Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Oszkár nem járt Edelényben?

2009.10.31. 12:50 - eroica

Molnár "gumikalapács" Oszkár érdekes kijelentéseivel komoly vihart kavar, ám egyi másik megnyilatkozása arra mutat, hogy városa ügyeit sem ismeri.

A bel- és külpolitikai stratéga nemrég így elmélkedett: „Mi a fene előnyünk származott nekünk eddig abból, hogy az unió tagjai vagyunk? Mert én nem tudok ilyen előnyt. Hátrányt tudok, de előnyt nem tudok.”

(A videót köszönjük a Demokratikus Hálózatnak).

Hagyjuk most az olyan bonyolult összefüggéseket, mint hogy egyforma szabályozás, értékközösség előnye. Ezhhez valóban kell némi gazdasági ismeret vagy elvontabb gondolkodás. Mondhatjuk azt is, hogy Magyarország - ebben az uniós költségvetési ciklusban - durván négyszer annyit  kap, mint amennyit befizet. De hagyjuk most ezt, mert Oszkárról a Fidesz megmondta, hogy helyi ügy.
 
Maradjunk hát helyben Edelényben, van itt is egynéhány, uniós támogatással megvalósuló  fejlesztés, amiről a mi Oszkárunk láthatóan nem tud. -- Emlékszünk, Oszkár a gumikalapács ügyben olyanokat mondott a szomszéd falvakról, amit az ottani polgármesterek (no meg az önkormányzati adatok) cáfoltak. Az edelényi polgármester most nem nem fog cáfolni, lássuk hát az adatokat. (Aki nem szeret sokat lapozni, annak összesítem: 38 darab, durván 2-2,5 milliárd forint értékben.) (forrás:nfu.hu)
 
 
 
 
Pályázó neve Megítélt összeg
Projekt megnevezése
Edelény Város Önkormányzata 229 557 782 Ft
Az edelényi Izsó Miklós Gimnázium és Szakképző iskola korszerűsítése és bővítése
Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 1 853 983 103 Ft
Kastélysziget Kulturális-Turisztikai Központ Edelény - A Cserehát és a Galyaság turisztikai fejlesztése az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély vonzerejének fejlesztése révén

ASZFALT ROAD 71 Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

36 872 000 Ft

Technológiai fejlesztés az Aszfalt-Road Kft-nél

BHB-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

23 800 000 Ft

Kivetítő táblák beszerzése a BHB-Trade Kft.-nél

Bódva-Coop Kereskedelmi Zrt.

6 047 950 Ft

Integrált vállalatirányítási rendszer bevezetése a Bódva-Coop Zrt-nél a hatékonyabb működés érdekében

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal

28 710 332 Ft

Edelényi Fogyatékosok Otthona utólagos akadálymentesítésének megvalósítása

CSEHIFARM Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

36 859 000 Ft

Gépbeszerzés a Csehifarm Bt-nél.

ECLIPSE PRINT Kereskedelmi Kft.

150 000 001 Ft

A hátrányos helyzetű Edelényi kistérségben található nyomda működésének hosszú távú megalapozása technológiaváltással - új ofszetgép beszerzése és a display üzletág fejlesztése gépberuházással

   
 
   
 
   
 
   
 

ELV-OIL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

21 658 420 Ft

Kúttechnológiai fejlesztés az Elv-Oil Kft telephelyén.

Esélyteremtő Szolgáltató Központ Oktatási Egyesület

19 715 700 Ft

Az edelényi halmozottan hátrányos helyzetű diákok kompetencia, ill. kompetencia fejlesztése.

FEFA Fakereskedelmi és Termeltető Kft.

24 373 330 Ft

Technológiai korszerűsítés a FEFA Kft-nél

FREKVENCIA 2000 Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

15 055 000 Ft

A Frekvencia 2000 Kft. komplex beruházása Edelényben

GEOBARV Földmérési és Térképészeti Kft.

5 799 640 Ft

Technológiai fejlesztés a Geobarv Kft-nél

Grilgép Közmű- és Útépítő Kft.

21 361 970 Ft

Technológiakorszerűsítés a Grilgép Kft.-nél

Holocén Természetvédelmi Egyesület

3 427 125 Ft

Tudatos vásárlói és fogyasztói magatartás kialakításán keresztül a lakossági hulladék csökkentése halmozottan hátrányos helyzetű térségekben (Encs, Edelény)

HORIZONT NYÍLÁSZÁRÓ Termeltető, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

19 999 930 Ft

Korszerű gépek beszerzése a HORIZONT NYÍLÁSZÁRÓ Kft. jövedelemtermelő és kapacitásbővítő képességének növelése érdekében

Juhász Pál András egyéni vállalkozó

7 959 000 Ft

Műanyag újrahasznosítás és feldolgozás technológiai fejlesztéssel

LINGA Élelmiszeripari Kft.

38 718 000 Ft

Édesipari üzem technológiai fejlesztése Edelényben

 

 

Pályázó neve

Megítélt összeg

Projekt megnevezése

LINGA Élelmiszeripari Kft.

19 870 000 Ft

Vállalati informatikai rendszer fejlesztése a Linga Kft.-nél

MÉDA-STAR Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

32 076 000 Ft

Komplex beruházás a MÉDA-STAR Kft. edelényi telephelyén

MIDDLE COURSE Fuvarozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

14 219 454 Ft

Kotró-rakodógép beszerzése a Middle Course Kft-nél

Műemlékek Nemzeti Gondnoksága

9 665 000 Ft

Az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély parkjának rekonstrukciója, I. ütem A Bódva-folyó Kastély-sziget körüli holtágának revitalizációja

   
 

Nagy Ragályi Tamás egyéni vállalkozó

8 430 156 Ft

Kiskereskedelmi tevékenység fejlesztése targoncabeszerzésen keresztül Nagy Ragályi Tamás egyéni vállalkozónál

PROFIN PROFESSIONAL Projekt- és Vállalkozásfejlesztési, Finanszírozás-szervezési és Innovációs Tanácsadó Kft.

20 000 000 Ft

Új vállalkozási profil bevezetése a PROFIN PROFESSIONAL Kft-nél

PROFIN PROFESSIONAL Projekt- és Vállalkozásfejlesztési, Finanszírozás-szervezési és Innovációs Tanácsadó Kft.

24 033 375 Ft

Műszaki-technológiai fejlesztés a Profin Professional Kft-nél

REX ÚT 2000 Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

26 477 000 Ft

A REX ÚT 2000 Kft. technológiai fejlesztése eszközbeszerzéssel

Svedala Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

50 000 000 Ft

Csúcstechnológiát képviselő KAWASAKI homlokrakodó gépek beszerzése a Svedala Hungary Kft.- nél.

Tárnoki Kőtörő Újrahasznosító és Kereskedelmi Kft.

34 785 381 Ft

A Tárnoki Kőtörő Kft. jövedelemtermelő képességének növelése technológiai fejlesztésen keresztül.

"TOTÁL TRÉNING" Oktatási Kft.

23 957 672 Ft

A Totál Tréning Kft. technológia fejlesztése Edelényben

"TRAVEL TOURIST" Fuvartőzsde Korlátolt Felelősségű Társaság

18 109 446 Ft

Munkahelymegőrző támogatás képzéssel kombinálva a "TRAVEL TOURIST Kft.-nél

TRIXON-B Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

9 068 319 Ft

Trixon-B Kft vizsgaállomásának és szerelőműhelyének technológia fejlesztése

TVP Televíziós és videó műsorokat gyártó Kft.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr611487112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása