Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Horthy-kultusz, avagy a hülyeség eszkalációja + FRISSÍTVE

2012.05.14. 23:40 - Fidelio

Címkék: kereki történelem szobor kultusz don kanyar horthy miklós dániel péter szoborállítás történelmi vita vörös festék

Ha egy nép nem ismeri a saját történelmét, akkor könnyen úgy járhat, hogy újraéli azt. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy mi magyarok nem ismerjük a Horthy-korszakot.


A Horthy-szobor ünnepélyes avatása

Pedig terjed a lelkesedés. Gyömrőn átkeresztelik a főteret „Szabadságról” (!!) Horthy-ra. Országos bált tart a „Vitézi Rend", ami egykor amolyan Horthy-nemesség lett volna. Kerekiben pedig Horthy-szobrot avatnak.
 
Mondhatjuk, hogy ez komolytalan figurák műve, elég csak ránézni a „Vitézi Rend" főkapitányára, ahogy valaha csinos combú hitvese mellett lépdel fehér operett-uniformisban, fél kiló rendjellel a mellén. Nem tűnik különbnek a fülbevalós kereki alpolgármester, aki a szobrot avatta. Vagy a Gój motorosok, akik még normális magyar nevet sem tudtak találni maguknak (annyira nem-zsidók, hogy nevükben is héber szót használnak).
Vitézek és vitézné
A figurák komolytalanok, de mégiscsak két település önkormányzata döntött, egy harmadik önkormányzatot pedig maga a polgármester képviselt a vitézi bálon, sőt a kormány egyik államtitkára vállalta a védnökséget – és természetesen azóta sem mondott le.
 
Miért is tenné? Hiszen a parlamenti kétharmad szavazta meg a Kossuth tér visszaállítását az 1944-es állapotra, ami ugye a Horthy-rendszer utolsó éve volt. Az alkotmányunk ő alaptörvényük pedig a jogfolytonosságot 1944 márciusához köti. S ez így is lesz mindaddig, amíg egy kétharmados többség észre nem veszi, hogy a rendszerváltás már két évtizede megtörtént.
 
Ha komolyan vennénk a történelmet, nehéz lenne megmagyarázni, miért kell szobrokat állítani egy kormányzónak, aki belevitte az országot egy nyilvánvalóan vesztes világháborúba. Aki ehhez kötötte a Trianon-nal elvesztett területek visszaszerzését, és ezzel végképp elvesztegette a korrekció lehetőségét.
Egy katonatisztnek, aki otthagyott a cudar orosz télben a Don-kanyarban egy magyar hadsereget.
Egy hadsereg-parancsnoknak, aki végülis rászánta magát a háborúból való kiugrásra, de a hadserege magára hagyta.
Tehát komolyan: miért kell szobrot állítani egy ilyen pancsernek?

"Ha rád kiállt a cimborád: tovább, tovább, tovább!"
 
Lenne mit megbeszélni, ha akadna a Horthy-kultusz építői között, aki hajlik az eszmecserére. Mi volt a felelőssége a kormányzónak abban, hogy Radnóti Miklós költőt az említett 1944-es évben – számos társával együtt – átadták egy idegen birodalomnak. Őt kényszermunkára, amit nem élt túl. Említhetnénk több százezer áldozatot is, de fölösleges, hiszen nem folyik rendes vita.
 
Helyette van átnevezés, szoborállítás. Meg tér-átalakítás sok-sok milliárdért, ami miatt egy másik magyar költő szobrát költöztetik át.

Minden jóérzésú ember úgy gondolja, meg kellene védeni József Attila szobrát a méltánytalanságtól.

Sokan gondoljuk úgy, hogy nem kellene Horthy-szobrokat állítani. Nem könnyű dolog, hiszen, ha egy önkormányzat úgy dönt, akkor átnevezheti a főteret. Lehet tüntetést szervezni, amitől a döntést nem fogják visszavonni, de talán nem lesz további átnevezés.
 
Az ilyen tehetetlenség-érzésből aztán újabb ostobaság is eredhet. A kaszinótojásos ügyvéd – aki a kifüggesztett nenyiket kente össze – most ismét úgy érzi, tér nyílott neki. Azt tervezi, hogy vörös festékkel önti le Kerekiben a Horthy-szobrot. Ezt már az avatás előtt megígérte. Meg is jött a válasz a Gój motorosoktól: ha bántódása esne a szobornak, a helyzetet ők "gyorsabban megoldják, mint a bíróság".
 
Méltányolná is az ember Dániel Péter bátorságát – egyszer valóban az volt, amikor a Károlyi szobornál egyedül szembenézett a jobbikos tüntetőkkel. Most persze ez nem olyan nagy bátorság, előre meg van hirdetve az akció, időponttal: kényelmetlen volna a kormányzatnak, ha erőszak történne.
 
A baj az, hogy ezzel a vörös festékkel a széljobb ostobák példáját követi, akik rendszeresen leöntik például Churchill szobrát – természetesen vörös festékkel.
 
Az nem vigasz, hogy Horthy történelmi megítélésében neki van igaza. A történelmi vitát folytatni ugyanis nem lehet festékkel.
 
A József Attila szobrot azonban meg kellene védeni. 
 
FRISSÍTÉS:
"Dániel Péter ügyvéd az éjszaka folyamán vörös festékkel öntötte le a Kerekiben felállított Horthy-szobrot, nyakába pedig „Tömeggyilkos, háborús bűnös” feliratú táblát akasztott"

Ezzel sikerült a széljobbos ostobák szintjéről a jobber csőcselék szintjére juttatnia az ügyet.

 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

512 komment

· 10 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr424508871

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mondjátok meg Júliának... 2012.05.16. 23:02:45

 A pécsi Egyetem eredmény nélkül zárta le a vizsgálatot Gyurcsány Ferenc dolgozata ügyében. A DK szerint "megdőlt a plágiumvád". Az MN szerint "Gyurcsányt nem tisztázták".Közben (nem) mellesleg kiderült:nem igaz, hogy Gyurcsány...

Trackback: Qrva nagy gáz van szimbolikus ügyek terén 2012.05.16. 17:13:15

Lassan már tényleg elhiszem, hogy teljesen meghülyültünk. Mint írtam korábban, nem éltem meg diadalmámort, amikor megtudtam, teret és szobrot is kap a Kormányzó Úr, a Nemzet Apja, mivel nem értek egyet hatalomgyakorlási módszereivel és úgy általában a ...

Trackback: Hősünk Horthy 2012.05.16. 16:06:29

Teniszben szép sikerei voltak, remekül mozgott az úri társaságban. Később tengerre szállt, ahol először hajókat, majd magát a tengert veszítette el. A szárazföldre lépve megmaradt korábbi pályája ívén és elvesztette az országot. Ma sokan meghatottan em...

Trackback: Nácizmus, kommunizmus … egy kutya 2012.05.16. 14:57:11

Nem gondoltam volna, hogy már ma olyasmit látok, ami késztet az írásra, pedig ez történt. Történt ugye, hogy valami eldugott kis faluban, kerekiben felavatták az egykori kormányzó, Horthy Miklós faszobrát. Dicséretes a kerekiek törekvése a népszerűségr...

Trackback: Megdöbbentő eredményt hozott a szélsőjobboldali férfi génvizsgálata 2012.05.16. 13:36:35

Egyik olvasónk jóvoltából blogunk megdöbbentő háttér-információkhoz jutott az interneten keringő, állítólag egy szélsőjobboldali állampolgár családfakutatásához készült szakértői véleménnyel kapcsolatban. Bár a világhálón terjedő anyag - amivel kapcsol...

Trackback: Már csak egyet kell aludni, aztán felpörög a gazdaság... 2012.05.16. 13:31:27

Ma napvilágra került megint egy csomó lehangoló adat. Nem, hogy a remélt stagnálás nem lesz meg, de már a gazdaságunk zsugorodásának mértékéért is imádkozni kell, hiszen az minden elemzői várakozásnál rosszabbat mutat. Normális körülmények között termé...

Trackback: Bicikliszentelés Mezőkövesden – Így készül a szentelt bringa 2012.05.16. 13:27:40

600 biciklit áldott meg egy pap a mezőkövesden vasárnap. Az ötlet a katolikus egyháztól származott. Hol voltak ezek a jámbor emberek, amikor a város vezetői februárban a “Munkát, kenyeret” menet résztvevőit alázták? “Itt Mezőkövesden,...

Trackback: Bicikliszentelés Mezőkövesden – Így készül a szentelt bringa 2012.05.16. 13:26:36

600 biciklit áldott meg egy pap a mezőkövesden vasárnap. Az ötlet a katolikus egyháztól származott. Hol voltak ezek a jámbor emberek, amikor a város vezetői februárban a “Munkát, kenyeret” menet résztvevőit alázták? “Itt Mezőkövesden,...

Trackback: A Fidesz nem hisz magában 2012.05.16. 04:39:15

"Mikor van vége a demokráciának?" - kérdezi Török Gábor, majd kifejti, hogy még nincs. Egyetértek vele. A Fidesz demokrácia-romboló pótcselekvéssorozata a végtelen önbizalomhiányukból fakad, abból, hogy képtelenek a valós teljesítményre, és ezt tudják....

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.15. 11:24:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2012.05.15. 08:21:46

Horthy Miklós történelmi megítélése valóban a történelem tudományának feladata. Mondjuk a Bécsi döntésekig Horthy külpolitikája (az európai nagyhatalmak támogatása, vagy tűrése mellett) sikeresnek volt mondható. Jugoszláviát nem kellett volna megtámadnunk. Persze utólag könnyű okosnak lenni, de ha jól tudom, az egyszerűen becstelen, erkölcsileg tarthatatlan lépés volt.

Amivel vitatkoznék: "... a rendszerváltás már két évtizede megtörtént ..."

Biztos? A direkt szovjet megszállásunk megszűnt, ez kétségtelen, a szovjet tankok hazamentek. A kágébé is hazament? Pártállami titkosszolgálati múltunk a mai napig titkos. Miért is?

www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

chronometere 2012.05.15. 09:54:35

@rdos: Igen utólag könnyű okosnak lenni,még könnyebb az okos(kodás)látszatával baromságokat írni.........

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2012.05.15. 10:49:13

@chronometere: Tisztelettel!

Nem baromságokat írtam, azaz állításokat fogalmaztam meg. Csak kérdeztem. Kérdéseimre tudod a választ? Mert ha tudod, engem biza érdekelne.

Cserébe megígérem, véleményed nem minősítem.

chronometere 2012.05.15. 11:55:26

@rdos: "A kágébé is hazament? "
Haza,de"van másik"egy művészt idézve,"Pártállami titkosszolgálati múltunk a mai napig titkos. Miért is? "
Kérdezd a"Párt"ot.........

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2012.05.15. 13:16:00

@chronometere: Melyik pártot? Mert hogy emeszempé és fidesz ebben még a Bajnai alatt összezárt.

Vagy szerinted ez érdektelen kérdés?

Lehet hogy mi nem figyelünk az oroszokra, de ők nagyon is figyelnek ránk:

hungarian.ruvr.ru/

chronometere 2012.05.15. 15:02:43

@rdos:"Melyik pártot? Mert hogy emeszempé és fidesz ebben ...."bla,bla....ugyan,ne ess bele az"emútnyócév"féle fidesz retorikába,ma:"Csak a Fidesz".....:DDDDDDD

"hungarian.ruvr.ru/"..nevetséges,vagy egy csecsemőnek
minden(vicc)új,komolyabbak,hitelesebbek vannak.

-JzK- 2012.05.15. 21:27:10

Ez az állítás:

"...belevitte az országot egy nyilvánvalóan vesztes világháborúba..."

nem felel meg a valóságnak. 1941-ben, amikor az ország belépett a háborúba, akkor éppenhogy úgy tűnt mindenki számára, hogy a németek nyerik meg a háborút, és hülyék lennénk kimaradni belőle. Kb. ugyanazokat az érveket hozták fel akkoriban, mint a mai ballib: követnünk kell az európai trendeket, nem különcködni.

Horthy talán valóban nem volt a világ legnagyszerűbb politikasa, kultusza sem annyira a személyéről, hanem az általa jelképezett korról szól.

Amikor még hazafias rendszer volt, és nem a buziszerető liberálisok mondták meg, hogy hogyan "illik" (kell) gondolkodni és beszélni a destruktív kisebbségekről. Amikor még az emberek becsületesek és tisztességesek voltak, a nők nem kurvák, hanem feleségek és családanyák. Amikor az egyszerű ember nem volt büszke a tanulatlanságára, és megemelte a kalapját a tanár és az orvos előtt. Amikor a cigánybűnözőt agyonlőtte a csendőr, és erre nem a sajót hupákolása, hanem a kitüntetése lett a válasz.

csillagház 2012.05.15. 23:59:20

200 ezer halálra fagyott, a németeknek átpasszolt (majd azok által az első vonalba parancsolt) magyar honvéd legyilkolásában fő felelős Horthynak szobrot állítani???
Ha eltekintünk a zsidóság elhurcolásától, akkor is háborús bűnös volt Horthy és az egész "udvara". A rengeteg magyar paraszt és munkás kényszerrel behívott katona ma is névtelen sírokban nyugszik a Don-kanyarban! A Ludovikás tiszti "nagy hagyományok szellemében" nevelt tisztikar legnagyobb része fasiszta volt! Most pedig ennek szellemében dobatják ki abból a véres múltú épületből a múzeumot,. hogy újra a Ludovikás szellemben neveljenek ott az úgynevezett "Közszolgálati Egyetemen" hallgatókat?! Tanultak ezek egyáltalán történelmet? 1944-ben Magyar Királyság volt az államforma, oda vezették vissza az alkotmányt? Félelmetesen ostobák.

csillagház 2012.05.16. 00:00:27

A családból ketten nyugszanak a Don-kanyarban. Én is viszem a vörös festéket!

Salaxxx 2012.05.16. 09:46:43

Első blikkre úgy gondoltam, odamegyek, leöntöm benzinnel, és felgyújtom. Aztán láttam a "műalkotást", és úgy vélem, senki, még egy ilyen kétes megítélésű történelmi személyiség sem érdemli meg, hogy ilyen plasztik-karikatúrát közszemlére állítsanak róla.

kzoltana 2012.05.16. 10:46:50

Szombaton Debrecenben folytatódik a „horthyzás”.

„A Horthy-emléktábla debreceni helyreállítása a magyarság önsorsrontásának sötét jele.” Vattamány Gyula vallástörténész írása.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2227_gondolatok_a_horthy_emlektablarol

2012.05.16. 12:18:41

Kivételesen nem holokauszt táblát avatnak, és máris hogy visít a balliberális gyűlöletkisebbség.

Muad\\\'Dib 2012.05.16. 12:20:48

@csillagház:
A Ludovikán igen magas szintű képzés folyt. A tisztek politikai gondolkodása pedig különböző volt, mint ahogy bármely más emberé.

kosher gázkamra 2012.05.16. 12:21:55

És az mekkora már, hogy a baloldal vezető erejének (khm...) első embere hangosan siratja a károlyi-szobrot és nincs senki körülötte, aki súgna neki, hogy elnök elvtárs, csendesebben, a gróf úr munkássága k..va ciki... Szal, történelemlecke kellene itt is - ott is.

Frizuravarjú 2012.05.16. 12:23:20

Mégis milyen választása volt Horthynak? Okos tóbiások. Ez a hála, amiért megmentett több százezer zsidót?
Úgy látszik, hogy tényleg hibázott. Hagyni kellett volna elhurcolni a sok zsidót és cigányt, sőt vonatozás helyett táborokat kellett volna építenie? Mint ahogy később, a háború "után" rákosiék, pétergáborék, és a többi zsidó pribék irtotta tömegesen a magyarokat, elhurcolva haláltáborokba.

Muad\\\'Dib 2012.05.16. 12:23:24

"A József Attila szobrot azonban meg kellene védeni. "
Mindenképpen, mert van az 10 méter is, amivel arrébb raknák.

keptelen kepkeret 2012.05.16. 12:28:02

Fuggetlenul attol, hogy mit es mit nem tett Horthy, annak tapsolni, hogy egy pojaca hirnev hajhasz ,az ej leple alatt ahogy a gyavak es a tolvajok szoktak leontott egy orizetlenul allo faszobrot az nonszensz, es abszolut a nacik szintje.

Akkor most ez igy jo?Ha nem tetszik egy szobor , osszekenjuk szarral es hosok leszunk?
Mostmar ez lesz a nemzeti standard?

Ami elkepeszt az az, hogy magukat ertelmiseginek vallo veglenyek unnepelnek egy embert, aki meg ahhoz is gyava, hogy mindezt nappal tegye.

A hos es a provokator pojaca kozott van kulonbseg- nem kicsi.

Mivel Horthy egy vegtelenul ellentmondasos ember volt, meg igy evek tavlatabol is indulatokat valt ki mindket oldalon.

Ennelfogva vitazni rola forumokon erdemben nem lehet.

Engem egy tortenesz velemenye erdekelne- de az nagyon.

Rwindx 2012.05.16. 12:28:58

"Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy mi magyarok nem ismerjük a Horthy-korszakot."

Ahogy szemlátomást te sem.

VT22 2012.05.16. 12:32:41

@-JzK-: Ott a pont!

És tegyünk hozzá egy nagyon fontos részletet:

Horthyék sikeres revíziós politikát folytattak.
Ez elévülhetetlen érdemük, akármi is történt utána.

excopp 2012.05.16. 12:34:33

@keptelen kepkeret:
- olvasd el Romsicsot (Magyarország története-Akadémiai, illetve Magyarország XX. szd-i története)
- ő nem vádolható jobboldali elhajlással, értékelése - bár néhány dologban vitatható - elgondolkodtató...
- D.P. meg úgy maradt, ahogy volt nagyközépsős korában:-(

gyárvárosi 2012.05.16. 12:39:22

Apósom "meghívott" résztvevője volt az oroszországi társasútnak!
Elmesélte, hogy kiszámolva napi 9db gyalogsági lőszert kaptak, amiknek a hüvelyeivel el kellett számolniuk, mintha csak lőtéren gyakorlatoznának!
Halálra fagytak az orosz télben a katonák, ugyanakkor a Kijev környéki raktárakban halomban álltak a meleg ruhák, nemezcsizmák, bundák, de a büdös baka, csak elkoptatta volna őket, tehát sokkal jobb volt gondosan vigyázni rá, hiszen a "trén" ebből tudott gazdagodni!
A legfőbb hadúr pedig szerintem egy egyszerű esküszegő, aki először a Habsburgok tányérnyalója, (I. Ferenc József hadsegéde) majd innen lesz a nemzeti(nek) nevezett hadsereg főparancsnoka, aki elárulta, a z uralkodóját akire esküdött, majd elárulta a saját hadseregét, akiket vágóhidra küldött, hiszen sem megfelelő fegyverzet, sem elegendő kiképzés nem állt rendelkezésre.
Biztosan szobrot érdemel, rögtön a kommunista hősök, szoborparkjában, hiszen ugyanolyan nemzetietlen hazaáruló mint azok!

M_R 2012.05.16. 12:45:42

@VT22: Azért erről a sikeres revíziós politikáról megkérdezném azt a pár ezer(?) magyar katonát akik a Don-kanyarban fagytak meg a korabeli becsületes magyar vállalkozók által gyártott papírtalpú bakancsokban meg szitaszövet kabátokban.. Nekem egyik nagyapám volt ott és esett hadifogságba - amikor visszatért alig 40 kg volt és nem sok hiányzott hogy belehaljon a sikeres revíziós politikába.

Jó persze, akik odavesztek biztos csupa ellenzéki MSZP-s meg LMP-s család fiai voltak...

bgp 2012.05.16. 12:46:57

Lehet, hogy kissé lesüllyedt a színvonal, de ezt talán megértik a "jobberek". Horthy valódi hazaáruló volt.

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2012.05.16. 12:49:03

Csak két idézet:

"Az 1919 és 1944 közötti propaganda által megteremtett Horthy Miklós sosem létezett, legalábbis nem abban a formában, ahogyan akkor bemutatták a személyét.
Ugyanez igaz természetesen az 1945 utáni időszakra vonatkozóan is.

Horthy Miklós tehát nem volt „nemzetmentő”, „országépítő” és „országgyarapító”, ahogyan „fasiszta”, „katonai diktátor”, „véreskezű mészáros”, „népellenes” államfő, „hazaáruló”, Hitler „legmegbízhatóbb szövetségese” sem. És a sort még folytathatnám…"

"Horthy Miklóst lehet tisztelni és nem tisztelni.
Azok, akik tisztelik a tényleges érdemeit tiszteljék és ne a kitaláltat, míg eközben lehetőleg ne tagadják le a hibáit, mulasztásait.
Azok, akik nem tisztelik, a tényleges hibái és mulasztásai miatt tegyék ezt, és ne a kitaláltak miatt, illetőleg eközben fogadják el azt a tényt, hogy Horthy Miklósnak igenis voltak érdemei. Ebben az esetben, úgy hiszem, jól megférnének egymás mellett ezek a Horthy-képek, eltérő vélemények és megközelítések. Lennének ugyanis közös pontok..."

További művelődéshez:
horthy-mitosz.blog.hu

bgp 2012.05.16. 12:49:19

@csillagház: Orbánék nem ostobák. Ezekkel az akciókkal akarják a Jobbiktól elcsábítani a félnáci, kevésbé radikális szavazókat.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 12:51:35

@VT22:

Sikeres revízió? Akkor állítsunk a Horthy jóváltából jelenleg is Magyarországon lévő, visszaserzett összes községben és városban 100-méteres Horthy-szobrot aranyból! Hány ilyen község és város van? Nulla darab.

neuromanc 2012.05.16. 12:51:45

Ez mind felesleges kérődzés. Szerintem :)
Lehet példálózni oda - vissza, egymást köpködni a megváltoztathatatlan múlt / történelem ürügyén, lehet kirekeszetni tolerancia címszó alatt, de...
...Dániel Pétert kellene leönteni valamivel, és nyakába akasztani egy " Idióta" feliratú táblát. ( és ez most nem a történelmi vitához fűzött állásfoglalás. Inkább az emberi primitívség erőszakos formája miatt érzett méla undor).
Szép napot.

Kutchek (törölt) 2012.05.16. 12:53:09

Olcsójánosok. Fából!! csnálnak szobrot, jelmezkölcsönzős ruhában báloznak.
De az se jobb, aki ezek miatt festéket ragad.

Ha azt nézzük még Szálasinak is több vér volt a pucájában. Bevállalta a bírósági hercehurcát meg a kötelet.
Horthy meg inkább a zsidók pénzén héderezett......

TheSaurus62 2012.05.16. 12:56:35

"...melyen velünk együtt számos olasz csapatszállító hajó vonult
át, néhány torpedózúzó és az "Il Duce" páncélos cirkáló kíséretében, melyet régebben
"Libertá"-nak hívtak, de a régi rendszer elnyomása alól felszabadított hálás nép követelésére
átkeresztelték, ami elől a vezér minden szerénysége mellett sem tudott elzárkózni."
Szathmári Sándor: Kazohinia

Rosszindulatú Vászka 2012.05.16. 13:01:17

Ne terjesszük már a hülyeségeket kéremszépen!

Csak jelezném, hogy a papírtalpú bakancs I. VH-s jelenség, valójában nem is papír, hanem bőrhulladékból és cellulúzból préselt talp, amivel nem az a baj, hogy nem szigetel, hanem, hogy használat közben terepen pár hét alatt elkopik. A II. VH. magyar alakulatoknál ilyen nem volt, a doni alakulatoknál sem.

Továbbá a "papírtalpú bakancs" a katonai szlengben a nem megfelelő felszerelést jelenti.

Martian (törölt) 2012.05.16. 13:01:23

A Horthy-kultusznak egy oka biztosan van: az akkori körülményekhez képest (!) a Horthy korszaknak még mindig "profibb" politikusai voltak, mint a 20 éve egymást váltó, pártmaffiózós pancserek... Fletó vagy Viktor még a népesség maradékát is kizavarta volna a Don kanyarba, "hazát és érdekeket védeni".
Ja, és mintha lett volna működő magyar ipar és mezőgazdaság is...

Martian (törölt) 2012.05.16. 13:02:59

Mondjuk Fletó és Viktor - meg a többi díszpinty - egy igazi tengeri csatában rögtön maguk alá piszkítottak volna... :)

TheSaurus62 2012.05.16. 13:03:09

A gój motorosok meg azért hívják így magukat, hogy a célközönség értse (gondolom).

Kotkodus 2012.05.16. 13:03:52

megtanulhattuk a történelem órákon, hogy a nacionalista eszmék megerősödése mindig kedvezően végződött magyarország szempontjából... az ország mindig csak nagyobb, elismertebb és gazdagabb lett ezektől... nyílván eztán is így lesz!

az okos ember mások hibáiból tanul; egy átlagos ember a sajátjából; aki hülye az általában a saját hibáiból sem tanul...

Logan Grimnar 2012.05.16. 13:04:23

Horthy Miklós megítélése eléggé vegyes. Mindesetre jól mutatja a magyar européer balliberális oldal végtelen tolarenciáját, ahogy gyűlölettől eltelve, magukból kikelve nyilatkoznak a szoborállítás ellen.
Miért nem lehet elfogadni, hogy másnak ez jelent valamit, hogy más máshogyan látja, más nézőpontból nézi azt a valóban ellentmondásokkal teli korszakot, és annak vezetőjét? Most válaszul jöjjenek a jobbikosok és öntsenek le vörös festékkel egy Holocaust-emléktáblát adekvát válasz gyanánt, mert ők azt tartják hazugságnak?
Szerintem mindkét oldal állítson annak emléket, ami szerintük arra méltó, emlékezzen meg a saját körében róla és hagyják békén a másikat!

sárkányfő 2012.05.16. 13:04:43

Több százezer magyarnak hiányzik a nagyapja/nagymamája Horthy idején történt szörnyűségek miatt. Én azon se csodálkoznék ha egy héten belül felgyújtanák azt a szobrot. Ha egyáltalán még ki merik rakni közterületre.

Martian (törölt) 2012.05.16. 13:08:03

Ja ha már szoborfújolás, nem ártana "dózsátlanítani"... Dózsa György egy közönséges felforgató csibész volt... vagy elővehetnénk Kossuthot is, aki a trónfosztással - a Habsburgok mellett egyben a nemzetközi Szent Szövetséget is provokálva - egy felelőtlen és kilátástalan háborúba rántotta bele a nemzetet.

komplikato 2012.05.16. 13:10:01

"Vagy a Gój motorosok, akik még normális magyar nevet sem tudtak találni maguknak"

Ezt a részt én nem érzem helyénvalónak nagyon. Vannak szavak egyes nyelvekben, amit NEM találsz meg a másikban, pont a GÓJ egy ilyen szó. Én nem értek egyet a Gój motorosok ... ööö ... tevékenységeivel, finoman szólva sem szimpatizálok velük, de azt gondolom, hogy a nevük tiltakozás egy fajta diszkriminációval szemben és kétlem más elnevezéssel ez érvényesülhetne.
Én is használok olyan szavakat néha, hogy pl. mázli vagy (igaz nem eredeti jelentésében) kóser*, pedig nem csak anyanyelvem magyar. :D

*Túl sok Woody Allen filmet láttam gyerekkoromban.

Powerklein 2012.05.16. 13:11:45

1941-ig sem a Nyugat sem a Szovjetek nem támasztottak területi igényt Mo-al szemben! Elsimerték az 1 a 2 Bécsi döntést, és Kárpátalja visszacsatolását is. Azt hiszem ezt több mint lehetett akkor és most is sikernek nevezni! És lássuk be a numerus clausus korrektebb volt mint mondjuk abban az időben Németországban ahol koksz helyett és a zsidókat égették. ... és kérdezzük meg azt a pár 100 ezer Lengyelt akiket befogadott anno Mo! Mo olyan kényszerpályán mozgott 40-45 között hogy abból nem adódhatott más csak egy vesztes háború, sajnos... Dániel Péter pedig egy balfasz, akit ha ismernék gondolkodás nélkül arconrúgnék... és igaz... állítsunk szobrot Hunvaldnak! meg a Velecei tavi földpanamábában résztvevő izraelita komának, mert ezek sokat tettek az orszégért...

makacs szennyeződés 2012.05.16. 13:16:42

@Muad\\\'Dib: ó a habzó szájú fideszes troll, aki ezt annyira tagadta utólag, hogy visszamenőlegesen sem fideszes már! :)

"Mindenképpen, mert van az 10 méter is, amivel arrébb raknák."

a 30 méter sem sok, igaz, akkor már állandóan víz alatt lenne, így csak néha lesz (félig) víz alatt, megalázva, hogy érezzük a törődést.
emlékszem rád, ostoba troll.
:D

komplikato 2012.05.16. 13:17:54

@-JzK-: Ezt összes Horthy témához be másolod szóról szóra? Azért volt itt egy értelmes Horthy vitaindító poszt is másik blogon, ahol történelmi távlatokban lett összehasonlítva a munkássága. ott azért értelmesebb pro és kontra érvek szerepeltek. Az ahogy a lakossággal háború előtt és közben bántak az kurvára hazafias volt ... a felső tízezernek. Akár hogyan nézzük a sok "nem tehetett mást" bejegyzés közben, még is csak eltöketlenkedte a dolgot.
A becsületes országról meg valahogy beugrik sok minden az uram-bátyám rendszer több évszázados voltáról vagy korrupcióról ami lassan vagy 200 éve (optimista becslés) emészti hazát. Most is.

komplikato 2012.05.16. 13:20:57

@Powerklein: "Dániel Péter pedig egy balfasz, akit ha ismernék gondolkodás nélkül arconrúgnék..."
Én írtam pár konszolidált sort, hogy másképpen kéne intéznie ha nem ért egyet a dologgal, de írhattam volna részletesen arról milyen emberek szoktak szobrokat rongálni, sírokat és emlékműveket rombolni vagy könyvet égetni. Viszont most azt hiszem az sem hatotta volna meg, éppen annyira beszűkült mint sok fotel náci vagy nagy komcsi "szabadságharcos". :(
Nem divat a valósággal konfrontálódni.

Anti Anyag (törölt) 2012.05.16. 13:22:59

Egy libsinek aztán te magyarázhatod a demokráciát, ha ő azt akarja, hogy 2 napig címlapon legyen.

Ezek pedig elég hülye indokok, ellen, hogy urambátyám rendszer volt és a lakosság nem svájc színvonalán élt.

Ma is nagyjából ez áll, viszont Horthy nagy tette, hogy gyakorlatilag jó pár évre kimaradtunk a világégésből.

Amúgy kb. azt csinálta a németekkel, mint most Orbán az IMF-el.

