Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Miért húzza magára az MSZP a Hunvald-ügyet?

2014.07.01. 20:35 - Fidelio

Jó öt éve tartóztatták le Hunvaldot. Akkor, azt gondolhatta az ember, hogy lám, működik az igazságszolgáltatás: szoci kormány alatt eljárás indulhatott egy szoci polgármester ellen. Remélni lehetett, hogy kiderül, volt-e ingatlanpanama a VII. kerületben.
Most kb. nem lehet tudni, mi történt. Az ítélet szerint volt ingatlanpanama, sokszáz milliós, de Hunvald erről nem tudott. Ő azt mondja, teljesen ártatlan benne, nem is vette észre.

Hunvald_bilincs.jpg

Összességében kicsit több jött ki az ügyből, mint Molnár Gyula megvádolásából, akit a bíróság föl is mentett. Hunvaldot egy év letöltendő börtönre ítélték szabálytalanul kiutalt lakások miatt. (Az ítélet csak azért nem végleges, mert egy másik eljárásban többre ítélhetik még, szabálytalan tanácsadói szerződések miatt.)
Ezzel együtt silány eredmény ez. Nagyon kevés ez az ügyészség sok-sok vádja és sok évi próbálkozása után. Meg a sajtó nagybetűs címei és a bilincses-rabszíjas képek után. Mintha ezt ellensúlyozná a bíróság, hogy szokatlanul kemény volt: letöltendő börtönt ítélt szabálytalan lakáskiutalásért. (Nincs baj az ilyen kemény ítélettel, de mi van a például a trafikmutyival? Hiába kapta meg az ügyészség a hangfelvételt a szekszárdi ’döntéshozatalról’, még csak nem is nyomoz az ügyben.)

De vissza Hunvaldhoz. Mert elég sok minden „megállt a vádakból” ahhoz, hogy óvatosnak kell lenni vele. Nem szívesen bízná rá az ember a lakását. Vagy egy önkormányzat több ezer lakását.
Innen nézve: hogy gondolták a kerületi szocialisták, hogy Hunvaldot elnöküknek választják, néhány héttel a Kúria döntése előtt? (Az előző döntésekből azt látni lehetett, hogy valami megáll a vádakból.) Ráadásul polgármesternek is jelölték. Igen, őt ajánlották, hogy válasszák meg polgármesternek, hogy ismét bízzák rá a kerület ingatlanvagyonát.
Méretes amatőrség volt ez. Persze egy kerületi pártszervezetnek nem kötelessége, hogy okos legyen. Magyarázhatták, hogy „Hunvald népszerű”, meg „majd ügyesen megoldja”. Azzal meg nem gondoltak, hogy ez az egész pártjukra nézve szerencsétlen dolog.

hunvald_laza.jpgHunvald képe, amit ma délután osztott meg saját blogján

Ma délután viszont kiderült, hogy az egész pártot sem zavarja a dolog. Az MSZP-nek sikerült közleményben kimondania: „Hunvaldot a kerületi szervezet politikailag rehabilitálta azzal, hogy elnökké választotta”.
Ezt így ma sikerült leírnia az MSZP-nek, a letöltendő börtönös ítélet után.
Az MSZP még külön meg is dicsérte Hunvaldot, milyen rendes volt: lemondott, mert „nem szeretne terhére lenni a társadalmi nyitást végrehajtó MSZP-nek”.

Tényleg vissza akarja szerezni a választóit a Fidesztől ez a párt?

 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Orbán vizet prédikál és pálinkát iszik

2014.06.28. 21:59 - eroica

A lengyel lehallgatási botrányban előkerült egy felvétel, amin a lengyel állami energiacég vezetője a privát beszélgetésében őszintén beszélt Orbánról. Szerinte Orbán a paksi beruházással "lesz*pta Putyint", aki azóta "felállt farokkal sétál örömében".

Orbán napokig nem kommentálta az ügyet. Amikor végre meg lehetett kérdezni, hogy ezt hogy rendezte a lengyel miniszterelnök kollégájával, akkor egy ügyes mellébeszélést adott elő. Úgy tett, mintha az egész csak arról szólna, hogy a lengyel állami energiacég vezetője részeg volt-e. „Erre az ügyre egy egyszerű szabály vonatkozik: ha alkoholt iszunk, akkor nem beszélünk; ha beszélünk, akkor nem iszunk alkoholt.”

Ha az ügyet népi bölcsességek szintjén akarja rendezni, akkor persze azt is mondhatná, hogy "a részeg ember őszinte". De ő persze nyilván a neki megfelelő bölcseletet vette elő.

Több esetből tudjuk, hogy Viktor maga sem tartja be vizet prédikáló intelmeit. Nézzünk néhány példát.

A Rogán családnál a pálinkázás után a Blikknek nyilatkozott is Orbán, mint a videón 3.23-tól látható.

