Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Hoffmann az oktatásügy Selmeczije

2013.08.31. 23:29 - Fidelio

Ismerjük el, Selmeczinek nem volt könnyű dolga: a magánnyugdíjak einstand-ját kellett megvédés-ként eladnia. Hoffmann-nak a pedagógusok megbecsülését kellett volna megmutatnia a béremelés ígéretével. Neki sem sikerült.

Hoffmann_Selmeczi.jpg
Hoffmann Rózsa ugyanis elkövetett egy hibát. Azt hitte: a Fidesz, ha a választás során konkrétan megígért valamit, azt be is tartja. Pedig Hoffmann kartársnő sok mindent tapasztalt már: Szorgoskodott ő a minisztériumban a Kádár-rendszer idején – Hoffmann elvtársnő láthatta a bűnös állampárt működését belülről – hiszen „kénytelen” volt belépni az MSZMP-be, hogy gimnáziumi igazgató lehessen. A KDNP mellett pedig most a Fidesznek is tagja, indított is etikai eljárás elődje, Pokorni ellen.

Hoffmann talán abban reménykedett, hogy a Fidesz nem sok konkrét ígéretet tett, így legalább azokat betartja. Egyébként megállapíthatjuk, a többi konkrét ígéretet sem sikerült. Az azonnali nagymértékű adócsökkentésből az egykulcsos adó lett, amivel a 280 ezer forint alatt keresők rosszul jártak (plusz még csekkadó, áfa-emelés stb.). Az egymillió munkahely időarányosan sem teljesül, s ami növekedés van, az inkább statisztikai trükk: jórészt beleszámolják a külföldön dolgozók munkahelyeit is. (A két hét alatt megteremtett közbiztonságon komoly ember eleve csak mosolygott.)

Pedig Hoffmannék 2010-ben szép nevet is adtak a bér-ígéret mellé: a pedagógus életpályamodell elsőre szépnek is tűnt. De 2011 végére ez már másként festett. Egy szakszervezeti vezető (Mendrey, PDSZ-elnök) szerint az akkori tervek „jelentős mértékben eltérnek a választási ígéretektől és a tavaly decemberben nyilvánosságra került változattól.” „A pedagógus-életpályamodell kész átverés, és egészen másról szól, mint egy életpálya.

Most, 2013 végén látszik, hogy még a 2011-es ígéretnek is csak a 60%-a teljesül ebben a ciklusban. Természetesen ez az emelés is jól jön a pedagógusoknak, hiszen 2008 óta nem volt bérnövelés: a tanárok nagy részének körülbelül 30-40 ezer forinttal nő a nettó bére.

Csakhogy. A kötelező heti óraszám emelkedése (22 helyett 26) miatt a túlórák után a jövőben nem jár pénz, ami az alapfizetés 18%-a. Így lehetnek olyanok, akiknek csökken a bére. Ezen komoly vita is folyt a Fidesz-frakcióban a hét elején, de Pokorni szakmai javaslatait megint lesöpörték.

Ezzel együtt még átlagban kijön egy közel 20%-os béremelkedés. Ez nem hangzik rosszul, ha nem lett volna a kiéheztetés: az életpályamodell ígéretével mindeddig halogatták a béremelést. A fizetéseket ugyanis utoljára 2008-ban emelték, így azóta az infláció miatt azok 31,2%-ot veszítettek értékükből.

Ezzel már a többség számára már jókora mínusz jön ki. Hoffmannék ezt tetézik meg a munkaidő növelésével: a kötelező óraszám emelésén túl a tanároknak további 6 órát kell bent tölteni az iskolában, többek között „eseti helyettesítéssel” és tanulói felügyelettel.

Hoffmann_Orban_.jpg

Ez a tanulói felügyelet pedig már nemcsak a tanárokat terheli. Az Orbán-kormányzat ugyanis bevezeti az egésznapos iskolát, ami lehetne jó. Csakhogy koncepció nélkül gyakorlatilag kiterjesztik a napközit – ahol a szaktanárok (külön anyagi elismerés nélkül) kötelezően felügyelik a gyerekeket.
Eddig a rendszer az igények alapján működött: az kért napközit, akinek szüksége volt rá. Ezentúl a többi szülőknek külön kérniük kell, ha szeretnék, hogy a gyermeküket hazaengedjék – arra pedig nincs szabály, hogy az igazgatók engedélyezik-e.

Ezt sikerült összekalapálni életpályamodell címén. Legalább olyan rosszul sikerült, mint a tankönyv-piac államosítása, ahol a megdrágított könyvekért előre kellett fizetni, azok késve érkeztek, és sok iskolában még most sem engedték még kiosztani.

A Fidesz-frakció ülésén fölmerült egy iskolán kívüli probléma is: hogyan magyarázzák el a többi társadalmi csoportnak, például a munkásoknak, hogy ők nem kapnak béremelést.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr875486705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

házelnök 2013.09.01. 08:50:21

Jövőre is szavazzatok csak a fideszre.Higyjetek nekik.Ők fiatalok, keresztények, soha nem hazudnak.

toportyánzsóti 2013.09.01. 09:10:42

Pocakos és szektatársai az idiótaság csúcsaira törnek kész átverés showjukkal.Láthatóan ők már benyalták saját hazugságaikat.Kuszaszem alapból nem értette meg hogy amit ő emelkedésnek tart az az alsóbb fizetésűeknél csökkenés!Ezek ma már birkaintellektus alatti szinten vannak és azon a szinten is kommunikálnak...

vantaan 2013.09.01. 15:15:21

Hoffmann Rózsa elvtársnő most a titkos küldetését teljesíti! Kérem a blogíró elvtársakat nemzet és párt politikai szempontból H R elvtársnő baszogatását mellőzni szíveskedjenek! A párttal a néppel és H R elvtársnővel egy az utunk. A Mocskos imperiapista gaz Brusselles bérenc kéjsóvár nemzetre támadó médiát nem szabad olvasni ....a klerikális munkás pajaszt támadások ellen védi a magyar fiatalságot a Zelvtársnő! Előre ne hátra győzelmünkbe vetett hitünk szilkaszilárd .... mert Hajrá Magyarország Hajrá Hoffmann Viktor elvtársnő! ....vagy NEM???

