Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Kormányhírlap: ártatlan csíny, kis humorbonbon a zenei kínzás

2011.12.28. 18:00 - eroica

Címkék: magyar hírlap éhségsztrájk közmédia

A Magyar Hírlap erkölcsi magaslatának tényszerű problémájáról már korábban értekeztünk. Ma ismét nehéz ügyben kellett kormánypárti véleményt nyilvánítani az Orbánt Kossuth reinkarnációjának tartó Széles Gábor lapjának.

Nehéz a híreket továbbra is folyamatosan hamisító MTVA oldalára állni a tegnap jogellenesen kirúgott éhségsztrájkolókkal szemben, de Szentesi Zöldi László megoldotta, méghozzá a Széles-féle Hírlaptól szokott morális fölényeskedéssel. Előbb arról értekezett, hogy aki éhségsztrájkba kezd, annak végig kell csinálnia éhhalálig. Tehát, ha Nagy Navarro Balázs nem vállalja az éhhalált is, akkor ne éhségsztrájkoljon, mert ez "nevetségessé teszi önmagát, a mozgalmat, a tiltakozás intézményét". (Furcsa módon nem találtuk nyomát, hogy Szentesi Zöldi korábbi éhségsztrájkoknál is kifejtette volna ezt a "markáns" nézetét, pedig idén sem ez volt az első éhségsztrájk).

 

A Magyar Hírlap az éhségsztrájkolókkal szemben a hírhamisítók oldalára állt
 

Szentesi Zöldi szerint az éhségsztrájkolók "semmi értelmeset nem tudtak a helyszínen mondani – mert hogy rajtuk kívül az egész ország karácsonyra készült". Miután az éhségsztrájkolók célja elég világos (a hamisítók kirúgása) a mondat első felével nem vitatkoznánk. Az egész ország a karácsonyra készült ordas nagy hazugság, hisz pontosan tudjuk, hogy az országgyűlés épp az utolsó napokban kapcsolta turbó fokozatba a törvénygyártást. A demokratikus ellenzék pedig az előzetes letartóztatást is vállalva tiltakozott a törvénygyártás, majd a képviselőtársaik elvitele ellen, majd több ezren tüntettek a Kossuth téren. Ez Szentesi Zöldinek, mint újságírónak nyilván nem tűnt fel a karácsonyi készülődésben.

És itt érkeztünk el a cikk fénypontjához, ahol Szentesi Zöldi kijelenti, az, hogy két számot napokon keresztül ismételten játszanak le az éhségsztrájkolók felett, az véletlenül sem tekinthető kínzásnak, ezt csak Schiffer András "szalonjogász" mondhatja. Nyilván Guantanamót is szalonjogászok vezették és azért alkalmazták ezt kínzásként. De Szentesi Zöldi szerint egy trash metal együttes koncertjéhez képest az ismételt zenelejátszás, a "két karácsonyi dalocska ártatlan csíny, kis humorbonbon, finom emlékeztető a másként gondolkodók számára, hogy hamarosan megszületik a Megváltó, bármennyire is zajonganak a kerítésnél."

Nem értjük, hogy a remek humorbonbont miért halkítják le, ha külföldi újságírók jönnek (tán szégyellik a remek humoruk?). De kommentáni nem szeretnénk mondatát, helyette csak annyit kérünk, hogy aki egyetért Szentesi Zöldi Lászlóval és "kis humorbonbonnak" tartja a napokig való ismételt zenejátszást, az hallgassa ezt végig! (Nézni nem kell).


 

Ui.: Vajon az éhségsztrájkolókra irányított reflektorfény szintén a "kis humorbonbon, finom emlékeztető ... hogy hamarosan megszületik a Megváltó"?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

154 komment

· 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr793502316

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bedöntötték a kommentelők az MTVA gyalázkodó oldalát 2011.12.29. 12:40:33

A tisztességes közmédiáért éhségsztrájkolók jogellenes kirúgásának híre eléggé felrázta az internetes társadalmat. Az MTVA hivatalos facebook oldalát is ellepték az éhségsztrájkolók ismételt zenével és reflektorokkal való kínzása, majd kirúgása miat...

Trackback: MEOSZ: Tudatosan hazudott a közszolgálati tévé 2011.12.29. 12:40:09

A Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének közleménye döbbenetes. A köztévé riportere tudatosan hazudott négy dologról, hogy kedvező színben tüntesse fel a kormány intézkedéseit, vagy a kormánnyal szerződő Suzukit. A közleményt változtatá...

Trackback: Vonyít a falka 2011.12.28. 22:52:06

Minden keresztény, vagy legalábbis tisztességes ember most Karácsony szent ünnepére, a szeretet ünnepére készül. Félreteszi a haragot, a gyűlöletet, a harcoló felek fegyverszünetet vagy békét kötnek, pihennek a kardok és csatabárdok.  A tisztesség...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2011.12.28. 22:21:21

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.28. 22:15:36

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodáss...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.28. 22:14:38

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán? Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztősé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genyamagyar 2011.12.29. 09:51:34

@malacz69 rezignált: Nem kell vérnek folynia. Most az LMP-s kordon során sem volt vér, a rendőrök mégis intézkedtek.

Mit nem értesz?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.29. 09:55:12

@Muad\\\'Dib: Hát már te is, elvtárs?
Már te is elfordulsz a kéztől, mi eddig etetett?

Mellesleg Sértő elég középszerű volt költőnek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 09:57:10

@genyamagyar:

Istenem, én a rendőröket idéztem arról, mit mondtak egy esetben. Mi köze ennek az én véleményemhez? Nem állítottam, h ez mindig és minden helyzetben így van.

