Hazánk korábbi köztársasági elnöke elköltözött az elnöki rezidenciáról. Normális esetben kit érdekelne ez? De itt és most Schmitt Pálról van szó, és a közel négy hónapról: amióta lemondott.

Számolgathatnánk, hogy ennyi idő alatt hány darab "olyan" kisdoktorit lehetett volna megírni.

Vagy mondhatnánk, hogy most már értjük, miért nem volt Londonban az olimpia megnyitóján: cipelte a zongorát, amit tavaly állami pénzen vásárolt magának.

De próbáljuk komolyan venni, elvégre egy korábbi köztársasági elnökről van szó. Az ő javadalmazásáról és dilemmáiról.

Lássuk be, nem volt könnyű eljutni a költözködésig. Ott volt a kérdés, lemondjon-e arról, hogy az állam biztosít nekik méltó lakhelyet. Hirtelenjében azt mondaná az ember, hogy „egy túróst, egy szövegtolvaj bukott politikusnak”, de ez egyoldalú nézet. Merthogy "ami jár, az jár”, s azt magától az elnöktől tudjuk, hogy ő ezen komolyan elgondolkodott. (Idáig eltelt több mint egy hónap, s közben megválasztották az új elnököt.)

Morális mérlegelésben az elnök arra jutott, hogy ’jár’. Meg is írta, hogy kéri méltó elhelyezését. El is különítettek erre 150 millió forintot május közepén. (Másfél hónapnál járunk.) A döntés május végén került nyilvánosságra. (Két hónap.)

Az elnököt elhatározásában megerősítette, hogy a törvények egyre nagyvonalúbbak lettek: a volt elnököknek kezdetben csak 2 évig járt a javadalmazás, majd 5 évig, de a kétharmados többség úgy döntött: életük végéig megilleti őket.

Sőt. Egy ’sarkalatos törvény’ szerint ez a juttatás egy bukott, lemondott elnöknek is jár.

Ha jár, akkor jár. Hiába morgolódtak egyesek a sajtóban: „Schmitt valóban mindent megkap. Hiszen olyan ő, mint a pornó. Bármikor felismerjük, ha szembe jön velünk. Bár definiálni, hogy mi ő, azt elég nehezen tudnánk.”

A fordulat június első felében történt: Schmitt Pál megtudta, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetben van. Június 18-án (két és fél hónap) olvashattuk, hogy emiatt döntött úgy: „nem fogadja el a kormány egyébként törvényes felajánlását”. Schmitt Pál megelégedett a mindenkori elnöki tiszteletdíjjal (jelenleg 1.500.000 Ft/hó), gépkocsi-használattal és sofőrrel, kétfős titkársággal, valamint térítésmentes egészségügyi ellátással.

A többi már szűk másfél hónap alatt lezajlott. Pedig el kellett dönteni, hogy melyik a saját lakást választják (II. kerületi villa és két nagy értékű lakóparki lakás közül). Beköltözhetővé kellett tenni, és a szállítómunkásoknak át kellett cipelniük a holmikat, köztük a 2,5 milliós zongorát.

Végül is nem volt hiábavaló az elmúlt száztizenvalahány nap. A költözködés így július végére esett: a londoni olimpia megnyitójának idejére – egyúttal – a Los Angeles-i olimpia megnyitójának évfordulójára. Ahol, tudjuk, a magyar sportolók nem indulhattak, mert a szovjet elvtársak bojkottot hirdettek, amihez a Magyar Olimpiai Bizottság is csatlakozott (főtitkár: Schmitt Pál). Pedig akkor már lehetett tiltakozni (említsünk meg három nevet: Jacsó István ellene szavazott, Békesi László és Bogár Pál tartózkodott).

Schmitt Pál nem tiltakozott. Maradt is a MOB főtitkára, majd elnöke, egészen, amíg köztársasági elnököt csináltak belőle. De egyszer minden véget ér.