TommyGun77 2012.05.16. 13:24:55

Azért legalább picit ismerni kéne a történelmet ám. Legalább azt amit a történelemkönyvek írnak.
-Horty melett volt azért még egy Bárdossy Lászlónk is mint miniszterelnök.
-Azt is kéne tudni hogy Ismeretlen repülők lebombázták Kassát amit annó Orosz repülöknek hittek. (hogy valóban milyen felségjelük volt azt tán a mai napig nem tudni)
-Mivel mikor mi beléptünk a háborúba akkor már a szlovákok is jelezték hitlernek hogy melette vannak a románok meg már rég benne voltak a háborúban és mindketten területi igénnyel léptek fel ellenünk, ha nem lépünk be a németek oldalán és nyernek akkor elvették vólna rahedli területünket ugyebár, márpedig miután a németek 2 év alatt elfoglalták a fél világot nem úgy tünt hogy veszítenek
-azt se felejtsük el hogy háború révén németország mindent felvásárolt tőünk, nem volt munkanélküliség
-Arról nem is beszélve hogy a Kassai incidens után Bárdossy elhalgatta a kormány elöl azokat az infókat (és Horty elöl is) hogy az Oroszok biztosítottak minket arról hogy nem ők voltak ott Kassánál, mégha nem is igaz lehet körültekintőbbek lettek vólna azzal hogy hadba lépjünk a ruszkik ellen...
Szóval az hogy Horty otthagyott 200e embert a fronton...ottvoltál? Mit gondolsz Hitler ellen aki 2 év alatt leteperte aurópát mégis mit tehetett vólna? 41-ig kitartott...

komplikato 2012.05.16. 13:25:44

@Martian: Jó példa, Kossuth valahogy úgy volt nagy politikus, mint Horthy. :D
Érdemes korabeli sajtót róla és kormánya tevékenységéről olvasni, ahogy a töketlenkedése miatt előre megjósolták ami be is következett. vagy emberi nagyságára gondolni, ahogy csapott papot itt hagyott lenyúlva egy árvaház kasszáját. vagy amikor hamis váltókat állított ki. Mikor fikázta a hazai politikai ellenfeleit, stb. vagy ahogyan felelősségteljesen vállalta tettei következményeit. Sok kis hasonlóság. Nem beszélve a nem kis következményekkel járó nemzetiségi politikáját, amit nem kevesen hoznak összefüggésbe Trianonnal.
És még is. Nem gyújtanám fel vagy festékezném le egyik szobrát sem. És nem érdekel mit neveznek el róla.

Azért a SZABADSÁG tér átnevezése elmúlt 1 év átnevezései és a csodás "alaptörvény" után HORTHY-ra azért nem kevés ember fejében fog szöget ütni egy kellemetlen gondolat ...

kewcheg 2012.05.16. 13:25:51

Azzal kezdeném, hogy a kommunisták uralomra jutásáról a fent nevezett személy,illetve a nevével fémjelzett korszak is tehet. 1945-ig Mo. egy darab itt maradt középkor volt,elég csak megnézni néhány fekete-fehér régi filmet: "kérlekalássan drága Pistám" . A szegényt lenézték,nyomorban tudatlanságban tartották, a cselédlányokkal vitézkedtek a tekintetes urak. ( ezen a helyzeten az sem segít hogy volt néhány valóban jóérzésű főúr,politikus: pl Klebelsberg Kúnó vagy Battnyany- Strattman László, többek között) A csendőrtől nemcsak a cigány félt, hanem a szegény ember is.(Drága nagyapámat szerették volna csendőrnek "bevenni" de ő nem állt kötélnek mert "verni kellett az embereket" ) És ez azért is volt döbbenet, mert pl. Csehszlovákiában ekkor már szinte tökéletes polgári demokrácia működött. Szal ilyen körülmények után nem csoda, hogy a komcsik el tudták érni azt, amit elértek, az úri Magyarország szinte tálcán nyújtotta át népet a szélsőbalnak....Ott ugyanez az úrhatnám világ folytatódott, csak elvtársnak kellett szólítani a tekintetes urat.Ez ennek az országnak a tragédiája, hogy normális társadalom nem volt képes itt kialakulni, és éppen azok miatt akiknek a dolguk lett volna hogy egy ilyen társadalmat létrehozzanak.Utálom a komcsikat, de egy urambátyám világban is csak hányni volna kedvem. Maga a kormányzó minden bizonnyal jó katona és bátor tengerész volt anno, (hiszen nem is lehetett más az, aki teljes tűzben egy csatahajó parancsnoki hídján áll) azonban valószínűleg politikusnak nem volt alkalmas, hogy finoman fogalmazzak, főleg olyan minden hájjal megkent gazemberekkel szemben, mint Hitler. Énszerintem hagyni kellene őt békén, voltak nála rosszabb emberek is a történelemben( Rákosi,Kádár mindenképp) és olyan történelmi személyeknek kellene szobrot emelni, akik egyöntetűen pozitív személyiségként élnek az emberek emlékezetében. /Azt ugyanakkor mélyen felháborítónak érzem, hogy még van Kun Béla , meg Lenin utca ebben a hazában.A goj motorosoknak nem Horthy szoboravatásra kellene menni, hanem táblát leverni a fenti helyszíneken. Pl. Sajóbábony)

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.05.16. 13:29:02

Meggyalázták a Hothy-szobrot? Szomorú vagyok. Ezt őszintén mondom.

Ugyanis itt a (szélső)jobbot akarják összeugrasztani az "ellenséggel". Mivel tudjuk, hogy magyarországon mindneki, aki nem Horthy-FUN, az "libsikomcsi", tehát ellenség.

Érthető módon ez a mostani (fokozott) gyűlölet a (szélső)jobbot egy jó időre leköti, nem foglalkozva más politikai/gazdasági kérdéssel, csak és kizárólag a vizionált ellenséggel. A mai naptól még inkább szégyellni való lesz NEM a "Horthy-FUN"-ok közé tartozni.

Ergo lássuk be, mi értelme volna a "balos/zsidó/libsi/piréz/másként-gondolkodó"-nak vörös festékkel Horthy-szobrot locsolni? Na? Hacsak nem a Fidesz-kormányt akarja erősíteni?!

Tisztelettel megkérek minden józanul gondolkodó magyar embert, hogy ne üljön fel a fideszi provokációnak! Ugyanis ezt a Horthy-s dolgot előre legyártott forgatókönyv szerint a Fidesz rendelte meg. Köszönjük. De majd (ezt is) kipihenjük.

Kicsit a következő bejegyzés jut eszembe:

orulunkvincent.blog.hu/2012/02/28/rendszer_de_van_benne_orultseg

tcpip (törölt) 2012.05.16. 13:32:37

Ha a szovjet megszállók emlékműve áll a Szabadság téren, akkor elfér ez a Horthy szobor is. Sőt.

Hogy a ballibek ettől agyérgörcsöt kapnak? "Na és?"

mese1 2012.05.16. 13:35:29

@bgp: Hát te igazi b.. vagy

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 13:36:12

Károlyinak köszönhetjük többek között Erdély elcsatolását, és neki mégis lehet szobra. Horthy szobornál meg a régi komcsi reflexektől vezérelme nulla történelem tudással óbégatnak megszokásból.

Mondjuk ez nem meglepő olyan poltikai formációtól MSZP, és droidjai részéről, akik Erdély elcsatolására nagy Románia Nemzeti ünnepén koccintgatnak, avagy kampányban határontúli honfitársainkat ingyenélő tolvajnak bélyegzik.

Neo07 2012.05.16. 13:37:28

A posztoló olyan stílusban és meggyőződésből ír, mintha ő ismerné a Horthy-korszakot. Hát nem: a posztban leírtak alapján számomra világos, hogy nem ismeri. (Én sem ismerem, de legalább nem viszonyulok ellenségesen ahhoz a korszakhoz.)

El kell fogadni, a Horthy-korszak része történelmünknek, akárcsak a Kádár-korszak. Horthy nem volt diktátor, ő "király-helyettesítő" volt egy király nélküli korszakban. A posztoló persze nem tudja elfogadni, hogy az akkori társadalom nagy részének ez természetes volt pár évvel a Monarchia után.

A Horthynak hibásan felrótt "bűnök" nem állják meg a helyüket: a kormányzó, mihelyt tudást szerzett a deportálások valódi céljáról, leállíttatta azt - ne feledjük akkoriban nem volt internet, nem volt mobiltelefon, még nem voltak oknyomozó újságírók, hogy szaglásszanak, mi történik a vonatút után; a háború, és az éhezés sokkal komolyabb téma volt.

Politikailag képes volt arra, hogy Trianon után 20 évvel, egy lenullázott, töredékére csökkent országból egy újra virágzó és ambiciózus, komolyan vehető állam legyen.

Egyre inkább úgy tűnik, '89-ben nem volt valódi rendszerváltás - ahhoz képest 20-25 évvel később sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint bármikor a történelemben... Azok az féleszű erők, akik ennyire utálják Horthy-t, akik képesek voltak szétverni a hazai ipart, mezőgazdaságot, eladni mindent nemzeti vagyont üveggyöngyökért, miközben az államadósság soha nem látott szintre nőtt, azok ne csodálkozzanak azon, hogy feltámadt a nosztalgia a Horthy-korszak iránt.

Igen, nagy volt a szegénység (az EU elődje Trianonnal verte szét az országot), de volt fejlődés alig húsz év alatt - méghozzá hatalmas!

Gondolom, a posztoló ugyanilyen elítélően nyilatkozik az operett-ruhákról, mondjuk az angol királynő társaságáról is.

Radio Silicon 2012.05.16. 13:37:43

@kewcheg: Az én nagyszüleim csak jót meséltek a Horthy- korszakról, pedig nem voltak tekintetes urak. Egyszerűen szorgalmasan dolgozó emberek voltak, akiknek az élete ebben a korszakban egyre jobb lett. Nem úgy, mint utána a Rákosi/Kádár korszakban. Ennyi. Úgyhogy én támogatom a Horthy-szobor állítását.

kewcheg 2012.05.16. 13:38:25

@nyugi_palikám_mi_érinthetetlenek_vagyunk: Horthy -fun = Horthy móka, Horthy vicc. Még gyúrjál az angolra...:)

The brain 2012.05.16. 13:38:46

Állítsunk egy Rudolf Hess szobrot.Attól hogy meghülyülne a sok idióta ballib féreg.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 13:38:56

@nyugi_palikám_mi_érinthetetlenek_vagyunk:
Vedd be a gyógyszered szerencsétlen hülye. Ilyen hülyeséget...

Daniel Péter elismerten a legnagyobb ökör, egyben MSZP és Gyurcsány fun, akit még Gyurcsányék se tudnak bevállalni akkora kretén.

Radio Silicon 2012.05.16. 13:40:24

@Neo07: "Gondolom, a posztoló ugyanilyen elítélően nyilatkozik az operett-ruhákról, mondjuk az angol királynő társaságáról is. "

ne félj nem fog így nyilatkozni, mert ahhoz konzekvensnek kellene lennie.

Martian (törölt) 2012.05.16. 13:40:59

@TommyGun77: hát igen, utólag lehet okoskodni, de akkor nem volt könnyű dönteni... a ruszkik elleni hadüzenettel kapcsolatban azért volt vita, mert korántsem látta mindenki Hitlert egyértelmű esélyesnek, túl sok bizonytalansági tényező volt benne a korábbi villámháborúkhoz képest. Ráadásul Nagy Britannia is meg tudott állni a nácikkal szemben, tehát Hitler nem bizonyította az abszolút legyőzhetetlenségét.

Utólag talán azt lehetett volna jobban tenni, hogy nem üzenni (rögtön) hadat, hanem - lelkes németbarát - önkéntesekből felszerelt alakulatokat kellett volna német parancsnokság alatt felajánlani, Németországba küldeni Hitlernek, mondván hogy a Wermacht irányítása jobb, gyakorlottabb a logisztikában ilyen nagy kiterjedésű hadműveletekben, mint az önálló magyar hadvezetés. Ezzel egyben meg lehetett volna szabadulni a magyar Hitler-fanoktól is, amelyekkel tele volt a hadsereg.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 13:42:00

nepdal.gyujtemeny.com/nepdal/329.php

Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta
Most akartam hozzád menni rajta
Most akartam véled beszélgetni:
Itt van az idő, el kell masírozni.

Azért, hogy én bé vagyok sorozva,
Ne félj babám nem leszek katona.
Ölég nagy a bihari határ,
Magam leszek benne a betyár.
Mégsem leszek a császár katonája.

Hajnalodik, közeleg a reggel,
Indul Horthy a magyar sereggel.
A zászlója piros-fehér-zöld,
A hazája drága magyar föld.
Ezt védi a Horthy katonája.

Ha felmegyek a Solymosi-hegyre,
Onnan nézek a magyar seregre.
Onnan nézek régi hazámba;
Kiáltok, hogy minden hiába,
Hogyha jön a Horthy katonája.

A határtól nem messze van Brassó.
Fuss el ellen, ha élted nem olcsó.
Nem kell nékik szurony, se golyó,
Elég lesz a magyar lobogó,
Hogyha jön a Horthy katonája.

kewcheg 2012.05.16. 13:43:02

@Radio Silicon: Az én nagyszüleim és majdnem minden ősöm szinte a semmiből jövő agrárproletár volt, természetesen szorgalmas, dolgos emberek szintúgy.Nem különösebben gyötörték őket ,de azért ötről a hatra se nagyon jutottak, pedig nagyapám a hat elemit színjelesre végezte. Valszeg pap lehetett volna, de más nem. Az én ideális társadalmam nem így néz ki, valahogy nekem szimpibb a skandináv.angolszász demokrácia, ahol mindenki az lehetett amivé magától válni tudott....:)

gentry 2012.05.16. 13:43:13

Az írással (nagyjából) egyetértek. Azt viszont nem értem, hogy mi a baj a fülbevalóval? Miért probléma, hogy az alpolginak fülbevalója van?

Martian (törölt) 2012.05.16. 13:46:21

@tcpip: "a szovjet megszállók emlékműve"

Érdekes kérdés, mert így emlékműve van egy olyan önkényuralmi rendszernek, amelyik ugyanakkor a II. vh. legnagyobb kezdő agresszora volt (fél Lengyelország, Finnország, Balti államok), majd "győztesként történelmet írt át".

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 13:47:35

Tudomásul kell venni, hogy a komcsik lejárató hadjáratot indítottak háború után mind Horthy, mind a keresztények ellen.

Ez 40-50 év alatt néhány agyhalott fejáben, tökéletes agymosásként funkcionált.

Sajnos ezek az elmebetegek vélhetően halálukig azt a Károlyit fogják éltetni, akinek az ország felének elcsatolását köszönhetjük (honvédség leszerelése), és Horthyt meg megszokásból lendületből utálják.

Martian (törölt) 2012.05.16. 13:48:29

@gentry: Horthynak meg - mint tengerésznek - szuper tetkója volt... :)

no successful 2012.05.16. 13:48:35

A posztíró nincs egészen tisztában a történelemmel. Horthy is követett el ugyan hibákat, de még mindig nagyobb politikus volt, mint a hazát elbalf..szkodó Károlyi. Inkább Horthynak legyen szobra, mint annak a Lúzer Károlyinak, akinek a szerencsétlenkedése, egy nemzet sírját ásta meg.
Az meg, aki leöntötte festékkel, nevetséges piti kis pöcs.

no successful 2012.05.16. 13:49:22

Már a Horthy szoborra gondoltam

kewcheg 2012.05.16. 13:50:18

@gentry: különösen úgy, hogy magának az ünnepeltnek (kormányzó) meg egy gyönyörű aranyszínű sárkány volt tetoválva a bal vállára.( tengerész volt,ügye...:)))

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 13:50:36

Az internet legnagyobb bűne, hogy dolgokhoz hozzá nemértő emberek írhatnak úgy, mintha értenének. A posztolón látszik, hogy nemhogy történelem órákra nem járt be, már valahol óvodában megbukott, hiszen szellemi- és vitaképességei valahol egy csecsemő szintjén állnak. Számomra a legviccesebb az, hogy az első öt bekezdésben még tényeket sem sikerült állítani, pusztán csak demagóg, csapkodó, olcsó kritikákra futotta a külsőségekre korlátozva, ami tényleg mindennek a legalja. A tényelferdítés még akár sikerült is volna, ha nem egy bekezdésbe sűrítette volna az egészet, forrásmegjelenítés nélkül, de természetesen mivel az egész hazugság, ezt talán kár is elvárni. Olyan tényekről meg gondolom szintén nem kutatott utána az ostoba, talán minden idők legrosszabb bloggere, hogy 1944. augusztus 26-án, Budapestre rendelte az esztergomi páncélos hadosztályt, és ezzel megakadályozta, hogy a Gestapó pribékjei elhurcolják a fővárosban lévő zsidókat. Szintén vicces tény, hogy (az amúgy zsidó) Rákosi nevezte először Horthy-t fasisztának: "az az életfogytiglani fegyházra ítélt Rákosi Mátyás ragasztotta Horthyra a fasiszta jelzőt, akit Horthy Vas Zoltánnal együtt 1940. október 30-án szabadon bocsátott és lehetővé tette, hogy a Szovjetunióba távozzon, majd ugyanaz a Rákosi nevezte Sztálint a magyar nép atyjának, aki 1938-ban Rákosi elvtársának,- Kun Bélának,- kicsavartatta a nyakát, talán azért, hogy legyen egy megüresedett szobácska a külföldről érkező elvtársak elhelyezésére."
(forrás: prof. Dr. Bokor Imre, haditudományok doktora, egyetemi professzor írásaiból)

kewcheg 2012.05.16. 13:53:05

@Martian: láttál róla fotót..?

kifordított nagyanyó 2012.05.16. 13:53:57

Szerintem ez is olyan mint a kommunizmus.Nem csak így vagy csak úgy kéne nézni,meg voltak annak a rendszernek a maga előnyei és hátrányai,mint más rendszereknek.

notib 2012.05.16. 13:55:44

Fidelio: az a baj, hogy Te sem ismered a Horthy-korszakot, mégis írsz róla....

mint mindennek ennek is két oldala van, a Horthy-korszak kedvelői is csak az egyik oldalát, Te pedig csak a másik oldalát látod....

mint mindennek vannak előnyei és hátrányai, és azt azért nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország hadba lépéséhez a Trianoni rablóbéke igen nagy mértékben hozzájárult...

na meg, ha Magyarország két világháború közti teljesítményének a15-20 %-át, nem többet, meg tudnánk ismételni, az EU és az IMF elmehetne a ......ba

és egy apróság, ami ma is segítene, Horthy alatt, Rákosi elvtárs és Szálasi Testvér a börtönének vendégei voltak, és Horthy elítélését még a nagy tesztvéri Szovjetunió és Sztálin sem akarta, hát nem érdekes ???

Orbán Diktor (törölt) 2012.05.16. 13:55:54

@VT22: "Horthyék sikeres revíziós politikát folytattak.
Ez elévülhetetlen érdemük, akármi is történt utána."

Annyira sikeres, hogy sok barom most is nagymagyarország plecsnit ragaszt az autójára, holott annak semmi köze a valósághoz. Elévülhetetlen érdemük nincs, csak bűnük, bőven.
Az az "akármi" ami történt utána, egy szovjet megszállás volt, baromarcú. Fogadni mernék rá, hogy az ecseri piacon lesz az osztálytalálkozód, gyíkarc.

TommyGun77 2012.05.16. 13:56:03

@Martian:

Az a baj hogy ebbe nem ment vólna bele Hitler...
Gondolj bele a Barbarossa elött már a Románok velük voltak és a Szlovákok is támogatásukat fejezték ki ha az Oroszokra támadnak és mindketten területi követelést nyújtottak be felénk mint írtam. Namost van 2 szövetségesed meg egy semleges gyenge ország. Mit csinálsz? Felosztod a két nemzet között és erővel besoroztatod a magyarokat a két szövetségesed meg a halálba is követ miután megkapták MO felét...vagy egyszerűen megszállja az országot, akkor még nem harcolt 2 fronton a német. Simán el tudom képzelni hogy megszállta vólna az országot...

Rosszindulatú Vászka 2012.05.16. 13:57:39

@Martian: pedig hasonló módon készült a cucc, csak épp önkéntes nem nagyon volt, a II. magyar hadsereg frissen behívott, idősebb bakákból állt, a bépesség eloszlásának megfelelően vegyes etnikmú anyaghgal, tartalékos tisztekkel megfejelve, a potensebb alakulatokat megtartotta a késöbbi időkre a magyar hadvezetés.

A németajkú (nem feltétlen németbarát) magyar kisebbségből meg egyenesen az SS-be soroztak, mikor fogytán volt a telivér árja baka.

A szovjet emlékművet meg konkrétan még a komcsik baszták el, mert eredetileg és funkcióját tekintve katonai emlékműnek készült, illetve hadisírnak, csak kicsit túlspilázták az elvtársak. Viszont a ruszkik a mai napig - jelzem érvényes nemzetközi szerződések alapján jogszerűen - ragaszkodnak hozzá, nézzél csak után mekkora nemzetközi és külpolitikai hirig lett, mikor az észtek is lecsavarták az övékét (igaz, az kcisit terheltebb cucc, mert nekik meg a nácik voltak a felszbadítók a Vörös Hadsereg ellenében).

mrgumby1 2012.05.16. 13:59:03

@-JzK-: keveset tudsz te a világról.

"Amikor még az emberek becsületesek és tisztességesek voltak, a nők nem kurvák, hanem feleségek és családanyák."

Érdemes lenne olvasgatnod korabeli írásokat, feljegyzéseket, naplókat, és akkor olyan csoda dolgokat tudnál meg, hogy a művészi/politikai stb. értelemben megbecsült, a társadalom krémjét képező réteg prominens férfitagjai milyen világi életmódot folytattak, semmivel sem erkölcsösebbet, mint ma. de gondolom ez nem zavarna téged, mert legalább a feleség kussban ült otthon, gyereket nevelt, különben szájonverték. másra nem is gondolhatott, mert az evés-ivás-bebaszás-kurválkodás férfi privilégium volt.

vitathatatlan, hogy a tekintélytisztelet erősebb volt, aminek van előnye is és hátránya is. például a csendőrre nem mertek kezet emelni, mint ma, mert gondolkodás nélkül végigvertek volna a delikvensen, panaszkodni meg otthon az anyukájának tudott volna, az eljárás jogszerűségét senki nem vizsgálta. ma a nagy liberalizmusban nem lehet csak úgy leverni az emberek fejét, még a rendőrnek se.

amennyiben ez utóbbival nem értesz egyet, gondolom 2006 kapcsán neked sem rendőri túlkapások jutnak eszedbe, hanem az, hogy a csőcselék nem tisztelte a fennálló rendet.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.05.16. 13:59:37

@-JzK-: Le a kalappal, erről van szó!

"Ez az állítás:

"...belevitte az országot egy nyilvánvalóan vesztes világháborúba..."

nem felel meg a valóságnak. 1941-ben, amikor az ország belépett a háborúba, akkor éppenhogy úgy tűnt mindenki számára, hogy a németek nyerik meg a háborút, és hülyék lennénk kimaradni belőle. Kb. ugyanazokat az érveket hozták fel akkoriban, mint a mai ballib: követnünk kell az európai trendeket, nem különcködni.

Horthy talán valóban nem volt a világ legnagyszerűbb politikasa, kultusza sem annyira a személyéről, hanem az általa jelképezett korról szól.

Amikor még hazafias rendszer volt, és nem a buziszerető liberálisok mondták meg, hogy hogyan "illik" (kell) gondolkodni és beszélni a destruktív kisebbségekről. Amikor még az emberek becsületesek és tisztességesek voltak, a nők nem kurvák, hanem feleségek és családanyák. Amikor az egyszerű ember nem volt büszke a tanulatlanságára, és megemelte a kalapját a tanár és az orvos előtt. Amikor a cigánybűnözőt agyonlőtte a csendőr, és erre nem a sajót hupákolása, hanem a kitüntetése lett a válasz. "

Hertelendi 2012.05.16. 14:00:27

Lesz itt még Hitler és Sztálin szobor is. Ha sokáig fog még Orbán uralkodni....

Ben Franklin 2012.05.16. 14:01:23

Akit egy redvás zsidó lefestékezik, rossz ember nem lehet.

TommyGun77 2012.05.16. 14:05:20

@Orbán Diktor:
ne haragudj de ennél jobban leegyszerűsíteni maximum a fagolyót lehetne nem a 2. VH-t és annak bel-kül politikai hatását hazánkra, Nem Horthy döntötte csak el hogy belép a 2. VH-ba, és arról se feledkezz meg hogy ő Hitler háta mögöttt már tárgyalt az angolokkal amcsikkal a megadásról, sőt mielött beléptünk vólna a németek melett amcsiba mentettek pénzt hogy felkészüljenek a német megszállásra és tudjanak amcsiba kormányt alakítani, mivel ha nem lépünk be a háborúba valszeg megszállt vólna minket a náci németország. Egyezkedett a britekkel is hogy száljanak partra hamarabb az olaszoknál hogy ők mentsék fel az országot a szovjetek elött...nemjött be, komolyan azt hisszük hogy Hitler ellen tehetett vólna sokkal többet? Nem azt mondom hogy kurva jó döntéseket hozott meg de te mit tettél vólna? Könnyen előfordulhatott vólna hogy a 2VH után nicns magyarország mert odaadja hitler a románoknak szlovákoknak és még kitudja kinek magyarosrszágot a szovjeteket meg kurvára nem érdekelte vólna hogy szétvagyunk szabdalva...

nu pagagyí 2012.05.16. 14:06:35

Mi a baj Dániel Péterrel? Hitelessé tette a szobrot. Horthy háborús bűnös és tömeggyilkos volt. A sunyi jobboldal ellen, amelyik bátorítgatja saját radikálisait, ilyen eszközökkel kell fellépni.

kewcheg 2012.05.16. 14:08:15

Viszont a kunbéla , ságvári, lenin, marx utcákat és földes ferenc gimnáziumokat mikor takarítják már el rendeleti úton, aztakutyamindenségit....Oké ne legyen Horthy szobor, de ne legyen komcsi közterület sem....

Kelly és a szexi dög 2012.05.16. 14:09:34

Az ügyvédi kamara nem lép?

Csak a Való Világos ügyvédnő viselkedése vetette fel az ügyvédhez méltatlan magatartást?

KG2000 2012.05.16. 14:12:28

Horthy a jobbosok Károlyija, illetve Károlyi a balosok Horthyja. Igenis mindkettőben meg lehet találni a pozitívumot, pl. Horthy igenis talpra állította Trianon után Magyarországot, Károlyi pedig legalábbis elméletben az elesettek felemelését akarta. Csakhogy mindkettő végül is csődöt mondott. A legvégén. És nem úgy, mint Görgey Artúr Világosnál. Ezért tényleg nem érdemes nekik szobort csinálni.

József Attilával nincs senkinek sem problémája. pl. Áder János beiktatásánál Blaskó Péter J.A. A Dunánál c. versét mondta el.................

no successful 2012.05.16. 14:12:48

@Orbán Diktor:
"sok barom most is nagymagyarország plecsnit ragaszt az autójára, holott annak semmi köze a valósághoz. "

Ebben talán igazad van, de ha a Wilsoni elvek alapján rendezték volna anno középeurópa sorsát, vagy a nyúlszájú haverotok nem szerencsétlenkedi el, akkor nagyjából az 1943-as határok jöttek volna létre, azért mondom hogy nagyjából, mert sztem pozsony is ide szavazott volna. Horthynak ezt sikerült orvosolnia. Nem kis teljesítmény volt, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a németek a románokat is be akarták venni a csapatba (be is vették).
Választási lehetőségünk pedig nem volt. Vagy bárki komolyan gondolja, hogy a szövetségesek beállították volna itt a 43-as határokat, ha mi is partizánkodunk mint a csehek?
Először is a németek legázoltak volna simán bennünket, aztán Szálasi már 1940 től itt okoskodott volna.

no successful 2012.05.16. 14:14:28

@KG2000:
"József Attilával nincs senkinek sem problémája"

Nekem se, ő írta a Nem nem soha című verset is pl. :)

kewcheg 2012.05.16. 14:14:29

@Radio Silicon:.... Persze ,ha a Horthy -korszak, meg a komcsi- korszak között kellene választani, én is inkabb az előbbiben éltem volna.....de szigorúan csak "havi kétszáz pengő fix-szel "...:)

Golgotai 2012.05.16. 14:15:45

Horthy nekem nem a kedvencem, mert akadályozta egy fontos kérdés megoldását, és akket védett, azok gyalázzák most. Hiába na, történelmi igazságtétel. Az egyetlen amiben igaza volt a jogosan nekünk járó területekből minnnél többet vissza akart szerezni. Mert 1: Az 1700 as évekig fel-dél vidéken, erdélyben a magyaron kívül idegen csak muatatóban élt, azok ősmagyat területek voltak. Hogy az ausztiának oda lökött őrvidékről már ne is beszéljünk. Ekkor kezdődött meg az idegen szláv, osztrák népek beszivárgása. 2. Aki beköltözik egy béeházb, annak semmi joga a házat magának követelni. 3. A mindenkori osztrák császár egyben magyar király is volt, tehát automatikusan hűséget kellett fogadni a magyar népnek a beköltözőnek, neki lázadni a magyar uralom ellen, még az őrvidéki osztráknak is, nem volt! Tehát Trianon 1000 % aban jogtalan volt!

Neo07 2012.05.16. 14:15:50

@nu pagagyí: Te gyűlölködő féleszű, nézz már utána a nürnbergi pernek. Segítek: Horthy ott tanúként jelent meg.

Ez a "liberalizmus" igazi arca: ha valami nem tetszik nektek, rögtön gyűlölködni és izgatni kezdtek...

Ben Franklin 2012.05.16. 14:16:50

@no successful: ha mi is partizánkodunk mint a csehek?

A csehek nem partizánkodtak.

KG2000 2012.05.16. 14:16:52

@TommyGun77: Érdekes, amit írtál. De akkor is igaz, hogy a románok hamarabb léptek át, mint Horthy, és így ők (meg a szlovákok, csehek is) "győztesek", amely tény máig megpecsételi Magyarország sorsát. Ma is poszt-II. világháborús rend van, ma is többek között azért lehet rúgdosni MOt, mert az "utolsó csatlós" volt. Ha a románok előtt lépett volna ki MO sikeresen, akkor Horthy megérdemelne szobrokat, de így nem.

dr. trafik nomac 2012.05.16. 14:21:48

A sok hulye jobber persze, megint csak a gyurcsany-orban tengelyen tud gondolkodni, az nem merult fel esetleg, hogy sem kadar, sem sztalni, sem horthy szorbor nincs rendjen ??!! Valojaban egyik politikus/hadvezer sem okes.

Hertelendi 2012.05.16. 14:21:51

@no successful: "Nekem se, ő írta a Nem nem soha című verset is pl. :)"

És a Tiszta szívvel-t is...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2012.05.16. 14:23:48

Télleg nem ismeritek a Horthy-korszakot, az bizonyos. Pedig meglepő módon már a 80-as évek óta lehetett a valóságot olvasni, igaz nem az újságokban, hanem a szakkönyvekben.

hörgőszelep (törölt) 2012.05.16. 14:23:52

Itt, Hölgyeim és Uraim, nagyon nagy tévedések vagynak.!!Horthy nem a rossz tetteiért kap szobrot az eljövendő " Felsőrécsei-Récsei Nagyságoséktól", hanem a jó tetteiért,pl. hogy szerető férj és jó apa volt!( Ja, és hogy lovagolni is tudott.)

dr. trafik nomac 2012.05.16. 14:24:02

Meg a militarista (jobber) faszoknak uzenem, hogy gyoztes haboru nincs, egy haboruban CSAK VESZTESEK vannak !

kewcheg 2012.05.16. 14:25:08

@Golgotai: az osztrákoknak odaadott , sosemvolt "Burgenland" úgy tudom azt a célt szolgálta, hogy a csehszlovákok és a jugoszlávok oda-vissza felvonulási területtel rendelkezzenek, tehát ezt konkrétan nem jutalomként kapta Ausztria, de mint sokmindenben a történelem folyamán, ebben is szerencséjük volt a büdös labancoknak....:(

no successful 2012.05.16. 14:25:32

@nu pagagyí:

"Horthy háborús bűnös és tömeggyilkos volt."

