Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Nem szavaznak át jobbikosok a Fidesz igaztalan támadásai miatt?

2010.04.23. 18:44 - eroica

Az elmúlt másfél hétben sok szó esett arról, hogy a 380 ezer LMP-s kire szavazna át. Szinte alig volt szó azonban arról, hogy a 850 ezer jobbikos mennyire szavaz át a Fideszre. Január elején még jogos volt azt gondolni, hogy a Jobbik számára esélytelen körzetekben döntő részük a Fideszt választja a második fordulóban. Azonban az utóbbi hetek Jobbik-elleni támadásai után már kevésbé egyértelmű a helyzet.
 
Orbánék a Jobbik lejáratásával a Fidesz és a Jobbik között ingadozó többszázezer szavazót akarták a Fideszhez kötni. A támadások egy része „jogos” volt, Király András füvezését a Jobbik sem tartotta elfogadhatónak. De mik azok, amelyek miatt neheztelhetnek a jobbikosok?
 
Fidesz vád: „A Jobbik az MSZP kreálmánya”
A vád teljesen nevetséges. Orbán Viktor 2003-ban még „bátorító szeretettel” figyelte a Jobbikot, évekig működött az akciókért-médiafelület Jobbik-Fidesz együttműködés. Körömi Attila fideszes országgyűlési képviselőként lépett át a Jobbikba. A Gárda-alapításban pedig komoly szerepet játszott a fideszes Bencsik „Demokrata” András és Wittner Mária. A Fidesz-képviselő Wittner egyébként a Gárda mellett jobbikos pártrendezvények fényét is emelte.
 
Hol van már a régi barátság, amikor a Fidesz Gaudi-Nagy Tamást tüntette ki Polgári Magyarországért-díjjal?
 
MTV: Pörzse interjújának letiltása
A Bayer-Pörzse vita idején Pörzsének érvényes meghívása volt a Ma Reggelbe (ami a NapKelte kidobása után indult).  Ezután közölték vele, hogy nem kell, majd megengedték: Csurkával vitázva mégis szerepelhet. Végül, amikor Csurkának mégsem lett jó az időpont, Pörzse szereplését teljesen törölték.
 
Bayer Zsolt: Tízmillió oroszt letelepítene le Vona
Bayer: „tényleg elférne az országban még tíz-húsz millió orosz, ahogy Abasáron mondtad?”
Vona Abasáron nem teljesen erről, hanem a magyar mezőgazdaságban rejlő, szerinte fényes lehetőségekről beszélt, hogy 30 millió embert tudna ellátni: „10 millióan mi itt vagyunk, 10-20 milliót meg szerezhetünk Oroszországból vagy a keletről”.
 
Magyar Hírlap: Vona Gábor „szerelmi levelezése”
A médiumok közül egyedül a Magyar Hírlap kezelte tényként, hogy az iwiw-ről 'megszerzett' levelezés valódi. A könnyű hamisíthatóság miatt ezt még a levelezésről elsőként beszámoló stop.hu sem mondta. Még a levelek valódisága esetén is durva a „szexbotrányról” címlapon cikkező Hírlap kettős mércéje. A titkárnőjével rajtakapott Jakab István Magosz-elnökről 2007-ben „elfelejtett” beszámolni a Széles-lap.
Hasonló volt megfigyelhető a jobbikos és fideszes füvezés megítélésében. Míg a jobbikos Király András füvezéséről több cikkben írtak, addig Meggyes Tamásnál még annak gyanújáról sem.
(A Hírlap hozzáállása piaci logikával aligha magyarázható. Az egyébként erősen jobboldali olvasókat megcélzó újság számos Jobbik-szimpatizáns olvasót veszíthetett ezzel az egyoldalúsággal, pedig eddig is kevés előfizetője volt.)
 
Mit takar ki a Magyar Hírlap?
Szávay István legénybúcsús képei közül valószínűleg a péniszpumpás vált a legismertebbé. A Magyar Hírlap azonban itt is "rásegített" a botrányra. A péniszpumpát, amiben egy sima virsli volt, egy fekete téglalappal takarták ki. Így mindenki másra gondolhatott.