De hülyeséget is beszélsz, mert 1. a Parlament előtti tér nem magánterület, 2. a rendőrök úgy értelmezték a jogot (nem Orbán, hanem az intézkedő rendőrök, héló), h az LMP-sek megsértették a személyek szabad mozgására vonatkozó jogot. A bíróság majd eldönti, igazuk volt-e. Mindenesetre az LMP-sek nyilatkoztak arról, h a rendőri intézkedés jogszerű volt.

mrgumby1 2011.12.29. 09:57:47

@malacz69 rezignált: pontosan. mondjuk btk-s bűncselekménnyel gyanúsítani az lmp-seket nyilván jó fej dolog.

ha pedig valaki a magánterületeden engedély nélkül tartózkodik, és értelmezésed szerint a sztrájkjog keretein kívül, akkor azt nem zenével kéne kiűzni, hanem rendőri intézkedést kell kérni. más kérdés, hogy azért nem kezeli őket az mtv sem betörőnek, sem behatolónak, mert kiféle el lehet sütni, hogy jogtalanul tüntetnek, de tudják, hogy lesz még egy bírósági tárgyalás is, ahol ismerve a munkaügyi bíróság gyakorlatát, feltételezhető, hogy számukra kedvezőtlen döntés fog születni. hacsak nem a megfelelő bírához kerül az ügy, ugye.

genyamagyar 2011.12.29. 09:59:37

@malacz69 rezignált: És ki beszél itt magánterületről? folyt vér? Nem! Intézkedtek a rendőrök? Igen!

Ennyi!

J.László 2011.12.29. 09:59:43

Kilőtték a szemüket? Laposra verték őket a lovasrendőrök? Ha nem, akkor mire ez a felhajtás?

VT Man 2011.12.29. 10:01:02

Őszintén, elég szánalmas, ahogy az MTV bánik az éhségsztrájkolókkal. Mondjuk nem egy Guantanamo, hiszen INNEN el lehet menni, Guantanamoról pedig nem.

Ugyanakkor az éhségsztrájkolók is ritka nagy faszok. Jó, hogy nem Orbán leváltását kérik rögtön. Ja, de az majd holnap jön biztos.

Az LMP meg egy idióta már megint. Ha valaki az én kertembe nekiáll táborozni, akkor én csak többéves bírósági procedúrával rakhatom ki onnan? Ez normális? Ez lenne a jogállam??

2llkedő 2011.12.29. 10:02:25

@J.László: Türelem! Ami késik, nem múlik!

VT Man 2011.12.29. 10:02:52

@malacz69 rezignált:
"2. a rendőrök úgy értelmezték a jogot (nem Orbán, hanem az intézkedő rendőrök, héló), h az LMP-sek megsértették a személyek szabad mozgására vonatkozó jogot. A bíróság majd eldönti, igazuk volt-e. Mindenesetre az LMP-sek nyilatkoztak arról, h a rendőri intézkedés jogszerű volt. "

Ha én a házad kijáratához láncolom magam, hogy te ne tudj közlekedni, akkor jogosan hívsz rendőröket, hogy vigyenek el.

És nem hinném, hogy elfogadnák azt a kifogásomat, hogy "de hiszen van létrád, ki tudsz mászni az ablakon is, tehát nem korlátoztalak".

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 10:03:28

@mrgumby1:

Sztem egyezünk meg néhány pontban:

1. Navarró akciója már rég nem normális sztrájk, sokkal inkább valamiféle ellenzéki akciózás, azaz kemény politizálás, amihez nincs joga,

2. Senkinek nem érdeke, h egy hősnek tartott személyt jogtalanul lehetetlenítsen el,

3. a hősnek tartott személy érdeke, h vele szemben atrocitások történjenek, őt bevigyék, kordonozzák, stb... miközben ő maga a demokráciát védi

4. Orbánéknak nem érdeke, h jogellenesen lépjenek fel az "ellenzéki hősökkel" szemben, mert ez nagyobbat üt vissza, mint oda, viszont a törvények betartatását meg a saját tábor várja el, tehát nehéz a kompromisszum

miva? 2011.12.29. 10:03:54

De mégis mit gondol az ilyen? Hogy örökre O.V. marad a cár? Mi lesz ezekkel a Fidesz bukása után? Ennyire ostobák, vagy Szijjártónál vannak az őket kompromittáló fényképek és videók?
Komolyan nem értem.

J.László 2011.12.29. 10:04:20

@2llkedő:
Kedves kételkedő. A szándékokat nem a szavakból, hanem a tettekből kell megítélni. Maradjunk tehát a tényeknél.

VT Man 2011.12.29. 10:05:29

@malacz69 rezignált:
"Egyébként, Orbán meglehetősen jól járt volna vele, ha elviszik, ha lecsukják, mert ugye a történet arról szólt, h nem demokratikus módon felállítottak egy kordont, és a bátor Orbánt, aki azt elbontotta, bevitték."

Mondjuk azt tegyük hozzá, hogy a Gyurcsány kormány valóban nem demokratikus módon állította fel a kordont.

Egy nem létező "műveleti terület" fiktív jogszabályra hivatkoztak, azaz teljesen törvénytelenül tették.
Tulajdonképpen azokat a rendőröket (inkább: vezetőket) kellene megbüntetni, akik a kordont felállították, hiszen törvénytelenül tették.

2llkedő 2011.12.29. 10:06:31

@J.László: Eddig szinte mindent bevezettek, amit a maszop akart, csak sokkal szarabbul. Úgyhogy várluk ki a végét!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 10:07:12

@genyamagyar:

ne haragudj, de buta vagy.

Azt mondtam, h a rendőröket egyszer kihívták családi vitához. (Ez nyilván magánterület, agyas.) Erre ők azt mondták, nem intézkedhetnek, amíg vér nem folyik, és elmentek.

Ez sem nem az én véleményem, sem semmi köze az LMP-s tüntetéshez, ami nem magánterületen folyt. Ha még most sem érted, menthetetlen vagy.

@STX Joe:

Egyetértünk!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.12.29. 10:07:20

És a zeneszámok lejátszása után jogdíjat fizet-e?

