Sorra jönnek a hírek, hogy az állami iskolafenntartó visszaél a hatalmával az igazgatói kinevezésekkor. Korábban a fideszes polgármesterek is tiltakoztak, hogy teljesen megszűnik az önkormányzatok kontrollja az iskolák felett és az igazgatói kinevezésnél. Ezzel a helyi közösségek is elvesztették a kontroll lehetőségét: az önkormányzatok ugyanis kevésbé mehettek szembe egy sikeres iskolával vagy igazgató-jelölttel, mert azt a helyi választók büntethették. A központosítás bukását a botrányos kinevezések mellett az is jelzi, hogy 95 iskola igazgató nélkül kezdte a tanévet. Köztük a balatonalmádi kéttannyelvű gimnázium, amelynek háromszor trükközték úgy a pályázatot, hogy ne a tanárok és a szülők jelöltje legyen az igazgató. Utolsó alkalommal egyedüli jelöltként sem tudott nyerni a PhD-s pedagógus.
A központilag kinevezett tankerület vezetők sikeresen einstandoltak bútorokat és számítógépeket az iskoláktól, de a szervezésben, tanárok kinevezésében már korántsem ilyen jók. A következő eset azt mutatja, hogy sokszor az emberi minimumot sem sikerül hozniuk.
"Édesanyám nyugdíjas pedagógus. Egész eddig úgy volt, hogy nyugdíjas ÉS pedagógus, azaz szerződéses viszonyban heti valahány órát még tanít. Idén még az évnyitó napján sem közölte vele a tankerület, hogy megújítják-e a szerződését. Nem azt mondták, hogy nem, hanem egyszerűen semmit. Aztán tegnap szól ám a telefon, hogy másnap (ma) menjen be az iskolába, mert lett szerződése. Egy hónapra. Nem egy tanévre, nem egy félévre, egy hónapra. Aztán majd meglátjuk. Ezt a huszonegyedik században, földrajzilag Európában eljátszhatják félművelt bunkó pártkatonák egy emberrel, aki eddig negyven (az egyetemmel, tehát a szakmára való kiképzéssel együtt negyvenöt) évet, az eddigi élete kétharmadát fordította arra, hogy gyerekeket tanítson. A saját anyátokkal szórakozzatok." (Torma Péter)
A történethez tegyük hozzá: a beígért pedagógus "béremelés" is hatalmas szemfényvesztés. A megnövelt óraszám, az elveszett túlóra-pénzek, az elvett cafeteria és pótlékok, valamint a lassú átminősítés miatt rengeteg pedagógus kevesebbet fog kézhez kapni. Írásunk a témáról.
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.
Utolsó kommentek