 Egy disznóvágásos pálinkázás után is vidáman nyilatkozott a videósainak.


Orbán azonban nem csak a baráti videósoknak nyilatkozott pálinkázás után. Robert Fico szlovák kormányfővel is egy kupica látványos felhajtása után kezdett tárgyalni (majd beszédet is tartott). Egy ilyen fontos tárgyaláson talán tarthatta volna magát a saját szabályához: ha iszunk, nem beszélünk.

Orban_Viktor_Fidesz_kormanyfo_palinka_szabadsagharc_palinkat_iszik_Robert_Fico_targyalas_elott_Pilisszentkereszt.png

Orbán tárgyalási képességeit persze lehet, hogy egyenesen javítja az alkohol. De akkor nem kéne vizet prédikálnia, ha pálinkát iszik.

De az igazi kérdés persze az, hogy miért feküdt be ennyira Puytinnak a paksi aromerőmű szerződésével. Akár ivott, akár nem.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Európa jó hely

2014.05.24. 17:34 - nyugis731

Európa jó hely. Ha nem is az elképzelhető világok legjobbika, de a valóban létezők között nem áll rosszul. Európa szerethető hely.

Európa a modern civilizáció bölcsője. Antikvitás, kereszténység, felvilágosodás. Nagy csacsiság a három közül a másodikat kiemelni, s mint „gyökeret” szembeállítani a harmadikkal.

Mára Európa a szabadság, jólét és szolidaritás eddig legsikerültebb kombinációja. Ha most éppen az Európán (és kihelyezett tagozatán, Észak-Amerikán) kívüli világ felzárkózása zajlik is, ez is igen nagyrészt az európai vívmányokon alapul. Nem Buddha, Konfucius vagy Mao tanai hajtják az ázsiai fellendülést, hanem a nyugati eredetű ipari civilizáció és nemzetközi tőke együtt az ázsiai ember fegyelmezettségével, tanultságával és (egyelőre való) igénytelenségével. Nagyon is helyénvaló, hogy ez az emancipáció zajlik, megfelel a modern európai ember igazságérzetének.

Európa éppen választ. Ez az első olyan Európa-parlamenti választás, amikor a szembenálló pártcsaládok nem csak nemzeti szinten kampányolnak nemzeti szintű ügyekkel. Most először megszervezték meg a csúcsjelöltek vitáját is. Ez a legjobb összefoglaló, amit találtam – keresni kellett, mert bizony még keveseket érdekel itthon.

EuropaDebate.jpg

Az európai integráció ugyanolyan természetes folyamat ma, mint Olaszország vagy Németország egyesítése volt anno. Nem könnyű az ilyesmi. Európa a múlt nagy háborúinak földje is – ez máig nagy teher. De egyre többünk dolgozik a szomszéd országban, s egyre többünknek van a honi nyelvet nem beszélő főnöke saját hazájában. A mobiltelefonunk nemzeti identitásáról pedig végképp szó ne essék.

Mégis nehezen lépkedünk előre. Az a szokásos kifogás, hogy az európai döntéshozás távol van az emberektől, Brüsszelben nem választott vezetők irányítanak. Csakhogy a közvetlenül választott Európai Parlament épp azért gyenge, mert a nemzetek nehezen fogadják el a nemzetek feletti döntéshozást. Ideje lenne már túllépni ezeken. A vita is egy ici-pici lépés. Európa kicsiket lép és habozva.

Európa a közelmúltban nagy bajban volt. A túl kis lépések miatt is. De a felzárkózási folyamat miatt is: egyre nehezebb versenyben lenni. A felhalmozott adósság miatt is, ami talán szintén azért halmozódik oly könnyen, mert már nehezebben teremtjük meg, amit az európai ember elvár az élettől. Az európai szintű szolidaritást sem könnyű finanszírozni a globális verseny kellős közepén. Mára talán túl vagyunk a válság nehezén. Remélhetőleg Görögország is sínen van – nagyon nagy árat fizetett, jórészt saját hibájából, de a félkész euró okán is.

 Úgy néz ki, Európa nem hasad. Sőt, előre lép, ha kicsiket is. Létrehozza a bankuniót is végre. (Nagy habozás után mi is benne vagyunk, ha kuss is van róla itthon.) Igaz, közben az Egyesült Királyság esetleges kiválása a beszédtéma – de ők jó dolgukban, és nem krízisükben mérlegelik ezt. A törökök és az ukránok egy része pedig boldogan csatlakozna – nagy kérdés, meddig lehet őket várakoztatni.

EU-parlament.jpg

Úgyhogy Európa jó hely, a létező helyek egyik legjobbika. Meg kellene becsülnünk, hogy ide születtünk. Nem mindenki gondolkodik így sajnos. Orbán Európa válságát az európai értékekkel való határozott szembefordulásra használta fel. Mondom tehát a lehető legsarkosabban: Igen, én fel akarom tenni hazám sorsát Európa sorsára. Azért is, mert nem sok más van, amire feltehetném. De főleg azért, mert Európa is az én hazám.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Mi történt itt? Hogyan tovább?