 
 
"Futottak még" támadások
 
Bayer Zsolt a non-stop tüntetésről:
„Azt nyilatkoztad az EP-választás előtt, hogy a választás után addig fogtok tüntetni, ameddig a kormány el nem takarodik. Gábor, eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! Hát hol marad a forradalom?”
A számonkéréssel az a gond, hogy Bayer a „non-stop” tüntetés abbahagyását a Fideszen sem kérte számon. Pedig a vekkeres tüntetésen Orbán is azt ígérte, hogy addig tüntetnek, amíg a kormány marad. Az nem zavarta mindenki Zsocáját.
 
Jobbik jelöltek MSZMP-zése
Hogy Fidesz-szempontból mennyire nevetségesek voltak ezek a vádak, arról elég beszédes a következő kép:
 

 via

***

Most még nem tudjuk, hogy miként szavaznak a jobbikosok. Vasárnap a Fidesz-kétharmada mellett ez is eldől.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr511946191

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbik: a két pofon kiosztva 2010.04.23. 21:42:10

Vona Gáborék most méretnek meg először. Kiderül, hogy valódi politikai erő-e a Jobbik, vagy csak szerencsés hullámlovas. (Fotó: jobbik.hu) A múlt héten új időszámítás kezdődött a Jobbik életében. Elkezdték őket komolyan venni. Ott kezdték el a pártot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adrián_22 2010.04.23. 21:37:42

Én a Jobbikra szavaztam és a fideszt, a fent olvasható rágalomhadjárat miatt nem fogom támogatni. Itt most nem a Jobbikot akarom védeni, csak egyszerűen rettentő gusztustalannak tartom azt a módszert, ahogy a fideszes cselédmédia (magyar hírlap, echotv, heti válasz) pártja politikai ellenfeleit támadta, miközben politikusai a háttérben megbújtak és elszeleltek minden szakmai vita elől. Az mszp-ről meg inkább ne is beszéljünk, szóval Vasárnap itthon élvezem a (remélhetőleg) szép és napos időt..

lüke 2010.04.23. 21:38:15

szép szó átszavaszni
be, ki, le, az lehet
felsza(r)vazni!

tölgyes 2010.04.23. 21:40:21

Én azt nem tudom, hogy mikor volt a fidesznek szövetségese a Jobbik..!de átszavazás az szerintem se lesz..se így se úgy...

bastian 2010.04.23. 21:46:02

Így működik a média. Az eladott példányszámok ill. nézőszám alapján lehetetlen volna megélni. Ezért marad a reklám, ami elsősorban a nagytőkések "privilégiuma" és a háttér politikai támogatások. Tehát a média mindig kimerül a nagytőke és a politika kiszolgálásában. (a nagytőke pedig maga csinálja a politikát). Abból csinál "ügyet" amiből akar, függetlenül a hírértéktől.
Arra a "magaslatra" lehetett emelni néhány fiatalkori fényképet és videót (még ha otrombák is voltak), mint az elmúlt 20 év sok ezer milliárdos disznóságait, amibe végül az ország belerokkant.
Tehát példaként a legénybúcsún készült péniszpumpás fénykép = BKV ügy vagy Zuschlag ügy vagy 25 milliárd dollár vagy Sukoró vagy fűnek-fának osztogatott több 10 milliárdos támogatás osztogatása, hogy csak néhányat említsek.
Az embereket leszoktatták sajnos az önálló gondolkodásról (a józan paraszti ész használatáról) és ráhagyták a gondolkodás ódiumát másokra, akik a médián keresztül megmondják, miről mit is kell gondolniuk, hogyan kell dolgokhoz viszonyulniuk, mi a botrány és mi nem.
Fel kéne adni már végre a szellemi "lustálkodást" és dolgoztatni kellene már végre azokat a "kerekeket", sajnos ez még várat magára, most éppen a fidesz "rágja a szánkba", hogy miként kell gondolkodnunk. Ha az elkövetkező ciklusban egyetlen fideszes sem kerül börtönbe, akkor tudhatjuk, hogy semmi nem változott, főleg nem az emberek "gondolkodása".

Pedró27 2010.04.23. 21:53:07

A második fordulóban nem számítanak az arányok, mindegy, hogy a győztes egyetlen szavazattal győz, vagy 90%-al.

