Rétvári Bence KDNP-s államtitkár tegnap arról sajtótájékoztatott, hogy alaptalanok voltak az Alaptörvény kritikái, hiszen például a sajtószabadság is mennyire jól van.
"egy olyan hír, információ sem volt az elmúlt két évben, amely az alaptörvény, illetve az új médiatörvény miatt nem került volna nyilvánosságra. A sajtó továbbra is szabadon működik, Magyarországon."
Bátor kijelentés volt ez egy héttel az után, hogy az MTI nem tudósított Sólyom László és jelenlegi alkotmánybírók könyvének bemutatójáról, amely keményen kritizálta a Fidesz jogállami dúlását. Mivel az MTI előzetesen azt ígérte, hogy tudósítani fog a könyvbemutatóról, nehezen lehetett hitelt adni különböző hazug magyarázkodásaiknak. De talán az sem a sajtó tökéletes szabadságát mutatja, hogy Lomnicit kiretusálták, hogy Cohn-Bendit válaszát meghamisították vagy hogy a Híradó "nem találta" a tüntetőket az operánál. (S beszélhetnénk az aránytalanul elosztott állami hirdetésekről, a Simicska-közeli Class FM konkurens frekvenciájának "államosításáról", a "napraforgó blog" sikeréről stb.)
De Rétvári nyilatkozata után éjjel mintha a Híradó.hu címlapjára rápillantva valamiért nem tűnt teljesen megnyugtatónak a sajtószabadság helyzete.
A képre kattintva nagyobban is látható a Híradó címlapja
Jól látszik: a 11 vezető hírből 9 kormánypárti nyilatkozat. A másik kettő pedig politikailag nem releváns. (A két "független" nyilatkozót fideszes kötődése miatt vettem Fidesz nyilatkozatnak. Áder, a Fidesz korábbi elnöke épp a Fidesznek kedvező választási időpontot jelentette be virágnyelven. Domokos László ÁSZ elnök, aki 20 évig a Fidesz politikusa volt, a NAV-kapcsán pedig épp a Fidesz véleményét erősítő dolgokat mondott.) Ahol a címlapon nem szerepel fideszes politikus neve, de a valamilyen "sikert" hirdető hírben ugyanúgy van fideszes nyilatkozat, de ellenzéki nincs. (Varga Mihály nyilatkozik az "Optimista várakozás..."-ban és az "Átlépte a 100 ezer..."-ben hírben is, a "90 millió forint..." hírben pedig Soltész Miklós államtitkár).
A 9 Fidesz-nyilatkozatból mindössze kettőben idéznek be egyáltalán ellenzéki véleményt. Selmeczi nyilatkozatában egyetlen mondatot idéznek Bajnaitól, Rogán nyilatkozatánál pedig csak a fideszes politikus szavaihoz idéztek egy-két mondatot az ellenzéktől, hogy legyen mire reagálnia.
Külön érdekes, hogy Bajnai vagy Mesterházy hivatkozott nyilatkozatai korábban nem jelenhettek meg önálló hírként, csak a több bekezdésben ismertetett fideszes reakcióban kaptak egy-egy mondatot. A legszebb talán az, hogy Selmeczi sajtótájékoztatójáról beidézik, hogy Selmeczi előre reagál Szanyi későbbi ÁFA-csalásos sajtótájékoztatójára ("a baloldal teljesen hiteltelen"), de Szanyi sajtótájékoztatóját persze nem hozták le.
Nem egyedi jelenség, hogy az ellenzék véleménye csak a fideszes reakcióban jelenhet meg. Hiába tartott Bajnai pénteken évértékelő sajtótájékoztatót, az nem lett önálló hír. A fideszesek bajnaizása azonban az elmúlt két napban kilencszer is hír lett. A Bajnai szót beírva az elmúlt két nap találatai a híradó.hu-n.
Így a végén meg kell kérdezzük Rétvári államtitkártól. Ez már a kommunizmus sajtószabadság vagy lesz ez még rosszabb is?
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.
Az utolsó 100 komment: