Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Varga Mihály szíves figyelmébe

2009.08.07. 01:21 - Fidelio

Címkék: gazdaság varga mihály imf

Az ING Befektetés Menedzsment újabb nemzetközi jelentést közölt a feltörekvő piacokról. Ebben hazánkat a legjobb feltörekvő piaci befektetések közé sorolta. Merthogy:

"Az IMF és az EKB gyors segítségével és a kormányzat határozott intézkedései nyomán viszont Magyarország ... jó eséllyel tudja utolérni ismét a versenytársait, ez pedig befektetési szempontból is kiváló lehetőség." (portfólió gazdasági hírportál).

Ez nagy szerencse, mert januárban Varga Mihály szerint az IMF még úgy tudta, hogy segítsége, a nyújtott hitel "kudarc". A polgári főpénzügyér konkrétan a következőt állította: "[már az IMF is látja, hogy ez a hitel] nem egy sikertörténet, hanem inkább egy kudarctörténet, amiből nem jön ki jól sem az ország, sem a valutaalap"

Bár akkor is megírtuk, hogy az IMF vezetője ezt nem így gondolja, most közvetlenül jeleznénk a leendő pénzügyminiszter úrnak a tényt, mivel így már IMF-től független elemzés is megerősítette. Nehogy majd hivatalosan tárgyalva a külföldieknek kelljen felvilágosítani őt. Csak biztonságképpen, hiszen pár hete az IMF hitelt részben kiváltó kötvénykibocsátás piaci értékelésében is finoman el volt tájolva.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr471293935

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Going At this website 2017.11.10. 02:06:38

ny state test scores for 6th grade - Oxycontin abg 30 mg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.08.07. 12:28:10

Van ilyen, na. Csak az nem téved, aki nem dolgozik. :)

egri Fehér 2009.08.07. 12:33:36

az IMF hitel tényleg kudarc: azt jelenti, hogy más már nem ad nekünk kölcsön, tehát nagy a baj.
az persze jó, hogy most már sikerült az államkötvény-kibocsátás, ez azt jelzi, hogy újra jó adósok vagyunk. de ettől függetlenül továbbra is óriási blama, hogy az IMF segítségére szorultunk.

rockjano 2009.08.07. 12:34:38

Csak az nem téved aki nem akar.

Szegénykém hogy éghet a pofája, egy jó szakember és olyan hülyeségeket kell modani amirôl maga is tudja hogy baromság.

Csak ugye ott a fônök !!!

tnt 2009.08.07. 12:35:16

@ReWriter: örök érvényű igazságot osztottál meg, de azért aki ennyire másképp látja a dolgokat az azért ne legyen "gazdag" kis országunk pénzügyminisztere 1 percet sem. Ha a homokozóban vagy a sarki kocsmában hinti ezt az igazságot és téved ám legyen ott bocsánatos....

The reaper 2009.08.07. 12:42:50

@ReWriter: Azért van az a mondás is, hogy ha hallgatott volna, akkor bölcs maradt volna.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.07. 12:45:54

fidesz-figyelő! LoL

csak az a kérdés marad nyitott, hogy a külf. befektetők és az eccerű magyar állampolgárok érdekei egybe esnek-e?

Netuddki. 2009.08.07. 12:46:45

"Magyarország ... jó eséllyel tudja utolérni ismét a versenytársait"

Soha a büdös életben nem fogja utolérni ilyen elvonások (adó) mellett.

kzgy 2009.08.07. 12:53:48

Ahogy a posztban is szerepel, "januárban". Nyolc hónapja. Lehet, hogy akkor még az IMF sem úgy gondolta, mint most. Úgy emlékszem, akkor még nyoma nem volt a nagy optimizmusnak.

Hoppázó Beléndek 2009.08.07. 12:54:21

szerintem a misi tudja jobban..
mindig épp azt tudja jobban, amit pont kell.. aztán később még jobban tudja.. nincs itt rejtély, se misztérium :)

lkjpoi 2009.08.07. 12:55:29

Három dolgot emelnék ki:
"az IMF hitel tényleg kudarc: azt jelenti, hogy más már nem ad nekünk kölcsön, tehát nagy a baj."
"csak az a kérdés marad nyitott, hogy a külf. befektetők és az eccerű magyar állampolgárok érdekei egybe esnek-e? "
"Soha a büdös életben nem fogja utolérni ilyen elvonások (adó) mellett. "

A poszt meg szánalmas.

OmegA404 (törölt) 2009.08.07. 12:55:35

IMF kölcsön az utolsó rugás a hullába...
Mutass egy országot ahol az IMF tevékenysége pozitiv volt bármely értelemben.

OmegA404 (törölt) 2009.08.07. 12:56:45

Ez valami vérkommunista bérfika blog?

Muad\\\'Dib 2009.08.07. 12:57:36

Igen, az IMf szakembereire feltétlenül érdemes hallgatni. Elég erről megkérdezni bármelyik argentint.

OmegA404 (törölt) 2009.08.07. 12:57:58

Az maszopat büszke lehet a nemesfémes maffiózóra meg az adócsalóra nagyon.... Ők aztán tudnak.

uns97 2009.08.07. 12:59:19

@kovi1970

dehogynem... persze attol fugg KI es KIT nevez versenytarsnak. Mert lassan 2 evtizede Ausztriat hajszoltuk/hajszoljuk, s ha jol emlekszem kb mostanra kellett voln oket utolerni. Valahogy NEM (ej mily meglepo) sikerult. Most eppen a mellettunk "elrohano" Szlovakiat/s lassan Romaniat uldozzuk GYANITOM ugyanolyan "sikerrel" majd mint ahogy azt tettuk Ausztria eseten. Na Csehorszagrol/Szloveniarol mar ne is beszeljunk... :) Marad az alom, egyszer volt egy halvany esely, s egyszer meg belehetett adni az atlagmagyarnak ezt a meset. Mara mar sokan felebredtek es rajottek honnan is fuj a szel. (Onnan fontrol barki tudna szajkozni az "okossagait" persze CSAKIS kovetkezmenyek NELKUL... :D) Lentrol meg marad az abrandozas, meg a "jolet" IMF hitel ide vagy oda. Megmentettek minket, s hogy milyen aron ? Na abba ne is menjunk bele. 1 millio ev alatt sem maszunk ki az adossagspiralbol, s ezt OK /Misi, IMF, GYF, VJ stb/ mind nagyon jol tudtak/tudjak, max lesz@rjak mert oket NEM erinti. Igy meg ugye mas mar a leanyzo fekvese...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.08.07. 13:02:59

...most akkor miről van itt nagyba szó?

én szokom olvasni a gazdasági sajtót, de első olvasásra belezavarodtam abba, hogy ki mit gondolt mikor miről...

2009.08.07. 13:04:51

Meglehetősen érdekes, hogy ellenzéki pártot kell figyelni egy kormánypárt ellenében de hát biztos ennek is van piaca. Egyébként ha már annyira be akarsz olvasni a Misinek, a helyesírásra adhatnál, mert az index címlapon az "IMF szakemberi" virít. Ha hülyézünk valakit, ügyeljünk a helyesírásra. :)

magichorze 2009.08.07. 13:06:00

Az IMF hitel SIKER (értsd: a piacon a kutya se hitelezte tovább az országot), mint minden, mióta szoci kormány van. És ez ugye az a hitel, aminek semmiféle feltétele nincs, még csak szerződést sem kellett hozzá írni, meg különben is csak egy hitelkeret, amit nem feltétlenül kell lehívni, meg egyébként is úgymond "elegáns" konstrukció az egész.

Calogero 2009.08.07. 13:07:04

Ez a blog még mindig él? Egyre jobbak a posztok..

star77 2009.08.07. 13:10:54

Majd a miszi megmutatja...

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.08.07. 13:13:49

ez az ország a 10millió focihoz értő után a 10millió közgazdász országa lett...

Kenedy1 2009.08.07. 13:15:00

Adót kéne csökkenteni a sok ingyenélőt meg multit elzavarni!!

EMU 2009.08.07. 13:16:00

Kicsit csócsáljuk, morzsolgassuk ezt a nevet: Varga Mihály. Mellé még kicsit időzzünk a varga mihály arcán, hagyjuk átjárni hallójáratainkat az ő hangjának, aztán azonnal tudhatjuk is, hogy kiféle, miféle talentum ez az illető. Röhej, bár a népies vonalat remekül reprezentálja, tulajdonképpen a parasztkarrier szimbóluma ő.

kamasuka 2009.08.07. 13:17:48

Az IMFhez hasonló faszfejek hozták össze a válságot is ...

Mellesleg 1988-ban a kollégáik kijelentették, hogy a vasfüggöny sohasem omlik majd le, így felesleges minden hitel, de azért hajrá, adjunk. 1988-ban!!! :D

Amúgy meg, Gyurcsánnyal az élen a fél - a másik fele az SZDSZ - jelenlegi bagázs kapitalizmus ellenes kommunista kinézetű egyén volt, most meg a legjobb elvátársak a legnagyobb kapitalisták, multimilliárdosok, persze mind állami csöcsön szerzett vagyonból.

Amúgy meg - t. Fideszfigyelő (LOL) - gondolj arra, hogy 2006ban Orbán mit mondott, aztán arra, hogy Gyurcsótány mit mondott, aztán ha ez megvan, hasonlítsd össze a kettőt, hogy ki mondott nagyobb igazságokat! De a youtubon rátalálsz mindenre! Sőt, egtesek - Gery - még össze is vágta a hozzád hasonlónak, hogy keresnetek se kelljen, amikor egy éppen egy aktuális fideszes megnyilvánulásba beleköttök. Számoljatok tízig, és inkább basszatok egy jót, ahelyett, hogy egy évvel a választások előtt még abban reménykedtek, hogy ez a blog bármit is számít, mégha valami überalles folyamatosan index címlapra küldi, mint a kis kóczián-féle barom blogot ...

Bozdurgán 2009.08.07. 13:18:20

@Muad\\\'Dib:

vagy magunkat a 90es évekből amikor megszabadított minket az energia elletó rendszereintől, az élelmiszeripartól...
Sikertörténet Bokros Lajosnak biztos, aki az IMF nevében a kereli országokat járta és osztotta a rendkívüli tanácsokat.

A Világbanknak jelenleg 183 ország tagja. A tagországok befizetéseik alapján kapnak szavazati jogot, vagyis az egyes döntéseket anyagi erejüknek megfelelően befolyásolják. A Világbank legnagyobb tulajdonosa az Egyesült Államok 17% körüli tulajdoni aránnyal. A világ hét legnagyobb gazdasági hatalmát tömörítő ún. G7 országcsoport (Egyesült Államok, Németország, Japán, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Kanada) a szavazatok közel ötven százalékát mondhatja magáénak. A többi 176 országnak pedig együtt jut a szavazatok alig több mint 50%-a.

Szerintetek ilyen tulajdonosi háttérrel kinek az érdekeit képviseli ez a szervezet?

states 2009.08.07. 13:23:59

Ja, pillanatokon belül kap egy szívmasszázst a pannon puma is, legjobban ez a Magyarország, mint feltörekvő piac tetszik, ez még a pannon pumánál is jobb. Csak arra kell ügyelni, nehogy kilépjünk az utcára, és szembesüljünk a valósággal, sőt a legjobb, ha innen Fidesz-figyelőből sem lépünk ki, hanem csak is kizárólag Fideliot olvassuk...

magichorze 2009.08.07. 13:24:19

@Bozdurgán: "Szerintetek ilyen tulajdonosi háttérrel kinek az érdekeit képviseli ez a szervezet? "

nyilván a magyarokét. :D

Azért kell egy arc ahhoz, hogy az IMF-hitelt sikersztoriként adjuk el, olyan, mint a másik über-sikersztori, az előzetesen rekordszintű 9 százalékra felspanolt költségvetési hiány lefaragása (jó, hát választást kellett nyerni, ugyebár, első a PÁRT)

beleszolok 2009.08.07. 13:24:35

@telekino: Az a baj, hogy akik a tízmillióból döntési pozícióba került, az az eredmények alapján, valahol a legrosszabbak közül való. Ráadásul lopnak mint állat.

márvesztes 2009.08.07. 13:25:39

Ez milyen egy nagyon buta poszt. Ennyire futja?

