Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Fideszfigyelő - 12 ügy, amivel a Fidesz darálja a Jobbikot

2010.03.16. 02:23 - eroica

Címkék: jobbik vona gábor

https://m.blog.hu/fr/fricska/image/kolbasz.jpgMost látszik igazán mennyivel keményebben léphett volna fel a Fidesz a „még nemzetibb” jobbal szemben. Ugyanis az erősen kézben tartott Fidesz -s ajtó az utóbbi hetekben úgy neki tudott menni a Jobbiknak, mintha azt maga Gyurcsány „a hibás” Ferenc vezetné. (Ettől még megmarad a Fidesznek felelőssége a Jobbik kialakulásában és megerősödésében az évekig nyomott radikális szövegekkel, a többéves de facto együttműködéssel, a polgári körökkel és az akaratlanul is átadott kampányismeretekkel.)

Úgy tűnik, a Fidesz mindezt nem a szélsőjobb felismert veszélyei miatt kezdte el. Hanem - ahogy Orbán mondta, illetve a publicistájuk is írta - a Jobbikot komolyabb ellenfélnek látják az MSZP-nél. (Az biztos, hogy a Jobbik a Fidesz szavazótáborára komolyabb veszélyt jelent, ezért szólított fel  Orbán ünnepi beszédében arra, hogy a jobboldaliak ne osszák meg szavazatukat).

A Magyar Hírlap is Jobbik-ellenes lett. A közismerten Orbán-rajongó Széles Gábor nemrég  ezt személyes interjúval is megerősítette. Két és fél év után végre ő vette elő észrevehetően a jobboldalon azt az érvet, hogy a Jobbik a Magyar Gárdaával létrehozásával a náci és kommunista pártokhoz hasonló pártmilíciát hozott létre. A 10-20 millió orosz letelepítésének vádját megfogalmazó Bayer cikkről írtunk már. (A Magyar Hírlap és Bayer alpári hangvétele persze elég sokat tett a szélsőjobb megerősödéséért. Bayertől a legemlékezetesebb az volt, amikor az '56-os halálraítéltet hazaárulózta le és ajánlotta: örüljön, hogy nem lóg lámpavason). 

A Fidesz az egypárti kétharmados többség szükségességével is érvel a Jobbik ellen

A Jobbik oroszbarátságának gyanusságáról a Hetiválasz után már mások is beszélnek. Beszámoltunk Mráz Ágoston Sámuel főként Jobbik-ellenes lakossági fórumáról is. (A fideszesNézőpont intézet "elemzője" többek között azzal "érvelt", hogy "a Jobbik a nemzeti érdek ellen van, mert ... Orbán Viktor ellen is van".)

A Hetiválasz címlapján pedig Makovecz Imre egy hihető történettel kérdőjelezte meg Vona Gábor szavahihetőségét. Egy az építész szervezte tüntetésen Vona megígérte neki, hogy nem mond beszédet, majd a távozásakor mégis tartott.

A Fidesz 2009-es kampányvideójának készítője egy nagyon kemény videóban mutatta be, hogy Vona Gábor miként kerüli a választ a jobbikos ingatlanmaffiózót illető kérdésre.

Egy fideszes-blogger nemrég egy új blogot indított a Jobbikról szóló, igen kemény tényfeltáró cikkekkel.

A Mandiner blog jól elmagyarázta, hogy mennyire földtől elrugaszkodott dolog, hogy Vona Gábor egymillió munkahelyet ígér a mezőgazdaságban, amely ma 186 ezer embert is nehezen tart el. (Sajnos azonban a Fideszben is van olyan főagráros, aki megígérte az egymilliót).

A legkeményebb azonban a Mandiner március 15-i videója volt, amely bemutatta a Jobbikra legjellemzőbb szubkultúrát. A beszólogatós, délvidékit is lezsidózó nemzeti "úr", ugyanis egyből megy az "ávéhás sünnek" jelententgetni, amint 'báncsák' szegénykét.

Annak érdekében, hogy ne csak "kiragadott" példák bizonyítsák egy kis empirikusabb kutatást végeztem.

A Hetiválasz.hu mindössze egyheti termése a Jobbik-égetéséből:

1. Témán tartják, hogy a Jobbik cserbenhagyott szabadságharcosát Budaházy Györgyöt: "Egymásnak estek Budaházy és a Jobbik aktivistái".

2. Jogosan gúnyolják a Jobbikos-média lakáj-stílusát, ahol egy beszámoló Vona Gábor lakossági fórumáról akár egy Kádár János-gyárlátogatásról is szólhatna: Hüphüphüp, barbatrükk: Vona Gáborból Kádár János.

