Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Döbbenetes tömeg vár ételosztásra (+Fotók)

2013.03.30. 14:15 - eroica

Címkék: ételosztás

Az Ételt az Életért ételosztásán ismét döbbenetes tömeg állt sorban. Ilyenkor az ember végtelenül cinikusnak érzi azokat a kormányzati nyilatkozatokat, amelyek "példátlan sikerről" és "tündérmeséről" szólnak. Azt pedig főképp, hogy a kormány eközben a szegényebbektől vesz el: megadóztatták a minimálbért, 60-ról 47 ezerre csökkentették a közmunkás minimálbért (amely ma is csak 49 ezer). A segélyt pedig 28,5 ezerről 22,8 ezerre csökkentették (és mivel közmunka az év nagy részében nincs, rengeteg családnak ebből kell élnie).

20130330_sorbanallas_etelert.jpg
A képet a Szolidaritás készítette. További képek a galériájukban.

"Tíz órakor már a kápolnáig ért a sor, jelentette a hvg.hu tudósítója, fotósunk nem sokkal 12 óra után, a húsvéti ételosztás kezdésének időpontban járt a környéken, akkor már a Gyulai Pál utcába is bekanyarodott a tömeg, hogy az Ételt az életért alapítvány által osztott 400 ezer adagból részesülhessen." A HVG tudósítása.

20130330_sorbanallas_etelert_etelosztas_Blaha_Lujza_ter_Rokus_korhaz_Gyulai_Pal_utca.jpg

Fazekas István képe. A HVG galériája.

Külön zavaró, hogy míg a Fidesz a válságra hivatkozva áldozatokat kér és a szegényebbektől vesz el, addig a jómódúaknak, gazdagoknak ad az egykulcsos adóval. Az egykulcsos adó egyébként a képviselői fizetéseket is jelentősen növelte, miközben a költségtérítések továbbra is nagyvonalúak maradtak. Az alábbi képen a tíz legtöbbet kereső képviselő.
Koltsegterites_politikusok_Horcsik_Richard_Apati_Istvan_Vitanyi_Lipok_Sandor_Gyure_Csaba_Palffy_Firtl_Jakab_Posan_Agh_Peter_Fidesz_Jobbik_26_25__huszonhat_huszonot_millio.jpg
A "kereszténydemokrata" Pálffy István egyébként trükközve vette fel a 25 milliós költségtérítést. Mivel formálisan a Hajdú-Bihar megyei listáról jutott be, ezért a nagyobb távolságnak megfelelő pénzt vesz fel. Pedig a megyében lakása sincs, hiszen évtizedek óta Budapesten él.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr625184176

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hírérték: Orbán Viktor felakasztja 2013.03.30. 22:04:48

Régóta tudjuk, bölcs vezérünk körül gyakran sertepertél pár jól fizetett fotós-videós, hogy áhitatos facebook-lájkolói véletlenül se maradjanak le két gumicsizma-felhúzás közötti, falusi gyerek vagyok, az emberek embere, így pózoljak Árpi?, kész vagy S...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pocaklakó minimanó 2013.03.30. 23:31:36

@proxy user:

"pedig épp akkora ökör vagy, mint a jobbik propagandistái. :D "

Mondjuk, egy értelmileg sérült értékelését nehezen tudom elfogadni, de ez mindegy. :)

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.30. 23:40:28

@pocaklakó minimanó: aha, na persze. Ne hazudj, mert nem áll jól neked sem, akármilyen ostoba is vagy! :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.30. 23:44:04

@Kakimaki0123456789:

Ez egy vitára érdemes hsz.

-Adómentes minimálbér
Egyetértek

-Prograsszív adórendszer ami az átlagbérre a maximális adókulcs felét rója ki.
Hiszek az egykulcsosban, nem az egykulcsos tehet róla, hogy nálunk rosszkor, rosszul, rossz kulccsal vezették be.

-Alapvető élelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentése.
MINDEN élelmiszer áfájának a csökkentése. Rossz példával magyarázom a kétkulcsos élelmiszerrel kapcsolatos aggályaimat. Rossz, de érthető példával.
Adott a cukor, ami alapvető. Adott a liszt és a tej, ami alapvető. Lisztből, tejből és cukorból édességet lehet készíteni, ami adott esetben a felső kulcsban van.

-A felső adókulcsból kivenni az összes nem luxuscikket és lejjebb sorolni.
Inkább az élelmiszer legyen alacsony kulcsú, a műszaki termékek meg egy magasabb kulcsban.

-A nyugdíjak ugyanúgy adózzanak mint a bérek; nyugdíj mellett is lehessen dolgozni; magasabb összegű nyugdíjak csökkentése.
A magasabb nyugdíjakkal egy baj van: Ők fizettek becsülettel járulékot a magas nyugdíjukért. Ha ezt elveszed tőlük, akkor megint a tolvajok járnak jól, akik ugyan milliárdosok, de a nyugdíjuk csak 150 ezer Ft.

-SZJA-ból levonható ingatlanadó, cégek esetében is, csak pld a nyereségadóból.
Kiindulási alapnak jó, finomítani kell még.

-Tényleg - TÉNYLEG - egyszerűbb adórendszer és adminisztráció a kkv-knak. Pld az összes engedélyt 1 hivatal 1 kiszállással egyszerre intézze el, az adót az alkalmazottak után 1 táblázatból ki lehessen nézni és 1 számlára 1 átutalással kifizetni 1 összegben.
Ez egyébként nem olyan nehéz dolog. Soprontól 20 km-re már réges régen így működik. De ezért nekünk is tennünk kell.

-A nők munkába állítása. 1/2 év gyes, utána 1/2 év 4 órás munkaidő, utána vissza dolgozni. Előírt női kvóta: ha a női munkaerő nem ér el bizonyos %-ot, a cég bírságot fizet.
A kvótanő degradálja a nőket. A varrodában sincsenek kvótaférfiak.

-Romák munkába állítása, a munkaadók bírságot fizetnek ha a roma foglalkoztatpttak aránya nem ér el egy bizonyos szintet.
Kvótaroma. cMi legyen azokon a helyeken, ahol nem él elég roma, nincsen végzettségük a munkához,.....

-Óvodai, bölcsödei helyek. SOK pénzt az oktatásba, jól képzett tanárokat, működő pedagógiai módszerekkel, jó, mondom JÓ fizetéssel (lsd Finnország).
Az oktatás pénzbe kerül, ez biztos.