2014.05.12. 12:47 - nyugis731

Már megint Orbán nyert, és megint kétharmaddal. Persze, ez a második kétharmad nem lenne, ha nem írta volna át saját javára a választási törvényt. De a régi választási rendszerben is győztek volna. Okot keres most mindenki a baloldalon. Van Orbánnak meséje a szabadságharcról meg a többiről. Vannak, akik ezeket elhiszik, és vannak a haszonélvezők is. De mindez a Kubatov-listával és a mozgósítással együtt is alig több mint kétmillió fideszre szavazó polgárra volt elég, alig többre, mint a szavazásra jogosultak negyede. Simán győzhettünk volna ellenük.

A magyarázatot frappánsan összefoglalta egy a Népszabadság tudósítójának nyilatkozó névtelen dél-dunántúli szavazópolgár: "Tudja, kire fogok szavazni? Csak olyanra, aki eddig még nem volt hatalmon. Mert aki már volt, az mind lopott. A magunkfajta meg kínlódik, a két fiam is mindent megpróbál, de nem megy semmire."

Ilyen egyszerű: A bizalom hiánya.

A választási kampány a Simon-üggyel kezdődött és kb. ott is ért véget. Ellenzéki körökben szokás azon dohogni, hogy dehát nem ér a nevünk, mert ilyen bármely demokráciában előfordul, és Mesterházy azonnal meglépte, ami megléphető volt. Meg azon, hogy vajon az miért nem érdekel senkit, hogy a Közgép mennyit nyúl le? (Ezerszer annyit, mint Simon eltitkolt vagyona, persze.) Dehát ez nem így működik.

Ha a politikai elitünket sok-sok éve körüllengi a korrupció és illegális pártfinanszírozás szele, akkor a Simon-ügy nem kezelhető önmagában. A bizalom az vagy van, vagy nincs. Az úgy nem megy, hogy tessék bennünk megbízni, mert ők sokkal többet lopnak. Annak, hogy 2018-ben ne ugyanez a történet ismétlődjön, elemi feltétele, hogy felálljon egy olyan ellenzék, amely hitelesen tud tisztességet hirdetni. Ez az abszolút minimum, ami nélkül tovább nem is érdemes a dologgal foglalkozni. Nehezítés, hogy természetesen nem tud a semmiből pár év alatt felállni egy teljesen új kormányzóképes elit. A meglévő mi-magunkból kell kihozni.

A neheze azután jön, ha a morális kérdés rendben van. Az említett nyilatkozónk ugyanis abban persze már téved, amikor közvetlen kapcsolatot lát a lopás és saját nehéz sorsa között. (Ezt egyszer már megírtam itt.) A 2018-es ellenzéknek tehát nem elég feddhetetlen tisztességet hirdetni, hanem arról is őszintén kell beszélnie, hogy nem a lopások, hanem az egymásra ígérgető, rövidtávra dolgozó politikai demagógiák az okai annak, hogy egyre jobban lemaradunk saját szomszédainkhoz képest is. (Ezt meg Bauer Tamás mutatja be tényszerűen itt.)

Hogy ilyesmit nehéz elmagyarázni az "embereknek"? Hát ja. Most már tényleg rohadt nehéz lesz. Bokrosnak még viszonylag könnyű dolga volt ’95-ben. Akkor elég sokan megértették, és a baloldal simán nyerhetett is volna '98-ban a (nagyon sikeres) Bokros-csomaggal a háta mögött – ha nem üt be még a Tocsik-ügy is. Mára már túl sok lett a cikkcakkokból.

De még sincs könnyebb út az ellenzék előtt: becsületesen kell beszélni arról, hogy generációváltásnyi idő alatt lehet komolyan változtatni. Először is oktatás. Másodszor is beruházásbarát politika. Integráció Európába és a világba. Kedvezmények a kritikus térségekben. Meg közmunka is, segély is – nem igaz, hogy ezek nélkül meg lehet lenni. És beszélni kell arról is, hogy az oktatásban, egészségügyben annyi pénz van, amennyit oda (így vagy úgy) beleteszünk. S épp ezért arról is, hogy a szerencsésebb polgártársainknak számára nem attól lesz élhetőbb az ország, ha az adójukat minimalizálják. Nyugdíjügy, nem kezdenék bele még ebbe is.

Hogy az ilyesmi helyett inkább könnyen érthető ígéretek kellenek? Kipróbáltuk, volt 8 azaz nyolc darab könnyen emészthető ígéretünk. Láttuk mit érnek a bizalom hiányában. A választó nem hülye.

A feladat tehát az, hogy felálljon egy olyan ellenzék, amely nem valami kisebbik rossz, hanem amelyre jó szívvel rábízzuk az országunkat. Amelyikben a választó megbízhat, mert látja rajta, hogy tisztességes és az igazat mondja.