Smoother (törölt) 2011.12.29. 10:08:47

Mivel január 1töl megszünik a köztársaság akkor a Köztársasági Elnökkel mi lesz? Kormányzó? Vagy mi?

mrgumby1 2011.12.29. 10:10:07

@malacz69 rezignált: ebben teljesen egyetértünk. ilyenkor mindig örülök, hogy van értelme valamiről vitát nyitni. néha.

én csak azt bánom, hogy az mtv visszaélések és hasonlókkal szemben el sem tudom képzelni, hogy mi lehet hatásos, mert az ilyen akciók épp azokban keltenek ellenszenvet, akiket meg kéne győzni. úgyhogy részemről passz, mivel lehetne felnyitni az emberek szemét. és azt is elfogadom, ha szerinted rendben van a hírhamisításos gyakorlat, de neked is el kell fogadnod, hogy sokakat pedig zavar.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.12.29. 10:10:45

@STX Joe: Most meg kiállítás van ott, jól tudjuk, hogy miért. De inkább a kordon, mint az összeszart összehugyozott tér, lacikonyhával. Orbánék gerinctelen hazug férgek. Gyurcsányt se szeretem, de ezek mindent überelnek.

2llkedő 2011.12.29. 10:11:01

@STX Joe: Csak egy kérdés! Ha a prérin kint felejtenek egy harmincas táblát, és oda leparkolnak egy háromlábút, és bemérnek, hogy százhússzal mentél, akkor be kell fizetned a bírságot? Szabálysértést követtél el?

2llkedő 2011.12.29. 10:12:28

@Smoother: Ezt felejtsd már el! Maradunk köztársaság, csak a nevében nem lesz benne.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 10:12:28

@STX Joe:

Megint egyetértünk. És tegyük hozzá:

ha törvényt sértettek Orbánék, és be kellett volna vinni őket (hogy örültek volna, de mindegy), akkor meg az merül fel: miféle hatalom az, amelyik még egy téren sem tud rendet tartani? hogyan akarnak egy egész országban?
...és ezeket a kérdéseket arra is föltehetném, amikor a gyurcsányisták "Kossuth teret teleszaró és telehugyozó csürhéről beszélnek", ugyanis megint kérdezzük meg: miért nem mond le az a hatalom, amelyik még ezt sem tudja megakadályozni? A téren szarás és hugyozás nem állampolgári jog, a legelső alkalommal fel kellett volna lépni

Muad\\\'Dib 2011.12.29. 10:12:52

@kolbászoszsömle: @Margit bácsi: @billy reed:
Kérlelhetetlen logika. Azért, mert vannak döntései a kormánynak, mellyel egyetértettem, bizonyosan fideszes vagyok.
Eklatáns példái vagytok miért tart itt az ország. Ha én utálom a fideszt, természetesen minden döntésére rosszat kell mondanom szerintetek. Szerencsére vannak játszótársaitok a túloldalról, akik szerint akármit csinált is bármely másik kormány az 100%-ban hülyeség volt, mertr az nem a fidesz volt.
És még csodálkoztok miért undorodik egyre több ember a magyar demokráciától?!

Dr Kangörény 2011.12.29. 10:15:43

@Muad\\\'Dib: A magadfajták kezdték a kategorizálást, úgyhogy most tessék szótlanul tűrni!
Nektek mindenki rohadtlibsikomcsizsidó volt, aki nem értett veletek egyet, hát én pedig megengedem magamnak, hogy hasonlóan járjak el.

Muad\\\'Dib 2011.12.29. 10:23:57

@Kangörény_:
Rendben. Ez legalább őszinte kijelentés. Akkor ezt kell írni a többieknek is, nem marhaságokat...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.29. 10:28:55

@Muad\\\'Dib: A szociknak nem volt olyan intézkedése, amivel egyetértettél, a fidesz jogtiprásaival szemben viszont nagyon megértő voltál.

Az, hogy most elfordultál tőlük, az dicséretes dolog, az viszont más kérdés, hogy abba az irányba mész, amerre Sértő tartott.
Ez valószínűleg a lelki alkatotok közti hasonlóság miatt van, az miatt, hogy a népi-urbánus vonalon a népi végponthoz pozicionálod magad.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.12.29. 10:29:46

Amikor elkezdődött az éhségsztrájk, azt gondoltam: na, ez lesz az első TV-s, aki magyarországon éhenhal! :) Erre mit hallok: "csak" húslevest eszik az éhségsztrájokoló! Mivaaan bazdmeg? Ez milyen már? Tudok olyan falut mutatni, ahol vannak olyan gyerekek, akik még SOHA nem ettek olyan húslevest, mint a dagadt TV-s, aki most így "éhségsztrájkol"! Nem beszélve arról, ha kirúgják olyan végkielégítést kap, hogy abból egy borsodi falu hónapokig jóllakna...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.12.29. 10:29:52

Azért mert az állam felügyeli az állami médiákat, hogy mire költik az emberek pénzét, az nem a szólásszabadság sárbatiprása!

A másik dolog, én kapásból mondtam, hogy az állami médiát nem felügyelni kell, hanem megszüntetni! Most nem lenne ez a balhé!

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2011.12.29. 10:33:02

@Muad\\\'Dib: LOL, lapozz vissza a gyurcsany korba. nezd meg az akkori ellenzeket es taborat, mert sokat lehetett tanulni az idiotizmus igazi mestereitol

anyadmajma 2011.12.29. 10:35:51

@mrgumby1: Na, ebbe ne bízz. Mármint a munkaügyi bíróságban. Eddig se nagyon lehetett a az állam ellen pert nyerni, most meg már még nehezebb lesz. De végül is mindegy, mert a lényeg, hogy majd 1-2 év múlva születik jogerős ítélet, ami már mindegy lesz. Min fog változtatni? Ha a sztrájkolónak lesz igaza, visszaülhet sztrájkolni 3 év múlva karácsonykor? Remek. Ez a lényeg, az időhúzás.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.29. 10:37:53

@malacz69 rezignált: Te, Malac, szerinted rendben van, hogy a királyi tévében hamisítanak, aztán, amikor kiderül a csít, kirúgják a portást, majd azt az embert, akinek a gyomra nem veszi be ezt az eljárást, és tiltakozik, azt

A; politizálással vádolják (magyarul, hogy a hírhamisítás nem abszolút dolog, hanem politikai preferencia)
B; pszichikai terrornak teszik ki
C; kormányközeli lapban alázzák a tiltakozót
D; kirúgják a tiltakozót?

