Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Atombiztos

2014.03.11. 23:44 - Fidelio

Ma három éve történt Fukusimában a 21. század első nukleáris katasztrófája.
Úgy tudni, természeti csapás okozta – de volt benne emberi gyarlóság is bőven.

Fukusima_kozel.jpg

Életünk alapja a hit. Elhisszük, hogy a szakemberek tudnak házat építeni, és az nem omlik össze. Nemcsak a szakemberekben bízunk, hanem az államban is, például, hogy ellenőrzi: elég stabil-e a vörösiszap-tároló gátja.

Fukusima azért volt döbbenetes, mert úgy tudjuk, a japánok pontosak, fegyelmezettek. Nem követnének el otromba tervezési hibát. Pedig elkövettek. (Nem a várható földrengésre tervezték az atomerőművet, hanem az addig tapasztalt mértékűre. Szerencsére Európában nem ez a szabály – ettől, még döbbenetesebb, hogy milyen laza szabályok alapján épültek Japánban a nukleáris erőművek.)

Aztán jöttek a hírek, hogy az erőművet üzemeltető cég mennyire nem készült föl egy balesetre. Meg is állapította a kormány számára készült parlamenti jelentés, hogy a katasztrófa fő oka az emberi felelőtlenség.

Azt gondolná a jámbor újságolvasó, hogy ezek után rendben, szabályosan és nyilvánosan zajlanak a baleset munkálatai. Aztán azt olvassuk – két és fél évvel a baleset után – hogy a talajvízben a megengedett érték 160 ezer-szeresét mérték, s ezt öt hónapig eltitkolták az állami nukleáris ügynökség elől is.


Ezen a ponton elgondolkodhat a jámbor újságolvasó, nem érti-e félre a világot. Mert ezek a derék „fegyelmezett” japánok egy meglehetősen autokratikus társadalomban élnek. Ők az elöljárókhoz, a céghez, a szakmához lojálisak – nem pedig a többi japán állampolgárhoz. Amikor például a környék lakóit kitelepítették, nem szóltak nekik, hogy hetekre-hónapokra kell elmenni, így a lakók ott hagyták az állataikat.
Nehéz ügy ez, mert kiben bízzon meg egyszerű japán (és más) állampolgár, ha nem a szakemberekben és az államban?


Durvább tanulság volt Csernobil, ahol egy egész diktatórikus állam próbált falazni. A világban már mindenütt tudták, hogy nagy baleset történt, de az állami szervek napokig simán letagadták. Pedig tudhatták, hogy komoly hibák lehetnek az erőműnél. Az építés körülményeit a KGB is vizsgálta (a jelentést az ország későbbi vezetője, Andropov írta alá): „előfordulnak a tervektől való eltérések, amelyek üzemzavarhoz és szerencsétlenséghez vezethetnek”. Találó megállapítások.

Csernobil_KGB_.jpg


Csernobil kapcsán nagy változás történt a szovjet hatalom hozzáállásában. Ehhez Gorbacsov kellett, aki ekkor indította el igazán a „glásztynoszty”-ot (nyilvánosság), amely évek alatt megváltoztatta az ország működését. Az atombaleset után megszűnt a titkolózás, és közel három héttel később maga Gorbacsov jelentette be a tévéhíradóban: „a nukleáris energia kikerült az emberi irányítás alól” (a videón 46:50-től).

Gorbacsov reformjai elvezettek a rendszerváltáshoz. Emlékezetes ahogy 1989-ben egy Orbán Viktor nevű fiatalember „hazaküldte” az oroszokat. (Sikeresen, hiszen akkorra Gorbacsov már döntött a „szocialista” országok feladásáról.) Hamarosan nálunk is, Oroszországban is parlamenti rendszer alakult, független állami szervekkel. Többek között ilyen szervek ellenőrzik az atomenergia felhasználását is.

orban_putyin2.jpg

Jó volna itt befejezni a történetet. Csakhogy Putyin Oroszországa már több mint egy évtizede „irányított” demokrácia, magyarul autokratikus rendszer. Ami felé mi is haladunk. Már ott tartunk, hogy titkos megállapodás alapján lehet atomerőművet építeni. Eladósodva Putyin Oroszországának úgy, hogy annak adatait mi, jámbor állampolgárok nem is tudhatjuk. S nemcsak nekünk nem árulják el a részleteket, hanem az Unió szerveit sem tájékoztatják. (Tanulságos történet: Orbán külön levelet küldött Brüsszelbe, s azt itthon közzé is tették, pedig a tényleges infókat nem adták meg, ügyes trükk ez.)

Sok kérdés merül itt föl, de most, Fukusima évfordulóján csak egy a fontos:
Hogyan bízhatunk meg abban, hogy egy Putyin-Orbán-féle atomerőmű biztonságosan fog működni?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Korábbi írásunk: Ha ilyen Szocsi, milyen lesz Paks2?

"Az atomerőműveknél nagyon is elő tud fordulni árnövekedés. Az egész EU-ban mindössze két atomerőművi blokk van épülőben és mindkettő közel háromszorosára drágult az eredetileg tervezettnek. A finn olkiluotoi erőmű 3-as blokkjának építése a tervezett 3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba fog kerülni az építő Areva szerint. A francia flamanville-i erőmű 3-as blokkjának építése pedig 3,3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba. És mindkettő többéves csúszásban van.

A Szocsiban négyszeresre nőtt költségek és az építési hiányosságok alapján mit várhatunk a Paks2-t építő orosz állami cégtől? Szocsiban ugyanúgy versenytárgyalás nélkül jelölték ki a kivitelezőket, ahogy Orbán tette Paks2-nél." Bővebben.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

167 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr55855524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.03.12. 18:48:19

@Abendsen: Igen persze.Éjjel egy óta fent vagyok.Ennyi fentléttől már te is kevernéd a szezont a faszoddal.D

sírjatok 2014.03.12. 18:48:51

@safranek: ....

ja akkor vegyünk ki minden védelmet.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.03.12. 18:50:01

Orbán Viktor egy köztörvényes bünözö.

