Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Nincs új a nap alatt

2010.07.30. 16:42 - eroica

Címkék: irónia szabad nép rákosi iróniaméter nemzeti együttműködés nemzeti együttműködés nyilatkozata nenyi

Az internetre felkerült a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat (NENYI) alapjául szolgáló dokumentum.

Megjelent: Szabad nép, 1952. december

https://m.blog.hu/bi/bibliofilia/image/SZcimlap.JPG

 

LEGYEN Béke, a Szabadság és az Egyetértés téesz tagsága közösen ünnepelte meg november 7-ikét. Az alábbi ünnepi  beszéd hangzott el.

A. XX. XXI század negyedik ELSŐ évtizedének végén, huszonöt NEGYVENHAT  év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros éve ÉVTIZEDE után Magyarország dolgozó népe megVISSZAszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.

A magyar munkásosztály NEMZET önrendelkezésért vívott küzdelme 1919-ben 1956-BAN egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a Horthy-rendszerVÁLTÁS POLITIKAI PAKTUMAI idején is VAL folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba, majd Hitler oldalán a vesztes fasiszta rablóháborúba torkollott. A magyar munkásosztály és dolgozó parasztság NEMZET 1947 nyarán 2010 TAVASZÁN újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres fordulatot FORRADALMAT vitt véghez. Rákosi Mátyás elvtárs, az MDP KV és az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között kiMEGvívott fordulatotRADALMAT elismeri és tiszteletben tartja.

Pártunk és kormányunk, élén Sztalin eltvárs legjobb magyar tanítványával, Rákosi Mátyás elvtárssal AZ ORSZÁGGYŰLÉS kinyilvánítja, hogy az 1947. augusztusi ÁPRILISI választásokon, majd a két munkáspárt egyesítő kongresszusán  új társadalmi szerződés született, amellyel a magyar dolgozók OK egy új rendszer, a Szocializmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszerének felépítéséről MEGALAPÍTÁSÁRÓL döntöttek. A magyar munkásosztály NEMZET e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Központi Bizottságot, Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a szocializmust NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉT.

Mi, a Magyar dolgozó nép ORSZÁGGYŰLÉS képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar dolgozó nép, NEMZET tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend, valamint Rákosi elvtárs és a Magyar Dolgozók Pártja iránti hűség lesznek közös jövőnk tartóoszlopai.

A szocializmus, majd a kommunizmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszere minden magyar dolgozó számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő, az internacionalizmus nemes eszméje által összekapcsolt  proletárok MAGYAROK. Lehetőség mindenki számára és elvtárÁs mindenki FELÉ, aki Magyarországon él, dolgozik ÉS VÁLLALKOZIK. Szilárd meggyőződésünk, hogy a fejlett szocializmus, majd a kommunizmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat, ezzel is erősítve az imperializmus ellen küzdő békefrontot. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar dolgozót EMBERT, legyen bármilyen korú, nemű, szakmájú, VALLÁSÚ, marxista képzettségű POLITIKAI NÉZETŰ, éljen bármely pontján az országnak  VILÁGNAK, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyar dolgozók OK végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünket MOST KÖVETKEZŐ ÉVEIT.

 

Iróniaméter: 9/10
Hoffmann Rózsa-méter: 10/10

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

Az írás eredetije valószínűleg csak a Hírcsárdán jelent meg. Vagy ott sem. De ott lehet helyreigazítást kérni. Az viszont elgondolkodtató a NENYI-ről, hogy mennyien tűnödtek az eredetiségen. A "mű" eredetiségéről ITT.:-)

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

108 komment

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr402187489

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A NYENYI és az urban legend 2010.07.31. 11:32:29

Nincs új a nap alatt Kommunistáktól lopta a Fidesz a nenyit?...

Trackback: Orbán Viktor, mint Rákosi tanítványa 2010.07.31. 07:38:29

 Ezt kaptam nem olyan régen e-mail-ben. Azaz már láttam ezt előtte is, és nagyon viccesnek tűnt a dolog. Sajnos nem férek hozzá a Szabad Nép forrásként idézett számához és furának tartom, hogy egy napilap forrásmegjelöléseként csak év és hónap sze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gitáros 2010.07.30. 20:21:47

Bazmeg, ezen a poénon hatalmasat röhögtem, amikor először olvastam, de már az is régen volt.

És főleg nem volt hozzálinkelve egy kamu szabadnép-szám... Legalább gyártanátok le, nem lenne olyan bonyolult... :)

Egyébként valamelyik fórumban valaki vette a fáradságot, és a könyvtárban átnyálazta a decembert, nem találta a cikket.

sidorovich 2010.07.30. 20:22:35

@P.mester:

CTRL nyomva tartása mellett nyomkodd a numerikus billentyűzeten a + vagy -, nagyításhoz/kicsinyítéshez. Az eredeti állapot meg CTRL+0.

gitáros 2010.07.30. 20:22:57

@P.mester:
Dátumot csak látod? Vagy a főcímet?

hunyuan 2010.07.30. 20:27:00

cigány gyereket és a bandáját pofán fogja csapni a történelem, nem kicsit, nagyon..

pana_fz18 2010.07.30. 20:27:11

Busted. Fake. Stb. Érdemes befárani OSZK, kikérni az újságot, végiglapozni...és...nincs benne. Pont.