-Szociális juttatások rászorultsági alapokon: piaci gázár, piaci villanyár, az kap támogatást aki rászorul, nem mindenki, a gazdagok különösen nem!
Helyes!

-Energia-függetlenség: helyben termelt, megújuló energiaforrások a gázfüggőség helyett. Energia-megtakarító beruházások ÁFÁ-ját a lehető legalacsonyabbra sorolni.
Energiafüggetlenek még nagyon sokáig nem leszünk.

-Egészségügy. Többlépcsős ellátás, minimálbér után csak minimális ellátás jár. De lehet külön szerződést kötni ha a munkavállaló jobbat akar mint ami a munkabére után járna.
-Vizitdíj, kórházi díj, felmentés csak szociális alapon.
-Több biztosítós rendszer.
Ezekben úgy gondolom, legyen alapellátás, ami mindenkinek jár alanyi (DE CSAK HA BIZTOSÍTOTT!) jogon. Bárki köthessen kiegészítő biztosítást. Az alapellátás ne csak egy lázmérésre szóljon, hanem járjon tényleg normális alapellátás mindenkinek.

-Működőképes polgári jog. Nem tarthat 10 milliósnál kisebb követelésről szóló per 1 évnél tovább.
Helyes!

... a többi politika, pld valóban független MTV... na ahhoz még nem vagytok elég érettek."
Az emberek, akik nem nézik a köztévét, már részben vannak olyan érettek. Ezért kellett kiherélni a kereskedelmiek híradóját kikényszerített öncenzúrával

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.30. 23:46:15

@Blogger Géza:

Ne legyél seggfej!

A KSH is a NAV adataiból dolgozik. Te is nagyon jól tudod.

pocaklakó minimanó 2013.03.30. 23:49:57

@proxy user:

"Ne hazudj, mert nem áll jól neked sem, akármilyen ostoba is vagy! :)"

Ld. eggyel feljebb. :)

szellemkor 2013.03.31. 00:43:46

Felmelegedhetne az a bizonyos hideg polgárháború, legalábbis az ilyen hibbatnaktól hamarabb megszabadulhatnánk.
Hápogjatok csak hülyék.
Én legalább őszinte vagyok, nem kell magamra erőltetni a politikai korrektség látszatát.

Alonee 2013.03.31. 01:00:56

@kifordított nagyanyó: Ugyan maradj, annyi idióta van itt, elférsz köztük. Itt a helyed Blogger és tsai mellett.

Abababa 2013.03.31. 03:55:41

@Blogger Géza: Kedves Blogger Géza! Én ma 43-ért vettem a tojást! Pedig falun lakom! De itt ennél olcsóbb nincs! Volt már 47 is. Ha a Tescóban akarnék venni olcsóbbat, 620 Ft-ba kerülne az utazás a helyközi járaton, plusz a városi helyi járat..
A falusi ember sokszor még egy villanykörtéért is kénytelen a városba utazni, mert a helyi kis boltban már semmit nem lehet kapni. És nem azért, mert a tulaj egy gonosz liberálbolsi. Hanem azért, mert az elszegényedő emberek miatt egyre kisebb a forgalma, ezért a bevételből egyre kevesebb árut tud hozni, ezért még kevesebb lesz a bevétele, s ez így megy egyre lejjebb és lejjebb. Ez egy örvény, ami előbb utóbb mindenkit elnyel.
Ha kérhetem, ne adjon jótanácsot, hogy ápoljam őseim hagyományát, és tartsak tyúkot, termeljem meg neki a takarmányt is, továbbá világítsak gyertyával.
Én hál'istennek meg tudom venni a 47 Ft-os tojást, de elfog a szégyenérzet azért, hogy oly sok embertársam alamizsnára szorul. Én szégyenkezem, pedig nem én tehetek róla, hogy a politikusaink infantilis, rajongó csürhévé züllesztették a választók jelentős részét, és elspórolták az értelmes beszédet! Helyette üres lózungokkal etetik őket. S ebben a Fidesz volt az úttörő onnantól kezdve, hogy rájött, balról nem tud elegendő szavazatot begyűjteni. Hátat fordított hát korábbi önmagának, és megindult a populizmus dicsőséges útján. A választópolgár pedig a média hathatós segítségével a totális elbutulás útján. Így aztán azt tesznek vele, amit csak akarnak.

DFK 2013.03.31. 06:07:22

@Kakimaki0123456789:
1. A progresszív adó esetén, megint az alsó-középosztály fogja eltartani a többit. Az adómentes minimálbér arcátlanság.
2. Nyugdíj-adó:OK
3. romák munkába állítása, kötelező roma-kvóta: aha, és milyen munkára vegyek fel romát? Tudnál ajánlani egy kutató-farmakológus romát?
4. fél év gyes. Van olyan munkaadó, aki felveszi a kismamát (ő ugyanis gyakorlatilag nem munkaerő); vannak 4 órás állások?
5. Ingatlan adó: ki és hogyan határozza meg az értéket? Lehet-e akkora adót kivetni, amiből értelmes bevétel lesz?
6. ÁFA csökkentés: lenyelnék a kereskedők.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.31. 06:46:29

@ephart: Aztán neked mi közöd van a megváltáshoz? Jézust szádra ne merd venni ezután a hozzászólás után.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.31. 06:50:44

@mirigy187: Amikor századennyi ember állt sorba Könyvhéten Orbán dedikációjára várva, az bezzeg TÖMEG volt. :-)

egysmás 2013.03.31. 06:54:40

@camilló: Mikor érdekelte az államot, ha nem fizettek ki egy munkát?

Ő behajtja az adókat, járulékokat, aztán kész!

A fenti ötlet űberfasza lenne:
Az önkormi rendelne valamit, aztán késedelmesen fizetne, az a nemzeti ávéhát meg rá lehetne uszítani a munka elvégzőjére, akitől adók módjára hajtanák be büntetésestől azt a pénzt, amit ki kell neki fizetni.
Így ingyen lenne a munka, plusz egy hülyével kevesebb a piacon!

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.31. 07:01:50

Öröm látni amúgy ennyi gyűlölködőt egy rakáson. Pláne Húsvétkor. Hitetlenek.

1 éhező is pont eggyel több a megengedhetőnél.

