Bajnaiék már egy éve létrehozták a Haza és Haladás alapítványt, de Bajnai nemigen láttuk azóta sem. Az elmúlt hetekben is korrekt elemzéseket lehetett olvasni a honlapjukon a költségvetésről, vagy az alaptörvényről. Nem is lehetett erre egy rossz szavunk sem, hiszen az alapítvány hivatalos célkitűzése a ’jó kormányzás’ ügyének segítése. De azért volt egy kis hiányérzet.
Most itt a cikk, címében, hogy „Vízkeresztkor Magyarországról”. De az igazi időmeghatározás később olvasható: „most … bő két évvel a jelenlegi ciklus lejárta előtt a haza és a haladás ügye iránt elkötelezettek legfőbb reménye már a mielőbbi kormányváltásban van”. Ez a remény, de Bajnai szerint a kormányváltás értelme az lesz, „ha képes a mostani destruktív kormányzás helyén egy jobb, sikeresebb országot építeni”.
Hogy focis hasonlattal éljünk, jó az ütemérzék: ami persze Bajnaitól is – aki Orbánhoz hasonlóan szeret focizni – alapvető elvárás. De most nemcsak Bajnai számította ki az időpontot, hanem a helyzet is alakult.
Először is, Orbánék olyan választási törvényt hoztak, mint hajdan Mečiar: összeterelik az ellenzéket. A szlovák atyafi a pártok bejutási küszöbét emelte olyan magasra, hogy a három magyar pártnak össze kellett állnia. Össze is jött a dolog, a Magyar Koalíció Pártja – a nevében is hordozza, hogy ilyen kényszer hozta létre – nemcsak bejutott a parlamentbe, hanem két cikluson át a kormányzó koalíció része volt.
Az is a Fidesz-kormányzatnak ’köszönhető’, hogy eléggé egyértelmű kép alakult ki az ország helyzetéről. A Medián azt mérte decemberben, hogy az embereknek már 79%-a szerint „általában véve Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok”. Benne van persze ebben a gazdasági helyzet fokozódása is, de az ötletelés, amit a kormányzat előadott az IMF-hitel kapcsán, a szűk rajongótáboron kívül mindenkit elgondolkodtathatott.
Egyértelmű ma már a demokratikus ellenzéki pártok álláspontja. Az LMP számára sem működik az őfelsége ellenzéke szerep, amit korábban még tiszta lelkiismerettel konstruktív ellenzékiségnek lehetett tartani. Sőt, az „Új ellenállás“ akciói kifejezetten jól állnak nekik.
És szinte túlzás már, de az új év, új alaptörvény örömére a civil ellenállók is szép nagy tüntetéssel jelentkeztek.
Ezt a helyzetet Bajnai csak érinti. Ha valamely ellenzéki párt nem jut domináns szerepbe, akkor „elkerülhetetlen az ellenzék számottevő demokratikus erőinek együttműködése”. Pontosan írja le ennek fő mozgatóit, akadályait:
„Ez azonban nem lesz könnyű. A szavazói bázis átfedése a versengést erősíti, a kölcsönös szavazói elutasítottság pedig az együttműködést nehezíti. Amiképpen egyelőre nem látszik objektív mérési pont arra nézvést sem, hogy az esetleges közös listák belső arányait majd milyen szempont alapján határozzák meg.”
Ráadásul a startpisztoly eldördüléséig „az új választójogi törvény az ellenzék pártjait a különutas, pozícióépítő működésben teszi érdekeltté”. Az „erősödő választói elvárás ösztökélheti majd a demokratikus ellenzék vezetőit arra, hogy időben megteremtsék a hatékony együttműködést a szóba jöhető erők között”. (Az írás mindvégig ilyen: a sokat elemzett, ismert folyamatokból kiemeli a lényeges pontokat.)
Az „elkerülhetetlen együttműködésésnek“ ki kell terjednie a választókörzetekre, adott esetben közös listákra, és célszerűen a közös kormányfő-jelöltre. Ez utóbbiról természetesen nincs említés a cikkben. Logikailag kövezkezik a helyzetből.
Amiről viszont olvashatunk, az a helyzet leírása (ismét csak: a lényeget emeli ki), amit a végén így foglal össze: Szétvert demokrácia, államcsőd felé sodródó gazdaság, szétszakadó társadalom és Európából kifelé haladó Magyarország.
És kövezkezik a kormányprogram három alapvető iránya – ahogy a címben is szerepel – köztársaság, kiegyezés, kilábalás. Az egész cikket el kell olvasni, de ez a három program ide kívánkozik – ha másért nem, mert tisztelettel hangsúlyoznánk mi is: A pártfinanszírozás tisztasága nélkül a dolog nem fog menni.
„A köztársaság programjával, amely az alkotmányos demokrácia és a kormányozhatóság azonnali helyreállításának cselekvési tervét jelenti, a harmadik köztársaság korrekcióját. A helyreállítás azonban kevés, a pártfinanszírozás tisztaságával vagy a közmédia pártatlanságának korábban hiányzó, új garanciái nélkül, a köztársaság gyenge immunrendszerrel születne újjá.”
„A kiegyezés programjával, amely konszenzust teremt abban, hogy sem az inga újbóli kilengése, sem a bosszúállás nem lehet megoldás a köztársaság helyreállításakor – bármennyi sérelmet is szenvedtek el a most ellenzékben levők és támogatóik. Az új kormány egyik legfontosabb feladata lesz, hogy új, ciklusokon átívelő széles társadalmi megegyezést teremtsen alapvető nemzeti céljaink tekintetében. Ehhez pedig a mai jobboldal demokratikus meggyőződésű szavazóinak beleegyezésére éppúgy szükség lesz, mint a határozott politikai kötődés nélküli vagy baloldali szavazókéra. Az ország nem bírja ki, hogy négyévente a legalapvetőbb elvi kérdések képezzék a politikai küzdelem tárgyát.”
„Végül a kilábalás programja arról kell, szóljon, hogy a külső és belső válságoktól meggyötört gazdaság és társadalom gyors talpra állását és újrainduló erősödését milyen konkrét kormányzati eszközökkel és reformokkal lehet elérni, és az idővel így megtermelt többletjavakat a megújított nemzeti célokkal összhangban igazságosan és okosan elosztani.”
Tehát alapesetben van bő két évünk. De közben „mindannyiunknak … tudomásul kell vennünk, hogy 2014 Magyarországa már alapvetően egy más ország lesz, mint a válság és a fülkeforradalom előtti világ.”
A neten, a sajtóban már ma komoly reagálásokat lehetett látni. Érdeklődéssel várjuk az közélet szereplőinek reakcióit is.
Addig is, a cikket itt lehet elovasni.
Utolsó kommentek