Csak a vesztes oldalon álltunk. Ennyi. Ez döntötte el, hogy te most háborús bűnösnek nevezed. Vagy szerinted Truman faszább gyerek volt, aki atombombával pirította a civil lakosságot?
Vagy az amerikai magatartás a koreai háborúban a koreai civil lakossággal szemben ?
Egy dolgot jegyezz meg ebből a szempontból csak az számít, melyik oldalon végzi valaki. Ok Hitler egy gennyláda volt, meg Sztálin is. A háború végén nyugodt lelkiismerettel bármelyiket gödörbe lehetett volna lövetni. Mégis Sztálin lett a fasza gyerek, mert a győztesekkel egy csónakban evezett.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2012.05.16. 14:28:15

Amin én még szoktam nevetni, az a típusú hozzáállás, hogy azért bűnös, mert vesztettünk. Ezen illetők szerint ha nyertünk volna, akkor tök mindegy mit csinált volna zsidóval vagy katonával ugye ...

no successful 2012.05.16. 14:30:30

@KG2000:
"Ha a románok előtt lépett volna ki MO sikeresen, akkor Horthy megérdemelne szobrokat, de így nem. "

A románok azért léptek át előbb, mert az oroszok előbb ott voltak ennyi.
Azt azonban tényleg el lehetne tanulni tőlük, hogy milyen ügyesen forgatják a köpönyeget.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.16. 14:32:49

@KG2000: nem az a titok nyitja, hogy ki lett vesztes és még vesztesebb, vagy győztesebb. Csupán annyi volt a gebasz részünkre, hogy szovjet érdekszférába osztottak. Ennyi.

@no successful: mert Sztálinra szükség volt. Ha a ruszkik megállnak Lengyelországban, lehet, hogy évekekl tovább tart a háború. Az más kérdés, hogy esze ágában se volt.

Az jó meglátás, hogy háborús bűnök voltak minden oldalon, ha nem is tgeljesen egyenlő mértékben, csak ugye a győzteseknek mindég jobb a piárja.

no successful 2012.05.16. 14:34:04

@Ben Franklin:
"A csehek nem partizánkodtak. "

Heydrich halála ?

2012.05.16. 14:36:33

Az elmebeteg zsidó festékes akciójának leginkább a Fidesz és a Jobbik örülhet. Kész főnyeremény, hogy vannak ilyen kertész ákosok meg dániel péterek , akik mindig emlékeztetik a lakosságot, hogy szocion-libbant csürhe miért is lett elzavarva :)

Ben Franklin 2012.05.16. 14:37:34

@no successful: Úgy értem nem volt jelentős. Semmi volt a jugóhoz, göröghöz, pláne az ukránoroszhoz képest.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.05.16. 14:38:57

Valamivel el kellett terelni a figyelmet már az újabb adókról. A sok agyatlan meg elfröcsög egymás ellen pár hónapig. Akkor meg repül az újabb konc, amin lehet marakodni. Szánalom.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.16. 14:39:19

nagyon jó poszt

hajrá dopeman!
itt már nincs szabadság, a neonáci fidesz még a demokratikus moszkva teret is átnevezte :c

Orbán Diktor (törölt) 2012.05.16. 14:39:35

@no successful: "ha a Wilsoni elvek alapján rendezték volna"

Ha öregapám meg nem halt volna, még most is élne.
A nagyhatalmak elvették, amit jónak gondoltak, hiszen szétszedtek egy birodalmat. A keleti részét rendesen megnyirbálták, pont a magyarok által lakott területeket. Úgy voltak vele, hogy ők is csak elfoglalták másoktól anno.
Tetszettek volna a nemzeti főurak élhető országot csinálni és korszerűen felfegyverezni a hadsereget, még az első világháború előtt. Egyenrangúnak tekinteni a szomszédos népeket, szövetségessé tenni őket...
Na persze, pont egy nemzeti színezetű hatalomtól ilyet elvárni... hát ezért indult neki Horthy nemzetvesztő apánk a szovjeteknek, mint anno a király Mohácsnak...

Rosszindulatú Vászka 2012.05.16. 14:40:28

@no successful: azért az nem igazán partizánakció volt. Gabcik-ék reguláris alakulat kiképzett ügynökei voltak.

no successful 2012.05.16. 14:40:47

@Deak Tamas:
"Amin én még szoktam nevetni, az a típusú hozzáállás, hogy azért bűnös, mert vesztettünk."

Már leírtam, és most mégegyszer leírom. Pl. a zsidók szempontjából szarabb lett volna, ha Horthy nemet mond hitlernek. Jött volna a Német gőzhenger, meg Szálasi, de nem 44-ben, hanem már 1938-ban.

2012.05.16. 14:41:19

"mi magyarok nem ismerjük a Horthy-korszakot."
Ez tényleg így lehet, még mindig vastagon rakodik rá a Kádár-korszak negatív mítosza. Kádárék vastagon kenték a szennyet Horthyra, hiszen a kommunista ellenállók mítoszát kellett felépíteni. Emlékszem, hogy gyerekkoromban (80-as évek) rengeteg film, műsor szólt a Horthy-korszakról, kb. úgy, mint ahogy az elmúlt 20 évben rengeteg film készült az ötvenes évekről. Ha igaz, hogy ezt a blogot Török Zsolt írja, akkor emlékezhet rá, csak pár évvel vagyok fiatalabb.

Ormos Mária könyvének (Magyarország a két világháború korában 1914–1945) az a kicsengése, hogy Horthy egy régimódi, nem túlzottan éleslátó politikus volt, erős angolbarát hozzáállással, aki mindig csak a minimumot engedett a náciknak. Az egész korszakban kényszerpályán mozgott az ország, a teljes diplomáciai csapdahelyzetből Olaszországon keresztül vezetett kiút, a lakosság által általánosan támogatott revanspolitikához nem sikerült számottevő angol támogatást szereznie, ez is Hitler felé lökte. 1939-1940-ben Magyarország menedéket nyújtott a lengyel menekülteknek, biztosította számukra a nyugatra szökés lehetőségét. Az 1944-es megszállásig nem voltak deportálások, azt követően pedig nem volt az országnak szuverenitása.

A fotelből politizálgatók azt hányják szemére Horthynak és a korszakban élő átlagembereknek is, hogy nem váltak hősökké. Én nagyon remélem, hogy nem lesz olyan helyzet, amelyben bizonyíthatják, hogy mennyivel rátermettebbek ők, de ha igen, borítékolom, hogy nem fognak tanúbizonyságot adni különösebb emberi nagyságról. Szerintem Horthy semmivel sem méltatlanabb egy szoborra, mint Károlyi Mihály.

insert random 2012.05.16. 14:42:16

@Frizuravarjú: "sőt vonatozás helyett táborokat kellett volna építenie?"

Szálasi alatt a megmaradt zsidók nagy részét gettóba zárták, ami szar dolog, de még mindig jobb, mint az elgázosítás. Ő eleve úgy gondolta, nem kéne a németeknek kiadni a zsidókat, vagy megölni őket, hanem otthon kell őket tartani és rabszolgaként dolgoztatni, csak persze gyáva volt, hogy ellentmondjon a németeknek. Persze ez is csúnya dolog, de legalább többen túlélték volna, ha Horthy vagy Szálasi megpróbálják valami hasonlóval befogni a nácik arcát.

Amundsen73 2012.05.16. 14:44:11

Ez csupán a mai adag gumicsont a valós problémákkal szemben. Megint lehet a jobboldalt szivatni. Én nagyapámnak hi/szek/ttem, mert ő átélte és büszke volt. A nemzetközi sajtó végre Mo. talpraállásáról beszélt és a jogos etnikum visszakerülésről. Fotósok, tudósítók hada ünnepelte mind az első, még a második bécsi döntést is. Elismerték az amcsik, angolok, de legfőképp a franciák....
Miről beszélünk? Mi a II. Vil.háborúba nem zsidó vért akartunk írtani, hanem a vörösöknek megálljt parancsoni!! Ezért nagyon sokan mentek a frontra. Minden felnőtt emlékezett a vörösterrorra és az azt követő országfosztásra. Nagyapám megszenvedte a Dont, kilőtték a lovat alóla és 6 évig élvezte az orosz "felszabadulás" előszelét.
Ne felejtsük már el, hogy ami ma már távoli emlék lsd. a trianoni ország az akkor családok ezreinek adott reményt!! Egész európa elfogadta, hogy az első vil.háborút nagyon rosszul zárták le. Ma még kultúrális autonómiát sem kaphatunk!!! A zsidók kizárása a közéletből, vezetőségekből, politikából stb. pedig sajnos tapasztalati döntés volt. Rossz lépés volt egy valós problémára, ugyanis akik az országot akár gazdaságilag, akár pénzügyileg vezetik, otthon és a templomaikban ne egy másik országért imátkozzanak, golgozzanak, hanem azért ahol élnek. Nincs felsőbbrendű faj.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.16. 14:44:24

@dr. nomac: kivéve természetesen minden értelmiségi/ateista/liberális index olvasó példaképe: a felsőbbrendű izrael állam!

ő győztes csatákat vív
több liberalizmust! tömlöcbe az otthonszülőkkel!

tomwar 2012.05.16. 14:45:06

@KG2000: Hoppa! Egyetertunk!
Talan eloszor.
De orulok neki!

Ben Franklin 2012.05.16. 14:45:34

@Orbán Diktor: Igen csakhát egészséges embernek volt akkor is, van ma is nemzeti színezete....:) Te meg gondolom akkor vörös voltál ma meg kék vagy.

kela-bá 2012.05.16. 14:46:12

" Mi magyarok nem ismerjük a Horthy-korszakot."
Nem bizony , mert a történelmet mindig a győztesek írják, és már kevesen vannak akik akkor éltek és a tények birtokában vannak. A ma élőknek meg mindent el lehet adni, főleg a sikeres megosztás érdekében. Én sokat hallottam felmenőimtől Horhy megpróbáltatásairól az ország érdekében, az I. világháborút követően. Nagy hiba volt a zsidó törvény , de nem csak azok a szerencsétlenek pusztultak, hanem a világ minden részén azon népek is akik rést vettek a két világháborúban. A háborúkat kik is robbantották ki, és miért ? Mintha manapság is "puskaporszagú" lenne a világgazdasági helyzet ? Vagy nem ? További szép napot !

no successful 2012.05.16. 14:48:51

@Orbán Diktor:

"pont egy nemzeti színezetű hatalomtól ilyet elvárni"

A baj éppen az, hogy a kisantant országok sokkal nemzetibb színűek, a mint azt a legutóbbi romániai események is igazolják. A románoknak pl. még a kommunistáik is nacionalisták voltak.
Nem az a bajunk, hogy nacionalisták vagyunk, hanem az, hogy körülöttünk nacionalistább nemzetek vannak.

insert random 2012.05.16. 14:49:14

@Amundsen73: "akik az országot akár gazdaságilag, akár pénzügyileg vezetik, otthon és a templomaikban ne egy másik országért imátkozzanak, golgozzanak, hanem azért ahol élnek"

Azt ugye tudod, hogy 1948-ig nem létezett Izrael állam, aki meg azzal azonosul, már rég kivándorolt?

TommyGun77 2012.05.16. 14:49:34

@insert random:
Ez jónagy baromság ne is haragudj. 1 millió zsidót akart kimenekíteni innen, és 41-ig is segített nekik, tárgyalt is 44-ben a britekkel, mikor megtudta a deportálást és a haláltáborokat azonnal leállítatta, csak mivel a brittek tököltek így már nem volt lehetőség kimenekíteni őket mert jött a német megszálás, Szálasi meg azért jutott hatalomra mert Hitler lemondatta Horthyt mivel elrabolták a fiát megzsarolták, és gettóba küldték, te mit tettél vólna? Német megszállás a fiad pedig haláltáborban?

Hertelendi 2012.05.16. 14:50:39

@no successful: "Mégis Sztálin lett a fasza gyerek, mert a győztesekkel egy csónakban evezett."
Azért itt is egy pár dologról kéne beszélni...Meddig is volt Sztálin fasza gyerek? Hruscsov hatalomra kerüléséig. Utána lehetett beszélni a bűneiről. A nagy áldozatot nem Sztálin hozta, hanem az orosz nép.

2012.05.16. 14:51:02

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Pontosan. Most őszintén, ki a faszt zavar egy hülye szobor valahol egy kistelepülés főterén? Megint ez a múltbaforduló ökör marakodás a Horthyt pártolók és utálók között, könyörgöm, MI A TÉTJE ennek a vitának? Volt ahogy volt, a történészek dolga a korszakot elemezgetni az átlagember úgysem rendelkezik annyi tudással és információval, hogy objektíven meg tudja ítélni ezeket a dolgokat, csak mondja a saját kis meggyőződését, amit pesze politikai nézetei erősen átfűtenek. Minek ez gyerekek?
Kontraproduktív megosztó hülyeség, s amíg ezen csámcsogunk, megint elmegy mellettünk a világ és az élet.

Orbán Diktor (törölt) 2012.05.16. 14:52:48

@Golgotai: "Az egyetlen amiben igaza volt a jogosan nekünk járó területekből minnnél többet vissza akart szerezni."

Jogosan nekünk járó területek? Azokat háborúban elvesztettük, öreg. Pókerezni is így szoktál? Vesztettem, de hoci vissza a zsetont?...

"Aki beköltözik egy béeházb, annak semmi joga a házat magának követelni."

Vajon Árpád atyánk tudta ezt, amikor idehozta a népét? Oszt mégis elvette a másét?

"automatikusan hűséget kellett fogadni a magyar népnek"

Szeretnek is minket nagyon ezért, az összes szomszédságban...
:)

no successful 2012.05.16. 14:53:33

Van valami rendkívül aggasztó abban, hogy a Balosaink, és a Liberálisaink olyan következetesen elutasítják a nemzeti érdekek érvényesítését, míg a szomszédos országokban nem vetheti meg a lábát a politikai életben az, aki nem nacionalista

tomwar 2012.05.16. 14:56:30

@wmiki:
Azert trollellenpolus sokkal viccesebben csinalja, mint te...

Allam, mint peldakep? Ez komoly?

no successful 2012.05.16. 14:57:57

@Ben Franklin:

"Jogosan nekünk járó területek?"

Mondjuk inkább úgy, tőlünk jogtalanul elvett.

Ha most lehetett Koszovóban szavazni a hovatartozásról, itt miért nem lehetett ?
Sopron a kivétel, respekt a rongyos gárda embereinek.

Amundsen73 2012.05.16. 14:59:50

@insert random: Mert nem alakult meg formálisan, attól még használták az "Izrael" kifejezést..... Ezt nem tudtad? Az összes imáikban benne van. Mindenki olyan istent imád amilyet akar, de ne legyen különbség. Ma se....Én sem tartozom felsőbbrendű fajhoz, de alsóbbhoz sem.
Egyébként röhejes, hogy ma 2012ben nagyon hasonló bajaink vannak, mint 1938ban. Úgy AMBLOCK....

SarahConnor 2012.05.16. 15:00:01

Borzalmas csúnya szobor, felér egy vizuális környezetszennyezéssel!

no successful 2012.05.16. 15:00:02

@Orbán Diktor:

Miért nem hívod inkább magadat Bajnai Kordonnak?

Ben Franklin 2012.05.16. 15:00:48

@no successful: Ennek igen egyszerü oka van, az amit fentebb említettél. A környező országok győztes nacionalistái kiadták a zsidókat, sőt önként gyüjtötték be őket (pl. Szlovákia Tito), így ún 'liberális' ballaszttal, belső ellenséggel nem rendelkeznek.

Takarítani akkor kellett volna amikor adottak voltak a feltételek.

komplikato 2012.05.16. 15:02:29

@TommyGun77: "-azt se felejtsük el hogy háború révén németország mindent felvásárolt tőünk, nem volt munkanélküliség"
Eleinte, ha jól tudom 80 millió aranymárka értékben lógtak a végén, amit a későbbi két német ország sem ismert el saját tartozásnak, ez ilyen több tízmilliárd dollár érték jelen időben.

Orbán Diktor (törölt) 2012.05.16. 15:06:01

@TommyGun77: "tárgyalt is 44-ben a britekkel, mikor megtudta a deportálást és a haláltáborokat azonnal leállítatta"

Tudatlanságból mosdatod a szerecsent, öregem. Komolyan azt hiszed, hogy Horthy apád csak 1944-ben tudta meg, hogy lágerekben gyilkolják a zsidókat? Menj orvoshoz...

"Hitler lemondatta Horthyt mivel elrabolták a fiát megzsarolták, és gettóba küldték, te mit tettél vólna? "

Bármit, a HAZA érdekében: a fia boldogan halt volna meg a magyar népért. Sőt, maga Horthy is főbe lőhette volna magát, ha a nemzet érdeke ezt kívánja. Harcolni kellett volna a nácik ellen, így vesztesként is tiszta arccal jöttünk volna ki.

no successful 2012.05.16. 15:07:15

@komplikato:
"Eleinte, ha jól tudom 80 millió aranymárka értékben lógtak a végén, amit a későbbi két német ország sem ismert el saját tartozásnak, ez ilyen több tízmilliárd dollár érték jelen időben.
"

Majd bevasaljuk Angélán Euróban :)

Orbán Diktor (törölt) 2012.05.16. 15:07:17

@no successful: És te miért nem hívod magad lúzernek?

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.16. 15:07:33

A Fideszfigyelő és egyéb baloldali orgánumok ripők hazudozásával ELLENTÉTBEN:
Gyömrőn az egyetlen kormánypárti (Fideszes) képviselő TARTÓZKODOTT a névadáskor, az ÖSSZES TÖBBI mondott igent.
Ugyanolyan ordas hazugság, mint az egri képviselőt, Várkonyit antiszemitizmussal rágalmazni...

ZöldszemM2 2012.05.16. 15:09:08

Valaki említette Kossuth-ot.
A jó eber a leírtakon kívül még sikkasztott is !!

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.16. 15:10:16

@Hertelendi: "Utána lehetett beszélni a bűneiről" - azt hiszem, te a hideg ellenére megbuggyantál, nyamvadt komcsi troll.

dr. trafik nomac 2012.05.16. 15:10:35

@_zulu_: " Pontosan. Most őszintén, ki a faszt zavar egy hülye szobor valahol egy kistelepülés főterén? " talan ha a te rokonaidat gyilkoltatja le ez a szorny, akkor teged is zavarna...

ZöldszemM2 2012.05.16. 15:11:53

@Radio Silicon: Így van a pokolba a sok mocskos komcsival !!

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.16. 15:13:57

@dr. nomac: doki, ha téged nem nyomaszt Vajnai Attila vörös csillagja, akkor jobb, ha hallgatsz.

no successful 2012.05.16. 15:15:00

@Orbán Diktor:
"És te miért nem hívod magad lúzernek?"

:) az sem rossz.

GeoThrasher 2012.05.16. 15:15:02

Egy kicsit olvassunk már utána...
Az a 200 ezer, maximum 50 ezer véres veszteség. Az egész 2. hadsereg élelmezési létszáma nem volt 200 ezer fő. Könyörgöm, ne Nemeskürty faszságait kanonizáljuk már 20 évvel a módszerváltás után.
Igen, voltak hibái Horthynak is, de, hogy háborús bűnös, az nonszensz. Pont a nyugati szövetségesek akadályozták meg a kiadatását a véresszájú kommer népbíróságnak. Vajon miért?

dr. trafik nomac 2012.05.16. 15:16:07

@Szabó Zoltán fél évet kapott:
", ha téged nem nyomaszt Vajnai Attila vörös csillagja, "
orban-gyurcsany tengelyu.szanalom

ZöldszemM2 2012.05.16. 15:16:07

@kewcheg: És Kisújszálláson is van még Kun Béla utca, hogy a fene enné meg !!

yatumux 2012.05.16. 15:16:29

Felhívnám a figyelmeteket az alábbiakra.

Horthy megítélése hazánkban szigorúbb mint nyugaton mely országok kvázi ellensége volt.

A kommunizmusban egyoldalú képet kaphattunk róla-nyilván csak negatív képet.

Véleményem szerint semmiképpen nem tartozhat a példaként hozható államférfiaink közé, de a fasizmussal összekeverni is hiba.
A legnagyobb hiba pedig az, ha szigorúbbak vagyunk szerepével kapcsolatban mint a nemzetközi történelem.

Ne feledjétek.

Háború volt ahol a legtöbb ország szörnyű dolgokat művelt
Drezda, Katyin, Auswitz, Hirosima, stb.
Magyarország Trianon után volt
Tulajdonképpen egy szétesett, helyét kereső országot irányított

Tulajdonképpen Kun Béla, Károlyi, Kádár mellett van a helye.

Mégis egy dolgon gondolkozzatok el. Lehet, hogy egy önbizalomhiányos, depis, vitatkozós, önmarcangoló nép vagyunk.

Pedig csak az egészségesen önző, önbizalomtól duzzadó, erős magukat megvédeni tudó országoknak van jövőjük...

TommyGun77 2012.05.16. 15:16:41

@Orbán Diktor:
Én inkább a történészeknek hiszek mint neked...az hogy te mit gondolsz senkit sem érdekel...te menj orvoshoz, itt nem arról van szó hogy te mit hiszel hanem hogy jelenleg mik a tények.

1 fiát már elvesztett a háborúban, német megszállás volt, Hitler lemondatta vagy kivégzi? Mi a fasszal harcoljon? nem volt már hadseregünk...csakhogy tudj róla de Hitler román szlovák és horvát csapatokat állomásoztatott készenlétbe ha nem mond le Horty...miről beszélsz ember fingod sincs a történelemről legalább olvasnál utána több forrásból...

laci_52 2012.05.16. 15:17:18

Horthy kitörölhetetlen része a XX. század magyar történelmének, ugyanúgy, mint Kun Béla, Károlyi, Rákosi, Kádár, vagy Nagy Imre.

Közepes tehetségű politikus volt, mégsem érdemel összességében negatív értékelést, hiszen sem hazaáruló, sem háborús bűnös nem volt és a Trianon utáni nehéz időszakban rendbe tette az országot, amely alatta sokat fejlődött.

dr. trafik nomac 2012.05.16. 15:18:13

@GeoThrasher: "Az a 200 ezer, maximum 50 ezer véres veszteség. Az egész 2. hadsereg élelmezési létszáma nem volt 200 ezer fő. Könyörgöm, ne Nemeskürty faszságait kanonizáljuk már 20 évvel a módszerváltás után." Nem nagyon erted te ezt a liberalbolsevik logikat, nem a szamok a lenyegesek, 1 artaltan ember is sok. Az elvben volt a hiba, eppenseggel igen nagy. Kezitsokkolom nagysagos ur.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:19:20

@Orbán Diktor: Azt ugye tudod, hogy gyakorlatilag most azt kérted számon, hogy az adott kor politikusai miért nem látták előre a jövőt?
Akár a Horthy-korszakra értetted, akár csak az első világháborúra.

2012.05.16. 15:19:58

hali
azt kérdezte már valaki a Horthy-rajongóktól, hogy az USAnak mi a kékkupakos lóbrokiért üzent hadat? mert akkora államférfi volt?

Psyman 2012.05.16. 15:20:11

Kiválóan látszik milyen komoly agymosást végzett a szocializmus egyeseken. Horthyt pancsernak, tehetségtelennek, erőtlennek, hovatovább fasisztának beállítani teljes baromság és a szovjeteket kiszolgáló rendszer kezte ezt tudatosan az emberek fejébe verni, hogy minden módon elszakítsák a magyarokat a kommunizmus előtti rendszertől. Ezért lettünk mi még a Monarchiában is elnyomott nemzet, ahonnan a kommerek rövid regnálása alatt felszabadultunk, csak, hogy jöhessenek utána a fasiszták.
Hogy ez kapitális ökörség, az persze más kérdés.

Persze, Horthy paternalista volt, és hajlott rá, hogy valamilyen módon visszaállítsa a Monarchiát, de ez minden. Egy gazdasági és morális válságban szenvedő országot irányított, aminek a hadserege bármely tetszőleges szomszédos országénak maximum a tizede lehetett, ráadásul két nagy birodalom között és ellenséges országok gyűrűjében kellett működnie.
Talán nem volt egy Kossuth Lajos, de az biztos, hogy sem gyáva, sem töketlen nem volt. Ő utasította vissza Hitler követelését a magyar vasútvonalak használatára, ő nyitotta meg a határt a lengyel menekülteknek a német támadás idején, ő utasította vissza a zsidók deportálását. A tévhitekkel ellentétben a deportálások és kivégzések csak Szálasi hatalomátvételével kezdődtek el!

TommyGun77 2012.05.16. 15:20:15

Arról már nem is beszélve hogy csak 44 után a megszállás alatt kezdődtek el a deportálások mert addig Horthy nem engedte elutasította Hitler követeléseit...

Hertelendi 2012.05.16. 15:20:54

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Te meg azt hiszem be is kaphatod a cigányod faszát...hidegben is meg melegben is...

tomwar 2012.05.16. 15:20:57

@no successful: Nem hinnem...en magamat inkabb balos liberaliskent (kis konzervativ beutessel) hataroznam meg, ha muszaj lenne, de nemzeti erzelmunek is tartom magam.
Igaz, ez szamomra a trikolort es nem az arpadsavokat jelenti, de ettol meg imadok nyilazni (ha nem is lovon)
Szerintem nem kell, de lehet szobrot allitani, de semmifele kultuszra nincs szukseg. Egy Horty szobor a szulofalujaban szerintem teljesen rendben van.
Alaptorveny leontese okes, szobore nem.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:22:20

@Orbán Diktor: Ezek szerint a Rubicon folyóirat is tudatlanságból mosdatja az "öreget." Neked még olvasnod kéne a történelmet, nem írni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.16. 15:23:01

@tomwar: :x

ezek szerint te szívesebben élsz az orbáni, náci, magyar diktatúrában, mint a szabad és felsőbbrendű nép hazájában

no successful 2012.05.16. 15:23:37

Egyébként is baromság, ez a nagy felhajtás. Kenderesen már időtlen idők óta kinn a tábla az út mellett, „Isten hozta Kenderesen, vitéz nagybányai Horthy Miklós szülővárosában!” Az nem fájt senkinek.
Akkor most mi van ?

TommyGun77 2012.05.16. 15:24:01

@SünBalázs:
Nem ő üzent neki hadat okostolyás, hanem a miniszterelnök akit ezután elmondatott, Bárdossy László mvolt akit le mondatott...

Ben Franklin 2012.05.16. 15:24:13

Horthy megítélése hazánkban szigorúbb mint nyugaton mely országok kvázi ellensége volt.

- Nálunk minimum 200e zsidó megmaradt ugye. Nagyjából Horthy előtt a könyv-és lapkiadás 90%ban zsidó bolt volt, ahogy a kommunizmusban is és ma is.

- Ők hálából véres fasisztának adták el Horthyt, ami azért is érdekes, mert Szlovákiában senki nem tartja véres fasisztának Tito-t, aki önként gyüjtötte be a zsidóit, és kérte Hitlert hogy valamit csináljon velük....lelkes volt, na. Ott 3e zsidó maradt, és nem uralják a szlovák médiát, ergo senkiből sem tudnak fasisztát csinálni.

Szóval van mit tanulni.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.05.16. 15:24:54

Horthy Miklós szerepét és hibáit mindenki rosszul ítéli meg. Nem az a legborzasztóbb, amit a háború alatt csinált (illetve csináltak az emberei), hanem amit a békében. Az az ultrakonzervatív-ultraklerikális szellemi környezetszennyezés, amiben benne volt Klebelsberg, a revizionizmus, a vitézi rend, a régi úri osztály vezető szerepe, a félreértelmezett hazafiság és kereszténység-központúság... és amennyi annyi sz*rt hagyott maga után, amely bőven tudta trágyázni a kommunizmus térnyerését is.

no successful 2012.05.16. 15:26:03

@tomwar:

Sztem nem az én kommentemre akartál reagálni.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:26:04

@dr. nomac: Talán kérdezd meg erről kedves szomszédainkat is, hogy mi a véleményük. A háború szükségszerű rossz a világban, ami mindig is volt, és mindig is lesz, még akkor is, ha a hozzád hasonló széplelkek vattacukorból rakják ki a világot. Ez van, nem tetszik, lehet menni majd ágyútölteléknek. Ha nem tudod, most is háború folyik, igaz, a sok birka még csak fel sem fogja azt.

Hertelendi 2012.05.16. 15:28:13

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Fantasztikus tájékozott vagy!:))
Még a gyömrői önkormányzati szavazást is fejből nyomod...
Kezdek felnézni rád:) Neked is lesz szobrod?:)
De azért faszkalap maradtál a szememben:)

seahawks 2012.05.16. 15:30:09

horty soviniszta volt, ráadásul az ő hibája, hogy nincs esély a trianoni elcsatolt részek visszszerzésére, és tényleg cserbenhagyta a hadsereget, amit ő vitt a háborúba.

ezek tények.

Ben Franklin 2012.05.16. 15:31:09

@no-night: Minden amit Horthy képviselt, magyar uralkodó osztály teremtése volt a célja. A kommunisták idegen uralkodó osztályban voltak érdekeltek (értsd: zsidók voltak).

Azért látom kitanítottak téged is.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:31:15

@no-night: Erre a kritikára azért hadd reagáljak, mindenekelőtt azzal, hogy talán nem retrospektív módon kéne értékelned a történelmed, és aszerint minősítened a dolgokat, hogy te a XXI. század elején mit tartasz jónak és mit nem. Nem tudom, miből szűrted le azt a következtetést, hogy a Horthy-korszak Magyarországa a kormányzó miatt lett volna keresztény, vagy konzervatív, vagy revizionista.
Klebelsbergbről hadd említsek meg annyit, hogy "környezetszennyezésként" megalapozta a magyar oktatási rendszert, és azt a tudományos színvonalat, amit még a szocialista diktatúra ostobasága sem tudott teljesen kinyírni.
Nem tudom, mi alapján tekinted ultrakonzervatívnak, pláne ultraklerikálisnak a kor Magyarországát, de talán nem Andics Erzsébettől kéne tanulni erről az időszakról.

seahawks 2012.05.16. 15:31:50

.@Ben Franklin:
úgy tűnik neked bajod van a zsidókkal? nocsak!

ZöldszemM2 2012.05.16. 15:33:20

@Ben Franklin:
A csehek gyávák voltak, de ezt is megideologizálták. Azt szajkozták, hogy a hazáért nem meghalni kell hanem élni.

Lehet a maguk szempontjából talán igazuk is volt !!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 15:33:48

@seahawks: Ezt a baromságot.
Éppen Károlyinak köszönhetjük mind az elcsatolást, mind a visszaszerezhetetlenséget, mind azt, hogy kategóriákkal nagyobb darabokat csatoltak el, mint a béke diktátum első szakaszában.

Nevezetesen azokból, hogy leszerelte a honvédséget Károlyi.

Horthy akkor már sehol nem volt.

yatumux 2012.05.16. 15:34:16

@no-night:

Ne haragudj, de nem értelek.

Úgy kommunikálsz mint ha az 1920-as éve most lennének...

Az egy más világ volt, pld japánban kimonóban szaladgáltak az emberek, amerikában a feketék kb fél rabszolgaként tengődtek, ja és a környező kis országok kis sakálként tépték magyarországot.

Szerintem fél magyarország imádva nézte az angol Kate és William esküvőjét és néztük ahogy a Királynő egyedüliként NEM énekli az Isten óvd a Királynőt... :)

Mondom. Nagy rombolást végzett a kommunizmus.

Hidd el szükség lenne a nemeseinkre, a régi főurakra, ahogy a régi zsidó polgárokra is.

Igazság szerint magyarországn a blebs kiírtotta a vezető réteget de még a polgárságot is.

Maradt egy csomó zsellér és munkás ivadéka aki önzően harácsolva azóta is pöröl egymással és nemes, nyugodt, jó kiállású vezetők nélkül elkótyavetyéli ezt a csodálatos országot.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:35:25

@seahawks: "Cserben hagyta a hadsereget, amit ő vitt háborúba."

