Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Stabil Nézőpont

2009.12.17. 17:54 - eroica

Címkék: közvéleménykutatás nézőpont intézet

http://kepmutatas.hu/wp-content/themes/kepmutatas/i/supporters/logo_nezopont.jpgNem pikkelünk mi a Nézőpontra, erre konkrét bizonyítékunk van. Egy szót sem szóltunk, amikor november végefelé megjelent egy ügyesen sumák, ám hibákkal tarkított felmérésük a miniszterelnök-jelöltekről. De szerdán a fiúk másodszorra is előadták ugyanazt a poént, ugyanúgy.  

A közvélemény-kutatási összefoglalóban őszintén elmondják, azt kérdezték, kit „választottak volna kormányfőnek egy KÖZVETLEN voksoláson”.
Volna. Merthogy Magyarországon közvetve választunk miniszterelnököt: az istenadta nép szavaz a PÁRTlistára meg PÁRTjelöltekre, majd a parlamenti frakciók megválasztják a miniszterelnököt.
 
Egy normális országban egy ilyen fölmérés azonnal mehet a kukába, a készítői pedig nézhetnek valami hasznosabb munka után, mondjuk egy kukásautón.
De ebben az országban, amit mi hazánkként szeretünk, 24 órán belül számos hírharsona ismertette a Nézőpont megállapításait: gondosan, mondatokat átemelve az összefoglalójukból. (Az, hogy a Fidesz pártalapítványától milliókhoz jutó Nézőpont ilyen trükkös azon korábbi sumákságaik miatt nem lepődtünk meg).
 
Innentől kezdve a bejegyzés dögunalmas lesz. Sorolni fogom, hogy hol tévednek, hol hazudnak és hol csak egyszerűen inkorrektek. Előbb azonban két adat, ami érdekes lehet a fölmérésből:
– Mesterházyt most a ténylegesen választók kb. 11%-a nevezte meg. (Hogy miért ’kb.’ arról később.)
– A szocialisták közül novemberben 19% választotta volna Mesterházyt, most, három hét múlva 36%.
Hogy ez elegendően jó rajt-e, azt majd meglátjuk. Most pedig vissza a Nézőponthoz.
 
Ugyanaz a poén ...
 
http://www.muveszbejaro-kaposvar.hu/var/muveszbejaro/tmp/hat.jpgA szakértő intézet kérdése novemberben is így hangzott: „Ha ön dönthetne a miniszterelnök SZEMÉLYÉRŐL, kit választana?”
De a négy „személy”, aki közül választani kellett, a PÁRTok jelöltjei voltak. (Ez olyan szigorúan érvényesül, hogy a Jobbiktól is szerepel egy „jelölt”, Morvai Krisztina, noha  akkor ők még nem neveztek meg senkit, amikor meg ma megneveztek az meg Vona Gábor lett.)
 
Hogy egy pillanatig se legyen kétség, a kutatási összefoglaló címe egy adott PÁRTra utal (naná, hogy az MSZP-re): Gyurcsánytól Mesterházyig.
 
Ez a következetesség már a kérdések összeállításánál megfigyelhető.
– Először megtudakolták: „Vissza kellene-e térnie Gyurcsány Ferencnek a következő választásig a politikai élet élvonalába? (Naná, hogy nagy többség szerint nem.)
Közvetlenül ezután pedig a négy személy közül lehetett választani. (Tehát lehetett választani egy szocit is, ha tényleg azt akarod, hogy ezek kormányozzanak.)
 
Gyurcsány és Mesterházy összekapcsolására olyan komoly gondot fordított a szakmai intézet, hogy Mesterházy MSZP-jelöltként való ’népszerűségét’ így írja le: „Gyurcsány korábbi helyettesének (Mesterházy államtitkár volt a 2003–2004-ben Gyurcsány által irányított Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban) népszerűsége az után sem emelkedett, hogy az MSZP hivatalos miniszterelnök-jelöltjévé vált.”
 
A poén, ugyanúgy
 
Novemberben még több név futott, hogy ki lehet az MSZP jelöltje, majd a párt elnöksége egy hétvégén javasolta Mesterházyt. A rákövetkező szerdán már meg is jelent a Nézőpont kutatásának összefoglalója. Ez még komoly előrelátást és szervezést is igényelt.
Most decemberben nem volt kérdés, hogy a kongresszus Mesterházyt jelöli, s hogy mikor. Lám, most már kedden itt a jelentés. A sajtóanyag most is azzal kezdődik, hogy Mesterházy támogatottsága csekély.
 
A számok interpretációja
 
a) A közvélemény-kutatás egyik nagy szakmai kérdése, hogyan fogalmazzuk meg a fölmérés eredményét. A Nézőpont tanítható példát mutat, hogyan nem szabad.
A fölmérés kérdése így hangzott: „„Vissza KELLENE-E TÉRNIE Gyurcsány Ferencnek a következő választásig a politikai élet élvonalába?” Erre bizony csak a Gyurcsány-hívek válaszolnak igennel, és az is könnyen nemet mond, aki egyébként elfogadná Gyurcsányt. Ezt a ’nem’ választ az összefoglaló így interpretálja: „A választók 75 százaléka azonban a listaállítás után is ellenzi Gyurcsány szerepvállalását.”
[Valóban érdekes kérdést vet föl az eredmény: októberben még 83% válaszolt nemmel. A kettő különbsége (83-75= 8%) vajon azt jelenthet-e, hogy ennyien tudomásul vették Gyurcsány aktívabb szerepvállalását. Ennek fölméréséhez persze korrektebb kérdések kellenének.]
[Egyébként érdekes adat, hogy az MSZP-tábor 48 százaléka mondta, hogy ’vissza kellene térnie’, és 46 százaléka, hogy nem.]
 
b) Ugyanennél a kérdésnél a Nézőpont markáns megállapítást tesz: „De hiába győzte meg az MSZP-t Gyurcsány, a választók szemében nem lett hitelesebb.” Hm. Ez a harcos megfogalmazást akár Navracsicstól is hallhatnánk (bár nem éri el Szíjjártó szintjét).
Ami a tartalmat illeti: az előbb említett 83% – 75% azt jelenti, hogy októberben 17% volt elfogadó, míg most 25%. Nézőpont kérdése, hogy ez szignifikáns növekedés-e.
 
c) Nem tudni, hogy a miniszterelnököt választók közül pontosan hány százalék nevezte meg Mesterházyt. Az összefoglaló ugyanis ezt nem mondja el. Csak annyit lehet kihámozni a grafikonból, hogy százból 65 mondott nevet, s ezek közül 7 említette Mesterházyt. (Ez a 65-nek kb. 11%-a.)
 
Ez furcsa trehányság lenne, ha nem azt olvasnánk: „decemberben [megkérdezettek] 7 százaléka választotta volna”. De hiszen tudjuk, hogy a valódi választáson azok százalékát számoljuk, akik szavazatot adtak le (vagyis ténylegesen választottak).
 
Kevés a 11% is, de mégiscsak több a 7%-nál, ráadásul kétszámjegyű. Talán ez az ’elvi’ különbség magyarázza, hogy nem szerepe a szövegben?
 
d) A kérdések összeállításánál előre látható volt (ha máshonnan nem, a korábbi fölmérésekből), hogy Gyurcsány és Mesterházy nem fog jól szerepelni. Nos, ezek után kérdezték meg, hogy „Mely pártra szavazna egy most vasárnapi választáson?”
Mitadisten, a Fidesz több mint 4-szeres többséget kapott (50% – 12%). Más, újabb közvélemény-kutatásoknál (amelyekről nem tudnék ennyi furcsaságot írni), ez az arány 2,5...3-szoros. Ez sem egy szoros eredmény, ezért jó kérdés, miért járt el ilyen trükkösen újfent a Nézőpont. Ennyire szeretnének nagyobb arányt? Vagy csak a megszokás? (Az évek, meg a rutin?)
 
e) De itt még nincs vége. Akárhogy is, ez a 12% érzékelhető növekedés, hiszen októberben 8%, novemberben 11% szerette az MSZP-t. Ahogy a grafikonból kibogarásztam. Merthogy a szöveg nem így szól. Az összefoglaló az egész évet értékeli, mondván: az MSZP, „amely lassan, de biztosan csúszik a lejtőn lefelé”.
 
Apróság (szakmai ügy): Az összefoglaló hol az összes megkérdezett, hogy a válaszolók arányában adja meg a százalékokat, de sosem a pártválasztók arányában.
Érdekesség: A pártválasztók arányában az MSZP 16% lenne, a Jobbik kb. 9%.
A Jobbiknál azonban a júniusi fölmérés kb. 11%-ot adna, miközben az EP-választáson közel 15%-ot értek el. Ez arra utalhat, hogy a Jobbik szimpatizánsainak kb. negyede ’rejtőzködik’.
 
f) A fölmérés kitért a „pénzügyi-gazdasági válság okozta hátrányra”, amit – az eredmények szerint – egyre súlyosabbnak éreznek az emberek.
 
De ezek ismertetése sem lehet meg pártpolitika nélkül. Mindjárt az első mondat: „Gyurcsány és Mesterházy népszerűtlensége nem meglepő, ha a [válságról] kérdezzük a választókat.” Tehát a világméretű válság direktben kapcsolódik az MSZP-sekhez.
 