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 07:40:47

@Abababa:

"S ebben a Fidesz volt az úttörő..."

Kiskegyed biztos nem hallott/olvasott még affélékről, hogy egyszeri, 19000 forintos "juttatás" nyugellátásban vagy nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesülő személyek részére. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 07:42:35

@Rendíthetetlen Álamkatona:

"1 éhező is pont eggyel több a megengedhetőnél."

Egyetértek.

Csak azt nem tudom, hogy hol nyilvánítottad ki ezt a felháborodásodat az elmúlt évek során, és azt sem tudom, hogy miért most érezted sürgető kötelességednek, hogy erkölcsileg megnyilvánulj.

Fazakas László 2013.03.31. 07:45:10

@monddazigazatmar:
"A nyugdíjak ugyanúgy adózzanak mint a bérek ..."

NA NEHOGYMÁ EGY VALAMIKOR LEADÓZOTT MUNKABÉRBŐL VALAHA BESZEDETT NYUGDÍJAKAT MAJD MÉG EGYSZER MEGADÓZTASSANAK!
Ez TISZTÁRA KOMCSI LOGIKA, olyan bokroslajosos-féle észjárás.

egysmás 2013.03.31. 07:53:36

@Fazakas László: A komcsi rendszerben ki és mikor fizetett adót?

@pocaklakó minimanó: gondolom azon a fórumon, amelyiken a normális jobbosok tiltakoztak a fidesz szerverfeltörése, komcsilistázása és a Magyar Nemzet hazugságai ellen.
Vagy azon a fórumon, amelyiken a hívek tiltakoztak az egyház bűnei ellen.
Vagy azon a fórumon, ahol a művelt jobboldaliak követelik annak a bunkónak a döntéshozási pozícióból való eltávolítását, amelyik Úz Bence műveit olvasásra ajánlja.

Fazakas László 2013.03.31. 08:09:42

@egysmás:
például az összes akkori maszek és vállalkozó fizetett adót!
A gyári melósoknak meg olyan béreik voltak, hogy abból csak éhenhalni lehetett.
Aki akkoriban nyugatra is kimehetett, csak tátotta a száját és nézegethette az üres pénztárcáját. Mert már akkor is 20-25 forint volt 1 dollár, és 10-12 forint volt 1 márka (nyugatnémet!), amikor itt még 6 Ft volt az átlag órabér!
A már központilag alaposan legallyazott órabér!

nu pagagyí 2013.03.31. 08:10:09

Mennyit is nőtt a minimálbér nettóban? Talán ezt kellene megkérdeznie Simicska plakátjain a Fidesznek. Az ételért váró sor hosszából itélve, nem nagyon. Tetű demagóg társaság.

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 08:12:35

@egysmás:

"...gondolom..."

No, itt bukott meg az egész. :)

Fazakas László 2013.03.31. 08:16:33

Hahaha!
A fotó nagyjából az '50-es évek végén, a kádár rendszerben készülhetett, amikor karácsony előtt banánt árultak a Felszabadulás téren. Akkor idáig ért a sor, mert a magyar munkásosztály kevesebbszer ehetett itt banánt, mint az állatkertben a majmok!

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.31. 08:18:20

@pocaklakó minimanó:
Nem éreztem kötelességemnek. Csak az zavar, hogy ennyi szánnivaló gerinctelen útálkodik itt. Ahelyett hogy minimum csendben maradna.

Az index PoliDilijét pedig bezárták, így nem tudom megmutatni, hogy miként reagáltam évekkel ezelőtt a hasonló jelenségekre.

De ha megadod a postacímed, elküldöm az általam főszerkesztett "Mikor" c. folyóirat néhány számát, abból megtudhatod. Én nemigen változtattam még a serdülőkoromban kialakult világképemen. Talán egy kicsit keresztényibb lettem.

Fazakas László 2013.03.31. 08:21:00

@pocaklakó minimanó:
Ide a sorba egyébként bárki beállhat, és megkapja potyakaját.
Aztán utána este a Gundelben még akár meg is vacsorázhat.
Csak nem nyestbundában és talpig fuxban kell ilyenkor Mercedessel odamenni, hisz elég a kajaosztók átveréséhez a kissé koszos trágyalapátoló lódenkabátot elővenni a sufniból ... a kézbe meg a már annyira jól bevált tesco-s szatyrot ...

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.31. 08:21:28

@pocaklakó minimanó:
Találtam egyet 2008. decemberéből.

Jézus szeret téged... Főleg ha az északi féltekén élő keresztény hajléktalan vagy. Megtette neked azt a szívességet, hogy bár a mediterrán éghajlatúnál is melegebb helyen jött világra, de mégis télen csinálta, hogy kaphass ingyen meleg ruhát és ételt hűségesebb követőitől.

Ha nyáron lenne Karácsony, kutya se venné észre, hogy megfagytál.

Fazakas László 2013.03.31. 08:28:28

@proxy user:
Tudod kispajtás, nekem a Szálasi nemcsak a pajtásom - de példaképem is!
És olyan igaz magyarokra lenne itt nagy szükség, akik végre rendet vágnának a liberális terror minden szösszenete felett! És azonnali hatállyal megszüntetnék a biboldók és kokerók ezeddig mindenben engedélyezett hatalmi-kóros elburjánzásait.
Elkelne végre egy igazságos, de valójában vaskezűen uralkodó Mátyás király is (de nem a kampósorrú kopaszgeci rothmanó-féle komcsi köcsög), aki megmutatná végre ennek az éhenkórász potyaleső bagázsnak, hogy az "Arbeit macht frei" valójában mit jelent!

toportyánzsóti 2013.03.31. 08:29:47

@midnight coder: Akár hiszed akár nem 1 országot a tudás tart el,okoszka,a féltudás csak károkozás.

toportyánzsóti 2013.03.31. 08:33:26

@Blogger Géza: Bajnai által hátrahagyott növekedést sikeresen megfordította ez a KGB bérenc narancsmaffia,mivel nem ért semmihez,se gazdasághoz se joghoz,bégetődroidka.

Kalmár 2013.03.31. 08:53:48

@toportyánzsóti: "Bajnai által hátrahagyott növekedést sikeresen megfordította"

Pontosabban: Bajnai által hátrahagyott adósság növekedést sikeresen megfordította...