Naivitás? Amíg az, addig marad Orbán.

 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Lázár túszai egy negyvenmilliárdos játszmában

2014.05.10. 15:41 - Fidelio

Lázárék lépései a Norvég-alap körül egyre inkább bozótharcnak látszanak. Azt javasolják, hogy a norvég kormány teljesen függessze fel a magyarországi támogatásokat.
Az évekig Lázárék által is működtetett pénzelosztási rendszert tavaly év végén szétszedték, és a döntéseket
– a politikához (még) közelebb, és
– még kevésbé átláthatóvá tették.

A norvég kormány erre azt tette, amit egy demokratikus kormánynak kötelessége: felfüggesztette a 40 milliárdnyi norvég-támogatást. Kivéve a civilek támogatását, mert az más rendszerben zajlik

Az Unió tavaly szeptemberben már szabott ki egy 70-75 milliárdos bírságot hasonló okból, amit akkor Lázár "korrektnek tartott". Az elmúlt években persze az volt hirdetve, hogy "szabadságharcban állunk Brüsszellel. Ha ezt komolyan vesszük, akkor Lázár erősen meghunyászkodott, és örült annak, hogy nem lett nagyobb arányú a büntetés. Nyilván az ezermilliárdos többi összeg lehívása érdekében vágott jó képet a dologhoz.

Most éppen a keménykedés időszakát éljük, s nemcsak szavakkal. Lázárék most azt javasolják a norvég kormánynak, hogy állítsák le a civilek támogatását is. Nem megőrizni akarják a Magyarországra jövő pénzeket, hanem beledobja a konfliktusba ezt is. Szándékosan veszélyeztetik a norvégok által most is támogatott magyar civil tevékenységeket.

Hogyan tudnánk elmondani egy normális országból érkező embernek, hogy mi történik itt? A kormányfő alvezére azon küzd, hogy ne jöjjön pénz az országba. Mi persze értjük. A civil pénzek elosztása is fideszes üzlet lett, amit fideszes Csizmadia László vezetésével történik, aki azután a 'Béke'menetet is szervezi. A pénzek útja persze bonyolult, de a lényeget Csizmadia sem tagadja.
Ezek után nem csoda, ha Lázár alvezér nem szereti, hogy a Norvég-alapból a civileknek is jut támogatás (az alap pénzeinek 11%-a). Az a jó, ha minden pénz fölött ott a fideszes ellenőrzés.

Így áll elő a mostani furcsa helyzet: Mintha ez a norvégek számára lennének fontosak a magyarországi civil tevékenységek. Lázárék pedig pont így viselkednek, a civil pénzek felfüggesztésével akarják sarokba szorítani a norvégeket.
Mintha Lázár túszként kezelné a magyar civileket, és az ő bőrükre alkudozna.

GM

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Ilyen amikor Orbán párbeszédet ígér (képek a rendőri intézkedésről)

2014.04.29. 23:16 - eroica

Már a választás előtt jelentős vitát váltott ki a Szabadság téri "náci megszállási emlékmű". Eleve erős indoka kellene, hogy legyen, hogy 270 milliót költsenek egy művészileg közepes alkotásra, amit egy parkolólejárat ölel körül. Azonban az emlékmű üzenete is nagyon problémás. A Gábriel arkangyalra lecsapó sas azt üzeni, hogy az "angyali tisztaságú" Horthy-rezsimnek semmi köze nem volt a 70 évvel ezelőtti borzalmakhoz. Holott addigra a Horthy-rezsim több zsidótörvényt meghozott és túl volt már a kamenyec-podolszkiji deportáláson. A doni második magyar hadsereg tragédiájáról nem is beszélve.

Orbán érezte, hogy a választáson szavazatokat veszíthet, ha erőlteti az emlékművet. (A parlamenti kétharmada csak azért lett meg, mert több Budapesti körzetben a kamupártok (pl.: Együtt 2014 "párt") megosztották az ellenzéki szavazatokat.) Így Orbán azt ígérte, hogy húsvét után majd párbeszédet folytat az emlékműről. Ebből tudjuk, hogy nem lett semmi, hiszen a választás után egyből nekikezdtek az építésnek (és persze húsvét után se próbálkoztak semmilyen párbeszéddel). 

Orbán párbeszédet ígérő levelét így érdemes a mai képekkel együtt nézni, amint az építési területen békésen tiltakozókat elviszik. A rendőrök egy olyan birtokvédelmi határozatra hivatkozva hurcolták ki az ülősztrájkolókat, amit a VIII. kerületi jegyző nem volt hajlandó megmutatni (a másolatát sem). Következzen hát Orbán levele és a képek.

"Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!

Először is szeretném megköszönni Önöknek a párbeszédet elősegítő szándékot és konstruktív hozzáállást, amelyről tanúbizonyságot tesznek levelükben. ...