3. Sokat sejtető cím a rágalmazással miatt bíróság elé kerülő jobbikos képviselőjelöltről: Felfüggesztették egy jobbikos mentelmi jogát.

4. Elkezdtek arról írni, hogy mennyire ciki, hogy a Jobbikos hatalomátvétel óta nem lehet kommentálni a barikad.hu-t (a kuruc.infót pedig sosem lehetett): Pszt! Ha Jobbikos, MDF-es vagy, akkor pofa be!

5. A március 15-i Jobbik gyűlésről tudósítva gondosan emlékeztetnek a Jobbik randalírozó "forradalmár" kapcsolataira. Leírják, hogy gyűjtés volt a 2006. október 23-án tankot elkötő "forradalmár" számára. Az cím pedig az Orbánt kedvelő radikálisokat tántorítja el a Jobbiktől: Morvai Krisztina megfenyegette Orbánékat: fiúk, felelni fogtok!

Itt volt már az ideje a Fidesz fellépésének

A Fidesz tehát tekintélyes támogatóin, "elemző" intézetén és médiáján keresztül most nagyon ügyesen égeti a Jobbikot (van, akit nem könnyű). Az MSZP a rendőrség létszámnövelésével és a büntetési tételek szigorításával már megpróbálta javítani a Jobbik témájául szolgáló vidéki közbiztonságo helyzetét. Azonban mind az MSZP-nek, mind a baloldali sajtónak van mit tanulnia abból, hogy miként lehet a szélsőjobb rossz arcát hatékonyan bemutatni.

A Fidesznek meg nem kellett volna ezzel hét évet várnia.

Frissítés: A nem fideszes média is komoly fegyvertényt ért el. A Képviselőfunky fergeteges képekkel buktatta le a Jobbik álszent szóvivőjét, aki korábban jobbikosként a fideszes Lánchíd-rádióban dolgozott. Tóta W. tanulságos kommentárja az esetről.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr621842982

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budaházy: nem mártír, martalóc! 2010.03.26. 09:22:43

Se jó demokrácia, se erős gazdaság. Ha nem erősítjük meg a rendszer legitimációját, Budaházy Györgyből hamarosan tényleg mártír lesz. Tegnap este az RTL Klub Akták című műsora bemutatta azokat a hangfelvételeket, amelyek alapján a Magyarok Nyilai nev...

Trackback: Üdv a klubban 2010.03.16. 09:39:55

Nem tudom nem némi csendes kárörvendéssel nézni azoknak a jobboldali újságíróknak a védekezését, akik a Jobbikkal szemben indított egészpályás letámadás után szokatlan szituációban találták magukat: ők, a nemzeti újságírás felkent papjai egyik napról a...

Trackback: Jobbik: a két pofon kiosztva 2010.03.16. 09:07:11

Vona Gáborék most méretnek meg először. Kiderül, hogy valódi politikai erő-e a Jobbik, vagy csak szerencsés hullámlovas. (Fotó: jobbik.hu) A múlt héten új időszámítás kezdődött a Jobbik életében. Elkezdték őket komolyan venni. Ott kezdték el a pártot...

Trackback: Durvul a belharc a jobboldalon 2010.03.16. 06:20:43

Bayer Zsolt megvádolta Vona Gábort 10-20 millió orosz letelepítésével - ezzel a cikkel teljessé vált a háború a Fidesz és a Jobbik között. (Korábban még csak egymás korrupciós történeteit emlegették). Vona "védelmében" Pörzse Sándor szállt cs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.03.16. 08:23:16

Nem fog meglepetésként érni senkit sem ha Viktor eltünteti a konkurenciát. Max 2 év és a Jobbik csak történelem lesz...

sanyisanyi 2010.03.16. 08:37:40

Na mi van, ma csak Jobbik ellenes posztok mehetnek ki?

KEZDTEK FÉLNI FIÚK? :D

Vajon a bűnözőkkel miért nem foglalkoztok egyszer sem?
Köztük azokkal akik a parlamentben lopják a pénzünket évek óta?
Akik bizony-bizony a soraitokban is ott ülnek.