Egyébként pedig katt a linkre:

www.spiegel.de/spiegel/print/index-2014-11.html

Valaki elgondolkozott már azon, hogy egy akkora elmebeteg, mint a CÀR, aki azt tesz ezen a világon amit akar, miért ne építhetne be egy távmüködtetésü detonátort Paks 2.-be, hogy aztán azzal zsaroljon bennünket magyarokat, vagy egész EURÓPÁT...???!!!

Simán el tudom képzelni. A köztörvényes Orbán pedig asszisztál hozzá.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.03.12. 18:51:05

Ugyanis Orbán egy köztörrvényes büncselekményekért elítélendö bünözö.

Kim lr Szen 2014.03.12. 18:51:47

@ROTFL Manó: "Könyöröm, mikor lesz a Kárpát-medencében, az európai kontinentális közetlemez közepén olyan földrengés, mint a pacifikus lemez szélén? "
- a fődrengés még haggyán, de cunami? atomellenes hüjjeség cunami, az van.

sírjatok 2014.03.12. 18:52:39

@molnibalage: a soha meg nem térülést úgy szokták kiszámolni, hogy az összes többi erőműt adottnak veszik (azokat a tündérkék teremtették a puszta levegőből), Paks 2-höz viszont hozzászámolják a költségeit meg a kamatait is, és akkor kijön, hogy jaj de drágán fog termelni.

Kim lr Szen 2014.03.12. 18:53:18

@safranek: Ha az atomerőmű már üzemel, gond nélkül lehet pótolni az alkatrészeket.

Abendsen 2014.03.12. 18:53:23

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: "miért ne építhetne be egy távmüködtetésü detonátort Paks 2.-be, hogy aztán azzal zsaroljon bennünket magyarokat, vagy egész EURÓPÁT...???!!!"

Ekkora monstruózus ostobaságot idén még nem olvastam.

Kámasuka 2014.03.12. 18:53:35

De az EU, ha ésszerü áron szállítható az áram, közös projectben építhetne 20 erőmüvet a szaharába.

Az mondjuk jó lenne csak gondolom a szállítási veszteség/őrzési ktg. lehet hogy tönkreteszi a bulit. Bármelyik afrikai király eladja a földjét pár gyöngysorért az EU-nak, és simán lehetne ezt úgy tálalni hogy elvisszük nekik a szabadságot. Atomot a pofájukba!

Kim lr Szen 2014.03.12. 18:54:27

@sírjatok: A Paks2 beruházás, kamatokkal együtt, 50 év üzemidővel 5.7 Ft/kWh. Ami lófasz.

Abendsen 2014.03.12. 18:55:16

@Diorella Queen: Akkor ideje lefeküdni kommentelés helyett.

2014.03.12. 18:56:13

Muszáj hogy az oroszok építsék meg ,mert az első is orosz konstrukció, továbbá a dunai vasmű is orosz.Gondolom ott gyártanák a hozzávalókat .Szóval...

Kim lr Szen 2014.03.12. 18:56:16

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: "miért ne építhetne be egy távmüködtetésü detonátort Paks 2.-be, hogy aztán azzal zsaroljon bennünket magyarokat"
- neked sürgősen pszichiáterre van szükséged.

torró 2014.03.12. 18:59:11

Erre emlékszik még valaki? Csak azért, hogy műszaki probléma bizony lehetséges!
Fizikai Szemle 2003/8. 266.o.
SÚLYOS ÜZEMZAVAR A PAKSI ATOMERŐMŰBEN

epa.oszk.hu/00300/00342/00162/szatmary0308.html
Egyébként semmire nincs 100%-s biztonság. Ezt csak el kell fogadni. Példa: Egy idős asszonyt a saját kertjében ütött agyon, egy az útról kisodródó autó. Ilyen az élet.

Kim lr Szen 2014.03.12. 18:59:45

@Diorella Queen: "Talán annyi, hogy a Duna jelentős vízszintemelkedésével és a sarki jégolvadás által megemelkedő óceánok víztömegének folyókra gyakorolt hatását (visszaduzzasztás), nem vették még annyira figyelembe."
- Te nagyon buta! Magyarország több mint 150 méterrel a tengerszint felett van.

Kámasuka 2014.03.12. 19:00:23

Ha van itt olyan aki ért az áramhoz, az mondja már el, lehet gazdaságosan több ezer km-t vezetéken szállítani a villanyt?

Mert ha igen akkor tényleg ki kell szervezni minden EUs atomot a Szaharába.

mrZ (törölt) 2014.03.12. 19:00:29

A fuku reaktorok hűtése leállt már a cunami előtt.. Hagy a viki-t politika van az elhallgatás mögött, senki nem akarja hogy a GE-t elővegyék a hibás konstrukció miatt. A földrengés következtében megsérült és szétszakadt hűtési csövek jól látszottak a légi felvételeken.
Itt elindulhatsz:
www.independent.co.uk/news/world/asia/the-explosive-truth-behind-fukushimas-meltdown-2338819.html

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:00:42

@Abendsen: "A kérdésem már csak az, hogy a szerző hülye vagy szándékosan terjeszt hülyeséget? "
- mindkettő

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:01:39

@mrZ: Hogy vennék elő a GE-t amikor Fukusima 70-es évekbeli konstrukció?

Balt 2014.03.12. 19:03:50

"Hogyan bízhatunk meg abban, hogy egy Putyin-Orbán-féle atomerőmű biztonságosan fog működni?"

Sehogy. Nektek nem kell, bizalomból fel vagytok mentve.

Én viszont bízom abban, hogy nem jön össze a 15% a böszmefogásnak...

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:03:51

@GöTi: "A fáradt fűtőelemek mosási feladatát sikerült ügy megoldaniuk, hogy a kritikus tömegnél több cuccot raktak egy kupacba - és csodálkoztak, hogy összeolvadt. "
- hülyeséget beszélsz. Elment a hűtés. Nem volt láncreakció.
Nem is lehet, mert sok bórsav van a pihentető vizébe adagolva.

