Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Programra várva

2009.01.18. 17:07 - eroica

Címkék: nemzet program

 

Programalkotó vitasorozatot indított a Fidesz. Erre szükség is lenne, mert a jámbor polgár nem tudhatja az irányt. A Fidesz politikusai elítélnek minden megszorító intézkedést, ellenben szakértőjük (jegybank-elnökük), Járai a héten is szigorú megszorításokat, mondhatni igazi neoliberális politikát hirdetetett. Orbán tavaly tavaszi kiszivárgott beszéde alapján könnyen lehet, hogy ezt tervezik 2010-től. No, de vissza a jelenbe, mert a vitasorozat első eseményén maga Orbán Viktor beszélt.

 

Legfőbb gondolatként a „kormányzati koncepciótlanságot és beletörődést” ostorozta. Ez a Fidesznél már hagyomány, hiszen az "Erős Magyarország" program bemutatóján sem a programon volt a hangsúly. Orbán inkább azt jelentette be, hogy a népszavazás előrehozott választás lesz (a fidesz.hu is ezt emelte ki címként). Navracsics programja meg azóta is a spájzban várja, hátha előveszik 2010-re.

 

(A legújabb Fidesz-elemzések szerint most éppen az EP-választás lesz a 2010-es választás "első fordulója".)

 

A beszédet Viktor két ütős mondattal zárta: "Egységes nemzetre van szükség, és az egységes nemzetet csak az egységes jobboldal tudja megteremteni. Aki nem a jobboldali egységre szavaz, az kockára teszi a változás esélyét" (index.hu)

 

Az első mondat szerint a nemzeti egységben nincs érdemi szerepe a baloldalnak, vagyis ismét megtudtuk, hogy a baloldal nem igazán a nemzet része. Tudjuk, hogy egy demokrata ilyesmit nem mond, de OV fontosnak tartotta ismét rögzíteni az álláspontját.

 

A másodikban OV gyorsan eljutott a programtól a hová-szavazz felhívásig. Igazából nem a baloldaliaknak szólt ez, hanem a jobb-nak, akik esetleg nem tudják, hol a jobboldali egység. Például a Jobbiknak. Mi lesz, ha nem követik a figyelmeztetést? „Adnak nekik egy pofont, és hazazavarják őket"?

 

Ha tényleg lesz Fidesz-program, akkor szólunk.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

210 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr15885582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrs. white 2009.01.18. 21:22:08

@mzprix: Ha kevesebb a járulék kisebb a gyártási költség ergo könnyebb eladni piacot találni lásd kina. A gond az hogy europai mértékkel is kurva magas az adó nem pedig távol keletivel nézve. Szeintem fogyasztási adot az egekbe járulékot a minimumra meg a személyi jöv adot. a többlet jövből elköltik az áfán visszajön igy mindenki annyit költ ameddig a takarója ér. Viszont a ország versenyképesebb lasz akkor pedig elhiszik hogy visszatudjuk fizetni az adoságot ergo olcsobban kapsz hitel finanszirozni az államadoságot nem ilyen horror kamattal erre megy el az össze lové. Ja és senkit nem támogatnék az korrupcio melegágy nagyon kicsi a megtérülése. Hanem azt mind adocsökkentésbe államadósátg törlesztésébe.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 21:23:17

@mzprix: Nem, nem a romák miatt van ilyen helyzetben az ország. Romákkal együtt is lehetne sokkal jobb helyzetben. De a statisztika - amiben nem olyan menő hinni, mint bármelyik kétezer éves sztoriban - tud egy olyat, hogy trendjóslás. Tekintetbe véve, hogy a magyar családoknál az átlagos gyerekszám mondjuk 1,8, a roma családoknál 5,5 (hasraütve), meg más adatokat beírva, az jön ki, hogy 2030-ra (ez tény, cikk volt az indexen) lesz azonos a romák és magyarok száma Magyarországon. A magyarok persze átlagosan 50 évesek lesznek, a romák pedig 30 (szintén hasraütve, lényeg, hogy a roma populáció sokkal fiatalabb lesz).

Ha akkor is a jelenlegi arányban szorulnak majd segélyre, akkor - vagy már előbb - nem lesz tartható a szociális háló, és az mindenkinek rossz lesz.

Sajnálom, hogy ezt magyaráznom kell.

@calam: A baci és az ember ebből a szempontból minden lényeges paraméterében egyezik. Ezt hívják úgy, hogy absztrakció, modellalkotás. Figyelj fizikaórán.