Poszt szerzője, zindex szerkesztője ölhetett volna egy kis időt, hogy gugli képességeit felhasználva, rájöjjön, hogy ez a mém mikor és hogyan szabadult el a neten - nagyon jól visszakövethető.

www.urbanlegends.hu/2010/07/szabad-nep-1952-nenyi/

Sokkal lényegesebb lenne meglátni azt a diktatórikus törekvést, ami úton van...s ami igen, az ötvenes éveknek (is) sajátja volt. Forradalom...jah... Bullshit.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.07.30. 20:28:15

Kiáltó műveletlenség elhinni, hogy ez igazi. A helyzet az, hogy ezt a fércmunkát az elvtársaid állították össze, és tele van anakronizmusokkal és ordas baromságokkal. Gratulálok azoknak, akik még be is dőlnek egy ilyennek.

gitáros 2010.07.30. 20:32:22

@Zigomer Trubahin:
Nem az a baj, picim.
Az a baj, hogy Orbán apád pontosan azon a bizonyos jól kitaposott nyomvonalon halad.

P.mester 2010.07.30. 20:34:29

Na akko' majd a hekket is betilcsuk! Megyek is nemzetiegyüttműködni.

vakvarju 2010.07.30. 20:40:16

@Zigomer Trubahin: Nem drága, a te elvtársaid másolták le.Mert még annyi eszük sincs, hogy valami újat kitaláljanak. Igaz is, egy munkakerülő KISZ titkártól és csapatától mit is várjunk?

2010.07.30. 20:47:16

Nice try - szép próbálkozás.

Fittipaldi 2010.07.30. 20:53:57

Ez megint nem jött be elvtaaarsak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.30. 20:54:09

H A T A L M A S F A K E!

Ráadásul már millió helyen lehozták. Égő, na.

(Mellesleg a NENY kifüggesztése is.)

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2010.07.30. 21:50:44

Rohadt FIDESZ!!! Elmondtuk 1000szer hogy mi készül nem halgattak ránk!! Most itt van a nyakunkon Rákosi Viktor és LEHET SIRNI kedves FIDESZ szavazók!! Magyar köztársaság élt 1990-töl 2010!!

ebedli 2010.07.30. 21:51:39

Akár igaz is lehetne.

Épp az a szép ebben, hogy a kommunizmus által kiválasztott és dédelgetett Orbánék mennyire nem tudnak elszakadni attól a rendszertől, amelyikbe beleszülettek.

Ízig-vérig kommunisták, Kádár csecsein nevelkedett KISZ-fiúk. Attól a vékony kis keresztény-nemzeti máztól ők csak még ordasabb proletár bolsevikok lesznek.

Undorító társaság.

pirxx 2010.07.30. 21:58:04

Nem az az érdekes, hogy tényleg az vagy nem, hanem hogy nyugodtan lehetne igaz is.

is 2010.07.30. 22:16:08

@pirxx: itt a két pont. sajnos ez a szöveg hangulatában pontosan visszaadja a Rákosi-féle dumákat. ezt lehet tagadni, lehet elvtársozni, ez sajnos akkor is tény-

Walter Melone (törölt) 2010.07.30. 22:29:19

Ez tuti kamu.
Én is megkaptam mailen, de nem vettem a fáradságot, h elmenjek könyvtárba kutatni.

Ahogy elnézem ti sem. Ez az újság 1953 márciusi...

lifelike 2010.07.30. 22:34:28

valami más szöveg nem lett volna kéznél amit át tudnak írni? annyira epic fail :) tök röhej amit csinálnak, az a fél mondat a médiatörvénybe odabasz :)

fingerbangs 2010.07.30. 22:40:43

önmagában az a tény hogy ezt a faszságot kötelezően ki kell függeszteni mindenhol nem elég? az senkit nem zavar? mert engem a hideg ráz tőle

Mindfield 2010.07.30. 22:47:11

Ez tuti hogy fake. Nem vagyok Fidesz-fan, de ennyire azért ők sem hülyék. Vagy ha nem az, akkor jó lenne már egy eredetit is látni ebből az 195x-es dokumentumból, nem csak valami szövegszerkesztett baromságot.

szakállasbácsi 2010.07.30. 22:56:11

Jesszum pepi!
Valszleg fake, de tök elhittem. És akkor ugyanolyan nagy baj van sztem, mintha igazi lenne.

pástétom 2010.07.30. 23:00:40

1948 a fordulat éve volt. Rá 8 évvel, 1956-ban kitört a forradalom és szabadságharc.

2010 a fordulat éve volt. 8 év múlva, 2008-ban...

ddance 2010.07.30. 23:03:44

Hol a bizonyíték? Ami fotó ott van, az egy egészen másik szám.

Ez egy nagy hülyeség, körlevélben terjed, kamu. Gratulálok annak, aki beszopta!

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.30. 23:10:55

Hihetetlen, mennyi "fake" meg "kamu" komment van. Ez egy vicc, az a lényege, hogy stílusparódia, illetve hogy a tartalmat simán el lehet képzelni abban az időben a kor megfelelő stílusával.

bontottcsirke 2010.07.30. 23:14:10

faszság ez úgy ahogy van. Sosem volt ilyen cikk.

brazileiro 2010.07.30. 23:15:35

Egészen elszomorító, hogy 2010-ben (20 évvel a rendszerváltás után...) a forráskritika ilyen mértékű hiánya előfordul a sajtóban (nálam a blogvilág a sajtó része).

