Újabb közvéleménykutatás mutatja azt, hogy a legtöbb Jobbik szavazó korábban Fideszes volt. Sajnos sok elsőválasztó is fogékony lett a válaszaikra, a jelentős részben a Fidesz által radikálissá tett közbeszédben. Oda exportálta őket Orbán bátorító szeretete meg Szíjjártó-Palkovics András primitív és indulatokra ható kifinomultan szakpolitikai kommunikációs stílusa.
"A Jobbik jelenlegi szavazóinak „előéletére”, azaz korábbi pártpreferenciájára is kíváncsiak voltunk. Világosan látszik, hogy a legtöbben, 10-ből közel 4-en (37%) úgy emlékeznek, hogy 2006-ban a Fideszre adták szavazatukat. Negyedük (25%) úgy emlékszik, hogy 2006-ban nem szavazott, ennél valamivel kevesebben, mintegy 17 százalék pedig a szocialista párt korábbi szavazójának vallotta magát. A korábban nem szavazók jelensége azért is érdekes, mert általános történelmi tapasztalat, hogy a szélsőséges pártok nagy áttöréseiben jelentős szerepet játszanak az első szavazók, akik később is hajlamosak kitartani a szavazói aktivitásuk előtti viszonyokkal szembeni lázadás mellett. Jó példa erre a ’29-es németországi vagy a ’39-es magyar parlamenti választás." Publicus Intézet
(Az előző kutatás, kicsit több magyarázattal, pl.: azért ott erős a Jobbik, ahol gyenge az MSZP, mert a baloldaliak sokkal kevésbé nem mentek el, ami a részvételen látszik).
Utolsó kommentek