Egy sima fogalmazási hiba
 
Nem nagy ügy, de az összefoglaló fontos megállapításainak megfogalmazásai között összekeveredett, hogy az összes megkérdezett, avagy a közülük aktívak arányáról beszélnek:
„Decemberben is az ÉPPEN DOLGOZÓK negyede (24 százaléka) állította, hogy a következő fél évben elveszítheti a munkahelyét. Ez az arányszám 2009 folyamán nem változott számottevően, azaz a folyamatosan romló munkanélküliségi statisztikák ellenére nem nőtt az aggódók aránya. Mindez összefüggésben lehet azzal is, hogy az aktív korú lakosság (15–64 év) ALIG TÖBB MINT FELE dolgozik egyáltalán.”
 
Végül: néhány direkt pártpolitikusi szöveg
 
Említettem már Navracsics stílusát. Lehet, hogy ez túlzás, de nem egy elfogulatlan kutató cégre vallanak az alábbiak:
– Úgy tűnik, a 2009-ben megbukott Gyurcsány Ferenc még 2009-ben vissza akar térni.
– De hiába győzte meg az MSZP-t Gyurcsány, a választók szemében nem lett hitelesebb.
– Ma már csak a nosztalgiázó vagy a szavaik alakító erejében bízó baloldaliak beszélnek „két nagy pártról”.
 
Végül szintén nem Navracsics, mert ő nem szokott így hűséget esküdni:
– 2009 a Fidesz éve volt, Orbán Viktor 2007 májusában meghirdetett középre nyitási stratégiáját igazolták az eredmények.
 
 
+1. Ahogy a skolasztikusok mondanák: „A közvélemény-kutatás a politika szolgálóleánya.”
 
+2. A novemberi fölmérés után egy blog azt írta: „fogadjunk, hogy a hazai sajtó benyalja mindezt”.
Úriember biztosra nem fogad.

 

 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr521604950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 20:14:12

A Kósa idézet oldalt korrekt, és vicces!
A poszt unalmas, túllihegett, nem bírtam végigolvasni, de könyörgöm:

minél több gyurcsányt akarok látni kampányolni, ha lehetne!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 20:46:23

Őszinte leszek. Basszátok meg szocik.

Köszönöm, csak ennyit szerettem volna. További szép estét.

U.i.:
csatlakozom malackához, több Gyurcsányt az embereknek ! xD

tölgyes 2009.12.17. 20:53:58

Biztos mindenben igaza van a cikk írójának, mégis amit megírt úgy marhaság, ahogy megírta. Ez a felmérés ugyanis nem bizonyít se többet se kevesebbet, mint hogy a pártokat megjelenítő jelöltek közül Orbán a legnépszerűbb...(EZT MINDEN KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ ÍGY LÁTJA) Mesterházy pedig nem éri el még pártja népszerűségét sem.. vagyis még a szocialisták sem hajlandóak egyenlőre magukénak tekinteni.. Ezt pedig mindenki láthatta még a kongresszuson is a kényszeredett lagymatag tapsokból... Ezért -bár én nem szoktam Török Gábort kímélni - most egyetértek vele abban, hogy Mesterházy még ma is csak átmeneti ember és még az se biztos, hogy ő fogja végigvinni a párt listáját.(Ha ezt TG nem mondta volna, akkor elnézést kérek tőle)

kisQtya 2009.12.17. 20:58:21

Pfűűűűűű! A post olyan izzadságszagú, hogy ki kellett szellőztetnem (pedig mínuszok röpködnek). Elolvasni sem bírtam, mert olyan hosszú, mint a vonatfütty.
Ha semmit sem kérdezett volna a Nézőpont, a szoclibek akkor is megbuknának. De azért, ha Gyurcsányt is hadrendbe állítják, akkor ennek mégis nagyobb az egyébként sem csekély esélye.

is 2009.12.17. 21:07:45

nekem nem ez ütött szöget a fejembe, hanem az, hogy itt ismertségi különbség van. nyilván, akit nem ismer az ember, azt nem is választja. Orbán ismertsége 99%, Mesterházyt meg még a szoci támogatók sem ismerik. Mennyi lehet az ismertsége? 40%? vagyis a 65 pártválasztó 40%-ból, ami 26, választották 7-en? az 7/26, ami 65-re vetítve 17,5, azaz 17,5%, ami megfelel az MSZP mai támogatottságának. ez teljesen rendben van, visszamérhető, ellenőrzött, más adatokkal korrelál. és nem 5 az 1-hez, hanem 2 az 1-hez arány (36:18).

ez a 2:1 is elég arány, Orbán nyerni fog, mindenki tudja, , nem kellett volna tényleg ilyen baromságot kihozni, a maguk teljes lejáratásával.

is 2009.12.17. 21:09:47

@tölgyes: látod tölgyes, te csak egy politikai szócső vagy, a statisztikát, meg úgy általában a számokat nem érted, azért írtad le azt a baromságot, hogy Mesterházy nem hozza az MSZP támogatottságát. lásd az előző kommentem.

tölgyes 2009.12.17. 21:09:49

@kisQtya: +A baj úgyis amiatt van, hogy a felmérés szerint még az MSZP tábor fele is elutasítja Gyurcsányt... az országnak meg a 75 %-a.... Ha a Feri megint szóba kerül is még meg is szólal akkor azonnal 10% alá kerül az MSZP... bármit brummog a Gabi.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 21:10:44

@is:
Ne parázz, lesz az 20 % is választásokon. Csökkenés egyetlen dolog miatt történik meg. A vén kommancsok kihalnak. Fiatalítani nem tudtok. Szóval most 20 % 4 év múlva lesz 10 % ... :D

Frank'Leó 2009.12.17. 21:11:42

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

Szerintem a szerző Rád is gondolt, amikor azt írta, még a cikke lején: Innentől kezdve a bejegyzés dögunalmas lesz.

Szerintem senki nem nem gondolta Rólad, hogy el fogod olvasni.

Vilmos Admirális! Őszinte voltál. Most már tudom, milyen ember vagy. :-)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 21:12:09

@is: "te csak egy politikai szócső vagy"

xDxDxDxDxDxD Ezt te mondod? A kis piros szemüvegeden keresztül? xDxDxDxDxDxDxDxD

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2009.12.17. 21:12:36

Ha más nem is, az biztos, hogy a közvéleménykutatás módszertanát semmibe vették...

tölgyes 2009.12.17. 21:13:27

@is: Kedves is! Nem hozza... Aztán az okoról lehet szépen énekelni.. mint ahogy azt Ön teszi...Én azonban azt láttam, hogy aki Mesterházy ügyben megszólalt mind-mind nagyon melankolikus volt a jövőt illetően...::::)))

statez 2009.12.17. 21:14:41

Ha már Fideszt fikáztok, legalább színvonalasan tegyétek. Ha jól értem, akkor valahogy úgy kellett volna feltenni a kérdéseit a Nézőpontnak, hogy ne derüljön ki, Mesterházy és Gyurcsány egyazon pártnak a tagjai. Én azért ennyire hülyének még a szocialista választókat se nézném...

tölgyes 2009.12.17. 21:17:59

@vacsad: Mint ahogy azt már máskor sokszor sokan megtették.. de ha módszertani vitát akarnak folytatni akkor azt tegyék szaklapokban.. aki felrúgja a szabályokat úgyis csődbe megy.. (Ilyenekre gondolok, hogy kiderült: a közvéleménykutatók olyan kérdezőbiztosokat alkalmaznak, akik úgy töltenek ki kérdőíveket, hogy nem beszélnek senkivel...erről felvételek készültek.. aztán adót kerültek..) Szóval volna mit rendbe tenni, de akkor essen ezekről is szó!ni kell..

sncf 2009.12.17. 21:18:01

A blogbejegyzés arról szól, hogy hogyan lehet szépen manipulálni. Ez olyan, mintha megkérdezik, hogy szeretnéd-e, ha a szomszédod cigány lenne. Aztán egy másik felmérésben először megkérdezik, hogy szeretnéd-e, hogy a szomszédod szabadlábon lévő sorozatgyilkos lenne, és utána azt, hogy cigány. Az utóbbi esetben sokkal kevesebben tiltakoznak a cigány szomszéd ellen.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 21:23:07

@Admiral William Adama: is-is xD

------
na jó, kiszórakoztam magamat
Sziasztok!

kisQtya 2009.12.17. 21:23:52

@Admiral William Adama: "Szóval most 20 % 4 év múlva lesz 10 % ... :D"

Ámen!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 21:38:57

Tegye fel a kezét, aki ezt a szart végig bírta olvasni!

....Nah, barátocskám, te fogsz majd a szocikra szavazni:o))

Frank'Leó 2009.12.17. 21:43:06

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Értem. Aki nem tud jól olvasni, az pedig a Fideszre szavaz?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 21:53:06

@Frank'Leó:

a jól és rosszul olvasás hogy jön ide?

adva egy unalmas fostalicska, amit szvsz csak a legelvakultabb szocifanok képesek legyűrni az elejétől a végéig. Mit nem értesz ezen?

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 22:03:15

Hát pedig a Helyi Téma szó szerint ugyanígy működik, szépen levezethető minden "cikkükből". Ingyenes, hirdetési, heti. A Fidesz-vallásúak bólogatják, aki logikusan levezeti a siralmas csalássorozatot benne - mint posztírónk a Nézőpontnál -, le lesz komcsizva.
Hát most már értem a szekták működését, évtizedekig gondolkoztam rajta (persze, megint ott az az 50 évnyi lemaradás az USA-tól).

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.17. 22:03:32

Minden hátsó szándék nélkül kérdem, ez egy szoci gerilla blog?