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:04:50

@Diorella Queen: "Mesélj.Hány méteres vízszintemelkedés szükséges ahhoz a tengereken,hogy a folyónk vízszintje is duzzadni kezdjen? "
- olyan 170 méter

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:05:57

@molnibalage: "10-15%-ot ad összesen a szél és a nap... "
- 7 az, nem 10-15

Köves D. Gábor 2014.03.12. 19:08:04

@Diorella Queen: Márhogy mi zajlott le másként? Láttad ezeket?
www.youtube.com/watch?v=9k3Ofs6R9cg
www.youtube.com/watch?v=B3_ZRO5oATk
www.youtube.com/watch?v=WYHQuzmeM6M
A szovjeteknél is működött a gravitáció, náluk is lefelé indult el az olvadt mag, de ők tettek is valamit a szennyezés ellen. Még a szarkofág felépítése előtt mélyen beástak az erőmű alá, hogy ott egy masszív betonlappal elszigeteljék az olvadékot a talajvíztől. Nem fejezték be, de ennek csak az volt az oka, hogy időközben a helikopterekről leszórt ólommal, bórsavval és homokkal lehűtötték a megolvadt fűtőanyagot, ami az erőmű beton alapozása felett megszilárdult, így már nem volt szükség a föld alatti betonteknőre. Ezzel szemben a japánoknak eszükbe se jutott, hogy hasonló módon elszigeteljék a szennyezett területeket a talajvíztől.

borzimorzi 2014.03.12. 19:09:03

@Diorella Queen: POntosan így van. Annyi pénzből, amennyit ebbe a Paks II-be bele akarnak ölni, inkább napelem kéne minden házra! Kezdve persze a társasházakkal. Következő lépésben a lakótelepek elavult központi tereit felásni, ócska játszóterek és egyebek alá betenni a geotermikus fűtéshez szükséges berendezéseket. Aztán persze vissza lehet temetni, mehet rá a vadiúj játszótér. Támogatást adni passzívház-építkezésekhez, középületre, bevásárlóközpontra csak ilyen kritériumok mellett adni engedélyt. Stb.

Üdv:
b

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:09:20

@Köves D. Gábor: "de ennek csak az volt az oka, hogy időközben a helikopterekről leszórt ólommal, bórsavval és homokkal lehűtötték a megolvadt "
- Húh! Új dolgokat vannak a termodinamikában? Ólommal, homokkal és bórsavval hűtünk?

Balt 2014.03.12. 19:09:32

@torró: Remek példa! Ez a 2003-as üzemzavar bizony az orosz technológiai előírások sorozatos megszegése miatt következett be, az Areva-Siemens hathatós közreműködésével. (Egyébként nukleáris baleset veszélye még így sem állt fenn, egyszerűen a remanens hő okozta a túlnyomást az Areva-Siemens tisztítótartályban. Amire egyébként azért volt szükség, mert leálláskor nem tisztították meg rendesen a gőzfejlesztőket, csak vmi vegyszeres átmosással, emiatt a primer körben maradt magnetit a legmelegebb felületeken, nevezetesen a fűtőelemeken rakódik ki. Átrakáskor meg ugye a "szent" :)) 2/3-át vissza kell tenni.)

kvadrillio 2014.03.12. 19:09:56

úgy bízhatunk meg, hogy már eddig is biztonságosan működött ! :).... MERT ODAFIGYELTEK RÁ !

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:10:00

@borzimorzi: És ha nincs nap, akkor ülsz a sötétben, te sokeszű!

Alick 2014.03.12. 19:13:20

Csernobil esetében nem konstrukciós hibából lett katasztrófa, hanem a felelőtlenül kísérletező üzemeltetésből.

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:14:44

@Alick: Volt abban konstrukciós hiba is, a pozitív üregtényező a miatt, ami veszélyesebbé teszi a xenon kilengést.

borzimorzi 2014.03.12. 19:15:08

És ha már annyira akarják Paks II-t, akkor miért nem állapodtak meg úgy, hogy az árfolyamkockázatot minimalizálják? Mondjuk, hogy fizethessünk termékkel is, ne csak pénzzel, amit majd persze rubelben vagy dollárban határoznak meg...
Üdv:
b

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:16:36

@borzimorzi: Nincs árfolyamkockázat, mert a villany eladásból fizetünk.

űrszelvény (törölt) 2014.03.12. 19:16:49

Japánban egy profitorientált vállalaté az erőmű. A reaktorbaleset után évekkel később több olyan eset is történt, amikor nem megfelelő tárolás miatt került sugárzó anyag a környezetbe. Mivel azok a reaktorok hasznot már egész biztosan nem fognak termelni, az üzemeltető igyekezett a lehető legkevesebb költségből megúszni a dolgot.

Nálunk az új blokkok (is) állami felügyelet alatt lesznek, de nem titok, hogy volt olyan elképzelés (és nem kis nyomás az országon), hogy egy Nyugat-európai cég építi meg, aki aztán majd ezért cserébe tulajdonrészt szerez az erőműben.

Az állam mégiscsak könnyebben (igaz ő is muszájból) csoportosít át összegeket vészhelyzetben, mint egy profitorientált cég, akinek első dolga az lesz, hogy a saját pénzét kimentse valahogy. Erre lehet mondani, hogy érthető, de ha ez így van (és pedig így van, lásd a mellékelt ábrát), akkor bizony ez a fajta üzemeltetési konstrukció nem képes biztosítani azt, amire szükség van.

Ha választani kell, hogy értelmes, vagy európéer döntést hozzunk, talán nem akkor baj, hogy az előbbi mellett döntöttünk...

borzimorzi 2014.03.12. 19:16:50

@Kim lr Szen: Akkor van szél. És van a Paks II előállítási árához képest feleannyiért importáram. Te zseni!
Üdv:
b

kvadrillio 2014.03.12. 19:17:26

...REKONSTRUKCIÓJA IS FOLYAMATOS.....@borzimorzi:
"...1997-ben megkezdték a rekonstrukciót. A biztonság növelése érdekében, a földrengésállóság növelését szolgáló munkák keretében megerősítik mindazon szerkezeteket, készülékeket, berendezéseket és csővezetékeket, amelyek egy, a számítás szempontjából mérvadónak elfogadott földrengés esetén is épen kell maradjanak. Az átalakításokat, kiegészítéseket mind a négy blokkon és a kiegészítő rendszereken folyamatosan végzik, a nemzetközi szervezetekkel egyeztetett ütemezés szerint. A reaktorvédelmi projekt keretében az irányítástechnikai rendszert átállítják a hagyományos analógról digitálisra, lehetővé téve ezzel a teljes folyamat számítógépes követését. Hasonló cserét még nem végeztek VVER 440 típusú reaktoron, ezért nagyon alapos előkészítő munka előzte meg a kezdést. Az 1. számú blokkon ez a munka 1999-ben sikeresen lezajlott és folytatódik a továbbiakban...."