Csak futtában:

1. A Szabad Nép napilap volt és nem havilap. Így miért csak decemberben számolt volna be egy november 7-i ünnepségről?
2. Ha ilyen ünnepi ülésről tudósítás született volna, kizárt, hogy a szerző nem írja oda, hogy a három téesz melyik településeken működik (ugyanis nem csak egy Barátság téesz létezhetett az országban)
3. Kizárt dolog, hogy a szerző nem írja oda a szónok nevét.
4. A XX. század negyedik évtizede 1940-ben véget ért. Kizárt dolog, hogy a Szabad Nép úgy gondolta volna, hogy a harmincas évek végén szerezte vissza a magyar nép az önrendelkezését. És az is, hogy eltévesztették volna: összekeverték volna a negyedik és az ötödik évtizedet.
5. A szöveg szerint "Rákosi Mátyás és az MDP KV kinyilvánítja". Egészen valószerűtlen, hogy egy téeszgyűlés szónoka Rákosi nevében mert volna beszélni.
6. A negyvenes-ötvenes években nem a szocializmust akarták felépíteni, hanem a kommunizmust. Így nem a szocializmus, hanem a kommunizmus megalapításáról beszéltek volna.

És végül: a két szöveg olyan mértékű egyezést mutat, hogy a véletlen kizárt. Van, aki komolyan gondolja, hogy akad a Fideszben olya politikus/beszédíró aki a Szabad Nép 1952. decemberi száma alapján ír nyilatkozatot? Esetleg a NENYI-t egy beépített MSZP-s ügynök írta volna, aki le akarja járatni a Fideszt?

Ez a szöveg egy igen szellemes paródia. De könyörgöm, nehogy már egy érettségizett ember elhiggye, hogy igaz...

Art Mooney 2010.07.30. 23:19:55

senkiháziak kezében van a blogketrec

amúgy lesz olyan címlapos, 1. helyezett poszt is, ami a cion bölcseinek jegyzőkönyvét állítja be hitelesnek?

ddance 2010.07.30. 23:23:13

@flugi_: Nem viccként van beállítva a dolog, hanem valós eseményként, ezért hazugság és súlyos felelőtlenség ilyen cikket Index címlapra rakni. De hát a Zsindex csak magát minősíti ezzel.

brazileiro 2010.07.30. 23:30:34

@Art Mooney:

@ddance:

Persze, hülye vagyok. Hiszen olyanok is vannak, akik Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben és a tiszaeszlári vérvádban is hisznek, meg abban, hogy Izrael felvásárolja Manhattent és Magyarországot. Némelyikük parlamenti képviselő...

Miért ne hinnének másfajta hülyék más marhaságban?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.30. 23:49:00

@ddance: természetesen lehetséges, hogy van, aki nem jön rá magától, hogy ez egy vicc, mert nincs odaírva, hogy "vigyázat, vicc". Az viszont legalábbis kérdéses, hogy ez kinek a problémája :)

Annak idején Swiftről is sokan hitték, hogy kannibalizmust akar intézményesíteni :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.30. 23:52:49

Az Index címoldalán egy másik fasz szintén egy nagyon vicceset mondott egy Berlusconi-Orbán álhírrel. Az pont arról szól, hogy a blogban hazudozóknak le fogják tépni a tökét. Sajnos nem igaz. Mondd, eroica, nem voltatok ti véletlenül cellatársak?

Doctor Klauße 2010.07.31. 00:00:27

jaj, mi lenne velünk hivatásos rettegők nélkül?:D
"mindenki meneküljön, meg vége a demokráciának!!" xD
sok fotel-demokrata:D:D

ddance 2010.07.31. 00:03:19

@brazileiro: Ki mondta, hogy hülye vagy? Az a hülye, aki beveszi, hogy ez valódi, miközben ez az egész kamu.

Az viszont nem kamu, hogy a zsidók felvásárolják MO-t. Komoly beruházásokat csinálnak, ezt mindenki tudja, hogy nyomulnak, mindezt pedig nem tisztességesen. Aki az ingatlanpiacon mozog, az tudja, hogy mindez nem összeesküvés elmélet.

Meg Sukoró és a Peresz-beszéd is alátámasztja.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.31. 00:21:44

Egyébként ha valaki a nyilatkozat "eredetijét" keresi, az olvassa el az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot, amely mellesleg minden bér- és hobbirettegő szerint a demokrácia legszebb alapköve volt, amíg ez a hasonlóság ki nem derült.

xenuka 2010.07.31. 00:27:00

amikor újra ketrecbe zárnak majd embereket a származásuk/vallásuk miatt az is érdekes lesz majd

és akik ma nevetnek, holnap nem fognak nevetni...

Mateahos 2010.07.31. 00:28:01

Hú!Itt aztán igazán mókás fiúk dolgoznak.Persze vicc akárcsak egy Teller levél.Régebben még volt humorérzéke a baloldalnak egy nagyon kicsikét.Igaz az is inkább fekete humor volt.

Valaki mindig beszívja az ilyen hülyeségeket pont ezért veszélyes.

sunázósün 2010.07.31. 00:29:35

No hiszen, lett is volna mészárlás ott, ha Moszkva népe már '52 decemberében búcsúzott volna a Generalisszimusztól.

Mateahos 2010.07.31. 00:31:26

Tiszelt ''ZSINDEX''-ezők!Unalmas ez a duma.Akkor nem kell idejönni.Ja hogy a kurucon még kommentelni sem lehet??

brazileiro 2010.07.31. 00:42:58

@Androsz:

Akkor először is te olvasd el, mert a NENYI-nek sem stílusában sem tartalmában semmi köze a Függetlenségi Nyilatkozathoz.

