Egy elemző írás a Fidesz "program"-járól, Orbán üzeneteiről és a Fidesz tudatos semmitmondásáról:

A Fidesz múlt héten közzétett programja és Orbán Viktor március 15-i beszéde pontosan azt hozta, amire a párt eddigi kampánya alapján számítani lehetett: csak senkit nem megbántani, senkit nem fölizgatni.

Nem mond ellent ennek a szigorú elszámoltatás sűrű hangoztatása, a gyatrának minősített nyolcévnyi baloldali-liberális kormányzás sorozatos fölemlegetése, vagy a kormánypárt(ok) korrupcióba süllyedését sulykoló példázatgyűjtemény sem - hiszen mondjuk a BKV-botrányokat a baloldali és liberális szavazók sem látják másként.

Vigyáztam, balra!
Ám sem a program, sem Orbán ünnepi beszéde nem feddi meg a koalíció egykori választóit hajdani oktondi döntésükért, nem tessékeli ki őket a nemzet közösségéből, s nincs ezúttal távoli utalás sem véglény mivoltukra. E motívum hiánya az elmúlt évek fideszes megnyilatkozásai, pártelnöki szónoklatai után éppen ezért föltűnő - ne feledjük, a megtévesztett szocialista szavazó alakja, aki azért most már tényleg magához higgadhatna, még a legutóbbi orbáni évértékelőben is felsejlett, ha persze a korábbi dörgedelmekhez képest halványabb kontúrokban is. Mindez két okból is természetes: egyrészt a Fidesz nem akarja fölöslegesen hergelni azt a 3-400 ezernyi volt kormánypárti, és alapvetően a baloldalhoz húzó szavazót, akik a felmérések tanúságai szerint április 11-én passzivitással büntetik majd pártjukat - egy jobban sikerült prolizás vagy hazaárulózás viszont kizökkentheti őket apátiájukból. Másrészt pedig az magyarázza a 2006-os kormánypárti hívekkel szembeni visszafogottságot, hogy az urnák elé elvárt, a fideszes remények szerint legalább hárommilliós tábort részben azok a vándorszavazók alkotják, akik az utóbbi két országgyűlési választáson az MSZP javára döntötték el a küzdelmet.

