Bolgár György sorozatot indított a 168óra hírportálján "Hogy mi van?" néven, amelyben a jobboldal állításait szembesíti a tényekkel. Azt gondoltam, hogy egy ilyen sorozatnak helye van a Fidesz iránt érdeklődők blogján. Nem tudunk utánajárni minden állításának, ezért ha tévedne azt kérjük kommentben jelezni. (Hogy a cikkhez "szellemileg" hozzátegyek a tagolásot ki fogom vastagítani:-).

Azt állítja Navracsics Tibor,
a Fidesz frakcióvezetője Ajkán, hogy „1990 óta egyetlen hivatalban lévő miniszterelnök sem vette magának a bátorságot, hogy pusztán ízlésalapon próbáljon meg lehetetlenné tenni valamilyen újságot, mint ahogyan most Gyurcsány Ferenc tette a Magyar Hírlappal”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy bizony akadt ilyen miniszterelnök – és most tekintsünk el nagyvonalúan az első jobboldali kormánytól. Ellenben a második jobboldali kormány miniszterelnöke, bizonyos Orbán Viktor vigyázó szemét éppen a Magyar Hírlapra vetette, igaz, már azután, hogy 1998 október elején (a kormánytól bizonyára teljesen függetlenül) az állami tulajdonú Postabank megszüntette az általa kiadott két veszteséges napilap közül a jóval kevésbé veszteségeset (az ellenzéki Kurírt), és megtartotta a háromszor akkora veszteséget termelő kormánypárti Magyar Nemzetet. Nem sokkal később ugyanis a miniszterelnök egy interjúban fölvetette (bár lehet, hogy nem pusztán ízlés-, hanem esetleg icipicit hatalmi alapon) az ellenzéki, liberális Magyar Hírlap összeolvasztását a Magyar Nemzetnél is vérmesebben jobboldali Napi Magyarországgal. Bár mindkét lap magántulajdonban volt, nagy ívű kormányzati terveiből annyit birtokon kívülről is elárult, hogy a két újság része lesz az állami Magyar Fejlesztési Bank sajtóholdingjának, ahol várhatóan egyesítik őket. Ebből ugyan aztán nem lett semmi, mert a Hírlap svájci tulajdonosa – talán a nagy tiltakozás hatására – visszakozott, Orbán Viktor azonban nem a levegőbe beszélt. Néhány héttel korábban tudniillik máshol is elmondta, hogy „a médiában olyan változások kellenek, amelyek az új világhoz igazodva biztosítják a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatást. Az erőviszonyok átalakítása a jövő év februárjáig befejeződik”.

Egyébként nem fejeződött be, mert ma is tart. Tessék csak összehasonlítani a mai Magyar Hírlapot a néhány évvel ezelőttivel, a Magyar Nemzetet akár az 1998-assal, a Hír TV-t, az Echo TV-t, a Lánchíd Rádiót a... mivel is? Ebből is látszik, hogy pusztán ízlésalapon mennyire brutálisan diktál a mai miniszterelnök.

Azt állítja Vámos György újságíró,
műsorvezető a Magyar Hírlapban, hogy: „Minden a mi hibánk. Nem voltunk elég erősek sem 1990 és 1994 között, sem 1998 és 2002 között. Egymással veszekedtünk azon, ki a jobb jobboldali.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy Vámos György 2002-ben, úgy látszik, nem veszekedett, hanem átállt a gyűlölt baloldalhoz. Legalábbis saját bevallása szerint. Az illető úr ugyanis az általa most szívesen gyalázott Klubrádió Megbeszéljük című műsorába betelefonálva 2003 végén – igaz, a Medgyessy-kormányt és a jobboldalt egyszerre bírálva – közölte, hogy ő az MSZP-re szavazott. Valószínűleg nem volt elég erős, vagy úgy gondolta, hogy ő akkor lesz a legjobb jobboldali, ha a baloldalra szavaz.