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.01.18. 21:24:08

@mzprix: Te - minden sértős nélkül - nettó hülye vagy, még ennyi idővel is Gyurcsány haiderisa uszító baromságait büfögöd vissza. Egy gramm önálló gondolatod nincs, nem hogy tényekkel tisztába lennél.

a katona fehérben 2009.01.18. 21:25:18

Azt nem értem, hogy miért tesz mindenki úgy, ahogy a kommentekből is kiviláglik: mintha összesen két, de legfeljebb 5-6 párt létezne ebben az országban. Azért mégis leginkább kettő, mer vagy balos-maszopos vagy, vagy jobbos-fideszes, a többi csak alcsoportnak tűnik, apró nüansznak, amire már úgyse figyel oda az, aki vitatkozni akar veled, sőt, egyértelmű pártpreferencia kifejezése nélkül, pusztán egy-két mondat alapján sorol be egymást ide vagy oda, mintha krumplit válogatna. Egyfelől kizárt dolog, hogy ebben az országban minden egyes rohadt kérdésben a drogügytől az oktatáson keresztül az adózásig mindig bal|mszp és jobb|fidesz között húzódna a határvonal - talán ideje lenne differenciáltabban gondolkodni, egyéniségként, és nem visszaböfögni azt, amit a tévében mondott a szermélyes kedvenc, és ennek alapján besorolni, sőt megítélni másokat. Másfelől pedig lehet ám máshova is szavazni, nincs kőbe vésve, hogy csak a narancsszínűek vagy a pirosak nyerhetnek, sőt, még jobb hírt mondok: nemcsak választók vagyunk, hanem választhatók is - ez a demokrácia csodája, lehet élni vele.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 21:26:14

@ufó: Az ószöv szerint kb 5400 év, a zsidó időszámítás a világ teremtésekor kezdődött, úgyhogy ők pontosabban tudják, mint én. A fizika szerint kb 13 milliárd.

mrs. white 2009.01.18. 21:26:59

A vallás jó példa egyetlen balos ismerősöm se ismeri be hogy elcseszték, szerintem iskolába tanitani kellene hogy felvállaljuk a hibáinkat abbol lehet fejlődni. Nem lehet mindig tökéletesen dönteni. Arisztotelész mondta a gyereknevelésről nem azt kell tudni egy gyereknek mindig jot cselekedjen hanem ha rosszat tett azt közölni vele hogy máskor ne csinálja.

mzprix 2009.01.18. 21:27:21

@mrs. white: Ez így logikusan hangzik. Ha valamelyik párt leírna szerinted megszavaznák???
Ha ezt a programot leírnák én megszavaznám, ja és hozzátéve a pártfinanszírozás kérdésének rendezését, na az az igazi korrupció...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 21:28:24

@Bockó:

köszi...

a Galaktikus Tanács még megjutaalmaz ezért, meglásd...

küldjünk Neked egy pártprogramot...?

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.01.18. 21:29:23

@Bockó: Már most se tudjuk eltartani őket. Egy gyerekes magyar valójában 3-4 roma gyereket nevel fel az adójából. Na de minek? Ki fogják nyírni. Szó szerint.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 21:31:43

@a katona fehérben: Jó a neved ;)

Azért, mert egy teljesen tapasztalatlan pártot országos és nemzetközi szinten zsebre tennének. Attól, hogy hatalomra kerülsz, fennmarad a közigazgatásban egy hatalmas operatív testület, amit valahogy kezelni kell. A politika is szakma, vannak fogásai. Az LMPben mondjuk látok valami kis világosságot, de valszeg nem lesz nekik könnyű éles helyzetben. Persze reméljük a legjobbakat.

Csődör Johnny 2009.01.18. 21:32:25

@a katona fehérben: mélységesen teljesen egyetértek!!

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 21:33:46

@blogszemle: suck is life. Szerencsére mzprix és calam nem hisz neked.

twa_reakcio · http://twareakcio.blog.hu/ 2009.01.18. 21:34:06

@a katona fehérben:

Az a baj, hogy nagyon nehéz új pártnak bejutni a parlamentbe. Az 5%-os küszöb elérése nem kis feladat, kb 5-6 milliárd forint kell egy párt felfuttatásához.
(hasraütés, de becslések szerint ennyit költenek a nagyok 1-1 kampányra a hivatalos 386 millió forint helyett)

Én például egy Oriens-programot egy az egyben vállaló pártra nagyon szívesen szavaznék, nem is várnék tőlük mást, "csak" annyit, hogy gatyába rázzák a gazdaságot...
pl:

kilabalas.hu/

Tipp: Szerintem 2010-ben hárompárti parlament lesz, egy új párttal...

daito 2009.01.18. 21:34:26

Namost, akkor néhány válasz. :)

"Hah. Tegyük fel, hogy én vagyok az IBM. Szeretnék egy winchester gyárat egy olyan országban, ahol biztonság van, kedvezőek az adók, és van elég képzett munkaerő. Nézzük pl Magyarországot. Felveszek egy diplomást 200k nettóval, fizetek érte 450k-t. Mi a helyzet Szlovákiában? 200k nettó, 300k bruttó. Melyik is legyen?"

Ezenkívül számít az, hogy van-e elég képzett munkaerő, jó közlekedés, helyi felvevő piac, támogatás, kedvezmény a kormányzat, önkormányzat részéről. Ezek a dolgok elsősorban nem a 300k és a 450k bruttó közötti különbségen szoktak múlni.