Orban_Viktor_Fidesz_naci_megszallasi_emlekmu_Szabadsag_ter_rendori_intezkedes_Mecs_Imre_hurcolasa.jpgMécs Imre '56-os halálraítéltet viszik a rendőrök

Ugyanakkor, mint Önök is tudják, február 15-én a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak.
Orban_Viktor_Fidesz_naci_megszallasi_emlekmu_Szabadsag_ter_rendori_intezkedes.jpg

Az a veszély fenyeget, hogy a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját. Ezért azt javaslom, hogy a párbeszédet a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után folytassuk. Munkacsoportjaink, ha lehetséges, addig is folytassák a munkát.

Budapest, 2014. február 19.

Őszinte tisztelettel: Orbán Viktor"

Orban_Viktor_Fidesz_naci_megszallasi_emlekmu_Szabadsag_ter_rendori_intezkedes_Mecs_Imrene_Magyar_Fruzsina.jpgKépek forrása és további képek: Magyar Narancs

Ui.: A következő képen látható Benedek Mártont később hozták ki. A terület kiürítése és lezárása után a rendőrök az építési területet és a tüntetők és terület álltak. Őrizetlenül hagyták azonban a terület hátulját, így Benedek Márton szépen bemászott, majd elhelyezett egy virágot. A rendőrök ezután őt is kihurcolták.

Orban_Viktor_Fidesz_naci_megszallasi_emlekmu_Szabadsag_ter_rendori_intezkedes_Benedek_Marton.jpgBenedek Mártont, Göncz Árpád unokáját is kihurcolták a rendőrök.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Leváltanák Orbánt a Fideszfigyelő olvasói

2014.04.24. 04:13 - eroica

A választás előtt készítettünk egy felmérést, hogy kik az olvasóink, mit gondolnak a Fideszfigyelőről és kit választanának. Most végre közzétesszük a válaszokat. Köszönjük mind a 829 kitöltőnek, hogy ilyen sok kérdésre válaszoltak!
Válaszadóink 82,5 százaléka a Kormányváltó Összefogás pártjaira tervezte szavazni. Más pártot pedig nem is juttattak volna a parlamentbe. Az LMP és a Jobbik 4-5 százalék között, a Fidesz 1 százalék alatt szerepelt. Ez talán reprezentálja az olvasóinkat választását, de országosan természetesen nem reprezentatív (mint azt láthattuk is április 6-án). Amikor olvasóinkról írunk NEM az index címlapról érkezőket, hanem a facebook-oldalunkat figyelő "törzsközönséget" értjük alatta.
Mivel a kérdőívet a facebook-on osztottuk meg, így nem meglepő, hogy olvasóink nagy része rendszeresen lájkolja az ott megosztott tartalmakat. Több mint 70 százalék azt mondja, hogy gyakran olvassa a kommenteket a facebook-bejegyzések alatt.
A részleteket lentebb láthatjátok. (A felméréshez felhasználtuk a Mandiner több kérdését. Köszönjük nekik.)
És akkor jöjjenek az előző olvasói felmérésünk eredményei. Először a politikai preferenciák, aztán az oldalunkról alkotott vélemények, végül olvasóközönségünk összetételéről néhány adat.
kire_szavaznal.png
Rákérdeztünk olvasóink másodlagos pártpreferenciájára is:

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Magyarország két képben

2014.04.19. 18:09 - eroica

Ha Magyarország helyzetét két képben kellene összefoglalni, akkor valószínűleg az alábbi kettő elég sokat mond.

Az 1800 lakosú Felcsút és Orbán csapatának 3500 fős stadionja. (Egy leírás a stadionról, ahol fűthető VIP-székek vannak. És ahol nem sportszergyártók, hanem Simicska Közgépe és Mészáros Lőrinc kft-je a fő szponzorok.)

Felcsut_legifelvetel_legigoto_madartavlat_Orban_Viktor_miniszterelnok_haza_stadion_puskas_ferenc_labdarugo_akademia.png

És egy kép a mai ételosztásról a Blaha Lujza téren. (A téren a Fidesz rendelete miatt már csak ünnepekkor szabad ételt osztani.) Az elmúlt években nőttek a jövedelmi különbségek, egyre többen élnek szegénységben.

Blaha_Lujza_ter_krisnas_etelosztas_hatalmas_sor_varakozas_Jozsefvaros_VIII_kerulet_8ker_2014_aprilis_husvet_nagyszombat_szegenyek_ehezes.jpg

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Istenkáromlás a felcsúti stadionnal?

