A kampányfinanszírozás a magyar közélet sötét ügye, amely a politikusok személyes korruptságán kívül is szükségessé teszi az intézményesített lopást. Két civil szervezet javaslata alapján úgy tűnt, hogy van esély egy jó kompromisszumra. Ez nem lett volna tökéletes, de a jelen helyzetnél nagyságrendekkel jobb lett volna. A Fidesz azonban az utolsó pillanatban viszakozott és mindezt leplezendő egy irreális alternatív javaslatot nyújtott be. Az esetről az LMP készített összegzést, amit csak egy megjegyzéssel egészítenék ki:
Szintén a rendszerváltás óta rendezetlen a kampányfinanszírozás kérdése, melyre néhány héttel ezelőtt a Transparency International és a Freedom House tett konszenzusosnak tűnő javaslatot. Mint Tordai Bence, az LMP választmányi tagja elmondta, a jelenlegi szabályozás mindössze arra jó, hogy pártok bizonyíthassák: el tudnak számolni 386-ig, be tudnak mutatni egy papírt, amelyen pontosan ez a szám szerepel. Mindeközben megbízható szakértői becslések azt állítják, hogy a pártok 2006-ban csak reklámra 7,3 milliárd forintot költöttek; minden költséget figyelembe véve a Fidesz és az MSZP is egyenként 4-5 milliárdot szórt el.
Az illegálisan elköltött pénzeknek a forrása sem szerepel a pártok költségvetésében, így csak találgathatjuk, honnan származnak. Egyértelműnek tűnik az összefüggés a kampányokból hiányzó milliárdok és az évi több, mint 300 milliárd forintos állami korrupciós veszteség között. ...
A TI és az FH mostani törvényjavaslatában az LMP korábbi felvetései is szerepeltek, például a nyílt kampányszámla bevezetése, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogosítványainak megerősítését, reális kampányköltési plafon és a rövidebb kampányidőszak. A civilek törvénytervezete magába foglalja az elmúlt évek minden hasznos javaslatát, de gondosan kihagytak belőle minden olyan elemet, ami bármely parlamenti párt számára vállalhatatlan lenne.
A Fidesz azonban felrúgta az alakulóban lévő szakmai konszenzust, és most hétfőn önálló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Ebben többek között 30 napra korlátozná a kampányidőszakot – ebből következően 5 nap(!) maradna az ajánlószelvények összegyűjtésére –, és megtartaná az irreálisan alacsony, jelöltenként 1 millió forintos költési plafont. A javaslat benyújtása miatt a mai napon a civilek végképp elálltak a további tárgyalásoktól. Az utolsó esélyt a Fidesz játszotta el, de a korábbi évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk: mindkét nagy párt bűnrészes abban, hogy 2010-ben sem lesz rendezett a kampányfinanszírozás jogi szabályozása.
Megjegyzés: Az 5 napos ajánlószelvény (kopogtató) gyűjtési időszak irreálisan rövid. Ez nemcsak a kispártokat gátolná meg a gyűjtésben, hanem a "nagypártok" szabályos gyűjtését is kérdésessé teszi. A Fidesz a józsefvárosi időközi polgármeserválasztásra is "csak" 13 nap után adta le kopogtatóit, holott a hírek szerint máshonnan jött aktivistákkal is gyorsították a gyűjtést. Az ajánlószelvények postázása is több napig tart, ami egy ilyen szűk határidőt még kérdésesebbé tesz. Az LMP-től ügyes, hogy kiszámolta, hogy a fideszes javaslat értelmében csak ennyi idő maradna ajánlószelvényre. Így látszik: a javaslat komolytalan és csak palástolására szolgál. Ez pedig nagyon szomorú.
Ajánlott olvasmányok (nem Fidesz-specifikusak):
Tóta W. Árpád pártfinanszírozásról szóló bejegyzései
A probléma kép-mutatóan megfogalmazva.
Tények és számok a kérdésről.
Utolsó kommentek