Ha a Fidesz-szavazók mind elmennek a második fordulóban is és a Fideszre szavaznak, akkor néhány körzet kivételével nyerni fog a Fidesz és meglesz a kétharmad. Kivéve, ha a három leendő ellenzéki párt szavazói (!) összefognak és egytől egyig fegyelmezetten a legerősebb nem fideszest támogatják.

Mivel ez utóbbira nem látok esélyt, ezért azt mondom, hogy a kétharmad kérdését alapvetően a Fidesz-szavazók fogják eldönteni.

virtual landscape (törölt) 2010.04.23. 21:56:49

Viktor, szélsőséges a 17% szavazó? Akkor Viktorkám: ooloo

stratez 2010.04.23. 21:59:54

Fideszfigyelőkém aggódik a Jobbikot ért igaztalan fideszes támadások miatt, ezért azt szeretné, hogy a szoci jelöltre szavazzanak a jobbikosok, tehát a nem igaztalanul Jobbikot támadó MSZP jelöltjeire...

wow12 2010.04.23. 22:03:24

Morvai és Gaudi állítólagos szerelmi kapcsolata kimaradt a felsorolásból (via Gondola)

Bayer cickányozása is megérdemelne még pár szót. Szereplése előtt bő egy évvel éppen a Jobbik álltki Bayer és a Magyar Hírlap mellett, amikor Bayer megírta a Cozma-gyilkosság kapcsán a híres cikkét. Úgy tűnik a Magyar/Széles Hírlap környékén az elveket/tisztességet felülírja a pénz és a pártfegyelem...

Pedró27 2010.04.23. 22:04:31

@bastian 2010.04.23. 21:46:02 :

A módszer, noha tényleg nem volt túl gusztusos, részben azért jogos és rámutatott a Jobbik egy fontos problémájára.

Mivel a Jobbik nagyon új párt, ezért nem volt ideje arra, hogy tisztességesen megszűrje a jelöltjeit. Ezzel nincs is gond, ezzel a problémával a régiek is megküzdöttek. Viszont a Jobbik szeret arra hivatkozni, hogy ők újak, frissek, nem olyan elhasználódottak, mint a többiek. Ami rendjén is van, de akkor vegyék tudomásul, hogy az újdonságnak bizony hátrányai is vannak.

dr kíváncsivagyok 2010.04.23. 22:05:07

Orbán úgy bánt a Jobbikkal, mint a parasztember a disznajával . felhízlalja , aztán levágja . a Jobbik ilyen mértékű előretörése egyértelműen Orbán szándékos műve . Jöhet a disznótor .

wow12 2010.04.23. 22:06:03

@wow12: ki is felejtettem a legénybúcsús jobbikos esetét. Akkor az MH olyan bravúrosan helyezte el a képen a fekete négyzetet, hogy épp csak az nem derült ki, hogy egy virsli van a képen, és nem más.

kuki123 2010.04.23. 22:08:03

"850 ezer jobbikos mennyire szavaz át a Fideszre. "

kurvára semennyire örülnek hogy végre van egy párt ami jobboldali és nem úgy hívják hogy fidesz nincs benne orbán bandája és csatlósai.

Szívből gyűlöljük a fideszt mert legalább olyan patkány módon viselkedik mint az mszp
egy kibaszott mocsadék banda
A 8 év bársonyszékezést pedig nem lehet elfelejteni
közös munka volt az ország szétbarmolása...

már csak az mszp fidesz rágalom hadjárat miatt érdemes a Jobbikra szavazni
Ilyet ilyen aljas övön aluli baszogatást hol csinált a Jobbik?

Lehet itt nácizni meg szóvivőzgetni zácriezgetni meg 10 millió oroszozni meg pornós gárdistázni meg faszpumpázni
a Jobbik nem fog szarakodni az első napon, héten ráborítja az asztalt ezekre a szarháziakra...ki fog derülni egyből ki kivel van és milyen célból jutott be a parlamentbe

lesznek majd kurva kínos kérdések amik elől nem lehet majd kitérni

tölgyes 2010.04.23. 22:11:42

@stratez: Naná! Inkább az igazi Jobbiknak inkább MSZP mint a fidesz!.. Összenő az ami összetartozik!

tölgyes 2010.04.23. 22:12:43

@volánrulz: Nem borít a Jobbik semmit sehova.

kuki123 2010.04.23. 22:16:41

index.hu/belfold/2010/valasztas/lejarato_hivasok_molnar_oszkar_ellen/

most mondjátok meg milyen szarházi bandának kell lenni ahhoz hogy

jött ezen a héten egy csurkás fidesztámogató most kapaszkodjatok meg 16! oldalas! újság semmi mással nem foglakozott csak a jobbik lejáratásával
és hogy a fideszre szavazzunk mert az nagyon kell
persze miép program vagy fideszprogram az nem volt
CSurka is egy szarrágó köcsög lett nem is a semmiért lépett ki belőle mindenki a miéptől és gyk. csurkapárt lett

ilyet hol csinált a Jobbik?
pedig csinálhatta volna lett volna téma dögivel

Fidesz mszp mocsadék patkányok csak az egyik narancs a másik piros
ennyi a különbség

tölgyes 2010.04.23. 22:25:49

@volánrulz: Bizony jó lenne, ha magának cs ezrednyi esze volna mint Csurkának.. de ahogy olvasom sajnos nincsen.. ezért magára, már tegnap se emlékeztek:)

bastian 2010.04.23. 22:26:10

@volánrulz:

Azt várom tőlük. hogy ne handabandázással töltsék az időt, hanem gyűjtsék össze a bizonyító erejű adatokat (oldaltól függetlenül) és tárják a nyilvánosság és az ügyészség elé, hogy ne utasíthassák csak úgy el "bizonyítékok hiányában" a nyomozásokat.
A legnagyobb probléma, hogy "menet közben" minden politikai erő az eltussolásban volt érdekelt, mert az volt a megegyezés, hogy a demokráciában való "hit" fontosabb annál, mint hogy "Gipsz Jakabot" leültessék. 2002-ben ha valaki figyelte az akkori választások "utóéletét", az emlékezhet rá, hogy a legendákkal ellentétben Orbán elsőként ismerte el a vereségét és gratulált a győztesnek. Csak sokkal később merült fel náluk is (az elmúlt 2-3 évben), hogy nem igazán volt "tiszta" az a választás.
Annak idején azért az belülről kiszivárgott, hogy ugyan tisztában voltak a helyzettel, de úgy döntöttek, hogy fontosabb a demokrácia "hitelének" megőrzése, minthogy megóvják a választásokat és majd később az ő esetleges győzelmüket is meg fogják óvni a másik oldalról, ezért "elnézték" a disznóságokat. Az, hogy ez vezetett többek között az ország "lerombolásához", már nem érdekelte őket, mert a demokrácia "látszatának" megőrzése mindennél fontosabb volt számukra, ha valaha még hatalomra akartak kerülni.
Ennek reményeim szerint a Jobbik véget fog vetni és bizonyítékokkal "borítani" fogja ezt az "áldemokráciát", ahol lehet bármire szavazgatni, mégis mindig ugyan az az érdek kerül hatalomra. Most még sikerült "megmenteni" a rendszert, remélem 2014-ben már nem fog sikerülni éppen a Jobbiknak köszönhetően.
Ha nem így lesz, akkor az ország nagy részének befellegzett, persze minden rendszernek vannak és lesznek nyertesei, de igazán elvárható volna, hogy az legalább időnként az "átlagember" lehessen. De ismerve a hatalom gátlástalanságát, ez csak álom, édes álom...

tölgyes 2010.04.23. 22:30:13

@bastian: Csak az a baj, hogy ha mindent feltárnak a jobbikosok ahogy írta, akkor elfogynak még mielőtt bejutnak az OGY-be! :)

Dorelle 2010.04.23. 22:33:19

"Védjük meg a demokráciát!" Viktor, b*szdmeg itt olyan niiiincs! Vki szóljon neki! Majd akkro lesz itt Jobbikos átszavazás, mikor mamikáék jó osztrákpolgár módjára bepókhálósodnak, és unatkoznak a 130ezres nyugdíjuk mellett, eltűnik a cigánykisebbség, a Balaton Sound helyett meg egészéves Ibiza lesz Zamárdiban! Szal soha...remélem:) A médiáról meg csak annyit: www.youtube.com/watch?v=2Zu8K9bKMxg