Nehogy majd ők égessenek le titeket!! Mert előbb-utóbb ki fognak derülni a mocskosságok. Valaki meg fogja unni a kéz-kezet mos trükköt, sé, és az lesz csak az égés.

stratez 2010.03.16. 08:45:54

Na, hogy csak ércsük: a fidesz idáig a keblén melengette a jobbikos kígyót, most meg kígyót-békát kiabál rá, hogy a kígyós hasonlatnál maradjunk. Ki érti ezt? Szerencsére itt van nekünk ez a világítótorony a sötét fideszes éjszakában, amelyik segít eligazodni a választások előtt néhány nappal: a fideszfigyelő. Köszönjük szépen...

k.o._laci 2010.03.16. 08:51:03

Ez elég vérszegényre sikeredett ez a cikk Nem kell annyit aggódni, a Jobbik vagy saját magát fogja elintézni vagy egy parlamenti párt szintjére idomul. Csak kitartás, ezekkel a "botrányokkal" meg ne égessétek már magatokat. Én is tudom fogatlan nyugdíjast mutogatni MSZP gyűlésről, hogy a Barikadot nem lehet kommentelni, hát nem is tudom mekkora bűn ez vagy mit jelent a választások tükrében. Érdekes most hirtelen mindenki a Fidesz, Bayer, Széles golyóit polírozza hogy mekkora királyok mert nekimennek a Jobbiknak, ha nem lenne Jobbik akkor meg ők lennének a főnácivezérek. Amikor a Fidesz együttműködött a Jobbikkal még szó sem volt Gárdáról, utcai tüntetésekről ergo ennyi erővel egy párt se nevelhet maga mellett ifjúsági szervezeteket, mert mi van ha valamelyik kinövi a szerepét egyszer. Annyira nevetséges katyvasz ez az egész szánalomhadjárat, inkább a Nokiás dobozokkal meg a kopogtatóval foglalkozzon mindenki.

hidrogén · http://hidrogen.blog.hu 2010.03.16. 09:01:48

Mitől nemzetvédő az, aki nem lép fel a nemzetellenes rágcsálók ellen?

(pl.: testvérpártja a Likud kollektív felelősségű gázai mészáros...)

Mi kell nektek az ébredéshez? Mint Gázában költözzön a júdeai népfront a házatokba? (persze úgy, hogy hivatalosan banktól megveszi a követelést)

Bitang Inas 2010.03.16. 09:16:07

@stratez: a fidesz idáig a keblén melengette a jobbikos kígyót, "
m@rhaság...

hááááát 2010.03.16. 09:23:05

"Na mi van, ma csak Jobbik ellenes posztok mehetnek ki?"

Az miért ellenes ha tényeket közölnek?
Több évig az MSZP volt toppon.Most a jobbik.Ők az aktuális anyag.

Publius Decius Mus 2010.03.16. 09:38:57

eroica: Te csak most kezded érteni a politika legegyszerűbb összefüggéseit, de az előrehaladás dícséretes.

Nyíladozik az értelmed, azonban a lényeges összefüggésig, az MSZP-Jobbik tengelyig még nem jutottál el. Ha lesz benned elég bátorság, higgadtság és cinizmus, megtaálod a fő "Vonalat" az események mögött.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.16. 09:43:22

Elég sajnálatos, hogy taktikai megfontolásokon kívül más még most se veszi rá a a FIDESZ-t a szélsőjobboldaltól való távolságtartásra, de örvendetes, hogy legalább ez rávette...

kishusom 2010.03.16. 09:44:30

Előre bocsájtom, hogy nem vagyok jobbikos, de néha belenézek a Jobbik internetes lapjaiba. (a másik két párt közszerepléseivel mindent elmondott magáról)

Nekem úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak könnyű dolga volt annak idején a MIÉP-pel, meg a kisgazdákkal, egyik sem volt igazán erős támogatottságú párt, erős vezetőkkel. Az MDF sokáig ellenállt, de mára sikerült őket is bedarálni. Az örök ellenségről az SZDSZ-ről nem is beszélve. Az MSZP most meggyengült, de még nem esett szét.

A Jobbik viszont olyan (sajnos valós) emberi igények mentén politizál, amelyet eddig egyik párt sem vállalt fel, ráadásul a vezetőjük évekig Orbán Viktorral volt egy polgári körben. Nekem űgy tűnik, hogy hasonló karakterűek, és Vona ráadásul Orbántól leste-tanulta el a politizálás csínját-bínját. Úgyhogy szerintem nem hiába tart Orbán Vonától, őket nem fogja tudni bedarálni, ráadásul ha megpróbálja, saját táborából fog veszíteni!

sashimi 2010.03.16. 09:58:17

Kivalo elemzes. Gratula.

odishon 2010.03.16. 10:26:22

"Többször írtunk arról, hogy a Fidesznek mekkora felelőssége volt a Jobbik kialakulásában.."