Bajnai az a "szakember" ak 2008-ban, mint Gyurcsány minisztere kijelentette, hogy a válságot a magyar emberek csak tv-ben fogják nézni???

Aha

"gazdasági miniszterként. Június 26-án kijelentette: "nincs gazdasági válság, hiszen az OECD prognózisa szerint jövőre már meghaladja a 3 százalékot a növekedés, az államháztartás közeledik egy egyensúlyi helyzethez és a forint erős árfolyama sem azt mutatja, hogy bizalomvesztés tapasztalható a magyar gazdaság iránt." Bajnai optimista jóslatára rácáfoltak az események: októberben összeomlott a forint árfolyam, és az év végére a gazdasági növekedés is negatívba fordult."

Mit hazudozol??

Hmmm... 2013.03.31. 09:00:51

@monddazigazatmar:

Ha kicsit jobban utánaolvasol (a HVG-nek az alapítvány ételosztással kapcsolatos cikkeiben is), akkor kiderül, hogy a 4oo.ooo-as szám "alapítványi éves összesen" szinten értendő. Egyébként épeszű ember nem gondolhatta azt, hogy egyetlen alkalommal osztottak ki 4oo.ooo adagot.

Most minősítsem a hozzászólásodat? Ki az, aki hibás állítás alapján általánosít? Ki a hiteltelen?

midnight coder 2013.03.31. 09:06:35

@Kakimaki0123456789: Kérdés az, hogy miyen beruházás. Mert ha építenek egy újabb Tesco-t, az is beruházás, ami nagyon más mintha gyárat építene. És a GDP adatok nem azt mutatják, hogy a termelési kapacitás annyira nagyot bővült volna.

midnight coder 2013.03.31. 09:12:17

@toportyánzsóti: Ezért nem kellett volna a Kádár idejében még viszonylag jól működő oktatási rendszert a liberalizmus szent nevében a béka segge alá zülleszteni. De ez csak a probléma egyik fele - hiába képezel te ki sok ezer kiváló mérnököt, ha a diák első dolga az egyetem után hogy külföldi állást keres. Márpedig azt fog, mivel pár száz kilométerrel arrébb lényegesen jobb életkörülmények várják, mivel ahhoz hogy a diplomáig eljuss a nyelvtudás amúgy is elengedhetetlen, mivel a munkavállalást nem gátolja semmi, és mivel a környező fejlett országokban is fogy a népesség, és az ottani fiatalok sem annyira törik magukat hogy olyan diplomát szerezzenek amihez túl sokat kell gondolkodni. Az értékes munkaerő - amiből eleve kevés van, és amit kurva drága kiképezni - jelenleg akadálytalanul hagyja el az országot. Ilyen körülmények közt nehéz lesz a tudásra támaszkodni.

hot-spot (törölt) 2013.03.31. 09:18:01

A következő ételosztásos hír majd az lesz,hogy agyontaposták egymást az emberek egy tál ételért és hullahegyek vannak a Blahán.
Persze majd akkor is jönnek a kommentek,hogy nincs is éhező Magyarországon,ésatöbbi...

nu pagagyí 2013.03.31. 09:32:00

@Kalmár: Bajnai mindenesetre válságot kezelt miniszterelnökként, jól. Helyreállította az ország iránti bizalmat, erősített és stabilizálta a forintot, elindította a gazdasági növekedést, mellesleg több reformértékű lépést is tett, például a vállalkozásoknak 5%-os köztehercsökkentést.

Orbánék a fellendülő gazdaságot visszabombázták Bajnai miniszterelnöksége elé. Válság után is válságot csináltak. Hol is van az egymillió munkahely, mennyi az infláció, mennyire értékeltek le Téged az euróövezethez képest? Az adókat növelték minden hazugságuk ellenére, kivévev persze magukat és a közpénzből kitartott haverokat. Ellopták és elkúrták a magánemberek pénzét, most meg az MNB-ben tárolt devizatartalékra fáj a foguk, amit szintén elődeik tettek be oda.

egysmás 2013.03.31. 09:35:03

@Fazakas László: tehát nem fizetett adót a komcsik alatt szinte senki.

A többi meg rinya.

midnight coder 2013.03.31. 09:53:58

@nu pagagyí: Bajnai azon túl, hogy a szocik egy-két agyament osztogatását megszüntette, lényegében semmit nem csinált. De nem is várt tőle senki semmit, sem a piac, sem az ellenzék, sem az MSZP nem akart mást, csak hogy vigye el az országot a választásokig.

camilló 2013.03.31. 10:03:46

@Fazakas László: Imádom a nácikat! Itt mered lebegtetni a szád, vagy ha éppen a csürhéddel vagy. Azért kíváncsi vagyok mennyire járatod a szád egyedül!

egysmás 2013.03.31. 10:06:14

@pocaklakó minimanó: Hát, jah!
A balosokat az nem zavarja, hogy ilyen volt a szocik alatt is ingyenkajánál sorban állás, a jobbosokat meg az nem zavarja, hogy most is van, pedig az ország jobban teljesít, meg az sem, hogy akkora tukkók a kultúrpolitikai döntéseket hozó szakembereik, hogy Úz Bence műveit ajánlják, hogy azzal erősítsék a nemzeti-konzervatív kánont.

Nekem mondjuk lesülne a pofámról a bőr, de nekik, nektek ez belefér.
Bizonyára, mert a jobboldal kulturális elmaradása hatvan éves, így érthetők a hibák, hiátusok...

Csak azt meséld el nekem, hogy hogy a fenébe magyarázod meg azt, hogy a kormány szívbaj nélkül ellopja mások szellemi tulajdonát!
Hogyan lesz ez a tett erkölcsös és nemes?
Mert biztos menni fog ez is, hiszen a kognitív disszonancia nagy drive!

egysmás 2013.03.31. 10:08:29

@camilló: ne nácizz, te zsidó, mert beperel, és a bíróságtól kap papírt arról, hogy nem is az!
Szóval, kicsikomcsi, jobb, ha megtanulod, hogy hol a helyed!

Lencsés István 2013.03.31. 10:40:55

1 . Meg kell nézni hogy akik sorban álltak a legtöbbje dohányzik , tehát ha arra telik , ételre is jutna , annak egy normális nem adna ételt .... 2 . Ha idéznek a kormánytól , legalább pontosan tennék , nem égetnék magukat , bár azt amúgy is megteszik . :D

KopaszMercis 2013.03.31. 10:45:10

@Lencsés István:
Érdekes a vizitdíjnál ez a logika nem állta meg a helyét... de furi...