EMU 2009.08.07. 13:29:39

@kamasuka: Ember, összefüggéstelenül, közhelyeket rakosgatsz egymás mellé, dögunalom ez a gyurcsányozás már, van egy jó hírem, március óta, közel fél éve nincs is sehol. Van ugyan rossz hírem is, az imádott gumicsizmás orbánod meg közel 8 éve nincs sehol, de ez biztos a lassú paraszti konokságnak köszönhető :).

Leonard Zelig 2009.08.07. 13:29:40

A multikat elzavarni a halál faszára, kivéve a sarki Tescot és a felvégi Lidlt. Ja, meg az Auchanban szokott lenni akciós mosogatószivacs 99,90-ért.

immobull 2009.08.07. 13:32:34

A fidesz mondanivalójában nem a tartalom a fontos, a lényeg, hogy mindenki mondjon le, mindenki mindent rosszul csinál, és legyen viktor a király, és ők oszthassák ismét a pénzt (bár ezt az utolsót nem hangsúlyozzák de ez a lényegi mondanivaló)

magichorze 2009.08.07. 13:32:53

@EMU:

"imádott gumicsizmás orbánod meg közel 8 éve nincs sehol"

ez jó, főleg ezen a blogon :DDD

EMU 2009.08.07. 13:33:24

Jó, azt mindenki tudja, hogy ha jön a magyarok két lábonjáró egyötvenes pitkinistene, akkor itt adó nem lesz, járulék nem lesz, nyugdíj, fizetés, jutalom, 14. havi biszbaszok számolatlanul, az IMF seggbe lesz rúgva azzal a nemes gumicsizmás 39-es alfelcsúti lábbal, a multik kussolhatnak majd, mehetnek haza, nem lesz cigány, zsidó, meleg, kánaán lesz és soha egy fikacnyi hazugság sem. Ámen. Éljen Orbán, a kollégiumban polgárosodott falusi.

Globetrotter2014 2009.08.07. 13:33:35

Ez poszta edmagógia netovábbja. Ez a fószer (és persze az elődje) összehozott olyan ktsvetési hiányt amit a Bokros is megirgyelhetett volna (neki az egyetlen évében 4% hiány jött össze). 99-től Stabilan lefelé vitték az államadósságot, amit 2002 óta megint közel megdupláztak. 3 év alatt volt a Fidesz kormánynak egy sikeres államfinaszírozási koncepciója, amivel nem csak a vészsegély hiteleket körözte le (emlékszünk már arra, amikor Orbán azzal dicseked(het)ett, hogy szabadon válogathatunk a nemzetközi fejlesztési bankok hitelei közül, sőt az állampapírpiac kedvezőbb mondjuk az EBRDnél?). Azóta évente akkora hiányok voltak, mint összesen 99-2001 között. Az IMF hotel sosem sikertörténet, azt jelenti hogy CSŐDBE MENT AZ ÁLLAM. IMF hitel = felfüggesztett ÁLLAMCSŐD. ITT TARTUNK MOST.

magichorze 2009.08.07. 13:36:01

@EMU: "Ember, összefüggéstelenül, közhelyeket rakosgatsz egymás mellé"

MACISAJT 2009.08.07. 13:36:54

Nem csak "fidesz-figyelőknek" ajánlom:

Csuhaj Ildikó| Népszabadság| 2009. augusztus 4.
"Egy Fidesz vezette kormány 2010-ben becslések szerint 10-15 milliárd eurós hitelért lesz kénytelen folyamodni az IMF-hez."


Vagyis a 20 milliárd addigra nyomtalanul eltűnik.
És a következő kormány rögtön egy ilyen kényszerhelyzettel kezdheti.
És közben "ezek" most ünneplik "sikerüket", hogy sikerült 7,5%-os(!) kamatra eurókötvényeket kibocsátani.

És bizony Varga Mihály jól látta, látja" már az IMF is látja, hogy ez a hitel nem egy sikertörténet, hanem inkább egy kudarctörténet, amiből nem jön ki jól sem az ország, sem a valutaalap"

Mert bizony az IMF -nek nem lesz olyan fáklyásmenet a hitel visszafizetésének menete-mint amilyen a gyurcsány-veres részesitette.
Meg fognak ők még izzadni Orbánékkal újratárgyalásokon.(lásd Kirchner Argentínáját)

És bizony az ország sem jön ki jól ebből.
Megszoritások diktátumok nyomán, és sok-sok éves újabb eladósodottság.

P.S.: Ja és ÁLLAMPOLGÁRI KÉRDÉS: hova lettek az IMF hitel milliárdjai?

Muad\\\'Dib 2009.08.07. 13:37:42

@EMU:
Látom nem fogtad fel a lényeget. Le van szarva Orbán, pusztán páran megjegyezték, hogy az IMF nem Teréz-anya legújabb reinkarnációja, és a "jóakaratuk" erősen kétséges, valamint Argentína óta a szakértelmüket is vitatják páran.

magichorze 2009.08.07. 13:39:39

@EMU: szánalom vagy öreg, bár megértem, hogy ideges vagy ilyen ballib produkció mellett. A tény az, hogy 7 év alatt a csőd szélére vitte az országot megyó+gyurcsány, megköszönhetjük nekik, hogy úgy kapott el a világválság, hogy már előtte stagnáltuk (1,23 % növekedés 2007-re ). No, de ne is ezzel törődj, hanem figyeld a fideszt, meg alcsútizz.

:DDD

cotti 2009.08.07. 13:39:51

Jézusom. Nem hittem volna, hogy létezik még olyan ember, akinek az IMF véleménye mérvadó, kikezdhetetlen, a szakma csúcsa. Nem Varga Mihályt akarom védeni, nem kedvelem. Viszont az IMF, mint hiteles kikezdhetetlen vélemény. Vicc!

EMU 2009.08.07. 13:43:18

@ZF2: Éljen a Fidesz, éljen és virágozzék Orbán Viktor! Bokros meg irigykedhet, hiszen ő semmit nem tett, a fidesz hatalomra kerülve csak nézett, hogy mi ez a kurva nagy kupleráj, ez bokros nem csinált semmit, a megszorítások tönkre tették az államgazdaságot, alig van pénz ezüsthajóra meg köztisztviselői talpnyalókra. Persze, Bokros elbaszott minden pénzt, aztán jött a gumicsizmás és végre rendbe tette az osztogatással a gazdaságot. Te hiszed, amit beszélsz?

OmegA404 (törölt) 2009.08.07. 13:43:35

EMU: talán mennyé amobazni. szánamlas idota kommer.

EMU 2009.08.07. 13:45:34

@Magic Horse: Alcsúti. Mondtad, hogy tegyem. Amúgy meg ki nem szarja le, hogy megrohad ez az ország? Ilyen állománnyal pártállástól függetlenül ez az egyetlen logikus út, bárki islegyen hatalmon. Az árvalányhajas hagymamázas magyar tehetségnek csak legendája van, ez a hülyék országa, beszántani, felsózni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 13:45:59

Igazad van, szart se ér Varga M., sokkal jobban értenek azok a gazdasághoz, akik majdnem megduplázták az államadósságot, akik szerint ugrott a pannon puma, akik szerint nagy volt a jólét és erős volt a gazdaság, akik hazudtak a konvergenciaprogramban, akik eltitkolták választási időszakban a hiányadatokat, nehogy megzavarják a választókat az adatok közlésével, akik 1%-os GDP-t produkáltak, miközben abban az időben a szlovákoknál 14%-on száguldott, etc, etc, etc....

Szánalmas poszt, szánalmas blog...

Jobbulást!

KopaszMercis 2009.08.07. 13:46:25

Rokonom IMF vezeo szenior kozgazdasza.. nem a kahnnal kefelo csaj hanem egy masik.

Varga "Nákoló" Mihály pedig olyan videki mint a gemeskut.. egy bunko tusko fasszopo tanulatlan parasztgeci. Fuldokolva sem talalna vizet...

Gilderoy 2009.08.07. 13:47:22

Lerántottad a leplet róluk, gratulálok, zseniális poszt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 13:47:44

Jaaaa, és azt mondták a te szakértőid Varga előtt 1-2 hónappal, h az IMF 25 milliárd nem lesz felhasználva, ez csak egy biztonsági tartalék.

Aztán kiderült, h szinte már el is fogyott.
Éljenek a maszop szakértő, éljen a fletó&veres szakértő Co.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 13:48:50

@Gilderoy:

Ez irónia, vagy szerinted ez egy tényleg zseniális poszt. Mert utóbbi esetben nem merek kimenni az utcára, kimenőn vannak az exlipótosok:o)

Erdőtársulás 2009.08.07. 13:49:36

Az egyik egy szakmai nyilatkozat volt, a másik egy politikai. Nem kell ezen csodálkozni. Ha Varga Mihály visszakerül a pénzügyminiszteri székbe, rögtön elkezd majd olyan dolgokat mondani, amelyek közelebb állnak a valósághoz, mint azok, amelyeket most mond.
A témához kapcsolódva annyit tartok fontosnak elmondani, hogy ha nem Mayarország szemszögéből nézem, akkor az IMF válság alatt folyósított hitelei nem céloznak meg mást, mint azt, hogy a kevés devizatartalékkal rendelkező fejlődő gazdaságok pénzügyileg ne dőljenek be. Ez az ő érdekük (is), hiszen a globális pénzpiacok működési mechanizmusa alapján ez magával rántaná a fejlett országokat is. Az IMF saját seggét védi leginkább. Ugyanakkor ezzel konzerválja rendszerbe kódolt ciklikus bukást...
Ezeknek a kölcsönöknek jellegében semmi köze a Bokros csomag alatt felvett hitelekhez, továbbá semmi köze az IMF és a World Bank dél-amerikai tevékenységéhez.

Kenedy1 2009.08.07. 13:49:50

@MACISAJT: MOst is azért kerül 1km autópálya 3milliárda mert abból kettőt az mszp kapásból ellop.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 13:50:05

@KopaszMercis:

Te még mindig ennyire tahó vagy, h a vidéki jelzőt pejorálva használod. Szállj már magadba te szánalmas kis pesti pöcs!

Muad\\\'Dib 2009.08.07. 13:50:08

@EMU:
Hát meglehet, lévén te is ezt a nyelvet beszéled.
Mindenképpen külföldre kell menni. Ott kolbászból, meg szalámiből van a kerítés. Tudom, 'vótam haverná' nyugaton, oszt vittem neki pick szálámit, ammeg betűzte a fődbe a többi mellé, hogy jó'lesz mán a mer az eggyik kezdett ekopni. Megasztá mondta, hogy nekijje az imf festette le a házát káritatív munkába

blah 2009.08.07. 13:50:45

Bírom a sok fideszest, hogy azt hiszi ez egy mszp blog... de gáz. Nem baj, majd a Viki megcsinálja a kolbászból a kerítést.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.08.07. 13:54:05

Misikéről nekem mindig csak az jut eszembe, amit jónéhány éve Kupa Mihály szólt el egy interjúban: - A Varga Misi? Jaj, az egy helyes fiú... :)))

EMU 2009.08.07. 13:54:49

@Erdőtársulás: Na most az így jó, hogy próbálsz racionális lenni az IMF hitellel kapcsolatban, meg a száraz tényekre fókuszálni, no de akkor így hogyan lesz istenkirály az alfelcsúti gumicsizmás meg az ő kollégista vidéki haverjai? Nyilván a pénzt az izraeli karvalytőke lopta el, azért kellett felvenni, hogy ellophassa, te meg itt jössz ezzel a pénzpiaci hablattyal... Áh, nem értesz te ehhez, legalább Bokrost szidnád egy cseppet, akkor valamivel hihetőbb volna, amit mondasz...

Kenedy1 2009.08.07. 13:55:25

@blah: Hát ehhez képest ami most van 100% hogy minsőségi ugrás lesz.