Akkor megkérdezném tőled is, amit már sokszor megkérdeztem másoktól. Szerinted Európa közepén, a szovjet és a német érdekszféra határán, ellenséges országoktól (ex-kisantant még élő tagjai) körülvéve Magyarországnak mennyi esélye lett volna kimaradni a háborúból? Megkérdezném tőled is, hogy csak azért, mert Horthy MIklós azt mondta volna, hogy mi kimaradunk a buliból, a keletre és nyugatra vonuló német és szovjet hadak nagylelkűen kikerülték volna a Duna-medencét?
Kérlek, válaszolj erre, aztán innen folytatjuk.

seahawks 2012.05.16. 15:35:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: károlyi tehetetlen volt. horty okos diplomáciával javíthatott volna helyzeten, de a gyűlölete vezette.

no successful 2012.05.16. 15:35:43

@no-night:
"Az az ultrakonzervatív-ultraklerikális szellemi környezetszennyezés"

Amit te környezetszennyezésnek nevezel, az talán inkább értékek közvetítése akart lenni, sajnos eredménytelenül.
Az egész kimerült a felszínes külsőségekben, de a tömegeket nem érdekelte, és a többséget most sem érdekli ez az egész.
Anno Belgrádban tömegtüntetés volt Milosevics mellett, itt sajnos a jobbikosokon kívül senki nem menne ki pl. a Szlovák nyelvtörvény ellen tüntetni.
Halott ez a nemzet, de nem Horthy miatt.
A nemzet szempontjából az a legnagyobb baj, hogy nincs és úgy már kb.120 éve nem is volt nemzeti érzés.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 15:35:58

@no-night: Épp a komministák kezdték el lerombolni mindazon értékeket, melyeket felsorolsz, és melyeket Horthy magáénak tudott.

Arról nem tehet Horthy, hogy a kommunisták agymosása túl sok emeber esetében siekeres volt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 15:37:55

@seahawks:
persze hogy tehetetlen volt Károlyi, miután leszerelte a honvédséget, és bevonult minden szomszédos hadsereg.
Épp erről beszélek.

leszerlte a hadsereget, belfoglalták földjeinket, és a béke diktátumnál ez volt az alap.

Mellesleg Károlyi maga is belátta orbitális tévedését, melynek következtében Magyarország területe megfeleződött.

Nem a kommunista törikönyvekből kéne tanulni a történelmet.

seahawks 2012.05.16. 15:38:32

@Tivadar főkancellár: volt rá esély. ha kimaradunk és okkupálnak, akkor sem lett volna rosszabb a helyzetünk, mint így, hogy belekeveredtünk a sötét oldalon a semmire sem jó gyenge hadseregünkkel. nem tanult az 1. világháború kudarcából. nem ésszel, hanem gyűlölettel kormányzott.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:38:48

@yatumux: Mélységesen egyetértünk. Van annak némi diszkrét bája, amikor a prolik közül felkapaszkodott szerencsevadászok és parvenük kritizálják a korabeli elitet.
Csak a hülye hiheti, hogy létezik elit nélküli társadalom; elárulom, ma is van, éppen annyira összezár, mint a régi, de ennek tetejében ostoba, önző, buta és műveletlen is. 23 év telt el, de még nem jutott tovább annál hogy van zsebe, amit megtömhet. Akkor már inkább száz Horthy és Tisza István.

dr. trafik nomac 2012.05.16. 15:39:55

@Tivadar főkancellár: A hozzad hasonloak elmejeben orokke haboru zajlaik. Mert csak ellensekeppel kepesek letezni, a kerativ gondolkodas, es alkotas hianyaban nem is nagyon marad mas.

sisszi 2012.05.16. 15:40:06

kratívabb szobor kellene a történelem tudoroknak. nem pedig ez az unalmas objektum, még piros festékkel sem lett jobb. amilyen szobor kellene:
Horthy és Károlyi egymás farkába harap egy lóra kötött aranyozott fotelban.
ez bizony egy valódi összeborulásra serkentő szobor lenne a ner férfias szellemében

seahawks 2012.05.16. 15:41:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: nem azokból tanulom, de nem is fröcsögő szélsőjobbos ál-íróktól, hanem megpróbálok független, külső szemlélettel nézni a történelemre, mint pl:

www.libri.hu/szerzok/bryan_cartledge.html

ajánlom, ha még nem olvastad

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 15:41:56

Károlyi – pacifista és wilsonista politikája jegyében – attól tartott, hogy a katonai ellenállás rontaná Magyarország esélyeit a háborút lezáró békekonferencián: a konvenció megsértése miatt ismételten tiltakozott, de az antant jóindulatában és az etnikai határok Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett elvében bízva, illetve használható és lojális hadsereg hiányában a határok fegyveres védelmére nem adott utasítást. Ezt a politikát Kolozsvár 1918. december 24-i román megszállása után kezdte felülbírálni,

no successful 2012.05.16. 15:42:49

@yatumux:
"Nagy rombolást végzett a kommunizmus."

A kommunizmus csak befejezte a munkát, az igazi rombolást, a magyarság lelkében már elvégezte a dualizmus kori magyar közélet.
A plebs. már akkor is a bulvárt nyomta, a nemesség, hiába próbált az ország gerince lenni, a lelkekre nem tudott akkora befolyással lenni, mint a kor liberális sajtója.

yatumux 2012.05.16. 15:43:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Azt hiszem igazad van. Trianont Károlyi és társainak köszönhetjük.

Ne feldjétek el az új határok nem voltak "kőbe vésve" sokat kértek hátha kapnak valamit. Legnagyobb megdöbbenésükre mindent megkaptak.

Ne feledjétek el. Románia csak most 2x nagyobb ország mint mi. Abban az időben minden szomszédos ország a csonka magyarországhoz képest is kis állam volt.

Nem képviseltek komoly katonai erőt.

A magyar honvédség Károlyi általi feloszlatása majd politikai megosztása vezetett oda hogy hazánk minimális katonai ellenállást tudott csak kifejteni.

Egy dolgot tudnotok kell. Hadászat: Egy szárazföldi offenzivánál a támadó félnek minimálisan 3x erővel kell támadni ha bármi esélyt akar mivel a védekező fél mindig előnyben van.

Nem kell betojnotok Ukrajnán és Lengyelországon kívül nincs a környéken olyan ország aki most bármit is tudna katonailag kezdeni magyarországgal.

Pld Románia fél tőlünk

2012.05.16. 15:43:32

@dr. nomac: Megértve egyesek érzékenységét, továbbra is az a véleményem hogy ez megint gumicsont. A szovjet hősi emlékmű legalább ennyire sérti azokat, akinek a rokonai málenykij robotban haltak meg.

Egy igaz ember 2012.05.16. 15:45:07

Egy dolog biztos: nagyapám többször is emlegette, hogy élete legboldogabb napja volt, amikor megérkeztek a magyar katonák Nagyszőlősre, Kárpátaljára.
Néhány hónappal előtte zavarták el az üzletéből a magukat "demokratikusnak" nevező, valójában mélyen szeparatista és diktatórikus Csehszlovákia hivatalnokai, úgy, hogy semmit sem vihetett el magával a saját otthonából, csak azért, mert magyar volt. És nem ő volt az egyetlen...
Valóban nem Horthy volt a XX. századi Hunyadi vagy Mátyás, de sokan, nagyon sokan hálásak neki.

seahawks 2012.05.16. 15:45:27

@yatumux: amikor katon voltam a 90-es évek elején, azt mondt az őrnagyunk, hogy olyan gyenge a hadseregünk, hogy bármely szomszédos országnak max 2 napjába telne, hogy elfoglajanak minket, és azéret kell 2nap, mert lassúak a járműveik.

ilyen gyengék vagyunk.

Ben Franklin 2012.05.16. 15:45:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Károlyi Magyarország Wilsonja. Nem volt rosszindulatú inkább naiv és hülye.

De ez már rajtunk nem segít..:)

no successful 2012.05.16. 15:46:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"használható és lojális hadsereg hiányában"

Ez itt a kulcsszó. Az igazi trianon, a kiegyezéssel kezdődött, na meg a Szociál liberális eszmék terjedésével.
Egy birka nemzetet csináltak belőlünk.
A lúzer Károlyi meg ez a demoralizált tömeg a legrosszabb forgatókönyvet vetítette előre.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:47:29

@seahawks: "akkor sem lett volna rosszabb a helyzetünk"

Hadd emlékeztesselek arra, hogy Franciaországban már a megszállás után elkezdődött a zsidó lakosság deportálása. A szuverén Magyarországon ezt 1944 márciusáig sikerült elhúzni.

"belekeveredtünk a sötét oldalon" - azt ugye tudod, hogy ez az értékelés és bírálat a háborús vereség fényében értelmezhető? Egyébiránt nem látom be, hogy a tengelyhatalmak tömbje mégis mivel volt sötétebb a saját seregét (és úgy általában mindenkit) mészároltató Sztálinnál, az egész városokat és civil célpontokat rommá bombázó briteknél, és amerikaiknál, vagy az atombombát hajigáló jenkiknél. Attól, hogy a nürnbergi perben csak a veszteseket állították bíróság elé, még nem igaz, hogy csak ezen az oldalon voltak háborús bűnösök. Nagyon nem.

"nem ésszel, hanem gyűlölettel kormányzott." - Horthy nem kormányzott, ahogy ma Áder János sem kormányoz. Államfő volt, némiképp kibővített jogkörrel, de semmi köze nem volt a közvetlen irányításhoz. Illetve de, két alkalommal: egyszer, amikor 1944 nyarán megakadályozta a pesti zsidóság deportálását, és amikor megpróbált kiugrani a háborúból. Fura módon előbbiről ez a roppant elfogulatlan cikk elfelejtett szólni.

"volt rá esély." - kérlek, áruld már el, hogyan. Szerintem erre a válaszodra az egész történésztársadalom kíváncsi lesz. Vagy az netán kimaradásnak számít, ha a magyar katonákat nem a királyi honvédség, hanem a Waffen SS sorozza be? Hollandia sem maradt ki a háborúból, pedig semleges volt; Hitlert ez nem tartotta vissza, később pedig egymással karöltve bombázták őket a németek és az angolok. Nekünk éppen erre lett volna "esélyünk."

no successful 2012.05.16. 15:48:59

Kassára azért hívták be a Cseh haderőt, mert a fosztogató katonáinkat már nem tudták megfékezni.
Hát ennyit tudott Károlyi.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:50:35

@dr. nomac: Roppant mulatságos, hogy elvileg az én agyamban zajlik háború, én keresek ellenségképet, és mégis te vagy az, aki személyemben minősítesz engem.

A háborúnak és az alkotásnak egyébként több köze van egymáshoz, mint gondolnád, de nehogy ebből azt a következtetést vond le, hogy szeretem a háborút. Nem vagyok militarista, de ismerem a történelmet, ezért felfogom, hogy háborúk voltak és lesznek is (sajnos). Tudod, most is százezrek halnak meg azért, hogy a "művelt nyugat" országai ne essenek egymás torkának. Vagy az nem számít háborúnak? A háború csak akkor rossz, ha veled, meg velem történik?

Egy igaz ember 2012.05.16. 15:50:41

@seahawks:
Károlyi egyszerűen ostoba volt. Voltak ilyen emberek a magyar történelemben, akik hirtelen, valami véletlen folytán nagy hatalomhoz jutottak. Pl. V. László vagy II. Ulászló királyaink.
Belegondoltál, mi lett volna, ha Károlyi lett volna Törökországban és Kemal Atatürk itt nálunk, a maguk mentalitásával?
Károlyi tehetetlensége, ostobasága és hataloméhsége a családomat szétszórta, tönkretette.
Igen, kell neki a szobor: mint a magyar történelem legostobább, legszánalmasabb figurája. Igaz, a szobra olyan is :-)

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 15:50:56

@Psyman:

" ő utasította vissza a zsidók deportálását. A tévhitekkel ellentétben a deportálások és kivégzések csak Szálasi hatalomátvételével kezdődtek el!"

Hol olvastad ezt a butaságot? Szálasi miatt kb. 20-szor kevesebb zsidó halt meg, mint Horthy miatt.

ggroland91 2012.05.16. 15:52:28

amúgy maga a polgármester sem támogatta ennek a szobornak a felállítását, csak éppen nem volt értelme ellenállni a többség akaratának.

stop.hu/belfold/ofomeltosaga-arrafele-vadaszni-meltoztatott-ezert-szobor-jar/1037589/

ha esetleg utcát kívánnak elnevezni horthyról, akkor javaslom, hogy a tér amibe belefut, annak legyen a don kanyar!

Nyugodtság van! 2012.05.16. 15:55:23

Horthy tényleg lúzer volt. Ha kiadta volna Hitlernek az összes zsidót ahelyett, hogy megmentette volna őket, akkor most nem lenne ekkora ballib hörgés a szobra ellen, mert az acsargók nagyszüleit rég kivégezték volna a németek.
Így megmenekültek az öreg szülék, és unokáik köpködhetnek arra, akinek az életüket köszönhetik.
Hála zsidó módra...

Behajtó70 2012.05.16. 15:55:37

"Ezzel sikerült a széljobbos ostobák szintjéről a jobber csőcselék szintjére juttatnia az ügyet."

Írjad csak nyugodtan: a szélbalos ostobák szintjéről a DK+MSZP+SZDSZ+LMP szintjére süllyeszteni az ÜGYET.

Ez neked az ügy? Hát ti mást sem csináltatok 40 évig, mint minden utcát, teret a komcsi balfaszaitokról neveztetek el! Hát ti nemzeti ünneppé emeltétek a szovjet unio elnyomó országláságnak kezdetét! (ápr 4.) és a nagy októberi mindenkit megölünk ünnepét (nov 7.)!

És még te/ti beszéltek gyilkosokról?! Ti, akiket e percig nem zavart, hogy horn gyula tömegbe lövető pufajkás volt 56-ban! És az sem zavart, hogy a D-207-es néven működő árulóból miniszterelnököt csináltatok!

Még ti beszéltek tömggyilkosságokról! Amikor csak 2006-ban több száz embert sebesítettetek meg terrorista álarcban, csak azért hogy egyetlen hazug gazembert védjetek!

Undorodom tőletek!

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:56:09

@no successful: Ha az igazi Trianon a kiegyezéssel kezdődött, akkor azt a sikersztorit is el kell felejtened, amit például a gazdasági-kulturális fellendülés jelentett.

Furcsa módon az előbb te bíráltad a kommunista történelemszemléletet, ugyanakkor visszaadod a régi paneleket, tudniillik, hogy Trianon a mi hibánk volt. Egyáltalán nem így van: Trianon arról szólt, hogy a nagyhatalmak a Monarchia helyett egy új konstrukciót próbáltak felépíteni Németország és a ruszkik kordában tartására, amit a saját szövetséges nemzetállamaik segítségével akartak működtetni. Mint kiderült, nem jött be nekik, nekünk meg nagyon nem, ugyanis Károlyi naivitásának hála elütöttük magunk elöl az egyetlen lehetőséget, amivel javíthattunk volna a helyzetünkön. Meg kell nézni a török példát, meg kell nézni Balassagyarmat és Sopron példáját! A háborús vereség egy dolog volt, a mi sorsunk meg egy teljesen másik.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.16. 15:57:35

hu.wikipedia.org/wiki/Horthy_Mikl%C3%B3s

"Horthy parancsára Kállay titkos tárgyalásokat szervezett a britekkel Isztambulban. A tárgyalásokkal Szent-Györgyi Albertet bízták meg, aki 1943. február 7-én érkezett meg Törökországba. A németek jóval professzionálisabb hírszerzése előtt jól ismert volt a tárgyalások ténye, azonban jelentős szerepe volt ebben Edvard Benešnek is, aki a londoni rádióban nyíltan beszélt a magyar béketapogatózási kísérletről.[76] Hitler követelte is a többször Klessheimbe látogató Horthytól, hogy váltsa le miniszterelnökét és szigorítson a zsidókkal szemben alkalmazott bánásmódon. A kormányzó azonban kiállt Kállay mellett. A zsidóságot érintve antiszemitizmusát bizonygatva próbálta kikerülni Hitler kérését a deportálásukra vonatkozóan. Mivel Hitler hajthatatlan maradt ebben a kérdésben, így Horthy saját meggyőződésének megfelelően kénytelen volt kérését megtagadni.[77]"

SvenH. (törölt) 2012.05.16. 15:57:52

most tenyleg azt hiszik hogy errol lehet ertelmes konzultaciot folytatni?
amikor az Alfoldi Robika ellen is kimentek tuntetni es NEM TUDTAK milyen darab ellen vagy mellett tuntetnek?
ez is egy franko toresvonal, amivel lehet villogni...

amugy a II vh csak utolag volt biztosan elvesztett :))) de hat ez egy kisse sok tudast feltetelezne...
de javaslom kezdesnek a casablancai konferenciat es az idobeliseget meg a 6. hadsereget...

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 15:58:24

@bircaember maxval: És te honnan szedted azt a butaságot, hogy a németek által megszállt Magyarországon, Veesenmayer, Eichmann, és a németek által kézivezérelt Sztójay-kormány mellett Horthy döntött a zsidóság deportálásáról?
A pesti zsidóság sorsa igenis Horthyn múlt, és ő közbelépett az érdekükben.

csárli hárper 2012.05.16. 15:59:51

biztos hogy ez a legnagyobb gondunk, hogy mindenféle paprikajancsiknak szobrot/szobrokat állítsunk?

Martian (törölt) 2012.05.16. 16:00:33

@Nyugodtság van!: érdekes, hogy az emigráns Horthyt Portugáliában zsidó családok tartották el...

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 16:00:40

@bircaember maxval: Csak csendben megemlíteném, hogy a cikkben felemlegetett Radnóti Miklós már bőven a Szálasi-rendszer idején vesztette életét.

yatumux 2012.05.16. 16:01:50

@Tivadar főkancellár: Szerintem talán ez hazánk legnagyobb problémája.

Nincs meggazdagodott, kiművelt, lojális, patrióta elit.

Orbánt úgy hívja a feleségem, hogy a Kisbíró :)

Folyton úgy néz ki mint egy kihízott, köpcös kubikos.

Gyurcsány egyértelműen megőrült. Azt pedig jancsibohócnak tudom elképzelni, kb vásári komédiás.
Lampert Mónika ? :))) Németh Lászlóné ??? :)))

Küldök 2 linket és döntsetek ki vezesse a cégeteket :

Már csak így kinézetre... :)

szentkoronaradio.com/files/horthyistvanne.jpg
pinteraukcioshaz.hu/vitez-nagybanyai-horthy-istvan-kepeslap

no successful 2012.05.16. 16:03:08

@Tivadar főkancellár:
"Ha az igazi Trianon a kiegyezéssel kezdődött, akkor azt a sikersztorit is el kell felejtened, amit például a gazdasági-kulturális fellendülés jelentett."

A fellendülést nem vitatom, azonban hatalmas árat fizettünk érte, a bal és liberális eszmék terjedésével, és a nemzettudat visszafejlődésével. Hol volt már az első világháború végén a 48-as hevület, amikor a vonatra szálló katonákat leköpdösték?
És amikor a katonák dezertáltak?

Ben Franklin 2012.05.16. 16:03:12

@Nyugodtság van!: Ez pontosan így igaz. Lásd Tiso főmüvét.@_zulu_: thx..:)

kvadrillio 2012.05.16. 16:05:11

hmm.....IDIÓTA POLITIKUSOK MINDIG VOLTAK, LESZNEK, MINT AHOGY PSZICHOPATA BREIVIKEK IS LESZNEK !

no successful 2012.05.16. 16:05:33

@csárli hárper (nyikhaj, tollforgató terrorista):
"biztos hogy ez a legnagyobb gondunk, hogy mindenféle paprikajancsiknak szobrot/szobrokat állítsunk?
"

Állítsunk inkább a Friderikusznak ?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 16:07:21

Egyébként pedig a cikkhez annyit szólnék hozzá, hogy Horthyt lehet és kell is bírálni: nagyon sok hibája és ballépése volt (mondjuk a Don-kanyart speciel nem az ő nyakába varrnám, ugyanis a németek így, vagy úgy, de felhasználták volna a magyar emberanyagot a SZovjetunió ellen), viszont ez a cikk teljesen alkalmatlan bármiféle vitára. A szerző ugyanis nem vitázik, hanem kinyilatkoztat, megmondja, kinek van igaza, ráadásul ilyen szerencsétlen barmokra hivatkozik, mint ez a félnótás Dániel.
Horthynak fel lehet sorolni a hibáit, lehet beszélni a Horthy-korszak hibáiról is, ám a kettő összemosása nem szerencsés. Ahhoz például Horthynak nem sok köze volt, hogy Magyarországon milyen földbirtokrendszer, vagy választási rendszer működött; annyiban volt, hogy ő nevezte ki a kormányfőket, de ennél többet nem mondhatunk, hiszen nem volt diktátor. Lehet beszélni Horthy politikai, diplomáciai ballépéséiről, csak meglehetősen unfair dolognak tartom, hogy minderről úgy fröcsögnek emberek, mintha a "jó" lépés olyan nyilvánvaló lett volna, mintha most, 70 évvel az események után akár csak sejtenénk, hogy mi lett volna a legszerencsésebb kombináció.
A cikk szerzőjének pedig azt javaslom, hogy ne a Fideszt, hanem a történelemkönyveket figyelje, és akkor nem írkálna olyan baromságokat, hogy a határok korrekciójának lehetőségét Horthy vesztegette el.

Martian (törölt) 2012.05.16. 16:07:28

@TommyGun77: így lehetett volna egyáltalán bepróbálkozni a hadüzenet elodázásával.... nem valószínű, hogy a németek azonnal variálni kezdtek volna erre, inkább az elős nagyobb Barbarossa-offenzívák után tértek volna vissza rá.

komplikato 2012.05.16. 16:08:11

@Neo07: Most akkor nagy volt a szegénység vagy virágzott az ország? Most akkor magától eszmélt rá milyen rossz a deportálás vagy kapott egy levelet Angliából, hogy felelni kell azok következményeiért és megijedt?

Azt meg ne magyarázd be nekem, hogy az angol királynővel kapcsolatos rendezvényen kamu kitüntetésekkel mászkál mindenki, ha az nem egy jelmezbál ... azt lehet vitatni ki érdemelte meg az ilyen olyan plecsniket, de azok valódiak. Itt meg el nem ismert, megszűnt vagy kamu csoportosulások adják egymásnak. A vitézi rend, többek között, el lett törölve és aligha hiszem, hogy a még élő, de ezt viselő személyek valóban örülnek neki, hogy egyesek mindenféle valós teljesítmény nélkül csak úgy felveszik ...

@Radio Silicon: Az én nagyszüleim meg nem, pedig hidd el nem komcsik voltak, nagyapám sosem bocsátotta meg, hogy elvették a lovait és marháit a komcsik. Viszont csendőrökről jót nem hallottam még abból a korszakból, ez a vadnyugati rendcsinálós kamu seriff romantika meg finoman szólva sem hiteles.

yatumux 2012.05.16. 16:09:15

@seahawks: Ez azért volt mert a pocakja és a mája nagyobb volt mint a tudása és az önbizalma. :)))

A Horvátok TÁMDÓ !!! haműveletben győztek jugoszláv hadsereg sokkal jobban felszerelt egységei felett.

Magyaországnak megvan az eszközparkja és a létszáma, hogy akár ukrajna románia ellen is győztes háborút vívjon.

Védekezésben pedig egyszerre jöhetne szerbia és románia.

Ez csak hadászat nem politikai célzattal említem.

más kérdés, hogy senki nem akarja én sem

békét szeretnék és autonómiát

csárli hárper 2012.05.16. 16:11:00

@no successful: ha nem érted a kérdést miért válaszolsz rá?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 16:11:36

@no successful: Én nem tudok arról, hogy a világháború elején a vonatra szálló katonákat leköpdösték volna, sőt...

Azt pedig teljesen meg tudom érteni, ha több évnyi frontharc után, lövészárkok, mérges gáz, tüzérségi támadás és roham után a katonák jelentős része azt mondta, hogy most már háborúzzanak azok, akik ezt kitalálták. A fotelból könnyű arról beszélni, hogy kinek mennyire kellett volna fasza gyereknek lenni, de azért a szögesdrótok között kicsit más volt a helyzet.

Mellesleg ez a jelenség nem a magyaroknál volt egyedül meg. Felesleges összeesküvés-elméleteket gyártanunk: miután az antant hatalmak belátták, hogy a Monarchia gyakorlatilag a németek pincsikutyájává vált, elhatározták, hogy kukába teszik, és helyette majd ők csinálnak egy új konstrukciót. Ez volt Trianon.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.05.16. 16:13:07

"A németek jóval professzionálisabb hírszerzése előtt jól ismert volt a tárgyalások ténye, azonban jelentős szerepe volt ebben Edvard Benešnek is, aki a londoni rádióban nyíltan beszélt a magyar béketapogatózási kísérletről."

Fúúú... Mecsoda hírszerzés!
Tud rádiót hallgatni? Döbbenetes profizmus!

dr. trafik nomac 2012.05.16. 16:13:15

@_zulu_: " A szovjet hősi emlékmű legalább ennyire sérti azokat, akinek a rokonai málenykij robotban haltak meg."
Es mennyiben kapcsolodik ide? Igen, engem is zavar, annak ellenere, hogy az oroszok nem hazaarulok voltak ellenben horhyval.

no successful 2012.05.16. 16:15:21

@yatumux:
"A Horvátok TÁMDÓ !!! haműveletben győztek jugoszláv hadsereg sokkal jobban felszerelt egységei felett."

Igen, de ezt megelőzte egy jó átgondolt politikai, és jogi előkészítés.
Rendeletet hoztak pl. hogy minden x életévét betöltött Horvát férfi hadköteles, melynek kijátszása halálbüntetéssel jár.
Na, ez hiányzott nálunk az első világháború végén, egy határozott, és elkötelezett kormány.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 16:15:59

@komplikato: "Most akkor nagy volt a szegénység vagy virágzott az ország?"

Nincs értelme a kérdésnek. A szegénység egyes területeken valóban borzasztó volt (ma is az!), de vitathatatlan tény, hogy lehetőségeihez képest (vesztes világháború, jóvátétel, adósság, ország 2/3-a mínusz, menekültek tömege) Magyarország bámulatos fejlődésnek ment keresztül 20 év alatt. Sírva remegnénk örömünkben, ha a rendszerváltás után (jóval előnyösebb helyzetben) akár csak a töredéke megvalósult volna a Horthy-korszak fejlődésének.

Még egyszer mondom, szegénység volt, de elég demagóg dolog lenne egy korszakot aszerint értékelni, hogy nem volt mindenkinek tejjel-mézzel folyó Kánaán. Érdemes megnézni, honnan indult a történet.

Ajtony 2012.05.16. 16:17:57

@yatumux: Ugye viccelsz? - csak szeretnék megnyugodni

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 16:20:00

@dr. nomac: Nagyon dobálózol ezzel a hazaáruló kifejezéssel, de indoklást még nem adtál rá.

mojoking77 2012.05.16. 16:20:38

Kimaradtam az elejebol, es nincs kedvem vegigolvasni tobb szaz hozzaszolast.
Gondolom a cikkiro kedvenc tantargya nem a tortenelem volt, es manapsag is inkabb olvas ponyvat, mint tortenelmi jellegu konyveket. A fent leirt post, mind tartalmaban, mind pedig formailag is nem tekintheto masnak, mint a Blikk, Bors etc hasabjain megjeleno szenny. Fogalma sincs a szerzonek alapveto tenyekrol, a hibakat bunnek allitja be. Nem kerdezek ra, mert teljesen felesleges, pontosan latni, hogy semmit sem tud emberunk sem a korrol, sem pedig a szereplorol. Nem csodalo, hogy az Index folapra tette, jot esz majd a sok hozzaszolas, porog a blog egy kicsit.

Golgotai 2012.05.16. 16:21:30

@kewcheg: Igen, de azért annak a területnek is vissza kéne jönnie, hiába védené a prédát az osztrák.

kvadrillio 2012.05.16. 16:22:05

ráadásul AZ ARCUKRÓL SUGÁRZIK, HOGY NAGYON KOMOLYAN GONDOLJÁK EZT A JELMEZBÁLT ! :o)))))

orgoványi erdőjáró 2012.05.16. 16:23:42

@Behajtó70: Ne feledd, hogy kommunista nem vész el, csak átalakul. Az, hogy az általad felsorolt dolgokat megtették, az náluk semmit nem jelent. Egyetlen köpönyegfordítással vedlettek át véreskezű, országrabló bolsevistából liberális, baloldali, européer demokratává. És utána még nekik áll feljebb, és kioktatják demokráciából azokat, akiket eddig megloptak, átvertek, bebörtönöztek.
Ezért kellett volna módszerváltás helyett valódi rendszerváltást csinálni, és kőkeményen törvénytülni felettük.
Akkor ma nem mi lennénk Európa sereghajtói, hanem inkább az élboly tagjai.

no successful 2012.05.16. 16:23:47

@Tivadar főkancellár:
"Azt pedig teljesen meg tudom érteni, ha több évnyi frontharc után, lövészárkok, mérges gáz, tüzérségi támadás és roham után a katonák jelentős része azt mondta, hogy most már háborúzzanak azok, akik ezt kitalálták."

A Románoknál nagy volt a lelkesedés, amikor Erdély elfoglalása megkezdődött. Ott qvára nem köptek le egy vonatraszálló katonát sem.
Nálunk az volt a gond, hogy senki nem látta be, hogy itt mostantól már nem a mások háborúját vívjuk.
Mikor Kolozsvárra bevonult a román haderő, már későn volt.
Mikor a felvidékre bevonult a Cseh haderő, volt olyan újság amely azt találta írni, hogy üdvözöljük a cseh testvéreinket a felvidéken ??? Meg hogy világforradalom, meg ilyen baromságok, miközben a Románok a saját újkori nemzeti ünnepüket készítették elő, a rovásunkra.

mojoking77 2012.05.16. 16:24:30

@dr. nomac: Oooo, mitol is valt hazaarulova, draga baratom?
Lehet, elo kellene vanni egy 1991 utan nyomtatott tortenelem konyvet, mielott feleslegesen csinalnal hulyet magadbol?

sanyix 2012.05.16. 16:26:02

itt inkább azok nem ismerik a történelmet akik háborús bűnös népirtóznak horthyra ;)

Vagy is ismerik, csak nem a valóságosat, hanem a NAGY PÁRT (nem a mostani, hanem rosenfeld matyi pártja) alternatív történelmét. Ott volt divat mindenfélének mondani horthyt :D

kvadrillio 2012.05.16. 16:26:30

én, a kertemben Hitler szobrot fogok állítani és minden nap megöntözöm majd.
amúúgy József Attila minden magyar szívében, lelkében él...

Geolány 2012.05.16. 16:27:41

Antall Józsefnek is állítottak szobrot, pedig csak ártott ennek az országnak és megakadályozta a rendszerváltást. Sokan neki és csapatának köszönhetik a vagyonukat és pozíciójukat.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 16:28:13

@no successful: Azért Románia és Magyarország háborús teherviselését nem lehet egy lapon említeni. Úgy könnyű lelkesedni 1916-ban, hogy az ember akkor lép be a világháborúba (főleg hátba támadással).

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 16:29:42

@Tivadar főkancellár:

Ha ekkora hatalma volt Horthynak, miért nem lépett fel a vidéki zsidóság érdekében is?

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.05.16. 16:31:42

@Ben Franklin: Zsidózni jó dolog, azt látom. Az a baj, hogy minden "uralkodó osztály" rossz, ha nem a valódi tudásbeni és erkölcsi értékeket veszik alapul, hanem olyan ostobaságokat, mint nép, osztály, bőrszín, vallás...

@Tivadar főkancellár: Horthy azon volt, hogy ne jussanak hatalomra szélsőségesek, de eltűrt olyan maszlagokat, mint "mindent vissza", meg "magyar hitvallás" - az pedig, hogy a három keresztény egyház mennyire beleférkőzött olyan dolgokba, ahol nem volt helye (pl. oktatás, vallás nyilvántartása), szintén azért volt, mert hagyta.

(Ja, és lövésem sincs, ki az az Andics Erzsébet.)