A Függetlenségi Nyilatkozat az, ami a nevében van: egy új ország (Egyesült Államok) függetlenségének deklarálása a gyarmatosító anyaországtól (Nagy-Britannia). Jórészt az elszenvedett sérelmek felsorolása. Legszebb mondata így hangzik: "And for the support of this Declaration, with a firm reliance on the protection of Divine Providence, we mutually pledge to each other our Lives, our Fortunes, and our sacred Honor." Magyarul nagyjából így: "Az Isteni Gondviselés Védelmébe vetett szilárd hittel, mindnyájan kölcsönösen felajánljuk e nyilatkozat támogatására Életünket, Vagyonunkat és szent Becsületünket."

A "Legyen Béke, Szabadság és Egyetértés" nem a Függetlenségi Nyilatkozatban van, hanem a 12 pont első mondata (tudod: márciusi ifjak..)

Könyörgöm, mielőtt elhiszed a politikai jelszavakat, legalább nézz utána...

Megdobbent 2010.07.31. 00:45:57

Komolyan nem hiszem, hogy a konyvtarban archivumot atnezok megelegetek 1952 decemberevel. Szar melo, de egyaltalan nem lepne meg, ha megtalalhato lenne a szoveg egy korabeli sajtotermekben, vagy KB hatarozatban, vagy valamiben.

Egyszeruen ez az '50-es evek stilusa, amikor a sok naci keretlegenyke hirtelen hithu kommunista lett, amikor 1945-ben szetvertek a fajtajukat.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.31. 01:05:55

@brazileiro: Már utánanéztem. Olvasd csak el még egyszer. Ne a szavakat nézd, hanem a két nyilatkozat felépítését és a nyilatkozat fő mondandóját.

Egyébként nem tudom, hogy melyik oldal politikai jelszava lenne az, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat rokonságban áll a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozattal. Azé a párté, akik szerint ideje már, hogy az amcsik is bekapják, megleszünk valahogy nélkülük, vagy azé, akik szerint a globális demokrácia és egyéb általános gyönyörök alapelvével egy napon sem lehet említeni ezt az irományt, amely szerint embereket újra ketrecbe fognak majd zárni, meg mindenkit jól elnyomnak? Vagy azé a párté, amelynek az egyetlen fő gondja az, hogy minden rossz a zsidóktól ered? Szerintem a kapcsolatot egyik sem akarná hirdetni. Szerinted melyik politikai jelszó lett az én megtévesztőm és elveszejtőm?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.31. 01:08:42

@brazileiro: Ja igen, és ne kelljen az angol változattal bíbelődnöd, felkutattam neked egy magyarra fordított változatot is. mek.oszk.hu/02200/02256/02256.htm

v. jókormányzósember 2010.07.31. 01:18:50

Szabadság! (Vagy, újdemokratán) Foglaltság!

Éljen az első (második) magyar munkás, PARASZT kormány!

Szóval, barátaim elv(bocsánat) polgártársak! Minekutána utána- majdnem meglett a 99 %-os egyetértés, s a tanácsi (önkorm.) választások után MÉG JOBBAN JÓ(BB) LESZ minden- akkor aztán igazán igaz.- gondolkodjunk!

Szeretitek Ti, becses elv (pogár) társak a mi nagy és bölcs vezérünket? Szeretjük, Virá... (Shmittpá) lelvtárs!

Akkor?

MERJÜNK NAGYOT ÁLMONDNI, pelikán (pokorni) elvtárs!

ÖTÉVES (Széchenyi) TERV, mellyel megtelepítjük a MAGÁNTŐKÉT az egészségügyben!

(Éljen!)

Erősítjük a magyar gazdaságot (melyet MI GYENGÍTETTÜNK el- már vagy harmadjára- /ld. Ft- árfolyam/ az IMPERIALISTÁK ellenében!)

(Éljen!)

Legyenek AUTÓPÁLYÁK! (Ja, bocs- NE LEGYENEK! /Ínyenceknek külön móka, hogyan húz le minden fejlesztést a nemzeti fejlesztési miniszter! :-))) :-(((((( )

Új ötleteket pedig lássuk- a v. csillagos tüzijátéknál- az Új (kétharmados) alkotmány ünnepén!

Asztjóreggelt!

(Legkésőbb, októberben!!! :-)))) :-((((((((((((((((((((((((( )

V.

index.hu/belfold/wermer0802/

brazileiro 2010.07.31. 01:39:23

@Androsz:

Mellébeszélsz, bocs.

A Függetlenségi Nyilatkozat rövid bevezető része alapvető emberi jogokat sorakoztat fel, a gerince hosszan sorolja azokat a jogsértéseket, amelyeket a brit korona elkövetett a 13 állammal szemben, a zárásban pedig ennek következtében a 13 állam kimondja függetlenségét a brit koronától.

Mi az azonosság? Elmagyaráznád nekem politikailag éretlennek? Mert ezt kifelejtetted...

Ja, és kösz, hogy felkutattad a magyar fordítást. Ha el is olvastad volna, rájössz, hogy szó szerinted innen idéztem (gondolod, hogy egy 18. századi történelmi szöveget, amely legalábbis az egyetemi jegyzetekben fellelhető elkezdek fordítani?).

#FF4500 2010.07.31. 01:40:06

Ebben mondjuk az a legmegdöbbentőbb, hogy erre a béna fake-re a sok frusztrált posztkomcsi úgy rácsapott, mint éhes tyúk a takonyra. Hihetetlen, hogy mennyire csekély képességű az utódpárt maradék bázisa.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.31. 02:04:46

@brazileiro: No, menjünk sorban. Először is feltűntek a nagybetűk, ismerős volt, utánakerestem, és belinkeltem azt a fordítást, amelynek egy mondatát úgy adtad elő, mintha hirtelenjében te fordítottad volna. Nagyjából így. Örülök, hogy ráismertél.