Ez rendben van?
Erre válasznak elég az, hogy dehát Gyurcsán?

anyadmajma 2011.12.29. 10:51:54

@test subject #28: Hát, amit a fidesz lebontott, miután a csűrhéje szanaszét szarta-hugyozta a Kossuth-teret tüntetés jogcímén.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.12.29. 10:55:13

@anyadmajma: Azért a gazdasági elit csak megijedt annyira, hogy elküldte Gyurcsánynak a selyezsinórt, amit azóta sem tudott levágni a nyakából...
(Szarásról-hugyozásról: esetleg a kerületi polgármesternek eszébe juthatott volna mobil WC-ket kihelyezni, lehet, hogy olcsóbb lett volna mint a teret rendberakni...)

anyadmajma 2011.12.29. 10:56:46

@malacz69 rezignált: Nos, a kompromisszum, mint feljebb írtam, megvan. Bevitték őket, kicsit lehűltek a kedélyek, a tüntetésnek vége lett, mielőtt elkezdődött volna. Aztán legfeljebb majd a bíróságon pár évig elvitatkoznak rajta, hogy mondvacsinált avagy valódi joggal vitték be őket, de addigra már kit érdekel?

2llkedő 2011.12.29. 10:57:53

@Kóser Malac: "(Szarásról-hugyozásról: esetleg a kerületi polgármesternek eszébe juthatott volna mobil WC-ket kihelyezni, lehet, hogy olcsóbb lett volna mint a teret rendberakni...)"

Érdekes, most törvényt hoztak arról, hogy a hajléktalanok nem élhetnek életvitel szerúen a köztereken. Akkor nem zavarta a jobboldalt ez.

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2011.12.29. 10:57:55

@anyadmajma: jaaaa, en meg total abban a hitben eltem h azt a rendorseg allitotta fel...

KKKKKKKKK 2011.12.29. 10:58:41

Faszt kell itt pörögni. Amióta létezik a köztévé mindig is az aktuális kormány szócsöve volt. Elmondom mi a trükk: NEM NÉZED.

A másik, hogy odamennek ezek hősködni, húú meg hááá éhségsztrájk, aztán meg annyira már nem forradalmárok, hogy elviseljék a forradalommal járó kellemetlenségeket. Nevetséges bagázs. A köztévé is az a szarságaival, és mint látható gagyi tévének gagyi tüntetők dukálnak. Majd ha kapják ők is a gumilövedéket, akkor felhúzom az egyik szemöldököm. Addig csak celebkedjenek ezek a lúzerek ott és hallgassák csak a muzsikát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 10:59:56

@test subject #28:

A kordont fel sem kellett volna állítani. Egyszerűen rendet kellett volna tenni. Először is sok-sok mozgó wc, aztán:
Hugyoztál a téren? 100ezer forint bírság. Nem fizetsz? 200ezer.

Ne mond már, h rendet csak jogkorlátozással lehet elérni. Ez minden gyengeség netovábbja.

2llkedő 2011.12.29. 11:00:38

@KKKKKKKKK: "Majd ha kapják ők is a gumilövedéket"

Az is a forradalommal járó kellemetlenség.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.12.29. 11:02:09

@2llkedő: Akkor nem ők hozták a törvényeket. Furcsa, mi? :P

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:05:14

@kolbászoszsömle:

Nincs rendben, h a királyi tv-ben hamisítanak. És az sincs rendben, h ezt tették a Napkeltében is milliószor, mégsem sztrájkolt egyszer sem Navarró.

Az sincs rendben, h miután kirúgják Élő Gábort, a másikat felfüggesztik, leváltják, ő azután is folytatja a szabályellenes sztrájkot, de immár teljesen átpolitizálva.

Az meg hogy kínzás, egy merő vicc!

Bejön a magánterületemre önként a fickó, én ott olyan zenét adok, amilyet akarok, miközben ő bármikor szabadon távozhat, és folytathatja a törvénytelen sztrájkját máshol, a magánterületen kívül, de nem, nem teszi.

Lehet-e kínozni vkit, aki szabadon távozhat a kínok közül. Ez kérem vicc. Genyózik Navarró, genyozik az MTVA. Nem látom a különbséget. Döntsön a bíróság. Én örülök, h felmondtak neki, mert így tuti bírósági ügy lesz. Csapjanak össze a jogászok, hozza az újság naponta.

anyadmajma 2011.12.29. 11:07:02

@malacz69 rezignált: Ez így igaz, lehetett volna megoldás a problémára, csak hát akkor úgy intézték a dolgot, most meg így. Szerintem mindegyik messze van a normális emberi megoldástól. Amúgy, ha pl. hagyták volna a két embert éhségsztrájkolni szép csendben, már talán azok is otthon ülnének, de legalábbis a kutyát nem érdekelné. Így viszont megvan a kellő hírverés.