Eroica: Arról is ejthettetek volna pár szót, hogy az mszp-szdsz-nek mekkora felelősége volt a jobbik kialakulásában.

Talán, ha nem baszták volna tönkre a gazdaságot, és ha nem nőtt volna duplájára a munkanélküliek száma Magyarországon (2002: 5,9%, 2010: 10,3%), vagy két és félszeresére az államadósság (2002: 8400 milliárd Ft, 2010: 20420 milliárd Ft), akkor talán nem lenne ma ilyen erős a szélsőjobb.

Ehhez még hozzávehetjük., hogy gyakorlatilag minden hétre jut egy korrupciós botrány, egy mocskos hazugság, kiderül egy kis mutyi, bkv-ügy, sukoró stb. stb. - miközben óriási adóterhek és megszorítások bénítják a magyar lakosságot és persze a vállalkozókat. Magyarországon 2012-ben minden harmadik ember szegénységben él. És ez kurvára az elmúlt 8 év szar kormányzásának a hibája.

A szélsőséges(en rossz) kormányzás pedig megszüli szélsőséges(en rossz) válaszreakciót is, vagyis a jobbikot.

Én tiszta szívemből szánok minden ostoba szerencsétlent, aki bedől Vonáék turulos, übermagyaros, félnáci szövegeinek – de megértem őket. Megértem, hogy az emberek olyan végtelenül kiábrándultak lettek az elmúlt 8 év alatt, hogy kínjukban már ilyen lófaszjóska jobbikosoktól várják a „haza megmentését”.

odishon 2010.03.16. 10:46:05

"Azonban mind az MSZP-nek, mind a baloldali sajtónak van mit tanulnia abból, hogy miként lehet a szélsőjobb rossz arcát hatékonyan bemutatni."

Ez meg a cikk másik óriási baromsága, ami elárulja, mennyire a) naiv b) elfogult a poszt írója.

Egyetlen párt van ma magyarországon, amelyiknek érdekében áll a jobbik létezése, és megerősödése, vegyük már észre. És ez az mszp. Ez a jó öreg szalámi-taktika, ami minden komcsinak ill. exkomcsinak a vérében van. Ez már egyszer nagyon bevált a 40-es évek végén.

A cél: legyen minél töredezettebb a jobboldal, annál könnyebb őket szétverni. És persze legyen fasisztaveszély, mert akkor már lehet mire mutogatni (és lehet mivel elterelni a figyelmet a szar kormányzásról) és rögtön van egy jól körülhatárolható ellenségkép is, amit ügyesen össze lehet mosni a fidesszel. És lehet demokratikus chartázni, meg a szólásszabadságot durván korlátozó törvényeket hozni, beparáztatni minden zsidót, meleget, cigányt és a náciktól irtózó minden szavazópolgárt, és ezután már csak be kell úgy állítani kis pártunkat, az mszp-t, mint ami az egyetlen mentsvára a demokratikus gondolkozású embereknek.

Ez az cél, és erre a feladatra hozták létre a jobbikot is.

Szerintetek ugyan honnan lenne pénze a jobbiknak napilapra, kampányra, rendezvényekre? A fidesztől, mi? Meg az önkéntes felajánlóktól..

odishon 2010.03.16. 10:46:54

2Magyarországon 2012-ben minden harmadik ember szegénységben él." Bocsánat: 2010-ben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.16. 11:01:16

az a baj, h mindent feltétlenül elhiszel amit írtá
pl én nem hiszem, amíg nica rőla felvétel, h morvai orbánékat megfenyegette

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.16. 11:13:27

@kishusom: "Orbán Viktornak könnyű dolga volt annak idején a MIÉP-pel, meg a kisgazdákkal, egyik sem volt igazán erős támogatottságú párt, erős vezetőkkel."

Nem volt támogatottságuk? 1998-ban mind a MIÉP, mind a Kisgazda Párt önállóan jutott be a Parlamentbe, sőt, a kisgazdák nem is küszübb környéki eredménnyel. Mégsőtebb: 96-ban a kisgazdáké volt az ország legnépszerűbb pártja!

Persze mindez arra is bizonyíték, hogy a széslőségesek mindig válsághelyzetben erősödnek meg, és ha konszolidálódik a helyzet, már kevesebben vevők a radikalizmusukra. Ez intő jel lehet a Jobbik számára...

kuruckergeto 2010.03.16. 12:58:14

Jól hallom, hogy az a "szimpatikus" csuklyás fiatalember a film végén meg akarja b@szni az elfogott srácot!
És még ezek mernek tiltakozni a melegfelvonuláson? Neki is helye lenne az egyik kamionon!!