Haloperidol 2010.04.23. 22:35:56

Én 2006 után, amikor a fidesz megint elkúrta a választást, megfogadtam, hogy soha többé nem szavazok rájuk. Akkor is fogcsikorgatva tettem az x-et melléjük jobb híjján. Most a jobbikra zsvaztam, de nem lesz nálunk 2. ford. Ha lenne, otthon maradnék...

bastian 2010.04.23. 22:40:01

@tölgyes:

Viccelődéssel lehet persze próbálkozni, de ennyivel nem lehet "elütni" dolgot. Természetesen, ha Ön a rendszer "nyertese", akkor nyilván abban érdekelt, hogy fennmaradjon. Ez világos és érthető, de megjegyzem, hogy többen vannak a vesztesek, mint a nyertesek és mint a közmondás is mondja, "sok lúd disznót győz", még ha sokszor sokáig is kell rá várni...

gyógyszerész 2010.04.23. 22:40:08

@volánrulz: Szerintem nem kéne magyarázkodni, senki nem lepődik meg, hogy a jobbikosok az mszp-re szavaznak. Ezt vártuk, így van jól, előbb-utőbb színt kell vallani

bastian 2010.04.23. 22:48:56

@gyógyszerész:

Valójában ez volna a "logikus", hiszen a dolog arról szól most már, hogy a fidesz "rá legyen szorulva" mások bevonására az alkotmányozás folyamatába. Ebből a szempontból pedig nem az a lényeges, hogy az mszp-nek lesz-e még 2-3 képviselője, hanem a "beleszólás". A Jobbik jobban bele tudna szólni akkor, ha lenne néhánnyal több maszopos képviselő és a fidesznek nem lenne meg a 2/3-a. Sajnos, mint az elmúlt 20 évben mindig, az emberek érzelmi alapon szavaznak, ezért nem várható ilyesmi, ezért a fidesznek 2/3-a lesz.
A racionális alapokon nyugvó szavazás egyik oldalon sem jellemző, ezért nem is várhatunk változást...

is 2010.04.23. 22:50:53

@gyógyszerész: pedig de, én meglepődnék. sőt, most már inkább az tűnik meglepőnek, hoyg van, aki még beszopja ezt az MSZP-Jobbik-tengely fantazmagóriát.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.04.23. 22:51:14

@wow12: A cikk eleve nem volt teljeskörű összegzés, de ez a kitakarás történetet most beraktam, mert ez tényleg egy aljasabb húzás volt Szélestől.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.04.23. 22:52:16

@bastian: Politikában a "racionalitás' szubjektív fogalom.

lorantka_a_gall 2010.04.23. 22:56:09

@volánrulz: "Ilyet ilyen aljas övön aluli baszogatást hol csinált a Jobbik?" Hol? Mást se csinált egész végig. Kezdve az LMP baszogatásával, a Fidesz tologatásával az mszp felé (erre jött végül a válasz, amibe belerokkant a Jobbik)... Szóval aki kardot ránt, kard által vész el. Ha nem lett volna ez az ocsmány kampány a Jobbik részéről, sokkal többen szavaztak volna rá.

lorantka_a_gall 2010.04.23. 22:58:22

@is: MSZP-Jobbik tengely. Majd meglátjuk, hogy sikerül-e annyi jobbikost beszopatni az mszp-nek, hogy maradjon otthon, hogy besurran egy-két mszp-képviselő a második fordulóban. Ugyanis a Jobbikkal a Fidesz (szinte) mindenhol 50% fölött van. Kíváncsi vagyok, hány Szanyit meg Molnárt ér meg a Jobbiknak az ostoba sértődöttsége.

lorantka_a_gall 2010.04.23. 22:59:56

@gyógyszerész: a jobbik szavazóinak nagy része mindig az mszp-re szavazott. Nem lenne nagy megerőltetés nekik újra...

wow12 2010.04.23. 23:04:51

@eroica: Persze, nem akartam belédkötni, csak megemlítettem, mert ezek jutottak még eszembe.

