Fideszfigyelő

Az európai parlamenti választások estéjén a győztes párt vezetője, Orbán Viktor fölszólította a kormányt, hogy azonnal mondjon le. Mint kijelentette, „Ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot. Magyarország azt követeli a szocialistáktól, hogy vonják le végre a konzekvenciákat, és ne álljanak többé a változás útjába."

Gyakorlatilag semmi. Az ellenzéki képviselők egy része nem is vett részt, aki eljött, olykor azt sem tudta, milyen gombot nyom meg. A Bajnai-csomag kérlelhetetlen ellenzői közül a Fidesz és a KDNP frakciójából összesen húsz ellenzéki képviselő mulasztotta el megnyomni a nem gombot a szavazáskor. Tizenhat képviselő - köztük Orbán Viktor - távol maradt, négy ellenzéki politikus pedig igen gombot nyomva támogatta a kormány adócsomagját. Így szavaz egy mindenre elszánt, buktatni szándékozó ellenzék!

Répássy Róbert frakcióigazgató úgy nyilatkozott, mind a négy képviselő véletlenül nyomott rossz gombot, tudomása szerint Varga Mihály, Balogh József, Fehérvári Tamás és Kerényi János is mellényúlt. „Az ülésteremben nagy hangzavar van, tíz másodperces különbséggel jönnek a szavazások, ilyenkor előfordul, hogy egy képviselő téved, és mellényúl" - magyarázta az origo.hu-nak Répássy. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Bajnai-kormány a nagy hangzavar miatt van még mindig a helyén, az ellenzék képviselői emiatt tömegesen nyomtak rossz gombot, számosan hiányoztak közülük („hogy hol voltak, azt nem tudom" - Répássy, origo.hu), a kormánybuktatás továbbá azért nem sikerült, mert a jelenlévők közül sem nyomott mindenki gombot, akik meg nyomtak, többször is, rosszat.

Nyilván nem pechről van szó, hanem a Fidesz-vezérkar keserű felismeréséről: kimaradt a számításból a Jobbik politikai térnyerése. Egy őszi előrehozott választás esetleg azzal a nem várt eredménnyel zárulna, hogy a Jobbik lendülete megmarad, és akkora szeletet harapna ki a Fideszből, ami azt eredményezné, hogy Orbán Viktor pártja koalícióba kényszerülne velük.

A baloldalból többet már aligha tud kiharapni, ráadásul a választási vereség hosszú távon mégiscsak valamiféle együttműködésre kényszeríti a baloldalon maradt erőket, olyan rosszul még egyszer nem szerepelnek, mint egy hónapja. Orbánnak is ez volt a rémálma, a jobboldal túlnyerése. Arra azonban nem gondolt, hogy ezt a túlnyerést meg kell osztania egy szélsőséges erővel. Az ötvenhat százalék ugyanis első ránézésre meggyőző, nagy siker, de rettenetesen komplikálná a helyzetet, ha néhány hónapos baloldali rendeződés és további jobbikos térnyerés miatt ötven százalék alá kerülne. Ez egyáltalán nem kizárt. Az EP-választás nagy nyertese ilyenformán a választás nagy vesztese is, nem véletlen, hogy az eredmény kihirdetése után Orbán egyetlen idevágó kérdésre sem válaszolt, makacsul hajtogatta, hogy „ötvenhat százalékos siker esetén nem foglalkozunk alig tíz százalék fölötti párttal".

Dehogynem. A 2002-es és a 2006-os választási vereség után most megint egy nem várt kedvezőtlen forgatókönyv, amiből, meglehet, nem lesz semmi, de ezzel a gondolattal eddig nem kellett foglalkozni. Hogy azonban mindez komoly zavart okoz az ellenzék köreiben, ahhoz egyértelmű adaléknak látszik a hétfői szavazás: ha egy párt kormányt akar buktatni, és kormányt is tudna buktatni, akkor nem lehet hangzavarra hivatkozva összevissza nyomni a szavazógombot, különösképpen egy olyan frakcióban, ahol a fegyelem mindig is alapkérdés volt.