2014.04.17. 20:30 - eroica

Címkék: mészáros lőrinc felcsúti polgármester felcsúti hírlap

Az egykor a parlamentben is csuhásozó Fidesz képviselő gyakran beszélnek a vallási értékek védelméről. Orbán felcsúti polgármesterének lapja azonban bemutatta, hogy a vallásról értekező párt mennyire tiszteli a húsvéti feltámadást. Szerintük a húsvét hétfő a "feltámadás és a futball ünnepe lesz".
Ha valaki komolyan keresztény, az nem hasonlíthatja egy stadion avatását a feltámadáshoz. Még akkor se hasonlíthatná, ha az nem lenne vitatott beruházás
Kíváncsian várjuk, hogy fog-e tiltakozni a KDNP.
felcsuti_hirlap_Felcsut_Meszaros_Lorinc_polgarmester_husvet_feltamadas_stadion_stadionavatas_hasonlitas_istenkaromlas_vallas_hit.jpg

A szöveg egyéb bravúrjai a "hímes tojásként kibújó" stadionnal szinte szót sem érdemelnek.

"Miként húsvéthétfőn a kert vagy erdő-mező harmatos virágai közül a hímes tojás, úgy bújik ki a felcsúti tájból a Puskás Akadémia új ifjúsági centerpályája, a Makovecz Imre-féle organikus építészet remekműve, a Pancho Aréna, amelyet a feltámadás ünnepén vehetünk használatba. Szimbolikus aktus ez, hiszen küldetése is a feltámadás, a régi magyar futballkultúra feltámasztása. Szabad-e locsolni? Szabad."

Ui.: A csaknem csődbe jutott gázszerelőből pár év alatt milliárdossá vált Mészáros Lőrinc felcsúti polgármestertől az apostoli szegénység is távol áll. Nemrég hatalmas villát vett Felcsúton, a Kossuth térről pedig egy 27 milliós Mercedes-szel távozott.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 1 trackback

27 milliós felcsúti terepjáró a Kossuth téren? (+Fotó)

2014.04.14. 23:54 - eroica

Címkék: fidesz parlament mészáros lőrinc felcsúti polgármester

Kossuth téren járva nem akárkibe lehetett botlani. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterbe, aki Orbán labdarúgó-akadémiájának az elnöke is. Csakhogy Orbán szerdáig szabadságon van, így jó kérdés, hogy Mészáros kivel tárgyalhatott ott. Érdekes egybeesés, hogy pont ma derült ki, hogy Mészáros cége 6,35 milliárdért végezhet csatornázási munkákat a fővárosban

Meszaros_Lorinc_Felcsut_polgarmester_Puskas_Ferenc_labdarugo_akademia_elnok_Orban_baratja_Kossuth_ter.jpgMészáros Lőrinc (baloldalt) egy 27 milliós Mercedes-szel, társa egy Audi-val távozott

Mészáros néhány éve még gázszerelőként dolgozott, mára azonban már a száz leggazdagabb magyar közé került. Tavaly 7 milliárd forint körül lehetett a vagyona. Ferenczi Krisztina az Orbán vagyonokról szóló könyvében írja, hogy Mészáros Lőrinc cégének parkolójában több tízmilliós Mercedesek állnak. Egy ideig követve Mészárost, így  láthattuk, hogy most is egy Mercedes terepjáróba szállt be a sofőrje mellé a tér egyik mellékutcájában. Az autó egy Mercedes G Station Wagon. Ha jól vettük ki a feliratot akkor ez egy G 350 BlueTEC, ami alapáron 27 millió forintba kerül. (Lehet hogy G500-as és akkor 32 millióba.)

Az autótípust megmondhatnánk, ha Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozata nyilvános lenne. Azonban hónapok óta nem hajlandó nyilvánosságra hozni, pedig felcsúti polgármesterkén közszereplőnek minősül.

Mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogy mit kereshetett Mészáros Lőrinc a parlamentben és ki lehetett a később Audi-ba szálló társa.

Meszaros_Lorinc_felcsut_polgarmester_Puskas_Ferenc_labdarugo_akademia_mercedes_terepjaro_G_osztaly_Station_Wagon.png

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Einstein biztosan szavazna

2014.04.06. 07:24 - eroica

Több jó írás született, hogy miért érdemes szavazni. Tóta W. szépen leírja, hogy a választás nem szerelem, hanem olyan mint a bolti vásárlás: az adott lehetőségekből választjuk a legjobban. Ha csak tökéletes kenyeret lennénk hajlandóak venni, könnyen éhenhalhatnánk. Két választás között lehet tenni azért, hogy jobb legyen a politikai kínálat, de a választás napján azzal segítünk az országnak, ha a lehető legjobbat választjuk. Különben csak a fanatikusok szavaznak, akik pl.: akkor is az "antikommunista" Orbánra szavaznak, ha Orbán a KGB-s Putyintól energiafüggőségébe helyezi a hazánkat.

S mivel a fanatikus párthívők biztosan szavaznak, ezért kell hogy a mérlegelve gondolkodók is szavazzanak a kisebbik rosszra. (Amely néhány szerencsés ország, néhány pártjánál jó is lehet, de általában csak a kisebbik rossz.)