Ha ily okos közgazdászok vagytok, akkor meséljétek el nekem, hogy deficites központi költségvetéssel hogy lehet államadósságot csökkenteni. Vajon az, ami hiányzik a központi költségvetésből, az honnan kerül pótlásra? :)

Azért jó olvasni, hogy jobbosok között is ugyanolyan hülyék az emberek az adózási politika alakításában (ennek óhajában), mint baloldalon. :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 21:35:02

@Bockó: 1. szerencsére már elég rég nem tanulok fizikát.
2. persze, az ember meg a baci azonos. Elpusztítandó.

mzprix 2009.01.18. 21:38:32

@blogszemle: légyszi ismertesd a tényeket mert lehet tényleg hülye vagyok

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 21:39:37

@mzprix: mzprix természetesen számokat kér, és nem olyan mondatot, ami úgy kezdődik, hogy: "szerintem"

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 21:42:35

@Bockó: könyörgöm, ha megpróbálsz demográfust játszani, akkor alapvetően adatokat ismernél, így annyira kínos.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 21:43:22

@daito: Nagyon jó közgazdász lehetsz, ha napi 20000 db winchestert - a példánál maradva - helyben el tudsz adni. Gondolom a taiwanon készülteket is a taiwaniak veszik meg, hogy tudjanak torrentezni.

A munkaerő árába ofc beleszámítanak a munkavállalói járulékon túl a cég által fizetett más terhek is. Van ahol pl a környezetüket bocsájtják áruba az olcsó CO2 kvótával - remélem nálunk a szürkeállomány kompenzálhatná az ilyesmit.

@calam: Leírom még egyszer, hátha felháborodsz. Az ember eszik - a baci is. Az ember szaporodik - a baci is. Ha megölik vagy nem jut kajához, az ember meghal - a baci is. A baci nem ír könyvet A hatalom akarása címmel - az ember igen, legalábbis Nietzsche - de ez a populáció lélekszámának megjóslásában nem játszik szerepet.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 21:44:59

@Bockó: így már értem. Elpusztítandó ez is, az is. Nyilván

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 21:45:26

@calam: A demagógia otthon is bejön, ugye? Ha meg akarod érteni a trendet, épp elég adat van a hozzászólásomban. Ha nem akarod, nem kell.

qwert77 2009.01.18. 21:45:38

"- Hm, hm. Csupa rokon, csupa rokon az egész világ. Mindenfelé csak rokonok. Mindenkinek van egy szegény rokona, akit el lehet helyezni, azok aztán, ha már benne vannak az állásban, semmit se csinálnak, se gondolatuk, se ötletük, se szorgalmuk tovább nincs...(...). Egész szépen lehetne gazdálkodni, ha az a sok rokon nem volna. S mindenki rokon, s mindenkinek van rokona. "

"Én csak éppen annyit akarok mondani és semmi mást, hogy a rokonoknak élni kell, de azért a nem-rokonoknak is meg kell élni... Utóvégre olyanok is élnek a városban, akik nem rokonok... "

És mindez a '30-as évekből. Ennél életszerűbb és a legtöbb probléma alapját eíró, még mindig naprakész mű kevés született a magyar irodalomban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 21:47:53

@Bockó: csak az a baj, hogy a trend amiről beszélsz, az nem igaz. A társadalom ugyanis nem gép. Ez fontos különbség.
De látom versenyt hirdettél: akkor győzöl, ha minél több hozzászólásban sütöd el a demagóg szót, nekem tetszik, nyertél.

mrs. white 2009.01.18. 21:50:18

@twa_reakcio: Aki a kilábalás programot végrehajtaná és is megszavaznám. Tegyük fel lesz valakinek 4-5 milliárdja csak ugy ilyen célra és nem lopni akar tehéát kibodott pénze. Normális programot akar. jönne a ballib média, és a pártvezető egyből gyanús ügyekbe keveredne kende irna könyvet róla hogy gyerekkorában agressziv volt, verte a feleségét gyerekeit stb. Különben is nem zörög a haraszt miért akar valaki csak ugy jót az országnak ez csak egy hatalam mániás lehet. Ismerős a történet. Meg különben is cigány de ez csak suttogo propagandában menne. Minimum a fél ország megutálná. Imádtam Orbán nagy imrés beszédét aztán ugy 2001 felé méár én is fideszes fiuztam kb 2002 jött meg az eszem és láttam át a szitán de ehez az is kell hogy ismerősöm az eu-ba dolgozik hát mesélt dolgokat. nem mindenkinek adatik meg hogy tisztán lásson.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 21:53:35

@qwert77: szuper vagy...

cserebere...

Bóbita - Weöres Sándor

Bóbita, Bóbita táncol
Körben az angyalok ülnek,
Békahadak fuvoláznak,
Sáskahadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épit,
Hajnali ködfal a vára
Termeiben sok a vendég,
Törpekirály, fia, lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen ôszi levélen,
Két csiga ôrzi az álmát,
Szunnyad az ág sûrûjében.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.01.18. 21:56:23

Felháborító és döbbenetes, hogy egy népszerűsége csúcsán lévő párt, a következő választások fő esélyese, nem kezdi el egy évvel a választások előtt sorolni, hogy milyen népszerűtlen intézkedésekre készül. Az MSZP bezzeg mindig ezzel kezdi, igaz?

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 21:56:26

csak az a baj, hogy a trend amiről beszélsz, az nem igaz.