Nagyon valószínű, hogy a belpolitikai, ezen belül a pártpolitikai helyzetet egyszerűen tévesen értelmezték. Amúgy sem tudom belátni, hogyan lehet nagy stratégának tartani olyan pártelnököt, aki nyerő helyzetből kétszer egymás után veszíteni képes, de most megint komoly zavar mutatkozik. A stratéga annyira figyelt baloldali ellenfeleire, olyan erősen várta balról az ellenakciót, hogy amikor jobbra nézett, belefejelt egy nagy pofonba. Legrosszabb álmaiban sem gondolta ugyanis, hogy onnét is kaphat.

Az első reagálás - a Jobbik megerősödésével a Fidesz végre igazi jobbközép párt lett - nyilvánvalóan rossz, részben, mert nem is volt tervezett, másfelől pedig a Fidesz kommunikációja hagyományosan egy irányban működik: a leglecsupaszítottabb kommunistázásról van szó, ami azonban máris nem működik olyan hatékonyan, ha ugyanabból az irányból mások még hevesebben kommunistáznak. Továbbá - ez a legnagyobb baj - most már végre valamit kell mondani a szélsőjobbról is, az pedig nehéz. Kétfelé kell tárgyalni, és ez gyengíti az alapkommunikációt. A Jobbik nevű párttal normális esetben egyet lehet tenni: a leghatározottabban elhatárolódni, amit azonban Orbán még akkor sem tett meg, amikor a szélsőjobb a mostaninál sokkal gyengébb volt. Ez pedig, választás előtt néhány hónappal, már túlságosan kockázatos. Orbán számára ez a helyzet túl bonyolult. Bármit mond, nem tudhatja, hogy mi miként hat. A helyzetéből fakadóan elhatárolódni nem tud, minden egyéb megnyilvánulás hatása kiszámíthatatlan, és elgondolkodtathatja a valóban középen állókat. Nem véletlenül nyilatkozta hetekkel ezelőtt, hogy már alig várja a kormányzást, szeretett volna minél hamarabb és minél kevesebb meglepő fordulat nélkül belefolyni a tavaszi választásokba, de ez már nem sikerült.

Mit tesz ebben a helyzetben a Fidesz?

A párt most arról vitatkozik, hova ül Bokros Lajos Brüsszelben.

Ez természetesen a Fidesz keserű helyzetén nem változtat, de legalább nem kell róla beszélni. A párt vezető erői és vezető lapjai aggódva figyelik, hogy Bokros Lajos elfogadta David Cameron meghívását, és beül az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű frakcióba. Ez a tömörülés egyfelől bírálja a lisszaboni szerződést, másfelől programja a kicsiny államról, a kevés bürokráciáról, a tisztakezűség helyreállításáról, valamint a szabad kereskedelem és vállalkozás megteremtéséről szól. A frakcióban britek, a többségében igen nehezen viselhető lengyel konzervatívok, jobboldali lett és holland ül, valamint Topolánek. Bokros már Cameron meghívása után többször is kijelentette, hogy bár nem mindenben ért egyet a lisszaboni szerződéssel, ő is aláírná. A Fidesz vezetőinek elborzadása amúgy természetesen álságos elborzadás, hiszen nyilván olvasták Cameron kifakadását, amikor a rasszista Brit Nemzeti Párt két mandátumot szerzett tagját „fasiszta disznóknak" nevezte, de ezt nem említik. Ezzel szemben az aggódó kifakadóknak mintha elakadt volna a hangjuk, amikor a Jobbik listavezetője „metszett farkincákról" beszélt, és mindannyiszor torkukon akad a szó, amikor a saját soraikban ülő képviselőnő gyújtó hangú beszédet mond szélsőjobboldali rendezvényeken.

Ezek ismeretében értékelendő az aggódó hang.