2llkedő 2011.12.29. 11:07:25

@malacz69 rezignált:
"A kordont fel sem kellett volna állítani. "

Meg kellene már érteni, hogy a Te jogaidat mások jogai korlátozzák.
Az adott időpontban elvileg 56 méltó megünneplése lett volna a cél, ami ugye egy magasabb rendű cél. A fidesz, ha az ország érdekét nézte volna, és nem a saját céljait nézi (mint mindig), akkor neki is az lett volna az érdeke, hogy méltósággal tisztelegjünk, és a külföldiek előtt is pozitívan túnjünk fel. Ez viszont a fidesznek nem volt érdeke. Ezért támogatta a piknikezést, a huggyozást, szarást. A kordon pedig éppen ezért kellett, hogy a külföldieket biztonságosan lehessen fogadni.
Egyébként pedig tök mindegy, hogy jogos volt a felállítás vagy sem, a hatóság ha kirak egy táblát, akkor azt köteles vagy betartani. Legfeljebb szólhatsz, hogy az nem helyes.

anyadmajma 2011.12.29. 11:08:36

@Kóser Malac: Őőőő, selyemzsinór, Gyurcsány nyaka.....
Nem értem, bocs. Arra célzol, hogy a fidesz azt kiabálta egy ideig
, hogy a Gyurcsányt lecsukjuk?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:10:54

@2llkedő:

Nézd, aki ekkora szamárságot le tud írni, hogyaszongya

" Ez viszont a fidesznek nem volt érdeke. Ezért támogatta a piknikezést, a huggyozást, szarást. "

azzal nincs miről vitázzak. Szevasz.

2llkedő 2011.12.29. 11:11:47

fideszt soha nem érdekelte az ország. Őket csak és kizárólag a saját érdekeik érdekelték, és ebből adódóan a hatalom. Mert a HAZA=Orbán Viktor.

A HAZA nem lehet ellenzékben. Aki Orbán Viktort támadja, az a HAZÁ-t támadja.

2llkedő 2011.12.29. 11:13:12

@malacz69 rezignált: Rá se ránts, hogy szokás szerint a szövegkörnyezetből kiragadsz valamit.

anyadmajma 2011.12.29. 11:18:57

@2llkedő: Nos ez miért baj, hogy a viktor a haza? Csak mert közben az elmúlt 12 évben egy országot tettek tönkre pár millió ember életével, az már baj? De megvan a 2/3!! és ez a lényeg, nem az, hogy az emberek éhenhalnak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:21:20

@2llkedő:

Ez annyira, de annyira sík mszp-s szöveg, h maga Nyakó sem bírta volna szebben mondani.

Amúgy nem rántok rá, annál sokkal jobbat is tudok. És te? Látszólag gondjaid lehetnek...

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2011.12.29. 11:25:22

@malacz69 rezignált: nem mondtam. csak azt, h a kordont nem a gyurcsany kormany allitotta fel, hanem a rendorseg, ami kb olyan jol mukodik mint barmely mas allami szerv. szarul, es azota sem lett jobb, eleg csak a tibeti tuntetokre gondolni, ami mellekszal, de kibaszott nagy szegyen magyarorszagra nezve, foleg egy ilyen multu orszagnak, de ez a magyaroknak ma mar semmit sem jelent. sajnos. koszonhetoen az elmult evek jobboldali nepbutito propagandajanak, aminek az lett az eredmenye, h ha vmi barmilyen szinten is kotheto liberlais ideologiahoz akkor az eleve csak rossz lehet, amit nem szabad sajnalni, illetve minden eszkoz megengedett ellene.
es itt visszaterunk ehhez az ehsegsztrajkolos esethez mert itt tetten erheto ez a mentalitas, emberek egyenesen orulnek, hogy olyanokat rugtak ki akiknek nem tetszett a orban fele hirhamisitas.

Ott leszünk! (törölt) 2011.12.29. 11:26:21

@malacz69 rezignált: Mocskos egy dumád van hallod... Nem vagy te egy ilyen rohadék vérfideszes? De.

2011.12.29. 11:27:40

@malacz69 rezignált: "Ha az én magánterületemre belép vki, én mondom neki, húzzon el, nem teszi, és akkor én elkezdek kordonozni, amivel meg sem akadályozom, h távozzon sem előtte, sem utána, mert ha kéri, bármikor távozhat, abban mi a törvénysértő, okoskám? "

Mondjuk korlátozod szabad mozgásában. Emberrablással azonos elbírálás alá esik. Nem gond, pár év, és kint vagy!

anyadmajma 2011.12.29. 11:28:21

@test subject #28: Azért nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy orbán-féle hírhamisítás, mindenesetre a módszer ugyan az.

2011.12.29. 11:31:16

@kolbászoszsömle: "Mellesleg Sértő elég középszerű volt költőnek. "

Párt költő volt. Azért az más elbírálás alá esik!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:34:45

@test subject #28:

Többségében egyetértek, bár én több népbutítást látok a liberalizmusban, mint a jobboldali populizmusban, elég megnézni a magyar társadalom általános szellemi és erkölcsi színvonalát. De ez hosszú vita lenne, és itt OFF is.

Viszont:
"emberek egyenesen orulnek, hogy olyanokat rugtak ki akiknek nem tetszett a orban fele hirhamisitas."

Ez egy baromi nagy csúsztatás! Én például örültem volna, ha a fickó abbahagyja, mikor következménye lett a Lomnici ügynek. Nem hagyta abba, hanem politikai síkra vitte. Ekkor azonban helyeslem azt, h aki megszegi a törvényt, azt megbüntetik érte, és azt is helyeslem, h ő aztután bírósági jogorvoslatért fordulhat. Navarró egy balos ikon lett, ebből is látszik, h keményen politizál, vagyis jogellenes a sztrájkja, ami nem is az, lássuk be.

De elhiszem, h ha a mi kutyánk kölke törvényt sért, azt hagyni kell, ha meg a tieteké, azt nem.

(A tibeti ügy tényleg nagyon gáz volt. Annak is kellett volna személyi következménye legyen)

2011.12.29. 11:35:16

@malacz69 rezignált:
Nem az MTVA magánterülete! Az MTV bérli a tolajdonos Milénnium Kft-től, ami _minő véletlen!- a Wallis tulajdona!