Totál el tudom ezt képzelni gyurcsány hanglejtésével. beszélsz... le a hangsúly... szünet, majd erősen és gyorsan: az nem igaz.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 21:57:12

@mrs. white: "ismerősöm az eu-ba dolgozik hát mesélt dolgokat"

1-2 sztori engemet érdekelne...

:))) előre kacagok

qwert77 2009.01.18. 21:57:23

"Szűcs Erika szerint társadalmilag elfogadható és elfogadtatható, hogy a legmagasabb jövedelműek ne kapjanak családi pótlékot." Ettől 60 milliárdot várnak. Ha még hozzátennék, hogy 1 gyerekre és 4 gyerek felett nem jár máris emelni lehetne a téten.

Menne ez csak akarni kellene..

2010-ben csak arra a pártra vagyok hajlandó szavazni, aki legalább 2000 milliárdos kiadás lefaragását veszi programjába. És nem olyan dumával, hogy ettől, meg ettől majd nő a fogyasztás és nőnek a bevételek, és akkor milyen jó lesz..

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 21:57:44

@Bockó: ez kurva jó:) Mi közöm van neked GyF-hez? Aki nem ért egyet veled, az nyilván csak komcsi lehet, ugye? Erős a logikád!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 21:58:18

@calam: "amikor Nostredamus írja "

ez poén a javából...

:)))

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 22:03:23

'Mi közöm van neked GyF-hez?'

Ajjaj, legyőzöl a rutinoddal.

Nem mondtam, hogy komcsi vagy, ne haragudj ha így jött le, csak asszociáltam egyet véletlenül.

Aki nem tudja alátámasztani érvekkel, amit mond - jelen esetben, hogy miért téves az a modell, amit felvázoltam -, az nyilván csak ... nem ma kezdek el személyeskedni ::)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 22:08:19

nem tudok mit tenni, ha nem látod a különbséget ember és baci között. Humánus szemléletet nem tudok egy blogon átadni.

mrs. white 2009.01.18. 22:09:51

Tegyünk egy gondolat kisérletet :Győz a fidesz 2010-ben. Vissza kellene fizetni az imf hitelt.Üres a kassza a balosok hosszú szürke napokra készülnek ergo nam csak kapolyit vérteik fel 1.5 milliárdal hanem aki él és mozog és benne van körben.Kényszerpálya olyan megszorítással hogy ahoz képest a mostani fleto habostorta a ballib médi meg nyomatja szirénhangokat bezzeg ha leto maradtvolna aki legnagyobb válságkezelő. Nem ismerős ? A rendszerváltást is csőd elkerülése kényszerítette ki mégis az embereek az Mdf 4 évére haragudtak nem az előtte levő negyven év osztogatására, hogy abból volt a baj. A történelem ismétli önmagát és az embrek, emberiség sosem tanul belőle.

mrs. white 2009.01.18. 22:11:35

@ufó: Sajnos nem publikus még nem évült el.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 22:14:19

@calam: Nem mondtam semmit, ami ne lett volna humánus. Azt mondtam, hogy a jelenlegi szociálpolitika fenntarthatatlan, és nem motivál.

Ezenkívül most azt is mondom, hogy senkin nem lehet kívülről segíteni anyagi javakkal, és a társadalomba integrálódáshoz munkára, a munkához tanulásra van szükség. Mindezekhez pedig motivációra van szükség, belülről, hogy ne lehessen a kisebb ellenállás irányába menni.

A jelenlegi helyzet az, ami nem humánus.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 22:14:56

@mrs. white: kár... :(

különben mit iszol...?

vodka-dzsúúúzt (narancs) v. vörös pezsgőt...? :)

mrs. white 2009.01.18. 22:17:40

Azért nem gondoltam hogy a baloldali kommentezők ennyire felkészületlenek senki nem meri észérvekkel alátámasztani miért volt jobb ez a 6 év szemben az előtte lévő néggyel, nem várok konkrét számokat csak úgy általában a pozitív hozadékát.
Na egy bátor baloldali hajrá

mrs. white 2009.01.18. 22:18:25

@ufó: házi pálesz unicum mikor hogy

qwert77 2009.01.18. 22:18:47

@mrs. white:
És ki kényszeríti a fideszt, hogy állandóan adócsökkentésről beszéljenek, meg arról, hogy ha GyF megy akkor itt minden rendben lesz?
Igenis ha nincs meg az őszinteség, (mint ahogy az mszp 2006-os programjában sem volt) akkor megérdemlik, hogy utána mindenhonnan a "bezzeg, ezek is" szóljon.
Nem kell teljesen hülyének nézni az embereket. És a választási győzelmet szerintem egy kevésbé populista, mint inkább reális hangvétel sem veszélyeztetné..

mrs. white 2009.01.18. 22:22:44

@ufó: Amugy csak annyit hogy az ismerősöm azt mondta zanzásítva, a konkrét esettől elrugaszkodva. ez 2000-ben volt a nagy különbség a két párt között.hogy az egyik politikai okokból sose küld börtönbe mig a másikról ez nem mondható el. Ja az ismerősöm nem magyar de jobban ismeri a magyar történelmet mint nagyon sokan az országban erdély történetéből doktorált.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 22:23:06