@yatumux: Igazad van a nézőpontban, de amíg voltak pozitív példák is, mint például az a Csehszlovákia, amely képes volt túllépni a Monarchiás múlton, még annak ellenére is, hogy megmaradtak a Lichtensteinek és a Schwarzenbergek a helyükön, addig igenis lehet ítélni és mérlegelni.

A régi nemességgel pedig az volt a baj, hogy mind csak pávakakas maradt, és hogy nem hagyták érvényesülni a valódi tehetségeket. A hatásból pedig mindig ugyanakkora ellenhatás lett, ezért követték el a kommunisták ugyanezeket az ótvar dolgokat, csak most már a munkások és a parasztok nevében.

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Van, amit meg kell őrizni, és fel kell támasztani. Van viszont sok minden, amit a hozzá méltó szemétdombon kell megőrizni elrettentő példának. És van olyan is, ahol a vadhajtásokat kell lemetszeni. Na ez az utóbbi kettő nem megy a jobboldalon, az első meg a baloldalon.

@no successful: Én csak mástól tudok idézni: ha valaki hazára, nemzetre, osztályra, istenre hivatkozik, akkor mindig csak arra kényszerítenek, hogy áldozatot hozzál, netán áldozat legyél, és csak a legritkább esetekben adnak ezek nevében.

dr. trafik nomac 2012.05.16. 16:31:49

@no successful: "Igen, de ezt megelőzte egy jó átgondolt politikai, és jogi előkészítés.
Rendeletet hoztak pl. hogy minden x életévét betöltött Horvát férfi hadköteles, melynek kijátszása halálbüntetéssel jár.
Na, ez hiányzott nálunk az első világháború végén, egy határozott, és elkötelezett kormány."
A fasziszta kurva anyadat !!!

Golgotai 2012.05.16. 16:32:03

@Orbán Diktor: 1. Egy elveszített háború NEM jelent automatikusan területi veszteséget, szó nem volt arról, hogy ez tét lett volna. Mintha te leülnél pókerezni 10 ezer Ft ba, aztán miután vesztettél kijelentenék, hogy akkor most jól meg...uk a feleséged. 2. Kimondta neked, hogy ez nem a mi területünk volt? Mi már akkor id vissza jöttünk ide, Atilla hun hadeseregének mi is részei voltunk és ez volt a területünk. 3. Kit érdekel szeretnek e, adják vissza a szerbtől az ukránig ami nem az övék. Akkor úgy utálhatnak minket ahogy akarnak.

no successful 2012.05.16. 16:35:59

@dr. nomac:
A Horvátok tehát fasiszták ?

És egyébként is én szidtam a te kurva anyádat még ha az is volt ?

Kurgán 2012.05.16. 16:37:50

Ezt a sok díszbohócot a képeken:D

Hogy hemzsegnek itt az önjelölt történészek:/
Van itt olyan is, aki nem valami netes portálról tájékozódik, hanem látott már levéltárat is? Vagy legalább azok véleményére ad, akik nem mesemondók, hanem kutatni is szoktak?
Ez a Horthy-szobor olyan, mintha emberek nekiállnának Rákosinak vagy minimum egy Kádárnak szobrot emelni. Közben meg Horthy nevéhez több vér tapad, mint Szálasiéhoz, Don-kanyartól függetlenül. Eszem megáll.
Ja és se liberális se szocialista nem vagyok, a szoclibet meg nem is értem micsoda.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.05.16. 16:38:49

@Tivadar főkancellár: Ebben a gondolatodban sajnos igazság vagyon, erről szól a főnix legendája, meg az északi mitológia is, ahol Muspelheim (kb. a pokol) tűze elégethet mindent, de akkor megolvasztja Nifelheim jégvilágát is, amibe ott vannak belefagyva az új élet magjai is, és így azok kicsírázhatnak. Meg bizony a legtöbb kastély pont azért olyan szép ma, mert restaurálni kellett a pusztítások után.

De pusztítás és pusztulás lehet békés formában, ugyanúgy, ahogy maga a halál is... és ha megfelelően érzünk és gondolkodunk, akkor az alkotás is jobban teret kaphat ilyen közegben.

Cinkes 2012.05.16. 16:43:21

Én azt mondom akinek tetszik ez a bohóckodás az csinálja. Saját pénzből. Horthy megítélése és tettei ma már nem oszt nem szoroz, csupán egy jelkép néhány ostoba szélsőséges számára amibe beleláthatnak sok baromságot amivel az agyuk tele van.

mojoking77 2012.05.16. 16:44:04

@Kurgán: Na, talan kaphatna a magunkfajta szerencsetlen szellemileg hatranyos helyzetu nemi informacio morzsat a magad fele szellemi felistenektol?

Martian (törölt) 2012.05.16. 16:49:00

@bircaember maxval: el kellett odáig jutni, hogy a budapesti gettó megvédése kulcskérdés legyen... kezdetben a németek sem mondták meg, hogy a zsidókat nem egyszerűen a német üzemek munkáslétszámának feltöltésére viszik el.

A deportálás persze önmagában is jelentős bűn... de hát háború alatt sok sötét dolog történt minden oldalon, pl. a jenkik az amerikai japánokat is koncentrációs táborokba zárták, kifosztották, sőt néha a táborokban le is gyilkolták őket.

Martian (törölt) 2012.05.16. 16:52:30

@Kurgán: na igen, Churchill kezéhez is sok vér tapad, erre ő is kapott szobrot... igaz, többször le is öntötték piros festékkel.

Kurgán 2012.05.16. 16:56:07

@mojoking77: Ja pont ezt mondom, ne a "magamfajta szellemi félistenektől" higgy el mindenfélét, hanem esetleg tanulj meg különbséget tenni a mese meg a tudományos munka között.

nu pagagyí 2012.05.16. 16:56:48

@mojoking77: Rákosinak is jót akart, csak volt néhány hibája. Egyelőre neki még nem akar senki sem szobrot állítani. Horthynak sem kellene a magyar állampolgárok ellen elkövetett állami bűnözésből kifolyólag. Személyében a gyávaság és ami rosszabb, az ostobaság kapott szobrot.

Atrox 2012.05.16. 17:03:01

Az azért tiszta ugye, hogy nem Horthy-n múlott ez a háború? Abban az időben egy ekkora államnak nem volt esélye kimaradni a háborúból, ez csak svájcnak sikerült, de ők sem a vezetőjük zsenialitásának köszönhetik. A többiek maximum abban dönthettek (de inkább abban sem), hogy melyik oldalra csapódnak. A többi kis állam mind elvérzett, megtámadták, háborúra kényszerítették, megszállták, szétbombázták, kifosztották, függetlenül annak vezetőjétől és a nép vágyától...

dr. trafik nomac 2012.05.16. 17:06:13

Mondjuk a horhty mitoszban azok hiszek, akik szerint a hunok magyarok voltak, meg akik ugy zsigerbol antiszemitak. Tegye fel a kezet aki kivetel !

mojoking77 2012.05.16. 17:06:37

Oooo, peldaul a kormanyzo oneletrajzi muve, nemi gyokvonas utan? Vagy ne menjunk ennyire elore, esetleg Wilson Churcill irodalmi Nobel dijat kapott alkotasa szamodra is megfelelo, vagy ezek is ugyanugy a ponyvairodalom reszet kepezik. Semmi gond, es orulok, hogy ennyi ember szereti a tortenelmet, mas kerdes, hogy utana is informalodtak a dolgoknak, vagy csak elhittek mindent, amit nagymama nagypapa meselt a rohadek feher terrorosrol....

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 17:11:46

@Martian:

Elmegyek hozzád, halálra verlek, a feleségedet megerőszakolom és megölöm, majd megölöm az egyik a gyerekedet. Aztán a másikat megsimogatom és adok neki egy csokit. Remélem képes leszel ezek után kulcskérdésként kezelni, hogy a második gyerekedet nem öltem meg, sőt csokit adtam neki.

mojoking77 2012.05.16. 17:12:00

@dr. nomac: Az a rohadt billentyuzet mar megint.. a KUNOK magyarok voltak.. Ez mar majdnem fedi a valosagot, ugyanis hamar asszimilalodtak a magyarsagba, es a keleti vegek orzoi lettek . Lasd szekelyek...

mojoking77 2012.05.16. 17:13:45

@Kurgán: Lasd kettovel feljebb....

pukancs 2012.05.16. 17:18:01

"Ha komolyan vennénk a történelmet, nehéz lenne megmagyarázni, miért kell szobrokat állítani egy kormányzónak, aki belevitte az országot egy nyilvánvalóan vesztes világháborúba. "

Ehhez annyit fűznék hozzá hogy volt olyan ország amelyik nem állt a németek mellé vagy nem működött együtt: földbegyalulták 0-ra
Na te okostódor vajon te mit csináltál volna?

Szóval nem akarom védeni Horty-it volt aki volt, voltak jó és rossz döntései. De a mai politikai csőcseléknak csak rosszak vannak.

windex 2012.05.16. 17:18:05

@bircaember maxval: a jad vasem szerint ja. vagy azok is viccelnek? hát, nem érzem magam szilárdan tájékozottnak

Csingiz 2012.05.16. 17:20:33

@Tivadar főkancellár: Igaz, de "bőven" azért egy kis túlzás. Radnóti 3 héttel Szálasi hatalomátvétele után halt meg. Megjegyzem a cikk tévesen azt állítja, hogy a költő nem élte túl a munkaszolgálatot. Túlélte és elsétált Borból Győrig. Ott azonban, mivel beteg munkaszolgálatos volt, egy Marányi Ede nevű alezredes parancsára agyonlőtték.

ezanicknevem 2012.05.16. 17:23:01

@nemorino: "Az 1944-es megszállásig nem voltak deportálások, azt követően pedig nem volt az országnak szuverenitása."

- Talán így volt, de akkor Horthy úgy állította le a pesti zsidóság deportálását, hogy nem volt szuverenitása. Azaz vagy mégiscsak volt neki, vagy nem lényeges, hogy volt-e, mert a vidékieket anélkül is megmenthette volna, mint ahogyan a pestiekkel tette. De persze lehet, hogy csak tájékozatlan volt.

"azt hányják szemére Horthynak és a korszakban élő átlagembereknek is, hogy nem váltak hősökké"

- Egy átlagembertől nem várható el, hogy hős legyen. De az ország legfőbb vezetőjétől - kivételes történelmi helyzetben, ha az ország érdeke ezt követeli - már igen.

Szóval nem volt hős. Te mondod. Akkor viszont ne kapjon szobrot. Pl. a házban, ahol lakom, van egy közös képviselő. Ő sem hős, de hát nem várom el tőle. Viszont szobra sincs.

"Szerintem Horthy semmivel sem méltatlanabb egy szoborra, mint Károlyi Mihály. "

- Kérlek fogalmazz egyértelműen. Most akkor méltó szerinted Horthy a szoborra, vagy nem? Ha igen, akkor ezt írd. Ha nem, akkor azt, hogy Horthy és Károlyi sem. Mert ez így nem világos.

Úgy általában: sok kommentelő lehúzza Horthyt, sokan felmagasztalják. Az igazság nyilván árnyalt, mint mindig.

A poszt viszont arról szól, hogy Horthy érdemel-e szobrot. Jó volna, ha ez egyértelmű lenne.

Szerintem nem. Szobrot olyan ember kapjon, akire pozitív példaként tekinthet az utókor. Akire azért akarunk emlékezni, mert erőt meríthetünk az emlékéből, és emberi mivoltához képest kimagasló teljesítményt nyújtott. Ez szerintem Horthyról nem mondható el. A XX. század egyik meghatározó magyar vezetője - pozíciója és uralmának hossza miatt. De sikeresnek nem nevezném, példaképnek nem állítanám.

pahaszt (törölt) 2012.05.16. 17:25:12

@bircaember maxval:

Nektek és a Dániel féléknek ez a legfőbb problémájuk.Abban az időben,egy gyakorlatilag romokban álló országot kellett újra felépíteni(ami sikerült),közben lavírozni a "hatalmasok" között!A kaftános hét százát,hogy nem a barheszes csürhével volt elsősorban elfoglalva.Nem,nem bizony.Persze azért bajuszt akasztott Adolffal,de ha látta volna előre,hogy ezért milyen hatalmas lesz néhány tíz év elteltével a hála,azt hiszem még ennyit sem tett volna és igaza lett volna.Mert így neveld a sárkányodat.Néhány tíz év múlva még azt kis bisz-basz valamit is leöntik Tevje unokái,amit szobornak neveznek,majd tömeggyilkosnak és hazaárulónak titulálnak.Romokban álló ország és nem a kaftánosok voltak a legfontosabbak....megáll az ember esze... Na elég volt belőletek!

windex 2012.05.16. 17:31:09

@bircaember maxval: ja, ja, sikeres revíziós politikát folytatott. amíg kormányzó volt, sikerült bizonyos magyarlakta területeket visszacsatoltatni magyarországhoz. ez sikeres revíziós politika - sikerrel vizsgálta és vizsgáltatta felül (az antanttal, mert ugye nem képzeljük, hogy ez ment volna nélkülük) a trianoni döntéseket. hogy aztán még kormányzósága végén bukták ezeket a területeket, az más kérdés, ettől még a revizionistí politika sikeres volt

komplikato 2012.05.16. 17:32:57

@Martian: Roosevelt is kapott szobrot, teret és utcát. kik is bombázták Budapest egyes lakott körzeteit? Mely nemzet katonáit kellett leállítania a briteknek, hogy ne lőjék hűvös halomba a magukat megadó magyarokat? No igen, a győztesek és vesztesek szitu. Minden oldalon voltak háborús bűnök. De Hitler vagy Sztálin sajátos népirtását egyik sem tudja überelni.

lfleto 2012.05.16. 17:36:01

Hát... Aki mai demokráciafelfogást, vagy utólag belemagyarázott "igazságok" felismerését várja a 20-as, 30-as évek politikusaitól, az semmit sem ért a történelemhez és úgy általában a világhoz sem. Ugyan milyen politikát képviselhetett volna Horthy egy kifosztott, meggyalázott országban 1920-ban? Ugyan kire támaszkodhatott volna, az ellenségre, mint Károlyi? Az a Károlyi, akinek a kormánya fizette a román nemzetgyűlésre tartók jegyét Gyulafehérvárig, hogy 1918 december 1-jén kikiálthassák Erdély elszakítását Magyarországtól? Milyen demokráciát épített Jászi és Károlyi, ami alternatívája lehetett az ezeréves magyar jogrendnek? Csak nem azt, ami a kommunista káoszhoz és a totális vereséghez vezetett? Nem úgy volt, hogy Magyarországot a Bethlen-konszolidáció 10 év alatt talpra állította (akkor jött a gazdasági világválság...)? Nem egyezett ki a szocdemekkel, nem engedte a Parlamentbe jutni a liberálisokat? Hogy is volt ez kérem szépen? Horthy nem volt tökéletes politikus a háború időszakában, főleg 1944-ben több rossz döntést hozott. De visszaszerzett jelentős magyar területeket is és megmentette a budapesti zsidóságot... Az akkori körülmények között, amikor a legfejlettebb európai országban a nácik irányítottak, de Angliában is komolyan felmerült a hitleri szövetség gondolata, vajon Horthy hol hibázott? Amikor Amerikában még faji megkülönböztetés volt, mennyire volt életidegen a numerus clausus? Nem azt állítja senki, hogy ez jó és morálisan elfogadható rendszer volt, de azt igenis lehet állítani, hogy az akkori világban Európa szerves részeként, abszolút európai trendeket követett...
Nemúgy, mint a nagy baloldali kísérlet, ami kitépte az országot a helyéről és máig hatóan rombolta a magyar kultúrnemzetet.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.16. 17:36:59

Nos.
Mint többen is megírták az igazat, csak a demokraták kiirtották:

Gyömrőn az önkormányzatban EGYETLEN kormánypárti képviselő van (Fidesz). Ő TARTÓZKODOTT az átnevezés alkalmával. A TÖBBI KÉPVISELŐ IGENNEL SZAVAZOTT.

Úgyhogy talán hagyni kellene végre a sivár, alantas, demokrata hazudozást.

Ugyanúgy, mint ahogy Várkonyi esetében (Eger), aki VÉDTE Székhelyit, nem TÁMADTA, ahogy a ballib fröcsögte.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.16. 17:39:51

@Hertelendi: szabónak tételesen igaza volt, úgy látszik, véletlenül nem radírozták ki. Akkor tapintott rá legjobban a lényegre, amikor téged lebüdösbolsizott.

dr. trafik nomac 2012.05.16. 17:41:36

@lfleto: Szivem szakad meg, es ezert allitsunk neki szobrot, mert nem volt rosszabb mint kortasai. Ja Gandhi is akkor elt, uupppssz ?!

3dom'f'speech 2012.05.16. 17:42:41

komcsilibsi agyatlanok, inkább bárándy, a gyurcsányipojáca és tóthjózsef (angyalföldi polgármester) plágiumügyével foglalkozzatok

2012.05.16. 17:42:52

@ezanicknevem:
"Szóval nem volt hős. Te mondod. Akkor viszont ne kapjon szobrot."
Nem biztos, hogy a hősködéssel el lehetett volna kerülni az ország lerombolását, a lakosok legyilkolását. Szerintem ne csak hősöknek állítsunk szobrot, hanem bárkinek aki pozitív példát jelent és széles körben igénylik, támogatják, ahogy ezt le is írod lejjebb.

"Most akkor méltó szerinted Horthy a szoborra, vagy nem? Ha igen, akkor ezt írd. Ha nem, akkor azt, hogy Horthy és Károlyi sem. Mert ez így nem világos."
Ha engem kérdeztek volna, hogy kinek állítsunk szobrot, nem az ő nevét mondtam volna. De ha úgy döntöttek, hogy felállítják, engem nem zavar, nem fogok odamenni leönteni festékkel. Szóval szerintem sem érdemel szobrot, de azt sem érdemli, hogy lenácizzák és meggyalázzák a szobrát nála hitványabb emberek. Mivel nagyon sok érdemtelen embernek van szobra, tőlem elfér Horthy is.

komplikato 2012.05.16. 17:43:18

@_zulu_: Ez nem neked akart válasz lenni, csak az orosz emlékmű dozerálós vagy maradás vitában mindig elfelejtik sokan, hogy nem csak nekik van nálunk emlékmű (nem egy, sok), hanem nekünk is náluk. Meg a németeké. Vagy van nálunk amerikai temető és emlékmű is.
Az emlékművek NEM az elmebeteg vezetőiknek szól, NEM az országuk vitatható politikai berendezkedésének szól, hanem a HALOTTAKNAK.
Ez éppen olyan, mint a sokak által vitatott Moszkva tér "probléma", egy város mint fizikai és földrajzi objektum mióta tehet az ország vezetőinek embertelenségéről? Vagy fordítva, akkor az összes Béccsel vagy Ausztriával, vagy Törökországgal kapcsolatos utca, tér, stb. miért nem lett átnevezve?
Vagy pont ugyan ekkora állatság mondjuk a velünk szemben fellépő országok mai lakosságát utálni olyasmiért amihez semmi közük nem volt.

Csak hát vannak csoportok és politikai irányzatok, akiknek szükséges az ilyen mesterséges ellenségkép szítása.

lfleto 2012.05.16. 17:43:25

Ja és mi volt az a híres alternatíva Horthyval szemben? Károlyi, aki fél évig sem bírta fenntartani a rendszerét? Na nem azért, mert a jobboldal elüldözte. Nem. A kommunisták csinálták ki, akik az ország védelme helyett a népet terrorizálták... Károlyi, aki megölette a magyar Kemal Attatürköt? Mert bizony akkor Tisza lett volna az egyetlen, aki a hadseregben akkora tekintéllyel bírt, hogy megvédhette volna az ország határait. A kommunisták és Károlyiék egy olyan ellenségnek adták át a haza kétharmadát, amelynek még komoly hadserege sem volt. A románokat és a szerbeket nem sokkal korábban vertük tönkre, a csehek pedig ugyanabból a hadseregből állították fel az erőiket, amelynek a magyar alakulatait Károlyi szélnek eresztette. Méghogy klerikális, meg jobboldali, meg neokonzervatív volt Horthy rendszere, meg destruktív? Sajnos az ország volt ilyen, miután látta, mit jelent a magyar baloldal hatalomgyakorlása. A hatalom ugyanis a legtöbbször, ha nem fegyverrel erőltetett diktatúra, tükrözi az ország állapotát... Ezt lehet nem szeretni, de elfogadni azért érdemes.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 17:44:13

@pahaszt:

Oké, akkor leölöm a családod négyötödéd veled együtt. Remélem, hogy az általam életben hagyott ötödnyi rokonságod szobrot állít majd nekem. Vagy mégsem? Ha nem, akkor ti hálatlan csürhe vagytok, s nagy hibát követtem el, hogy nem öltem le nálatok mindenkit.

Egyébként meg marha humánus vagyok, ezt ne feledd. Egy haverom azt javasolta, hogy először kínozzunk meg titeket, majd lassú legyen a halálotok. Én viszont nem szeretem az ilyesmit, szerintem elég nektek a főbelövés. Hát a humanizmusumat sem értékelitek, hálátlan bunkók???

Megáll az ember esze, na elég volt belőletek!!!

Ben Franklin 2012.05.16. 17:44:23

@no-night: Bocs hogynem a diaszpórában mindenhol ott élő kínaiak akarnak minden keresztény országot irányítani. Igy az ember nem kínaizik hanem zsidózik.

komplikato 2012.05.16. 17:48:11

@nemorino: Második bekezdéssel csak egyet érteni tudok.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 17:48:57

@lfleto:

Nem ez a kérdés. Valószínű tényleg nem volt más alternatíva, esetleg Károly király visszatérése. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy uralkodhatott volna Horthy félmilliónyi zsidó kiutasítása nélkül is, ez nem volt elengedhetetlen elem.

lfleto 2012.05.16. 17:49:47

@dr. nomac:
Hát... Kinek vannak szobrai a múlt politikusai közül Magyarországon? Szt. István hány háborút viselt saját rokonai ellen? IV. Béla mit tett a kunokkal (az nyilván nem volt népirtás stb.), Mátyás igazi humanistaként hány háborút viselt. Hány embert ölt meg személyesen Hadik András? Kossuth, vagy Görgey? Esetleg Széchenyi? Petőfi mit csinált a csatákban, nézelődött?

Ilyen butaságot, hogy csak a Gandhi típusú széplelkek kaphatnak szobrot, mert ma ez a trendi? Ember, egy ország, egy nemzet vezetője, aki mondjuk legalább stabilizálta a helyzetet húsz évre egy minden korábbit meghaladó háborús vereség és káosz után, aki területeket szerzett vissza, aki embereket mentett a háborúban nem kaphat szobrot, mert jobboldali volt?

komplikato 2012.05.16. 17:53:50

@lfleto: Ha ezeket így elfogadja valaki Horthy-ról azt értem, még azt is megértem ha valami jobb féle politikusnak látja valaki, amivel én nem értek egyet, de mi a fenétől van ez a Horthy nevétől "szeme könnybe lábad" típusú nosztalgiázó réteg? Akkori öreg katonát még érteni vélem, no de én korosztályomban és fiatalok között?

mojoking77 2012.05.16. 17:53:53

@dr. nomac: Nem, az ertelmesebb magyar ember nem tesz egyenloseget a hunok es a magyarok koze, barmennyire szeretned is. Sajnalom de ez nem jott be.....

lfleto 2012.05.16. 17:58:47

@bircaember maxval:
Mikor gyilkolt le Horthy bármennyi zsidót is?
Én úgy emlékszem, hogy azok a nácik voltak, akik megszállták 44-ben az országot.
Meg a csürhe magyar barátaik és egy-két túlbuzgó az államigazgatásból (ne feledd, pár év múlva ugyanez a ganéj banda, mondjuk az államigazgatás Recsket is fenntartotta, meg az Andrássy út 60-at).
Igen, Horthy, akit a fiával zsaroltak és visszatartották előle az információkat nem volt a topon, de túl sok esélye sem volt a Német Birodalommal szemben, főleg úgy, hogy a hadsereg vezetőinek zöme (ha volt még egyáltalán hadrafogható magyar hadsereg) kihátrált mögüle. Ja és a másik ellenség már az országban volt.
Horthy elvesztette a háborút, melybe kizárólag a visszacsatolt magyar területek megtartása érdekében ment bele. Európa egésze az őrületbe sodródott. Mégis mit lehetett volna várni egy magyar államfőtől? Gyilkosnak nevezni meg egyszerűen hazugság...
19-ért és azért, hogy az ország egyáltalán túlélte a földindulást, pedig igenis jár neki a szobor.

Ben Franklin 2012.05.16. 18:06:12

@lfleto: @komplikato:

Bármily egyszerü és triviális, minden normális, egészséges nemzet, legyen az a civilizált európában, vagy afrikai törzseknél, annak a vezetőjének állít szobrot/mítoszt/képet/legendát, amelyik az ellenséget halomra gyilkolja, területet szerez stb.

A magyar annak aki csontra szopatja(nem Horthy).

Annyit lehet felróni neki, hogy megmentette a pesti zsidókat a deportálástól.

Ha nem tette volna most nem lenne Index és sok más demoralizáló médium.

pahaszt (törölt) 2012.05.16. 18:07:26

Na most,hogy Miklós mikor gyilkolt le kaftánosokat,azt nem tudom.Neki kellene esni újra annak a történelemnek nevezett valaminek ,mert súlyos zavarok vannak itt a fejekben.Ráadásul az országnevekkel is hadilábon állnak néhányan úgy látom.Horthy nem a szent föld kormányzója volt.....

nu pagagyí 2012.05.16. 18:07:27

@lfleto: A felsorolt szoborbaöntött személyek tetteinek pozitív egyenlege volt az ország szempontjából. A Horthy-korszak egyenlege egy még kisebb ország, többszázezer értelmetlenül elpusztult katona, gonoszságból halálba küldött további százezrek, rommá lőtt főváros és egy kifosztott ország. Ennél Rákosi is pozitívabb szerepet töltött be, Kádárról nem is beszélve. Lehet hülyéknek szobrot állítani, a kert végébe a budi mellé saját finanszírozásban, de nem kéne közpénzből mindenkinek.

lfleto 2012.05.16. 18:10:23

@komplikato:
Nem tudom, kinek mitől lábad könnybe a szeme. Nem hiszem, hogy normális dolog, ha Horthyt tartja valaki a legnagyobb magyarnak, hiszen csak a XX. században is volt itt egy Nagy Imre pl, korábban meg Rákócziak, Széchenyiek és olyan kiváló államférfiak, mint Erdélyi fejedelmeink, vagy nagy királyaink, a törökverő Hunyadi és sorolhatnánk.
Az viszont egyértelmű, hogy a nemzeti érzés csak a történelmen alapulhat, annak is azokon a korszakain, amikor valami nagyot vitt véghez a nemzet. A Trianon utáni talpraállás akár még ide is sorolható...
A történelmet pedig, legalábbis az itt olvasottak alapján érdemes lenne előbbre sorolni a tantárgyak között és megtisztítani a politikailag motivált pro és kontra hazugságoktól is. Ki kellene beszélni a XX. századot és vonni kellene egy nemzeti minimumot, ami a politika feladata. Én helyesnek tartom a történelmi alkotmányosságra való hivatkozást (aminek még csak nyomokban sincs semmi köze a nácizmushoz), hiszen innen ered az állam identitása, így a Kossuth tér, mint szimbólum helyreállítását is. Az ügyek kibeszélése viszont nem jelenthet maszatolást. Károlyi rajongói most nem a tettei, hanem egy demokrácia mítosza miatt rajonganak egy emberért, akinek ehhez nem sok köze volt. Horthy rajongói egy hamis nosztalgiát táplálnak egy rendszerről, ami akkor nem lógott ki az európai átlagból, de Európa átlépett ezen a világon a következő évtizedekben, amiből mi kimaradtunk. Valószínűleg a Horthy-rendszer nem lett volna rosszabb kiindulási pont, mint Mussolini Olaszorszgága, vagy Quisling Norvégiája volt. Ezt kellene szem előtt tartani, nem pedig valami akkor irreleváns elvárás alapján minősíteni fasisztának az akkori elitet.

lfleto 2012.05.16. 18:13:29

@nu pagagyí:
Ennél nagyobb butaságot még nem is olvastam. Akkor Ausztriában, Szlovákiában, Lengyelországban Norvégiában, ki volt a felelős a háborús károkért. A jugóknál mondjuk Tito, az oroszoknál nyilván Sztálin?
Átment az országon egy háború te ostoba! Nem Horthy miatt!

nu pagagyí 2012.05.16. 18:14:49

@pahaszt: Saját kezűleg nem biztos, de ez lényegtelen. Politikai felelősséget viselt a zsidók kirablásában és gettőba gyűjtésében. Halott is voltak természetesen, például Radnóti és rengeteg munkaszolgálatos, akiket fegyver nélkül cipeltek ki a frontra, aknaszedésre és golyófogónak. Bár sejtem neked a cifra mente és a sarkantyú tetszett a rendszerben, de Te pahaszt voltál az is maradsz, trágyahordásra jó leszel kegyelmeséknél.

Ben Franklin 2012.05.16. 18:16:51

@nu pagagyí: Radnóti a fronton halt meg? Merthogy akkor Horthy nem volt kormányzó az biztos.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 18:18:19

@bircaember maxval: Sajnos a Bármely-féle enciklopédiát nem ismerem, milyen kiadó adta ki?

nu pagagyí 2012.05.16. 18:18:33

@lfleto: Hülyékkel nehéz vitatkozni. Van egy el nem hanyagolható tény, sikerült hadat üzennünk a Szovjetuniónak, USÁ-nak és még egy sor országnak, majd megtámadtuk őket. A felsorolt országok áldozatok voltak, mi agresszorok. Biciklivel mentünk a Don-kanyarba, hátha megijednek tőlünk.

pahaszt (törölt) 2012.05.16. 18:18:48

@nu pagagyí:
Saját kezűleg nem biztos,ráadásul ez lényegtelen.Horthy gyáva volt,Rákosi pedig jót akart!Ezek a Te szavaid... No comment... Na jó,megfájdult a fejem!

Orbán Diktor (törölt) 2012.05.16. 18:20:45

@sulcus: "Egy elveszített háború NEM jelent automatikusan területi veszteséget..."

Nem is, inkább adni szoktak területeket a vesztesnek, hogy valamilyen formában enyhítsék a vereség súlyát. Hülye.

"Mintha te leülnél pókerezni 10 ezer Ft ba, aztán miután vesztettél kijelentenék, hogy akkor most jól meg...uk a feleséged."

Zavaros a gondolatmeneted, de az is lehet, hogy maszatolsz. Én például nem ülök le pókerezni hülyékkel. Érthető?

"Kimondta neked, hogy ez nem a mi területünk volt? Mi már akkor id vissza jöttünk ide, Atilla hun hadeseregének mi is részei voltunk és ez volt a területünk."

Faszt volt itt területed. Az ott volt az ázsiai pusztákban, míg el nem kergettek onnan erősebb vándornépek. A kerti klozet építését is az itteni őshonos néptől tanultad meg, mert amott szerte széjjel szartad a sztyeppét.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 18:23:05

@lfleto:

Ha szereted a meséket, a Füles Mackó az jobb, mint a te Horthy-meséd.

A zsidók deportálását a magyar hatóságok hajtották végre Horthy és kormánya utasításai alapján, nem a nácik. A náci haderő 99 %-a ezzel eleve nem is foglalkozott. A németeknél a "zsidókérdés" nem a hadsereg kompetenciája volt, hanem az SS-é. A magyországi SS meg összesen 200 főből állt. Inkább tanácsadó, összekötő szerepet játszottak ők, semmiképpen nem végrehajtói szerepet.

Ben Franklin 2012.05.16. 18:25:02

@Orbán Diktor: Nem is, inkább adni szoktak területeket a vesztesnek, hogy valamilyen formában enyhítsék a vereség súlyát. Hülye.

