Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Schmittnek nem jók Mádl és Sólyom emberei (frissítve)

2010.08.03. 06:33 - eroica

Címkék: fidesz sólyom lászló köztársasági elnök schmitt pál mádl ferenc

A Fidesz nagymértékű tisztogatást végez a közigazgatásban. Eddig a legszebb példát Illés "dózer" Zoltán környezetvédelmi államtitkár jelentette, aki tíz felügyelülőség-igazgatóból nyolcat eltávolított. Amikor az indokról érdeklődtek, akkor közölte, hogy az indoklás "nem törvényi kötelezettsége". Ez igaz, ugyanis a köztisztviselők indoklás nélküli kirúgásról szóló törvényt épp most fogadta el a Fidesz...

Azonban  most új rekord született. Amikor Sólyom Lászlót beiktatták, a szintén jobboldali, Mádl Ferenc utódjaként, akkor a Köztársaság Elnöki Hivatal (KEH) dolgozóinak nagy részét megtartotta. Nem így Schmitt Pál, aki most KEH-nek nemcsak a vezetőit rúgta ki, hanem a szakmai dolgozók 90 százalékát is. Új embere Kiss Norbert szakmailag nagyrabecsülendőnek nevezte az eddigi munkát és a következő magvas indoklást tette:

"a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársai ... érhető okokból új emberek, és azok a munkatársak, akik eddig Sólyom László munkáját segítették a későbbiekben ugyanebből az okból kifolyólag nem tudnak munkát vállalni a hivatalban."

Tehát a kirúgás indoka az, hogy új emberek lesznek. Akikre azért van szükség, mert... "érthető okokból".


Nem jók neki Mádl és Sólyom szakemberei...

Persze, tudjuk hogy Schmitt nem kívánja a köztársasági elnöknek azt az alkotmányos feladatát ellátni, hogy ellenőrizze a törvényeket ("nem akar a törvényhozás gátja lenni"). Innen nézve valóban fölösleges hozzáértő jogászokat alkalmazni. Csak legyen, aki visz a "szerethető" elnöknek vaníliáskarikát.

Természetesen tudjuk, hogy a Fidesz Sólyommal egyébként nagy tisztelettel bánt. El.

 

FRISSÍTÉS:

Az elnöki hivatal tárgyi tévedéseket és ordas helyesírási hibákat tartalmazó alkotmánymódosító javaslatot tett közzé (amelyben "természetesen" a magyar nyelv alkotmányos védelme mellett kardoskodik).

Ezután hazudozással és felelősséghárítással próbálták enyhíteni a botrányt. Lebuktak.

No comment.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr242194707

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új Köztársasági Elnök 2010.08.25. 15:43:21

Schmitt Pált választotta az Országgyűlés a Magyar Köztársaság Elnökének 2010. 06. 29-én.http://index.hu/video/2010/06/29/schmitt_pal/Hogy alkalmas-e erre a tisztségre?Hacsak eddigi életútja alapján kellene döntenem, akkor igennel válaszolnék. Sok vonat...

Trackback: Sólyom után Schmitt: mire fogunk emlékezni elnökségéből? 2010.08.06. 08:52:47

Sólyom László karakteres elnöksége után az utódnak is fel kell tudnia mutatnia valamilyen saját témát. Ilyen lehetne például a sport. (Fotó: MTI) Sólyom László elnöki mandátuma ma lejár, holnaptól Magyarország köztársasági elnöke Schmitt Pál. Vajon ...

Trackback: Sólyom után Schmitt: mire fogunk emlékezni elnökségéből? 2010.08.06. 08:52:44

Sólyom László karakteres elnöksége után az utódnak is fel kell tudnia mutatnia valamilyen saját témát. Ilyen lehetne például a sport. (Fotó: MTI) Sólyom László elnöki mandátuma ma lejár, holnaptól Magyarország köztársasági elnöke Schmitt Pál. Vajon ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hanyasvagy 2010.08.06. 17:22:05

Hujj de bonyolult ez a Kiss Norbert! Ezt a "gyönyörű " mondatot
még Lőrince Lajos is nehezen értelmezné.De Ők attól nagyok,hogy közben-sokszor- algebrául beszélnek.Azt hiszik,
pedig csak meg akarnak felelni! De vajon kinek?

jeremy clarkson 2010.08.06. 20:20:59

annyira felhúztam magam Schmitt Pál mai szűzbeszédén, hogy átírtam neki egy roma slágert...
progressziv.blog.hu/2010/08/06/unnepi_dal

Megdobbent 2010.08.26. 03:32:40

Smitpali tudvalevoleg egy belyegzo mindossze, vagy mondjuk egy ugralo belyegzo-kutya, ami rendkivul frusztralt, ha nem nyalhat anuszt, vagy nem futtyentenek neki, hogy belyegezzen. Most egy ilyen mechanikus ize melle minek olyan, aki gondolkodni tud? Hogy allando irigykedjen ra ez a draga elnokbacsi? Olyan szep orszagunk van, annyira szep. 7 millio=1/3, 3 millio=2/3, mar ezt is nehezen ertelmeztem, de nem is vagyok mondjuk FULKEFORRADALMAR, sem nyenyikifuggeszto sajna :((( Voltam viszont 1998-ban fidesz szavazo, hogy tort volna le a kezem.

Master Yoda 2010.08.27. 12:16:59

alkalmatlan köpönyegforgató fasz

cutcopy 2010.09.03. 22:27:56

"Nem jók neki Mádl és Sólyom szakemberei"

Ja, sőt Orbánnak sem voltak jók Bajnai szakemberei.. ezt a válogatós brigádot..!


süti beállítások módosítása