@Bockó: mekkora a szociális támogatás éves összege?

puszgyusz 2009.01.18. 22:23:06

Atyavilág! Egyesek még mindig ott tartanak, hogy melyik a jobb? A bal vagy a jobb...Mivel ugyanott szocializálódtak, így különbség csak a szavak szintjén jelentkezik, mert egyébként mindegyik annyira korrupt, amennyire csak lehet.
Jobbik? Hol van ennek az árpádsávos, agyhalál-közeli állapotban leledző pártnak programja? Hogy lehet egy kripto-nyilas párt egyáltalán alternatíva a mai M-on? Vagy az a program, hogy utáljuk ezt és ezt a csoportot, meg számoltassuk el MZ/X-et?
Ugyan már. Ideje a civil társadalomnak lázadni. Jöjjenek az igazi zöldek, Humanista Párt, Védegylet, Lehet Más a Politika és a többiek. Szabaduljunk meg töketlen pártjainktól és csináljunk egy emberibb, demokratikusabb Magyarországot.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 22:24:31

úgy értem: szociális segélyezés.

twa_reakcio · http://twareakcio.blog.hu/ 2009.01.18. 22:24:57

OK, mindkét nagy párt ugyanannyira hazug és képmutató és lop.
1-1

Akkor nézzük meg melyik mit _tett_, amikor hatalmon volt, konkrét számokat nézzünk (GDP, államadósság, munkanélküliség, stb.)

Még senki nem mondta, hogy 98-2002-nél gazdaságilag sokal jobb volt 2002-2008.
Medgyessy még olyan dolgokkal kampányolt, hogy nem rossz a Fidesz 4 éve, de ők jobban csinálták volna.

Igazából azt nem bírom összerakni, hogy egy intelligens, pribatbankárt.hu-t, portfolio.hu-t rendszeresen olvasó liberális/baloldali értelmiségi ember hogy tudja azt végigzongorázni 2010-ben, hogy
"Hejj, de jó kis 8 éven vagyunk túl. Adjunk nekik még 4 évet, mert minden nagyon f@sza, ami itt megy!"

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 22:28:19

@puszgyusz: azért egy (pénzügyi) elszámoltatás a 'következmények nélküli' országban jólesne...

a civil társadalom lázad, jelentem alássan...

lsd. adócsalás...

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 22:28:29

@puszgyusz: Milyen jó lenne, ha a Védegylet bezáratná Paksot, tényleg.

@calam: Nem tudom. Az elején volt róla szó, hogy önkormányzati hatáskör, több címen folyósítják. Nem akarok grafikont keresni, nem érdekel ha nem érted meg.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 22:30:50

@Bockó: nem, a szociális segélyezésnek van egy konkrét összege, amit az önkormányzatok juttatnak ,de a költségvetésből hívják le. Szóval a költsévetésben van. Ha megmondanám meglepődnél.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 22:31:00

@mrs. white: csak a melléütések miatt kérdeztem, hogy mit iszol...

én sajna csak ezt a kis whisky-kólát..., leg'ábbis ma...

házi pálesz rulez...

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 22:32:53

@calam: Nem szoktam meglepődni, hátha most. Halljuk. 2000től idáig, ha lehet.

mrs. white 2009.01.18. 22:33:23

@qwert77: Magyarországon 3 millió nyugdíjas van + kb 700 ezer cigány. Őket kurvára nem érdekli a reális program mert egy nyugdijasnak kb lehet hogy csak egy ciklusa van hátra akkor akar jol élni. Egész egyszerüen annyira elcseszett demográfiallag és munkaerőpiacilag a helyzet hogy normális programot nem lehet megszavaztatni mindkét oldalra igaz teszem hozzá jobb és bal egyáránt. Lásd a legnagyobb szoci önk győzelmet "tööb pénzt az önk-nak több pénzt az embereknek" csucs populizmus. Nyertek is. Csak a sajtoba nem hallottam hogy ezt populizmusként étrékelték volna bezzeg azorbán mondta volna. De most mondom ezredszer nem az számit amit mondasz hanem amit teszel. Orbánék igértek 400% fizut a növéreknek hál istennek nem tartották be mert akkor már 4 évvel előbb omlottunk volna össze. Viszont ezért nem is szerették őket amit meg is értek viszont attol hogy az egyénnek rosszabb lett még oszágnak jobb lett mert csökkent az adóság kevesbb lové ment kamtra kvázi hosszu távon lehetett volna késsőbb visszaosztani de ezt a nyugdijas meg cigány nem várja meg carpe diem.

HappyMan · http://borsod.blog.hu 2009.01.18. 22:33:31

Jó annak, akinek csak a program hiányzik a fiúktól.