KopaszMercis 2013.03.31. 10:46:03

@egysmás:
Most komcsi vagy Zsidó? Csak mert a Fideszben meg a Jobbikban kevés a Zsidó... szóval valszeg vagy vagy...

egysmás 2013.03.31. 10:55:03

@KopaszMercis: balliberális cigányzsidó nácigecikomancs

KopaszMercis 2013.03.31. 10:58:45

@egysmás:
Mondhatnad egyszerűen úgy, hogy "Vona Gábor Pártelnök Úr" vagy "Miniszterelnök Úr"...

Nemtom miért zavar, hogy cigányok... a te dolgod.

camilló 2013.03.31. 11:18:41

@egysmás: Legfeljebb arról kaphat papírt hogy én nem vagyok zsidó, ő meg náci!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.31. 11:20:17

@Kakimaki0123456789: ez valtozo . Egy iskolai rendszergazdae sokszor 60 ezer forint volt ( tudom, mert volt ilyen a csaladban) , nem csak papiron,a valosagban is.

camilló 2013.03.31. 11:21:14

@Lencsés István: Csak hogy valamit tudj a dohányzásról. A háborúban sokkal jobban elviselték az éhezést, mint azt ha nem volt dohány. Keveset tudsz az életről barátom! Persze hogy is érthetnéd meg, elvakít a siker propaganda!

eßemfaßom meg áll 2013.03.31. 11:23:11

"az Ételt az életért alapítvány által osztott 400 ezer adagból részesülhessen."

ez komoly? bp lakosságának ötöde ott áll a sorban? nem füllent itt valaki?

eßemfaßom meg áll 2013.03.31. 11:32:16

@órarugógerincű felpattanó: ja, 10 sajtószabadságtüntetésnyi embert megetetnek a blahánál, életszerű :)

monddazigazatmar 2013.03.31. 11:36:43

@Hmmm...:
Már ne haragudj, de kettő sorral lejjebb irtam, hogy az alapitvány oldalán 1500 adagról beszélnek. Nem olvastam utána?
Szerinted igy korrekt egy cikk? Miért nem négymillió adagról beszélnek a cimlapon, és emlitik meg husz sorral lejjebb, hogy ez az évtized alatt kiosztandó adagok száma?

Döbbenetesen nagy a sor - 1500 ember. Ennyi minden évben volt, lesz is, sőt szerintem a világ bármelyik nagyvárosában lenne ennyi. Ezzel nem dicsérem a kormányt, nem szidom az előzőt, egyszeruen ki lehet jelenteni, hogy ez bp lakosságának az egy ezreléke.

órarugógerincű felpattanó 2013.03.31. 11:36:48

@eßemfaßom meg áll: Igazán nem várhatod el a gyurcsány-bajnai vonaltól, hogy valós ténnyekkel dolgozzanak.

Régi Péter 2013.03.31. 11:43:49

Rendkívül objektív blog! 22 év neoliberális demokrácia pusztítását a Zórbánra fogni, ehhez pofa kell! Melyik párt adott adott el 1 Ftért százmilliókat érő gyárakat? Melyik privatizálta el a nemzeti vagyont? Csak nem a Horn? Melyik tömte a multikat az EU legmagasabb állami támogatásával? Melyik tartotta az EUban a legmagasabban a jegybanki alapkamatot? Csak nem a bajnai? Ki kezdte el a szociális ellátórendszer megnyirbálását? csak nem a Gyúrcsány?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.31. 11:48:29

Az ír és belga pontozó nem véletlen pontozta le szegény Erdeit.

Az orbáni szarháziság ,európai közutálat miatt "verték meg".
A zártkapus meccs is miatta volt, az európai labdarúgó szövetségnél is pozíciót szeretne, keveri a szart.
Sok bajunk volt, van és lesz Orbán miatt!
Eltünni, nem kéne már?

ob.szerver 2013.03.31. 12:02:37

1. A poszt arról szól, hogy soha nem látott tömegek állnak sorban ételért.. Igaz vagy sem?

2. Az orbánrezsim soha nem látott jövedelemátcsoportosítást hajtott végre a szegényebbek kárára a tehetősebbek javára. Igaz vagy sem?

3. Az első két pont között ok-okozati összefüggés van. Igaz vagy sem?

Akkor most a fidesztudatú hívők miről is beszélnek?

órarugógerincű felpattanó 2013.03.31. 12:06:28

@ob.szerver: És ha még sincs ott elég nagy tömeg, akkor még mindig elő lehet venni a 2009-es képeket nemigaz?
Ezzel a hívőzéssel pont az ellenkezőjét éred el egyébként, mint amit szeretnél.

Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.03.31. 12:11:31

@camilló: A megmagyarázás, meg a kifogásgyártás jól megy.

monddazigazatmar 2013.03.31. 12:12:54

@Az európai Orbán utálat miatt kapott ki az Erdei!: Aztakurva...
Komolyan? Te ugy hirtelen tudod, hogy ki az ir miniszterelnök, hogy milyen párt van belgiumban épp hatalmon? Nem?
Na az átlag külföldi pont ennyire nem tudja, hogy ugyan mi folyik nálunk.

órarugógerincű felpattanó 2013.03.31. 12:13:41

@camilló: Érdekes, nekem a cigivel sikerült felhagyni, az evéssel meg sehogy sem sikerül.

ob.szerver 2013.03.31. 12:15:10

@órarugógerincű felpattanó:

"Ezzel a hívőzéssel pont az ellenkezőjét éred el egyébként, mint amit szeretnél."

Ahelyett, hogy hipotéziseket próbálsz meg felállítani arról, hogy én mit szeretnék, inkább arra koncentrálnád az erőfeszítéseidet, hogy cáfold a pontokba szedett állításaimat.

Tudom, nem egyszerű, mivel a tényekkel való szembenézés feloldhatatlan konfliktusban van a fidesztudatú hívők meggyőződésével.

órarugógerincű felpattanó 2013.03.31. 12:18:13

@ob.szerver: Nem kell felállítani semmit veled kapcsolatban butykókám, nem mintha nehéz lenne megállapítani rólad bármit, hiszen egy ék bonyolultságával vetekszel.