medve19 2010.04.23. 23:11:18

A blogíró valamit nem ért. Nem a Fidesz hírdette magáról, hogy a maszületett bárányok, meg a tisztakezű angyalok gyülekezete. Meg húsz évet a húsz évért, ugye. Azonkívül, rajtuk kívül mindenki mocsok.
Most meg a kommunistákra szavaznak. Morvai néni legalább is ezt ajánlja. A komcsik meg őrájuk. Haha.

wow12 2010.04.23. 23:11:47

@LION_heart: 2006-ban én is már csak a szocik miatt szavaztam már a Fideszre, mivel nem volt más. Úgy voltam vele, hogy "ha most sem sikerül, akkor úgysem rajtam múlt, ezért mindegy, hogy kire szavazok legközelebb, és akkor már inkább szavazok majd arra a pártra, amelyik számomra a legszimpatikusabb". Akkor nem sikerült a Fidesznek... Meg persze azóta történt rengeteg minden. Hosszú is lenne mindent felsorolni.
Most nálunk sem lesz második forduló, így nem vagyok érintett. Ha lenne, és nem indulhatna jobbikos jelölt, akkor szerintem otthon maradnék, vagy valami jó zaftos dolgot írnék a szavazólapra, és érvénytelenül szavaznék.

kyanzes (törölt) 2010.04.23. 23:13:49

A cikk arra buzdítja a Jobbikos tábort, hogy az MSZP-t támogassa.

wow12 2010.04.23. 23:16:41

@medve19: A Fidesz pedig csupán annyit hirdetett magáról, hogy nemzeti, konzervatív, keresztény párt.

Lásd: Meggyes Tamás, Deutsch Tomi, Schmidt Mária, Hegedűs Zsuzsa csak hogy pár embert mondjak. Aztán ott van a "Nem kell tömeges állampolgárság-visszaadástól tartaniuk a szomszédos államoknak." dolog is.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.04.23. 23:19:57

Ezt nem semmi, lesz nem kevés jobbikos aki orbángyűlöletből a mszpre szavaz. Lesz itt még Új Baloldal-Jobbik kormány:DDD

ysh (törölt) 2010.04.23. 23:20:26

Az, hogy a Fidesz néha a Jobbikot mint MSZP kreációt emlegette, én úgy értelmeztem, hogy az MSZP-s kormány balf@szságai annyira radikalizálta a tömegeket, hogy óhatatlanul "kitermelődött" egy ilyen párt... Szerintem idővel átértékelődik a 2 fél egymásról kialakított negatív véleménye. Öregebbek még emlékezhetnek az MSZP-SZDSZ viszony alakulására 89 és 94 között.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.04.23. 23:23:12

@medve19: Meg azt sem írja le a blogger, hogy az egész mocskolódást a kuruc.info kezdte.Lendvai Ildikó kedvenc hírforrása.:DDD

Remélem a blogger is megy Szilyvel meg Bolgár Györggyel szőlőt bányászni

Alikam 2010.04.23. 23:27:31

Van benne ráció, persze csupán a racionalitás szempontjából.
Ugyanis a Fidesz, ezzel a lejáratókampányával végleg színt vallott. Ugyanúgy használják a weberi módszereket, ugyanúgy mindenkit le akarnak söpörni aki az útjukba áll.

De a kampány mocskossága az, ami igazán riasztó. Fiatal Demokraták? Ugyan, vén fasz már az összes.

A kétharmad túl nagy lehetőség, és veszélyes, annak fényében amit csináltak a kampányban.

Már kormányzópárt lesz, egyedüli, az biztos, így az igazi kérdés az nem az MSZP lenyomása, mert az már megtörént. Az igazi kérdés, hogy a Fidesznek legyen-e kétharmada vagy sem?

Ezt itt a fő kérdés és ilyesformán biztos lesz olyan jobbikos aki azt mondja, leszarom, szavazok az MSZP-re.

Mert mind a kettő elvtelen párt, csak az egyiket még meg lehet emelni, és odavágni a másikhoz, hogy az nehogy elérje a kétharmadot.