Nem is kell program, így is alázzák a tutyimutyi MSZP-t.

mrs. white 2009.01.18. 22:35:58

szar a billenytyű és nincs kedvem vissza ellenőrizni. amugy a seregbe géptávirász voltam az nem is hasonlit magyar nyelvre mert nincs benne ékezet. ugy is tudni kellet olvasni hozzá szoktam sajnos

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 22:37:09

@calam: Meglepődtem. Tudsz mutatni egy linket, honnan van?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 22:38:10

@Bockó: :)))
szerva ott...
csere nálunk..., ufó szabálytalankodott..., gyorsan lekapják...

hey..., azok a jó kis Hofmann-os, galaxy-s, európá-s (:)), epres, bartsimpson-os, florida sunshine-os, fekete macskás, s valahány név a naptárba... trinyók...

de jó, hogy ezt bedobtad az agyamba...

alakítsuk meg, mi kommentelők az Acid Party nevű pártot...

ACID PARTY rulez!!!!

mrs. white 2009.01.18. 22:39:04

@twa_reakcio: tökéletesen igazad van én is ezt mondom, de nem is tudnak érvelni mert nagyon nagy a csend odaát

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 22:41:35

@mrs. white: "szar a billenytyű és nincs kedvem vissza ellenőrizni. amugy a seregbe géptávirász voltam az nem is hasonlit magyar nyelvre mert nincs benne ékezet. ugy is tudni kellet olvasni hozzá szoktam sajnos "

hát de ha totál elírnak egy helységnevet, akkor annak megy neki a sereg...? (még rímel is:))

qwert77 2009.01.18. 22:42:44

@calam:
Aha, persze. 60.
Idén a központi költségvetésben családi támogatás, szociális juttatás céljára 650 milliárdot irányoztak elő. + önkormányzati

Forrás: Költségvetési tv. 2. melléklet.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 22:45:30

@qwert77: De megnyugodtam. Azt hittem tényleg ilyen olcsók a szavazatok mostanában.


@ufó: ;)

mrs. white 2009.01.18. 22:46:50

De ezért bombázták le hirosimát mert himsovinisztát akartam irni

mrs. white 2009.01.18. 22:49:33

Nem rég hallottam a valoságtartalmát akiakarja ellenőrizze le. Cigó bedja zaciba a gyereket mert nam akarja nevelni. A rokon kiveszi az állam ad nek 80000 ft.-ot 4 gyereknél ez már nem is rossz jövedelem hát mi a fenének dolgozna?

mrs. white 2009.01.18. 22:50:44

Igy azért tényleg sokat kell költeni szociálpolitikára

twa_reakcio · http://twareakcio.blog.hu/ 2009.01.18. 22:52:35

@mrs. white:

Más fórumokon, ahol barátságos hangulatbal elvitatkozunk politikáról bal- és jobboldaliak, csak annyit kapok indoklásnak, hogy nem szeretik a Mikola, Kövér, meg Semjén-féléket, meg hogy keresztény kurzus jön, koronaúsztatás, meg kötelező hittan, hogy nekik megér ennyit, hogy ne ezek legyenek hatalmon, meg hogy milyen arrogáns a Viktor, stb.

Amikkel tökre egyetértek, hogy a fent említett politikusak lehetnek valakinek ellenszenvesebbek, mint Szekeres Imre, Lamperth Mónika, Veres János, Horn Gyula, vagy Gyurcsány Ferenc. (nem ironizálok, tényleg ízlések és pofonok)

A problémám az, hogy ha egy csapatnak szurkolok (liberális / baloldali / nemzeti értékrendet vallok), attól még nem tapsolok a fiúknak, ha 30-szor lőnek mellé, és 40-szer nem bírnak lekezelni egy labdát.

Ha nincs visszacsatolás, hogy "bocs fiúk, de sz@rok vagytok, és nem szavazok rátok, inkább el se megyek szavazni", akkor mi értelme az egésznek?
Semmi következmény, visszacsatolás, értékelés, csak vallásos hit, és vallásos gyúlülete a másik oldalnak?!?

twa_reakcio · http://twareakcio.blog.hu/ 2009.01.18. 22:54:00

u.i.: Bocs a gépelési hibákért.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 22:58:15

@mrs. white: "De ezért bombázták le hirosimát mert himsovinisztát akartam irni"

:)))))

zsotti 2009.01.18. 22:59:27

www.mno.hu/portal/610066
Aki ezek után is hisz feriben az előtt le a kalappal. Nem lehet könnyű agy nélkül élni. Lassan Bangladesh is olcsóbban kap hitelt, mint mi. feri okozza a felárat.

Én már leléptem egy kommunista mentes országba. Bérek magasak, munkanélküliség alacsony. Állami cégek, olcsón és jól szolgáltatnak. Általános egészségügyi ellátás jó, 6 éves kor alatt csont ingyenes, a gyógyszerek is.
Kaja, közüzemi díjak olcsóbbak.