Bobby Baccala 2009.08.07. 13:55:37

@fidelio

szerintem te egy hangyafasznyit jobban el vagy tájolódva mint varga mihály..de sebaj figyeld csak a fideszt!
nincs elég látnivaló a szociknál.

valszeg az ingnek van némi érdekeltsége a magyar tőkepiacon. vagy sok ügyfele ül long poziban :DDD

EMU 2009.08.07. 13:56:23

@Muad\\\'Dib: Engem nem a kerítés érdekel. Hanem például, amit beszélsz. Na az a gáz, és ebből van itt közel tízmillió.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.08.07. 13:56:28

@Kenedy1: nemcsak az mszp, hanem a fideszes polgik, meg a függetlenek is. Így megy: mindenkinek tejelni kell, különben nincs aláírva a kisajátítás, az üzembevétel, stb., stb. :)

Muad\\\'Dib 2009.08.07. 13:56:28

Hihetetlen, hogy itt egyesek nem fogják fel. Le van szarva a fityes, maszop,szadesz mindegyik. Egyszerűen rá kellene már jönni, hogy nem segít senki önzetlenül nekünk. Nem fog a nagy testvér, két pusziért kihúzni a szarból, nem ad qrva kedvező kamatot, csak úgy.

magichorze 2009.08.07. 13:57:02

@EMU: mondjuk picit következetlen vagy, mert felrovod, ha valaki fletót emlegeti, hiszen fél éve sehol nincs, erre te a 8 éve sehol nemlévő traktoroshobbittal foglalkozol már a tökömtudja hányadik hsz-edben. Érted.

Bobby Baccala 2009.08.07. 13:58:08

@KopaszMercis

"Rokonom IMF vezeo szenior kozgazdasza.. "...nak a niggere.

legalábbis szerintem ez lemaradt

Bozdurgán 2009.08.07. 13:59:13

jövő tavasszal 2/3 -os többséggel alkotmányoz a fidesz, az MSZP-t lenyomja a jobbik, ez az IMF hitel lesz a legkisebb gondja az országnak:)

fű ligjimmy 2009.08.07. 13:59:21

Mivel igénybe kellett vennünk ezt a hitelt, ezért ez az ország számára kudarc!!
A hitelek esetében még nem hallottam olyanról, hogy a hitelt felvevő jól járt! Minimum a kamat összegével növelt összeget kell visszafizetnie,nembeszélve a biztosítékokról, valamint a hitelt adó egyéb feltételeiről!
Tehát második kudarc az országnak.

Akkor most a cikkíró belköthet abba,hogy az IMF számára ez nem kudarc!

Na ezt, én mind Magyar adófizető pont leszarom!

Kedves Fidelio!
Szemellenzőt le, és próbálj a gazdaságról politikamentesen írogatni!

blah 2009.08.07. 13:59:25

@Kenedy1: a próféta szóljon belőled, persze majd meglátjuk.

MACISAJT 2009.08.07. 13:59:34

Re: Erdőtársulás
"A témához kapcsolódva annyit tartok fontosnak elmondani, hogy ha nem Mayarország szemszögéből nézem, akkor az IMF válság alatt folyósított hitelei nem céloznak meg mást, mint azt, hogy a kevés devizatartalékkal rendelkező fejlődő gazdaságok pénzügyileg ne dőljenek be."

Fordítsuk le ezt köznapi nyelvre.
Úgy járt Magyarország ország mint egyszeri család, melynek"feje" elnarkózta, eljátékgépezte, elitta az összes pénzt majd "megoldásként" a Providenthez fordult
kölcsönért.
És ha az is elfogy és már azt sincs miből törleszteni, még talán a Vágó István reklámozott cég jeletheti a "mentsvárt".

Hogy mi ennek a vége, azt már mindannyian ismerjük.
Ha nem egyéb, a "rendszerváltás" óta, amikor a teljes állami vagyon felét el kellett adni, energiaiparostól, hogy azokat a kádár-fekete-i hiteleket és kamataikat vissza lehessen fizetni.
Most viszont annak az adósságnak már az ötszöröse is megvan van- és közben az állami vagyon másik fele is eltünt.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.08.07. 13:59:44

Ó de szép, végre beindult a kampánygépezet, egyre másra jelennek meg a bérbloggerek az Index címlapon. Ron Werber is megkönnyezné ezt a professzionalizmust!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 13:59:53

@blah:

Az a gáz, h létrehozol egy blogot azért, h egyetlen vmit fikázz.

Ilyen még a basahalom is, amely Kósát fikázza folyton, és képtelen volt egyetlen pozitív posztot írni Debrecenről, holott volna mit, nem is keveset.

Na ez a gáz. A fikára felépíteni egy blogot!

Amúgy meg mindegy, h ez a blog szoci, vagy nem, de az érdek, amit nyíltan szolgál, az a szoci érdek. Pont.

Kenedy1 2009.08.07. 14:01:20

@efes: Akkor el lehet majd innen menni ha nem tetszik a barom külföldi zsidónak. Van itt elég magyar még ebben az orászgban és csak a munkára vár,arra a munkára amit most a tetvedék vezetés ellop tőle.

is 2009.08.07. 14:02:11

mivel mindenki hunyó az IMF hitelben, ezért mindenki azt emel ki belőle, amit akar. azt, hogy a költségvetési hiány jó nagy tétele máig az Orbán által bevezetett, kezdetben eszement mértékű lakáshiteltámogatás (még adókedvezmény is volt, emlékszel?), azt sokan kihagyják, mert nem lenne OK. azt, hogy a Pokorni által eszement méretűre duzzasztott felsőoktatás, büfé-ruhatár szakokkal mennyi terhet jelent, szintén nem mondogatják sokan.

rossz hírem van a hiánycsökkentőknek: Orbán 1998-ban 61%-on vette át. ha az adósság MÉRTÉKE maradt volna, akkor 2002-re 52% alá kellett volna benéznie pusztán a GDP növekedés miatt. azonban 54% felett volt, tehát Orbán is hozzátette a maga 2 százalék hiánynövelését kb. másfél év alatt (mert 2000-ig még nem tudta tapasztalatlanként, hogy mit lépjen, akkor a kétéves költségvetés, meg Széchenyi terv beindult). ezek a számok, istennek legyen hála. na meg az, hogy Orbán láthatóan ismét növelni akarja a hiányt, amit 7 éve ostorozunk a szocikon (euro nem lesz, hiány ne 3,8, hanem 4,9 legyen, és ha nem kell, akkor is vegyünk fel még IMF hitelt). szóval csöbörből vödörbe..

az IMF hitel felvétele szégyen, ez így van. viszont a kamata meg jelenleg 3%, szemben a piaci 7,8%-kal. szóval kurva sokat keresünk rajta, évi százmilliárdokat. én azt mondom, hogy tegyük a büszkeségünket egyelőre félre, az az évi többszázmilliárd forint most inkább jól jön.

de meg egyébként a havi külkermérleg +500 millió euro, a fizetési mérleg egyenlege +0, szóval kell a francnak jelenleg az euro. jövőre talán már kell egy kevés, de azt meg tudnánk szerezni tőkéből is, nemcsak hitelből. jelenleg Magyarorszgának NEM KELL hitel.

@MACISAJT: "Ja és ÁLLAMPOLGÁRI KÉRDÉS: hova lettek az IMF hitel milliárdjai?" ne untass már mindenkit a tudatlanságoddal: fele az MNB-ben csücsül, egy mozdulattal visszaadjuk, egyharmadával más hiteleket törlesztettünk (amik drágák voltak azt visszafizettük, és az olcsó IMF hitel van helyette, ezen van a kamatmegtakarítás), és kb. egy hatodát használtuk fel a költségvetésben. ezek nyilvános számok, ilyen kérdésekkel csak a lustaságodat/butaságodat hirdeted.

hacsaturján 2009.08.07. 14:02:28

a misi sokkal okosabb. neki már az oviban is imf volt a jele.

törppapa 2009.08.07. 14:03:01

@emu
" Az árvalányhajas hagymamázas magyar tehetségnek csak legendája van, ez a hülyék országa, beszántani, felsózni."
Persze. Csak mutass még egy országot, amely lélekszámához képest ennyi Nobel díjast, világhírű művészt, vagy éppen sportolót fel tud mutatni.
emu, te tényleg madár vagy, de nem csak repülni nem tudsz...

is 2009.08.07. 14:03:51

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége: van millió blog, ami meg a FIDESZ érdek kiszolgálója. van egy közmondás: másnak a szemében a szálkát, magadéban meg a gerendát se. te még mindig az a sünmalac vagy, aki szerint a FIDESZ kapta a legtöbb listás szavazatot 2002-2006-ban?

Vámpír\\\'08 2009.08.07. 14:04:38

Erölködjetek csak, lesz az 80% is! :)

Karcolt lendület 2009.08.07. 14:06:23

@blah:
Miért, milyen blog, amelyik a Fidesz savazásával és a mindenkori szoci kormány tevékenységének igazolásával foglalkozik?

Amúgy februárban még bankárkörökben államcsőd közeli helyzetről pletykáltak, Gyurcsány két naponta előállt az újabb világmegváltó terveivel, szóval messze voltunk bármilyen sikertörténettől. Most sem vagyunk olyan közel hozzá, csak júliusban elkezdték a befektetők rózsaszínben látni a világot (talán kellemes hétvégéket töltöttek a jachtjaikon) és vesznek mindent, mint a cukrot.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.08.07. 14:06:40

Nekem az a legnagyobb problémám, hogy ha kormányra kerülnek, akkor ez a kedves úr és társai teljesen más véleményen lesznek. Azért mondom, hogy más véleményen lesznek, mert ugye ők hazudni nem szoktak. Csak stratégiai álláspontot képviselni.

blah 2009.08.07. 14:10:18

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége: nem kell beszarni, nem szolgál ez szoci érdekeket, viszont arra jó, hogy felnyisson egy két szemet, hogy a fidesztől sem (meg persze mástól se nagyon) kéne csodát várni. Ők is szét fogják lopni az országot stb stb...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 14:10:35

@is:

"aki szerint a FIDESZ kapta a legtöbb listás szavazatot 2002-2006-ban?"

Te idióta! Akkor sem tudtál olvasni, és még a memóriád is szar.

Éppen azt írtam, h a Fidesz minden listás szavazást elveszített, , annak ellenére, h egyre nagyobb százalékokat ért el az első fordulóban 94', 98', 02', 06' sorrendben, beleértve a 98-ast is. Barom, tanulj meg olvasni, ne csak írni hülyeségeket.

Most is hülyeséget beszélsz. Nem az a gáz, h irányultsága van a blognak, hanem a színvonaltalanság. Nem több a blog, mint egy fikablog.

Van ballibber irányoultságú blog, amelyik a maga módján normális: w.blog.hu, holdrablo, stb...
de ez itten egy nagy darab szar.

Bozdurgán 2009.08.07. 14:11:58

@is:

Szép elemzés, de kimaradtak ,hogy miközben szarrá keressük magunkat (WTF?) mit is kért cserébe ez a jószolgálati indíttatású bank.
Persze ezek nem nyilvános, de érdekes egybeesések:
Budapesti Gázművek tervezett eladása
Regionális vízművek összevonása
Máv kegyelemdöfése

Állat nem?

magichorze 2009.08.07. 14:13:26

@is: nyilván, nominálisan eddig folyamatosan nőtt az adósságállomány, az a nem mindegy, hogy mennyivel - másrészt nem véletlen, hogy ezt GDP arányosan számítják (pl. euróbevezetés kritériumainál). Bokroséktól kezdve 2001-ig csökkent ez a mutató, azóta jelentősen nőtt (pénzértéken meg főleg). Amúgy sokmindenben egyetértek, de azt azért tegyük hozzá, hogy a lakáshitelezés csökkenő kamatpályára és középtávú euróbevezetésre (először 2006-os cél!) volt tervezve, ezekkel együtt pedig az ilyen irányú kiadások folyamatosan csökkentek volna a nullára.