Kámasuka 2014.03.12. 19:17:36

@Kim lr Szen: Naés. Az angol faszi a River Monsters c. TV showból a múltkor a csernobili hütővíztározóban + az atomerőmü hütőcsatornáiban 20 kilós harcsákat fogott.

Nem kell parázni ezeket a halakat senki nem telepítette oda, túlélték az atomot, 500 méterre a reaktormagtól.

Nehogy már ne bírjak ki annyit mint egy harcsa bazzeg!

Köves D. Gábor 2014.03.12. 19:18:38

@Kim lr Szen: Szerinted? Nyugodtan igazíts ki, ha valami hülyeséget írtam, én nem vagyok fizikus vagy távolkeleti diktátor, nem kell tévedhetetlennek lennem. Úgy tudtam eddig, hogy azért szórták le ezeket az anyagokat, hogy fékezzék a maghasadási reakciókat ---> lehűljön a forró olvadék.

borzimorzi 2014.03.12. 19:18:56

@űrszelvény: Az valóban nem lehet kérdés, hogy ha Paksot kll bővíteni, akkor csinálják csak az oroszok. De az továbbra is kérdés, hogy csakis ez lehet-e a megoldás, pontosabban, hogy 2030-2037 környékén se lesz-e ennél jobb és olcsóbb.
Üdv:
b

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:19:13

@borzimorzi: Jajaj... télen simán van hogy két hétig se szél, se nap. Közismert adat, hogy a megújulókhoz 90 százalék tartalék kapacitás kell, te nagyon okos!

kvadrillio 2014.03.12. 19:19:56

@borzimorzi: HMM.....SZTEM IS SOK NAPELEM KELLENE...EGYES EMBEREK FEJÉRE IS, LEGALÁBB EGY KIS MELEGSÉG LENNE BENNE, HA MÁR ÉSZ NINCS....:)

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:20:02

@Köves D. Gábor: Na most más a fékezés, meg más a hűtés.

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:21:05

@Köves D. Gábor: "én nem vagyok fizikus" - én viszont igen.

_most_ 2014.03.12. 19:21:09

úgy tudom a fideszben már tervezik a pak2 projekt lefújását, mert Frei megírta az új könyvében, hogy a spekulánsok bitcoinnal megtámadják az atomerőműveket.

borzimorzi 2014.03.12. 19:22:21

@kvadrillio: Szívből örülök neki, mert a biztonság az első, valóban. De ez csak alátámasztja azt a nézetet, hogy amit ennyi sok pénzért kell biztonságosabbá tenni, az összességében nagyon drága. Ezért talán érdemesebb a megújulók fejlesztését finanszírozni, és addig is égetni a szenet. Persze, nekünk itthon szenünk sincsen, a németek könnyen álltak át arra, mert nekik van.
Üdv:
b

Brix 2014.03.12. 19:22:35

@molnibalage: A számítások azt mutatják, hogy Paks soha nem fog megtérülni. Ha a jelenlegi 8-9 Ft/kWh önköltségbe még beépülnek a kamat-, tőke- és amortizációs költségek , akkor nagyon nem fogja megérni Magyarországnak ez a beruházás...

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:22:39

@borzimorzi: "És van a Paks II előállítási árához képest feleannyiért importáram." - nyomott jelenlegi zsinóráram 12-13 forint/kWh, Paks2-re meg 16-ot becsülnek. Olvasgass utána!

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:23:58

@Brix: Paks2 beruházás költségek, kamatokkal együtt 5.7 Ft/kWh, ötvenéves üzemidővel számolva.

Köves D. Gábor 2014.03.12. 19:24:57

@Kim lr Szen: Persze, és még a magreakcióra vonatkozó képleteket se írtam föl, úgyhogy még ebbe is simán bele tudsz kötni. ;-)

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:26:10

@Köves D. Gábor: Milyen képletek vonatkoznak a hasadásra? :-))

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:28:01

@Köves D. Gábor: jaj, bocs, diktátor is vok. :-))

borzimorzi 2014.03.12. 19:35:58

@Kim lr Szen: AZ EU nem ez a mi kis 93ezer nkm-ünk. Iszonyat meló, de nálad okosabb mérnökök meg fogják tudni oldani, hogy össze legyenek kapcsolva a nagy-és középfeszültségű távvezetékek, határokon át, az EU-tagországokban. Ha nem süt a nap, fúj a szél. Valahol mindig. a szárazföld felett másképpen melegszik a levegő, mint a tengerek felett, ezek a légtömegek állandóan cserélődnek, tehát érdemes szélerőműveket telepíteni végig, Európa összes tengerparti sávjára. Nyilván elsősorban a turisztikailag kevésbé vonzó, hideg részekre. Az árapály sem fog leállni az atlanti partvidéken, csak mert itthon, Magyarországon éppen szélcsend van. Kréta hatalmas, belső területeiről a Velencei Köztársaság uralma idején kivágták a hatalmas erdőségeket, és azokból építették a flottát a Serenissima Respublica számára. Viszont a legdélebbi része Európának, gyakorlatilag folyamatosan alkalmas naperőműhöz. Egyelőre csak a part menti sávot használjuk leginkább, az a lakott és turistás. De Kréta belső területei alig hasznosulnak, eltekintve pár birkától meg kecskétől. Ideális helyszín a Desertec Project részére, ahová eredetileg szánták, ott nincsen politikai stabilitás (É-Afrika). Viszont Görögországnak pont jól jönne, mert úgyis bevételre van szüksége. Hát bérelje ki az EU Kréta kopár hegyeit és építsünk rajta hatalmas naperőmű-komplexumot!

Plusz a szenes erőművek. Sok kicsi sokra megy, meg lehet ezt oldani, csak nem úgy, hogy nem látunk a dobozon túlra és minden tagállam szólóban, a saját tagállami szintjén akar megoldást.