Szomorú vagyok Magyarország miatt.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 23:01:44

@twa_reakcio: "kötelező hittan"

jól vagy-e különben...?

nyakó 'benzinkutas' pistát kihagytad a sorból...

mrs. white 2009.01.18. 23:02:02

@twa_reakcio: Minden szavad arany. Pont igy gondolom én is az egyik legjobb barátom balos ritkán ugy három évente összefutunk. Érvelünk aztán általában döntetlenre kijött az eredmény ezt még meg is értettem 2006-ig.Nekem 2006 őszi események után szakadt el a cérna akkor azt vártam volna hogy azért egy kicsit kiakad mert maugy két diplomás ember mindenfajta agresszió nélkül. De még akkor is azt mondta na majd most fleto rndbe rakja nem ugy mint a populista orbán. Mindig ezsembe van hogy irok neki egy e-mail de nem szívesen alázza meg az ember a barátját. Most mit tudna felhozni, csak a világválságot. Az a baj hogy közgáz diplomája is biztos a neoliberális vonalon ment. Nehéz feldolgozni hogy amiből diplomád van kalap szamocát se ér mert nem az elveg döntik elhogy valami müködik láds felto vagy a maldoff botrény hanem az emberi minőség.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 23:06:54

@qwert77: tudni kellene mi az szociális segélyezés, aztán okoskodni

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 23:10:33

@mrs. white: "az egyik legjobb barátom balos "

friendzzzz will be friennnndddzzz.......

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 23:11:19

@calam:

'Idén a központi költségvetésben családi támogatás, szociális juttatás céljára 650 milliárdot irányoztak elő. + önkormányzati (tehát az önkormányzatok a saját keretükből is költenek erre, gondolom - boc)

Forrás: Költségvetési tv. 2. melléklet. '

'tudni kellene mi az szociális segélyezés, aztán okoskodni '

Ezért ötöst adnak demagógia órán, ugye?

mrs. white 2009.01.18. 23:11:30

Ja a legfontosabb a cikk irójának. Az oké hogy nincs programja a fidesznek de a Fleto most melyik proramot hajtja végre az B hetit vagy az A hetit mert elvesztettem csak arra emlészek hogy igy jan 16.-án a négyszer modosított költségvetést át kell fazonirozni. Talán erről kellett volna értekeznie

twa_reakcio · http://twareakcio.blog.hu/ 2009.01.18. 23:12:21

@mrs. white:

Ha megfigyeled Tótawét, és a többieket, akkor az a fő érv, hogy lett volna itt nagyon jó kis reform, ha az Orbán szét nem népszavaztatja a populista fejével.

Ezzel csak egy probléma van:
a népszavazás egyszeri (amúgy szerintem is hibás) lépés volt, ami 50-60 milliárd forintos következménnyel járt. Járaitól Bokrosig mindenki 800-1000 milliárd forintos, vagy még nagyobb kiadáscsökkentésről papol, ehhez képest ez az összeg kb az 5%-os hibahatár.

Másrészt akárhogy is nézzük, 6,5 éve vannak kormányon, ebben benne volt 2 év Medgyessy, a 10%-os hiánnyal, benne volt Gyurcsány a "2 év évig nem csinálok semmit, nehogy elbukjam a választást"-stratégiával, és benne van ez a mostani 1,5 év. Ezt az egészet erre a fing népszavazásra kenni szerintem minimum korlátoltságra vall.

A reformok azért buktak el, mert az MSZP (értsd: a nemtudomhány párttag) nem is akart soha komoly szerkezeti reformokat csinálni (az SZDSZ, meg talán Gy F igen). Úgy nem lehet megoldani a gazdasági problémákat, hogy a nyugdíjasok szent tehenek. Én még azt is elhiszem, hogy Gy. F. tényleg akart volna tényleg hasznos átalakításokat végigvinni, de nem bírta keresztül vinni az akaratát a Párton...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 23:12:51

különben..., ha mán így véget ért a buli...

csak szólok, hogy a 'kenderzsupp' blog mai post-ját lekapták...

mindenhonnan...

@calam: ehhön mit szólsz, my friend...?

zsotti 2009.01.18. 23:22:10

@ufó:
Pont alattad vagyok. Épp a nyár tobzódik jó hosszan...

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.18. 23:33:18

calam eléggé le lett alázva a végére. IGEN IGEN. Jó éjt, aki aludni megy :)

zsotti 2009.01.18. 23:38:03

@twa_reakcio:
Annak a népszavazásnak messze nem volt 50-60 milliárdos költségvetési kihatása. 10-13 milliárdot számolt veres jani.

Ezzel sikerült viktornak megakasztani egy 11000 milliárd-os költségvetést. Ügyes.

Gabbesz 2009.01.18. 23:38:57

mrs.white:
Többször kérdezted, hogy mi volt a baj annó az Orbán-kormánnyal, hiszen akkor száguldott a gazdaság. (Ami persze részben igaz, de egy mesterségesen élénkített keresetet teremtettek az agyontámogatott lakáshitelekkel és a Széchenyi-terv elherdált milliárdjaival. )
A legnagyobb bajom Orbán demokrácia felfogásával van.
Összeálltak a dr. Torgyán vezette Kisgazdapárttal csupán azért, hogy meg legyen a többség a parlamentben. Elkergettek osztályvezető szintig mindenkit a közigazgatásból és a saját embereiket tették mindenhova. Normális demokráciában nem attól függ egy köztisztviselő állásra, hogy éppen melyik párt van hatalmon.
A kormányülésekről nem készült jegyzőkönyv, nehogy már akár csak a titkosság feldoldását követően is megtudjuk milyen döntéseket hoznak.
A parlamentet csak háromhetente hívták össze, degradálva annak szerepét.
És végül, amikor már a Kisgazdák már több kárt okoztak nekik, mint amennyi hasznot hoztak, akkor ilyen-olyan ígérgetésekkel és zsarolásokkal (emlékszünk még a lebegtetett III/III-as iratokra?) rávették őket a kétéves költségvetés elfogadására, majd kisebbségben kibekkelték az utolsó két évüket.