Másodszor: a szövegértéshez nem szükséges poltikai érettség, megy az anélkül is.

Végül: nem mondtam, hogy a két nyilatkozatban csak pár szó van kicserélve.

Bocs, de kitört a vihar, azonnal le kell a gépet kapcsolnom. Mindent visszavonok, mindent megbántam, mindenben mindenki másnak van igaza, de most off.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.31. 02:06:00

soha a budos kurva eletbe nem juttok 5-rol 6-ra, amig allandoan a masik csesztetese megy
ketesitek a hibat
jujj kikell rakini jujj vegunk jujj vege a demokracianak
jujjjujuj
aggyatok mar bekesen legalabb 2 evet az Orbannak, aki nem a "patas" azert
de nem
taadni esz nelkul
igen elotte ez volt forditva
meg elotte forditva
nem unjatok?

mutantleg 2010.07.31. 02:26:16

Jaaa hogy nem igazi de lehetne igazi is mert hasonló? Ó! És akkor én most? Micsináljak? Vegyem el a nyugdíjasoktól? Szúrjam tökön magam hogy "jajafidesz"? Meg: "Ja nem vagyunk mi Mszp-se,k á dehogy, csak szeretünk keresztbetenni meg ártani másoknak meg idegesíteni akit érünk"? Vagy csupán csak megint nem sikerült kifejteni az igazság minden részletét, mi?

Ezen az országon nemhogy egy kétharmad, egy csoda sem segítene. Ha kell Nácizraelnek az ország felőlem hadd vigye, de akkor a lakosaival együtt, aztán boldogíthatják egymást felőlem az idők végezetéig.
Annak van igaza aki elmegy innen külföldre a vérbe és vissza se néz, ott is van barom ezerszám de legalább meg lehet élni valahogy.

brazileiro 2010.07.31. 02:30:51

@Androsz:

Hazudsz, ennyi.

Először is nem adtam elő saját fordításként, különben azt írtad volna, hogy megtaláltad azt, amit saját fordításként előadtam. Hiszen, ha nem teszed, jó eséllyel nem tudnál triumfálni, ehelyett beírtad a google-ba és ezt adta ki - mi mást adott volna ki, hiszen ez a fordítása (megnyugtató, hogy ismered a nagybetűket: ezt általában 7 éves korban sikerül abszolválni)

Kettő: többszöri kérésre se voltál hajlandó egyetlen félmondatot se írni arról, hogy mi a hasonlóság a Függetlenségi Nyilatkozat és a NENYI között. Nyilván fingod nincs, csak betanultál egy maszlagot (itt jegyzem meg egy korrábbi kommentedre reagálva: a bérkommentelők onnan ismerszenek meg legjobban, hogy bérkommentelőknek neveznek másokat). Csak lököd a "mindenki tudja" típusú dumát, ez 20 éve elavult.

Három: itt is vihar van. Megy a tévé, az intenet és ég a villany. Jobb mentséget is kitalálhattál volna...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.31. 02:49:54

@brazileiro: Szóval, épp ott tartottam, hogy nem állítottam a két nyilatkozat szoros azonosságát, de nekem a vonulatuk hasonlónak tűnt. A régi rendszer/hatalom ezeket és ezeket a bűnöket követte el (az amerikaiak ezt hosszan sorolják, holott a magyar nyilatkozatról sokan rögtön azt mondták, hogy csak a régi rendszer hibáit listázza), a nép egy forradalmi döntéssel/harcal elszakad ettől, és új világ építésébe kezd, amelyhez nem a kormány, nem a kormányzó párt, nem a miniszterelnök, hanem a Kongresszus/Országgyűlés nyújtja be a fogadalmát, hogy ebben a folyamatban minden erejével és képességével részt vesz..

Elismerem, most, hogy már egypárszor végigolvastam a magyar nyilatkozatot, nem annyira erős bennem a párhuzam érzése, mint amilyennek eleinte, a tényleg szokatlan irat láttán éreztem. Ez legyen ízlés dolga, nem több. EGYIK "eredetként", ahogy mondtam, nekem megfelel.

Azok viszont, akik továbbra is rettegni akarnak ettől a dekrétumtól, amelyben levő új elvek "összekötik a sokszínû
magyar nemzet tagjait.", és a közös boldogulást célozzák, azok rettegjenek, ha akarnak, de ettől rettegni nem könnyű. Bizonyára a REND szó az, amitől félni akarnak. A rend az, amikor nem csak neked lehet igazad, hanem a szomszédnak is. Nem a haláltábor. Hollandiában is rend van, Nagy-Britanniában is, a lakosaik mégsem barakkokban tengődnek. "Vannak már rá példák nyugat-európai országokban", ezt szoktuk hallani.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.31. 02:52:48

@brazileiro: Jól van, cimbora, látom, begerjedtél. Azt nem tudtam meg tőled, hogy kinek a maszlagát is találod meg abban, amit én mondok, de mindegy. Közben elolvashatod, amit írtam. Ha tetszik, jó, ha nem, az is. Egyébként pedig egy alaplapom már ráment egy közelben bevágó villámra, és a mostanit nem akartam a te lelked ápolásáért kockáztatni.

brazileiro 2010.07.31. 03:14:02

@Androsz:

Hollandiában és Nagy-Britanniában nem szokás olyan "függetlenségi nyilatkozatokat" kiadni, amelyek a rendre épülnek (talán ezért van például Hollandiában rend). A rend ugyanis a hatalom szóhasználatában soha nem azt jelenti, hogy a szomszédnak is igaza lehet: mindig azt, hogy csak neki.