Én személy szerint nem tudom mennyien állnak sorban, igazából nem is érdekel. Ellenberger nem is hazudozok róla, kamu négyéves képekkel alátámasztva a mondandómat.

Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.03.31. 12:18:35

@ob.szerver:

1, Miből gondolod, hogy ez igaz? Vannak adataid?

2. Miből gondolod, hogy "soha nem látott" a jövedelem átcsoportosítás?

3. Miből gondolod ezt?

azbesztos 2013.03.31. 12:31:51

A fidesz székházhoz felbérelt "tüntetők" utasításba kapták, hogy a Rákóczi úton is csináljanak egy kis kormány ellenes propagandát, amihez jóelőre értesítették a nemzetközi sajtót is.. A performanszban közreműködtek a krsinások is, hogy egyem a lelkület, akik vérig vannak sértve, az egyházügyi törvény miatt. Én szétzavartam volna ezt a sok közlekedést akadályozó aktivistát a közterület felügyelők helyében.

órarugógerincű felpattanó 2013.03.31. 12:33:03

Egyébként ha jól látom, hirtelen törlődtek az exif adatok az összes képből, mai dátummal :D

azbesztos 2013.03.31. 12:38:51

Ami a költségtérítéses plakátot illeti,a Hagyó Miklós által felügyelt Maszop-.szadesz pénzmosodaként funkcionáló több tucat cégnél a több ezer főnyi elvtársi posztokon az előző ciklus alatt a havi illetmény átlagosan 6 millió volt, de akadt 8 milliós fizetés is. Ehhez képest most végre takarékosság van.

Mizar 2013.03.31. 12:42:46

Ételosztás 2008-ban még a szocialista kormány idejében:

www.youtube.com/watch?v=MQ0YxTXHRcI

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.31. 12:52:09

Ilyenkor aggódtok a a szegény emberekért, de amikor arról van szó, hogy az energiacégeknél vagy az embereknél maradjon a pénz, akkor gondolkozás nélkül az energiacégeket választjátok. Ugyanezt csináltátok a bankadónál is.

Hiteltelen az egész...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.31. 12:56:19

@Kalmár:

"Bajnai az a "szakember" ak 2008-ban, mint Gyurcsány minisztere kijelentette, hogy a válságot a magyar emberek csak tv-ben fogják nézni???"

- Képzeld el mi történt volna, ha hétfőn reggel fél kilenckor azt jelenti be, hogy itt nagy válság és összeomlás lesz......(KL-SzP)

Mindig a szemére vetik sokan, hogy akkor mit mondott, de nem látjátok be, hogy ezt KELL mondania.

toportyánzsóti 2013.03.31. 13:26:14

@Kalmár: Gondod van a szövegértéssel.

toportyánzsóti 2013.03.31. 13:29:15

@midnight coder: Liberál fóbiád tönkre vágott szellemileg.Cetlijeid vannak gondolat helyett.

Lencsés István 2013.03.31. 13:42:44

@KopaszMercis: ?

@camilló: Sok mindent tudok a dohányzásról . Édesapám sok éven kereszütl dohányzott , de az ő véleménye is az hogy akinek fontosabb a dohány mint az étel , az nem érdemli meg az ingyen ételt .... Nem vagyok a barátod , és tudok annyit az életről , amennyit tudnom kell .

KopaszMercis 2013.03.31. 14:25:19

@Lencsés István:
Amikor az ugatták a Gyurcsányisták a kommunistáknak, hogy a vizitdíjat olyanoktól fogják beszedni, akik cigarettáznak, es arra van sok száz forintjuk hetente, akkor ez nem volt releváns... mindegy.

Lencsés István 2013.03.31. 15:19:29

@KopaszMercis: Kommunisták már nem voltak akkor MAGYARORSZÁG - on amikor a vizitdíjról volt szó ....

camilló 2013.03.31. 15:25:22

@Lencsés István: Fogalmad sincs mit beszélsz! Nézz utána mit is jelent a dohányzás krízis helyzetben lévő emberek számára. egyébként sem erről van szó. Megélhetést nyújtó munkát kell biztosítani mindenkinek, akkor nem lesz arra szükség, hogy ételt kelljen osztani. Erre van a "világ eszének" programja? Könnyebb kimondani hogy egy millió munkahelyet teremtenek, mint megvalósítani. Elképzelésük sincs, csak arra, hogy újabb adókat vezessenek be. Az igazi probléma ez! Valóban nem vagy a barátom, ez nyilván nem véletlen.

Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.03.31. 15:33:36

@camilló: Te valami öreg kommunista vagy amúgy? Már nem sértésből, de azok szoktak ilyeneket mondani, generációs ártalom. Az állam adjon munkát, megélhetést, cigit, sört, ingyen egészségügyet stb.

Lencsés István 2013.03.31. 16:23:39

@camilló: Én tudom miről írok . Tudom mit jelent , példát is írtam . Van megélhetést nyújtó munka csak keresni kell . Én is voltam munkanélküli , aztán megoldottam a dolgot , most már van munkám . Ételt azoknak nem kell osztani akinek dohányra telik . Az adók kellenek . Ha nem vagyok a barátod ( már pedig nem vagyok ) akkor meg ne írd ....

camilló 2013.03.31. 17:12:24

@Holotattoo Elie: Nem vagyok öreg. Nézetem szerint az államnak a kötelessége az, hogy megfelelő gazdaság politikával hozzon létre olyan környezetet, ahol a cégek megélhetést nyújtó munkát adnak, vagy ha erre képtelen, akkor közvetlenül akár állami cégeket gründolva biztosítsa az állampolgárai megélhetését. Én nem beszéltem ingyen cigiről, sőt ingyen egészségügyről sem. Az egészségügynek szolidáris alapon kell működnie. Ahhoz hogy ez fenntartható módon tudja ellátni a feladatát, a munkavállalók befizetései adják az alapot. Minnél több a munkavállaló, annál több pénz van az egészségügyben. Nyilván ez mindenki előtt világos. Az utóbbi években egyre kevesebb a munka. Építőiparban dolgozom, minket érint a legsúlyosabban az ami manapság az országban történik. Ha az állam olyan beruházásokat indítana, amik később munkahelyeket teremtene, talán változna valami. A baj az, hogy egyik pártnak sincs még csak ötlete sem, mit is kéne termelni, milyen gyárat, üzemet kellene építeni ami munkahelyet nyújtana, és gazdaságosan is tudna működni. Semmi sincs ingyen, ezzel tisztában vagyok. Én azt követelem, hogy teremtsék meg azt, hogy mindenki munkához tudjon jutni. Nem közmunkához, hanem olyanhoz, ami biztos megélhetést nyújt a családoknak. Ha erre képtelen akkor meg igen is szolidáris alapon adjon segélyeket. Persze nem a segélyt pártolom, hanem a munkát!