Üdv:
b

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.12. 19:36:00

@borzimorzi: Persze szél. Van fogalmad arról, hogy mennyi szélkerék kellene egy atomerőmű kiváltásához?? Teleraksz mindent szélkerékkel? Még természetvédelmi területen is te nagy környezetvédő? Arról nem is beszélve hogy az elektrmos hálózatot is át kellene alakítani.
Az import áramról meg csak annyit, hogy honnan tudod azt hogy 10-20-30 év múlva hogy néz majd ki az áram világpiaca? Már ma is 20-30% az import aránya. Ennél több energiabiztonsági szempontból kockázatos.

borzimorzi 2014.03.12. 19:38:22

@Kim lr Szen: Miről beszélsz? Nagyon jól tudjuk, hogy mennek ezek a dolgok Magyarországon. A négyes metróra is kihozták, hogy X forintba fog kerülni, aztán már ráköltöttünk vagy 10-20-szor annyit, és mégse lehet rajta utazni. A mindenkori holdudvar mindig nagyot akar szakítani... Hány éves vagy, királyfi?
Üdv:
b

borzimorzi 2014.03.12. 19:42:11

@Kim lr Szen: Miről beszélsz? Nagyon jól tudjuk, hogy mennek ezek a dolgok Magyarországon. A négyes metróra is kihozták anno, hogy X forintba fog kerülni. Aztán ráköltöttünk már vagy 10-20-szor annyit, de még mindig nem lehet rajta utazni. A mindenkori holdudvar mindig nagyot akar szakítani. Aki azt állítja, hogy akár milliárdos hibahatáron belül meg tudja mondani, mennyibe fog kerülni, az hazudik.
Üdv:
b

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:44:24

@borzimorzi: Kispajtás! A csehek és a lengyelek a hálózatuk leválasztásával fenyegetőznek a 7 százaléknyi kiszámíthatatlan német megújuló kapacitások miatt. Olvass már utána!

A négyes metró, meg Paks nem ugyanaz, mert a vállalkózónak, mivel ő a hitelező is, benne kell maradnia az általa megadott árban, te ostoba!

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.03.12. 19:45:41

@ROTFL Manó: Tudtommal néha előfordulhat, csak nagyon ritkán. De Fukusimánál egyébként jól meg volt építve, csak azt cseszték el, hogy a földrengés után nem készültek azonnal cunamira. Amennyire én tudom, bőven megoldhatták volna a rendelkezésre álló talán egy órányi időben, pl. leállítani a reaktorokat, biztonságba helyezni a szivattyúkat, stb.

Niebur 2014.03.12. 19:46:38

@sírjatok: Pontosan mi a kamu?
1. Varga Mihály: "Az atomerőmű hitelének kamata 3,95-4,95 %. Ez jobb mint a szabadpiacon elérhető kamat."
2. A 2014. évre tervezett hitelfelvétel 6 902 milliárd Ft. Az a bizonyos IMF hitel 3 500 milliárd Ft. (12,5 milliárd euró) volt.

borzimorzi 2014.03.12. 19:46:52

@a nemzet fogatlan provokátora: Ne röhögtess, jó? Hol természetvédelmi terület Európa sok tízezer km tengerpartja? Alig pár olyan szakasz van, amelyik védett. És most tényleg, kit zavarna, ha Skócia, Svédország, Bretagne stb. turisztikailag és természetvédelmi tekintetben irreleváns tengerparti 1-2 km-es sávjain egymást érnék a szélerőművek?

Pláne, hogy cserébe nem kell azon törpölni, hogy a használt, sugárzó fűtőelemekkel mi lesz végül? Mert az oroszok nem tárolják örökre, hanem idővel vissza kell vinni az adott országba, és sugározni fog mind még 500 év múlva is. Ez a fő környezetvédelmi szempont, nem az, hogy Észak-Skóciában meg Grönlandon valakinek nem fog tetszeni a szélerőműpark és Spanyolországban meg a naperőmű-telepek nem fognak tetszeni egyeseknek. Meg pár madár megsérül, míg a többi megtanulja, hogy kerülni kell a veszélyt.

Üdv:
b

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.03.12. 19:46:57

Orbán lehet, hogy egy barom, de ez a cikk is elfogult. Én hajlok arra, hogy nem annyira szörnyű döntés ez nekünk. Nyilván lopnak belőle, azt nem vitatom.

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:47:35

@Siri Keeton: A reaktorok leálltak automatikusan. Csak a hűtőszivattyúk elektromos betápját tönkre tette a tengervíz.
A hülye japik ha nem 6 napig állítgatnak oszlopokat, nem lett volna semmi baj.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.03.12. 19:49:36

@Kim lr Szen: Régen olvastam, csak az rémlett, hogy rögtön a cunami után meg tudták volna oldani, de ehelyett balf...kodtak.

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:50:36

@borzimorzi: haggyá má! 1 csepp urán (0,05 cm3) 2-3 évi áramod biztosítja. Abból lesz 3 csepp valóban veszélyes anyag, amit pár centi beton simán leárnyékol.

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:51:09

@Siri Keeton: Pontosan. A japik nagyon elbaszták.

borzimorzi 2014.03.12. 19:52:29

@Kim lr Szen: Nem fog benne maradni. Majd kötnek kiegészítő szerződést, hogy még többe kerül, oszt' jónapot. Amíg a k.gép meg OVipapi bányája szakítani bír a költségvetés növeléséből leeső megrendeléseken, addig a költségkeret - és a hitelkeret - felső határa a csillagos ég. Majd OVi egyszemélyben eldönti, hogy a beruházási keretösszeg meg a hitelösszeg növelsééről is aláír valamit, amit Putyin eléje tesz.

Ostobázni meg azt ostobázhatod, amivel egyidős vagy.

Na, pá.
b

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:53:34

@borzimorzi: ...ásít... ostoba vagy. összeesküvés elméleteket gyártasz.

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:54:24

@borzimorzi: "Majd OVi egyszemélyben eldönti, hogy a beruházási keretösszeg meg a hitelösszeg növelsééről is aláír valamit, amit Putyin eléje tesz. "
- Hol lesz már akkor OVI?

Kim lr Szen 2014.03.12. 19:55:56

@borzimorzi: Azt ostobázok akit akarok, tudod ez az internet.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.12. 20:13:08

Nálam nehezen találtok nagyobb antiorbánistát.

De ennek a posztnak semmi értelme. Mármint tájékozatlan, és értelmetlen következtetéseket von le.