Auszria
Csehország
Szlovákia

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 18:26:53

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Keress egyet, neten vagy könyvtárban, olvasd el 1944-et. Meg fogsz lepődni.

Ben Franklin 2012.05.16. 18:27:22

@bircaember maxval:

Na és? Amerikában azonnal táborba zártak minden japánt. A világ legtermészetesebb dolga hogy az ellenséget táborba zárják, még akkor is ha azt mondja hogynem ellenség.

pástétom 2012.05.16. 18:30:56

Néhány gondolat:

1. Horty egy, a társadalmi problémákra, a nép nyomorára érzéketlen, tekintélyelvű féreg volt.

2. Ugyanerre a Hortyra akkor, 1919-ben szükség volt, mert az antant az ő személyét elfogadta, és így vele elindulhatott a politikai konszolidáció. Ezt be kell látni.

3. Elítélendő a Horty szobor festékkel való meggyalázása, hiszen ez egyenértékű az Antall Józsefről és Károlyi Mihályról készűlt alkotások meggyalázásával. Nem ez a megoldás: a köv. önkormányzati választások után egy új települési önkormányzat viszont nagyon remélem gondoskodni fog a gyalázatos szobor eltávolításáról.

4. Az Orbán-rendszer egy bolsevista eszközökkel épített neohortysta restauráció. Ennek szüksége van jelképekre és szimbólumokra, úgyhogy a helyi csinyovnyikokkal végrehajtott szoborállítás, útcanévátkeresztelés (és ki tudja még mi lesz itt) ezzel magyarázható.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 18:31:28

@bircaember maxval: Most már értem, miért nem mondtál pontos forrást.
Figyelj, én tökre megértem, hogy Horthyt nem szereted, nem is kell, de olyan témában szerintem kár belemenni, amihez nem értesz.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 18:33:02

@bircaember maxval: Kedves Bircaember a kérdésedre nagyon egyszerű a válasz. 1944 nyarán, miután a németeket kipofozták a Szovjetunióból, a hadigépezet eléggé megrogyott ahhoz, hogy kicsit nagyobb legyen a tengely "szövetségeseinek" mozgástere. Emlékeztetnélek, hogy ekkor tudott például Románia (majd később Bulgária) kiugrani a háborúból. Ez volt az oka annak, hogy Horthy közbe tudott avatkozni a deportálásokba, és meg is akadályozta azt. Megjegyzem, ő volt az egyetlen európai államfő, vagy politikus, vagy katona, vagy bámi, aki ilyet tett. Erre sehol máshol nem volt példa, ahogy arra sem, hogy egy fegyveres alakulat túlkapásait kivizsgálják (az újvidéki hideg napokat ugyanis számonkérés követte, méghozzá a hadbíróság részéről!).
Persze, ha a "szakkönyveid" 1989 előtt íródtak, vagy bizonyos szerzők jegyzik őket, erről nem találsz majd semmit.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 18:33:05

@bircaember maxval: Most megnéztem az általános iskolás történelemkönyvemet, neten pár találatot, mindegyik az ellenkezőjét állítja. Még a szájbakúrt Wikipédián is azt írják, amit én is olvastam a könyvekben... Nem fura ez?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 18:36:42

@bircaember maxval: "A zsidók deportálását a magyar hatóságok hajtották végre Horthy és kormánya utasításai alapján, nem a nácik."

Akkor biztos azért várták ki a német megszállást és Adolf Eichmann Magyarországra érkezését, hogy majd ezt is jól rákenhessék a nácikra. Biztos ezért húzták a zsidótörvények meghozatalát, és ezért mondtak ellent Hitlernek, amikor az követelte a "végső megoldás" megvalósítását. Osztom az előttem szóló véleményét: ha nem szereted, szíved joga, de itt történelemről és nem vágyálmokról társalgunk.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 18:37:04

@Ben Franklin:

Hány japánt adott át az USA idegen hatalmaknak kiirtás céljára? Hányat öltek meg ezekben a táborokban?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 18:39:53

@pástétom:

"1. Horty egy, a társadalmi problémákra, a nép nyomorára érzéketlen, tekintélyelvű féreg volt."

Ad 1. Horthy - így írjuk.
Ad 2. Érdemes lenne megnézned, hogy a Horthy-korszakban miként épült ki a magyarországi szociális háló: hogyan hoztak létre népiskolákat, kórházakat, milyen volt az "etalon" gyári színvonal (nyilván nem mindenhol működött így), milyen biztosítások működtek, és milyen támogatást kaptak a családok pl. otthonteremtésre (lásd. ONCSA). Meg fogsz lepődni, hogy a tekintélyelvű féreg korában Magyarország mennyire közel került a nyugati színvonalhoz; persze ezt nem ő, hanem a kormányok csinálták (hiszen nem volt diktátor), úgyhogy őt lehet szidni továbbra is.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 18:39:58

1991 ben kezdődőtt a második történelemhamisítás.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 18:40:28

@Tivadar főkancellár:

I. Zsidótörvény - 1938.
II. Zsidótörvény - 1939.
III. Zsidótörvény - 1941.

Átvitel honvéd 2012.05.16. 18:41:39

Az "anyagminőséget" jól illusztrálja az a photoshopolt kamufotó, ami a József Attila-szobor áthelyezésének méltatlanságát volna hivatott illusztrálni.

(Ez az a "fotó", amelyről fb-n még sunyi kis DK-fanok is azt hazudják, hogy "viccből" osztják meg (és hülye az, aki "nem érti a viccet", értjük...), mert hogy tudottan rosszindulatúan hamisított képpel keltenének szándékosan hangulatot, azt ők sem merik nyíltan írásba adni).

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 18:42:29

@bircaember maxval: Olvass utána, hogy ezek a törvények mikor és milyne körülmények között születtek meg. Magyarország teljesen ellentétes módon állt a zsidókérdéshez, mint ahogy azt sugalmazod, és írod. Nem nekem mondasz ellent: a történészeknek.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 18:43:18

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Légy szíves idézd hol írják azt, hogy Horthy idejében nem volt deportálás, s a deportálások Szálasi alatt kezdődtek.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 18:43:24

@bircaember maxval: Melyik nagyhatalom szállta meg az Egyesült Államokat, hogy ilyesmire sor kerülhessen? Látom, a tényektől nem hagyod zavartatni magad.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 18:45:23

@Tivadar főkancellár: Azért azt is érdemes lenne megnézni kik építették ujjá az országot a háború után, és vajon hogyan lett példaértékű a hazai mezőgazdaság a 70-es évek végére.
A pártállami diktatúra amit idióta módon kommunizmusnak neveznek a tudatlanok, pont miattatok nem működött, miattatok akik természetesnek vették hogy hazalopják a fél gyárat.
Most meg elvárják hogy a hazánkért (ami szintén egy közösség) a vérünket adjuk szomszédaink ellen.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 18:45:40

@bircaember maxval: Sehol nem írják. De te abszolút figyelmen kívül hagyod, hogy Magyarország a deportálások megkezdésekor német megszállás alatt állt. Ez vagy figyelmetlenség, vagy merő rosszindulat, de már túl vagyunk az ötvenes éveken.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 18:46:13

@bircaember maxval: Oké: wikipédia. Mondjuk sok a szöveg és az összetett mondat, szóval azért kell kutatni meg értelmezni.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 18:46:14

@Tivadar főkancellár:

Önmagában ha csak zsidótörvények lettek volna, deportálás nélkül, ma Horthy hősnek számítana Izraelben, hidd el...

komplikato 2012.05.16. 18:46:25

@lfleto: "Az viszont egyértelmű, hogy a nemzeti érzés csak a történelmen alapulhat, ..."
Szerény véleményem szerint esetleg alapulhatna legalább részben a JELENEN is avagy a jelenben is. Nincs semmi baj a történelemmel, sok dolgot tanulhatunk belőle ... de a puszta visszarévedés vagy az, hogy egyesek már királyságot akarnak visszaállítani és más dolgok, nem viszik előre a hazát és vele a nemzetet. Igazából a vita tárgya, hogy egyesek Horthy-t ősgonosznak, mások megváltónak próbálják beállítani, pedig "csak" ember volt, emberi hibákkal és emberi erényekkel.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 18:49:32

@bircaember maxval: Az első zsidótörtvényt Imrédy fogadta el és tervezte ki, te atya ég...

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 18:50:37

@Sztavrosz_: Miattam nyugodtan működhetett, 1988-ban születtem :)

A pártállami diktatúra két okból nem működött. Egyrészt azért, mert olyan emberek kerültek a társadalom élére, azok képezték az új elitet, akik merőben alkalmatlanok voltak rá, és egész életükben saját kisebbrendűségi komplexusaik ellen hadakoztak. Ehhez értettek, semmi máshoz. A "pártállami diktatúrában" egyedül az működött, aminek semmi köze nem volt az állami irányításhoz, vagy abban a szerencsés helyzetben volt, hogy az elvtárs véletlenül értett is ahhoz, amit csinált. Másrészt pedig azért nem működött, mert az eszme maga is hibás volt: ha mindne közös, az egyént semmi nem motiválja a munkavégzésre. Ha minden közös, a dolgozó elveregeti a pöcsét (ha éppen olyan mentalitású - és egyre több olyan lett), és nem mellékesen hazalopja a fél gyárat, amit te is sérelmezel.

A pártállami diktatúra a magyar nép legsúlyosabb válsága volt, mert a magyar embert sunyivá, képmutatóvá, érdektelenné és ízlés nélküli barbárrá tette. Prolit csinált belőle, aki rántott húst zabál krumplival, mindenért reklamál, de semmiért nem tesz, nem értékel semmit, és feléli, amije van. A pártállami diktatúra csinálta azt a magyar emberből, amit te sérelmezel, csodálom, hogy nem veszed észre.

nu pagagyí 2012.05.16. 18:51:21

@Ben Franklin: Radnóti többször is volt munkaszolgálatban, az utolsóra is Horthy kormányzósága alatt hívták be és passzolták át a többi munkaszolgálatossal együtt az SS-nek, ettől függetlenül a főbelövését nem bízták a németekre. A halála már Szálasi alatt volt, de ez nem menti Horthyt, ő adta át a hatalmat Szálasinak, ezzel legitimálta a legsötétebb rémuralmat.

Orbán Diktor (törölt) 2012.05.16. 18:51:53

@bircaember maxval: "Horthy hősnek számítana Izraelben"

Akkor vigyétek oda a szobrot vagy tegyétek a Lipótba, ha már internetet is kaptatok.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 18:53:21

@bircaember maxval: Tényleg nem bírod felfogni, hogy a deportálások egy megszállt, szuverenitását vesztett országban mentek végbe? Milyen nyelven írjam le? A te logikáddal a csehek fő háborús bűnösök, hiszen az országuk területén már 1938 óta léteztek koncentrációs táborok. Nem is beszélve a lengyelekről!
Tényleg nem érted, hogy hülyeséget beszélsz?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 18:57:21

@Sztavrosz_: Éppen az, hogy tönkretették a mezőgazdaságot a "téeszesítéssel", arról nem is beszélve, hogy megpróbáltak nehézipari nagyhatalmat csinálni belőlünk, úgy, hogy gyakorlatilag lófasz nem volt itt, ami volt, meg kibányászták és az oroszoké lett. Gyere el hozzánk Borsodba, mindegyik kis szar faluban van legalább egy ezer éve bezárt öntöde és lemezgyár. A mezőgazdaság NEM az elmúlt 20 évben ment tönkre, hanem tudatosan építették le a vörös rendszer alatt és azóta is szopunk miatta. Azelőtt mezőgazdasági nagyhatalom voltunk, még Pest fele is be volt szántva és malmok voltak mindenhol (nézz meg akkori felvételeket), közünk nem volt a bányászathoz és nehézfémiparhoz. És nem is lett.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 18:57:43

@Tivadar főkancellár:

Értem. Hogyan állította le a megszállt, szuverenitását vesztett országban a teljesen hatalomnélküli Horthy a deportálásokat júniusban?

pástétom 2012.05.16. 18:59:24

@Tivadar főkancellár: Gyengébbek kedvéért akkor megismétlem: Horthy egy mocskos rohadt antiszemita, a társadalmi problémák és a nép nyomora iránt érzéketlen, tekintélyelvű féreg volt. Nem mellesleg szótlanul végignézte a vidéki zsidóság deportálását.
Magyarország a 20-as, 30-as években semmivel sem kerűlt közelebb Európához, egy maradi, begyepesedett gondolkodású, feudalisztikus posvány volt Európa szívében (efelé tartunk most is egyébként - hála a neohorthysta restaurációnak). A gazdasági lépések erőtlenek voltak és a berögzűlt állami rendszer miatt az ország képtelen volt a felzárkózásra: egészen a 40-es évek végéig elmaradott agráripari ország voltunk. A népiskolarendszer fejlesztését, a Klebersberg Kunót meg a hangyaszövetkezeteket, stb. vívmányokat légyszíves ne hozd fel, mert ugyan igaz amit ezzel kapcsolatban írsz, de egy rendszer egészét vizsgálva röhejes.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 19:01:15

@gyárvárosi:

Gondolom Téged a tények nem zavarnak, de azért elmondom őket, nehogy valaki téves következtetéseket szűrjön le a hozzászólásodból!

A 2. Magyar Hadsereg utánpótlása elsősorban lovaskocsikra épült, csak kevés, elégtelen mennyiségű teherautóval rendelkezett. Azaz tehát elsősorban lovaskocsik vitték ki a frontra a hadtápbázisokról, raktárakból az élelmet, a lőszert, a kötszert, a felszerelést, és minden egyéb ellátmányt is.

Ez jól működött is, amíg be nemállt a tél. Akkor az értékes lóállomány megóvása érdekében, igen helyesen a lovakat hátravonták úgynevezett áttelelő állomásokra. Ha nem ezt tették volna, akkor a lovak hamar megfagytak, éhenhaltak volna.

Így azonban nem maradt a hadtápnak elég szállítása kapacitása. Egyszerűen nem volt mivel elég lőszert, téli felszerelést kivinni a frontra, így csak a legszükségesebbeket szállították ki, az élelmet elsősorban.

Tehát ez a magyarázata, hogy miért nem jutott el a raktárakból a felszerelés télen a frontra. Nem az, amit te sugallsz.

komplikato 2012.05.16. 19:03:18

@Aszteroida-bányász metal énekes: Ja, Wikipedia. Persze csak azért csökkent a Wiki szerkesztők száma a huszadára, mert megunták vagy mert nincs pénz benne, véletlenül sem azért, mert minden hülyeséget be lehetett már végén firkálni. tele van önellentmondó vagy hamis adatokkal. Anno a WikiLeaks elsődleges funkciója az volt, hogy megpróbálták a történelmi és politikai hamisításokat leleplezni a letárolt eredeti és az átírt változattal, ez mellé megszerezve ki is írta át. Igen vicces volt, ahogy politikusok meg állami szervek emberei kezdték hamisítani a politikusok életrajzait például vagy történelmi tényeket. Aztán elkezdődött az ámokfutás tudományos vagy műszaki vonalon is. Sajnos az internet-nél is igaz, hogy a rossz hírek és a hülyeség tízszer olyan gyorsan terjednek, mint a jóhírek.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 19:03:44

@bircaember maxval: Fentebb már leírtam, hadd ne kelljen ismételnem magam, jó? Egyébként a kérdésben a wikipédia és a rubicon, vagy a múlt-kor folyóirat online oldala is sokat segít, ha tényleg érdekel.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 19:04:01

@bircaember maxval: Bazmeg, ezt komolyan nem hiszem el... Szerinted hogy? Úgy, hogy leváltotta azokat a belügyi államtitkárokat, akik az egész náci szarsághoz asszisztáltak és akik valóban a zsidó deportálásokért felelősek voltak. Miért akkor? Mert akkor már eléggé legyengült a náci hadsereg, hogy szembe tudjon szállni Hitlerrel. Ja, meg akkor kapta meg az Auschwitz-jegyzőkönyvet. Máskülönben nem csak a zsidókat irtották volna ki.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 19:05:45

@komplikato: Pontosan ezért írtam, hogy "hűbazdmegazanyámmilyenmeglepőhogyittisaztírjákpedigmindenkitudjahogy". A Wiki a szabad enciklopédia, bárki szerkesztheti, fenntartásokkal kell kezelni. Azért mertem most megemlíteni (mert mint azt szintén leírtam), más, nyomtatott írásban is ezeket az infókat találtam.

nu pagagyí 2012.05.16. 19:06:08

@Tivadar főkancellár: Horthy volt a kormányzó a németek alatt is, így felelős mintegy 450 ezer állampolgár bevagonírozásában és a németeknek való kiszolgálásában. A német megszállás csak annyira mentség, mint Rákosi esetében az orosz. Horthy a budapesti zsidók deportálását igyekezett megakadályozni, mert akkor kezdett derengeni neki, hogy akiket elfuvaroztak esetleg nem élik túl a kalandot, de más értelmezés szerint egyszerűen befosott, hogy a háború után esetleg megüti a bokáját. Utóbbira szavazok, mert többszörösen bizonyította, hogy saját maga és családja fontosabb vplt neki, mint az ország és polgárainak sorsa.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:06:12

@Tivadar főkancellár:

Akkor mi gátol abban, hogy ezeket el is olvasd és ne hányj ide hülyeségeket?

Orbán Diktor (törölt) 2012.05.16. 19:07:19

@Tivadar főkancellár: "A pártállami diktatúra a magyar nép legsúlyosabb válsága volt, mert a magyar embert sunyivá, képmutatóvá, érdektelenné és ízlés nélküli barbárrá tette. Prolit csinált belőle, aki rántott húst zabál krumplival, mindenért reklamál, de semmiért nem tesz, nem értékel semmit, és feléli, amije van. A pártállami diktatúra csinálta azt a magyar emberből, amit te sérelmezel, csodálom, hogy nem veszed észre."

Jól látod, viszont a proli jól élt, mint még soha ebben az országban. Tudsz nekem mutatni olyan "nemzeti" vagy "jobboldali" kormányt, amely nem döntötte romba az országot és nem tette földönfutóvá a népet? Amely a népet tömte ki jóléttel, nem pedig a felső tízezret?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 19:09:03

@pástétom: Látom, te az a típusú ember vagy, aki szükség esetén a tényekkel is hajlandó vagy vitatkozni. Úgy gondolom, ehhez én nem kellek.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 19:09:31

@bircaember maxval: Akkor nem volt benne a politikai életben. Horthy többször is visszavonult, amúgy.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:10:12

@Aszteroida-bányász metal énekes:

A "legyengült" németek ezek után még 10 hónapon keresztül az országban voltak, sőt komoly ellenállást tanúsítottak az oroszo ellen. S októberben a teljesen legyengült németek még eltávolították Horthyt posztjáról. Milyen furcsa dolgok vannak, hihetetlen...

Ben Franklin 2012.05.16. 19:11:43

@bircaember maxval: Hogy hány zsidót öltek meg és hol és hogyan arról bizonyítékok valóban nincsenek.

Mindenesetre amikor deportálták őket, senki sem tudta hogy mi célból mennek, viszont nagyon örültek neki a zsidók elleni, 2 vh közt erősen élő utóítéletek miatt.

komplikato 2012.05.16. 19:11:59

@nu pagagyí: OFF/ " és passzolták át a többi munkaszolgálatossal együtt az SS-nek, "
Lehet rosszul olvastam az életrajzában, de csak akartak átpasszolni nem? A német fószer elküldte meleg éghajlatra a munkaszolgálatosokat rá tukmáló tisztet és az a fura lehet ha a németek viszik el még túl is élte volna. Vagy ha a második turnusban marad, akkor meg biztos. /OFF

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 19:12:05

Horthy volt az utolsó magyar politikus aki az országunkat növelni tudta. Nem másoktól rabolva, hanem tőlünk rabolt magyar területeket visszaszerezve.

Visszaszerezhette volna az egész Felvidéket, Hitlernek semmi szüksége nem volt önálló szlovák államra, de Horthynak nem kellett az egész, mert cserében akkor Magyarországnak kellett volna eljátszania az agresszor szerepét.

A szovjetek tájékoztatták a magyar nagykövetet, hogy elismerek a bécsi döntéseket - a szovjeteknek is, ahogyan a németeknek is teljesen tök mindegy, hogy Erdély magyar, vagy román. - ha Magyarország semleges marad a német-szovjet háborúban.

Nem ezt az utat választotta a magyar vezetés.

Az idő nem Magyarországnak dolgozik, sem 1968-ban, sem 1990 után nem tett semmit semelyik magyar kormány sem a határok megváltoztatására.
Még 100 év és nem nagyon lesznek a határokon túl magyarok, akikért aggódni lehet.

Ahogyan minden település megválaszthatja, hogy melyik megyéhez tartozzon így a népek önrendelkezési joga alapján azt is meg szabadna választaniuk, hogy melyik országhoz óhajtanak tartozni.

Amúgy ahogyan a hozzászólok is megjegyezték Horthy nem a személye, és nem a politikája miatt érdemel szobrot, hanem a róla elnevezett korszak miatt.
Amikor a hazafiság még érték volt, amikor a kulturált viselkedés még nem ment csodabogárszámba.

Ma köztársaságban élünk. Köztársaságban, amit Sztálin erőltetett rá az országra 1946-ban.

Rendszerváltás pedig nem történt meg, némi fordulat történt 1989-1990-ben, de rendszerváltás nem. Posztkommunista rendszer maradt.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:12:51

@Orbán Diktor:

Én értem, hogy te vagy itt a fizetett fideszes bérkommentelő, de azért túl átlátszóan csinálod...

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:13:49

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Igen, minden este visszavonult a hálószobájába aludni, egészen másnap reggelig...

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 19:16:20

@Orbán Diktor: A proli lehet, hogy jól élt, viszont ez olyan hatalmas terhet jelentett az országnak, hogy bődületes adósságokba verte magát, ami megalapozta a rendszerváltás utáni gazdasági buktát. Úgy könnyű adni, hogy majd valaki más, vagy a következő generáció fizeti meg. Ugyanez igaz, a 2002-10 közötti "adakozásra" is: nem volt alapja, és tudom, hogy bizonyos téren szükség volt rá, máshol viszont nagyon nem. A proli egyébként ma is jól él, hitelre vett autóval, plazmatévével, laptoppal mászkál, de értékvilágában proli maradt; pont azért, mert nem fogja fel, hogy a "most nekem mindent azonnal" mennyire káros hosszú távon.
Persze ez nem az ő hibája: ez a berendezkedés erre "tanít", nem arra, hogy addig nyújtózkodj, amedig a takaród ér.

Jobboldali kormányokról meg nagyon nincs értelme beszélni: a Fidesz szóban az, az MDF-re kár szót vesztegetni, a Horthy-rendszert pedig nem lehet ezzel összehasonlítani. Egyébként ott is adtak, nem is keveset, még ha pástétom kolléga a "gyengébbek kedvéért" mást is sulykol.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:16:33

@Ben Franklin:

Horthy valóban nem volt egy léngész, de azért te itt kiscsoportos óvodásnak állítod be őt... ez túlzás.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 19:16:47

@bircaember maxval: Sőt, mennyi sikerük volt a franciák ellen, nem igaz? Barom.
@bircaember maxval: Ja, ha ennyire komolyan veszed a történelmet. Tényleg, akkor jogosan merül fel a kérdés, ki a tökömért írsz, ha nem érdekel és nem is értesz hozzá? Tán csak nem egy bértrollal van dolgunk? MEGINT? :)

Ben Franklin 2012.05.16. 19:16:53

@Tivadar főkancellár: A te logikáddal a csehek fő háborús bűnösök, hiszen az országuk területén már 1938 óta léteztek koncentrációs táborok.

- ezt honnan veszed? SIC

komplikato 2012.05.16. 19:19:50

@Ben Franklin: "Hogy hány zsidót öltek meg és hol és hogyan arról bizonyítékok valóban nincsenek."

Azért hülyeségeket ne írjunk már. A németek nagyon precíz emberek, pontos statisztikai adataik voltak és nyilvántartásuk, mind a deportált emberekről, mint a táborok kiszolgálására szolgáló eszközökből, legyen az ásó, munkaruha vagy ciklon-B gáz ... Igyekeztek ezeket megsemmisíteni, de mivel elég jól dokumentálták és rengeteg példányban ... Ha az emberi nyilvántartás nem nézzük, akkor is elég nagy hibahatáron belül ki lehet számolni az emberek "mennyiségi" adatait. Szerintem. Szóval erős túlzásnak látom, hogy "nincs" bizonyíték. Annak értelmezése már lehet vitás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 19:20:46

@Martian:

Remélem csak viccel!

A trónfosztás idején már elég régóta tartott a háború.
A trónfosztás ráadásul VÁLASZ volt az alamóci alkotmányra. Emellett azért IS helyes lépés volt, mert fél szívvel nem lehet sikeresen harcolni. A tiszti karnak ideje volt dűlőre jutni a lelkében. A Hazát vagy az idegen megszálló habsburg császárt szolgálják.

Ha nincsen 1848-1849, ha nincsen Kossuth Lajos, akkor az az alig több, mint egy évnyi szabadság sem jutott volna Magyarországnak az egész XIX. században.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 19:20:47

@Ben Franklin: A dátumot elrontottam, bocsánat, az érvekhez elég lett volna az is, hogy a cseheknék volt koncentrációs tábor. Bircamannek reagáltam, próbáltam megértetni vele, hogy hülyeséget mond, ő ugyanis a deportálásokat Horthy kontójára vette. Erre mondtam, hogy ha ezt így nézzük, ha figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy Magyarország megszállt terület volt, akkor a csehek is háborús bűnösök.

nu pagagyí 2012.05.16. 19:20:51

@komplikato: A Wikipédiából vettem, engem is meglepett, nem is vagyok biztos benne, hogy így volt. Bár, ha jobban belegondol az ember Bor az már nem magyar vidék volt, símán átvehette az SS az irányítást az ott bóklászó munkaszolgálatosokat kísérgető magyaroktól.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 19:23:09

@Tivadar főkancellár: De igen az elmúlt 20 évben ment tönkre. Az usában is többszáz hektáros birtokok vannak mert csak így jövedelmező.
Mindenféle nosztalgikus érzelmektől vezérelve azért nem kellene mocskos diktátorokat mentegetni.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:23:49

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Engem érdekel a téma. De nem várható el tőlem, hogy az alapokról oktatást tartsak annak, aki nem tud semmit. Olvass utána, tájékozódj!

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.16. 19:26:00

@nu pagagyí: Szajkózhatod, hogy Horthy volt a kormányzó, de mivel nem saját elhatározásából nevezte ki a kormányt, nem rendelkezett a haderő felett, magyarán, mivel nem GYAKOROLHATTA ÁLLAMFŐI JOGKÖRÉT, ezért értelmetlen erről beszélni.

Rákosival azért nem lehet összehasonlítani Horthy helyzetét, mert őt nem korlátozták cselekvési szabadságában; egész pontosan azt akarta cselekedni, amit diktáltak neki. Tudod, mint SZálasi.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 19:27:04

@Tivadar főkancellár: "olyan emberek kerültek a társadalom élére, azok képezték az új elitet, akik merőben alkalmatlanok voltak rá, és egész életükben saját kisebbrendűségi komplexusaik ellen hadakoztak."

Ez azért erősen emlékeztet a 89-92 közti időszakra is. Pont ez történt rendszerváltás címén is.
@Akitlosz: Te meg egy olyan földterületél viaskodsz ami az ember előtt 10.000 évvel is itt volt és ember már nem lesz a földön akor is itt lesz. Azon megy a vita hogy kié? Nevetséges vagy.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 19:29:47

@bircaember maxval: Ne haragudj, én tényeket állítok, ahol tudok forrásmegjelöléssel, amiket te 1-2 szóval leszarsz, és mindent le tudsz annyival, hogy "aha, persze". Vagy te annyira jártas vagy a témában, hogy már több könyvet kiadtál belőle és neked elég ennyit állítani, hogy tényként igazolj valamit, vagy egy állítást cáfolj? Sajnos nem láttam a nevedet egy könyvben sem. Ja, hogy szerinted ÉN nem tudok semmit? Akkor meg minek válaszolsz és állsz le vitatkozni? Ja, hogy hirtelen, amikor minden veszni látszik, akkor derül ki, hogy igazából neked volt igazad és én nem tudok semmit.
Ahha... nagyon egyéni és bátor visszavonulás barátom! Mindenesetre köszönöm, hogy ezáltal is engem igazolsz!

komplikato 2012.05.16. 19:38:05

@nu pagagyí: Nem lelem a linket, a digitális Radnóti hagyatékhoz csatolt életrajzban láttam szerintem. Valami olyasmi volt a lényege, hogy a német tiszt leüvöltötte a magyar tiszt haját, hogy ő majd hazaviszi az Ő német állampolgárait, ő meg vigye haza a saját magyar állampolgárait és ne tukmálja át a felelősséget.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 19:38:12

@Aszteroida-bányász metal énekes: Mi etettük a szovjetúniót, és ha Antall taknyos varjú nem számolta volna fel az orosz felvevőpiacot csakazért mert orosz akkor ma nem itt tartanánk.
A legsúlyosabb meg az volt amikor a ma már szentnek nevezett István kivégeztetett mindenkit aki nem tért át az új hitre. A bolsevikok hozzá képest gumimacik.

komplikato 2012.05.16. 19:41:19

Azért lehet én se vagyok tájékozott történelmileg, de rémlik, hogy nem csak a Zsidókat deportálták akkoriban és ez nálunk is így volt. Értem én, hogy mindig a holokauszt téma jön elő pro és kontra, de elég sok embert küldtek börtönbe, táborba és halálba rajtuk kívül is. Gondolom arról sem tehetett a kormányzó ...

pástétom 2012.05.16. 19:42:20

@Tivadar főkancellár: Ne akard hogy harmadjára is elismételjem, mi állja meg a helyét Horthyról. Tényügyileg.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 19:44:13

@TommyGun77:

Kassát a szovjet távolsági bombázó légierő bombázta. Tévedésből.
A célpont Eperjes volt, az eperjesi szlovák rádióadó.
Szlovákia megtámadta őket, erre válaszul akarták bombázni a szlovákokat.
De kicsit elnavigálták magukat a pilóták. S Kassát nézték Eperjesnek, a kassai főpostát a rádióadó épületének. Mentségükre szolgáljon, hogy sohasem jártak azelőtt arrafele, és pontos, aktuális térképeik sem voltak. Kassa és Eperjes légvonalban kb. 30 kilométere van egymástól és hasonlítanak is egymásra a levegőből nézve.

Könnyen lehet, hogy maguk a szovjet pilóták sem vették észre a tévedésüket, ha pedig mégis, akkor elemi érdekük volt, hogy hallgassanak róla igencsak pórul járhattak volna.

A szovjet vezetés sem hazudott, amikor azt mondták, hogy nem ők voltak, mert ők Kassa bombázását valóban nem rendelték el, s jelentést sem kaphattak róla.

Természetesen egy ilyen tévedés nem ok a hadba lépésre.
Az amerikaiak is bombázták Svájcot, a szerbek Barcsot tévedésből, ezért még nem kell háborút indítani.

Miből lehet tudni, hogy szovjet gépek voltak?
1. Abból az irányból jöttek, és arra is térek vissza.
2. Kassára szovjet gyártmányú bombák hullottak, ez tényállás.
3. Ilyen bombákat nagyobb átalakítás nélkül csak szovjet gyártmányú bombázóból lehet vetni. Átalakítással egyes olasz és angol típusok alkalmassá tehetők elvileg, de a német gyártmányú bombázok átalakítással sem.
4. Ilyen szovjet bomba vetésére alkalmas bombázói csak a szovjet légierőnek voltak.
5. A háborúból eltelt idő rövidsége miatt lehetetlen, hogy zsákmányolt szovjet bombákat dobtak volna átalakított angol, vagy olasz gépekből.
6. Zsákmányolt szovjet repülőgépek sem jöhetnek szóba más hadsereghez tartozó pilótákkal, mert ahhoz előbb át kellett volna képezni a pilótákat a szovjet típusra.