camilló 2013.03.31. 17:22:22

@Lencsés István: Nekem nem csak a könyvekből nyílt lehetőségem megismerni a dohány hiányát. Nem akarom védeni a dohányosokat, de tényleg úgy van, hogy könnyebb elviselni az éhezést, mint a dohány hiányát. Azonkívül, az sem biztos hogy pénzt fizetett érte aki a sorban dohányzott. Kukázhatta a a szívni valót pl. Gondolom láttál már ilyet. Én soha nem voltam munkanélküli! Ettől függetlenül meg tudom érteni a helyzetüket. A mi cégünktől nemrégiben engedtek el 50 embert. Nyilván azért mert olyan marha sok munka van. Mindegyiket ismertem személyesen. Van olyan akinek több szakmája is van, ellenben itt nem tud elhelyezkedni. Nem mindenkinél megoldás az hogy elköltözzön, aminek ezer és egy oka lehet. Gondolom havonta Te keresel nettó 300 ezret. Mert kb. ennyi nyugaton a minimál bér. Amennyit itthon fizetnek az a megélhetéshez kevés, az éhen haláshoz meg sok. No ennyi amit megtanultak a Marxizmusból! Volt idő amikor az országban nem voltak adók. Szóval akkor kezdj el kormány propagandát folytatni, ha legalább a minimumot tudja nyújtani a kormányod. Ha ezt meg tudják csinálni, én leszek az első aki kimegy egy éljen Viktor táblával.

KopaszMercis 2013.03.31. 17:40:26

@Lencsés István:
Dehogy nem, ott ültek ellenzékben, most pedig épp kormányoznak...

Na nem szerinted, meg az itteni balkán cigány híg fos értékrend szerint kommunisták ők, hanem mindenki más értékrendje szerint ;)

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 18:59:27

@Rendíthetetlen Álamkatona:

"Nem éreztem kötelességemnek. Csak az zavar, hogy ennyi szánnivaló gerinctelen útálkodik itt. "

Egyetértek. Most hirtelen kiderült, hogy a sok szánnivaló gerinctelen nem tudja szó nélkül nézni azt, hogy állnak a sorok. De a sok szánnivaló gerinctelen egy szót sem szólt - és ha igen, akkor is mentegetve (ld. nincs ingyen ebéd típusú érvelések) -, amikor folyamatosan nőtt az ételért sorbanállók száma. A sok szánnivaló gerinctelen most is csak azon rugózik, hogy bezzeg most ilyen és olyan utcáig áll már a sor és ez mennyire gáz már, miközben a gáz az, hogy az érzéketlenségét a számmisztika mögé rejti.

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 19:01:14

@Rendíthetetlen Álamkatona:

"De ha megadod a postacímed, elküldöm az általam főszerkesztett "Mikor" c. folyóirat néhány számát, abból megtudhatod."

Gondolom, abból is pont ilyen keserű szavak és bűnbakkeresések rajzolódnak ki. Nevesítve.

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 19:03:00

@Rendíthetetlen Álamkatona:

"Találtam egyet 2008. decemberéből."

Az idézett szövegből is pontosan látszik, hogy olyan egyértelműen nevesített a helyzetért felelős, mint a korábbi beírásodban (ld. sorban álló emberek dedikációért).

Ha nem, az ismét a "véletlen" műve.

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 19:06:34

@egysmás:

"A balosokat az nem zavarja, hogy ilyen volt a szocik alatt is ingyenkajánál sorban állás, a jobbosokat meg az nem zavarja, hogy most is van, pedig az ország jobban teljesít..."

A Dübörgő Pannon Puma Földjén évről-évre növekedett a sorok hossza, a szociálisan érzékeny fővárosi főpolgi PR-kötelességének érezte, hogy ott pózoljon a csórók között és ez TELJESEN RENDBEN volt a ballib szocializációs közegben.

De bezzeg most!

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 19:09:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Mindig a szemére vetik sokan, hogy akkor mit mondott, de nem látjátok be, hogy ezt KELL mondania."

Nem hazudik, csak nem fejti ki az igazság minden részletét.

A kérdés már csak annyi: Ha más teszi...?

órarugógerincű felpattanó 2013.03.31. 19:49:22

Amúgy ez a krisnás kaja nem tudom mostanában milyen lehet, de több mint egy évtizede a diákszigeten ezt használtuk arra, hogy távol tartsuk a hangyákat a sátortól.

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 20:06:42

@órarugógerincű felpattanó:

"Amúgy ez a krisnás kaja nem tudom mostanában milyen lehet..."

Nem főznek rossz kajákat, bár az édességeik émelyítőek. A Vigyázó F. utcaiban szoktam néha kajálni és eddig meg voltam velük elégedve.

pocaklakó minimanó 2013.04.01. 07:05:50

@órarugógerincű felpattanó:

"Egyébként ha jól látom, hirtelen törlődtek az exif adatok az összes képből, mai dátummal :D"

De gonosz! :)

kifordított nagyanyó 2013.04.01. 17:41:11

@proxy user: Ne próbálj csúsztatni!
Szerintem te is tudod hogy én nem vagyok/voltam ilyen.
+ te nem is vagy régóta.

kifordított nagyanyó 2013.04.01. 17:43:51

@Alonee: Na mesélj,mi a problémád pont velem?

Tomycat 2013.04.01. 18:29:05

@Mária: Kedves Maria, megoldom a munkat magamnak es masoknak is adok munkat. Nem 47.000-ft/ho fajtabol, sokkal jobbat. Nos, akkor most mi van? Akkor most jobb az etelert varakozoknak? Holnap mar nem kell etelert varakozniuk?