Fukusima:
A katasztrófa oka, hogy a személyzet magára hagyta az erőművet, hogy a családjaikhoz rohanjanak, hogy mi történt velük a cunami pusztításakor. Bőven megakadályozhatták volna a katasztrófát, ha marad ott valaki.

Csernobil:
Egy vészleállítási teszt alatt betelefonáltak a kijevi pártközpontból, hogy problémák vannak az áramellátásban, és azonnal kapcsolják vissza az erőművet. Az ügyeletes mérnök tapasztalatlan volt, és nem tudta, hogy ezt nem szabad, illetve beijedt egy lófaszjóska oártfunkcitól, és félbeszakította a folyamatot. Ráadásul az egyik műszer kettő közül hibás volt, és pont annak hitt, amelyik beakadt. A tapasztalt kollégái, akik nem voltak bent, ezt a problémát átlátták volna.

Ami meg Paksot illeti, nem az erőművel van a gond, hanem a részletek átláthatatlanságával, ami mutyizást sejtet velünk.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.12. 20:19:34

@borzimorzi: Ez a vicc kategória. Az ország energiatermelésének 40%-t Paks adja. A lakosság meg a legkissebb fogyasztó. AZ iparnak közműveknek, intézményeknek a legnagyobb a szükségletük, és lófaszt se old meg, ha minden ház tetejére napelemet rakunk.

Ne sértődj meg, de baromságokkal ötleteltek.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.03.12. 20:21:08

Íme, Habony magyar-hangjai:

@Abendsen:
@Diorella Queen:
@Kim lr Szen:

Idáig úgy tüünt, hogy a NER-jobbágyoknak már kampánycsendet fújtak.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.12. 20:22:45

@borzimorzi: Úgy néz ki ebben egyetértünk, de a napelemet minden háztetőre Paks helyettben meg nem. :-)

vmaast 2014.03.12. 20:27:30

Itt azért összesűrűsödött pár nem kis mértékben paranoiás idióta, aki nemhogy az atomenergetikához nem ért (persze azért osztja az észt), de még a földrajz és pár alapvető fizikai tény is ismeretlen számára, a világ összes problémáját pedig kizárólag egy érzelmi-politikai hisztéria-kombóval tudja értelmezni. Mondjuk szórakoztatóak ;)

Reggie 2014.03.12. 20:35:08

Bizony am feljunk, hiszen Paks 1 is tobbszor felrobbant mar...

ertelmetlensegi 2014.03.12. 21:00:47

Fukusima és Csernobil kár volt beleírni, mert Paks-2 másról szól. Paks-2 egy hitelfelvétel IMF szemben, közben egy atomerőmű is épül.

vmaast 2014.03.12. 21:15:44

@ertelmetlensegi: Nyílván, de a magukat értelmiségi haladó polgárnak képzelő, valójában viszont tudatlan és tájékozatlan fotelszakértők egy ilyen hírre nagyjából ezt a két szót tudják fogcsikorgatva ismételgeni, mint valami mantrát... A kitartóbbak (és internetet szorgalmasan olvasók) utána belekezdenek a napcellákba, szélerőművekbe, geoterm rendszerekbe (karcolgatva a felszínt), de persze lövésük sincs Mo. mostani, és hosszútávú lehetőségeiről.

Bobby Newmark 2014.03.12. 21:42:24

Ha az életed alapja a hit, akkor az életed teljességgel értéktelen.

"Nem a várható földrengésre tervezték az atomerőművet, hanem az addig tapasztalt mértékűre."

Elárulok egy hatalmas szakmai titkot: a várható földrengést mindenhol (igen, Európában is, szerencsére) a tapasztalatokból állapítják meg. Csak mert egyetlen másik módszer van, a hasraütés. Az meg szerintem nem pontosabb...

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.12. 21:56:21

@borzimorzi: Gondolom a veszteségi tényezőről nem hallottál. Mi pedig nem vagyunk tengerparti ország, tehát igen nagy távolságra kellene elhozni az áramot nagy veszteséggel.
Azon még nem gondolkodtál el ,hogy vajon Japán miért nem készül telerakni a tengerpartját szélkerekekkel, és miért továbbra is az atomenergia élvez prioritást?
Meg azon ,hogy vajon a franciák és a finnek vajon miért építettek atomerőműveket a közelmúltban.? Biztos nem gondolták át..

Lucky Larry Silverstein 2014.03.12. 22:02:19

@a nemzet fogatlan provokátora: Ugyan már vicc.

Ez az atom téma úgy el fog tünni a sajtóból 3 hét múlva mintha sosem lett volna. Az ellenzékiből is meg a kormánypártiból is.

Mindenki tudja hogy kell atomerőmü, de vmit mégiscsak mondani kell a kampányban ha már gyenge kezdés után durva mélyrepülésbe kezdett a kormányváltó hangulat.

Blikknépe (törölt) 2014.03.12. 22:55:26

@Brix: milyen számítások?

Paks II

rendelkezésre állás: 90%
élettartam: 60+(20-30)év
kapacítás: 2x1200MW
éves energiamennyiség: 18 934 560MWh - 19m MWh
teljes élettartam: 1136.073.600MWh (60év) - 1704.110.400Mwh (90év)

bevétel:
50 EUR/MWh - 15Ft/KWh
85205.520.000 EUR - 85Mrd EUR 90 év alatt (57Mrd EUR 60 év alatt)
hinkley point áron (115EUR/MWh - 35Ft/KWh) - 195Mrd EUR
átlag: 140Mrd EUR

költségek:
4,5% kamat 8 év halasztás, 22 év törlesztés
felvett hitel jövőértéke(annuitásos) - 40Mrd EUR (2045-ös árakon)
teljes pénzáram jelenéréke 2014-es árakon:
2%-os átlagos EUR inflációnál 22Mrd EUR, 1%-nál 30Mrd. átlag: 26Mrd EUR

hitelt visszafizetve marad:
legrosszabb eset: csak 60év élettartam, 50EUR/MWh, 1%-os átlagos EUR infláció
57Mrd bevétel - 30Mrd kiadás = 27Mrd EUR/60 év -> 450m EUR/év - 135Mrd Ft/év

legjobb eset: 90év, hinkley-i és hazai ár átlagán, 2%-os átlagos EUR infláció mellett
140MRd bevétel - 22Mrd kiadás = 118Mrd EUR/90év -> 1,3Mrd EUR/év - 400Mrd Ft/év