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 22:07:49

@Tölgyes: "A baj úgyis amiatt van, hogy a felmérés szerint még az MSZP tábor fele is elutasítja Gyurcsányt... az országnak meg a 75 %-a.... Ha a Feri megint szóba kerül is még meg is szólal akkor azonnal 10% alá kerül az MSZP"

Azért arra a lappangó 40 %-ra nagyon kiváncsi leszek. Minden ismerősöm* ugyanis Gyurcsány-fan.

(*nem jobbos)

rockjano 2009.12.17. 22:15:10

Már itt is a szokásos fidesz fanok tépik a szájukat???

Valami kikerül az Index főoldalra ezeket levakarni sem lehet.

Mi a francokat fognak csinálni jövőre ha majd kiderül hogy a saját bandájuk pont olyan faszkalap mint ezek???

borovi 2009.12.17. 22:22:05

@rockjano: Dehát az nem derülhet ki! :)))

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 22:24:52

@rockjano: "valami kikerül az Index főoldalra ezeket levakarni sem lehet."

Tisztelettel megkérdem, hogy mi a jó kurva anyáddal van neked több jogod kommentelni, mint másnak ?
----------------
@más hülyesége miatt: "évtizedekig gondolkoztam rajta "

Izgalmas évtizedek állhatnak mögötted... xD

Frank'Leó 2009.12.17. 22:29:28

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

szoci gerilla blog? - Lehet. Elvégre, ha a Fidesznek van "gerilla" közvélemény-kutatója, akkor ...

Egyébként volt már itt tanakodás erről, az is fölmerült, hogy MDF-esek vagy sértett fideszesek csinálják. (Amikor a 70-es évek végén lelőtték repülővel együtt a pakisztáni diktátort, sejteni sem lehetett ki tehette, annyi ellenfele volt...)

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 22:29:40

@Admiral William Adama: "Őszinte leszek. Basszátok meg szocik. Köszönöm, csak ennyit szerettem volna. További szép estét."
"Izgalmas évtizedek állhatnak mögötted"

Mögötted meg, látom, kegyetlen évek, s hosszú, nehéz gyermekkor állhat.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 22:31:27

@más hülyesége miatt:

"Mögötted meg, látom, kegyetlen évek, s hosszú, nehéz gyermekkor állhat.
Válasz erre "

Ja, hát nehéz volt ez a szoci 8 év. Látom, te megérted. ;)

rockjano 2009.12.17. 22:32:41

@Admiral William Adama:

Édes lelkem már anyázunk is??? Ez a polgári módi :-))) ????

Aranypám......

Frank'Leó 2009.12.17. 22:33:35

@Admiral William Adama:
Ejnye, Vilmos Admirális! Azt füllentetted az imént, hogy "kiszórakoztam magamat", és elköszöntél.

Volt egy keresetlen kérdésed: "mi a jó kurva anyáddal van neked több jogod kommentelni".
Jogelméleti válaszom, hogy minden ember egyenlő jogokkal születik. De van, aki kulturált lesz, van akinek ez nem sikerül ...

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 22:35:25

@Frank'Leó:
Leó ez így van. Mivel látom, hogy te egy művelt és érzékeny ember vagy, simán bekaphatod. ;)

rockjano 2009.12.17. 22:36:14

@borovi: nem persze, jövőre még a kerités is kolbászból lesz :-)

És kommancsok lógnak majd minden lámpavason.....jajjjhhh a sötétség az.... az van mint a barlangban.....

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 22:37:35

@rockjano:
Szdsz szakértelem ? "Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út." ...
XD xD XD

Invictus 2009.12.17. 22:38:19

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Minden bizonnyal, ahogy az indexesek másik kedvence, a basahalom is az.

rockjano 2009.12.17. 22:38:40

@Frank'Leó:

nembaj Frank. Ilyenkor szokott a kackiás kis polgári bajuszkájuk alul kibukanni a hiányos fogsor :-)))

hagyd én szeretem amikor ilyen megértőek, ők is isten gyermekei... csak hát így sikerültek

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 22:39:04

@Admiral William Adama: "Tisztelettel megkérdem, hogy mi a jó kurva anyáddal van neked több jogod kommentelni, mint másnak ?"
"Ja, hát nehéz volt ez a szoci 8 év"

Bizony, egy hídfoglalás, egy törvénytelen népszavazás, egy vekkeres-nácis puccs-kísérlet, egy rivális-karaktergyilkosság, meg néhány huszonéves nép-nyakára ültetése lefárasztotta őket, igaz, Te előbb kezdhetted, az a jellegzetes Szíjjártós/Orbános/Cser-Palkós mondatkezdés nálad nincs. Te csak csúnyán beszélsz, szívből, de legalább nem hazudsz.

rockjano 2009.12.17. 22:40:59

@Admiral William Adama:
Édes lelkem, te vagy maga a harmadik út... csak hová vezet????

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 22:41:55

@rockjano: Kóka után én nem jönnék elő a fogakkal :D

OO
UU

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 22:44:17

A törvényen kívüli nép. Hát hajrá, váltsátok le a népet! :D

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 22:46:11

@más hülyesége miatt:
Szerintem ezen kérdésre is ellőhetsz néhány évtizedet. ;)

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 22:46:53

@Admiral William Adama: "egy törvénytelen népszavazás"
xDxDxDxD"

Jó, igazad van, a szuperlúzer Sólíom Úr is Alkotmánybíró volt, ugye?

pucáros 2009.12.17. 22:47:44

Az nem mindegy, hogy pont nézel vagy látsz. Nézni mindenki tud aki nem vak. De látni csak a vakok és azok akiknek az Isten józan észt és józan ésszerű gondolkodást adott. Én törekszem az ésszerűségre, de az oda vezető út hosszú az élet rövid.
"Csak aki könyedén fogja fel azt, amivel a világ törődik, törődhetik azzal, amit a világ könnyedén fog fel." Csang Cs'ao.
Aki nézte Orbán Viktort mikor fagyos leheletét igérte ( ilyet tisztességes nemzetért felelős ember nemtehet ), az tapsolt, de nemlátta!!! Az értelem gyalázását a bűn dicséretét a törvénytelenség tisztességre emelését. Valójában a bejelentés azt igérte, hogy tűzzel vassal a nemzetgazdaságát tönkre tenni a másikat lejáratni megalázni. Az ember a nemzet harmadrendű.

Invictus 2009.12.17. 22:48:48

@rockjano: Nekem elég lesz a fancsali pofátokat nézni. Bár felőlem emigrálhattok is, hisz nem érdemel meg ez az ország titeket (így inkább mentek majd mosogatni Londonba vagy egy luxushajóra, minthogy valamelyik minisztériumban meresszétek a seggeteket), nem ismerte fel, hogy Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr a reformok és a kibontakozás egyetlen záloga, és az őszödi igazságbeszédet sem ismerte el.
Na komolyra fordítva a szót, lesz 4 év sivalkodás, hogy diktatúra van, meg Orbán már próbálja a fejére a koronát, aztán úgyis jön vissza ez a tehetségtelen banda, hiszen tényleg nem lesz kolbászból a kerítés. Akkor majd elmagyarázzátok, hogy a Fidesz csak a Bajnai-kormány megszorításainak érdemeiből élt 4 évig. :)

rockjano 2009.12.17. 22:50:00

Jó hát szélsőséges barmok persze minkét (vagy több??) oldalon vannak, csak ezek nagyon nyomulnak és nagyon hangosak mostanság, majd jövőre kicsit lehalkulnak.

Nembaj jó keresztényi türelemmel kell kezelni őket (nekem az ateistának :-))))

kisQtya 2009.12.17. 22:52:21

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Minden hátsó szándék nélkül mondom, hogy ez egy szoci blog, gerilla nélkül.
Minden szoci úgy gondolja, hogy a többpártrendszer egyedül üdvözítő, ideális és normális állapota az, ha a szocik mindig kormányon vannak, a jobboldal pedig mindig ellenzékben van. Ha netán megfordulás felé tendál ez a "normális állapot", akkor a vérbeli szoci úgy érzi, megborult a világ rendje és valami abnormális dolog készül, ezért vonyít, prüszköl, látványosan retteg, acsarkodik, 'zorbánozik'. (Debreczeni-szindróma.)

Invictus 2009.12.17. 22:55:09

@kisQtya: Debreczeni nem szoci, sosem volt az. Az Orbán-fóbiát viszont rendesen elkapta, valószínűleg nagyon megsértette a Vitya valamikor.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 22:55:18

@más hülyesége miatt:

"logikusan levezeti a siralmas csalássorozatot "

Konkrétan mi a fasz itt a csalás? Van egy interpretáció, ami éppen olyan pártos, mint egy Szonda Ipsos. Azon miért nem nyafogtok?
Én arra nem mondom, h csalás. Sőt, komolyan veszem.

Tehát, hol a csalás?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.17. 22:56:44

@Invictus: @kisQtya: Akkor jól látom. Csak azért, mert átböngésztem pár posztot, és nem tudom nem elképzelni, hogy az írások értelmi szerzője nem a Köztársaság térről való. Ja, hogy onnan elköltöztek, akkor onnan, ahova költöztek.

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 22:56:51

Megigérem, hogy lelépek, de most már semmit nem értek:
@Admiral William Adama: "Kóka után én nem jönnék elő a fogakkal"
@malac: "itt az oldalsávban lévő Kósa-idézet hiteles története"

Mi a?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 22:58:32

@rockjano:

"Mi a francokat fognak csinálni jövőre ha majd kiderül hogy a saját bandájuk pont olyan faszkalap mint ezek???"