Tehát nem abból kell kiindulni, hogy kiknek lehetett érdeke a bombázás, az tévút, hanem abból, hogy ki tudta így végrehajtani.
Csak és kizárólag a szovjetek.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:44:55

@Sztavrosz_:

"Mi etettük a szovjetúniót, és ha Antall taknyos varjú nem számolta volna fel az orosz felvevőpiacot csakazért mert orosz akkor ma nem itt tartanánk."

Ez egy alaptalan legenda.

1. A magyar élelmiszerexport jelentéktelen volt az összes szovjet élelmiszerimportban. A legjelentősebb - kapaszkodj meg! - az amerikai volt.

2. Antall nem számolt fel semmit, a piac magát számolta fel. A KGST-kereskedelem összeomlott, át kellett térni a dollárelszámolásra. Dollárelszámolásban meg az oroszok inkább a jobb minőségű nyugati terméket vették, nem a rosszabb magyart. Ráadásul a magyar cégek képtelenek voltak hitelezni, a nyugatiak viszont meg tudták ezt tenni, így eleve kedvezőbbek voltak a feltételek.

Az utóbbi 50 év legjobb magyar kormányfője bizony Antall volt...

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 19:48:44

@bircaember maxval: Azért Antall polgári úrizálása sokaknál kiverte a biztosítékot. Takony geci volt azis mint mindenki aki másokat akar irányítani..

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 19:48:56

@komplikato:

Trianonnal 1867. hozható összefüggésbe.
Kossuth Lajosnak igaza volt, nem csak 148-1849-ben, de 1867-ben is. Deáknak pedig nem volt igaza.

"
Én, ki nemzeteknél uralkodóik irányában a jogfeladást soha sem tartom sem szabadnak, sem kénytelenségnek, igyekeztem magamat mennyire embertől kitelhetik, a Te álláspontodba belegondolni, s a vélt kénytelenségnek még csak árnyékát sem vagyok képes fölfedezni; hanem látom azt, hogy a magyar nemzet éppen azon perczet választja kétségbe esni állami jogainak teljes valósithatása felett, midőn minden nemzet, a nagy Angliától a kis Crétáig, érzi, hogy a kor szelleme, kor iránya s a politikai viszonyok a jogvisszaszerzésnek vagy a jogfejlesztésnek kedvezők.

Ilyenkor mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól és lemond oly módon, lemond, magát oly politikának eszközeül szegődtetve, mely szomszédainkat ugy nyugat mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégitő megoldását, a Horvátországgali kiegyezkedést lehetetleniti, s szemlátomást közelgő európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambitióknak czéltáblául tüzi ki.
"
Kossuth Lajos 1867.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:49:29

@komplikato:

A nácik nem csak zsidókat deportáltak. Deportáltak éppenséggel németeket is, náciellenes színárja németeket is. Viszont a zsidó volt az egyetlen nácik által deportált nép, melyet kifejezetten 100 %-ban akartak deportálni, s eleve kiirtási céllal.

Ben Franklin 2012.05.16. 19:50:16

@komplikato: Ehhez képest nincs bizonyíték semmire...:) Ha van linkeld be. Mit gondolsz minek alkotnak tv-t holokauszttagadás ellen? A honfoglalás tagadása ellen meg nem?

Sok zsidó meghalt ez tény, minden nemzetből meghalt sok ember.

2 dologra nincs bizonyíték: a 6 millió v. akár azt közelítő áldozati számra (ennek része a 90 előtt 4 millió, ma 1,5 millió(LoL) auschwitzi áldozat.

Továbbá a gázkamrákra(ilyenek egyetlenegy később nyugati ellenőrzésü, tehát szabad sajtós ország táboraiban sem voltak, csak kizárólag a keleti blokkban, mármint állítólag.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 19:51:16

@bircaember maxval: Meg a magyar minőség is akkor lett alacsonyabb amikor a "szaki" kezébe került a rendszerváltás után aki csak a hasznot nézte az egészben.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 19:52:01

@Sztavrosz_:

Nem volt hibátlan ember, volt egy idegesítő professzoros lenéző hozzáállása, de az egyetlen éleslátású magyar kormányfő volt az utóbbi 50 év alatt,

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 19:52:22

@bircaember maxval: Horti diktátor köcsög egy alaptalan legenda. Milliók éheztek a munkásnyomorban.

komplikato 2012.05.16. 19:54:02

@bircaember maxval: "Az utóbbi 50 év legjobb magyar kormányfője bizony Antall volt..."
nekem azért rémlik egy igen elszabott privatizációs hullám, rengeteg munkanélkülivel és a teljes ipar összeomlasztásával. És konkrétan ismerek példákat, hogy pl. a Csepel Autónak voltak megrendelései ami életben tartotta volna ... lemondta aktuális állami ejtőernyős vezér, dolgozóknak meg azt hazudták, hogy nincs rendelés. Csak hát ugye a rendelésekről szóló doksik másolata meg közkézen forgott. Aztán a szigethalmi részleget bagóért elkótyavetyélték.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 19:56:49

@kewcheg:

"1945-ig Mo. egy darab itt maradt középkor"

Kérlek alássan abban a középkorban Magyarország fejlettségben nem volt így lemaradva Európa nyugati felétől.

Ezt a hatalmas lemaradást, amit ma is tapasztalhatunk az 1945-2012-es időszak hozta össze, a Horthy korszakban nem számított fejletlennek az ország európai viszonylatban.

Akkor sem volt sok mindenkinek havi 200 pengős fizetése, de ma meg aztán pláne nem. 200 pengő ma kb. 640 000 forintnak felel meg, ha az aranyhoz viszonyítjuk.

A bolsevizmus rohasztotta le középkori szintre az országot és messze nem a Horthy korszak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 20:01:57

@Martian:

A spanyolok ezt tették.
Úgy harcoltak a szovjetek ellen a keleti fronton, hogy hivatalosan nem is álltak hadban velük.

hhh. 2012.05.16. 20:03:33

A helyzet az, hogy mi, magyarok, tudjuk. Csak nem úgy tudjuk, ahogy a magukat magyarnak hazudó "véleményvezérek " szeretnék, hogy tudnánk...

Ben Franklin 2012.05.16. 20:05:09

@bircaember maxval: Viszont a zsidó volt az egyetlen nácik által deportált nép, melyet kifejezetten 100 %-ban akartak deportálni, s eleve kiirtási céllal.

- a legendárium szerint.

HgGina 2012.05.16. 20:05:10

Jót röhögtem. Köszönöm. Ha már ezeket a vitézeket fikázzátok, akkor most szép csendben húnyjátok be a szemeteket, és közelmúltbéli emlékeitekből idézzétek föl hős hadügy... pardon, honvédelmi minisztereink sudár, katonás, kigyúrt alakjait:
Szekeres Imre, Für Lajos, Juhász Ferenc.
Na ezeken még az operettjelmez is röhejesen nézne ki.
Szekerest mondjuk uniformisban Frosch-ként lehetne felléptetni. Berúgni tud, azt láttuk. Für papa max 50 m-t tudna lefutni, azt is csak lejtőn. Juhász életében csak az NGO-n látott fókát, szerintem egy porszívót se tudna kezelni, nemhogy egy AMD-t.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:07:41

@Ben Franklin:

A "6 millió" egy megközelítő szám. Lehet, hogy "csak" 5,5 millió, s lehet, hogy 6,5 millió. Nem mindenre van pontos adat. Akiket a nagy haláltáborokban gyilkoltak le, azokra jellemzően van pontos adat, mert a németek precíz emberek. De mondjuk arról már nincs pontos statisztika, hogy az SS-egységek Ukrajnában pontosan hány embert lőttek bele tömegsírokba.

A Horthy által átadottaknak viszont ismert a pontos száma, mert a kassai főpályaudvaron pontos statisztikát vezettek. (Kassáig magyar csendőrök kísérték a deportokat, onnan vette át őket a német SS.) S az 1941-ben kiutasísottak, majd legyilkoltak száma is ismert, mert benne van a belügyi nyilvántratásban. Az előbbi szám 435 ezer, az utóbbi szám 18 ezer.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:08:31

@Ben Franklin:

Melyik más nép kiirtását tervezték a németek?

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:09:32

@Akitlosz:

"A bolsevizmus rohasztotta le középkori szintre az országot és messze nem a Horthy korszak."

Ez tény. Viszont ez nem ad felmentést Horthy bűneire.

Martian (törölt) 2012.05.16. 20:12:15

@Akitlosz: Kossuth túllőtt a célon, a Szent Szövetség orosz intervenciója miatt sajnos a rövudtávú íllúziókon túl nem sikerült tartós eredmény elérni a függetlenség terén.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:12:40

@Akitlosz:

Azok kizárólag önkéntesek voltak. Ráadásul 1943-ban Franco megtiltotta spanyol állampolgárok részvételét a háborúban, hogy ne sérüljön a kinyilvánított semlegessége ebben a formában sem, azaz csak 1941-1943 között voltak.

Szabványok 2012.05.16. 20:14:42

Horthynak sok megbocsáthatatlan bűne volt. Például 1942-ben kiküldte a Szovjetunióba Reich Jenő írót munkaszolgálatra, aki ott hamarosan nyomorultul elpusztult.
37 évesen halálba küldte a XX. század egyik legzseniálisabb magyar íróját, Rejtő Jenőt, aki sok millió embernek adott feledhetetlen nevetést.
Remélem a túlvilágon Piszkos Fred kése csiklandozza Horthy pocakját!

Martian (törölt) 2012.05.16. 20:16:41

@bircaember maxval: "Akiket a nagy haláltáborokban gyilkoltak le, azokra jellemzően van pontos adat, mert a németek precíz emberek."

A mikrofilmes adatok szerint azért a megjelöltnél kisebb számok jöttek ki...

"De mondjuk arról már nincs pontos statisztika, hogy az SS-egységek Ukrajnában pontosan hány embert lőttek bele tömegsírokba."

Illetve hogy ki is lőtte bele... Katynról is mást tanultunk anno, mint ami kiderült. És azt is tudjuk, hogy sztálinék nem igazán csípték az ukrán nacionalisták németekkel parolázó hozzáállását... csak hát a németek ezt nem használták ki kellőképpen.

Ben Franklin 2012.05.16. 20:17:02

@bircaember maxval: A deport az okés.

Ja, annyi a problémám a legendával hogy a 6 millió 90 előtt is 6 millió volt, de akkor auschwitz 4 millió volt ebből.

Ma az auschwitzi tábla 1,5 millió embert (nem csak zsidót) említ, de a total no. még 6 milla(ukrajna és az ott leöltek sokkal később, most terjednek a mondakörben) . Egyetlen ukrán tömegsír nincs, amit feltártak volna.

Minden ún. haláltábor a komcsi megszállási térfélre esett, a nyugati oszágok táborai csak munkatáborok voltak (ez a hivatalos verzió!!). Honnan tudták ezt a németek a háború vége előtt? Vagy csak nem az a probléma, hogy 45től szabad volt a sajtó és a kutatás odaát?

Érdekes dolgok ezek. Az hogy tv-t hoztak a holokauszt védelmére, mutatja hogy mítosz, a szövetséges háborús propaganda része.

Martian (törölt) 2012.05.16. 20:18:02

@bircaember maxval: érdekes, mert pl. beszéltem olyan magyar katonával, aki anno önkéntesként kiment a ruszkik oldalán harcolni Afganisztánban.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:18:11

@Akitlosz:

Adataid rosszak. Kb. 1000 mai forint egy 30-as évekbeli pengő vásárlóértékben. Azaz 200 pengő = 200 ezer forint. Az átlagbér meg 80 körül volt, ami mai 80 ezer forint. Azaz az átlagember KICSIT ROSSZABBUL élt, mint mai. Egy napszámos pl. jellemzően havi 25-30 pengőt keresett havonta.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:22:58

@Ben Franklin:

Voltak haláltáborok és voltak "normál" táborok. Az utóbbiakban is öltek meg embereket, de az alapcél ott a munkavégzés volt. Egy ismerősömet kivitték Auschitzba, s lévén 17 éves erős munkaképes lány akkor, pár hét után átvitték Dachauba.

Ben Franklin 2012.05.16. 20:23:26

@bircaember maxval:

Ja és miért most változott az auschwitzi szám 1,5 millióra? Mert az ex-szovjet levéltárak megnyíltak és kutathatók lettek 90 után.

Szóval amire biztosan bizonyíték van az az, hogy a kutathatatlan levéltári anyag idején a zsidók az egész nyugati közvéleményben 4 millió áldozatról beszéltek, majd miután kiderült a hazugság, módosították 1,5re. Akkor kitalálták Ukrajnát. Biztos most igazat mondanak, ezért megvédték tv-el is(mielőtt megvonnánk a vállunkat hogy zsidó, hazudik nagy ügy ők azáldozati számokra kérték/kérik a kártérítéseket).

Büdös a sztori.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:25:29

@Ben Franklin:

Holokauszt-törvény csak egyes országokban van.

S a németek direkt megszállt területekre tették a haláltáborokat, sosem a német törzsterületre. Ennek oka, hogy ott katonai irányítás volt, míg a "normál" területeken polgári irányítás.

Ben Franklin 2012.05.16. 20:29:43

@Ben Franklin: Nem beszélve az emberi bőrbőlkészült lámpaernyőkről, zsírból készült szappanról (60as 70es évek nyugati sajtója és pár hollywoodi produkció imádja). Ezekre sincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték csak a tanúvallomások.

Ben Franklin 2012.05.16. 20:31:28

@bircaember maxval: Franciaország, Ausztria, Olaszország nem volt megszállva? Vagy ne volt zsidójuk?

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:34:34

@Ben Franklin:

Úgy tudom, nyugaton sosem fogadták el a 4 milliós számot. Ez szovjet-lengyel adat volt.

Egyébként is fizikailag képtelenség a 4 millió. Kiszámolták: a tábor maximális kapacitása napi 30 ezer volt, ez egy év alatt kb. 1 millió fő, s 1943 vége előtt sosem működött a tábor teljes kapacitással. Azt hiszem manapság a legnagyobb becslés 1,5 millió, de magánban a táborban 1,1 van kiírva, ez a bizonyítható adat a dokumentáció alapján.

Ajtony 2012.05.16. 20:35:06

@Orbán Diktor: te nagyonhülye! 22 Mrd dollár adósságot halmozott fel a kedvenc rendszered. persze hülyítették a népet - rajtad látszik, érdemes volt -, hogy ez bruttó adósság, a nettó csak 1,9 Mrd. Persze a bruttó maradt, mert senki se fizetett (csak a szu 12Mrd-al tartozott, amiből kb. 1,4 Mrd-ot kaptunk meg + Kapolyi közvetítése.
A pillanatnyi helyzethez: 2002-ben a magyar államadósság 40 Mrd euro, 2010-ben, a kormányváltáskor 78 Mrd euro.
szerintem teljesen tiszta a kép: az elvtársaid szarták el ezt az országot. A matematika egzakt tudomány.
vagy pénzért kommentelsz, akkor megértem, vagy ......
már írtam az elején

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:37:47

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Egyetlen tényt sem láttam eddig tőled. Össze-vissza beszélsz. Még egy sort sem másoltál be sehonnan.

Ben Franklin 2012.05.16. 20:41:29

@bircaember maxval: Nézd, nkem mind1 ki mit hisz, történelmi tények kedvéért nem szoktak milliárdos intézményközpontokat fenntartani (alapítványok százai, holló-centerek, hollywoodi interpretáció).

Arra nem volt 10.000 dollár 70 év alatt, hogy elmenjen valaki ukrajnába és a földben levő zsidókból egyet megtaláljon.

Ha érdekükben állna, találnának valamit. De nincs ott semmi.

Szóval szvsz olyan ez mint a RedBull, 100% marketing.

Ben Franklin 2012.05.16. 20:48:45

@bircaember maxval: Utánanéztem, 91ig állította az auschwitzi múzeum a 4 milliót(a szovjet államtanács ezt 45ben jelentette be), azóta 1.1 ahogy mondtad. Akkor 3 millió ember ugye tovább élt/él. Ők hol vannak?

Az 1.1re semmi bizonyíték nincs ahogy előtte a 4re sem volt.

Nem tudom hogy nyugaton mennyire vették komolyan, amit hollywoodból látok az még ma is 6 millióval dobálózik, amerika meg ugye ennyit ért hozzá.

Kalmár 2012.05.16. 20:50:05

Dániel Péter egy büdös ork.
Valaki előbb-utóbb arcon bassza egy teleszart tortával.
Már megérett rá.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 20:53:57

@Ben Franklin:

Miért ne lennének intézmények egy tömeges tragédia miatt? Ennél jóval kisebbmértékű tragédiákra is alakultak intézmények.

Egy csomó kutatás volt Ukrajnában is a kommunizmus bukása után.

vargánya 2012.05.16. 20:58:08

" Nagyon úgy néz ki, hogy mi magyarok nem ismerjük a Horthy-korszakot." Mondja ezt "Fidelio", aki nyilván aaannyira, de aaannyira ismeri, hogy az már fáj. No meg ez volt kommunista tankönyvekben és "szakmunkákban" is. Ott aztán megmondták a tutit: "Horthy-fasizmus" és kész! Aki mást mond (vagy gondol, mert ma már az is bűn), az "reakciós" (boldogan vállalom), irredenta, és "természetesen" antiszemita. És milyen jó ezeket a másikra ráokádni és aztán élvezni a PC biztonságot adó akolmelegét miközben a gazdi megsimogatja a buksidat, hogy megint milyen fasza gyerek voltál.

Ben Franklin 2012.05.16. 20:58:26

@bircaember maxval: Kutatás biztos, ha tudsz olyat hogy találtak sírokat nyomassad. Mindig bukkannak fel dolgok.

Az oroszok 30 millió embert vesztettek, de nem nyomják orrba szájba ezért nem is érdekel senkit. És főleg nem fizetnek érte 100 évig hadisarcot nekik.

kewcheg 2012.05.16. 21:03:18

Mondjuk az kétségtelen tény a Horthy -korszak kapcsán, hogy - eltekintve a depresszió éveitől(ügye 29-33) a tanárok,orvosok,bírák,mérnökök megbecsült emberek voltak(anyagilag is) a városok akkori közszolgáltatásai jól működtek, a MÁV állomásokon akár aludni is lehetett érvényes jeggyel a leszúrás veszélye nélkül, az adott szónak volt becsülete , csak ennek ellenpontjaként ott volt a vidék elmaradottsága, ami valószínűleg szép lassan, úgy a hatvanas hetvenes évekre akár el is tűnhetett volna, de hát máshogy történtek a dolgok...:(

tintamin 2012.05.16. 21:06:05

Ó, ez a gójmotoros banda.
Szánalmasok szegények.

Vén fejjel jutottak hozzá annyi pénzhez, ami egy Harley megvásárlásához kell, és a kapuzárási pánikban ezt sikerült kitalálniuk.
Nem valami nagy dobás, de egy-két butácska jobbikos tinibuksza hátha elmegy velük egy körre.

Mondjuk az "ennyire magyarok" általában tudják (ha felszínesen is) a magyar történelmet, nekik sajnos ez sem megy.

Mosolyogjunk rajtuk együtt, kedves honfitársaim, és szánjuk meg őket egy pohár sörrel.

Ben Franklin 2012.05.16. 21:06:14

@bircaember maxval: Ja, én nézzek utána? Te vagy itt a zsidó, tudod unokatestvéredet is elvitték és frankón ott vagy meg érint is a dolog.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 21:10:23

@Ben Franklin:

A németek már fizettek a szovjeteknek háborús reparációt. Sőt a magyarok is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 21:11:51

@Sztavrosz_:

Ez csak részigazság.
Nem Antall számolta fel az orosz piacot, hanem ott is összeomlott a kommunista gazdaság, akárcsak nálunk.
Oroszországnak egyszerűen nem volt pénze az 1990-es években, hogy annyi magyar terméket vásároljon, mint korábban.

Putyin első regnálása óta kezd csak helyreállni Oroszország gazdaságilag, előtte a legjobb szándékkal sem tudták felvásárolni a magyar termékeket.

Tudod mi történt a Buran űrrepülőgéppel? Összetört, mert ráomlott a hangár teteje. Nem volt miből karbantartani.

Antall ha fejre áll sem tudta volna a magyar termékeket rásózni az oroszokra, mert akkoriban éppen nekik sem volt pénzük.

Ben Franklin 2012.05.16. 21:13:30

@bircaember maxval: A zsidóknak minden egyes éves ktgvetés szerint fizetünk így 70 év után....:) Pedig hadban sem álltak.

Ben Franklin 2012.05.16. 21:16:10

@bircaember maxval: Itt is van egy bizonyíték amivel ródsóznak az országban: w.kuruc.org/galeriaN/egyeb/auschwitzalbum01.2.jpg

Jobb mint Disneyland.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 21:17:07

@Ben Franklin:

Aki erről a témáról ír, az kötelezően zsidó?

Ben Franklin 2012.05.16. 21:20:26

@bircaember maxval: Feltételezem hogy nem cigány mert ír.

Amúgy említetted hogy unokatesódat elvitték. Elfelejtetted?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 21:24:28

@Martian:

A magyar hadvezetés sok, túl sok stratégiai hibát lépett.
A függetlenséget kivívni nagyon nehéz lett volna, de nem lehetetlen. Ehhez más stratégia kellett volna, amit nem könnyű megvalósítani, de nem lehetetlen. S elismerem ebben azért vastagon benne van az utólag könnyű okosnak lenni faktor is. Akkoriban természetesen jóval nehezebb volt felismerni a jobb lépéseket, s ez nem is sikerült.

Lényeg, hogy volt esély a függetlenség kivívására, beleszámolva az orosz intervenciót is.
Ehhez nem kell Moszkvát elfoglalni, elég ha nem hagyja magát az ország legyőzni, akkor az oroszok, ahogy jelentkeznek a nagy távolságból fakadó utánpótlási nehézségeik, előbb-utóbb kénytelenek elismerni a status quot.

A császári hadsereg pedig egyedül nem ellenfél, semmivel sem voltak jobbak a magyar honvédségnél.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.16. 21:25:06

@bircaember maxval: Ne hazudj. Azt gyűlölöm. Velem te ne hazudj! Az első kommentemben (amit ugyan nem neked címeztem) mindenhol jelöltem forrást, de még 1-2 hozzád idézett válaszomban is.
És nem ilyen "bármely-lexikon"-os marhaság, amit az ovisok szoktak mondogatni. Csak bátran, hajrá, nyugodtan olvass vissza! Baj nem lehet belőle!

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 21:30:16

@Akitlosz: Mondjuk a 4-es metrót konkrétan felajnánlották hogy megépítik álamadósság fejénen, meg még ki tudja mit máat. de az se kellett. Ma meg nyugati árakon nyögi az egészet a nép

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.16. 21:30:28

Horthy Miklós a középszer diadala. Tehetségtelen politikus, diktátor, háborús bűnös, tömeggyilkos. Felelős Magyarország romlásáért, s ezt semmi sem mossa le róla. Ennyi erővel inkább I. Lipót császárnak állítson szobrot pld. Budapest. :)

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.16. 21:33:11

Szörnyűek ezek az operettjelmezek, mindazonáltal inkább megtévesztésig hasonlítanak katonai egyenruházathoz, mint a Magyar Gárda oroszlános mellénye. Vitéz Kőbányai Orbánc Piktor országában egyeseknek lehet, ketteseknek nem? Kész kabaré. Az ország is.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 21:33:53

@Ben Franklin:

Nem kellett volna vitéz szarbányainak gyilkolásznia, s most nem kellene fizetni - ilyen egyszerű ez...

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.16. 21:35:47

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Nem jelöltél semmit, nem adtál semmit, s nem írtál be semmit. Még várom forrásodat, mely szerint a deportálások Horthy eltávolítása ellen kezdődtek.

Ben Franklin 2012.05.16. 21:36:28

@bircaember maxval: Aha. Azt hittem ezek után nem lesz pofád visszajönni.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.16. 21:36:35

@Akitlosz: Félrebeszélsz. Szándékosan, vagy tudatlanságból? Előző hiba, utóbbin lehet segíteni, pld. tanulással. Bem és Görgey nem így látták.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 21:36:45

@Tivadar főkancellár: A mai rendszer pont azért fos mert színészek képesek választást nyerni /Raegan, Swarczi/ és miért? -mert az emberek többségét a kutya sem képviseli ezért a többség el se megy szavazni. A maradék csökkentagyú meg bevbeszi a színészi játékot. Egy olyan játékban ahol minden a pénzről szól.

Egyébként meg örüljünk hogy van vezetékes ivóvizünk. Az általatok annyira dicsőített nemzetállamoknak és kapitalizmusnak hála 20 millióan halnak éhen évente. Met adminisztratív eszközökkel akadályozzuk a mindíg is létezett népvándorlást.

Semmilyen hatalmat senkinek! Elég a hatalmaskodó uraságok többezer éves elnyomó rendszeréből.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.16. 21:43:48

@Akitlosz: Részigazság? Tudod mi tett be Magyarország orosz piacának? A jogbizonytalanság. Magyar cégnek esélye sem volt akkoriban orosz partnerét perelni, végrehajtásra adni, s a magyar kormány nem vállalt semmiféle garanciát az orosz piacra történő szállításokért sem így, sem úgy. Antall egy nagyképű senki volt, a pártállam kádere, akinek soha nem tisztázták a múltját. Ahhoz azonban értett ő és a kormánya, hogy szétverjék a gazdaságot, s lehetővé tegyék a köz/állami tulajdon haveri zsebekbe történő átjátszását. A többi kormány pedig ott folytatta, ahol az elődje abbahagyta. Az eredmény egy gazdag tolvajréteg és nagyon sok szegény ember.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.16. 21:44:07

@kewcheg: Megbecsült emberek? Ugyan wazze. Én a két szememmel láttam a mérnök diplomás szüleim elszegényedését, a zöldségesek felemelkedését. _nemis olyan régen.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.16. 21:47:33

Két év telt el, hogy a bóvlista fideszes Tiffán Zsolt egy sikeres párton belüli
puccsnak és egy sajátos demokrácia felfogásnak
köszönhetően a Parlamentbe került az írni olvasni alig tudó bor ász?. Aki ismerte, tudta
mi várható tőle. Nem sok jó. Máig felejthetetlen egykori
részeges balhézása a budapesti rendőrökkel
szemben, ami jobb helyen megvetést és a közélettől
való örök száműzetést ér, nálunk itt Magyarországon
országgyűlési képviselőséget.
Tiffán Zsolt (Fidesz) napi 54.000
forintból éldegél
Politikusi fizetése: 1.642.391 forint / képviselői
alapbér: 394.230 forint + választókerületi pótlék:
532.211 forint + lakhatási támogatás: 115.950 forint +
megyei közgyűlés elnöke: 600.000 forint /
Mit köszönhetünk mi, siklósiak
Tiffán Zsoltnak? Íme:
Munkahelyteremtés = 0!
Regisztrált munkanélküliség Siklóson:
2010. április = 16,6%
2012. február = 19,6%

Nagy semmit a panamákon, szarkeverésen, élősködésen kívül.
Kell nekünk ez az ember?

es2300 2012.05.16. 21:53:38

@Ben Franklin: annyira kellemetlen nezni ahogy szamolgatod vajon hany zsidot oltek meg a masodik vilaghaboruban.
te kepes lennel egy vita vegen boldogan az asztalra csapni, hogy nalatod baratom en mondtam, hogy csak 1,5 milliot oltek meg, nem 6-ot...

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.16. 21:54:41

A festéklocsolásról:

A szobrok műtárgyak, vagy hasonlítanak rájuk, mint ez is, a Horthyé. Ha egy közösségnek joga van szobrot állítani, s ezt megteszi, az rendjén van, akkor is, ha nem mindenki tapsol ennek. A festéklocsolásos és egyéb módszerű rongálás nem fér bele a demokráciába. Effélét kapott már Churchill, Károlyi, a szovjet emlékmű Budapesten, Ságvári emléktáblája és más emlékművek is, egyszóval jobbra - balra jellemző ez az ostobaság. A különbség csak annyi, hogy mindig a másik oldal ajvékol.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy ha a ma nyomorban tengődő Borsod szobrot állítana Kádárnak, ki locsolná le elsőként piros festékkel?

Ben Franklin 2012.05.16. 21:57:12

@es2300: És a nem meghaltak után fizetett kártérítéseket kamatostul szedném vissza a szemtelen kaftánosoktól.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.16. 21:58:08

@Selmeczi a buta, rusnya fideszes, szőke nő!: Bolond vagy! Selmeczi Kiflicsücsök Gabriella csinos nő, legalább is az volt régebben. Abban igazad van, hogy buta, de mit vársz egy fidesznyiktől?

es2300 2012.05.16. 22:01:18

fel eve kulfoldon elek, ugyhogy egyreszt meg ertem az otthoni dolgokat, de mar kello tavolsagbol nezek ra, es hat lesujto a kep

borzaszto kinos, ostoba, pitianer az ami otthon zajlik, ketsegbeejto az a tomeny butasag ami uralja a hetkoznapokat, ami betolti a teret amiben leteztek

es2300 2012.05.16. 22:04:59

@Ben Franklin: igen tudom, hogy ezert szamolgatsz, es ez igazabol csak meg kinosabba teszi az egeszet

tudod van az a tipus aki megenne a sajat szarat ket forintert. no kerlek te az vagy aki pusztan passziobol is megtenne

sulcus (törölt) 2012.05.16. 22:08:02

@Orbán Diktor: Légyszíves nézd vissza, biztosan nekem akartad ezt írni???

Martian (törölt) 2012.05.16. 22:18:29

@Akitlosz: az osztrákok az oroszokkal együtt sajnos túlerőben voltak... persze, lehetett volna jobban stratégiázni, de a kimenetelen sokat nem változtatott volna. Az oroszok még tudtak volna erősítést küldeni.

Ben Franklin 2012.05.16. 22:48:44

@es2300: tudod van az a tipus aki megenne a sajat szarat ket forintert.

Ezek mennek külföldre..:) És kérnek kárpótlást meg nem halt rokonokért..:) És változtatnak nevet...:)

Vidd a rokonokat is, messzire!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 23:05:49

@bircaember maxval:

Adataim jók.
Mit értünk vásárlóértéken?
Kevés dolog van, ami ugyanolyan volt az 1930-as években is és ma is.
Az arany ilyen.

200 pengő 52,631 gramm aranyat ér.
Ennyi arany ma 607 789,41 forintot ér.

Tehát csak egész kicsit tévedtem.

200 pengő = 607 789 forint.

baliquez 2012.05.16. 23:11:12

Goebbels-szobor is kellene - a csuticigány láthatóan az ő életművével fekszik-kel, ti meg benyaljátok a megosztásra és manipulációra épülő hóttotálprimitív politikai marketinget.

Ki nem szarja le ha egy faluban Horthy-szobor van, voltak jobb és rosszabb politikusok is Magyarországon akiknek szobruk van, legfeljebb arra nem nácik recskáznak.

Lelkiismeretfüggő hogy arra járva leköpöd-e, bár ami engem illet én inkább élő politikusokat köpök le, utoljára Pozsgayt találtam tokán félmaréknyi turhás csulával, pedig akkor még csak a grószkormány seggnyalója volt nem a viktátoré. Ha tudtam volna hogy pár évvel később alkotmányozóATYA lesz biztosan rászánok még pár másodpercet és gyűjtök még nyálat.

Mindezt persze úgy hogy kultúremberből hozzák elő ezek a ganék az állatot, mert egyébiránt nem vág neveltetésembe a köpködés.

