek tartott mno-s és kurucos cikkre tekinthetek másképp...

Az, hogy rágalmazó, az nem volt a cikkben. De te elég magabiztosan állítottad, hogy az, így gondoltam, hogy tudod, hogy mi volt a szórólapokon. Voltam olyan naiv, hogy azt gondoltam, hogy ha valaki véleményt nyilvánít valaminek a tartalmáról, akkor ismeri annak tartalmát. Elnézést kérek, tévedtem!

dennisthemenace 2013.03.23. 19:44:18

@regress: Hulye vagy? Tudod mennyit kene fizetni annak a perverznek aki ot kepes lenne megdugni???

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2013.03.23. 19:58:43

forever fidesz -- ez vár ránk még hosszú évekig

Torkosborz 2013.03.23. 20:00:56

Hogyhogy csak ketten voltak és milyen gyorsan "lebuktatták" őket. Példátlan! Lúzerek ne politizáljanak.
Szegény fiatalok csak nehogy "ellenforradalmárok" legyenek egy számukra ismeretlen városban.
No persze, ha fidesz plakátokat "szórtak" csak fideszesek lehettek.
Nagyon gyanús, nagyon gyanús ebben a hírben valami.

ppppalika 2013.03.23. 20:03:22

"Bár a rendőrjárőr korrektül intézkedett kérdés, hogy lesz-e érdemi következménye az ügynek."

Remélhetőleg nem lesz és a rendőröket nem rúgják ki.

nu pagagyí 2013.03.23. 20:21:32

Szerintem egy rendőrkapitány, aki köztisztviselő. nem politizálhat nyiltan. A pártrendezvényen való részvétel ennek számít. Le kell mondania, vagy felettesének kell leváltania a posztjáról.

nu pagagyí 2013.03.23. 20:39:19

@Torkosborz: Elsőre valóban gyanús tűnik, hogy minek kell a közmédiumokból és a helyi fidesz által einstandolt önkormányzati és egyéb sajtóból áradó szennyet még személyesen is kifuvarozni. De aztán rájöttem, hogy ezeket a médiumokat kutya sem nézi, olvassa, csak és kizárólag a közpénzek kifizetőhelyeként funkcionálnak. A fiatalokat sajnálom, ők pénzért dolgoznak. Rogán faxát viszont ellenőrizném.

Torkosborz 2013.03.23. 20:51:01

@nu pagagyí:
Nem sajnálom a "fiatalokat, mostanság elég aktívak.Megérik a pénzüket.
Ha fideszesek voltak azért lesznek kimosdatva, ha nem fideszesek és kiderül azért lesznek.
Gumicsontokat a népnek, meg kenyeret.

nu pagagyí 2013.03.23. 21:10:33

@Torkosborz: A fiatalok nem biztos hogy fideszesek, egyszerűen pénzt akartak keresni. Abban viszont nincs kétségem, hogy a szennylap a fidesz produkciója. Minden választáskor felbukkannak az ocsmány kiadványaik.

azbesztos 2013.03.23. 22:30:39

Egy FIDESZ szórólap sohasem hazudik, ez a libsi-bolsik privilégiuma. Ők azok, mint tudjuk, akik hazudnak reggel, este, meg délben, ahogy a faszkalap mondta. .

duggongg 2013.03.24. 00:28:10

@Mária: Magyar szorolapot meg tenyleg nem lattam, ez igaz. Itt (Californiaban) azt szorsz amit akarsz, legfeljebb szemetelesert fognak megbuntetni...

buxa44 2013.03.24. 04:58:52

@azbesztos: Szerintem simán beférnél hozzájuk harmadiknak.Te is jó fej(cool arc)vagy.

Mária 2013.03.24. 10:17:34

@Nem tudom a nevem:

"Az, hogy rágalmazó, az nem volt a cikkben."

Idéznék a linkelt cikkből:

1. "ismeretlen fiatalok az MSZP vasárnapi választásán induló Feketéné dr. Miczki Melindát pocskondiázó, személyét lejárató rágalmazásokat tartalmazó szórólapokat dobálnak be a postaládákba."

2. "A kampányfőnök a hírt megerősítette, és megjegyezte, a fiatalok a Fidesz megbízásából hordták ki a lejárató anyagot."

3. "az újságban nem csak a hétvégén induló MSZP-s jelöltre, de magára Ábri Ferenc helyi önkormányzati képviselőre vonatkozó lejártó szöveg is olvasható."

4. "Az ügyben szintén érintett és mocskolt MSZP-s képviselőjelölt férje Fekete Zoltán is nyilatkozott a Hírhatárnak, "

Mária 2013.03.24. 10:21:49

@Torkosborz:

"No persze, ha fidesz plakátokat "szórtak" csak fideszesek lehettek."

Az eljárás megindult ellenük, nyilván túl vannak az első kihallgatáson. Gondolod, hogy azt mondták jegyzőkönyvbe, büntetőjogi felelősségük tudatában, - jó fideszes szokás szerint nem gyanúsítottként, hanem TANÚKÉNT kihallgatva - hogy nem a Fidesz megbízásából dolgoztak?

Mária 2013.03.24. 10:25:50

@duggongg:

Tehát "Californiaban" mindenki mindenkit szabadon és következmények nélkül rágalmazhat, a nagy nyilvánosság előtt, például senkihez nem köthető szórólapokon?

Nehezen hihető.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 10:40:53

@Mária: ennek semmi köze a fideszhez. Ha nincs fidesz, első körben akkor is tanúként hallgatják meg őket.

duggongg 2013.03.24. 17:32:00

@Mária: Valoszinuleg nem (nem vagyok jogasz) bar a first amendment eleg ta'g vedelmet nyujt mindenre ami felfoghato velemenynek. Nem kell hogy ihaz legyen. Az biztos hogy onmagaban a roplap terjesztes temajatol fuggetlenul allampolgari jog es nincs is szabalyozva. Ha valakinek nem tetszik ami ra van irva, gondolom probalhat eljarast inditani, de nem automatikus.

Orbántakarodj!!! 2013.03.30. 16:43:24

@félázsiai 2llkedő:
Mondd csak, ennyi IQ-val hogy tudtál megtanulni írni?

Orbántakarodj!!! 2013.03.30. 16:45:59

@Mária:
Az mindegy, hogy mennyire igaz, hogy mi van a szórólapon. A szórólapos reklámok tulnyomó része hazugság, csak azok nem politikaiak.


süti beállítások módosítása