Míg Magyarországon nincs nagy tiltakozás, addig Romániában és Bulgáriában is elsöpörte a kormányzatot a népharag. (Pedig a '80-as években még az a leereszkedő mondás járta, ha Ceausescu rezsimje szóba került, hogy a „puliszka nem robban”).
Nálunk még a közvélemény-kutatások szerint is magasan vezet a Fidesz (most épp két komolyabban vehető intézet mérte ezt). Lehet ezt magyarázni az „emberek passzivitásával", meg a kormányzati média egyoldalúságával napestig. De ekkora a Fidesz-fölényhez szükség van az ellenzék megosztottságára is.
Tavaly ősszel ez a kérdés egyszerűbbnek tűnt. Az MSZP népszerűsége beállt 15% körül (az összes választó között), miközben a nem-választók aránya azóta is 50% körül jár. Logikusnak tűnt, hogy összefogás kell, arra pedig alakult egy mozgalom (kormányfő-jelölttel), amely nemcsak a többi kisebb párt néhány százalékát tudja hozni, hanem megmozdíthatja a bizonytalanok tömegeit is.
Ez a remény gyorsan megbicsaklott Schiffer konokság azon a dilemmán, amit az LMP-sek úgy fogalmaztak meg, hogy kormányt váltani a szocik nélkül nem lehet, velük együtt meg nem akarják. Az MSZP pedig jó taktikai érzékkel elindított egy program-egyeztetést, ami ugyan nem jön át a sajtón, de nem igazán a választási összefogás kulcskérdéseivel foglalkozik. (Sajnos tapasztaltuk, hogy a választások eredményét nem a programok minősége szokta meghatározni.)
Az idő pedig fogy, ha tényleg le akarják győzni Orbánékat. Schiffer úgy tűnik nem (hacsaknem egyszál-egyedül, mint önálló pólus). Az LMP szakadása így legalább új helyzetet teremtett: LMP ismert politikusainak többsége, önálló kis pártot alkotva (Párbeszéd Magyarországért) most már nekigyűrkőzhet az egyezkedésnek.
Az igazi kérdés, hogy mit kezd egymással az MSZP és az Együtt. Bajnaiék láthatóan észrevették – nem volt nehéz – hogy ha együttműködési keretként lebegnek valahol az ellenzéki térfél fölött, akkor gyorsan lecsökken a várakozás, ami ősszel fogadta őket. A párttá alakulás bejelentése mindkét fölmérés szerint növelte a súlyukat. Az igazi kérdés, hogy mi lesz a következmény.
A következő hónapokban a két csapat egymás riválisa lesz. Elkezdődik az a „játék”, amikor a két versenyző autóval egymás felé rohan egy utcában, s kérdés, melyik rántja félre a kormány. (Az amerikai külvárosi történetekben ő lesz a „gyáva nyúl”.) Pontosabban elkezdődött, hiszen a hírek szerint Dunakeszin mindkét szervezet indít jelöltet indít egy március végi önkormányzati választáson.
Rövid távon bizonyára jót tesz a Fidesz vezető szerepének, hogy a demokratikus ellenzék egymással is rivalizál. Ezt nemcsak a kormányzati sajtó fogja örömmel emlegetni, hanem a sajtó szabadabbik része is jót fog sztorizni ezen.
Szóval Orbán elégedetten hátradőlhet? Ha a mi tanácsunkra kíváncsi, nem javasolnánk.
Elsőként is, ez nem teljesen az az autós játék – épp Orbánék választási törvénye miatt. Az egyfordulós választás szinte kötelezővé teszi az összefogást. Itt bármikor ki lehet szállni az autóból, és leülni tárgyalni egy kávé mellett. Ehhez persze nem árt, ha addig nem okoznak egymásnak emlékezetes sérüléseket. (Ami pedig a konkrét rivalizálást illeti, Dunakeszin sem azon az egy képviselői helyen múlik a Fidesz-többség. De azt érdekes lesz látni, hogy ebben a jobboldali választókörzetben a két jelölt többet tud-e hozni, mint a Fidesz.)
S ha majd tárgyalás lesz, akkor kutya kemény kérdésekben kell megállapodni; hogy ki milyen lehetőségekkel indulhat. Nem sajnáljuk a politikusokat, hiszen ez a foglalkozásuk, de nagyon nem egyértelmű például, ki mit hoz egy ilyen együttműködésbe, ami alapján meg lehetne egyezni.
Tavaly ősszel, amikor ez együttműködés napirendre került, volt is olyan javaslat a sajtóban, hogy előválasztást kellene tartani a saját szavazói körben. (Nem ismeretlen ez a nyugat-európai baloldali pártoknál.)
Hát most meglesz az előválasztás, ha nem is ilyen tervezett módon. Az idő fogytával pedig előbb-utóbb megérik a fölismerés, hogy tárgyalni kell. Akkor pedig ennyivel előrébb lesznek.
P. S.: Ami pedig Orbánt illeti, ő nem dől hátra. Olyannyira nem, hogy az orbáni kommunikációs gépezet lejárató kampánya múlt héten elért oda, hogy a Fidesz-frakció hivatalosan együtt ekézte Bajnait és Mesterházyt.
Utolsó kommentek