Börtönbe zárunk minden szociszavazót, a politikusaikat meg a felújított recski táborba visszük egymásra recskáztatni.

rockjano 2009.12.17. 22:58:59

@Invictus: Kedves Invictus

Én a magángazdaságban dolgozom, cégem van és elég jól elvagyok anyagilag (állami megrenedelések teljes hiánya mellett).

Köszi én nem megyek. A pofám tényleg fancsali mert én egyik nagypártot sem szeret, nekem mind a fidesz mind az mszp, szocialista és konzervatív (ja a jobbik meg egyszerre, fasiszta és kommunista, nincsenek azok a dolgok nagyon távol egymástól)

És sajnos elképesztő tehetségtelenséget látok mindkét oldalon, igen a fidesznél is. ugyan azok az emberek jönnek vissza úgytűnik miniszternek mint 8 éve és akkor sem volt jó (ha emlékszel még én igen).

Te tudod már mi lesz a fidesz gazdaságpolotikája? Nem kéne már tudnunk, legalább nagyjából???

Te tényleg hiszel az egyszeri és nagyarányú adócsökkentésben??? És tényleg ez kell az országnak???

A fidesznél pártot szervezni valóban jobban tudnak de hogy a mai körülmények közt jobban tudnak-e csinálni akármit is az nagyon kétséges... ja és Orbánt alapvetően demokratának tartom és nem az ördög és nem hiszek a koronázásban sem... :-)))...nem ettől félek, hanem abban hogy a közhangulat még a mostani mélypontnál is mehet még mélyebbre és azt mindketten tudjuk az kinek jó...

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 22:59:13

@ Malac: 'Tehát, hol a csalás?"

Te nem olvastad, ugye, végig el, lassan, gondolkodva a cikket?!

rockjano 2009.12.17. 23:00:02

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

"Börtönbe zárunk minden szociszavazót, a politikusaikat meg a felújított recski táborba visszük egymásra recskáztatni."

na például ez is egy megoldás, :-)) én ne leszek köztük.

Még a kiválasztás módján azért gondolkozz kicsit :-)))

kisQtya 2009.12.17. 23:00:54

@Invictus: A szindróma kifejezés itt tünetegyüttest jelent. Nem minősítettem Debreczeni ápolt politikai hovatartozását. :)

Mrwolf 2009.12.17. 23:03:07

Próbáltam figyelmesen olvasni, de az az érzésem hogy távolról ugatod te ezt a közvéleménykutatás témát, drága szerző. Trének tré ugyan ez a Nézőpont úgy általában, de hol van mondjuk a Sandától "módszertanilag" akik 2006-ban a "zavargásokról" kérdezték a véleményem? Medián dettó.

rockjano 2009.12.17. 23:03:55

@kisQtya: De fogadjunk amikor Debreceni még nagyon jókat írt (némi kritikával) Orbánról akkor azért még nagyon szeretted :-))

vagy akkor még nem voltál tudatodnál?

(őt egyébként én is elfogultnak tartom, romantikus írónak, ha valamilyen akkor nagyon olyan, de ennek nagy hagyománya van nállunk...lásd jobboldali értelmiség :-))) )

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 23:05:51

@más hülyesége miatt:

"Bizony, egy hídfoglalás, egy törvénytelen népszavazás, egy vekkeres-nácis puccs-kísérlet, egy rivális-karaktergyilkosság, meg néhány huszonéves nép-nyakára ültetése lefárasztotta őket,"

Nah, akkor lássuk darabokban!

"Bizony, egy hídfoglalás"

Budaházy. Mi köze a Fideszhez?

"egy törvénytelen népszavazás"

törvényes volt, baszod!

"egy vekkeres-nácis puccs-kísérlet"

Tudnád linkelni, miről beszélsz? Esetleg vmi mértékadó lap, amelyik puccskísérletről vagy vekkeres-nácikról ír.

" egy rivális-karaktergyilkosság,"

Orbán a megosztó, Orbán, aki felszámolja a demokráciát, etc... kiszólt a luk a gödörből, elvtárs

"meg néhány huszonéves nép-nyakára ültetése lefárasztotta őket,"

Zuschlag? Újhelyi? Mesterházy?
Ja, utóbbi kettő először a Fideszbe jelentkezett karriert építeni, de hát ott nem kellettek ezek a hajdani huszonévesek.

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 23:05:52

malac: Kedves emberek a barátaim, lehet velük zenéről, irodalomról, építészetről, gazdaságról beszélgetni, és lehet szidni a Fideszeseket. Nemrég, éppen a legnagyobb szidás közepén odajött egy ember, hogy gyorsan szaladjunk ki, és tényleg, egy kocsiban ült Bokros L. és Kövér L., na erre visszamentünk szidni az MDF-et. Hát ilyen szép az életem.

kisQtya 2009.12.17. 23:09:15

@rockjano: Ez egy normális megnyilvánulás volt részedről. Gratula érte. Én is aggódom, nem lesz sétagalopp a következő kormány időszaka. De valamit már kell csinálni. És ne gondold, hogy valami új, harmatos erő képes lesz rendet tenni ebben a kuplerájban. Itt már csak diktatórikus módszerekkel és kemény intézkedésekkel lehet hozzákezdeni a rendcsináláshoz. Az pedig ijesztő lesz nekem is, mert alapvetően liberális jobbközép nézeteket vallok. Normál körülmények között...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 23:09:29

@más hülyesége miatt:

Oldalsávban van egy Kósa-idézet ebben a blogban. Arról szól a poszt. Nah, az például teljességgel a történések hamis színben való feltüntetése. (mármint az a kiragadott pár szó Kósától)
Így hát a blog gazdája jobban csúsztat, mint a Nézőpont

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 23:11:54

@malac: "törvényes volt, baszod!"
malac, már megint nem alszol, hogy fox holnap tanítani?
Ezeket a W blogon százszor lerágtuk, bocs, én általában csak figyelek, most sem osztom meg veled, nincs értelme. Úgysem javul meg az agyad.
A csalásról szól a cikk, ott van! É Te baszod (az életedet)!

Invictus 2009.12.17. 23:12:32

rockjano: Majd elválik, szerintem túl nagy mozgástere nem lesz a Fidesznek gazdaságpolitikában (sem). Az "érthető", hogy nem árulnak el sokat. A nagyarányú adócsökkentésből majd kb. annyi lesz, mint "SZDSZ csökkenti az adókat"-ból. Ki lehet majd magyarázni. :]

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 23:12:56

No, akkor nem tudtam meg, mi az, amiben csalást követett el a Nézőpont.

Jójcakát, elvtársak, lehet tovább ugatni a Holdat.

kisQtya 2009.12.17. 23:14:12

@rockjano: Nem tudom, mert sosem olvastam Debreczeni ápolt "műveit". A politikáról nem megmondóemberek közvetítésével alakítom ki a véleményemet, hanem csúnya önös érdekek alapján. Ami jó nekem, s főként jó a gyerekeimnek, azt preferálom. Ilyen egyszerű. A saját bőrömön szerzem az információkat, akkor nem esek pofára.

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 23:15:23

@malac: "Oldalsávban van egy Kósa-idézet ebben a blogban. Arról szól a poszt."

Hát akkor én már igen fáradt lehetek, el is megyek oda, ahova a király is csak gyalog jár....ja nem, inkább aludni.

rockjano 2009.12.17. 23:16:23

@kisQtya: Na veled legalább lehet vitázni.

Szerintem sincs és nem lesz harmadik erő. És persze hogy nem lesz galopp (mondjuk nem is mondta senki)

De... mégis mik azok a diktatórikus eszközök és módszerek???
Mire gondolsz??? Ki ellen???

Korrupció???..hidd el a fidesz pont olyan mit ezek , olyan volt és olyan is lesz, legfeljebb ügyesebben kommunikálja.

Gazdaságélénkítés??? OK nekem mint vállalkozónak talán még jól is jönne, de miből és főképp hogyan???

A legnagyobb félelmem!!!! : Biztos vagy abban hogy Orbán tudja mint akar??? Nekem van egy olyan gyanúm hogy mindig csak a következő állomásig lát el (ebben hasonlít GyF.re egyébként ő is). Politikusnak jó, de stratégának ... erősen kétlem.

Diktatórikus módszerek....hááát van ügyészség, meg alkotmánybíróság, meg népszavazás meg ÁSZ meg egy csomó olyan dolog ami nemigen engedi. (gondolod a szocik majd nem élnek vele???)

Nállunk csak akkor lesz jobb ha elkezdünk őszintén beszélni dolgokról, politikusok- civilek meg minden oldalról mindenki.

Ez még kevésbé lesz meg Orbánék alatt mint akár most vagy régebben. Minden marad pont olyan szar mint most...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 23:16:49

@más hülyesége miatt:

Én veled semmit nem rágtam le. Mi nem volt törvényes a népszavazásban, hö?

Miért nem bírod leírni két mondatban, h mit csalt a Nézőpont?
Megmondom: mert nem csalt. Mindössze annyit csinált, amennyit a Szonda: úgy kérdez és úgy magyaráz, ahogy jónak látja. Ez nem csalás. Az a csalás, ha eltitkolod a valós adatokat, azt mondod, h a költségvetés köszöni szépen, de jól van, meg azt mondod, h a hiányadatok közlésével nem akarod megzavarni a választókat, stb... Nah, ez a csalás, érted, baszod?

