Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Hazugsággal akar nyerni Orbán?

2010.10.01. 06:24 - eroica

Címkék: gazdaság orbán fidesz szijjártó

Orbán Viktor kedden, 28-án az Estében azt mondta, október 4-én tudják majd értelmezni, hogy tartható lesz-e idén hiánycél, a 3,8 százalékos. Nem mondta, de október 3-án választások lesznek (és negyedike, már harmadika után lesz).

Mint az Szijjártó Pétertől vagy akár Pelczné Gáll Ildikótól közismert, Gyurcsányék 2006-ban hazugsággal nyerték meg a választások, mert eltitkolták a költségvetés valódi helyzetét. Pontosabban a Pénzügy csak a választás első fordulója utáni napon tette közzé az államháztartás adatait. (Az sose zavarta meg a Fidesz logikáját, hogy a közzététel után, a második fordulót még nagyobb arányban nyerte meg az MSZP).


Sohasem titkolná el a költségvetés helyzetét az emberek elől.

A polgári nemzeti ügyek kormánya ilyet nem tenne. Megmondják ők az őszintét, amint lehet (4-e után). De hát – mondja Orbán – meg kell várni a szeptember 30-i adatokat. Hiszen csak az alapján lehet látni a hiánycél teljesülését.

Az augusztus végi adatok hetek óta megvannak. De ezekből – belátható minden nemzeti együttműködő ember számára – választás előtt egyáltalán nem lehet következtetést levonni. Veres János szelleme lebeg a magyar polgári ugar fölött.

Látható volt előre, milyen jó ez az október 3-i időpont, hála Sólyom Lászlónak. Aki fideszes, az örömmel gondolhat arra, hogy milyen hasznos volt őt jelölni 2005-ben. Mások pedig elismeréssel adózhatnak Sólyom emberi nagyságának. Akkor is erre a napra írta ki a választásokat, amikor már tudta, hogy a Fidesz helyette egy Schmitt Pált emel a Köztársaság elnökévé.

S most, ennél az emelkedett hangulatnál álljunk is meg. Október 4-e után már úgyis komoly dolgokat tudhatunk meg jövő évi pénzügyeinkről.

 

Ui.: Orbán kedden arról is nyilatkozott, várhatók-e megszorítások a jövő évi költségvetésben, mit hoz az október közepén kezdődő parlamenti vita. A miniszterelnök nem sunyizott, ahogy azt Veress János tette hajdan. Azt válaszolta „nem megszorításokra, hanem az együttműködés politikájára van szükség”. Nem mondta, de értjük: a NEMzeti együttműködés politikájára.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

4 komment

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr382334721

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hazugsággal akar nyerni Orbán? 2010.10.01. 11:48:22

Orbán Viktor kedden, 28-án az Estében azt mondta, október 4-én tudják majd értelmezni, hogy tartható lesz-e idén hiánycél, a 3,8 százalékos. Nem mondta, de október 3-án választások lesznek (és negyedike, már harmadika után lesz). Fideszfigyelő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2010.10.01. 08:52:46

attila1969.wordpress.com/2010/10/01/eleg-legyen-mar-a-fasiszta-part-provokaciojabol/
Szeretném,ha megszólalna,tenne ebben az ügyben is valamit a Miniszterelnök!
Mert a végén még azt fogom hinni,hogy egyetért a Jobbik kampányfilmjével..

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2010.10.01. 15:42:22

T Szerkesztők!
A Népszabadságot hogyan kell beágyazni a blogba?
Látom,nektek már van.
Honnan kell kérni a kódot?
Köszi a választ.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.10.02. 01:54:16

@attila.1969.:
Szervusz!

Innen tudod beágyazni a Nol hírmátrixot:
aszerk.nolblog.hu/archives/2009/11/23/Tedd_be_a_Hirmatrixot_a_blogodba_weboldaladra/
A kód közvetlenül:
hirmatrix.hu/embed/

Azt hiszem ez a nálunk láthatónál dizájnosabb hírmátrix, szóval lehet, hogy lassan le is cserélem magamnak:-).
Azt is be tudod állítani, hogy pl.: csak belföld híreket rakjon ki.

Minden jót!

eroica

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2010.10.03. 08:42:29

Megpróbáltam. Sajnos a wordpress nem enged ilyen kódot beágyazni..
Nekem legalább is nem sikerült..


süti beállítások módosítása