Hoppázó Beléndek 2009.08.07. 14:13:38

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:

"Az a gáz, h létrehozol egy blogot azért, h egyetlen vmit fikázz.
"

looooooooooooooooooooooooooooooooooooooool
vagy a blog.hu 99%a gáz?.. na tépj újat..

blah 2009.08.07. 14:18:02

@Karcolt lendület: azt azért látni kell, hogy ezt a fajta, csak a népszerűségi indexeket szem előtt tartó politikát és gazdálkodást a fidesz kezdte. Ezért sem lehet belátható időn belül véghezvinni semmit kormányzati (önkormányzati stb) szinten mert úgyis keresztbe tesz az egyik oldal a másiknak, persze nem az emberek érdekeit szem előtt tartva. Vikiék is elbasztak egy rahedli pénzt értelmetlen dolgokra, meg persze sok pénzt lenyúltak közben, az mszp meg az ő vonalukat folytatta. De akár kezdhettük volna a sort az mdf-el is...

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2009.08.07. 14:19:43

Jó napot kivánok,
Josip Tot vagyok. Itt állok Ibrahimmal és Simicska et-t várjuk. Lesz valami eladó???

Globetrotter2014 2009.08.07. 14:21:14

@EMU: Nézz már egyszer utáma a hivalalos számadatoknak. PL MNB vagy a VIlágbank honlap. Én is tubtam egy hátast amikor megláttam hogy mennyit hozott össze a Bokrosi megszorítás, és hoyg ez PONT annyi, mint az Orbánék legpénszórós önálló ktsvetési éve. Ha nem hised nézz utána. Nincs garancia arra hogy ez most is így lenne 2010 után, de aztán amit az elmúlt években előadott a mostani rablóbanda, talán egy kis jóindulatot megérdemel a másik oldal, főleg hogy ők teljesítettek is (mielőtt hőbörögnél, mondom, nézz utána ha nem hiszed)...

egysegelem 2009.08.07. 14:22:16

De nem is a Varga az igazan idiota, csak a dobogo 3. fokat foglalja el, a 2 foidiota a Csath, es az abszolut elso, cimeres, mega-giha-hiper idiota az a Bogar. Tole nem lehet elvenni....akarom mondani elszivattyuzni az elso helyet.

ast 2009.08.07. 14:22:59

„Az ING Befektetés Menedzsment újabb nemzetközi jelentést közölt a feltörekvő piacokról. Ebben hazánkat a legjobb feltörekvőpiai (!) befektetések közé sorolta.”

A „feltörekvőpiai” egy érdekes kategória, valószínűleg a válság hozta létre …

Ha az ING Investment Management közli, az komoly ...

Ez is a Portfolio gazdasági hírportálon jelent meg:
Komoly pácban az ING
2009. július 23.
„Kétségbeesetten próbál megszabadulni a ballaszttól a holland ING csoport, amely tavaly év végén jelentős állami segítséget volt kénytelen igénybe venni, de továbbra is jelentős veszteségeket szenved el. .. több országból is kivonul ...”
www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=118768

Globetrotter2014 2009.08.07. 14:28:13

@is: Na itt a lányeg. 2002-re. Csakhogy jött közben egy kormányváltás aminek új M.elnöke viszsamnőleg kifezetett mindenkinek mindent. Mivel 2002 tavaszi mérleg nincs, ezért kicsit korrektebb lenne a 2001es adat, aho,még mintha 52% lett volna (de most mehetek én is keresgélni honapokon).

Mellesleg nem a nominális adat számít hanem a mindenkori GDP alapú. Ez a fő mutató, mivel az infláció nem torzítja annyira. Melelsleg az EU is ennek alapján számítja a maastrichti kritériumokat, amit 2002 óta minden évben megszegtünk, de elgfájdalmasabb, hogy az álalmadóssá kilőtt messze a 60% fölé, amit nem lehet egyik évről a másikra úgy levinni, mint a ktsvetési hiányt 99-ben...

Blogger Géza 2009.08.07. 14:28:33

Ha jól értem, a posztoló azt várja az IMF-től, hogy minősítse kudracnak a működését... :) Ez kifejezetten vicces. Továbbá amilyen gyorsan változnak itt az események, eléggé inkorrekt egy januári és egy augusztusi nyilakozatot összemosni. Amúgy meg legfrisebb fiksális helyzet nem épp sikertörténet:

index.hu/gazdasag/magyar/2009/08/05/csunya_lett_a_juliusi_koltsegvetesi_egyenleg/

Persze hogy mi a "siker" meg mi a "kudarc", az elég relatív. Pl. a megszerzett 4 helyet a 18-ból az EP választáson Lendvai Ildikó egészen derűsen fogadta. Lehet, hogy mostantól hasonló szereplés nem lesz majd kudarc az MSZP-nek?

vénkujon 2009.08.07. 14:29:37

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:
Kis fideszes buzgómócsing...figyelj fentebb blah-ra.:)

Más.
Az amik mintha tettek volna lépéseket azügyben, hogy elkülönítsék a bérblogolókat, meg a mezei blogolókat...begyűrűzhetne ide is.

Blogger Géza 2009.08.07. 14:30:25

@blah: Hogyne, a 100 napos pénzosztogatások is mind-mind a Fidesz nevéhez köthetőek :)

Forest (törölt) 2009.08.07. 14:30:29

Hinta-palinta.
Volt negyven év szocializmus, amikor részben a KGST miatt, részben szovjet parancsra vettünk fel hitelt (sokszor rögtön vitte is a vonat a pénzt Moszkvába)
Hinta a bal oldalon.

Aztán Antall "megboldogult" Józsefünk előtt történelmi lehetőség volt, hogy lengyel mintára és a rendszerváltásra hivatkozva megkérje az államadósság elengedését Nem kérte, inkább kárpótolt, ceremóniáztatott, címeket osztogatott, négy év alatt megduplázta a negyven év alatt felgyűlt államadósságot.
Hinta a jobb oldalon.

Amikor Horn "pufajkás" Gyula látta mekkora a fekália, szólt Boross "bajusz" Lajának, ugyan találjon már ki valamit. Bajusz ki is talált valamit, az ország szépen kezdett is kimászni a szarból.
Hinta a bal oldalon.

Orbán "zseniális" Viktor felismerte hogy mennyire jó a helyzet, működött is szépen a holdudvar felvirágoztatása, koronaúsztatás a Dunán, ja, meg korábban a székházbiznisz amit már mindenki elfelejtett, és sikerült több évtized kínlódás után megépíteni a Nemzetit is. Igaz, metró és autópálya egy méter sem épült négy év alatt.
Zseniálisan felismerte, hogy ha nyakára hág Bajusz által kuporgatott tartaléknak a nép boldog lesz, viszont esetleges és megjósolható új szegfűhatalom újra szarban lesz, megszorítani kényszerül, így értelemszerűen kialakul majd a népben a "jófidesz-rosszemeszpé" reflex, így előbb, vagy utóbb zseniálisék lesznek a nép kedvencei.
Így aztán költekezett szépen.
Hinta a jobb oldalon.

Igaza is volt, amikor Megyó került hatalomra tényleg meg kellett volna szorítani az eltapsikolt tartalékok miatt.
Eddigre azonban Szegfű-Megyóéknál is leesett a tantusz.
Nem szorítottak meg, sőt, nyugdíjakat, segélyeket emeltek, ésatöbbi.
Szegfű-Megyót idönként kétvállra fektette a legnagyobb szájú kiscsoportos is, ezért a tantestület (minden mindegy alapon) kicserélte Gyurcsány "hosszúész" Ferencre, aki mindig kitünő tanuló volt, csak szépen beszélni nem tanult meg.
Később a szegfűs tantestület maga is meglepődött hosszúész választási sikere láttán, ez volt az amire végképp nem számított senki.
Hinta a baloldalon.

Hosszúésznek éppen voltak elképzelései - Emlékezzünk csak, előterjesztette a képviselői ktgtérítés elszámoltatását, ám azt még saját pártja sem támogatta - aztán "Hosszúész" idővel kurvaországozni kezdett, mert a vidéki oligarcháknak nem tetszett hogy le kellene mondani a szolgálati mergáról.
Naná, hogy kiszivárgott.
Orbán "zseniális" Viktoréknak ezután már csak pár balhé kell és kivárás hogy az ölükbe pottyanjon nulla teljesítményért a 2010-es választási győzelem. Hacsak...
Hacsak nem jön a rémületes, Vona "mégmagyarabb" Gábor aki egyrészt eszméltlen jól marketingeli a cigányproblémát (ami lazán hozhat akár 10-20%-ot, hiszen minimum ennyi választónak gondja van ezzel a csoporttal) ráadásul megkavarhatja az egész kutymuszt:
Az utolsó bizonytalankodókat vagy megrémiszti és visszahajtja balra, vagy Vonáék mellé állítja, esetleg azt mondják, elég az egész szarból, jöjjön inkább Dávid "petrezselyem-árulós" Ibolya, vagy el sem mennek szavazni - az meg csökkenti a legitimációt -
Szóval indul Vonáék asszimilációja, legalább is ami a szavazóikat ismeri Fidesz "szalonképesjobb" Maposz pártba.
Akárhogy is lesz, a szart együtt csinálta mindenki, 2010-től pedig a hinta ismét a jobb oldalon lesz.

Ha meg kell szorítani, az azt jelenti majd, hogy Orbán "zseniális" Viktor "jófidesz-roszmaszop" taktikája borulni fog, majd meglátjuk.
Nagy mákja hogy pár értelmes ember mellett a droidok többsége is beolvadt a táborba, akiknek tökmindegy mit mond a vezérlő tábornak, az szent, és sérthetetlen.

Egyelőre hinta a bal oldalon, Bajnai meg nem pofázik, csak dolgozik mint a gép. Nehéz belekötni jobbról, de nem is kell. amit ő összelapától, azt mind egy szálig Orbán "zseniális" Viktor csapata fogja majd elkölteni ebben a Magyarország feliratú vurtsliban.

EMU 2009.08.07. 14:30:37

@törppapa: Nobel díjasokat a legalább 5 évet kibíró utak építésére! Olimpiai bajnokokat megbízható kisiparosoknak! Akadémiai tudósokat az egészségügybe! Világos, annyi okos ember van itt, csak éppen ebben a kurvaországban az ég világon semmi nem működik, minden rohad és idióta módon történik. Biztos a zsidók keze van a dologban, mert ez a zseni nép nem lehet ilyen hülye. Világos.

MACISAJT 2009.08.07. 14:32:43

is 2009.08.07. 14:02:11
(@MACISAJT: "Ja és ÁLLAMPOLGÁRI KÉRDÉS: hova lettek az IMF hitel milliárdjai?" ne untass már mindenkit a tudatlanságoddal: fele az MNB-ben csücsül, egy mozdulattal visszaadjuk, egyharmadával más hiteleket törlesztettünk (amik drágák voltak azt visszafizettük, és az olcsó IMF hitel van helyette, ezen van a kamatmegtakarítás), és kb. egy hatodát használtuk fel a költségvetésben. ezek nyilvános számok, ilyen kérdésekkel csak a lustaságodat/butaságodat hirdeted. ")


Höhöhö...:P
Ezért kellett most 7,5%-ért (!) ünnepelt eurókötvényt kibocsátani, mi?:P
Ezért van még a pártsajtó is friss beismerésben, (Népszabadság 2009. augusztus 4.) hogy:
"Egy Fidesz vezette kormány 2010-ben becslések szerint 10-15 milliárd eurós hitelért lesz kénytelen folyamodni az IMF-hez."


Hogy is mondta az öszödi elmebeteg böszme a "trükkök százairól"?
No, az IMF hitellel kapcsolatban is csak a kormányváltás után fognak napvilágot látni az IGAZSÁG minden kibontott részlete...
Addig "hazudtunk reggel, délben meg este"...
Meg "Európában ilyen böszmeséget még senki nem csinált".

EMU 2009.08.07. 14:34:52

@ZF2: Nekem már mindegy, melyik rablóbanda jön, egyik olyan, mint a másik, az orbánival az a bajom csupán, hogy a rusztikus paraszt tempót nem kívánom katolikus öntettel fogyasztani, tudnillik, én nem 19 évesen jártam először mozgólépcsőn, és nem egy lábszagú kollégiumi szobában szerettem meg a polgári ebédet.