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.01. 15:24:03

Kíváncsian várom a KSH következő statisztikáját a pedagógusok béréről...

Egyébként csak gyermeket nem nevelők esetében lehet igaz a 280 ezres határ, akinek van gyereke, az kisebb fizetésnél is magasabb nettót kap.

opel123 2013.09.01. 15:34:53

Ha a tanaraknak benn kell maradni, igaz, hogy fel tudnak készülni a következő napra, ha éppen nem kell helyettesíteni és hasznosan el lehet tölteni az időt javítással stb. Azonban a magánórák ideje gyakorlatilag kitolódik és 4 óra után lesz lehetséges, sőt inkább 5, fél 6, mert intézni is kell pár dolgot és haza is kell érni. Ez bizony nagy gond lehet, mert a fizetés akár 20-25%ára is rúghat a plusz magánórákból származó jövedelem (az most mellékes, hogy adót elkerülve vagy sem)
Egyébként azt nem hiszem, hogy a helyettesítés tényleg olyan gyakori lenne, hogy átlagosan 18%-ra rúgna. 1990-96 között tanítottam angolt gimiben és ott a pár év alatt talán összesen volt 15-20 óra, amit a kollégák hiányzása miatt kellett tartanom. Viszont a magánórák nélkül felkopott volna az állam. Mindenki fáradtabb lesz, ha este 7-8 felé szabadul el a munkától.

Rodolfo63 2013.09.01. 15:35:40

@Online Távmunkás: a gyermek után járó adókedvezmény független az szja tábla módosításától

Amocsok 2013.09.01. 15:57:02

@opel123:
96? Azóta volt néhány létszámcsökkentés meg létszámstop. Azt meg megnézném, milyen színvonalas munkát végez majd a zsúfolt tanáriban, zsibongóban a kötelező felügyelet mellett.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.09.01. 16:09:15

Rózsika jó elhárítóként belülről aknázza alá a Fideszt. Ha az beborul, majd ismét belép az MSZ(M)P-be.

bgp 2013.09.01. 16:14:11

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller: szerintem azt csinálja amit mondanak neki, az összhang megvan. Ha nem lenne, akkor már pok-pok-pokornyi lenne a főfej.

fajanka 2013.09.01. 16:20:15

32-en vagyunk a tanáriban.
Akkora helyem van, hogy ha kinyitok egy füzetet, akkor már más nem fér el mellette.
tehát jobbra a földre teszem le majd a csomagot, a kész füzeteket meg majd a bal oldalra teszem a szék mellé a földre.
Persze, ha a mellettem ülő is javít, akkor a baloldal foglalt lesz. -én ugyanis szerencsés módon szélen ülök, így egy szomszédom van.
De megoldom, hiszen ezért kapom a nagy fizuemelést...
Viszont azt még nem tudom, hogy azok a kollégák - akik miatt sokszor a szünetekben is inkább a folyosóra menekülünk- miként fognak szó nélkül ülni, és dolgozni, ha eddig úgy tudták, hogy a szünet azért van, hogy ők elmesélhessék milyen csodálatosan okos, ügyes tanárok, illetve hogy közölhessék velünk az előző napi vacsi receptjét, valamint azt, hogy a X-nek épp ki a Mucuskája. Az előző napi teniszmérkőzés szuper szerváiról, vagy a meccs meg nem adott góljáról, vagy elsumákolt leséről nem is beszélve...
Persze a párom örülne, ha végre egy szál retiküllel sétálnék munkából haza a málhásló felszerelés nélkül, és otthon csak csinálnám a szenyókat, meg hordanám a sörikét a meccsnézés közben. Utána pedig az estét rúdtáncikával feldobva omolnék a karjaiba ahelyett, hogy a füzetek felett görnyedek...
Lehet, hogy a Rózsát az uram fizette le?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.01. 17:55:39

@Rodolfo63: Miért lenne független? Része az SZJA-rendszernek.

ABC123456 2013.09.04. 21:45:56

@fajanka: haza fogod vinni eztán is a dolgozatokat, az tuti. Nincs idő és főleg nincs nyugalom ahhoz, hogy az iskolában javíts.
A kedves férjed meg meccsnézés helyett megcsinálhatja neked a szenyákat, ha neki úgysincs más dolga.

safranek 2013.09.05. 12:38:25

Sokan nem tudják, de elsőkörben minden pedagógus az alsó kategóriába kerül. Aztán majd jön a tanfelügyelői ellenörzés és majd aztán sorolják be valahová. Hogy a tanfelügyelő majd mi alapján minősít azt senki nem tudja.

A napközit sem kiterjesztik, mert nálunk pl 16:30-ig volt napközi, 17:30-ig ügyelet, aztán csak felügyelet - a porta előterében kellett várakozni a gyereknek -. Mostantól 16.00-ig van iskola, utánna csak felügyelet lesz, mert már nem fizetik a túlórát sem


süti beállítások módosítása