Albert_Einstein_bolcselet_mondas_valasztas_a_vilagot_nem_a_gonosz_fogja_elpusztitani_hanem_akik_nem_csinalnak_semmit.png

Einstein a gonoszról nem csak általában tudott. A német tudósnak menekülnie kellett Hitler Németországából, így saját bőrén tapasztalhatta, hogy milyen az amikor az emberek nem egy kisebb rosszra szavaznak. Hanem egy új, radikális erőre, akinek azért kéne esélyt kapnia, mert "mások már mind kormányoztak". (Az "elmúlt 24 év erői" ellen kampányoló Jobbikot valamiért nem érdekelte Rogán Antal luxusingatlanjainak ügye. Ebben az esetben miért nem fontos nekik, hogy Rogán hamis vagyonbevallást adott le, amit ötször kellett javítani? Csak nem maradt még valami kapcsolat köztük, miután 2006-ban együttműködési megállapodást kötöttek? És a Jobbik még 2010-ben sem indult Rogán ellen a polgármester-választáson.)

De aki nem tartja veszélyesnek a Jobbikot, annak bőven van oka a Fidesz ellen szavazni. Ezügyben többen is sok konkrét botrányt gyűjtöttek össze:

100 érv a kormányváltás mellett (V. Naszályi Márta)

227 visszás dolog a Fidesz kormányzásban (fuckner.hu)

150 ok, amiért soha nem szavaznék a Fideszre (Democrat blog)

Egyébként a Fideszfigyelő olvasóin valószínűleg nem fog múlni a kormányváltás. Sokkérdéses olvasói felmérésünkben a pártpreferenciára is rákérdeztünk. A nem reprezentatív felmérés 815 kitöltőjéből mindössze 1 százalék voksolt volna a Fideszre, 4 százalék az LMP-re, majdnem 5 százalék a Jobbikra és 85 százalék a Kormányváltókra. (Később közöljük a teljes felmérést). De ebből persze nem vonunk le mély következtetéseket.:)

Az igazi szavazás, ahol minden gondolkodó emberre szükség van, ma zajlik. Kérjük éljenek állampolgári jogukkal.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Cenzúrázza az MTI Rogán okirathamisítását is?

2014.04.02. 15:48 - eroica

A magyar média szabad részében kisebb botrányt okozott, hogy az MTI nem tudósít a Rogán vagyonosodásáról szóló sajtótájékoztatókról.

Juhász Péter az Együtt társelnökének és Kerék-Bárczy Szabolcs a DK elnökségi tagjának már három sajtótájékoztatóját hallgatta el az MTI.

A sajtótájékoztató után Juhász Péter egy külön közleményben jelentette be, hogy feljelenti Rogán Antal okirathamisítás miatt. Az MTI ezt a közleményt sem hozza le. Így a feljelentés hírét a számtalan magyarországi médium közül csupán öt hozta le (15.52-ig).

Rogan_Antal_Fidesz_frakciovezeto_polgarmester_kepviselo_vagyonnyilatkozat_budai_lakas_ingatlan_pasa_park_okirathamisitas_mti_cenzura.jpgÉvekig hamis vagyonnyilatkozatot adott le, de ez sem az ügyészséget, sem az MTI-t nem érdekli

Ma délelőtt a 444 írt egy összegzést az MTI addigi cenzúrájáról a Rogán-ügyben (még a mai sajtótájékoztató és a közlemény elhallgatása előtt):

"... Tegnap ha már hír nem jelent meg róla az MTI-ben, a balos pártok közös közleményt adtak ki az Országos Sajtószolgálaton keresztül, “Fényűzés és fényevés – Mennyiből él Rogán Antal?” címmel. Ebben összefoglalják, mi is hangzott el a sajtótájékoztatón. 14:24-kor jelent meg. Az MTI hírként nem dolgozta fel.

Majd eljött az este, és az MTI-ben 18:06-kor egyszer csak megjelent egy hír.

Rogán Antal nyilatkozott a távirati irodának, a több száz millió forintos vagyonról szóló állításokat “szemenszedett hazugságnak” nevezte, mint mondta, ennek fele sem igaz. Politikai támadásról is beszélt, meg csúsztatásokról. Hogy mire reagál, arról egy mondatot sem írt le az MTI, csak tolmácsolta a fideszes politikus szavait.

Az is zavarba jöhetett, aki valamilyen különös ok miatt az elmúlt napokban csak az MTI híreit olvasta. Mert Rogán eltévedéséről saját ingatlanlabirintusában csak egyszer foglalkozott a távirati iroda hírben, még március 28-án. Ekkor jelentette be az Együtt-PM, hogy vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a feledékeny Rogán ellen. Az MTI lehozta ezt, a Fidesz reakciójával együtt.

A Fidesz ekkor azt írta, hogy a baloldal csak a Simon-ügyről akarja Rogán ingatlanával elterelni a figyelmet. Az MTI következetesen tartotta is magát ehhez, a Simon-ügyet nem felejtette, Rogánnal viszont utána egyáltalán nem foglalkozott.