Globetrotter2014 2009.08.07. 14:39:05

@Forest: Vaze, milyen eltapsolt tartalékok.? Ember, nézz már utána néha hogy az elméleteidnek van valósaágalapja is. MI a xarért talarított volna meg a Bkroso pénzt? HOGYAN? 4%os hiánnyal, meg utána 8%-10% Medgyesy féle hiánnyal? Ne zavarjon, hogy ezt követően 3% alatti hiánya volt az Orbány kormánynak. Emlékszer még rű, hogy akkoriban folyamatosan minősítették fel az országot? Az első leminősítés pedig 2002 után következett be.

kutty 2009.08.07. 14:41:20

@egri Fehér: De, adtak volna - szinte mindig lehet hitelt kapni -, csak sokkal drágábban, mint az IMF!
Ez pedig elég jelentős különbség.
Viszont az a tény, hogy az IMF adott - és a viszonyokhoz képest jó kondíciókkal -, az siker. Ahogy a hitel felhasználása is az.
Jó lenne, ha a Fidesz némi paradigmaváltással nem fikázna mindent gondolkodás nélkül, mert ez csak saját hitelét ássa alá.

MACISAJT 2009.08.07. 14:42:05

Re: Forest 2009.08.07. 14:30:29
"Hinta-palinta.
Volt negyven év szocializmus, amikor részben a KGST miatt, részben szovjet parancsra vettünk fel hitelt (sokszor rögtön vitte is a vonat a pénzt Moszkvába)
Hinta a bal oldalon.

Aztán Antall "megboldogult" Józsefünk előtt történelmi lehetőség volt, hogy lengyel mintára és a rendszerváltásra hivatkozva megkérje az államadósság elengedését Nem kérte, inkább kárpótolt, ceremóniáztatott, címeket osztogatott, négy év alatt megduplázta a negyven év alatt felgyűlt államadósságot.
Hinta a jobb oldalon.

Amikor Horn "pufajkás" Gyula látta mekkora a fekália, szólt Boross "bajusz" Lajának, ugyan találjon már ki valamit. Bajusz ki is talált valamit, az ország szépen kezdett is kimászni a szarból.
Hinta a bal oldalon."

Hajjaj..:P
Már ennyi csúsztatás láttánl abba kellett hagyni a"hintázást", mert szédültem..:P
Mert szegény Antall bizony nem jókedvében nm kért adósságelengedést.
Bizony úgy megzsarolták a tőkekivonással, meg az államcsőddel, hogy választhatott.

Szegény Horn és bokros örökös legendája:P
Amiből csak éppen a lényeg maradt ki: az hogy önmagában bokros csomagja közgazdaségilag szart nem ért( legnagyobb részét amúgy is megsemmisitette az Alkotmánybíróság, kitalálóját meg egy év után , 1996 márciusában éppen a sajátjai rúgták ki...
utóda meg két éven át egy másik híres ballib pénzügyi szakember, bizonyos medgyessy péter lett...:P
Hát ennyit a pénzügypolitikáról.
És hogy a Horn-kormány látszólagos fellendülése voltaképpen a közvagyon mértéktelen kiárusitásának, az un. "suchmannositásnak" volt köszönhető, amikor
az energiaipartól a tévé-mobil frekvenciákig mindent eladtak.
Az az irdatlan pénz keltette azt a LÁTSZATOT hogy fejlődés van.
A bibi hogy nem volt. A vagyon meg eltünt.(Sőt, olyan is, ami kétszer, lásd Ferihegyi repülőtér, Hornék eladták, Orbánék visszaszerezték, gyurcsányok mégegyszer eladták.)

Az Orbán korszakra már nincs türelmem:P

blah 2009.08.07. 14:44:13

@Blogger Géza: nem azt mondtam, hogy koppintottak... dehát feltalálták magukat na :)

Globetrotter2014 2009.08.07. 14:45:51

@EMU: szerintem marhára nem mindegy hogy stabil növekedés, csökkenő államadósság és 3%-os hiány vagy kb 0 növekedés (most 2 év alatt elmegy ami még 2002 előttről megmaradt lendület), 6-10%-os hiány duplázódó államadósság. A KETTŐ KÖZÖTT ÉG ÉS FÖLD A KÜLÖNBSÉG. Csak hát a régi jó trükk. Xarul megy nekünk? Húzzuk le a többieket. A Dzurinda rendbe teszi Szlovákiát? Lobbizzuk be a helyi szocikat az európai szoci prátba, hozzuk be a koalícióba a nacionailstákat. Hátha ők is elqőrják. Csak a jelek szerint ez a szélsőjobb szélső bal balközép korámyán nem volt olyan hülye mint a magyar ballib (bár nekünk is vagy 4 évbe telt lerombolni az ország lendületét)....

Forest (törölt) 2009.08.07. 14:46:03

@ZF2: Bezony, MDF költekezett, a Pufajkás-Bajszos duó megszorított (ha emlékszel volt egy Bokros-csomag is) aztán jött Zseniális Viktor, aki lazábbra fogta a gyeplőt, majd Megyó a beszédproblémás, aki juszt is szart a helyzetre.
Mindenki benne van a kutymuszban ha pártfüggetlenül szemléled.
Nincsenek itt szent emberek, bár sokan szeretnék azt hinni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 14:47:49

@vénkujon:

Farizeuskodol, ennyi.

Aki ma arra nyit blogot, h minden poszt egy-egy fideszfikázás legyen, az akkor is szocibérenc, ha te összerinyálod magad, h nem.

Nekem meg annyi közöm van a fideszhez, h még az életemben nem szavaztam rá o.gy. választáson, pedig mindegyiken ott voltam. Erről ennyit.

Fideszfika blog = szoci szekértoló blog. Ez ilyen nagyon egyszerű, minden más duma farizeuskodó rizsa.

tlac 2009.08.07. 14:48:49

az IMF ügyes
Misi okos

Forest (törölt) 2009.08.07. 14:49:16

@MACISAJT: Bizonyára igazad van, Te ott voltál, én meg nem. Lengyel mintára kaphattunk volna teljes államadósság elengedést (a lengyelek még negyobb szarban voltak, még is elengedték nekik)
És most meg lehet nézni hogy melyik ország hol tart..

Globetrotter2014 2009.08.07. 14:50:13

@kutty: Nem enma adtak. Ha héha olvastál gazdasági hítket több mint egy éve írogatják, hogy senski sem vett magyar államkötvényeket, az ÁKK nak nehezére esett az adott kamatok mellett az adósságmegújítás. Nem hiszem hogy az IMF hitel ott csücsülne az MNB szmláján, most abból végzik a meglévő adósság finanszírozását (ez az amit írtam, hogy korábban egy stabil rendszer volt, folyamatosan javuló hitelminősítzéssel)...

Ischtvaan 2009.08.07. 14:56:47

Az IMF hazudozik mint az itthoni pajtàsaik mszp-szdsz.
Anyàm, apàm egész életükben dolgoztak és nem tudnak megélni.
Egy merkawa forgolôdjon a hàtatokon!!!

vénkujon 2009.08.07. 14:57:52

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:
én már kétszer is szavaztam rájok...hejj régi szép idők.

egyedi logikádba valószínű belefértek azok a fideszes szólamok, amik így kezdődtek: "kinek az érdeke, hogy..."
és dőlt a hülyeség.

"Fideszfika blog = szoci szekértoló blog"....na itt lóg ki a szádon a lóláb te nagyon pücü malac.:)
Ha meg tényleg pénzt kap ezért a kedves blogoló, akkor kinyalhassa.:)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 14:58:42

Csak tájékoztatásul:

Ez a blog annyira szánalmasan kapar, h amikor Tóta W. kitett egy posztot a szociodarwinizmus kapcsán, ennek a blognak a gazdája rátrackbackelte a maga Orbánfób hülyeségét, aminek semmi köze nem volt W. posztjához, csakhogy W. későn kel, így ez az idióta poszt ott csüngött ahíres blogon, ami persze címlapos volt.

Szánalom, végtelen szánalom.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.07. 15:02:36

@vénkujon:

Van ennek a bloggernek a kiegyensúlyozottság jegyében szocifigyelő blogja is?

Engem nem érdekel, h pénzért csinálja, vagy sem, ez irreleváns. Ám kétségtelenül amit tesz, az erőltetett negatív kampány, semmi más.

Mellesleg, minek a szekerét tolja egy fideszfika blog, ha nem a szocikét?
Talán az országét? Aggódik a hazáért, azért? Egy jobb Magyarországért?

Ne röhögtess, mert szétpisilem a szellemiséged, vazze!

Globetrotter2014 2009.08.07. 15:10:23

@Forest: www.oecd.org/dataoecd/10/60/40415872.pdf
15.o. VÁrom a magyarázatot. Az ábra elég egyértelmű, nem kell hozzá angoltudás. Eszerint rosszul emlékeztem. Bokros 6%-ot csinált. 99-2001 pedig úgy alakult, hogy 5-3-4%. Szóval hogy is tette a bajuszos rendbe at országot? És miért az Orbánék szórták el fele akkora hiánnyal?

Globetrotter2014 2009.08.07. 15:13:38

Semmi garancia hogy megint jó világ lesz 2010től, de eddig egyedül ők valósítotttak meg visszafogott költségvetési poltikát, ráadásul megszorítások nélkül. Ennyi jóindulatot ez azért megérdemelne nem?

vénkujon 2009.08.07. 15:15:41

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:
node malacember...megteheti ezt vagy sem?!:)
egyébként meg, bánom is én...röhögj. az jó dolog.

de hogyan vízelevényezel belé az éterbe ??!:)

EMU 2009.08.07. 15:17:43

@tlac: Persze, hogy okos Misi, hiszen magyar, magunkról meg pontosan tudjuk, hogy a világegyetem legokosabb, legtehetségesebb, legkreatívabb, legbecsületesebb és legjobban dolgozó népe vagyunk, ezt onnan is tudni, hogy ezt nem más mondja, mint mi saját magunk, márpedig mi a világegyetem legokosabb, legtehetségesebb, legkreatívabb, legbecsületesebb és legjobban dolgozó népe vagyunk. Tehát Misi nagyszerű koponya.

EMU 2009.08.07. 15:24:39

És senki ne mondjon rosszat a fideszről, mert az nem ér. Eleve egy lehetetlen dolog, hiszen a fideszről rosszat? No de hogy még blogol is róla valami rafinált vallású, másszerű fizetett bértollnok, az már mindennek a teteje. Há' kinyissa a száját bameg, azt báncsa a fideszet. Mit képzel ez? Biztos nem magyar, az tuti, magyar ember nem báncsa a viktorot meg a fideszet, azér mer magyar és okos is. A bankárvallású bolsevik meleg libsiket köll bántani, mer azok nem is magyarok egyrészt, másrészt meg mi mást? A fideszet meg a viktorot nem lehet. Hallgatni kell, azt lehet, szeretni, imádni, rajongani, azt lehet, látni rajta, hogy gumicsizmás, aztat nem lehet. Mer akkor a másik mindig eggyel jobban az. Nem szabad fideszet szájra venni, ha az nem azé van, hogy csontig nyaljunk viktorotnak.

egysegelem 2009.08.07. 15:26:16

"15.o. VÁrom a magyarázatot. Az ábra elég egyértelmű, nem kell hozzá angoltudás. Eszerint rosszul emlékeztem. Bokros 6%-ot csinált. 99-2001 pedig úgy alakult, hogy 5-3-4%. Szóval hogy is tette a bajuszos rendbe at országot? És miért az Orbánék szórták el fele akkora hiánnyal?"

Termeszetesen ugy, hogy a hiany is attol fugg, hogyan szamoljak, mi magyarok egy kozmetikazott modszerrel szamoltuk a hianyt, ezt hasznalta ki a Fidesz, majd a kovetkezo kormany bevezette azt a modszert, ami mar az EUban is elfogadott volt. Ergo amikor az ember szamokat nez visszafele, nem art ha standardizalja a hianyokat visszamenoleg is, azonos modszerrel. Ha ezt nem teszi meg akkor allnak elo olyan dolgok, hogy "ez a 3 nem olyan mint az a 6, meg a masik 9" stb.