átlag: 267Mrd Ft/év

----------------------------------------------------------------------

Fogyasztói áron számolt bevétel

fogyasztói ár: 30Ft/KWh+ÁFA (8Ft)
bevétel: 570Mrd Ft/év + 150Mrd Ft/év Áfa = 720MRd Ft/év
ebből paksi erőmű bevétele: 220Mrd Ft/év (12Ft/KWh erőművi ár)
elosztó bevétele: 350Mrd Ft/év
ÁFA bevétel: 150Mrd Mrd/év

-----------------

Megtérül a beruházás?

legrosszabb eset(nincs üzemidő-hosszabítás, csak 1%-os átlagos EUR infláció a futamidő alatt):
teljes költség 30Mrd EUR, ezzel egyenértékű bevétel 60év alatt -> 500m EUR éves eredmény mellett térül meg.(+8Ft/KWh)

lejobb eset(90 év, 2%):
teljes költség 22Mrd EUR, ezzel egyenértékű bevétel 90év alatt -> 245m EUR éves eredmény mellett térül meg.(+4Ft/KWh)

PAKS I jelenlegi éves árbevétele 600m EUR feletti, ebből a profit 100-150m EUR -> Működési költség 450-500mEUR/év
Termelt mennyiség 15m MWh/év - fedezeti ár: 30-33EUR/MWh (9Ft/KWh) - értékesítési ár 38-40EUR/MWh (12Ft/KWh)

AES 2006 működési költségei kisebbek a gyártó szerint - újabb, hatékonyabb technológia, csak 2 reaktor a 4 helyett.
legrosszabb eset: (működési költségek változatlanok) 500m EUR/év
legjobb eset: (pl 33%-kal kisebb működési költség esetén) 450m * 0.67 = 300m EUR/év

Piaci megtérülést jelentő áramár:
Termelt mennyiség: 19m MWh/év
legjobb eset: 300m EUR működés + 250m EUR eredmény = 550m EUR éves bevételnél térül meg -> 30EUR/MWh = 9Ft/KWh Jelenlegi paksi ár!!!
legrosszabb eset: 500m EUR működés + 500m EUR eredmény = 1Mrd EUR bevételnél térül meg -> 52EUR/MWh = 16Ft/KWh
átlag: 12.5 Ft/KWh

Összehasonlítás:
Finnországi garantált átvételi ár tulajdonosok felé (önköltségi ár) - 50EUR/MWh
Törökország garantált átvételi ár - 95EUR/MWh = 29Ft/KWh
Hinkley Point garantált átvételi ár - 115EUR/MWh = 35Ft/Kwh
hazai fogyasztói ár - 100EUR/Mwh = 30Ft/KWh + ÁFA (8Ft/KWh)

Konklúzió: legjobb esetben akár a jelenlegi paksi áramár mellett is megtérül a beruházás, de a legrosszabb esetben is a Finn önköltségi árral megegyező áramárnál megtérül.

Ha megköveteljük, hogy már a törlesztés 22 éves futamideje alatt is nyereséges legyen:
Fizetendő éves törlesztés: 1.1Mrd EUR
Működési költség: 300m-500m EUR/év
Elvárt bevétel ebben az esetben: 1.4-1.6Mrd EUR (átlag 1.5Mrd EUR) -> 80EUR/MWh = 24Ft/KWh (jelenlegi hazai és hinkley-i ár átlaga)
Ebben az esetben a nyereség a teljes élettartam alatt:
Bevétel: 90MRd EUR(60év) - 135Mrd EUR(90év)
Költség: 22-30Mrd EUR
Profit: 60-110Mrd EUR

-------------

Lehetséges export és extra devizabevétel

Stratégiai eredmény: áramigény 100% hazai forrásból történő kielégíthetőség, nem kell import.
Ezen felül legalább 10 éven át extra devizabevétel az áramexportból.

áramtermelés aránya jelenleg: PAKS I 40%, egyéb hazai 35%, import 25%

10évig történő párhuzamos üzemelés mellett:
ha PAKS I 40%, akkor PAKS II (+5% rendelkezésre állás, +20% kapacítás) 40%*1,2*1,05=50%
PAKS I 40%, PAKS II 50%, egyéb hazai 35% = 125% - nem kel import, és 25% felesleg exportálható.

25% felesleg (azaz egy teljes PAKS II blokk által termelt mennyiség) értékesítése 10 éven át:

ha PAKS II éves termelése 19m MWh, akkor 1 blokk 9,5m MWh/év, ez 10 éven át 95m MWh.
értékesítés nyomott 33EUR/MWh áron -> 313m EUR éves devizabevétel - 3,1 Mrd EUR 10 év alatt
értékesítés a Finn ár (50EUR/MWh) és hinkley-i ár(115EUR/MWh) átlagán(82,5EUR/Mwh) -> 800m EUR - 8Mrd EUR 10 év alatt

Ezután folyamatosan állnak le a régi paksi blokkok, tehát egy ideig még lesz exportálható felesleg(15 majd 5%), ami +1-2Mrd EUR még.

Tehát PAKS I és PAKS II együttes üzemelése kb 4-10Mrd EUR extra devizabevételt jelent.
emlékeztetőül a felvett hitel összege: 10MRd EUR

tehát milyen számítások?
mert a legrosszabb eshetőség szerint is megtérül 16Ft/KWh-nál.