Tehát, szerződés nélkül, bérleti díj fizetése nélkül tartózkodik ott az MTVA:

Van joga bárkit eltávolítani?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:36:07

@Ott leszünk!:

A te dumád tiszta, érthető, elfogulatlan és érvekkel teli. Köszönöm. Jól megbeszéltük. Kulturált vita volt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:39:42

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Jézusom, már emberrablásról beszélsz? Hát távozhat-e szabadon Navarró bármikor? Igen.

Amikor húzzák a kordont, közben távozhat.
Amikor már fent van, és szól, h engedjék őt szabadon távozni, engedni fogják. Miről beszélsz?

Lécci, vegyük komolyan a vitát, mert blődségekkel operálni elég viccbehajló

2llkedő 2011.12.29. 11:39:57

@anyadmajma: "Nos ez miért baj, hogy a viktor a haza?"

Mert nem Orbán a haza, csak ő, és talpnyalói hiszik azt. Nézz utána a haza szó jelentésének.

"De megvan a 2/3!! és ez a lényeg, nem az, hogy az emberek éhenhalnak."

Attól, hogy a rémHÍRtv nem csinál oknyomozó riportokat mint régen, attól az emberek éhen halnak most is, és meg is fagynak. Ez olyan struccpolitika. Amiről nem tusz, az nem is létezik.

Ott leszünk! (törölt) 2011.12.29. 11:40:38

@malacz69 rezignált: Kétlem. Van olyan mocsok ugyanis , amihez az ember még a szavaival sem ér hozzá.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.12.29. 11:43:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Mondjuk korlátozod szabad mozgásában. Emberrablással azonos elbírálás alá esik. Nem gond, pár év, és kint vagy!"

És ha úgy rúgom picsán, hogy bolygó körüli pályára áll?
A magánterületet, magántulajdont ki, mi védi?

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2011.12.29. 11:43:57

Köszönjük Szentesi Zöldinek, végre egy értelmes cikket is írt, +10 pont!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:44:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nézd, én bonyolult jogi vitákba nem mennék bele, nem értek hozzá, és adataim sincsenek. De egyet mondhatok: az MTVA-nak több napja volt, h mérlegelje, mit tesz. Vannak jogászai is. Hoztak egy döntést, amit bizonyára végiggondoltak. Ezért én megvárnám a bírósági ítéletet, amire nagy baj, h esetleg sokat kell majd várni. Persze, amikor gyorsítani akarta a Fidesz az ítélkezést, konstruktivitás helyett max. gáncsoskodást kapott, az ellenzék lényegében a mostani lassú, nehézkes bírósági ítélkezést konzerválná. Kár. Ebben megegyezhettek volna konstruktívan, mert több embert sért a lassú ítélkezés (10 éve húzódó fontos perek!!!), mint az esetleges aggodalmak

2011.12.29. 11:44:45

@malacz69 rezignált:" Ez egy baromi nagy csúsztatás! Én például örültem volna, ha a fickó abbahagyja, mikor következménye lett a Lomnici ügynek. Nem hagyta abba, hanem politikai síkra vitte. Ekkor azonban helyeslem azt, h aki megszegi a törvényt, azt megbüntetik érte, és azt is helyeslem, h ő aztután bírósági jogorvoslatért fordulhat. Navarró egy balos ikon lett, ebből is látszik, h keményen politizál, vagyis jogellenes a sztrájkja, ami nem is az, lássuk be."

A bírósági pernek van néhány gyenge pontja, bár látom, végső elkeseredettségedben, érveid elfogytával már ebbe kapaszkodsz:
1, a bíróság elfogulatlan-e?
2, Jogszerű-e az MTVA eljárása, van-e birtokában bérleti szerződés? ( mert ha nem, viszontperelhető zaklatásért, önbíráskodásért)
3, az épület tulajdonosa elrendelt -e bármilyen intézkedést?
4, az épület tulajdonosa szerződésben van-e a bérlővel, illetve a védő-őrző vállalkozással?
5, az épület tulajdonosa mit tett?
6, jogszerű.e az elbocsájtás? mert ha nem, akkor az MTVA alkalmazottja.

piszok alfréd 2011.12.29. 11:46:29

@malacz69 rezignált:

lehet itt okoskodni meg jogászkodni, de 2 szerencsétlent körbekordonozni, mintha veszélyesek lennének, zenét üvöltetni rájuk és reflektorozni a szemükbe az a gyökérség legmagasabb foka. ezek egy olyan kormány lépései, amelyiknek már nincsenek érvei és már nem tudják lelplezni a végtelen dilettantizmust és a mértéktelen rablást. göbbels tanuló lehetne ezek mellett...

2llkedő 2011.12.29. 11:48:14

@szmoker (Homo Trollicus): "A magánterületet, magántulajdont ki, mi védi?"

Senki. Ha a tv nézés közben jön egy betörő, te észreveszed, és a kezedben lévő sörös üveggel lecsapod mint a taxiórát, és maradandó károsodást szenved, téged csuknak le.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:48:16

@Ott leszünk!:

"Van olyan mocsok ugyanis , amihez az ember még a szavaival sem ér hozzá."

Akkor vagy hazudsz, vagy elbasztad.

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"végső elkeseredettségedben"

:-)))))))))) hangosan felkacagtam!!! Kösz.

2llkedő 2011.12.29. 11:49:58

@malacz69 rezignált: "Ebben megegyezhettek volna konstruktívan, mert több embert sért a lassú ítélkezés "

A fidesz korábban éppen ezt használta ki.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 11:54:33

@piszok alfréd:
Gyökérség, ez igaz. Gyökérségre gyökérség volt.