Frank'Leó 2009.12.17. 23:17:54

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Ejnye, Kornél! Ha már Kosztolányi, akkor olvasd el az Édes Anna utolsó oldalán azt a leírást az 'egygondolatú' emberekről. Akik mindenkiben komcsit láttak.

No meg, igazad van, Csurka is megmondta (már 91-ben!), hogy a szakszerűség régi bolsevista trükk. Lám, szegény Nézőponton is számon akarják kérni a szakszerűséget! :-)

kisQtya 2009.12.17. 23:18:35

@más hülyesége miatt: Miért baj az, ha egy kocsiban ült Bokros és Kövér?
Én a tárgyaláson ölre megyek az ellenérdekű fél ügyvédjével, aztán a büfében együtt kávézom vele és megnézzük a családi fotókat, mert csoporttársak voltunk az egyetemen.

rockjano 2009.12.17. 23:20:33

@Invictus: "Majd elválik, szerintem túl nagy mozgástere nem lesz a Fidesznek gazdaságpolitikában (sem)"

Én ennél pesszimistább vagyok, nemcsak terük nincs hanem szerintem ötletük sem, mert ha lenne már valami látszana.

Annyi van hogy jól lehet szidni a Bajnaiékat, pedig amit addig tettek az nagyjából korrekt volt, de nem azért szidják mert úgy gondolják hanem azért mert majd késöbb úgyérzik hogy nekik jobb lesz.
Ez az az OPPORTUNIZMUS ami nekem a legnagyobb bajom a fidesszel. persze van ez másik oldalon is csak ők annyival bénábbak hogy nem ennyire evidens.

rockjano 2009.12.17. 23:24:26

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

"Az a csalás, ha eltitkolod a valós adatokat, azt mondod, h a költségvetés köszöni szépen, de jól van, meg azt mondod, h a hiányadatok közlésével nem akarod megzavarni a választókat, stb... "

Ez így volt pontosan, de ne mond így utólag hogy nem tudtad hogy sokkal rosszabb a helyzet mint amit mondanak mert minden normális ember tudta, Járay is mondta ötpercenként...sőőőt balhoz sorolt közgazdászok is mondogatták csöndessen. Csak a valóság kedvéért.

Egyébként a fidesz nem azért vesztett mert a szocik nem mondták el mekkora a hiány hanem mert irtóra elkúrták a kampányukat. Kérdés hogy tanulta-e belőlle??? Szerinted???

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 23:24:28

@Invictus:

A nagyarányú adócsökkentést a ciklus végére fogják megcsinálni összességében, nem azonnal, hisz az lehetetlen!

Az 1 millió új munkahelyet is 10 évre ígérték, és ezt sosem teszik hozzá a maszop droidok

más hülyesége miatt (törölt) 2009.12.17. 23:25:00

Már fel is ébredtem 1 mondatra:
kisqtya, igazad van, nem baj, hogy együtt utazgatnak, de Te tudod, miért mentek ölre, mi viszont sosem, és ez a mi bőrünkre megy. Képzeld el, leoszthatják a lapokat, 10 évre előre, de nem 2 cég vagy ügyfél, hanem 10 milliós nép a tét.
Tényleg megyek, jó éjt, malacnak jó baszod éjt!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 23:26:43

@Frank'Leó: Miért nem mászol vissza a Munkásmozgalmi Panteonába ? xD

"Akik mindenkiben komcsit láttak."

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 23:29:53

@rockjano:

1,2% volt a különbség a maszop javára.

Ha tudtuk volna az igazat a gazdaság állapotáról, más a végeredmény. Még a nemzetközi szervezeteknek is hamis adatokat közöltek.
Ha tudták, h 2006. végére majd 10% lesz a hiány, miért nem írta le egyetlen szakértő se le ezt 2006. elején. Nem tudtuk, de feriék tudták

kisQtya 2009.12.17. 23:29:56

@rockjano: Korrupció mindenhol van, ez globális jelenség.. Enélkül nem működik a világ.
Egyébként pedig a mértékkel, az arányokkal volt bajom a ballib kormányzás idején.
A politikus gyomorforgató emberfajta. De a WC-t is ki kell pucolni valakinek. Ha ez a hivatása, csinálja tisztességgel a népe javára, aztán közben "boldoguljon" szép finoman.
De azért ilyen durva, irritáló és elképesztő nagyságrendű lenyúlások nem voltak az Orbán-kormány alatt. Arról nem beszélve, hogy a nemzeti önbecsülést a Fidesz erősítette, a ballib pedig "idegenszívűség" utóízével vegyítve a sárba tiporta. De megtaposott lelkű nemzet nem tud teljesíteni!! Márpedig itt most nagyon komoly erőfeszítésekre lenne szükség.
Remélem, Viktor erről az oldalról is gatyába rázza a népet. (Ért hozzá.)

tony zionist 2009.12.17. 23:30:00

tényleg szarul megírt cikk, de a tény az tény, azt nekem is le kellett volnom ebből a fidesznyomorult intézet jelentéseiből.

még a sanda ipse is azt mérte, hogy mesterházy még morvainál is kisebb népszerűséggel bír, erre ki jön ki ilyen szarral? hát persze, hogy a nézőpont.

leírom itt is: a fidesz régen elérte a actio radius-át. nem tud tovább növekedni. tehát minden olyan stratégia, ami erre irányul, az elhibázott. a valósággal szembe kell nézni. a visszaesést lehet csillapítani, lehet egy ideig stagnálni, de a trend innen lefelé vezet.

ezt fel kell ismerni, és ennek megfelelően olyan stratégiát kell alkalmazni, ami a meglévő választók megtartására törekszik. de a hülye fidesz mit csinál? minden Jobbik elleni megnyilvánulással szinte 2 kézzel löki a szavazókat a Jobbikhoz, vagy rosszabb esetben vissza az MSZP-hez. a Jobbikkal szemben a legjobb Fidesz taktika a szinte teljes hallgatás lenne. Annyit kéne mondani, hogy a Fidesz olyan eredményt szeretne, hogy ne legyen szükség kényszerű kompromisszumokra más pártokkal, így a Jobbikit is ellenfelének tekinti. Ennyi. De először kezdték azzal a faszsággal, hogy a Jobbikot az MSZP csinálta. Persze...

Aztán amikor ez már szarul néz ki, mert már ennek az ökörségnek is 5% Fidesz->Jobbik lett az eredménye, akkor kezdik ezt a MAZSIHISZ-t, SZDSZ-t túllicitáló kommunikációt.

a nézőpont hazugságai is ebbe a sorba illenek bele, de nem baj, lesz itt meglepetés.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 23:30:39

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Csak könnyedén, csak nyugodtan. Mi itt vendégek vagyunk csak, de baszott jól szórakozunk. ;)

rockjano 2009.12.17. 23:31:12

@malac69 gerinckutató blogkalandor: De mit kell tenni ma ahoz hogy legyen akárhány év alatt millió új munkahely. Képzés??? felsőoktatás???

És biztos hogy adócsökkentéssel egyedül lehet gazdaságot élénkíteni??? Ez nagyon helyzet és lehetőség függő...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.17. 23:32:52

@más hülyesége miatt:

Nem bírtál beírni két mondatot arról, baszodalássan, h mi a Nézőpont csalása, hát ezért most aludj rosszul, toszod!

Jaaaa, és melyik törvényt szegte meg a népszavazás, merthogy állításod szerint törvénytelen volt, cseszdmeg!?

Látod, így hazudtok ti: bemondtok egy blöfföt, aszt sehol a bizonyíték, sehol a tényigazolás.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.17. 23:33:29

@rockjano:
Megsúgom te haza bölcse, a nagyobb része már létezik.

rockjano 2009.12.17. 23:34:46

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Az is benne volt hogy az autópálya építési konstrukciókat hogy számolják el... végül ez rosszabbul jött be nekik.

Egyébként neked meg nekem számít az állaházt. hiánya...átlagember tesz rá magasról, nemérdekli őket.

Akkor az mszp és főleg Gyurcsány hitelesebb tudott lenni mit a fidesz ennyi, ma meg fordítva van, de nagyon gyorsan fordulhat.

Arra emlékszel hogy Járay csak erről beszélt nem??? És ez benne volt majd mindennap a hiradóban, én emlékszem

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.17. 23:35:05

@Frank'Leó: Egyébként igazad van, a blogot olvasva nekem is eszembe juthatott volna ez, hisz az egygondolatú emberek írásai itt csak úgy sorjáznak. :)

kisQtya 2009.12.17. 23:37:39

@Invictus: Én is úgy gondolom, hogy a ciklus elején nem lesz túl nagy mozgásterük a gazdaság területén, de máshol is van mit tenni, ami majd kihat a gazdaság teljesítményére. Pl. államszervezeti és közigazgatási reform, nagy elosztórendszerek reformja, stb.

Pszt! 2009.12.17. 23:37:44

Segítsetek!

Én nem értem miért visít a MALAC meg az ország alacsony IQ-jú 70%-a, hisz alig 4 hónap és itt lesz a KÁNAÁN!!! A cigánykirály megígérte, hogy mindent visszacsinál és kolbászból lesz a 25.havi nyugdíj borítékja is!

rockjano 2009.12.17. 23:39:15

@kisQtya:
"Arról nem beszélve, hogy a nemzeti önbecsülést a Fidesz erősítette, a ballib pedig "idegenszívűség" utóízével vegyítve a sárba tiporta."