Blikknépe (törölt) 2014.03.12. 23:10:08

@borzimorzi: a 4-es metrót kik építették? jéé a franciák, akik a finneknél olyan erőművet csinálnak, ami a 2009-es dátum helyett majd 2016ban kezd működni, és addigra a tervezett költség triplájába fog kerülni. na az nem fog megtérülni már, de mégse állítják le az építkezést.

ezt oroszok építik. garantáltan 54hónap létesítés és 12 hónap beüzemelés.
szerződés szerint nem kell tendereztetni semmire, ha a roszatom legalább 95%-ban orosz tulajdonú céggel szerződik.
itt a magyarok max a sódert adhatják ebbe, meg fuvarozhatnak. nem is lesz csúszás.
olyan sem lesz, hogy leállunk, mert nincs pénz, hisz a ruszkik fizetnek maguknak, mi majd törlesztünk 22 évig.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.12. 23:23:16

@Brix: Kérlek vezesd le, hogy ez hogyan lehetséges. Mondom, a mai termelési és eladási ár mellett a cirka 4600-5000 milliárdos költséget (hozzávéve az üzemeltetést is) cirka 30 év alatt kitermeli ez a nyerséget.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.12. 23:25:43

@borzimorzi: A négyes metrónál eleve úgy kötötték meg az egészet, hogy nem volt fővállalkozó. Tudod te, hogy ez mit jelent. Kb. golyó vagy kötél jár annak, aki ezt kitalálta. Szaros néhány tízmilliós projektekben is van fővállalkozó, de egy több száz milliárdosban nem volt. Csoda, hogy káosz és szarkupac lett az egész...? Nem...

Paks II-őt viszont nem így építenék...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.12. 23:26:25

@Siri Keeton: A reaktorok a földrengés miatt leálltak. Nem azzal volt a probléma... A bibi a remanens hő...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.12. 23:27:57

@borzimorzi: Pl. a légiirányítást...

www.telegraph.co.uk/travel/travelnews/5383658/Wind-farms-could-pose-danger-to-planes-without-new-air-traffic-control-radar-system.html

Azon felül miért gonolja azt sok sötétzöld, hogy a széljárásba büntetlenül bele lehet szólni úgy, hogy megcsapolod a benne levő energiát...?

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.03.12. 23:47:30

@molnibalage: Igen, már kijavítottak. A remanens szó is beugrott közben. Annak idején utánaolvastam, de gyakorlatilag teljes egészében elfelejtettem, csak arra emlékeztem, hogy ha a földrengés után nem b...szák el, akkor semmi baj nem lett volna.

Kim lr Szen 2014.03.13. 07:06:50

@molnibalage: Mit vezessünk le? Nem tucc számolni?
Nem tudod kiszámolni hogy mondjuk 90 százalékos termeléssel, 50 év alatt mennyi kilowattóra 2,4 GW és a beruházást nem tudod ezzel elosztani? Már leírták. A beruházás, kamatokkal, durván 6 Ft/kWh. Paks 12-ért termel. A nemzetközi számítások 16 ft/kWh-t adnak meg üzemeltetéssel, 50 év üzemidőre számolva. A legolcsóbb zsinóráram most 12, de csak annak, akinek van saját termelése és nem kiszolgáltatott. 12 most, amikor a németek agyontámogatják a zöldenergiákat, amivel most akarnak leállni és az áramfogyasztás a mélyponton van.
Az nem úgy van hogy kiderül hogy a zsinóráram hirtelen 20 forint lesz és majd akkor építünk atomerőművet gyorsan. Vagy baj van a gázzal és hirtelen mindenki előveszi a villanyrezsót és csodálkozunk hogy egyszercsak 20-30 forintba lesz az importáram.

Kim lr Szen 2014.03.13. 07:09:50

@Blikknépe: Köszi! Ezt most szépen kimásolom, hogy minden baromnak az orra alá dughassam majd! :-))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.13. 10:57:54

@Kim lr Szen: Paks ennél kicsit olcsóbban (10,5-11 Ft/kwH termel és asszem jogaszbályi vagy törvény által szabályozva ad el 17 vagy 19-ért. (Így fejből).

Pont arról beszélek, hogy a jelenelgi áramárak mellett is kiön az, hogy bőven kiteremli a teljes beruházási költséget.

Azoka szerint, akik nem hogyogy nem jönnek ár arra, hogy ha ez sem éri meg, akkor az jön ki, hogy itton semmilyen új erőmű felhúzása nem éri meg....? Hm...?

Alfőmérnök 2014.03.13. 15:12:22

@Valóraváltógép: Te is meg fogsz halni, meg a gyerekeid is.

borzimorzi 2014.03.14. 18:52:59

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Azt én sem állítottam, hogy helyette, csak vizsgálandó hipotézisként említettem meg, az EU-tagállamok összekapcsolt rendszereinek létrehozása esetére. Plusz, ha majd egzakt módon bizonyítják szakemberek, hogy nemcsak nincsen, de 2036-ra sem lesz megfelelő hatékonyságú megújuló, akkor én is rá fogok bólintani Paks II-re és arra is, hogy az oroszok csinálják. De akkor még mindig kérdéses lesz, hogy a ma kiszivárgott feltételekkel-e. Mert ez az oroszoknak baromi nagy bolt így, nekünk meg őrült kockázat. Nemcsak árfolyamkockázat, hanem szuverenitás-kockázat is. Csak meg kell nézni, mit csinálnak az oroszok a gázért tartozó Ukrajnával... Ilyen pofánál eladósodni pontosan olyan, mint mikor az analfabéta kisebbségi az uzsorásnál adósodik el havi 100%-ra, aztán egy év múlva csodálkozik, hogy az uzsorás kiállítja a nejét meg a lányát az út szélére...

Orbán sikeresen reprezentálja amúgy Magyarország hülyébbik felét, tekintve, hogy 40% úgy vett fel hitelt, hogy az árfolyamkockázatot nem vette figyelembe (devizahitelesek), más 10%-a meg úgy, hogy bűnöző uzsorásoknál adósodott el, tekintet nélkül arra, hogy azok meg szexrabszolgában fogják behajtani az adósságot... Kérdés, hogy nem inkább kétharmad-e az a fele, mert akkor aztán nem nyugszik, amíg tönkre nem teszi az országot, mégpedig úgy, hogy 4 évig még lehessen hazudozni, amíg csak kamatot fizet, kezdetben szolid, de egyre növekvő összegben. Aztán utána az özönvíz. 2024-re, mire csúcson fog állni a törlesztés összege (egyszerre kamat és tőke), addigra majd burul a bili, mert adófizető meg nemigen lesz itt addigra...

Üdv:
b

borzimorzi 2014.03.14. 18:54:54

@a nemzet fogatlan provokátora: Japánban konkrétan nem, hogy nem élvez prioritást az atomenergia, de bezárják az összes atomerőművet. Németországban szintén.
Üdv:
b


süti beállítások módosítása