"Tavaly nemhogy csökkent, hanem éppenséggel nőtt az államháztartás valódi hiánya, ugyanis az MFB Rt. és az ÁPV Rt. kiadásai 127 milliárd forinttal növelték a deficitet, derül ki Magyarország EU-nak küldött előcsatlakozási jelentéséből. A magyar szabványok szerint ezen intézmények kiadásait nem számítják be az államháztartási kiadások közé, annak ellenére, hogy ez a hiány is az adósságot növeli. Az uniós csatlakozás jegyében Magyarország várhatóan 2003-tól átáll az EU-szabványok szerinti könyvelésre."

"Ám a kormány döntése nyomán 2000-től számos tipikusan költségvetési kiadás, az autópálya-építés, a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek kivásárlása, a diákhitelek finanszírozása a Magyar Fejlesztési Bankhoz került. Ebből következik az EU statisztikája szerint mért, a valódi helyzetet jobban tükröző mutató szerint a hiány látványos növekedése."

Globetrotter2014 2009.08.07. 15:35:04

egységelem: Amit rsz hihetően hagzik, de van pár gyanús elem benne: ez egy OECD adat. Az OECD felé egységesen szokás jelenteni, nagyjából EUkonform módon. Ezért is az OECD az EU egyik előszobája (A gyuláék nagy fegyvertényként mutatták be a csatlakozásunkat, szerintem sem ok nélkül). Az OECD semmi mást nem csinál mint adatokat kér be és standardizál. Én úgy emlékszem hogy a 90es évek vége felé került napirendre a ktsvetés szabványosítása (valahol a Gyulék közepe vége felé). De még ha igaz is amit írtál, Ha 2003 tól vagyunk "eukompatibilisek" akkor miért volt 6% Bokros alatt? Ha teljesen szabadon készíettük volna ktsvetési számokat, nem minősít fel minket folyamatosan a piac 2003ig. És arra tippelnék, hogy az EU sem áll velünk szóba a bővítésnél.

egysegelem 2009.08.07. 15:35:09

"A Napi Gazdaság információi szerint idén az EU módszertanával számítva 5 százalékra nő az államháztartási hiány, legalábbis a PM ezt jelezte Brüsszelnek a notifikációs jelentésében. A múlt heti sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó. A korábbi előcsatlakozási szerződésekben a magyar kormány egyébként azt vállalta, hogy a deficitet folyamatosan csökkentik, így 2004-re a maastrichti mérce szerint már csak 2,2 százalék lesz a hiány."

Remelem igy mar minden vilagos. Nem azt mondom, hogy 2002-ben rossz volt a helyzet, azt sem mondom, nem a szocik kurtak el utana becsuletesen....de az egy mese habbal, hogy milyen fenyesen allt az orszag.

egysegelem 2009.08.07. 15:39:37

"azt sem mondom, nem a szocik kurtak el utana becsuletesen...."

Ez kicsit felreertheto, szoval a szocik kurtak el utana a megyo csomaggal megjobban ez nyilvanvalo.

Ami meg Bokrost illeti, azt mindig ugy kell megitelni, hogy mivolt elotte, nem ugy, hogy mi volt utana....nyilvan.

Roltii 2009.08.07. 15:40:06

@Forest:
fidesz nem épített autópályát
( csak utánuk tudtak átadni 1 év alatt nem tudom mennyi km-t, biztos ilyen gyorsan építették.)

Gordonkát se támadja a jobb oldal minden rendben van....


noormális vaaagy? tényleg ennyire bekötött szemmel élsz?!!!

vicc ez a blog egyébként...tényleg lehetne ezt normálisan is csinálni...

Fideszről meg annyit, hogy lehet őket kritiálzni, van is miért, de az utóbbi 7 évben ők nem játszanak szerepet, mert erősen kisebbségen vannak. A 98-02-es időszakról meg csak annyit, hogy az MSZP is úgy kampányolt, hogy az út alapjában véve jó, csak lehetne jobban csinálni stb...

Az, meg hogy most mennyire mozog kényszerpályán az ország, jó kérdés, szerintem egyikünk se tud erre válaszolni. Ez nem derül ki a médiából és máshonnan se. Fidesz véleménye se mérvadó, mert szerintem ők is csak sejtik, hogy milyen állapotban van az ország valójában, de pontos adatokhoz nem hiszem hogy jutnának....

öreg büzész 2009.08.07. 15:45:13

@ZF2: Kedves posztoló a válasz nagyon egyszerű. Bokros fő érdeme az volt hogy meg tudott törni egy régi beidegződést és sikeres növekedési pályára állitotta az országot. A Horn kormány 4 éve alatt egy államcsődközeli helyzetből (majdnem 90% GDP alapú hiány), sikerült elérni a 62%-ot. Bár kétségtelen tény hogy ez főleg a privatizációs bevételek államadóság törlesztésére való felhasználásával érte el. Orbánék becsületére legyen mondva hogy két évig nem is piszkálták a jól müködő rendszert, így az egész szépen beindult. Csak sajnos ekkor Viktorék realizálták hogy a társadalom fele nem vevő az általuk előadott arogáns klientúraépítésre, és a legroszabb kádári receptet vették elő, akkor fizzessük ki a politikai hatalmon maradásunk árát. Ekkor kezdődött a belső fogyasztásra épülő gazdasági növekedés ami az országot újra az eladosodás lejtőjére taszította. Utána természetesen a Megyóék még löktek egyet a lefelé haladó országon a 100 napos programmal, dehát ezt még Viktorék is megszavazták mert ez mennyire az ország érdekeit szolgálja.

Globetrotter2014 2009.08.07. 15:49:03

Emlékszünk még arra, amikor 2006-ban egyszerűen LETILTOTTÁK a gazdasági adatokat? Ez mennyire volt EU kompatibilis? Persze akkor már mindenki számított valami rosszra. Akár még 5%-ra is felmehet a hiány!!!! A terv az volt, hogy majd a választás után mindent az új kormány nyakába varr a lelkes, feltőkésített és elkötelezett média (emlékszünk még arra amikor az útépításeknél csak az unatkozó munkásokat mutatták, akkor valahogy még nem tagadták le hogy 2002 előtt is épült út rendesen). Ezzel csak egy gond volt, a váalsztás erdménye. Aztán a nagy hallgatást követően kijött hogy 10%!!!, akkor meg azt harsogták, hogy ez MIND a Járai miatt van, mert szóvá merte tenni. Mekkora hazaáruló... Ugye még emlékszünk erre? Elnézve a balos érzelmű (akármit is jeletsen, mostanra nem kis "elkötelezettség kell hozzá")hozzászólókat szerintem emlékezniük kell a kötelező kormánymédia kampányára (RTL, Origo, Hirszerzo, VG, Stop hu).

öreg büzész 2009.08.07. 15:49:37

Az MFB- be történő statisztikai trüközéseket meg már említette egy elöttem szoló.

magichorze 2009.08.07. 15:56:42

@öreg büzész: megszavazták, hiba volt, de kimenetelét tekintve irreleváns, mert ha NEM-et nyomnak, akkor is hatályba lép. (egyedül az mdf nem szavazta meg) Egyébként LaCSáék azt mondták, hogy a 100 napos nem fogja befolyásolni a 4-5 százalékos tervezett hiányt. Így 7 év után vicces kijelentés, de akkoriban még jobban hittünk az ilyen dolgoknak. Bokros érdemei azért nem ennyire egyértelműek, pl. erősen felpörgették az inflációt (28%-ra), ami aztán ugyan csökkent, de jól beépült a várakozásokba. Versenyképességi és ÁH szempontból persze eredményes volt.

Globetrotter2014 2009.08.07. 15:59:51

@öreg büzész: Szerintem behoztad a legfontosabb új "ismeretlent" a témába. Államadósságot ktéféle képpen lehet csökenteni: 1. A leghatásosabb ha nem költünk(alacsony hiány) 2. pénzzé etszünk amink van (gyk privatizálunk). Az elsőre is kétféle mód van 1a. Bokros: megszorítások, itt ott. 1b: ügyesen kezeljük a ktsvetést (Varga). Én nem emlékszem megszorításra Orbánéknál. A legvadabb doglaik olynok voltak, mint a minimálbér megemélése (ami egy burkolt adóemelés volt, csak sokkal korrektebben) . De volt pénz ha kellett. Árvizkár, stadionélíptés, M7 felújítás, M3 továbbépítés. A gond azzal van a 98 előtt és 2004 után az adósságcsökkentésnek nem a hiánycsökkentés volt a fő eszköze, hanem a privatizáció, ezt pedig Gyurcsány vagyonszerzéséből tudjuk, hogy nem sokat hozott az államnak (lásd az öszödi nyaraló "visszabérlése" ). Sőt az embertelen hiányokat pár privatizációs rekord kompenzálta ki 2006ban. És az adósságcsökkentést sem Bokros miatt érték el 96-98-ban, hanem a privatozációból. Vagy Bokros utólag elvarázsolta az OECD szerinti magas 98-99-es hiányt?

Globetrotter2014 2009.08.07. 16:02:58

És még egy adalék, 98-2002 között 4!!! nagy válság volt. Volt a Mexikói (testvér fejlődő ország), D-K Ázsiai (testvér feltörekvő piac). Orosz válság (nem kell magyrázni hogy érintett minket), és a dotkom bukta. Ehhez képest 6 év prosperáló nyugi után az első válság előszele csődbe vitt minket, EU tagokat, korábbi mintaországot. Azért ez nem az az igazi válságkezelés nem?

öreg büzész 2009.08.07. 16:07:00

@Magic Horse: Gonosz leszek, de az infláció ideiglenes felpörgetése volt a Bokros csomag legsikeresebb része, mert ez csökentette az ország fogyasztását anélkül,hogy nagyon komoly társadalmi viszhangja lett volna. Bár ő volt a "patás ördög", meg volt egy hallgatói tüntetés a tandíj ellen, de ennek ellenére 98-ban a Gyufáéknak simán esélyük lett volna az újravásztásra ha nem kezdenek el Bős- Nagymarosról dumálni, ami akkor még az utódpárt számára politikai tabunak számított. És ez a gonosz infláció a ciklus végére le is jött 10% környékére ahol Orbánék sikeres két éve alatt is beragadt.

Roltii 2009.08.07. 16:10:19

Ha jól értem a commenteket, akkor mindenki elismeri, hogy Orbánék olyan baszott nagy disznóságokat nem csináltak? Lehet ezüsthajózni meg szőlőbányázni, de azért ezek még a BKV-hoz képest is kisstílűek.
Egy rossz hasonlattal élve úgy érzem ezen a blogon a 2000 forintost bort fikázzák szanaszét, és közben egy 200 forintosról tudomást sem vesznek...

egysegelem 2009.08.07. 16:10:34

Jo gazdasagpolitikat csinalni nem elsosorban szakmai kerdes, nem hiszem, hogy barmelyik partben levok ne tudnanak, hanem politikai batorsag kerdese, mivel egy jo gazdasagpolitika az rovid tavon soha nem lehet nepszeru, igy a bukas vele garantalt. Es mivel ezt mindenki tudja, nem is merik megcsinalni. Bokros kevesbe gazdasagpolitikai zseni, mint inkabb bator ember, aki mindig az elveit kepviseli akkor is ha az nepszerutlen, es emiatt nyugodtan nezhet a tukorbe 97-ben es 09-ben is, ami nem mondhato el a posztban szereplo szemuveges hulyegyerekrol.

Globetrotter2014 2009.08.07. 16:16:37

@öreg büzész: az inlfáció bizonyos esetekben valóban jó. Egyrészt a növekedéssel együtt jár (mindenkinek több a pénze többet hajalndó fizetni egy áruért, ez önmagában emeli az árát). De én úgy emlékszem hogy a 98as 20% körüliről ment le 15 alá 98-ra, ami 2002-re lett 10 alatt (talán 8?). De a folyamat nem volt lineáris, orbánék és hornék is voltak 10 ill 20 felett ciklus közben. És közben a kamatok is szépen mentek el, ezért lehetett áttlrni IMF helyett államkötvényre...