A többi szöveged göbbelsi, azt hagyjuk magában érni.

anyadmajma 2011.12.29. 11:55:31

@2llkedő: Bocsi, asszem nem ment át az irónia...... Én, és a környezetm is szarabbul élek, mint 4 éve. És erről nem az emúttnyócév tehet, hanem az elmúlt 15 év, és hogy a kilátásom is megszűnt arra, hogy ne legyen a jövőm teljesen szar, arról meg az elmúlt másfél év tehet.

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2011.12.29. 11:59:54

@malacz69 rezignált: hat, navarro akarki es tarsai nem az en kutyam kolke ennyit elarulhatok. meg csak balos sem vagyok. azt sem ertem miert retusalt a kis fasz es utana miert probalja hitelesen adni a martirt. elotte kellett volna, de akkor viszont nem hisz neki senki, szoval nehez ugy ez.
na de ki mondta hogy hagyni kene ha torvenyt sert? azert rugtak ki mert torvenyt sertett? azt hittem azert, hogy torvenysertes legyen belole.
nem mas ez mint hatalmi arrogancia, a 2/3adtol megreszegult parasztok amokfutasa. mert azert nagy teljesitmeny kell ahhoz, hogy a gyurcsany korszakot demokratikusnak lattassak magukhoz kepest, kiegyensulyozott mediaval...

anyadmajma 2011.12.29. 12:00:39

@malacz69 rezignált: Na, ez a baj, hogy azt gondolod, hogy végiggondolták. Erre a dologra szinte minden tett és cselekedet rácáfolt az elmúlt másfél évben. Ezek ha gondolkodnak, akkor max azt gondolják, hogy a tett halála az okoskodás, aztán majd lesz ami lesz, kit érdekel, legfeljebb hoznak rá törvényt, hogy nekünk van igazunk, ha meglévőkből nem tudjuk kimagyarázni. De nem is nagyon erőlködnek a magyarázaton sem.
Az, hogy jogilag kinek van igaza ebben az esetben, meg amúgy is, a bíróság szokta eldönteni, ami pár év alatt meg is szokott lenni.
Érdemes külföldi híreket is nézni, mert valahogy mintha nem erről az országról szólnának, és nem csak a balos országok, de bizony a jobbos országok is teljesen mást mondanak, mint ami itt megy a hírekben.

2011.12.29. 12:03:11

@malacz69 rezignált: "végső elkeseredettségedben"

:-)))))))))) hangosan felkacagtam!!! Kösz"

Én is viccnek szántam!
Tudom én, hogy nem éled bele magad ennyire lelkileg.
Csak beszélgetünk, játszunk. Meg ugye van az a pénz, amiért hülye az ember.

anyadmajma 2011.12.29. 12:03:48

@szmoker (Homo Trollicus): "És ha úgy rúgom picsán, hogy bolygó körüli pályára áll?
A magánterületet, magántulajdont ki, mi védi?"
Akkor bizony téged önbíráskodásért és testi sértésért elítélnek. A magántulajdont ugyan védi a törvény, de pl. ha a zsebtolvaj benyúl a zsebedbe, észreveszed, és adsz neki egy rendes maflást, akkor bizony téged elítélnek. Ez egy ilyen világ, sajnos.
Kénytelen vagy rendőrt hívni, és kivárni, amíg az ügyvédek meg a bíróság meg a rendőrség elszorakozik a dologgal.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 12:05:07

@test subject #28:

Arrogánsak, cinikusak, gőgösek. Ez nekem sem tetszik.

Ám de, feri 2/3 nélkül is arrogáns volt, cinikus és gőgös. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha 2/3-a van. Ezért nem kéne bárhogyan is összevetni a két kormányzás arcátlanságát.

2011.12.29. 12:07:40

@malacz69 rezignált:" Nézd, én bonyolult jogi vitákba nem mennék bele, nem értek hozzá, és adataim sincsenek. De egyet mondhatok: az MTVA-nak több napja volt, h mérlegelje, mit tesz. Vannak jogászai is. Hoztak egy döntést, amit bizonyára végiggondoltak."

Politikai döntést hoztak.
Az meg mindig alaposan végiggondolt.
csak nézzük az elmúlt másfél évet!

figyelj, ha az MTVA alaposan végiggondolta volna, akkor vagy hagyja az egészet ellaposodni, vagy, jogszerint eljárva, a terület birtokosaként (bérleti szerződés) a rendőrséggel viteti el őket, az első napon!!!!

Amúgy: átgondolt jogász?

vidámmá tetted a napom!

2011.12.29. 12:10:37

@malacz69 rezignált: "Ám de, feri 2/3 nélkül is arrogáns volt, cinikus és gőgös. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha 2/3-a van. Ezért nem kéne bárhogyan is összevetni a két kormányzás arcátlanságát. "

EZT MONDOM ÉN IS: állandóan azt hallom. MERT a gyurcsány!
Hát miért hozzá kell hasonlítani OV-t?
Ha feri fos volt, akkor vitya lehet szar? Az már jó, mert kemény???

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.12.29. 12:12:54

Köszönettel, de máma már itt nem hasad tovább.
Üdv., további jó vitát/anyázást/röhögést/bosszankodást (kinek mit, osszátok be!)

2011.12.29. 12:13:39

@malacz69 rezignált: "Meg ugye van az a pénz, amiért hülye az ember."

Személyes élmény? "

Ja. Találkoztam ilyennel. Mindkét oldalon.
Az egyik -amúgy a magánéletben teljesen normális, udvarias, nem nagyképű - srác ott ül OV mögött két sorral a parlamentben.

Mikor megszólalt a TV-ben, csak dőlt belőle a hülyeség. Ez onnan is tudható volt, hogy teljesen máshogy beszélt, mint egyébként.

miva? 2011.12.29. 12:15:40

Azért érdemes lesz ennek a külhoni médiavisszhangjára odafigyelni kicsit :D
Ha lehozzák egészben az ügyet médiatv-estül, kinevezés+ügynökmúltastul, retus+ezer más ügyestül, Szalai Annamáriástul, kirúgásostul, kordonostul, zenéstül+ reflektorostul, magánterületestül, na akkor lesz Viktor szalonképtelen Észak Koreán kívül mindenhol :D

miva? 2011.12.29. 12:18:10

És elég hozzá felsorolni a tényeket - dátumokat. Az értelmezést majd mindenki megoldja saját hatáskörben :D
Soha nem gondoltam volna, hogy vannak ennyire rövidlátó emberek.