Bocsi de ez nekem ilyen romantikus jobboldali propaganda, meg elég rossz ízű is, te így érzed egy csomóan meg baromira máshogy. A magyarok 56 óta nem romantikáznak, az elég kiábrándító volt.

Egyébként tudom régen volt de ugyan ilyen lenyúlások volta és lesznek is csak kevesebbet tudtál rólla, hatalmas gazdasági érdekkőr van a fidesz mögött is és nagyon éhessek (azt speciel konkréten tudom)

rockjano 2009.12.17. 23:41:19

@Admiral William Adama: Már hogy az 1 millió munkahelynek???

ÁÁÁÁÁ akkor csak rá kell venni a magyart hogy adót fizessen!!! Ja értem jól lecsökkentjük..ők elszégyellik magukat és majd jól befizetik :-))))) öhöm....

(kcsit ábrándos, de kedves vélemény)

kisQtya 2009.12.17. 23:42:44

@rockjano: a gazdaságon már az is sokat segíthetne, ha ésszerűen szerveznék a szabályozást, mert amit a ballib jogalkotás címszó alatt produkál, az egyszerűen minősíthetetlen. Egyszerűen racionalizálni kellene, már annak is érezhető hatása lehetne.

kommentes 2009.12.17. 23:45:01

Eroica, Németország az normális ország?

www.faz.net/s/Rub4D6E6242947140018FC1DA8D5E0008C5/Doc~EA5264CCFA1F44372AA0272265D879E15~ATpl~Ecommon~SMed.html

Allensbach kutatóintézet, a Frankfurter Allgemeiner Zeitung nevű lapban

www.spiegel.de/politik/deutschland/0,1518,582028,00.html

a Spiegel nevű hetilapban egy másik felmérés:

fordítás a szövegből: A számok világos nyelven szólnak, a szövetségi kancellár közvetlen választása esetén az ARD-Deutschlandtrend szerint 53 százalék döntene Angela Merkel mellett

(Die Zahlen sprechen eine deutliche Sprache: Bei einer Direktwahl des Bundeskanzlers würden sich dem ARD-"Deutschlandtrend" zufolge 53 Prozent für Angela Merkel entscheiden)

Mint az közismert, a magyar közjogi berendezkedés a német rendszerhez hasonlít leginkább, ott is közvetett a miniszterelnök-választás. A Nézőpont ezt ismerte fel, gondolom emiatt kérdez így. Kicsit hátrébb hát az ilyen mondatokkal:

"A közvélemény-kutatási összefoglalóban őszintén elmondják, azt kérdezték, kit „választottak volna kormányfőnek egy KÖZVETLEN voksoláson”.
Volna. Merthogy Magyarországon közvetve választunk miniszterelnököt: az istenadta nép szavaz a PÁRTlistára meg PÁRTjelöltekre, majd a parlamenti frakciók megválasztják a miniszterelnököt.

Egy normális országban egy ilyen fölmérés azonnal mehet a kukába, a készítői pedig nézhetnek valami hasznosabb munka után, mondjuk egy kukásautón."

Ha kérsz még leckét más "normális országból",csak szólj. Vagy a google és egy kis nyelvtudás segít.

kommentes 2009.12.17. 23:47:57

Még valami Eroica, ajánlom figyelmedbe a "Kanzlerfrage" német terminus technicus tanulmányozását.

Rögtön itt egy tanulmány, a mannheimi egyetemről, ami erről szól:www.sowi.uni-mannheim.de/gschwend/pdf/publications/NorpothGschwend2003_Politbaromenter.pdf

rockjano 2009.12.17. 23:48:25

@kisQtya:
Ez igaz, bár nem miden jogszabály rossz azért amit ballib késöbb csak bal csinált (nem minden lib. balos :-)))

Ezen talán tényleg lehetne segíteni csak itt meg nem tudom hogy van-e mögöttük annyival nagyobb intelektuális háttér mint a másik oldal mögött. A felbukkanó miniszterjelöltek ismeretében kétséges, de persze lehetnek még pozitív meglepetések

(meg negatívak is emlékszel még Pintérre??? az a pasi kifejezetten egy bűnöző volt)

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.12.17. 23:48:27

Orbán a múlt, a az elcseszett 20 év a többiekkel együtt.
Egy tragikus sorsú tehetséges politikus VOLT!

Miért tuti a győzelme, miért ő a megváltó?

Csak új, kevésbé ismert pártra szavazz, ők még nem csaptak be!!

Szánalmas már a 20 éves vergődése O. Viktornak, távoznia kéne, ne őt jelöljék!

kisQtya 2009.12.17. 23:49:12

@rockjano: Szerintem ez szakpolitikai kérdés és nem egy blog laikus közönségének való téma. Bízzunk benne, hogy szekmberek keresik a választ ezekre a kérdésekre.
Az viszont már biztos, hogy a megszorítás annyira leülteti a gazdaságot, ahonnan nehéz felállni. Hátha másféle irányzat beválik. Részemről, ha valami egyféle módon nem megy, akkor másféle módon szoktam próbálkozni. Ilyen egyszerű ez.
A szocik úgy tüntetik fel, mintha ők a reformok hívei lennének, a fidesz pedig a reformok ellen. Pedig valójában arról van szó, hogy reformok KELLENEK, csak az egyik oldal ilyen módon, a másik pedig olyan módon képzeli annak megvalósítását.

rockjano 2009.12.17. 23:57:29

@kisQtya:
"Pedig valójában arról van szó, hogy reformok KELLENEK, csak az egyik oldal ilyen módon, a másik pedig olyan módon képzeli annak megvalósítását."

pozitív gondolat, csak az a gond hogy nemigen tudjuk hogy képzelik el. Feriék annó azt mondták hogy tudják mit és hogy és kiderült hogy a reformok legnagyobb gátja az hogy nincs szakmai egyetértés sem egyeztetés a sokszor ellenérdekű felekkel. Plussz még az ugye egy koalíció volt, na az most nem lesz.

Nem tudom ha a fidesznek lesz olyan szerencsétlensége (komolyan mondom) hogy 2/3-ot kap, akkor nehezen tud kibújni a reformok elől, nekem úgy tűnik nemigen akarják, tudják hogy kéne csak pontosan tudják milyen népszerűségvesztéssel jár.

Múltkor Navracsics azt mondta az estében hogy előszőr pénz kell (gazdaságélénkítés útján) és ha lesz lóvé majd utána reform. hmmmm....... ez így nem fog menni.

Ha nem kezdenek bele az első fél-egyévben utána már nem fog menni.

Arról nem beszélve hogy milyen gyomorforgatóan erkölcstelen reformokat számonkérni egy válságkezelő kormánytól ha pont mi akadályoztuk az ő elődjük (mágha szerintünk nem jó) refomjait...nah de mindegy ez már történelem

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.12.17. 23:58:18

Figyelj @ Pszt!

Ne tévesszen meg egy-két hozzászólás stílusa, mi nem szeretjük a rasszista megjegyzéseket. Kérlek tartózkodj tőle, mert moderálni fogjuk.

Jó éjt!
e.

borovi 2009.12.18. 00:12:32

@rockjano: Mi az hogy! Talpuk alatt fütyül majd a szél! xD

borovi 2009.12.18. 00:23:02

@kisQtya: Bizony, gyönyörűen tud zászlót lengetni (millenniumi zászlóátadások). Én mindig azért aggódtam, nehogy egy váratlan szél zászlóstul elvigye...

Frank'Leó 2009.12.18. 00:24:31

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
"Jaaaa, és melyik törvényt szegte meg a népszavazás, merthogy állításod szerint törvénytelen volt, cseszdmeg!?" Az utolsó szóból lehet tudni, hogy Te jobbról vagy. :-(

Konkrétan az 1949. évi XX, törvényt, az Alkotmányt. A népszavazásról szóló rész (kb. 29. paragr.) tételesen felsorolja, mely témakörben NEM lehet népszavazást tartani. Elsőként a költségvetést érintő ügyek szerepelek.
Tehát nem annyira törvényellenes volt a népszavazás, inkább alkotmányellenes.

Két kivétellel az alkotmánybíráknak sikerült magukat meggyőzniük, hogy a vizitdíj (amely deklaráltan költségvetési pénzt vált ki), nem érinti a költségvetést. A népszavazás után a háziorvosok azonnal fölléptek, hogy kompenzálják nekik a kiesett vizitdíjat. Meg is történt. Na honnan?

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.12.18. 01:19:46

@kommentes:
Váratlan fordulat! A sok bazmegelő jobber mellett megjelent egy új (ma regisztrált) kommentes, aki kapásból tud idézni német közvélemény-kutatási írásokat! Ez akkor is komoly megtiszteltetés szerény műkedvelő blogunknak, ha Kommentes esetleg nem a Nézőponttól jött. Mi tiszteljük a szakértelmet – nemcsak morgunk annak hiánya miatt.

Kedves Kommentes!
Jó kérdést tettél föl, normális ország-e Németország. Mert én is úgy gondolom, hogy normálisabb, mint Magyarország (a mi hazánk). Már csak ezért is, mert ha föltesznek egy olyan kérdést, hogy kit választana Ön kormányfőnek „közvetlen választás esetén”; nos erre a kérdésre olyan jelöltek közötti választást ajánlanak, akik egyaránt közismertek.
A Spiegelből idézett cikk Merkelt és Steinmeiert hasonlítja össze (2008. szeptember végén), akik akkor már évek óta a kormány kiemelt szereplői voltak (és köztudottan a két nagy párt leendő kancellár-jelöltjei).