Globetrotter2014 2009.08.07. 16:19:16

@egysegelem: persze, Bokros nemrég bátran beült az Európai MIÉP-be (euroszkeptikus konzervatívok, a lenygel része nem rég még a Nemzetek Európájában ült). Szénné röhögtem magam, amikro megláttam.

magichorze 2009.08.07. 16:21:58

@öreg büzész: persze, hogy az volt a legsikeresebb rész, a privatizáció mellett ez tette rendbe a költségvetést (és inflálta el a jövedelmeket), jó sok plusz bevétellel, ehhez - mármint a vámpótlékhoz meg a csúszóleértékeléshez - sok ész nem kellett azért, inkább bátorság (v.ö. alkotmányellenes rendelkezések). Igen, erről beszélek, beragadt magas szinten, csak 2000-t követően sikerült letörni a célkövetés bevezetésével (hogy az segített-e, ez más tészta). És azért akkoriban a baloldal sem volt túl büszke Bokrosra, ha jól emlékszek, illetve azt se feledjük el, hogy még egy évig sem volt Hornék pü-minisztere, utána Megyónk került bele ugyanebbe a székbe :)

öreg büzész 2009.08.07. 16:22:11

@ZF2: Pedig Orbánéknak is voltak megszorításaik csak nem nevezték nevén a gyereket (dehát PR-ban mindig is jobbak voltak a szociknál). Azért az az infláció nem olyan véletlenül ragadt be 10% környékén. Sajnos költségvetést sem csináltak túl jót, bár kétségtelen hogy az első két évük egész türhetőre sikeredett, de az is inkább az ipar száguldásának volt köszönhető. Az akkori válságok amiket említesz azok viszont inkább csak tőzsdei pánikocskák voltak, nem véletlen hogy a mostani komly világválság esetében az utolsó komoly gazdasági válságidőszakként a 79-es második olajválságra tekintenek vissza.

egysegelem 2009.08.07. 16:22:56

@ZF2: viszont most a koltsegvetesi bizottsag tagja, ha meg a neppartba ult volna akkor lehet volt halaszatugyi mondjuk....valamit valamiert. Az, hogy hol ul, lenyegtelen, az a lenyeg, amit mond. Marpedig az EU farkciokban nem az a primitiv partfegyelem van, ami itthon, hogy a Viktor kitalal valamit es masnap azt magolja az osszes fideszes kepviselo meg a teljes sajto, hogy harmadnapra fejbol nyomjak a hulyeseget...hat igy megy el.

Roltii 2009.08.07. 16:27:16

@öreg büzész:
Orbánék PR-ja jó? szerintem ezért buktak el már 2 választást...Annyira szar a PR-juk, hogy az már eszméletlen. Nem a fideszhívőket kell megszólítani egy kampányban, hanem a bizonytalanokat, az pedig nagyon nem megy többet között..

MSZP PR fronton sokkal sokkal jobb, nézd meg, pl egy ilyen blog is élhet, ráadásul sok bólogató jánossal. Félelmetes az a PR, amelyik egy 7 éve ellenzékbe levő pártot állít be ördögnek és ennek bedől fél magyarország.

EMU 2009.08.07. 16:31:07

Orbán jó, a többiek csúnyák és gonoszak. Orbán dicsőséges és okos, mindenki más ostoba. Orbán mindent jól csinál és sosem hazudik, mások mindent szétcsesznek és soha nem mondanak igazat. Ez Magyarország receptje 1998 óta, ez a válasz mindenre, függetlenül attól, hogy melyik dilettáns tolvaj banda van hatalmon. És erre a sötét, primitív paradigmára az ország nagy része vevő, debilis zombiként mantrázzák ezt, minden egyes véleményüket ez szövi át és nem veszik észre, hogy mekkora sötét, megvezetett, tulkok. A szocikat is lehet tiszta szívből gyűlölni, a szadeszt is, no de hogy minden eszement fideszes faszságra az a válasz, hogy a ballibsik meg tolvajok és gazemberek, ehhez korlátoltnak kell lenni. Orbán ugyanolyan gazember, egy felkapaszkodott vidéki pojáca, tele hazugságokkal és totálisan elmeháborodott kinyilatkoztatással, mögötte egy bábpárttal, egy rakás szerencsétlen senkivel, smittpálokkal, gálnékkel, szijjártókkal, répássykkal, ezért tényleg rajongani kell? A fidesz önmagában egy szarkupac, sőt, összehasonlításban is az, semmivel nem jobb, ha melléjük tesszük a szocikat, akkor sem.

öreg büzész 2009.08.07. 16:34:29

@Magic Horse: Látod ebben egyet értünk a Bokros csomag inkább egy bátor, de jó irányba tett lépés volt mint egy közgazdasági remekmű. Sőt ha azt nézzük akkor az érdem inkább a Gyufáé, mert bár erős kényszer hatására, de végül ő bólintott rá, hogy mehet a menet. A balodal miért lett volna büszke akkor Bokrosra aki egy igazi jobboldali programot tett le az asztalra válságkezelésként. :)

öreg büzész 2009.08.07. 16:43:56

@Roltii: Részben igazad van, akkor inkább úgy mondosítanám a mondandómat, hogy nem a PR- juk jobb hanem jobbak a témák tematizálásában, és az egységes pártvélemény mögötti felsorakozásban.

magichorze 2009.08.07. 16:45:11

@EMU: jól van, kijött a büfike :D Rá kéne már jönni, hogy nem indulatból kell véleményt alkotni, meg személyes szimpátiából, hanem össze kell vetni, ki mit tett le az asztalra. No itt orbán a kanyarban sincs megyóékhoz meg gyurcsányékhoz képest, pedig ő se volt egy matyóhímzés. Bajnait most nem mondom, mert eredményeit tekintve hozza, amit elvár tőle az IMF, ráadásul elődeihez viszonítva hatalmas a kontraszt.

Globetrotter2014 2009.08.07. 16:45:35

@EMU: látom elgurult a gyógyszered....

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.08.07. 16:49:29

amióta a fidesz gazdasági programja abban merül ki, hogy gyurcsány a hibás, mert eladósította az orszáőgot, VALAMINT csökkentsük az adókat és növeljük a szociális kiadásokat, azóta nem nagyon van bizodalmam bennük. nyilván nem ennyire hülyék, de hogy demagóg köcsögök, az is bizots. már elnézést. sajnos jobb oldali vagyok, és a jobb oldali értékeket hazudósan nem lenne szabad képviselni, ezért duplán fáj, amit müvelnek.

BushDoctor 2009.08.07. 16:54:31

"a 20 milliárd addigra nyomtalanul eltűnik."
:
Tudod te mi az a refinanszirozás ? Egy nyakig eladósodott ország vagyunk aki a hiteleit méár csak igy birja törleszteni, hogy kölcsönt vesz fel, újabbat és újabbat........ébredjetek már fel, ....pénzügyi kultúra minusz zéró !!!!
A 7.5%-os kamat azért siker, mert egy eladósodott országnak, aminek olyanok a hitelminősitései, mint a mienkéi azoknak 10 körül adnak !!!! Ehez képest a 7.5 siker (sajnos)
.
Amúgy a fasz kivan hogy a forint e miatt a tény miatt erősödik, valódi teljesitmény helyett. Ennek az országnak, befellegzett :(
Kinyirják az összes exportcéget.

EMU 2009.08.07. 16:55:49

@Magic Horse: Mondom, orbánról csak jót lehet mondani, ez a kívánt retorika országosan, mert ha nem, akkor az ember hibbant, bértollnok, zsidó, bolsevik, meleg, stb. Ezt tette le a kis vidéki ember az asztalra, és erre vevő az ország jelentős része. Ezt tökéletesen megvalósította. És megint jössz ezzel az összevetéssel, önmagában nem lehet bárkiről azt mondani, hogy tróger? Orbánról el kell felejteni minden negatív véleményt, mert mások is trógerek? Orbán azért jó, mert például Pol Pot sokkal nagyobb szemét volt? Ne őrüljünk már meg. Hagy utáljam kedvemre, akit akarok, minden összehasonlítgatás nélkül. Orbán erkölcsi színvonalát nem menti az, hogy mondjuk a szociknál is vannak gerinctelenek. Miről beszélsz?

öreg büzész 2009.08.07. 17:00:06

@Nick_: Látod a fidesz már megtanulta, hogy Kádár népe mit szeretne hallani. Hogy aztán amikor hatalomra kerülnek akkor teljesen másról lesz szó hát arról a Gyurcsány tehet, mert sokkal nagyobb szarban van az ország mint ahogy azt ők gondolták. A legelső pénzügyminiszter jelöltjük mondta ki a frankót anno, hogy a választási és a kormányprogram az két külön dolog (ő bele is bukott).Mondjuk hogy igazából mit akarnak csinálni arra én is kiváncsi lennék.

magichorze 2009.08.07. 17:00:51

@EMU: hát akarlak én lebeszélni az önfeledt orbánozásról? Dehogyis. Csak unalmas. Utálod orbánt, rendben van, nyugtáztuk. De azért ez kevés mondanivaló, még itt is. Ez a polfórum újonc fikanick színvonala.

EMU 2009.08.07. 17:01:11

@BushDoctor: "Ennek az országnak, befellegzett" - hát itt volt már az ideje, sokat tett is érte, és nem csak a politikusai, hanem az a tízmilliónyi ügyeskedő, simlis, korlátolt állampolgára, akik egytől egyig most anyáznak meg prüszkölnek, de eszükbe nem jut mondjuk értelmes, tudatos állampolgárként élni, mert az nincs nekik, csak kérkednek vele, de ostobábbak, mint a tyúk. Mellet döngetni, ehhez értenek, de egy normálisan elvégzett munkára nem képesek, körbe kell csak nézni, buherálni meg elsumákolni, azt tudnak, meg másban keresni mindig a hibát, semmi mást, meg is érett már ez az ország a befellegzésre.

magichorze 2009.08.07. 17:02:09

@EMU: nagyon szeretnéd, hogy lezsidózzanak, mi, hogy aztán sírhass? :DDDD kis provokatőr.

EMU 2009.08.07. 17:05:24

@Magic Horse: Szerintem meg a gyurcsányozás is unalmas. Meg az is, hogy orbán rendes derék ember, aki okos is meg mindent jól csinál. Itt tartunk jelenleg, most éppen ennek készül bedőlni az ország, nem volt elég neki a pannon puma meg az elkúrtuk, keresi az alkalmat, hogy valaki megvezesse. Ilyen olcsó, ostoba, hazug, tahó kommunikációval, mint a fideszé, többek között varga mihályé, lásd fentebb.

EMU 2009.08.07. 17:07:39

@Magic Horse: Szó nincs arról, hogy bárkitől is bármit szeretnék. De azért ha nem játszanád a hülyét, akkor pontosan tudhatnád, hogy mire föl mondom, ennek semmi köze semmilyen provokációhoz, elég ebben a zseni országban élni.

magichorze 2009.08.07. 17:09:20

@EMU: öreg, te rögeszmés vagy. Ki a lófütty mondta, hogy orbán mindent jól csinált? Persze, hogy ilyen a kommunikációjuk, szar, demagóg, de eredményét tekintve kielégítő, mert népszerűek. Megtanulták a leckét a szociktól, hogyan kell választást nyerni. Majd utána elmondják, hogy nehéz örökséget vettek át az előző kormánytól, megtehetik, mert a szocik is orbánoznak 7 éve. Csak azt kapják, amit érdemelnek.