Egyébként nem gondolom, hogy a NENYI erre a szóra épülne: inkább azt gondolom, hogy semmire nem épül.

Mégegyszer: a Függetlenségi Nyilatkozat egy nagyon konkrét dokumentum, amely nagyon határozottan megindokolja (vagy két tucat érvet sorol fel), miért lesz független a 13 állam közössége a brit koronától. A NENYI egy magasztos elvi alapvetés akar lenni, csak azt véti el, hogy a magasztos elvi alapvetésekhez konkrét célok kellenek. Például: függetlenek akarunk lenni.

Nagyon jó NENYI-t lehetett volna írni 1990-ben. Kár, hogy Antall Józsefnek nem jutott eszébe (akkor legalább tudnánk, mit mondott volna rá Orbán Viktor).

Örülök, hogy az alaplapod túlélte a vihart. A villámhárító feltalálójának neve egyébként a 27. a Függetlenségi Nyilatkozaton :-)

brazileiro 2010.07.31. 03:30:03

Szóval: az én problémám a NENYI-vel, hogy hazug.

Azt hazudja, hogy a Fidesz-KDNP 52 százalékos választási győzelme "demokratikus forradalom a szavazófülkékben" (3 százalékkal kaptak többet, mint 4 éve az MSZP és az SZDSZ).

Azt hazudja, hogy visszaszereztük az önrendelkezés jogát. Kitől? A szociktól? Az egy másik nemzet?

Azt hazudja, hogy új politikai és gazdasági rendszer jött létre, de nem mondja meg, hogy mi. Politikai rendszerünk a parlamenti demokrácia. Gazdasági rendszerünk a kapitalizmus. Ezek most már nincsenek? De akkor mi van?

A NENYI minden sora haugságra épül. Hát ez a baj. Nem a "rend" szó, amely egyszer fordul elő az egész nyilatkozatban ( a rendszer nyolcszor, ha jól számoltam és még van egy rendíthetetlenül).

rajnaig 2010.07.31. 03:33:46

@valaki ellopta a nevem:" jaj, mi lenne velünk hivatásos rettegők nélkül?:D
"mindenki meneküljön, meg vége a demokráciának!!" xD
sok fotel-demokrata:D:D "

Mondá a hős fülke-forradalmár :D:D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.31. 03:45:10

@brazileiro: Igen, tudok róla. Sajnos a feltaláló a sírjából nem tudott arról gondoskodni, hogy a szomszéd utcában a transzformátorház villámhárítójába bevágó villám az értelemszerűen ott levő vezetékekben egy pillanatra indukált durva túlfeszültséggel ne irtsa ki a címbuszt vezérlő IC-t a gépemben, anélkül, hogy az olvadóbiztosítékokat meg se rezzentse. Kellemetlen. Már van rá biztosításom, de az nem jár helyettem utána egy új, a többi alkatrésszel kompatibilis alaplapnak. Vagyis inkább eltekintek az ismétléstől.

Hollandiában és Nagy-Britanniában MÁR nincs szükség hasonló nyilatkozatra, ezért tartanak ők annyival előrébb nálunk. Itt MÉG szükség van egy ilyen nyilatkozatra, mert itt még nem érti a sok bunkó magától, hogy itt vagyunk a szarban, amelyből csak úgy lehet kikászálódni, ha mostantól te is dolgozol, beteszed a magadát a közösbe, amelytől eddig csak kapni szerettél, és most ne azon görcsölj, hogy a szomszédnak miben nincs igaza, hanem azon, hogy dolgozz együtt vele, ha tudsz, különben cseszhetjük. Na most ez így leírva nem festene előkelően a történelemkönyvekben, ezért ugyanezt kicsit átfogalmazták.

Ez a nyilatkozat egyébként csakis az Országgyűlés fogadalmának közzététele. Valamint egy felhívás arra, hogy mindannyian ugyanabban a csónakban hánykolódunk, tehát légy oly jó és ne lékeld meg, mert velünk döglesz te is. Ennyitől még nem éled újra a kommunista rendszer, főleg nem annak a hatalmi őrjöngése.

Sosincs kizárva, hogy valaki magához ragadja a hatalmat és a végromlásba irányítja az országot. De ettől e pillanatban még kurva messze vagyunk, és aki egy kicsit közelebbi stádiumokat akar tanulmányozni, annak nem kell Venezuelába menni, elég lesz például Izraelig elsétálnia, ahol a kommunizmusnak egy sajátos válfaja keveredik az imperialista diktatúrával már jó ideje. Mégsem kezdik őket a saját holokausztjukkal rémisztgetni. Szóval kár erőlködni, én a magam részéről egyelőre szabad kezet adtam a miniszterelnöknek, jövő iyenkor majd ráérek szétnézni, hogy mi van. Ebből a szutyokból kivackolódni ugyanis időbe telik, és sok improvizatív manővert igényelhet. Program nekem nem kell, találják ki, hogy mikkel lehet próbálkozni, aztán majd meglátjuk. Eddig voltak jó ötletek. Neked meg jó éjszakát, majd holnap megnézem, még mit írtál.

brazileiro 2010.07.31. 04:25:50

@Androsz:

"Itt MÉG szükség van egy ilyen nyilatkozatra, mert itt még nem érti a sok bunkó magától, hogy itt vagyunk a szarban, amelyből csak úgy lehet kikászálódni, ha mostantól te is dolgozol, beteszed a magadát a közösbe, amelytől eddig csak kapni szerettél, és most ne azon görcsölj, hogy a szomszédnak miben nincs igaza, hanem azon, hogy dolgozz együtt vele, ha tudsz, különben cseszhetjük. Na most ez így leírva nem festene előkelően a történelemkönyvekben, ezért ugyanezt kicsit átfogalmazták."