Vigyáztam, beszélek!
Ahogyan 2002-ben a "jóléti rendszerváltás" jelszava és (utóbb, sajnos, betartott) ígérete is kellett ahhoz, hogy az MSZP hátrányból fordíthasson a döntő napon, úgy 2006 után a Fidesz is szociális lózungokkal volt képes megbontani és a maga javára billenteni az addigi erőegyensúlyt. A párt ugyan már a számára kudarccal végződött 2004. decemberi állampolgársági népszavazás után retorikája központi elemévé tette az államilag finanszírozott általános népjólét megteremtését, de az igazi fordulatot nyilvánvalóan a "szociális" népszavazás meghirdetése, majd a referendum minden előzetes várakozást felülmúló sikeressége hozta meg. És az újabb problémát a Fidesz-vezérkarnak: hogyan tartsák egyben a felduzzadt tábort a választásokig a gazdasági világválság közepette, amikor ráadásul a magyar államháztartás is csőd közeli helyzetbe jutott? A párt a legkézenfekvőbb megoldást választotta, a gazdasági kettős beszédet. Az elmúlt években oly sok elemzés tárgya volt ez (lapunkban is), hogy külön nem térnénk ki erre: a lényeg, hogy míg a Fidesz befelé egészen a legutóbbi napokig a minden réteg helyzetét javító állami kiadásnövelés, és az ezzel egyszerre megvalósítandó állami elvonáscsökkentés politikáját hirdette, addig kifelé - külföldön, illetve itthoni gazdasági szervezetek előtt - a szigorú, fegyelmezett pénzügyi és gazdaságpolitika elkötelezett híveként lépett föl.
Szűk két hónap múlva azonban megalakul az újabb Orbán-kormány, a meséknek vége lesz - és immár a program, de még inkább Orbán Viktor március 15-i beszéde is számolt ezzel. Látványos irányváltásról szó sincs - inkább a lassú adagolás taktikájával élnek. A program gazdaságpolitikai fejezete - az összes közül a leghosszabb rész, szerzője Matolcsy György - jobbára maszatol, konkrétumot nemigen tartalmaz. A tíz év alatt létrehozandó egymillió új munkahely, a közbeszerzéseknél a magyar kis- és középvállalkozók preferálása (aminek a jogszabályi feltételeit a jelenlegi szocialista kormány is feladatának tartotta), az adminisztratív terhek csökkentése, a lakásállomány évi 10 százalékának a megújítása vagy az energiafüggetlenség megteremtése, és a megannyi hasonló ötlet gazdaságpolitikai vázlatnak is alig elfogadható csak. Ha mindenáron a jövőre vonatkozó jeleket akarunk kiolvasni a szövegből, úgy éppen az olyasfajta általánosságokon akadhatunk fönn, mint amilyen például "az adórendszer egyszerűsítése". Hiszen ha valamiből, hát adóelképzelésből - egy vagy több kulcs, családi adózás vagy sem - akad néhány a Fidesz tájékán. Az, hogy e témában sem találni határozott kijelentést, több mindenről árulkodhat. Arról például, hogy még ebben sincs konszenzus a párton belül, vagyis szűk két hónappal a kormányzás kezdete előtt a Fidesznek nincs kiforrott, véglegesített gazdaságpolitikai elképzelése. De árulkodhat arról is, hogy a pártvezetés még mindig nem szánta el magát arra, hogy nyílt kártyákkal játsszon, s kiálljon a szerinte szükséges teendők listájával a köz elé. A magunk részéről az utóbbit tartjuk valószínűnek: a Fidesznek vannak forgatókönyvei, de a választásokig számára mindennél fontosabb a kockázatminimalizálás, és semmiféle támadási felületet nem kíván hagyni ellenfeleinek. Hogy ez mennyire célszerű, az más kérdés: mindenesetre a párt körül sem mindenki ért feltétlenül egyet a végsőkig való hárítással, példa rá Járai Zsigmond (volt jegybankelnök, az Orbán-kormány pénzügyminisztere, a pártelnök gazdasági tanácsadója) múltkori nyilvános kifakadása, amikor lényegében az új kormányra váró azonnali gazdasági döntéseket lajstromozta.
Március 15-i szónoklatában Orbán valamivel meszszebb ment a választási programnál: szépen becsomagolva, nemzetmentői pátoszba burkolva ugyan, de az ország előtt álló nehéz feladatokról értekezett, meg arról, hogy a jó kormányzás önmagában kevés, az emberek elvárásainak is a realitásokhoz kell igazodniuk. Ez persze egyelőre nem sok - de valószínűsíthető, hogy a következő hetekben Orbán újra és újra lép egyet egészen addig, amíg a helyzetnek többé-kevésbé megfelelő, konkrétumokat is tartalmazó gazdasági csomaggal előrukkol. (Mindez függ természetesen a hitelnyújtó IMF-fel és Európai Unióval zajló tárgyalások eredményétől is.)
A Fidesznek egyik oldalon tehát nem az MSZP, hanem a volt fő vetélytárstól hozzá pártolt szavazók megtartása - mert nélkülük egészen biztosan nincs meg az áhított kétharmados többség - okoz fejtörést. És mivel e támogatók nem annyira az őszödi "trauma", hanem sokkal inkább a második Gyurcsány-kormány tétova reformkísérletei miatt váltottak az állami gondoskodást mind erőteljesebben képviselő Fideszre, Orbán már csak ezért is rákényszerül a gazdaságpolitikai semmitmondásra. Ráadásul a másik oldalon ott az újabb gond - amit egyébként Orbán éppúgy köszönhet önmagának is, mint a szociális hablattyal magához édesgetettek miatti problémáit -, a Jobbik előretörése.