Kalmár 2010.03.16. 15:34:09

@odishon: Azt hiszem mindennel egyetértek.
Kiegészítve azzal, hogy a háború utáni Németországban a jó kormányzás és a fejlődő gazdaság simán eltüntette a közéletből a Hitler mániát.
Azért ne feledjük, hogy a Német nép körében igen népszerű volt. Szóval ha jól mennek a dolgok senki nem vergődik.
Ezek után simán a Fidesz nyakába varrni a jobbik népszerűségét hazug húzás.

kuruckergeto 2010.03.16. 15:48:26

Azért azt se felejtsük el, hogy ki mondta azt az embereknek, hogy majd szól ha együtt kell mozdulni, aztán nem szólt...
Ki vitte ki az embereket az utcára aztán hagyta ott Őket!
Hát csoda az hogy a vezér nélkül az utcán felejtett emberek élére odaáll néhány fasiszta akik nem szégyenlősek kimondani az indulj vezérszót.
Kivóna Gábor is pógári körösként kezdte a Viktor csávó mellett, de hamar elunta magát és önnállósodott, de akkor már kilépett a fidesztávirányító hatáskörzetéből és megtámagja még a létrehozóját is!

kuruckergeto 2010.03.16. 15:51:45

Az a nőszemély pedig akinek az avatarom a szájába vizel, szerintem nem a Viktor szüleménye, Ő tisztán csak egy háborodott elme, aki szemmel láthatóan orvosi kezelésre szorul.

Hutyibetyár 2010.03.22. 09:47:23

@odishon:
Az első hozzászólásod tökéletesen fogalmaz. A szélsőjobb egy tüneteggyüttese a beteg gazdatestnek. Itt pont Kalmárnak van igaza. Azzal lehet a tüneteket eltüntetni, hogy megtaláljuk a gyógyírt a betegségre, nem pedig azzal, hogy ajvékolunk miatta. Mondjuk én azzal nem értek egyet, hogy az MSZP pénzeli a Jobbikot a háttérben, ez egy a sok elterjedt téveszmének. A Jobbiknak arab kapcsolatai vannak (Kuruc infoson folyamatosan fordít - ferdít - Kucuf vagy Juszuf vagy nem tom ki), és abban is van valami, hogy Orbán utcai politizálásából nőtte ki magát a Jobbik. Sajnos. Ez ezzel jár.
Viszont arra jó volt a Jobbik, hogy kiszippantsa a csőcseléket a Fideszből végre. Eltűnt az összes árpádsávos provokatőr lumpenproli és futbalhuligán a Fidesz gyűlésekről. Végre nem kell nekik megfelelni és lehet Európaian politizálnia Viktoréknak, ahogy az joboldali EU parlamenti frakció megkivánja. Ez így is van rendjén.
Félnyilasok most erősek, mert jogos problémákat feszegetnek, valószínűleg meg is maradnak egy pár évig még a parlamentben, a híveik is örülhetnek, hogy végre lehet önfeledten zsidózni, cigányozni, komcsizni, buzizni, sünözni, stb., de hogy az embereknek ettől nem lesz több vagy jobb az biztos, úgyhogy a kemény mag körül hamar le fog morzsolódni a megvezetett átlagjobbikszavazó tábor...

pakesz (törölt) 2010.04.03. 21:52:49

@Hutyibetyár: "Eltűnt az összes árpádsávos provokatőr lumpenproli és futbalhuligán a Fidesz gyűlésekről. Végre nem kell nekik megfelelni és lehet Európaian politizálnia Viktoréknak, ahogy az joboldali EU parlamenti frakció megkivánja."

hajjjajjjj!!!
ha ez igaz lenne!!!
szep lenne, de a kemeny valosag az az hogy Viktorka azert lett europeer mert mar ott van es nyerni fog...
es ha uralkodni fog, akkor nem tudja azokat a hatalmas nagy baromsagokat megcsinalni amit meg ellenzekikent elvart volna

amugy az utcai politizalashoz kapcsolodoan, Viktorka meg fogja majd osszel erdemelni a jobbikos csurhenek a randalirozasat elvegre o adta meg anno ala a lovat, csak akkro meg barat volt most meg mar ellenseg
amugy a csocselek koszoni szepen jol van, avos sunok lesznek fel ev mulva is a rendorok, kukakat is borogatni fognak, ugyanazt teszik mint 2006 oszen, csak most Viktorkanak nem fog tecceni :)


süti beállítások módosítása