Mintha Gyurcsányt hallanám...

De te ezt hol látod a NENYI-ben? Vagy annyira átfogalmazták, hogy semmi nem maradt belőle? :-)

Neked is jó éjszakát!

nestrot10 2010.07.31. 04:30:06

IGAZI FORRADALMAT AKARUNK! FEGYVEREST !!!! ETTŐL A Rákosi Orsós Viktortól csak fegyverrel lehet elvenni a hatalmat, Demokratikus úton NEM!!! ORBÁN ÉS BANDÁJA TAKARODJ!!!!

nestrot10 2010.07.31. 04:36:27

Én Pl. Ezt a Nemzeti Faszságot, a Deák téren Kutyaszarral kentem össze!! EZT tegyétek TI is ahol ezt a Orbán Bullát látjátok!!!!!

#FF4500 2010.07.31. 04:54:09

Mi nem szoktunk kutyaszart fogdosni, bocs.

nestrot10 2010.07.31. 05:00:41

ORBÁNÉK már Rákositól is lopnak!

nestrot10 2010.07.31. 05:02:33

@#FF4500: Te barom...letéptem ebből a Nemzeti Faszságból egy darabot és azzal fogtam meg a kutyaszart....egyébként bármivel bekenheted...ügyvédek: kaszinótojással.D autószerelők : Olajjal, ...hajléktalanok le is pisálhatják.DDDDD

nestrot10 2010.07.31. 05:05:38

Hiába .. a kisebbségi min. elnök Rákositól lop.....na meg hazudik...ez jellemző a " Gazsikra":)...a hülye magyar nép meg ezt szereti. Ez a Nemzeti Faszság Viktatúra:)

Rob67 2010.07.31. 06:06:48

Óriási poén, főleg hogy a benne rejlő irónia nagyon üt.

torró 2010.07.31. 06:32:40

Így reggel korán? Éhgyomorra ? Kel itt az a diktatúra na! Én mondom anélkül egy tapodtat se! Mindenki csak gazembereskedik, most majd megtanulják a kutyafittyet ! Kutyaszart fogdosni a papérral? De mindet összeszedni ám! Nem csak feliből harmadából! :DDDDD.
De emberek, nem kell rögtön beszarni, átéltünk mi már sok mindent és mégis itt vagyunk!
nestrot10! "te rémhír terjesztő ellenforradalmár reszkess"!!!!:DDD.Holnap mész a karcerba Svejk mellé! NA!!
Most kéne valamit reggelizni! Mingyá jobban érzem magam. Hú a gép megéri aláhúzkodni a "szakszavakat" .De ez csak így jó!

Mackósajt66 2010.07.31. 07:24:39

Becsülettel végigolvastam ezt a blogot, csak az nem derül ki számomra, hogy akik tele szájjal szidják az Orbánt, azok tulajdonképpen mit akarnak?

Netán a Jobbik kellene? Persze akiknek Orbán a diktátor, azok meg is érdemelnének egy kis Jobbik uralmat.....

Esetleg Elkúrtuk Fletó és elvtársai hiányoznak ennyire?
Nem tűnt fel, hogy 8 évig ők uralkodtak az országban, és annak a következménye, hogy most ekkora xarban vagyunk?
Persze Mesterházy Nemtudommivoltittnyolcévig Attis már fröcsögi, hogy a Fidesz felelős mindenért a honfoglalásig visszamenőleg, de ő politikus, azért fizetik, hogy összehordjon hetet-havat. Na de az országtönkretevő, levitézlett Maszop fröcsögéseit komolyan venn?

Vagy a Szadeszes Fletóvazallus fiúk kellenének? (Tényleg, azok is hogy eltűntek, miután Fletó oldalvizén tönkretettek jónéhány dolgot az 5 %-ukkal.)

Vagy Kalapos Bárkivelszövetségetkötök Ibolyka hiányzik?

Tudomásul kell venni, hogy - egy ismert mondás nyomán - ez egy kis ország, kis politikai elittel, nekünk ezek jutottak.

sidorovich 2010.07.31. 08:02:23

@Mackósajt66:

Jól burkolt magyar-zsidó szembenálláson alapult az elmúlt 100 évben történelmünk, most sincs ez másképp. Csak nem lehet nevén nevezni a dolgokat.

மனிதாபிமான 2010.07.31. 08:19:33

@Mackósajt66:

Akár a jobbik oldaláról is jöhetnek ezek az orbánozós hozzászólások, nemde?
@nestrot10 kommentjei biztosan.

to:rppapa 2010.07.31. 08:30:19

Ez a talán ügyes stílusgyakorlatnak tekinthető duma hetek óta kering. Egyszer lehet ügyesnek, szellemesnek tekinteni, de most már unalmas. Mivel időközben sokan - akik képesek voltak elhinni, hogy ilyen volt - szóvá tették, hogy szeretnék látni az eredetijét, a legutóbbi blogger már hozzá rittyentett egy Szabad Nép címlapot is - 1953. márciusból!
Azt sem értem, miért tartja valaki jó ötletnek egy két hetes szöveg egy az egyben történő bemásolását a saját blogjába, de ahhoz még hozzácsatolni egy nyilvánvalóan kamu képet is, az már marhaság a négyzeten.
Viszont tényleg érdekes, hogy valahányszor megjelenik a szöveg, újra és újra akadnak, akik szörnyűlködnek, hogy "Húb...!", "Ez tényleg?", "Nahát!", stb. Aztán ugyancsak megjelennek a fröcsögők, hogy "rohatt komcsik, ne báncsátok a Vezír gyönyörű megnyilatkozását!".
De a legszebb az, hogy az Index képes ezt 2 hét után is címlapra tenni, nohdacú NYENYI-nek nevezni az Orbán bullát! :)

stratez 2010.07.31. 09:36:27

Nincs annál bájosabb, mint amikor a posztkomcsik komcsiznak, fideszfigyelőkém felmenői igencsak bejáratosak lehettek a Szabad Néphez, hogy ilyen jól tájékozott...