Az illető úr, aki cikkeiből megítélhetően különösen nem szereti Gyurcsányt és a hozzá közel álló médiát, legutóbbi cikkében (Figyelj, Feri!) még egy arany-, azaz szerinte csak alumíniumcsapatot is összeállított a mai hatalmat kiszolgáló balliberális újságírókból. Nem rossz névsor, kár, hogy a tartalékokat nem említi. Holott csupán 2003 és 2006 között ő személy szerint 17-szer szólalt meg a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában (és nem tudom, hányszor más műsorokban), vagyis nemcsak a kispadon ült, hanem gyakran be is futott a pályára. És érdekeseket mondott. Például 2004. április 16-án, a holokauszt-emléknapon betelefonálóként így beszélt: „A hírekben elhangzott, hogy Demszky Gábor bocsánatot kért. Itt igazán akkor lenne bocsánatkérés, hogyha Orbán Viktor, Boross Péter vagy akár Antall József fia, vagy akár Lovas István vagy Bayer Zsolt, akinek súlya van azon (sic!!!) az oldalon, ahol az ország másik fele azt hiszi, hogy ez a jelenkori, modern kori antiszemitizmus tovább tart, ők bocsánatot kérnének, kiállnának és bocsánatot kérnének.” (Az élőbeszéd kissé biceg, de azért világos.)

Mindenesetre akárki volt éppen ezen vagy azon az oldalon, 2004. április 8-án (amikor Vámos úr szintén szót kapott) az akkori műsorvezető – vele beszélgetve – meglepő élességgel a jövőbe látott. Vámos: „Ön publikál a Magyar Hírlapban, én az Új Életben, a Mazsihisz lapjában.” Makai József: „Cseréljünk majd újságot néha.” Makai már nincs a Magyar Hírlapnál, Vámos ott publikál. Felerészben sikerült a csere.

Azt állítja a Magyar Nemzet,
méghozzá nagy címben, hogy „csak déligyümölcsöt szabadna behoznunk”. (Ezek szerint a kávét, kakaót, fűszereket töröljük az étrendünkből.) A szerző, Molnár Rezső nyugalmazott megyei főállatorvos terjedelmes cikkben fejti ki, hogy „hozzánk importálni a józan ész alapján és mindenféle nemzetközi szervezetek befolyása nélkül működő gazdálkodás esetén csak a déligyümölcsöket és a tenger gyümölcseit szabadna. Ma már tízmillió embernek sem tudjuk megtermelni az alapvető élelmiszereket”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a magyar mezőgazdaság jóval több mint tízmillió embernek tudja megtermelni az alapvető élelmiszereket, mi több, jóval több mint tízmilliónak el is adja. A magyar élelmiszerexport ugyanis 2008 első tizenegy hónapjában 1 milliárd 421 millió euróval nagyobb volt, mint a behozatal. Ha a főállatorvos (és persze a Magyar Nemzet) olcsó demagógiáját bárki készpénznek venné, akkor nyilvánvaló, hogy amint le akarnánk zárni határainkat az uniós élelmiszerek előtt, nyilván ők is ugyanezt tennénk velünk, és ezen másfél milliárd eurót, durván 400 milliárd forintot buknánk. Ennyi élelmiszert mindjárt önthetnénk is a Dunába. Ha továbbgondoljuk az elsőre talán kézenfekvőnek látszó, mégis abszurd javaslatot – amelynek fő motívuma, hogy amiként Horvátország a tengerpartjából, Ausztria pedig a téli síparadicsomaiból szerzi bevételeinek jelentős részét, nekünk tehát az intenzív mezőgazdaságból kellene megélnünk –, akkor csak a miheztartás végett: a teljes magyar exportnak mindössze 6,5 százaléka élelmiszer, 61 százaléka viszont gép, valamint szállítóeszköz.

Egyébként amennyiben az önellátásra való berendezkedés lenne a megoldás, talán még a Magyar Nemzetben sem jelenhetne meg ilyen cikk. A magyar papírimport ugyanis majdnem százmilliárd forinttal nagyobb, mint az export. Beütne az újságpapírhiány.

Eredetiben: http://www.168ora.hu/itthon/hogy-mi-van-31357.html