Itt az előbb valamelyik (kommentes) kommentelő már írt arról, hogy Mesterházy ismertsége messze elmarad Orbánétól, így az ő említésének csekély mértéke önmagában ezzel is magyarázható. Lehet, hogy ez laikus észrevétel volt, de arra fölhívja a figyelmet, hogy csak egyaránt ismert politikusokat érdemes összehasonlítani.
Ha ilyen nincs – ahogy ez a helyzet állt fenn december 7-9. között Magyarországon – akkor nem korrekt az összehasonlítás. Főleg nem úgy, hogy a nevek közötti összehasonlítást a kutatási összefoglaló áthúzza a pártokra.
Szóval, ilyen helyzetben a „közvetlen választás esetére” való megkérdezés, bizony kétséges. Szerintem – internetes stílusban, sarkosan fogalmazva – mehet a kukába. Hozzászólásodból okosabb lettem, vannak (normális) országok, ahol az ilyen „közvetlen választás esetére” való megkérdezést korrektül interpretálják. (Azokat a politikusokat emelik ki, akik valóban reprezentálják a pártjukat, legalábbis ezt láttam az általad belinkelt Spiegel és a FAZ oldalon.)

Ezért bátorkodtam szóvátenni a "számok interpretációját", s "egy fogalmazási hibát". Úgy gondolom – a korrekt német interpretációk alapján különösen – hogy ez indokolt volt.

A végén beidézett „néhány direkt pártpolitikusi szöveg” ilyetén minősítése, gondolom nem lehet kérdéses.

Kedves Kommentes! Nézeteink különbsége mellet is megtiszteltetés számomra, hogy laikusként eszmét cserélhettem egy láthatóan professszionális közvélemény-kutatóval.

tanár úr 2009.12.18. 04:52:30

Mindegy ki lesz....... ...csak a kis gonosz törpe és bandája dögölne meg!
Felőlem a Győzike is lehet.
ORBÁN TAKARODJ!!!!!!!!

Zetek 2009.12.18. 07:08:46

@tanár úr: El lehet menni, hogy egy klasszikust idézzek. Volt jó hatvan évetek, hogy megváltsátok az országot. Talán hátra kellene egy picit lépni ennyi siker után?!
Amúgy tudom, szar ügy, ha már nem csak a sanda ipse osztja, de ilyen kegyetlen az élet. Próbáljatok alámerülni és kibekkelni.

pistii 2009.12.18. 07:13:52

@tanár úr: Gondolom az mszp mostani miniszterelnökére gondolsz! Bajnai, Gyurcsány takarodjatok!

sorokinV 2009.12.18. 07:22:38

1. Amióta létezik politikai közvélemény-kutatás Maon. azóta teszik fel ezt a kérdéstípust ("ha közvetlenül választanál kit választanál?").
2. Amióta meg létezik matematika nem probléma, ha az egyik szereplőnek alacsonyabb az ismertsége. Ettől még összehasonlíthatóak. Sőt, többletinformáció, ha az adott változót (1-es ponty) magyarázni akarod.

Szal' ebbe belekötni igen vicces, de elhiszem hogy ellenzéket aprítani (blogtematika) igencsak körülményes tekintettel az elmúlt 8 év "sikereire"! Mindenesetre néhány hónap múlva lesz is értelme a blogodnak, már csak addig kell kitartani!

ps: a kitartani szó használata miatt kapok bannt? :)

egyittlakó (törölt) 2009.12.18. 07:30:19

@Zetek: "El lehet menni, hogy egy klasszikust idézzek."

Igen, aki nem akar a magyar törvényeknek engedelmeskedni, az elmehet. Az is, aki nem szereti a demokráciát.

egyittlakó (törölt) 2009.12.18. 07:31:28

@Zetek: "Volt jó hatvan évetek, hogy megváltsátok az országot."

Hogyan? Azok után, hogy ti elvesztettétek a két harmadát? Hülye.

egyittlakó (törölt) 2009.12.18. 07:46:30

A fideszesek a legnagyobb kommunisták, amolyan nemzeti kommunisták, a Kádár-korszak ingyenélői, akik nem tudnak a kapitalizmusban élni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 07:48:46

@Frank'Leó: "Elsőként a költségvetést érintő ügyek szerepelek."
Igen, de mit is jelent ez ? Magát a költségvetési törvényt érinti? Magát a költségvetést, mint kiterjesztő
fogalmat ?
Ugyan.
Elég tág a népszavazás kezdeményezési tárgyköre, cserébe meg nem lehet elmozdítani a nép által 4 éves periodus alatt az aktuális tolvajt.

Tudom, tudom. 89 előtt könnyebb volt. Hát rohadjál akkor tovább a panteonban ! ;)

sorokinV 2009.12.18. 07:51:29

@Admiral William Adama:

Be kell tiltani mindent, mert maga a népszavazás lebonyolításának a költsége is érinti a költségvetést! :D

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 07:53:01

@egyittlakó: "A fideszesek a legnagyobb kommunisták, amolyan nemzeti kommunisták, a Kádár-korszak ingyenélői, akik nem tudnak a kapitalizmusban élni. "

- És aki max csak óvodás volt a Kádár-korszakban az hova álljon ? :D
"Hogyan? Azok után, hogy ti elvesztettétek a két harmadát? Hülye."
- Akkor ki is a "nemzeti kádárista kommunista " ?

Amúgy simán te vagy a blogközösség legviccesebb kommunistája. :D

sorokinV 2009.12.18. 07:53:28

@egyittlakó:

Persze, biztosan így van! Igaz, a tények (szavazói csoportok demográfiai lebontása) ennek ellentmondani látszanak, de annál rosszabb ez a tényekre nézve. Mi jogon mondanak ellent ezek a náci tények a baloldali igazságnak? :D

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 08:01:53

M Attila amúgy választások után visszanövesztheti a pimp-bajuszát ?
Mert azért az világos, hogy Gyurcsány Fifi akar majd macsóskodni az mszp nevében 4 évig a parlamentben.

statez 2009.12.18. 08:29:19

Várható volt, hogy a közvélemény-kutatókkal van a baj, hogy jó szocijaink nem úgy szárnyalnak, ahogy a mi kis fideszfigyelőnk szeretné. Mind fideszbérenc, ahogyan már úgyszólván az összes intézmény a rendőrségtől az ügyészségig. Egy megoldás van, le kell váltani őket, ha már a népet nem lehet...

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.12.18. 08:33:56

- Orbán Viktor genetikai adottságai miatt mindig igazat mond!
- Orbán Viktornak nincs szüksége szövetségesekre. Ő maga a szövetség!

- Orbán Viktor meg nem veszített el választást, csak hagyta, hogy azt valaki elcsalja!
- Mikor Orbán Viktor ezer forintossal fizet, húszezrest kap vissza. Ezzel 2 új munkahelyet is teremt!
- Orbán Viktort gondolatával képes lenne elpusztítani az egész világot, de Orbán Viktor sose gondol rosszra!
- A világon a 3 leggyakoribb örömforrás: a szerelem, a szülői szeretet és Orbán Viktor!
- Orbán Viktor negatív adót vetett ki országára a középkorban. Akkor kellett eltörölnie, amikor már nem fért több arany a királyi kincstárba!
- Orbán Viktor nem szereti, ha a gépeket a gyárban készítik. Ő a földben termeli meg őket!
- Orbán Viktor azért nem játszik a Magyar Labdarúgó Válogatottban, mert nem akar csalódást okozni a világ összes többi nemzetének!
- Orbán Viktor nem azért szereti önmagát, mert beképzelt, hanem mert maximalista!
- Orbán Viktor egyszer azt gondolta, hogy minden háztartásba ingyen bevezeti a sört.
- Aztán úgy döntött, hogy nem, mert Orbán Viktor csak olyan dolgot vezet be, amit mindenki szeret!
- Orbán Viktor semmit sem tud elrontani. Nem tanították meg rá!
- Az emberi agynak csak 10%-át használjuk. A maradékot Orbán Viktor használja helyettünk!
- Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!
- Orbán Viktor nem tanulni járt iskolába. Felmérte a terepet, hogy hol fognak róla tanítani!
- Isten magára hagyta a Földet. Tudta, hogy Orbán Viktor mellett nem lenne dolga!
- Orbán Viktor egyetlen dobásból megnyeri a Gazdálkodj okosan-t. Kétszer!
- Orbán Viktor sose szabálytalan a fociban. Orbán Viktor rábeszéli az ellenfél csapatát, hogy álljon át hozzájuk!
- Orbán Viktor nem emeli a benzinárat! Orbán Viktor eltörli a benzinárat!
- Amikor Chuck Norris meg akar küzdeni Orbán Viktorral, Chuck Norris 5 perc alatt morális válságba kerül anélkül, hogy Orbán Viktor barmit is tenne.
- Minden ember szereti Orbán Viktort. Minden EMBER!
- Orbán Viktor nem hős! Orbán Viktor az Orbán Viktor!
- Chuck Norris nem legitim. Orbán Viktor legitim!
- Orbán Viktor nem akar miniszterelnök lenni. Orbán Viktor a miniszterelnök!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 08:42:57

@Ne szavazz a 4 hazug pártra, Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz:

Profilozás alapján, te egy öreg, magányos nő vagy.
pfffff de undorító lehetsz :)

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2009.12.18. 08:48:50

TÁMADÁSBA LENDÜLNEK A BÁRTOLLNOK MUNKÁSŐR-FATTYAK?

Legalább az Újévet vártátok volna meg, basszátok

Ez a sunyi
www.youtube.com/watch?v=8_gziz2JzRI

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2009.12.18. 08:52:24

Tessék mondani, mennyi itt a szar kilója?
No, nem én akarok venni, csak úgy kérdezem.

statez 2009.12.18. 08:58:03

@Ne szavazz a 4 hazug pártra, Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz: Csak nem annak szól ez az eufória, hogy Vona lett a miniszterelnök-jelöltetek. Micsoda meglepi! Ki hitte Vona.....

Dick The Nick 2009.12.18. 09:02:51

Engem már az se érdekel ha itt rohadok meg, csak a komcsik előttem tegyék.

Erdőtársulás 2009.12.18. 09:17:37

Jó ég, még egy "független" közvéleménykutató! Úgy tűnik, hogy művészetté vált "kutatással" befolyásolni a "tényállást". Persze ezt is csak egy olyan országban lehet, ahol a ZEMBEREK már nem nőnek fel soha...

is 2009.12.18. 09:24:20

@Admiral William Adama: a Reakció posztjára írtam, hogy vannak olyanok, akik szerint mindenki komancs, aki nem FIDESZ-hívő. bár így lenne lottó ötösöm.

nyilván, ha egy kicsit is olvasgatnád, amiket írok, meg lenne memóriád, akkor tudnád, hogy szerintem simán elmehet a levesbe az MSZP. de hát mint írtad, neked ez a szórakozási szinted, hogy lepiroszemüvegezel bárkit. nem én mondtam, te mondtad, hogy ez a szinted.

csá.

is 2009.12.18. 09:33:32

@kommentes: szerintem nem ezzel az egyetlen kérdéssel van baj, hanem:

- a felvezető kérdésekkel: erről kérünk valami magyarzatot, meg nemzetközi példát, hogy milyen felvezető kérdéseket szoktak előtte feltenni
- a válasz értelmezésével, hogy az ismertségi mutatót ugyan már hol hagyják figyelmen kívül, hol rakják be a kérdésbe a még meg sem jelölt miniszterelnökjelöltjét egy pártnak (mint utóbb kiderül, rosszul), és hogy melyik kutatóintézet vállal ilyen sánta kutatást fel névvel.

itt senki nem védi az MSZP-t, sem nem támadja a FIDESZ-t. itt az a kérdés, hogy ez a kutatás vajon objektív és szakszerű volt-e. nos, erre elég egyértelmű a válasz annak, aki életében tanult legalább egy kis statisztikát: ez egy szándékos, ordas átbaszás, nem pedig kutatás. aki nem tanult, az persze komancsozik, meg Orbánozik.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 09:34:41

@is:
Szép mese is. Csak hogy évekig nyomtad a Gyurcsány az államférfit.
Szóval MUHAHAHHAHAHAAAAA.

is 2009.12.18. 09:35:44

@Demigádzsi: teszel is érte. nyilván már tavaly is leszavaztál mindent a népszavazáson, most meg FIDESZ/Jobbikra szavazol. ezzel mindkét vágyad teljesülni fog.

csak, hogy ne hülyén halj meg: van olyan, hogy a kommunisták megdögöljenek, te viszont ne. csak az nem a FIDESZ/Jobbik útja. de ez titok, pszt, el ne mondd senkinek, csak neked árultam el.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2009.12.18. 09:39:22

@kisQtya:

"Minden szoci úgy gondolja, hogy a többpártrendszer egyedül üdvözítő, ideális és normális állapota az, ha a szocik mindig kormányon vannak, a jobboldal pedig mindig ellenzékben van. Ha netán megfordulás felé tendál ez a "normális állapot", akkor a vérbeli szoci úgy érzi, megborult a világ rendje"

MUHAHA. Kik is voltak azok akik a 2002-es választás másnapján már a hídon verték a tamtamot, mert nem ők kormányozhatnak. Meg hogy a haza nem lehet ellenzékben...

Épp az van, hogy ha a jobberek nincsenek hatalmon akkor sipítoznak, balhéznak, hiszterizálnak, forradalmárkodnak, nemezethalált vízionálnak, ultimátumoznak ésatöbbi. Addig kelltik a hangulatot míg eljutunk a jelenlegi állapothoz... erre mondom én, hogy a nyugalom érdekében inkább a jobboldal legyen hatalmon. Mert ha nem, olyan lesznek mint ahisztis kölyök, aki - ha már nem építheti - inkább szétrúgja a homokvárat.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 09:41:43

@.Pierre Bezuhov.:
EZt nem az szdsz kezdte a taxisblokáddal ?:D Óóóóó de.;)

is 2009.12.18. 09:43:39

@Admiral William Adama: te direkt keversz. Gyurcsány nem pirosszemüveg. pirosszemüveg az MSZP. te persze keveheted, a te szinteden ez ugyanaz, de nem baj ugye, ha én erre a szintre nem megyek le.

egyébként fizetek neked, ha egyetlen egyszer megtalálod az államférfi szót az én kommentjeimben (ez persze most nem ér). sok kommentem van, nem ma kezdtem.

és persze nem próbálod meg cáfolni, amit mondtam. csak gúnyolódni próbálsz. ismerjük az ilyen embereket, már iskolában ki lehet szúrni, kik azok, akik abból próbálnak megélni, hogy másokat gúnyoljanak. megismétlem: szerintem mehet az MSZP a levesbe, és ezt már sokszor leírtam.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 09:44:19

@is: "Gyurcsány nem pirosszemüveg. "

xDxDxDxDxDxD

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 09:45:56

@is: "csak gúnyolódni próbálsz. ismerjük az ilyen embereket, már iskolában ki lehet szúrni, kik azok, akik abból próbálnak megélni, hogy másokat gúnyoljanak. "

Ó ezt miből szűrted le, hogy nem veszlek komolyan ? Húúúhaaaa, ez komoly teljesítmény volt. ;)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 09:48:58

@is:
Ezt a Gyurcsányost később azért idézhetem tőled ? A nap kommentje. Ha nem haragszol ,ezt most megosztom másokkal is.
Köszi!!!!:D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2009.12.18. 10:19:57

@Admiral William Adama:
b+, tényleg...már emlékszem ahogy szdsz-szabadcsapatok előbb ultimátumot adtak majd gyújtogatni indultak az utcai barikádokra.
LOL, öcsii, LOL!

sorokinV 2009.12.18. 10:36:57

@.Pierre Bezuhov.:

Szerencsére a friss kormányzat első lépése volt, hogy a közvélemény megnyugtatása érdekében engedett az újraszámlálást követelőknek. :D

egyittlakó (törölt) 2009.12.18. 14:14:39

@Admiral William Adama:
"És aki max csak óvodás volt a Kádár-korszakban az hova álljon ?"

Amennyiben fideszes, akkor maradhat az óvodában, mert nem változott az értelmi szintje. Majd meggyógyul előbb-utóbb. Vagy tovább tanul.
A többit viszont nem érted. A jobbos bagázsnak illene bocsánatot kérni a magyar néptől, mert elvesztettek két háborút és az ország kétharmadát. Ennyi, ezen nincs mit vitatkozni.

sorokinV 2009.12.18. 14:48:33

@egyittlakó:

Teljesen mértékben egyetértek! Tagadhatatlan és megkerülhetetlen a Fidesz, különösen a fiatalabb választóinak) felelőssége az Osztrák-Magyar Monarchia politikája, valamint a I. vh. után kialakult nemzetközi (főként az elmérgesedett francia-német viszony) helyzet tekintetében. Itt az ideje Orbánnak minimum elhatárolódni, de inkább bocsánatot kérni és lemondani (később meghatározzuk miről)!

Ellenben bárki, aki meg meri pendíteni, hogy a MKP és annak további változatai és az MSZP között milyen személyi, jogi és politikai(valamint anyagi és "erkölcsi") folytonosság áll fent az minimum fasiszta!

Tényleg, most ha a Fideszt azzal kell ekézni (pártközpont leirata), hogy kádáristapáternalistakommunista párt, akkor hogyan lesz jobboldali? Csak azért kérdezem, mert a csepeli munkáspresszóba néha betéved egy-két fiatal (alapból gyanúsak), akik nem átallanak felröhögni, mikor két mozgalmi dal között kijelentem, hogy az egészségügy magánosításának, izé reformálásának, a fidesz, különösen Orbán Viktor által történő megakadályozására vezethető vissza, hogy Fekete (nyugodjék békában az a drágajóember) elvtársnak annyi hitelt kellett felvennie. Amit amúgy odaadtak az egyszerű embereknek, nem ám Orbánnak, hogy szőlőbányát építsen belőle.

Krumpli Bogart 2009.12.19. 23:30:17

@Ne szavazz a 4 hazug pártra, Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz:

:-O

Ezt ma már kezeltetni lehet. Remek gyógyszerek vannak.....

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.12.20. 13:09:25

@kommentes:
Bajlódtam az "érveiddel", s válaszoltam is, hogy az "érvek" nem relevánsak. Van erre válaszod?
vagy csak beregeltél, írtál EGY kommentet, majd eltűnsz?

Pedig a kommented végén még lendületes voltál: "Ha kérsz még leckét más "normális országból",csak szólj."


süti beállítások módosítása