orvian 2010.07.31. 09:42:54

Engem csak a nestrot10-hez hasonlók idegesítenek:nem olvas, mindent elhisz,kinyilatkoztat,ordenáré(persze nem csak ő).
Gondolom,mostanra elfáradt,de Főnixként visszatér.

stratez 2010.07.31. 09:45:57

@orvian: Ez egy beteg fasz, 10 szavas szókinccsel, amit mindenhova beír...

moncayo 2010.07.31. 09:51:06

Nagyapámnak volt egy eredeti példánya , de tegnap éjjel a Pintér emberei hosszú ballonkabátban jöttek egy fekete Volgával és elvitték a példányt. Nagyapámat megverték, az after shave-t megitták, majd elmentek. Egymást elvtársnak szólították.

orvian 2010.07.31. 09:55:53

@moncayo: De ballonkabát az én nagyapámé volt!!

Celtic 2010.07.31. 09:59:32

@szakállasbácsi: Pont ugyanigy vagyok vele...Nem biztos, hogy az en hulyesegemet mutatja, hogy elsore hajlamos voltam elhinni, csak utana gondolkodtam.

orvian 2010.07.31. 10:16:32

Nem ide illő téma,de a blog elején a képen mintha Semjén Zsolt lenne(nem írtam kisbetűkkel,bár +érdemelné).
Katolikus vagyok(nem templomba járó),viszont amit ő(ez) művel,az gusztustalan.

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2010.07.31. 10:18:20

Hamis. Jó, de hamis. Megírtam én is, meg az urbanlegends is már kb. egy hete. Jó, hogy ma került ki a címoldalra. ;-)

stars7726 2010.07.31. 10:20:34

@Mackósajt66: nekünk pont a radikálisliberálisalternatívpolgárikereszténydemokratakonzervatív és még ki tudja hány nevű, régi ügynökökből,káderekből és kommunistákból verbuválódott,bankár és oligarcha kormány hiányzik.ők fogják felemelni a magyar népet,annyi szent!
ne is legyenek kétségei senkinek.
a jövő elkezdődött...

Roy 2010.07.31. 10:26:39

@sidorovich: Az eredeti szöveg az áthúzott részek.

stratez 2010.07.31. 10:40:09

Még arra sem tellett, hogy ha már a Szabad Népből idézel, akkor azt a számot kopizd be, amiből az idézet van, mert ez így nagyon primko, hogy erről az összeerőlködött szövegről már ne is beszéljek.

ZöldszemM2 2010.07.31. 10:43:12

Rohadt provokátor. ! berak egy 1953 márciusi számot fenn megg 52 -ről beszél !!

Steppenwolf 2010.07.31. 10:49:45

@Roy: Jah, olyan eredeti, mint a Népszabiban közölt Teller-levél. :)

grupi 2010.07.31. 11:01:43

Nagyon jó.
Csak azt nem értem, hogy a sok egykori bolsevik-, komcsi-, szoci-, liberál-egyed mit fanyalog most akkor ettől?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.31. 11:08:11

Ez egy szaros uszítás. Az eszköz, ha a humor álarca mögé is bújik aljas marad, sőt még aljasabb.

És bizonyíthatóan soha nem voltam Fidesz barát.
Csak szívből utálok minden kiforgatást, tettetést, tisztességtelenséget.

sidorovich 2010.07.31. 12:35:50

@Roy:

Én az újságot szeretném látni, nem a szoclib bérskribblerek hulladékát. Egyelőre újság - eredetiben - nincsen sehol beszkennelve ergo nem elérhető a netes publikum számára.

Miért higgyem el? Fletót és a szoclibsi bandatagokat többször is hazugságon kaptuk már.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.31. 13:18:41

@sidorovich: legyél éber! Azt tudtad, hogy a mórickás vicceket is csak kitalálta valaki? Csupa fake sztori, be ne kajáld :D

feel01 2010.08.03. 20:29:01

Teljesen mindegy mi az alapja a nenyi-nek, hiteltelen. Az első sorában hirdeti hogy legyen egyetértés, és ezt egy olyan ember szeretné aki 8 évig semmivel nem értett egyet csak saját magával.

zoli_ 2010.08.20. 16:29:35

Nagyon jó, igazi paródia!!!! Tökéletesen mutatja a nagy népi orbáni forradalmi kormány bukását, az arrogancia megtestesülését. Saját magukat forradalmárnak csak a nagy kommunista vezérek nevezték.

Ja és mégegy fontos dolog:

Sztálin 1953. március 5-én este 21 óra 50 perckor halt meg....

Kemotox 2010.11.08. 10:27:37

Horváth Sándor történész: “A szellemes szöveg valószínűleg a képzelet szülötte”, de rögtön hozzátette: az írás “helyenként igen jól tükrözi a korabeli szóhasználatot”. Néhány kevésbé korhű fordulat azonban maradt benne, mutatott rá, és ezeket meg is osztotta.


süti beállítások módosítása