Fideszfigyelő

Ma este a mi országgyűlésünk igyekszik nagyvonalúan egyesíteni két történetet: a volt állampárt bűnét a szocialisták mai történetébe fonná bele. Van hozzá egy erős kapocs, ugyanis annak idején az MSZP lett az állampárt vagyonának örököse. A Fidesznek állított is az ügyhöz illő vezérszónokot, Wittner Máriát.

 

14 másodperc után érdekes felsorolás következik
 

A csata kemény, a szocik küzdenek. Ezt tanácsolná nekik Villon is – épp abban a művében, amelynek címe stílszerűen „Ballada a parlamenthez”.

Rögtön az elején azt írja: „Most, hogy a bitó árnyékában állok, / a parlament eszéhez apellálok.”

Majd a végén: „Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak / az urak előtt ne fogd be a pofádat.” A vita ennek megfelelően zajlik, az MSZP szónoka épp a volt állampárti Fidesz-politikusokat sorolja.

 

Hagyjuk is a parlamenti vitát, mert van egy másik egyesítés is, ami úgy tűnik, kezd jellemző lenni a Fideszre: magukban egyesítenek különböző állami szerepeket.

Tavaly kezdődött, amikor kiderült, hogy nem sikerül a költségvetési hiányt megemelni – általános vélekedés szerint ezt maga Barroso magyarázta el magának Orbán Viktornak. Megszületett a döntés, hogy az előző kormány csontvázakat hagyott a szekrényekben, majd ehhez a megállapításhoz megkeresték a tényeket. Nem volt könnyű, Varga Mihály először másfél százaléknyi csontvázat talált (a hiány tehát 3% helyett 4,5% lett), majd sikerült majdnem 7%-ot teljesíteni.

Azóta is dübörög az utólagos igazságkeresés. Idén ősszel már jogszabályba is belefoglalták a csontvázakat, történetesen a 2010-ről szóló ‚zárszámadási‘ törvénybe. Nem akármilyen ötlet ez. Jöhet a későbbi korokban akármilyen országgyűlési többség, megpróbálhatja ezt eltüntetni, de hiába. Mert mit lehet hatályon kívül helyezni egy zárszámadási törvényen, amely eleve a múltról (az elmúlt évről) szól?

És ezzel elkövetődött a szerepzavar. A törvényhozás lement csontváz-kutatási bizottságba. Írhattak bármiféle indokolást a törvényhez, akár hozzá csatolhatták Vargáék vizsgálati anyagát, attól az a törvény nem más, mint egy politikai szócsata.

 

Ezt sikerül ma este felülmúlni. Merthogy most jogi vádakról, elévülhetetlen bűnökről van már szó, nem költségvetési százalékokról. Vádat emelnek, ítéletet fogalmaznak meg, és – ebben biztosak lehetünk – ezt el is fogadják. Egyszerre vádlóként, egyszerre bíróként, és mindezt törvényhozóként.

Ami a dolog jogi tartalmát illeti, arról olvasható egy jó kis írás a Galamuson. „Való igaz: a szocialista párt a megalakulásakor az egykori állampárt jogutódjának nyilvánította magát, konkrétan vagyoni tekintetben. Erre nézve most az az érv hangzik el, hogy ha a vagyonból részesedett, akkor részesedjen a felelősségből is. A szofisztika gyönyörű példája. Mert igen, aki részesedik a vagyonból, az felelősséggel tartozik – a vagyonért, mi másért?! … A megörökölt pártvagyonnal egyszer már elszámolt, az illetékes intézmények ezt akkor tudomásul vették és jóváhagyták.”
 

No, ez az a pont, ahol óvatosságot javasoltunk volna Orbán Viktoréknak. Mert a pártvagyonok története nem ott zárult le a harmadik köztársaságban, hogy a szocik megtartottak jónéhány párthelyiséget, és benyújtottak egy számszaki dokumentumot. A többi párt értelemszerűen kapott ingatlant. Hogy annyit-e amennyi a szociknak maradt, arról akkortájt vitatkozgattak, majd a közvélemény, ha kicsit figyelt is erre, napirendre tért fölötte.

Két esetben volt balhé pártingatlan körül: a kisgazdák időnként gyepálták, perelték egymást, hogy kié legyen a pártszékház. A másik kínos ügy, hogy a Fidesz eladta a frissen kapott pártszékházat (az akkor még ellenség MDF-fel együtt), és kicsit megforgatta a pénzt. Nem emlegetnénk tehát a „bűnös pártvagyont”.

Erről nemrég részletesebben írt Debreczeni József, de ez már egy másik sztori. Ne egyesítsük a mai történettel.