Ajtony 2012.05.16. 23:17:03

@komplikato: bolondozol. Már a '80-as évek végén mindössze beszállító volt a CS. A.
A leállás oka az volt, hogy a magyar állam nem tudta hitelből szállítani a buszokat a SZU-ba.
Antall ismerte a számokat, és tudta, hogy a SZU utód nem fog fizetni (90-ben 12 Mrd dolcsinak megfelelő transzferábilis rubellel lógtak. A TR megszűnésekor 1:10-ben váltották dollárra)
A szállítások leállítása után a Mercedes (és mások is) megjelent az orosz piacon, és hitelbe árulta a buszait.
Ebbe rokkant bele az ikarusz, a csepel és a rába

azbesztos 2012.05.16. 23:24:16

Dániel Péter egy rohadt seftelő geci, aki azért élhet egyáltalán, mert Horthy Miklós megakadályozta, hogy a magyar zsidókat Aushwitzba hurcolják. Az ilyen görények cionista terroristák, akik azt hiszik, hogy a magyar nép és annak emblematikus történelmi személységei elleni gyalázatos mocskolódásaikkal elérik a magyarság megtörését és beletörődését, egyfajta ocsmány zsidó nacionalista- fasiszta uralomba. Az én nagybátyám Jed Vasem elismeréssel rendelkezik, de sohasem tudom megbocsájtani azoknak a gazembereknek, akik koszos kapzsiságból és anyagi érdekből bemocskolják az ő áldozatát, hazámat és népemet keresztre feszítik. Meggyalázzák mindazon magyar zsidókat, akiket nagybátyám megmentett és akik hálásak neki önzetlen, életét kockáztató áldozatáért.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.16. 23:26:45

@Akitlosz: Meg abban, hogy az arany ára nem változik. Nézd végig az utóbbi kétévet, és látni fogod, mennyire változik.
Amúgy meg a hólapátoló diplomások nem kaptak havi 200-at (azzal tényleg könnyen lehetett viccelni, csakkeveseknek jutott).

Ajtony 2012.05.16. 23:30:38

@bircaember maxval:Ha nem lett volna Kun-Szamueli dicsőséges 133 napja, Horthy maradt volna tengerész. Ha nem szarja össze magát a nyugat a bolsiktól - mert ugye a második európai hivatalos bolsevik állam lett Magyarországból - akkor nem darabolják szét Magyarországot. Kun és Számueli hordái végigrabolták, erőszakolták az országot. A leninfiúk jó része köztörvényes tetű volt, azokat meg kellett állítani. Horthy és a katonái ezt megtették. Szerintem hercig úriemberek módjára, mert ha komolyan fehérterror lett volna, akkor Kunt nem a SZU-ban nyírták volna ki az elvtársai (valszeg elfogyott az ellopott magyar kincstár).

Ajtony 2012.05.16. 23:32:56

@baliquez: nem szégyen, ha kocsisok közt nevelkedik valaki. Az már külön büszkeségre adhat okot, ha valaki onnan indulva nem egy nagy tahóvá válik. neked nincs okod a büszkeségre

azbesztos 2012.05.16. 23:37:53

Szégyelheti magát, aki ezt a blogot elindította, aki a hülyeség kultuszának nevezi Horthy Miklós tiszteletét. Ostoba szemét ember az ilyen, aki bár tudja, hogy hazugságokat és rágalmakat terjeszt a XX. századi magyar történelem legnagyszerűbb egyéniségéről, azt hiszi kifizetődő az ocsmány rágalmazás és hazudozás . Pedig nem lesz az. Az emberek szeme felnyílik, a zsidóké is, akik százezrei köszönhetik életüket Horthy Miklósnak.
A nyomorult bolsevista gyilkosok hiába mocskolják ennek a nagyszerű embernek a személyét, hazugságaik nem fogják elfedni azoknak a hitehagyott, aljas hazátlan gazembereknek a bűneit, akik ávósként, szadista tömeggyilkosként, irtották a magyar nemzet legjavát, amely pedig kétszázezer magyar katona életét áldozta csak azért hogy a német megszállást megelőzze és zsidó honfitársaink életét megmentse az elhurcolástól és Aushwitztól.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.16. 23:39:15

@Ben Franklin: A Wikipédia "Haláltábor" besorolása félrevezető. Bergen Belsen-t gyűjtőhelynek nevezi, pedig tudok olyanról, akit ott tartottak felszabadulásáig. Mauthausen Ausztriában volt, Buchenwald, Dachau Németországban. Igaz, ezek "munkatáborok" voltak, itt "csak" a gyengéket ölték meg azonnal. A többiek apránként haltak meg.
A gázkamrák romjai ma is megtekinthetőek.

baliquez 2012.05.16. 23:41:57

@Ajtony: narancskommunista jó kommunista, vörös kommunista rossz kommunista - egyetlen orbánjugendnek sincs joga bolsevikozni mivel az egész fidess vezérkar kiszes elvtársakból és vénkomcsikból áll, rohadnának össze egybe.

windex 2012.05.16. 23:45:40

@nu pagagyí: rákosi? hol van az arányérzéked?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.16. 23:47:31

@Ben Franklin: A francia, belga, luxemburgi zsidókat is elvitték, ha ez vígasztal.

Ben Franklin 2012.05.16. 23:50:07

@Kuviklacz: Mármint a krematóriumoké, úgy érted. A gázkamrák biztos nem mert nem voltak.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.16. 23:53:11

@Ben Franklin: Csak állítólagvoltak csak keleten gázkamrák, a valóságban voltak nyugaton is:
Gas chambers in vans, concentration camps, and extermination camps were used to kill several million people between 1941 and 1945. Some stationary gas chambers could kill 2,000 people at once.[14] The use of gas chambers during the Holocaust was attested to by several sources including the Vrba-Wetzler report and testimony from Rudolf Höss, Commandant of the Auschwitz concentration camp, and other German soldiers.[15][16][17]

The gas chambers were dismantled or destroyed[citation needed] when Soviet troops got close, except at Dachau, Sachsenhausen, and Majdanek.
Dachau München mellett van.
(Wikipedia ismét).

Ben Franklin 2012.05.16. 23:54:44

@Kuviklacz: Nem érdekel a wikipédiás cikked. A wikipédián az is ott van, hogy 6 millió zsidó halt meg, vagy nem?...:D

Ben Franklin 2012.05.16. 23:59:19

@Kuviklacz: Auschwitzban is rámutatnak egy épületre ha odamész, ami akkora mint egy fél tornaterem, hogy ez a gázkamra. Ott öltek meg 4 millió embert..:DD

1988ban egyvalaki vegyileg analizálta a vakolatokat ott, nem talált egy mikrogrammot sem a soha le nem bomló cyklon-B gázból. Ezt úgy hívták hogy Leuchter jelentés(1988), ennek hatására az áldozati szám 4 milláról 1.1 lett pillanatok alatt, de erre sincs bizonyíték, ahogy a gázra sem.

preston 2012.05.17. 00:00:08

@Akitlosz: szerintem alapos és jó választ adtál. elméletileg , persze, szovjet repeszeket is lehetett volna ledobni akármilyen bombákkal, de kit érdekelt ez ott és akkor.

preston 2012.05.17. 00:00:08

@Akitlosz: szerintem alapos és jó választ adtál. elméletileg , persze, szovjet repeszeket is lehetett volna ledobni akármilyen bombákkal, de kit érdekelt ez ott és akkor.

windex 2012.05.17. 00:07:49

@bircaember maxval: nem vagy képben, birka, már látom, viszont indulat benned aztán doszt :-)

Lucky Larry Silverstein 2012.05.17. 00:19:25

@Kuviklacz:

Dachau - Miként az közismert, a hivatalos történetírás álláspontja 1960-ig az volt, hogy a harmadik birodalom területén létesített koncentrációs táborok mindegyikében gázkamra is volt. Aztán – miként fentebb már utaltam rá – a holokauszt történészei revideálták álláspontjukat, s az új hivatalos verzió szerint haláltáborokat az SS csak a Reich területén kívül, a németek által megszállt lengyelországi területeken üzemeltetett. Ezért a dachaui lágerben található gázkamrára az a felirat került, hogy soha nem működött. Ma már ez a szöveg nem látható, ám a turisták tájékoztatására kihelyezett tablón azt olvashatjuk, hogy az SS 1943-ban gázkamrát létesített a helyszínen, ezt azonban tömeggyilkosság kivitelezésére soha nem használták.

Majdanek - Majdaneket illetően. Az 1,5 (sőt 1,7) milliós áldozati szám 79 000-re csökkent (akik közül 59 000 zsidó, de elképzelhető, hogy még ez a szám is lejjebb megy idővel), és a hivatalos álláspontot képviselő Wikipédia is elismeri immár: Majdanek nem volt megsemmisítő tábor!

Ami a lényeg: Még az 1.5 milliós számra alapozták a német kártérítést a nürnbergi perben.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 07:50:51

@Akitlosz:

Nem lehet az aranyhoz viszonyítani, mert nem ad reális képet a vásárlóerőről. A te számításod alapján Magyarországon svájci életszínvonal volt, amit azért te sem gondolhatsz komolyan.

seahawks 2012.05.17. 07:52:41

@Ben Franklin: a holokauszt tagadás bűncselekmény...csak szólok..;)

@bircaember maxval: "az utóbbi 50 év legjobb kormányfője"..??!!
hát ez bruhaha, szétprivatizálta az országot, elkúrta a kárpótlást, telerakta tehetségtelen történészekkel a kormányt, megosztotta a népet, az ő kormányzása alatt kezdődött a nem jobboldalra szavazók komcsizása, zsidózása. ezéret nem lesz soha összefogás ebben az országban.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 07:53:04

@Ajtony:

Nagy-Magyarország független államnak abszurdum volt. Mindeképpen fel kellett darabolni. A kérdés csak azvolt, hol legyenek a határok. Szerencsésebb esetben 30-40 km-rel messzebb lettek volna, mint ma.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 07:54:16

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Többet nem fogok foglalkozni nyilas hányásoddal: NINCS oda írva. Ha oda lenne írva, eddig 10-szer rámutattál volna.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 08:02:30

@seahawks:

Bármit tett volna, ezen nem segíthetett. Az első kormány szerepe mindenképpen ez volt. Nem volt olyan privatizációs megoldás, mely alapvetően más eredményt hozott volna. Nem lehet 40 év kommunizmusból hirtelen fejlett, demokratikus országot csinálni, sehol sme sikerült.

Ami pedig a zsidózást illeti, nem ő a hibás. Ez a szabadság egyenes következménye. A szabadság azt is jelenti, hogy a kellemtlen nézetek is napvilágra juthatnak. 45 éven keresztül nem volt szabadság az országban, s ez kitört hirtelen. Mivel a magyar kb. fele erősen nacionalista és idegellnes, s 10-15 % pedig náci nézeteket vall, ez a réteg is élt a szabadsággal.

Ha valaki küzdött a szélsőjobb ellen, hát ő volt az. Érdemes összehasonlítani Antall és Orbán viszonyát a szélsőjobbhoz. Antall kizárta pártjából a szélsőjobb frakciót (pedig az a Jobbikhoz képest szinte mérsékelt volt!), nem kommunikált velük. Orbán pedig magáévá tette a a szélsőjobb szinte összes szövegét - a nyílt rasszista szöveget leszámítva -, s legjobb haverjai nyilasok.

tomwar 2012.05.17. 08:11:34

@no successful: Erre gondoltam:
"Van valami rendkívül aggasztó abban, hogy a Balosaink, és a Liberálisaink olyan következetesen elutasítják a nemzeti érdekek érvényesítését, míg a szomszédos országokban nem vetheti meg a lábát a politikai életben az, aki nem nacionalista "

tomwar 2012.05.17. 08:17:53

@wmiki: Tevedsz. En Magyarorszagon, a hazamban erzem jol magam, diktatura nelkul. Se voros, se feher terrorra nincs szuksegem.
Nem szeretek se zsidozast, se ciganyozast se hallani,latni, olvasni es semmifele egyeb uszitast.
Reszemrol aki akar, jarjon Kurultajra, aki akar szivjon fuvet...amig ez nekem, es a tarsadalomnak nem okoz kart, am tegye.

tomwar 2012.05.17. 08:29:36

@azbesztos: Na, te pont a masik veglet vagy. Az igazsag nyilvan a ketto kozott van.

Ajtony 2012.05.17. 11:44:57

@baliquez: te elvesztetted a zsíros pártállásodat? - hogy nem bírsz egy mondatot se leírni őrjöngés nélkül

Ajtony 2012.05.17. 12:01:24

@bircaember maxval: Nem is lett volna azzal baj, ha nem az "úgynevezett győztesek" óhaját teljesítette volna - ami lássuk be, enyhén szólva eltúlzott volt.
A "nagyok" engedékenysége viszont összefüggött a bolsevizmustól való félelemmel - utalnék a jóval későbbi USA magatartásra, amikor ('50-es évek) egy enyhe balos szimpátia jelre beindult a gépezet.
Azt azért mégsem lehetett elfogadni sima békekötésnek, hogy a háborút kezdő Ausztria is területet kapott a Magyar Királyság területéből

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 13:07:51

@Ajtony:

Tény, hogy Károlyi hibázott. A felajánlott határokat nem tudta erkölcsileg elfogadni (pedig JOBBAK voltak, mint a trianoni határok), nem tudott poitikusként gondolkodni, így inkább lemondott, ráadásul még jól át is verték őt Kun Béláék. Majd a rosszabb határokat Horthy aggályok nélkül elfogadta.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.17. 13:10:58

@bircaember maxval: Az, hogy anyád nyilas volt, sajnos nem érdekel, de legalább most már tudom, hova soroljalak ezek után. Az, hogy nem tudsz olvasni, meg már tényleg csak az internet legeslegaljának a csimborasszója.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 13:13:40

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Neked most nem forrásokat kellene kutatnod alaptalan állításaid alátámasztására???

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.17. 13:19:13

@bircaember maxval: Nem elég, hogy te vagy a forrás? Az előzőeket se fogtad fel (Wikipédia szócikkek, prof. Dr. Bokor Imre beszámolói és írásai, stb.), szóval amíg nem tudsz a tipikus csőlátásos szemellenzős faszságaidon továbblépni, nem tök mindegy? Így se, úgy se fogod fel, ha az orrod alá nyomnám kinyomtatva, akkor se fognád fel.
Most komolyan, mindenféle sértő szándék nélkül, hány éves vagy? Kibaszott kíváncsi vagyok, mert elképzelni nem tudom, hogy hogy nem lehet ennyire felfogni valamit és értelmezni.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.17. 13:26:58

@bircaember maxval: Maradjunk a tényeknél: csak most említettem meg kettőt, aha, persze.
Látod, pont erről beszéltem.
Egyszerűen kész, mintha egy papagáj lennél.
Egy jó nagy, hülye papagáj.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 13:28:58

@Aszteroida-bányász metal énekes:

A papagáj te vagy: nem adsz forrást, sközben ismételgeted, hogy adtál.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.17. 13:32:52

De akkor szerinted mi volt az a kettő, amit előbb írtam, te nagyon gyökér?
JAAAJ, már éértem, tudom hol hibáztam. :( Igen, sajnos nem olyan hiteles forrásokat jelöltem meg, mint a Bármely-lexikon, igaz?
Teljesen jogos.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 13:37:20

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Másold be, kisnyilas, akkor pofázz. Addig kuss a neved, mind minden nyilasmagyarnak.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.17. 13:41:56

@bircaember maxval: Negyedszerre másolom be te nyilas, neonáci, rasszista féreg! Hányszor szeretnéd még? Ötször? Hatszor? Küldjem el e-mailben? Mit szeretnél te gyilkos? Mondjad!

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 13:46:40

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Egyszer sem másoltad be. Amíg érdemben nem írsz semmit, nem válaszolok neked a továbbiakban. Van érdekesebb dolgom is mint veled szórakozni. Ismétegesd a falnak "adtam forrást", talán a végén te is elhiszed.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.17. 13:53:04

@bircaember maxval: Renden, maradj te is feleslegesen gyűlölködő, csőlátású, történelmi tévhitekben élő neonáci. Ja, te már az vagy, bocsánat. :( Visszaolvastam az összes hozzászólásomat, eddig ÖTSZÖR linkeltem be a forrásokat (de tessék, legyen meg a hatodik is: Wikipédia ide vonatkozó szócikkei, prof. Dr. Bokor Imre beszámolói és írásai, Horthy-Blog), míg te mást se tudsz ismételgetni, hogy NEM adtam forrást, amikor a vak is látja, hogy adtam. Ebben a hozzászólásomban is itt vannak, tessék, HETEDSZERRE is belinkelem: Wikipédia ide vonatkozó szócikkei, prof. Dr. Bokor Imre beszámolói és írásai, Horthy-Blog. ÉRTED MÁR TE FASZ SZOPÓ NÁCI??? Nem én nem adtam forrást, hanem TE! Bármely-lexikon mi? Ostoba nyilas gyilkos!

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.17. 13:56:50

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Másold ide be pl. a Wikipédia cikkből a vonatkozó mondatot, mely állításodat igazolja.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.17. 23:38:27

Majd ha a Bármely-lexikonból idézel nekem kérlek alássan. Addig érd be ennyivel, így is négyszeresen vagy lekörözve ilyen téren. Adtam forrást, idézettel nem. Most te jössz, mutass TE valamit. Aztán folytathatjuk. Szépen. Lassan. Felváltva.

azbesztos 2012.05.18. 15:47:44

1. Horthy volt az, aki a 133 napos vörös rémuralom után rendet tett az országban. Hogy ennek során némi antiszemitizmus ütötte fel a fejét, az azzal magyarázható, hogy a vörös uralom népbiztosainak nagy többsége zsidó volt, élén a tömeggyilkos Számuelli Tiborral, és az emberek az un. Tanácsköztársaságot az orosz bolsevik emlőkön nevelkedett zsidók művének tekintették.

2. A gyalázatos Trianoni „béke”diktátum, mely hazánk kétharmadát és a magyar lakósság egy harmadát elrabolta, az országot gazdaságilag tönkretette és magyarok százezreinek kellett elmenekülnie, akik szükséglakásokban és vasúti vagonokban húzták meg magukat. A Horthy rendszer 20 éve alatt, hazánk fölzárkózott Európához. A hatalmas infláció után a Pengő stabil valuta lett. A magyar ipar sok terméke világszínvonalra emelkedett. Mezőgazdaságunk az ország ellátása mellett számtalan országba exportálta termékeit. Közoktatásunk, egyetemeink példamutatóan kiépültek. A „3 millió koldus” /?/ is jobban élt, mint napjaink megszámlálhatatlan létminimum alatt nyomorgó lakósa.

3. A Trianoni igazságtalan területcsonkítást igyekezett részben kiigazítani. Igaz, ez csak Hitler segítségével volt megvalósítható, de akkor Hitlerről még nem az a kép volt a köztudatban, amit az önhöz hasonló történelemhamisítók hintettek el az utóbbi 60 évben. A 30-as években Curchill „Hitler és kísérete” c. írásában a következőket írta: „Újra európai nagyhatalommá tette Németországot. Nemcsak, hogy visszaszerezte országa hajdani pozícióját, hanem jelentős mértékben meg is változtatta az első világháború eredményeit. Bárhogy is vélekedjünk ezekről az eredményekről, kétségtelen, hogy az emberiség legkiemelkedőbb eredményei közé tartoznak. / 82. 140. old. / Lehet, hogy némelyeknek nem tetszik Hitler rendszere, de azért csodálják nagyszerű, hazafias tetteit…. Ha az én hazám vereséget szenvedne, remélem mi is találnánk ilyen nagyszerű vezért, aki újra lelket öntene belénk. / 144. old. /

4. A Horthy rendszer alatt a zsidóságnak a gazdasági és a kulturális életben kiemelkedő
szerepe volt. A háború alatt 1944. Márc. 19.ig Magyarország volt a zsidóság menedéke.
Ide menekültek a zsidók a környező országokból az üldözések elől. 1944 nyarán, Horthy tiltotta le a zsidók deportálását. A budapesti zsidóság /250.000 ezer fő/ Horthynak és később Szálasinak köszönheti megmenekülését, mert az Eichman kommandó örömmel hurcolta volna el az összegyűjtött zsidókat.

5. A Nürnbergi Perben Horthyt csak tanúként hallgatták meg. Portugáliában, az emigrációban, főleg az általa megmentett zsidók támogatták.

Aki a fentiek alapján Horthyt / hibái ellenére is / tömeggyilkosnak és háborús bűnösnek tartja, az tudatlan, eszelős gyűlölködő, ellentéteket szító provokátor, vagy feltűnési viszketekségben szenvedő nímand, aki így akar az érdeklődés középpontjába kerülni.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.19. 21:45:08

@azbesztos: 1., Szamuely, nem Számuelli - ennyire hiteles a többi állításod is
2., Lettél volna te a koldusok egyike.
3., Churchill hamarabb kijózanodott, mint Horthy
4., Hazugság, olvass utána
5., Horthyit megfenyegették, hogy háborús bűnösként elítélik, ha nem állítja le abudapesti zyidók deportlását. Utána megmenekülésüket (Horthy idején 430 ezret deportáltak, Szálísi alatt 40 ezret gyilkoltak meg) annak köszönhették, hogy bezárult az ostromgyűrű Budapest körül. Eichmannak nem volt annyi embere Magyarországon, hogy a magyar csendőrség hathatós közreműködése nélkül deportálni tudta volna a magyar zsidókat.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.19. 21:46:58

@azbesztos: Ja, és Horthy csak Sztálinnak köszönhette, hogy nem került háborús bűnösként elítélésre, mert Sztálin nem akarta elítéltetni, akivel tárgyalt (még ha nem is sikerült a kiugrás).

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.20. 08:50:24

@Muster Mark:

Igen, az összes nyilasmagyar ilyeneket szokott mondani, miután a vitában alulmaradt. Megértem elkeseredettségedet.

azbesztos 2012.05.20. 13:25:30

Néhány -német megszállásidején - Auschwitzba szállított szerencsétlen zsidó és másfél millió, a bolsevista-zsidó megszállás alatt meggyilkolt magyar áll a mérleg két serpenyőjében. Mikor kértek bocsánatot a magyarok elleni nemzetgyilkosságokért? Nekem ugyan nem hiányzik, a gyilkosok sajnálkozása de ha soha, akkor mi sem.

azbesztos 2012.05.20. 14:07:29

De nézzük, mit ír erről a Jewish Year Book[4]:

„Azok közül, akik feladni kényszerültek eredeti foglalkozásukat, meglehetősen sokan találtak valamilyen kiskaput, hogy ha nem is törvényesen, de mégis valami megtűrt jövedelemhez jussanak, megengedték, hogy a zsidó közösség megszervezze a nagyarányú önsegélyezést. Azért volt képes erre, mert a földtulajdon kivételével nem szüntették meg a zsidók tulajdonjogát egészen a végzetes 1944 tavaszáig. A zsidók biztonságban lakhattak eredeti otthonaikban; nem korlátozták mozgásszabadságukat, szabadon utazhattak és üdülhettek, és nem részesültek hátrányos megkülönböztetésben az élelmiszerek elosztása terén. Megvédelmezték őket a helyi náci csoportok rosszindulatától is.”

azbesztos 2012.05.20. 14:08:33

Az, hogy Magyarország a nácik karmai közé került, nagyobb tragédia, mint milyennek az amerikai nép hiszi. Tény, hogy Magyarország hosszú hónapokon át készségesen rendelkezésre bocsájtotta azt az útvonalat, amelyen át a zsidók és mások számtalan százai menekültek a náci terror elől.” – írta 1944 márciusában ezt a New Leader-ben a baloldali beállítottságú Mr. Jonathan Stout.

azbesztos 2012.05.20. 14:09:53

Mrs. Anne O’Hare McComick szerint:

„Magyarország javára kell írni, hogy amíg a németek át nem vették a hatalmat az országban, az utolsó menedékhely volt Közép-Európában a zsidók számára, akik képesek voltak elmenekülni Németországból, Ausztriából, Lengyelországból és Romániából. Most ezek a szerencsétlen emberek ki vannak szolgáltatva ugyanannak a kegyetlen deportálási és megsemmisítési politikának, amelyet Lengyelországban végrehajtottak. De addig, amíg volt hatalmuk saját házuk táján, a magyarok megpróbálták védelmezni a zsidókat.” – írta a New York Times 1944. július 15-i számában.

azbesztos 2012.05.20. 14:18:13

Karsai László történész:
1942. december 2-án Sztójay Döme berlini magyar követ kénytelen volt átadni kormánya határozott hangú jegyzékét a német Külügyminisztériumban. Az antiszemita magyar követ nem helyeselte, hogy kormánya megtagadta azoknak a német követeléseknek a teljesítését, amelyeket még október 17-én adtak át Budapesten. A jegyzékben Kállay Miklós miniszterelnök leszögezte, hogy nem tartja lehetségesnek sem a sárga csillag bevezetését, sem azt, hogy deportálják a Magyarországon élő zsidókat. Számos egykorú diplomáciai jelentésből és más forrásokból is tudjuk, hogy a budapesti döntéshozók, élükön Horthy Miklós kormányzóval és Kállay Miklós miniszterelnökkel már 1942 nyarán tisztában voltak azzal, mit jelent a zsidókérdés „végső megoldása” a nácik szerint. Általános humanitárius megfontolások mellett tartottak attól is, hogy a magyar zsidók tömeges deportálása komoly gazdasági problémákhoz vezethet. Aly és Gerlach téved, a magyar politikai vezetők a zsidók deportálása esetén nem tartottak komoly ellenállástól és pláne nem valamiféle partizánháborútól. Ezzel szemben Horthy és tanácsadói, ma már tudjuk, hogy tévesen, azt hitték, hogy zsidóvédő politikájukkal érdemeket szerezhetnek Londonban, Washingtonban, sőt talán Moszkvában is.
Úgy tűnik tévedtek, és hagyni kellett volna az egészet a saját medrében haladni?

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.21. 06:47:43

@Muster Mark:

Persze, ismerem a fajtádat, nem mondasz semmi újdonságot ezzel. Ezért is nem engedünk titeket sosem hatalomhoz. A SOSEM szóra figyelj. Ha véletlenül valami választáson nyernétek, addig bombázunk majd benneteket, míg fehér zászlóval elő nem jöttek. Szóval esélyetek nulla. Még Horthy mai nagy híve, a hülye Or Bán ls tudja ezt jól, s vigyázz nehogy kihúzza a gyufát... Ez van, törödj bele, ti a történelem szemétdombja vagytok...

sulcus (törölt) 2012.05.21. 08:33:30

@Muster Mark: "Nézd Rákosit, nézd az ávót, nézd a privatizációt, nézd a cigányszaporítást, nézd az mszp-szdsz-t. "

Most nincs rákosi,van helyette orbán,nincs ávó,van helyette NAV és TEK!
Akkor vedd úgy,hogy az mszp-szdsz-nek köszönhetsz most egy becsületes,sosem hazudó ária miniszter elnököt.

Frizuravarjú 2012.05.21. 10:52:29

@bircaember maxval: Köcsög zsidó provokátor, tele a gatya, mi? :))

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.21. 10:58:09

@Frizuravarjú:

Miért lenne tele, kisnyilas? Félni kellene a nyilasoktól? Ne viccelj! Kis gumibot és gázspréj és pucul haza a nyilas és ki se dugja fejed árpádsávos gettójából. 2006-ban nagyon jó volt látni, személyesen is kimentem egyszer megnézni. Van jobb látvány a világon vérző fejű nyilas kurvánál és nyilas buzinál?

Frizuravarjú 2012.05.21. 11:10:47

@bircaember maxval: "Van jobb látvány a világon vérző fejű nyilas kurvánál és nyilas buzinál?"

Nem tudom, nem járok náci tüntetésekre színházak elé ordibálni, nyugdíjasokat verni, szobrokat és emléktáblákat gyalázni, mint a hittestvéreid. Szomorú, hogy Horthynak nem volt annyi esze, hogy ezt az undorító népséget kibassza innen. Sőt, még, mentette is a "hálás" férgeket...
Szánalmas.

Frizuravarjú 2012.05.21. 11:11:42

Ejj, az a vessző... :)

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.21. 12:44:23

@Frizuravarjú:

Nem mondasz semmi újat. Tipikus magyar nyilas szöveged van. Ez meg ismert már 80 éve, nem tudsz újat mondani, A nyilas nem változik, maximum alkalmazkodik a külső viszonyokhoz és kicsit változtat a tizedrangú kérdésekben.

Frizuravarjú 2012.05.21. 19:50:42

@bircaember maxval:
Ne beszélni jól madzsar? Újat minek, mikor a régit sem érted, te hülye náci?! Világuralomra törő felsőbbrendű lófasz.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.21. 20:15:29

@Frizuravarjú:

Nagyon buta vagy, de talán megérted a következő viccet.

Rabinovics (orosz zsidó) kivándorol Oroszországból Izraelbe. Látják az ismerősei, hogy folyton ül a kávéházban és orosz antiszemita szélsőjobbos sajtót olvas. Meg is kérdezik tőle:
- Te, Rabinovics, te miért olvasod ezt a szemetet?
- Hát, megpróbáltam olvasni a mi sajtónkat is, de nagyon lehangoló: pénzügyi válság, terrorizmus, munkanélküliség, az embernek az az érzése támad, hogy Izrael napjai meg vannak számlálva. Bezzeg a náci sajtó, az sokkal jobb: minden cikkben örömmel olvasom, hogy a fél világ már a miénk, s csak pár év kérdése, hogy a másik fele is a miénk legyen!

Frizuravarjú 2012.05.21. 22:24:46

@bircaember maxval: Tökéletes barom vagy. Az igazi megvezetett buta belterjes zsidó. A cionista nagyhalak kis, Dunán leúszó szükséges vesztesége.

Frizuravarjú 2012.05.21. 22:27:00

@bircaember maxval: Röviden, hogy te is megértsd: háborús veszteség vagy. Hóhérai szekerét toló buta rabszolga.

SchindIer Pistája (törölt) 2012.05.22. 18:57:13

@Frizuravarjú: Szasz varjú! Már megkaptad a csekket Tel-Avivból? Nekem késik!

@Schindler Pistája: Pedig milyen jót tett az öreg, elvitette a nagypapit, akiből szappan lett, így kapom a kárpótlást azóta is a holobizniszből.

azbesztos 2012.06.16. 09:22:03

Horthy 300 ezer zsidó életét mentette meg, amikor katonai erővel védte meg a budapesti gettóben levőket. Ez egy megszállt országban hihetetlenül nagy teljesítmény volt, és minden zsidó élete végéig hálálkodhat neki. Ráadásul nem pénzért tette, mint mások, hanem fia élte e és saját és másik fia életének kockáztatásával. Ha a szovjet megszállás idején ugyanilyen hősök lettek volna az ország zsidó vezetői, ma nem hiányozna az asz egymillió ember, akit Rákosi, Kádár, és a többi bolsi görény asszisztálásával gyilkoltak meg bestiális módon a kommunisták.

hátmármindennicknévfoglalt 2012.06.16. 14:46:22

Képtelenek elolvasgatni (és felfogni) a magyar történelem minden olyan történését, amely különbözik a baloldalnak nevezett érdekközösség hatvan éve sulykolt állításaitól. Horthy szerepét egyszer fel kellene dolgozni valami korrekt vitában, de rögtön gyilkosozni kezdenek az arra hivatottak, A kortársak, akik Nürnberg alatt és után minden vesztes ország bűnösnek mondott vezetőjét megfogták és felkötötték, ha bűnös volt, ha nem, éppen Horthyt megfogták és elengedték, mert tudták, hogy nagyon tisztességes fél volt egy elvetemült háborúban. Tényleges hatalma alatt egyetlen magyar zsidó sem vesztette életét, százezerszámra mentette a lengyeleket, korábban mint katona olyan haditetteket hajtott végre, amit még ma is tanítanak a West Pointon.


süti beállítások módosítása