Orbán egy hétköznapi, háztartási hasonlattal élt a legutóbbi kongresszuson. Ennek kapcsán Megyesi Gusztáv nemcsak a nejloningekről elmélkedik. Bár a néha össze-vissza beszélő Orbánnak itt is sikerült alkotnia.

Nejloningben

Összementek a szocik, mint nejloning a mosógépben - mondotta az ellenfél nélkül maradt pártvezér a legutóbbi összejövetelén, s egyetlen dolog fáj ebben a kijelentésben, ám az nagyon: a nejloning. Hogy a nejloning összemegy a mosógépben. Hát pedig ez nem így van: a nejloning egyáltalán nem megy össze a mosógépben, sőt sehol se megy össze, még ha dézsával öntik is rá a forró vizet, a poliamidnak nem tulajdonsága ez, pláne ing formájában. Össze a pamut, meg a lenvászon szokott menni, de olyannyira, hogy annak idején az újonnan kapott farmergatyát, vászonnadrágot illett is beavatni viselés előtt, azaz mesterségesen előidézni, hogy veszítsen hosszából, széltéből, a gyapjúról nem is szólva, ami viszont mosógépben, mosóporos, forró vízben labdányira bír zsugorodni; magam egyszer mosodai alkalmazottként 75 kg gyapjú jégeralsóból csináltam mulatságos kis labdákat; nem véletlenül nem vagyok azóta mosodai alkalmazott.

Fontos ez?

Hogyne volna fontos, sőt csak ez a fontos, az ördög a részletekben rejtezik. Ki a fene fog már emlékezni öt vagy tíz év múlva, hogy mit mondott amúgy a vezér, a nejloning viszont megmarad. Mint jellemző, sőt leginkább jellemző motívum a győztesek idejéből. Nem arról van szó, hogy egy huszonegyedik századi embernek, pláne rétornak kutya kötelessége volna alapvető ismeretekkel rendelkeznie legalább arról, amiről beszél, ez esetben rövid kitérőt tennie arra vonatkozólag, hogy a poliamid hexametiléndiamin és adipinsav-molekulából jön létre, nagyjából anynyira bonyolultan, mint egy szoci fantomalapszervezet, mert hiszen a huszonegyedik század rétorának immáron teljesen tudatlannak, taplónak kell lennie, akkor imádja őt igazán a közönség, hanem, hogy ennek a nejloningnek célja volt. Mégpedig az, hogy szellemesen, elmésen, mégis hétköznapi egyszerűséggel demonstrálja a híveknek a szocik jól megérdemelt, kozmikus méretű vereségét; az ilyenre a nép köréből vett szólások kitűnően megfelelnek.

Szóláson ugyebár azt értenénk, hogy a tömegek valamit megfigyeltek, s annak az igazsága aztán a nép ajakán tömör és szellemes formában széles körben megjelenik, tehát valami kifejezőt, lényegre mutatót hordoz. A baj csak az, hogy a nép körében ilyen nejloninges szólás nincsen, példának okáért azért sem, mert azon túl, hogy ami nem létezik, azt nem lehet megfigyelni, a nép, noha egy időben kifejezetten nejloningben raboskodott a kommunizmus igája alatt, annyira mégse utálta meg a nejloninget, hogy nem létező tulajdonságokkal ruházza fel.

Viszont úgy másfél évtizede tudjuk, hogy a vezér törvényen és valóságon felül áll, akikkel ő találkozik, azok mind az ő tetszésére vannak alakítva, ilyen nejloninges szólásba tehát ő már eleve csak a saját köreiben ütközhetett. Ezt is leírták neki, mint a dakota meg székely mondásokat, de előfordult már, hogy a negyvennyolcas honvédeket történelmi ismerethiányból kifolyólag asszonyoknak mondatták vele egy márciusi beszédében, vagy, hogy egész szakaszt írtak bele a beszédébe egy középkori vallásos énekből sajátként bemutatva, ám ez a nejloning új.

Ez nem lopás, ez nem plágium, ez köztörvényes marhaság. Ilyen a nép ajkát nem hagyja el, ilyet csakis az fogalmaz, aki a vezér beszédeit írja; a sokadik vonal. Mondhatnám most igen olcsón, hogy a vezér környezete nagyjából annyira olvasott és művelt, mint ő maga, ám ez méltánytalan volna, mert akkor hol van mondjuk egy Pelczné vagy egy Tarlós mint a tudásalapú társadalom ékkövei, ötvenes rétori szókinccsel, némi diszlexiás beütéssel.

Hanem a hallgatóság. Ahogyan a nejloninget is, ugyanúgy fenntartás nélkül fogadta el, mint mindent mást, s rá öt percre annak az ellenkezőjét a vezér szájából, megkönynyebbülve lemondva a gondolkodás gyötrelmes fáradságáról, szívből, sőt ha van ilyen, agyból kacagva Schmitt Páltól a Fidesz házi készítésű cigány vajdájáig. Hát akkor igazán semmi csodálkozni való, pláne felháborodni való nincs azon, ha ugyanez a társaság gondolkodás nélkül elfogadja a vezértől, hogy "egy lett a tábor, egy a zászló", miközben előtte pár perccel még az volt a téma, hogy volna itt most már egy komoly konkurens, akivel akad még majd dolog.

Valamikor az ember még gunyoros glosszát írt volna arról is, hogy ha évek során át illegitim volt a szoci kormány, mondván, semmiféle többség nem áll mögötte, akkor most mitől legitim a győztes, amelyre ugyan 2 millió 921 ezer ember szavazott, viszont több, mint 5 millió 100 ezer ember nem [június 7-én összesen szavazott valamivel több, mint 2 millió 921 ezer ember. Ebből a győztesre 1 632 309-en szavaztak, vagyis 6 millió 390 ezer 908-an nem rájuk szavaztak - a szerk.], de hát elérkezett az az idő, amikor a következetesség és a racionalitás végképp eltűnik a magyarság életéből, mellesleg nem először; gondolkodjék majd a vezér helyettünk is, hiszen azért tartjuk.

Néztem kedden a Nagy Imre újratemetésének ismétlését az állami tévében. A Hősök terén ott állt díszőrséget a koporsó mellett Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre is, a vezér nagy hívei, barátai. Az egyik, nem sokkal a nyolcvankilences újratemetés előtt az MSZMP politikai bizottsági ülésén az élő tévéközvetítést ellenezte, s kérte a kormány határozott fellépését a várható tömegtüntetés esetére, a másik már eleve a Hősök terei ceremóniával sem értett egyet. Fehér, vakítóan fehér nejloningben feszítettek mindketten; tessék megnézni, azóta se ment rajtuk össze.

Megjelent a Népszabadságban.