öreg büzész 2009.08.07. 17:17:07

@BushDoctor: Tetszettünk volna úgy irányitattni az országot, hogy euro legyen, meg becsülete a munkának stb..De mi inkább a langyos lábvizben való ejtőzést választottuk. Most ennek iszuk a levét. Mondjuk a 7.5%-os euros állampapírunk lejegyzésében sem a kamat mértéke az igazán nyerő, hanem az hogy egyáltalán hajlandóak már minket piaci alapon is hitelezni.

hozzánemértőkedő 2009.08.07. 17:41:06

Név-show a személyes felelősségről


„A Bajnai-kormány által meghozott intézkedések eredményeként a hazai össztermékhez mért államadósság-arány a következő tíz év során 80 százalékról 60 százalékra javulhat” – jelentette ki Simor András jegybankelnök 2009. június 19-én.
Az államadósság-arány 2001-ben még 52,1 százalékon állt. Mint maga az Államadósság Kezelő Központ (AKK) írja: „… a 2001-es 52,1 százalékos szintről 2006-ra 65,6 százalékra emelkedett az államadósság nemzeti jövedelemhez viszonyított nagysága.”
A hét (7) év alatt okozott kárt tehát tíz (10) év alatt lehet részben helyrehozni a jegybankelnök szerint.
Az utóbbi hét évben kormányon voltak:
Pető (Gazember) Iván, Gyurcsány (Hazug) Ferenc, Kuncze (Pofátlan) Gábor, Veres (Bunkó) János, Medgyessy (Ügynök) Péter, Fodor (Korpás) Gábor, Eörsi (Hazaáruló) Mátyás, Lendvai (Cenzor) Ildikó, Kóka (Kontár) János, Bajnai (Libás) Gordon, Magyar (Aljas) Bálint, Draskovics (Gátlástalan) Tibor.
Szavazataikkal támogatták az eladósodást:
Alexa György, Alföldi Albert, Arató Gergely, Dr. Avarkeszi Dezső, Baja Ferenc, Dr. Bakonyi Tibor, Balogh József, Dr. Balogh László, Barabásné Czövek Ágnes, Dr. Bárándy Gergely, Dr. Baráth Etele, Bedő Tamás, Béki Gabriella, Bókay Endre, Boldvai László, Borenszki Ervin, Botka Lajosné, Dr. Botka László, Dr. Bőhm András, Burány Sándor, Dr. Buzás Péter, Dr. Csákabonyi Balázs, Dr. Csiha Judit, Csizmár Gábor, Csontos János, Dr. Czinege Imre, Deák Istvánné, Demendi László, Dr. Demszky Gábor, Dér Zsuzsanna, Donáth László, Ecsődi László, Érsek Zsolt, Dr. Faragó Péter, Farkas Imre, Fedor Vilmos, Fetser János, Filló Pál, Fogarasiné Deák Valéria, Földesi Zoltán, Frankné dr. Kovács Szilvia, Gál J. Zoltán, Dr. Gál Zoltán, Dr. Garai István Levente, Gazda László, Geberle Erzsébet, Dr. Gedei József, Dr. Gegesy Ferenc, Godó Lajos, Gőgös Zoltán, Szekeres Imre, Göndör István, Gulyás József, Gúr Nándor, Gusztos Péter, Gy. Németh Erzsébet, Gyárfás Ildikó, Dr. Gyenesei István, Gyula Ferencné, Hagyó Miklós, Dr. Hajdu Attila, Hajdu László, Halmai Gáborné, Dr. Hankó Faragó Miklós, Hárs Gábor, Dr. Havas Szófia, Herbály Imre, Dr. Hiller István, Horn Gábor, Horváth Csaba, Dr. Horváth Klára, Hunvald György, Dr. Ipkovich György, Iváncsik Imre, Dr. Jánosi György, Jauernik István, Dr. Józsa István, Juhász Ferenc, Juhász Gábor, Dr. Juhászné Lévai Katalin, Káli Sándor, Dr. Kálmán András, Dr. Kapolyi László, Kárpáti Tibor, Dr. Karsai József, Katanics Sándor, Dr. Katona Béla, Dr. Kékesi Tibor, Keleti György, Keller László, Kis Péter László, Kiss Ferenc, Kiss Péter, 1990-94, Dr. Kis Zoltán, Kocsi László, Dr. Kolber István, Kormos Dénes, Korózs Lajos, Koscsó Lajos, Kovács Kálmán, Kovács Tibor, Dr. Kozma József, Kőhegyi István, Dr. Kökény Mihály, Kránitz László, Laboda Gábor, Lakos Imre, Dr. Lamperth Mónika, Dr. Legény Zsolt, Lénárt László, Lombos István, Lukács Zoltán, Mandur László, Márfai Péter, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Dr. Mester László, Mohácsi József, Molnár Albert, Dr. Molnár Csaba, Molnár Gyula, Dr. Molnár Lajos, Molnár László, Molnár Zsolt, Nagy Imre, Nagy Jenő, Nagy László, Nyakó István, Nyul István, Oláh Lajos, Orosz Sándor, Paizs József, Pál Béla, Pál Tibor, Papp József, Perjési Klára, Podolák György, Puch László, Rába László, Rákóczy Attila István, Rónavölgyi Endréné, Rózsa Endre, Sándor István, Sándor Klára. Schiffer János, Schvarcz Tibor, Schwartz Béla, Simon Gábor, Simon Gábor, Sós Tamás, Steiner Pál, Suchman Tamás, Szabadkai Tamás, Szabados Ákos, Szabados József, Szabó Éva, Szabó György, Szabó Imre, Szabó Lajos, Szabóné Müller Timea, Szabó Vilmos, Szabó Zoltán, Szakács László, Szép Béla, Szili Katalin, Szirbik Imre, Szűcs Erika, Tasnádi Péter, Tóth András, László, János, Tóbiás József, Tompa Sándor, Tóth András, Bertalan, Tóth Gyula, Tóth István, Dr. Tóth József, Tóth József, Tóth Károly, Tóth Tiborné, Török Zsolt, Tukacs István, Ujhelyi István, Vadai Ágnes, Varga László, Varga Zoltán, Varju László, Vastagh Pál, Vécsi István, Végh Tibor, Velez Árpád, Velkey Gábor, Veres János, Veress József, Vidorné dr. Szabó Györgyi, Vitányi Iván, Vojnik Mária, Warvasovszky Tihamér, Wiener György, Winkfein Csaba, Zatykó János.
A legfőbb ügyész neve: Kovács Tamás.
Börtönbe velük!!

Galadhriel 2009.08.07. 17:55:41

@hozzánemértőkedő:
Kedves Hozzánemértő! Egyszó (szá) pontos abban, amit írtál: 2001.
Az eladósodás a 2001-es költségvetéssel kezdődött (az Orbán kormány ut. másfél éve). + Megyó száz napja, amit a Fidesz kevesellt.

Ez köz-ismert, kivéve Téged.

egysegelem 2009.08.07. 17:56:27

"Szavazataikkal támogatták az eladósodást:"

Nem latom a Fidesz frakcio nevsorat, akik szinten megszavaztak az osszes olyan pontot, ami tonkretette az orszagot, 2002-2006 kozott, nevezetesena 13. havi nyugdijat, minimalber adomentesseget, 50% kozszféra beremelest, afa csokkentest stb. Legkozelebb oket is sorold fel, koszi.

öreg büzész 2009.08.07. 18:28:11

@hozzánemértőkedő: Azért a magyar népet se hagyjuk ki amelyik örömmel szavazott rájuk mert tolták a pínzt a zsebibe, ja hogy hitelből hát istenem nem lehet minden tökéletes. És most is azért haragszik a nagyobbik fele mert nem hajlandók tolni a pínzt.

magichorze 2009.08.07. 18:49:53

@Galadhriel: még 1x: LaCsáék maguk mondták, hogy a 100 napos NEM fogja érdemben módosítani a 4-5 százalékra tervezett éves hiányt. Ennek ellenére azt mondom, a fidesz hibázott, hogy népszerűségi okok miatt megszavazta azt, viszont a felelősség a mindenkori kormányé, azért ők a felelős kormány. Egyébként ne tegyünk úgy, mintha csupán a 100 napos lenne az oka mindennek, az csupán az antré volt. Hogy egy dolgot mondjak: nézzük meg a közszolgálati dolgozói létszám alakulását az utóbbi 8 évben.

Zsoo 2009.08.07. 20:33:19

Francba, kitöröltem megint amit írtam..
nincs türelmem ehhez a pötyögéshez!

A lényeg. hogy aki írja ezt a blogot egy kommenista senki!
V.Misi szakember, te meg egy senki vagy!
Fizessük csak a zsidó világbanknak a kamatot életünk végéig!
Vége ennek a népnek!
Sötétség..

Zsoo 2009.08.07. 20:39:38

@EMU: Magadból indulsz k, ugye?
Nem kéne a magyarságot ennyire lenézni!
Fletó barátod már megmondta, hogy akinek nem tetszik, el lehet innen menni! Sajnos a nép egy részét sikeresen átverték, ezért tartunk most ott ahol tartunk. Kellett ehhez azért a rendszerváltás előtti 40 év is! A sajtó lenullázta az embereket szellemileg! Amúgy a magyar nép tehetséges és szorgalmas!
Én büszke vagyok a népemre! Az, hogy az emberek rá vannak kényszerítve a simliskedésre" nem az ő hibájuk, sajnos máshogy nem lehet élni, kár, hogy magadból indultál ki!
Magad minősítetted!

Zsoo 2009.08.07. 20:43:37

öreg büzész 2009.08.07. 16:07:00
@Magic Horse: Gonosz leszek, de az infláció ideiglenes felpörgetése volt a Bokros csomag legsikeresebb része, mert ez csökentette az ország fogyasztását anélkül,hogy nagyon komoly társadalmi viszhangja lett volna. Bár ő volt a "patás ördög", meg volt egy hallgatói tüntetés a tandíj ellen, de ennek ellenére 98-ban a Gyufáéknak simán esélyük lett volna az újravásztásra ha nem kezdenek el Bős- Nagymarosról dumálni, ami akkor még az utódpárt számára politikai tabunak számított. És ez a gonosz infláció a ciklus végére le is jött 10% környékére ahol Orbánék sikeres két éve alatt is beragadt. ""

Egyes fiam, leülhetsz!
Örülj az inflációnak, te szerencsés!
És örülj a 100. bokros-csomagnak is!
Ennek az országnak vége!

Zsoo 2009.08.07. 20:50:24

egysegelem 2009.08.07. 17:56:27
"Szavazataikkal támogatták az eladósodást:"

Nem latom a Fidesz frakcio nevsorat, akik szinten megszavaztak az osszes olyan pontot, ami tonkretette az orszagot, 2002-2006 kozott, nevezetesena 13. havi nyugdijat, minimalber adomentesseget, 50% kozszféra beremelest, afa csokkentest stb. Legkozelebb oket is sorold fel, koszi. ""

Szerintem nem ezért a pár kiadásért ment csődbe az ország, hanem mert ez volt a megrendelése a külföldi hatalomnak, amely az országot ténylegesen uralja!
És GYurcsányék tökéletesen szét is romboltak mindent, no nem is volt nehéz, gátlástalan, semmihez sem értő senkik!
Nem hinném, hogy magasak lennének a bérek ma Magyarországon!
A közgazdaségtan ennél milliószor bonyolultabb!
Úgy emlékszem, mintha az Orbán kormány idején,-a bokros csomag után-szépen felemelkedett a gazdaság, nem emlékszem rá, hogy sok ezer miliárd hitelt vettek volna fel, szándékosan nyomorba döntve az országot!

Zsoo 2009.08.07. 20:51:55

@Zsoo:1. A bokros csomag ellenére...
2. És kis betűvel:gyurcsány

6.Lenin 2009.08.07. 23:06:55

Hitel

Van 1 hosszútávú tervem,de a megvalósitáshoz nincs elég lové,felveszek hitelt és keményen dolgozom,aztán a nyereségből visszafizetem,ha nem tesznek keresztbe.

este szeretnék kártyázni,mert biztos vagyok benne,én csak nyerhetek,tévedtem,de megint kérek kölcsön,mert holnap tuti,nyerni fogok,megint tévedek,i tak dalej.
Még se jött be,de már eladtam a házam,bútort,mindent.Ne hagyjatok szarba fiúk,fizessetek,majd megadom.1x csak nyerni fogok,talán,kell,hogy bizzatok bennem!


süti beállítások módosítása