Az MSZP már nem tényező, egyszerű használati eszközzé silányult, amit használni lehet annak érdekében, hogy a másik weberi párt ne kapjon abszolút hatalmat.

Ennyi.

Ennek ellenére én nem fogok az MSZP-re szavazni, inkább otthon maradok, mert nem visz rá a lélek.

dzsugasvili 2010.04.24. 01:07:37

A grafikus Molnár Tamásnak volt egy frankó cikke a Kurucon néhány hete. (Ebben a mondatban nem a Kurucon van a hangsúly.) Ott írta, hogy keresztény/nemzeti/konzervatív/plebejus/stb. szupermérsékelt, szupereuropéer, konzervatív, szent Fidesz részéről mekkora állatnagy mocsokság volt ez a hányinger- hazugság-negatív kampány a Jobbik ellen. 2002-ben még teljes joggal köpni-nyelni nem tudtak a szocik Ron Werber-féle kampánya során, csak szívtak, mint a torkosborz. Utána a kampánytanácsadó neve szitokszó is volt egy ideig. De szerintem idén már ugye volt pénzük, hát fölvették Ronny barátunkat, csak most épp egy másik jobboldali párt ellen. Na de ezután a kampányután élő fideszes politikus soha többé nem nevezheti magát se konzervatívnak, se nemzetinek, se jobboldalinak. Furcsa is volt, hogy a KDNP-t nem lehetett hallani ebben a mocsokkampányban. Lehet az ő gyomruk már kifordult tőle. Molnár is megköszönte Lovas Istvánnak meg Tóth Gy. László volt sajtóklubosoknak, hogy ők se szálltak be ebbe a szemétségbe. Úgyhogy tulajdonképpen el is váltak a dolgok egymástól, kiderült, hogy ki hova tartozik. Mert voltak azért sokan, akik nem fikázták a Jobbikot. Ők lennének talán az igazi mérsékelt oldal.

Mindenesetre azt a Fidesz elérte, hogy belátható időn belül a két párt között ne lehessen emberi a kapcsolat, ami talán a 2/3-ad meglétéig (mert tuti megkapják) nem is gond nekik, de az első hibák, megszorítások után, pl. az októberi választásokon már rászorulnak szerintem a Jobbikra, aki viszont teljesen jogosan mutathat ezek után fityiszt. Szóval én azért nem örvendezek annyira ennek a "szép, új, nemzetikormányos" jövőnek. Javulás helyett marad a megosztottság, a rossz hangulat, gyűlölködés...

dzsugasvili 2010.04.24. 01:13:58

@dzsugasvili: Amit kifelejtettem: a Fidesznek hála: most 2002-höz hasonlóan ismét családok százai, ezrei mentek egymásnak a választás miatt, mert az emberek jórésze (fele) még bízik "Viktorban", mert "csak ő tudja megcsinálni", a jobboldaliak jelentős része, szerintem úgy kb. 5-öde viszont már továbbállt a Jobbikhoz, amiből normális esetben nem is lenne semmi, de hála ennek a felesleges barom kampánynak, most ezek a jobboldaliak mentek otthon egymásnak. Pedig normális esetben, ha esetleg közösen a ballibek leleplezésén és a rablás, pusztítás bemutatására koncentrálnak, akkor nem kétharmad, majdnem szó szerint 3/3-ad lett volna. A Fidesz tuti elérhette volna az 59-60%-ot, a Jobbik meg megkaphatta volna az áhított 20-25-öt. Az LMP meg a szocik osztoztak volna a maradék 15-20%-on, és akkor lehetett volna rendszert váltani. Na de így...

tiszamagyar 2010.04.24. 18:09:52

@lorantka_a_gall: A jobbikot is keményen támadták a FIDESZ bérencek, lásd Király András, egy FIDESZes újságíró, Nádudvari János (Nagykovácsi) dobta fel. Tagadja, de jól keresett rajta! Szóval az ilyen ügyek sokat rontottak a jobbik helyzetén. Érdemes lenne az ilyen aljas párt irnokokat egy szép listába fűzni, és egy honlapon megjelentetni, + követni az ő életüket, munkájukat. Tudni, hogy mikor, mire számíthatunk...


süti beállítások módosítása