avagy hogyan hazudnak már maguk a szavak is
A szocik egyik esetben sem ígértek toronyórát lánccal, de épp eleget, hogy az emberek jobb idők eljövetelét várják. Horn, az öreg róka, leginkább a korábbi éveket kárhoztatta, Gyurcsány pedig fejlesztéseket ígért, uniós forrásokból.
Orbán a tavaszi választás előtt inkább Hornt követte, inkább csak sejtetni engedte, hogy lehet itt javulás (hiszen azért nincs pénz, mert talicskával tolják haza). Csak annyival mondott ennél többet, hogy jó gazdaságpolitikával („azonnali radikális adócsökkentéssel“) föl lehetne pörgetni a gazdaságot. No meg megígérte ezt az azonnali radikális adócsökkentést.
Az elmúlt száz napban Orbán abban is Horn útját járta, hogy megpróbálkozott külföldön nagyobb mozgásteret szerezni. Lényegesen könnyebb dolga van, mint volt a Horn-kormánynak. Hiszen akkor tételesen az IMF hitelére volt szükségünk, most pedig enélkül talán elvagyunk, inkább a költségvetési hiány uniós korlátozása szorít. S láthattuk azt is: ahogy Orbán tapasztalta a nyugatiak következetességét, nevezetesen Barroso határozott elutasítását, azonnal váltott. Következő keddre már az Országgyűlés előtt volt a korrekciós csomag (némi pálinkafőzéssel enyhítve).
Ezen a ponton zavarba ejtő párhuzam adódik, hiszen Gyurcsány épp ezt magyarázta Őszödön az övéinek, még inkább keresetlenül: Most félre kell tenni az érdek-kijárásokat, rendbe kell tenni az ország pénzügyeit. A logika arra kényszerít, hogy Gyurcsány mondandóját is felelős politikus őszinte szavainak ítéljük.
Persze volt egy lényeges különbség: a szavak, amiket használtak. Őszödről mindmáig tudunk idézni emlékezetes kifejezéseket (kurva sok bor, böszmeség stb.). Meg azt is, hogy elk*rtuk: így első személyben.
Nos ilyeneket nem lehetett Orbántól hallani, se Kötcsén, sem a Batthyány-körnél. Ott az előző kormány által hagyott a költségvetési lyukakról, meg az elmúlt 8 év elhibázott gazdaságpolitikájáról lehetett hallani. Nem esett szó a 2001-02-es lendületes költekezésről (pl. a lakáshitelek után máig fizetett állami támogatásról), avagy a 2006-os ígéretekről (14. havi nyugdíj és tsai).
Talán pszichikai kísérletről van szó, vajon rendelkeznek-e az emberek vagy legalább a véleményformálók ilyen hosszú távú memóriával.
Ez egyértelmű átírása volt a tényeknek. Ennél ügyesebb az, amikor maguk a fogalmak hibásak. Mert vajon lehet-e „az elmúlt 8 év gazdaságpolitikájáról” beszélni? Amikor 2002-ben önfeledt pénzszórás zajlott (szociális rendszerváltás és baloldali értékek jegyében). Majd még Medgyessy idején egyfajta szégyenlős visszafogás következett, amit 2005-ben Gyurcsány is folytatott, de a következő évi választásra megoldotta a kincstári pénzeszsák száját. Majd Őszöd után jött a nadrágszíj meghúzása, eredetileg két évre tervezve, amit kiegészített a világgazdasági válság miatti újabb megszorítás. Jól lehetne ezzel az összevisszasággal ekézni ezt a nyolc évet.
De a miniszterelnök nem bajlódik tagolt gondolkodással. Egyben szeretné elítélni az elmúlt elhibázott 8 évet. Ezzel átírja a történelmet. Kihagyja belőle azt, hogy Gyurcsány Őszöd után épp olyan megszorításokat volt kénytelen tenni, mint amire most ő is kényszerül. A sztálini időkben a fényképekről retussálták ki a nem kellő embereket, most a nem kellő évek tűnnek el a történelemből. Nem az a hamis Orbán szavaiban, hogy „elhibázott”, ebben simán igaza lehet. Az a hamis, hogy „8 év”. Itt tartunk, már egy időtartam-megnevezés is lehet hamis.
Hát nem mindegy? Az a 8 év olyan volt, amilyen, most pedig Orbán felelős gazdaságpolitikát fog csinálni. Vagy sem. Mert nem tudjuk, mit tagad meg az elmúlt 8 évből. A felelőtlen költekezést vagy a megszorításokat. Eddig ez utóbbit tagadta, mint a kormány által tudatos gonoszságból elkövetett népnyúzást. Most mintha a költekezést ítélné el. Mintha.
Sajnos Orbán mondataiban hemzsegnek a tisztázatlan kifejezések. Még akkor is, amikor szikár számokat említ. Jövőre 2858 milliárd forintot tesz majd ki a visszafizetendő államadósság. Mármint ennyi a lejáró államadósság, amit normál menetben új hitelekkel újítanak meg a kormányok. Mindig, minden országban, s különösen most nálunk. Hiszen erről hallunk egy hónapja, hogy nincs szükségünk IMF-hitelre, hiszen föl tudunk venni a pénzpiacokról is hitelt. Ez valóban normális szándék és meglévő lehetőség. De akkor a 2858 milliárd forint nem létező feladat... Pontosabban létező feladat, rutinfeladat az ÁKK munkatársainak (Államadósság Kezelő Központ). De nem feladat Orbán Viktor számára. A kormánynak azt kell eldöntenie, hogy csökkenti-e jövőre az államadósságot például 200 milliárddal. Ez komoly feladat lenne. A 2858 milliárd nem az ő feladata. Mondhatnánk, ennél a hatalmas számnál hibás az alany...
Mennyivel rövidebb kimondani ezt a „2858 milliárd forintot”, mint érvelni, hogy mi a baj vele. Nem is folytatom, csak felsorolok még egy-két érdekességet:
A kormányok csak csekély mértékű hatást tudnak gyakorolni a nemzeti fizetőeszköz árfolyamára – ilyesmit mondott Szíjjártó is, amikor Kósa Lajos szavait kommentálta. Majd az ő szavaira ismét zuhant a forint és a magyar tőzsdei cégek érték.
Ezt a csak csekély mértékű hatást Orbán a devizahitelesek problémái kapcsán említette. Eközben hónapok óta halljuk, hogy a kormány kisegíti őket ... vagy egy részüket ... Ezek után tudjuk, hogy mit tervez a kormány ez ügyben?
Vajon mi a jelentése annak a mondatnak, hogy Orbán nem kívánt bankellenes Che Guevara lenni? Mit jelenthet ez amellett, hogy „a Nemzeti Ügyek Kormánya kitart a pénzügyi függetlenség és a nemzeti önrendelkezés joga mellett”
Végül egy fontosnak tűnő szó, amit Orbán mindkét beszédében hangsúlyosan említett: utópia. Az elmúlt 8 év arra az utópiára épült, hogy hitelből is lehet jóléti rendszert építeni. Ki mondta ezt, ki sugallta ezt? Vagyis: ki az alanya ennek a szónak?
Talán pszichikai kísérletről van szó, vajon észreveszik-e az emberek vagy legalább a véleményformálók: maguk a szavak, kifejezések sem jelentenek semmit.
Utolsó kommentek