2011.12.29. 12:22:04

@szmoker (Homo Trollicus):
"És ha úgy rúgom picsán, hogy bolygó körüli pályára áll?
A magánterületet, magántulajdont ki, mi védi?"

Ha leütöd egy szőlőkaróval, majd teszel a kezébe egy baltát, és rendőrt hívsz, hogy megtámadott a saját területeden, ok.

Ha kiírod a kerítésre, rajzokkal is tudomásra hozod, hogy a területeden BELÜL magasfeszültség van, és mégis bemászik, agyoncsapja az áram, a törvénnyel nem, csak a rokonokkal kell számolnod.

anyadmajma 2011.12.29. 12:50:49

@miva?: Csak az a baj, hogy kb mint 56-ban, éppen van nagyobb baj is, mint az, hogy mi zajlik egy ilyen kis semmitérő országban. Párszor már számítottunk arra, hogy valaki nagy majd jön, és megment minket. Szarba is hagytak minden egyes alkalommal. Fiatal a modern demokráciánk, meg kell tanulnunk, hogy magunknak kell a saját gesztenyénk kikaparnunk, bármilyen kemény és keserves munka is. Amíg meg hőbörgünk, hogy ez így nem jó, addig meg a az a közmondás jut eszembe, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap..........

komplikato 2011.12.29. 12:57:48

@szmoker (Homo Trollicus): "A magánterületet, magántulajdont ki, mi védi?"
Mint azt pár ember észrevette, se a régi, se az új alkotmány alapján SENKI és SEMMI nem védi.

komplikato 2011.12.29. 13:08:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mindkét állításod hamis. Ha kiteszel egy táblát, hogy harap a kutya, és valaki bemászik és széttépi, a kutyát altatják, te meg jó ha felfüggesztett börtönnel megúszod. Ez itt nem Amerika, de még csak nem is Németország ... elég érdekesen védik az állampolgár tulajdonhoz vagy élethez való jogát.

Egyébként a tüntetés helye magánterület. A csavar ott van benne, hogy NEM a Tv tulajdona.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.12.29. 13:21:46

@Kompli: reméltem hogy 4-5 év alatt változott valami. Mintha szó lett volna valami törvényről, ami pont ezt, meg az önvédelmet rendezte (volna), ezek szerint nem?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.29. 13:39:02

Mikor húznak el onnan a bús picsába ezek a szarkeverő éhenkórászok?

2011.12.29. 16:23:20

@Kompli:" Egyébként a tüntetés helye magánterület. A csavar ott van benne, hogy NEM a Tv tulajdona."

Az állításom nem hamis. Majd bemásolok neked törvényt is.

Ha figyeltél, pont ezt feszegetem.
felsoroltam, hogy milyen pontok teljesülése esetén érdemes bírósághoz fordulni.

2011.12.29. 16:37:01

@Kompli: Bünteto törvénykönyv 29.s
(1) Nem büntetheto, akinek a cselekménye a saját, illetoleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetoleg ezeket közvetlenül fenyegeto jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntetheto az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségbol vagy mentheto felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhítheto, ha az ijedtség vagy a mentheto felindulás az elkövetot korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.
(hatályos:1978. Évi IV. törvény)

Magyarázat:
A jogos védelem tehát abból meríti "megengedettségét", hogy a jogosan védekezo támadást hárít el, amit egyébként állam szervek (pl.: Rendorség) lennének kötelesek elhárítani.
A jogos védelem "intézett" vagy "közvetlenül fenyegeto jogtalan támadás" ellen gyakorolható. A fenyegeto támadás, lényegében nem más, mint támadással való fenyegetés vagyis támadásra utaló magatartás kifejezése. A fenyegetettség csak akkor állja meg a helyét, ha a támadó és a védekezo térben egymás közelében vannak és a támadó a támadást azonnalra ígéri, vagy olyan cselekményt hajt végre, amelybol a támadás azonnali megindítására lehet következtetni. Mindezeknek ténylegesen fenn kell állnia, ugyanis nincs jogos védelmi helyzetben az, csak arra következtet, hogy megakarják támadni, a támadásnak vagy a fenyegetésnek tényszeruen kell fennállni. ( PI.: az nem lehet indok, hogy : " Azt hitten, azért kotorászik a zsebében, mert kést akar rántani, hogy leszúrjon.")

Tehát várom szíves bocsánatkérésedet.

2011.12.29. 16:38:17

@Kara kán:" Mikor húznak el onnan a bús picsába ezek a szarkeverő éhenkórászok? "

Amikor te húzol haza, a mongol sztyeppékre.

2011.12.29. 16:40:07

@szmoker (Homo Trollicus): 2012 január. Az alkotmány/alaptörvény fog rendelkezni felőle.

2011.12.29. 16:42:33

@Kompli:" Mindkét állításod hamis. Ha kiteszel egy táblát, hogy harap a kutya, és valaki bemászik és széttépi, a kutyát altatják, te meg jó ha felfüggesztett börtönnel megúszod."

ha a kaput nem hagyod nyitva, magyarul a véletlen támadás esélyét kizárod, nem. Ugyanís nem vagy köteles szájkosarat rakni a kutyádra!

ha így volna, a posta magyarok ezreit küldhetné börtönbe.

Kandabula 2011.12.29. 18:28:05

@Kara kán: tudod miről van szó? Egyébként valóban, a mongol sztyeppéken a helyed. Puhítsd a húst a segged alatt és legközelebb rovásírást használj.


süti beállítások módosítása