És mielőtt lekomcsiznál, NEM ismétlen nem vagyok elégedett a mostani kormánnyal sem. De a Fidesz nem alternatíva. Inkább fogok szavazni akkor a lepkegyűjtők pártjára.

twa_reakcio · http://twareakcio.blog.hu/ 2009.01.18. 23:39:17

@zsotti:
"10-13 milliárdot számolt veres jani."
Akkor meg pláne. :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 23:40:05

@Bockó: hol lettem, apa?
Szociális segélyezés, amit azok kapnak, akik 6 hónapnál régebben nincsenek a munkaerőpiacon, stb. A családtámogatás az más. Azt mindenki kapja. Amit a nagyon szegények kapnak, mintegy utolsó fűszál az a szociális segély. Annak összege 60 mrd forint volt.

@ufó: most ezzel mit kezdjek?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 23:45:58

@zsotti: van olyan galaxis mely alattunk van...?

:)))

jelzem Néked, hogy részemről a tél végett ért itten, a kiküldetési helyemen...

sőt, ez nem is vót tél...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.18. 23:48:39

@calam: add nékem a a a nagy butasági díj nyereményt...

:)))

mijaz...? úgy várom... izgatottan

qwert77 2009.01.18. 23:51:09

@calam:
Nem kötekedésképpen, de akkor pontosítsunk.
6 hónapnál régebben nincs a munkaerőpiacon az a rendszeres szociális segély. Így hívják. Nem becézzük, a Józsira se hallgat.
Amit Te szociális segélynek hívsz, annak rengeteg formája van: időskorúak járadéka, lakásfenntartási támogatás, átmeneti segély, de még a rendszeres szociális segély is stb. stb.
A családtámogatás más, de költségvetési, gazdasági nézőpontból pont úgy működik és hasonó, mint a szociális segélyek..A társadalmi célja és a jogi háttere nyilván más.
Ha ezt kettévesszük, akkor is
Szoc.tám: 300 család tám. 350 milliárd.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.18. 23:58:46

@qwert77: igazad van, pontosítok: rendszeres szociális segély.
És azért erről beszélek, mert ezt szokták az okosok támadni.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.19. 00:05:44

@calam: szerintem fogjuk be egymás kukiját a satuba és kezdjük el tekerni (a másikét). Az nyer, aki később kezd röhögni.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.19. 00:13:53

@Bockó: ez nem ér..., ufó biztos, hogy veszít...

már most szétszakadok...

:)))))

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.19. 00:16:18

@calam: :))) remélem, hogy a nagy butasági díj nyereménye nem egy pártprogram lesz..., netán kettő..., három...

mindjárt rosszul leszek...

:(((

lanyi 2009.01.19. 09:44:22

Egyszerően nem tudom ezt megérteni...
Mindig elgondolkodom, hogy a többiek nem emlékeznek, mi történt a rendszerváltás óta??

Tényleg a balosok nem emlékeznek mi volt 1998-2002-ig?
Akkor mondom:
A minimálbér a duplájára emelkedett
a bérek is majdnem duplájára emelkedtek
az államadóság csökkent ( a gdp 50% körül )
visszaállították a családi pótlékot
eltörölték a tandíjat ( nem dőlt össze a világ)
a visegrádi országok a csatlakozni szándékozók eminensei voltak

Csak két példát írok
az államadóság jelenleg a Gdp 90 %-a.
magyarország jelegleg sereghajtó szinteminden mutatót figyelembevéve.

Érdekes a médiákban soha nincsenek összehasonlítások a velünk csatlakozott országokkal....

Walter Melone (törölt) 2009.01.19. 10:03:10

@lanyi:

A családi pótlékot nem visszaadták, hanem befagyasztották, és kitalálták helyette a családi adózást.

"magyarország jelegleg sereghajtó szinteminden mutatót figyelembevéve."

Néhány kérdés:
- Mennyi a Szlovák/Román átlag munkabér?
- Mennyi a Szlovák/Román átlag nyugdíj?
- Hány százalék a gazdasági visszaesés mértéke nálunk, és mennyi a szomszédainknál?
- Hány új munkanélkülit követelt a válság eddig itthon, és hányat szomszédainknál?

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.19. 12:54:40

@Walter Melone: Vásárlóerőt hasonlítsunk össze, ne összeget.
Nem tudok konkrét számokat, de te esetleg mondhatsz. Hivatkozással ofc.

Gabbesz 2009.01.19. 15:16:19

@lanyi: Mondtál két példát. Egyik sem állja meg a helyét. Akkor honnan vagy olyan biztos abban, hogy amit előtte írtál, abban igazad van?


süti beállítások módosítása