Lencsés István 2013.04.02. 10:37:16

@KopaszMercis: Akik kormányoznak most azok demokraták , konzevatívok , tehát nem kell hazudni . A mindenki más az jóval kevesebb mint a te általad balkán cigány híg fos - nak nevezett keresztény , konzervatív EMBEREK .... :) ;)

@camilló: Én elhiszem hogy könnyebb elviselni az éhezést ha van dohány , de itt most nem erről van szó . Aki dohányzik mert van rá pénze az ne kapjon ingyen ételt . A többség vette a cigit , mert volt róla tv felvétel és kérdezgették őket , tehát erről ennyit .... Munka van , csak keresni kell . Lehet hogy van több szakmája ( nekem is több van ) de akkor ha abban nincs keresni kell másban , nem sírni , meg hazudni .... Én havonta kevesebbet keresek mint 300 ezer forint . Itthon is nőtt a minimálbér . Nekem van sok rokonom , ismerősöm aki minimálbérből él és nem sír , és nem hazudik .... A kormány majdnem hogy a maximumot nyújtja , és nem a kormányom ....

camilló 2013.04.02. 18:32:08

@Lencsés István: . A kormány majdnem hogy a maximumot nyújtja
No ez a baj! Ennyire képesek! Fura fogalmaid vannak a demokráciáról. Tudok mesélni a fidesznyikek aljasságairól, a pénzéhségükről. Ha veszed a fáradtságot és utána nézel mi a fasizmus és a nácizmus ismérve, rájössz hogy ezek bizony a kettő keverékei. Én nem sírok, de mivel minden ember más, mindenki képességei mások. Vannak akiknek fogni kell a kezüket ahhoz, hogy munkát találjanak. Persze ez csak szerinted egyszerű. Én Borsodi vagyok. Ugyan gyere már el felénk és nézz körül mennyi munka van! Mikor megyek munkába mindig elkeseredve nézem a bezárt gyárakat. No ezeknek pont annyi részük van benne, mint az összes többi pártnak, csak ezek rosszabbak még Hitlernél is. Saját népüket nyomorítják meg. A szép az benne, hogy azt hiszik, mindent jól csinálnak. Az az igazán süket aki nem is akar hallani. No ezek teljesen azok!

Lencsés István 2013.04.03. 10:12:49

@camilló: Ha nem lenne demokrácia , nem lehetne névtelenül írni , pláne hazudni .... Ilyenek nincsenek hogy : " .... fidesznyikek .... " . Tudom mit jelent a fasizmus meg a nácizmus . Az lenne a jobb ha csak sírnál , de hazudsz és ez rosszabb .... A munka találás csak magunkon múlik , és igen egyszerű ha nem keresünk kifogást mint most te is . Ha Borsodban lakik valaki és ott nincs munka máshol kell keresni ( Borsodban is van egyébként munka .... ) . Nem kell gyárban dolgozni , van más is .

camilló 2013.04.03. 17:44:27

@Lencsés István: Szerinted én mit hazudok? Nekem nincs miért sírnom, van munkám, és ha akarom holnap munkahelyet válthatok, mert olyat tudok amit az országban csak páran. Nem velem van a baj, de tudom, hogy akiket mostanában engedtek el a cégtől (3 hónapja) még mindig nem találtak munkát, pedig minden kapcsolatom megmozgattam.
A fasiszta állam lényegében egy tekintélyuralmi rendszer, ami mindig valamilyen "szép új világ" felépítését tűzi ki célul, és ahol a cél elérése érdekében végrehajtott központosítás révén mindent egyetlen központi akarat alá rendelnek. A fasizmus a nemzet egységére, hősiességére, a szorgalmas honépítésre alapoz.
obboldali (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) ideológiák összedolgozásával egy új világnézet létrehozása.
A szakszervezeti rendszer megújítása, a munkások védelme.
Németország helyreállítása, a létbiztonság megteremtése.
Szociális demagógia (baloldali típusú jelszavak hangoztatása párhuzamosan a szélsőségesen jobboldali tevékenységgel.)
élettér-elmélet („Lebensraumpolitik”, „Lebensraum im Osten”: több lakóterület teremtése a németek számára a kelet felé történő terjeszkedés által)
antiliberalizmus, marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség
a zsidóság elleni fajgyűlölet a német/germán/árja felsőbbrendűségből (Übermensch, Untermensch) kiindulva.
A vezetőben való feltétlen hit (Führerprinzip)
A demokrácia korlátozása, ennek következményeként a nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek, és sajtótermékek megszüntetése
szociáldarwinizmus (az emberi társadalomban is a legalkalmasabb csoportok (fajták, változatok) tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni)
rasszizmus: az emberi rasszok közötti különbségek hangsúlyozása
eugenika (a szociáldarwinizmusban megfogalmazott fajfejlődés „elősegítése”, az akadályozó tényezők „kiiktatása”)
homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv; a homoszexualitás korlátozása, tiltása, és bűntetése (homofóbia)
a vallásszabadság korlátozása
No akkor a fentebbieket hasonlítsd össze azzal ami ma itthon történik. Nem szokásom a netet használni, de pontos idézetekért nem akaródzik feltúrni a könyveim, mivel nem könyvtári rendben tartom őket. Az nem érv, hogy névtelenül is lehet kommentelni! Én nem vagyok ász a számítástechnikában, de azt tudom, hogy bárkit akit akarnak simán lenyomoznak! Szóval mit is hazudok?

Lencsés István 2013.04.04. 10:42:03

@camilló: Ha visszaolvasod a saját írásaid , akkor tudnád miben hazudsz , ráadásul névtelenül , és ez még nagyobb szégyen .... MAGYARORSZÁG nem fasiszta állam , itt az őjabb hazugság . Demokrácia van itthon . MAGYARORSZÁG helyezete igen is javul , észre lehet venni ., csak figyelni kell . Ha a demokrácia korlátozva lenne , nem lenne itt ennyi hazudozás névtelenül . Nekem nem érvem van , hanem tényem amivel nem lehet vitatkozni ....

kifordított nagyanyó 2013.04.04. 11:02:42

@camilló: Baszod,nehogy leállj ezzel a lencséssel vitatkozni könyörgöm!
ez az egyik legrosszabb troll!

camilló 2013.04.04. 19:09:57

@kifordított nagyanyó: Vagy nagyon naiv, vagy nagyon hülye:) Boldogok a lelki szegények....:))


süti beállítások módosítása