Vigyáztam, jobb!
Ami az utóbbi időkben már a Fidesz rovására is megy. Az MSZP vagy SZDSZ "bankárlelkű" és "idegenszívű" politikusaihoz képest Orbánnak könnyű volt magát a "magyar emberek" érdekeit képviselő "nemzeti elkötelezettségű" népvezérnek láttatni. A gazdasági-szociális demagógia és a nemzeti radikalizmus piacán azonban megjelent az az életképes és agresszív erő, amelyhez képest már Orbán is lehet "bankárszármazású" és idegen, "magyarellenes" érdekek hazug kiszolgálója. Ha Orbán nem teljesíti éveken át hangoztatott ígéreteit, ugyanazt kaphatja, amit ő zúdított egykori ellenfelére: a Jobbik nyomulásához a módszertani és retorikai útmutatót nem kis részben Orbán Viktor és a Fidesz eddigi dühödt, irracionális antigyurcsányizmusa szolgáltatja.
Márpedig, ha akarná sem teljesítheti a Fidesz a hajdan beígért 14. havi nyugdíj bevezetését, az önkormányzatok nyakló nélküli támogatását vagy valamennyi állami alkalmazott egyidejű és jelentős béremelését (amit eltérő időszakokban lengetett be védő-, ápoló- és óvónőknek, orvosoknak, rendőröknek, pedagógusoknak). De ha nagyon nyerni akar, ez nem derülhet ki egyelőre. A Fidesz és a Jobbik közötti zónában százezres nagyságrendű tömeg ingadozik - ezt az újabb kutatások minden kétséget kizáróan jelzik -, és e fenyegető szituáció éppen úgy szűkíti a pártelnök mozgásterét, mint a megtartani vagy megnyerni kívánt volt baloldali szavazóknak való megfelelés.
A jobboldali kihívásra a program egésze kevésbé erőteljesen reagál, értelemszerűen a program rendészeti fejezetére (szerző: Lázár János) hárul e feladat dandárja - már csak amiatt is, mert a Jobbik felfutását is a rend iránti igény kihasználása magyarázza elsősorban. Ennek megfelelően a Fidesz rendet, rendet és harmadszor is rendet ígér, továbbá az állami korrupció (jobbikos szóhasználatban: "politikusbűnözés") következetes felszámolását és megbüntetését - és természetesen nem ismer el semmiféle "alternatív" erőszakszervezetet sem, mint amilyennek a Magyar Gárda indult. Hangsúlyosan beszél a törvény előtti egyenlőség fontosságáról: itt nem az a fontos, hogy a "gazdagok", a befolyásos bűnelkövetők se úszhassák meg a felelősségre vonást, hanem az, hogy a jövőben a "megélhetési bűnözők" is feleljenek tetteikért. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz a jobbikos "cigánybűnözés"-tematikát igyekszik semlegesíteni (egyébként korrekt fogalomhasználattal). Ugyancsak az elszánt rendteremtés illúzióját igyekszik erősíteni a rendőri állomány bővítésére, a rendőrségi bérek rendezésére tett ígéretcsokor, ahogyan a "minden faluba rendőrt" vagy a "véget vetünk az iskolai erőszaknak" meghirdetése is. (Igaz, a honvédelmet kifelejtették a programból).
A Jobbik-probléma komolyságát amúgy az mutatja a legjobban, hogy március 15-én Orbán Viktor - a párt nevének említése nélkül - beszéde végén többször is kijelentette: a Fidesznek mindkét szavazatra (egyéni jelölt plusz pártlista) szüksége van a sikerhez, a megosztott voksok (egy a Fidesznek, egy a Jobbiknak) a Fidesz ellenfeleit segítik. Egyedül a Fidesz kormányzóképes erő - szuggerálta a pártelnök, amely intelmeit minden bizonnyal az említett ingadozóknak szánta elsősorban. E felszólítás egyelőre pozitív jellegű volt, amennyiben nem a Jobbik nyílt ekézésére irányult. De valószínűleg erre sem kell sokat várni: a kampányokban rendre előretolt csatárt játszó Kövér László mindenesetre már rendesen gyalulja Vona Gáborékat a lakossági fórumain.

Mindent összevetve, a Fidesz választási programjától nem lett okosabb senki: de magára vessen, aki ettől (és általában bármiféle választási programtól) várta a megvilágosodást. Az ilyen irományok egyetlen rendeltetése az, hogy meglegyenek, és lobogtatni lehessen őket a kamerák meg a népgyűlések résztvevői előtt. A választási stratégiát, vagy a jövőbeni országgyűlési munkát a gazdasági adottságokon túl sokkal inkább determinálják a korábbi évek cselekedetei. A Fideszről ugyanaz mondható el, mint egy héttel vagy egy évvel korábban: a hosszú távú gondolkodást mellőző, kizárólag a pillanatnyi érdekekre figyelő ellenzéki politizálása jó előre és sokkal inkább megnehezítette a saját jövőbeni kormányzását, mint amennyire a Jobbik és az MSZP együttesen bármikor is megnehezítheti azt a számára. A Fidesz-program kevés erényeinek egyike, hogy ezt az egyelőre megoldatlan gondot pontosan tükrözi.

B.I.