Aztán valami mégis leeshetett az MTI-ben, hogy Rogán ki tudja mire reagáló monológja így önmagában eléggé érthetetlen. Így aztán bekerült az öt órával korábban megjelent balos közlemény, Rogán megszólalása után másfél órával.

Hogy más esetben mennyire gyors az MTI?

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője tegnap sajtótájékoztatót tartott “Öt éve ugyanők, ugyanígy” címmel. 13:45-kor kezdte, az MTI erre küldött újságírót is. Másfél órával később, 15:20-kor már megjelent a kész cikk. Zsigó amúgy kénytelen volt kitérni a Rogán-ügyre, miután Plankó Gergő rákérdezett. Nincs Rogán-ügy, válaszolta, és az egész felvetést elütötte egy jó simonozással. Az MTI is tartotta magát ehhez.

Amúgy Varga-ügy sincs. Az MTI-ben legalábbis nem találtunk hírt arról sem, hogy a Rogánhoz hasonlóan szintén a budai luxusparkban lakó Varga Mihály is kénytelen volt javítani a vagyonnyilatkozatát. Ő is elfelejtette, hogy kicsit nagyobb az ingatlana, mint amit bevallott."

FRISSÍTÉS: Posztunk megjelenése után 3 órával az MTI végül kiadta a közleményt. (Előfordulhat, hogy nem örültek, hogy észrevettük a cenzúrájukat.:) Mindenesetre példátlan, hogy egy ilyen fontos ügyben 5 órán keresztül üljön egy közleményen az MTI. A közleményt viszont azután már senki nem vette át. A cenzúrának ez a fázisa működött.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Helyére tette Orbán Viktort a forgalomirányító

2014.03.31. 15:09 - eroica

Orbán Viktor nemcsak a vitától menekül, hanem a valódi riporteri kérdésektől is. A Hír24 szépen összeszedte, hogy a legtöbb médiamegjelenésén nem lehet kérdezni Orbántól: van amikor még a közelébe sem engedik a riportereket (lásd a cikk végén a videót). Ez persze nem azért van, mert sokat dolgozna, hiszen a kemény kérdéseket kerülő saját vagy helyi médiának rengeteget nyilatkozik. Sőt, rengetegszer tölti az idejét az átadások bulvár részével. Múlt héten például egy félkész gázvezeték csavarját rögzítette Robert Fico szlovák kormányfővel (aki aztán az "Orbán-átoknak" megfelelően vasárnap elvesztette az elnökválasztást:)).

Pénteken a 4-es metró átadásán azonban ráfázott a média előtti jópofizásra. A metró rádiójába szólt bele, amire a forgalomirányító teljesen logikusan válaszolt:

Forgalomirányító: Te ki vagy és mit szeretnél? Mert jó lenne, ha kiszállnál a vonalból.

Orbán metrózásáról is csak a TV2 számolhatott be, a sajtó többi részét kizárták a dologból, az ő adásukból való ez a videórészlet. (A coub, ismétlővideót a Kettős Mérce készítette.)

Egyébként eleve érdekes, hogy Orbán a 4-es metró átadásán jópofizik. Hiszen első kormányzása alatt ő érvénytelenítette a metró építését finanszírozó szerződést. (Természetesen az 1998-as önkormányzati választásokig nem volt baja a metróval, csak miután nem az ő jelöltje lett a főpolgármester, akkor közölte hogy nem fogják támogatni.)  Persze nézhetjük a csúszás jó oldalát: nem lenne a 2014-es választásokra ilyen csili-vili metrónk, hiszen elkopott volna már a több éves használattól...

A rádiós jelenet után persze csak annyit remélünk, hogy a forgalomirányítónak még megvan az állása...

Ha tetszik a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ui.: Érdemes végignézni, hogy mennyire nem lehet Orbánnak kérdéseket feltenni:

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Megint könnyen dohányhoz jutnak a Fidesz aktivistái (+fotó)

2014.03.28. 03:26 - eroica

Hiába szerződtet a Fidesz méregdrága amerikai tanácsadókat a gyűlöletkampányok fortélyairól. Azt az egyszerű dolgot sem ők, sem az idős embereket verő Habony Árpád sem tudta elmagyarázni az aktivistáknak, hogy lehetőleg ne a trafikmutyik szimbólumai előtt települjenek ki.

Persze lehet, hogy egyszerűen praktikus a dolog: a Fidesz aktivistái ilyenkor kaphatnak egy kis dohányt vagy üdítőt a trafikostól. De az biztos, hogy nehezebb a párt korruptságától elvonatkoztatni. Még akkor is, ha a képet önként tették ki a facebook-oldalukra.

Ujbuda_11ker_xi_kerulet_Fidelitas_aktivistak_kitelepules_Szabolcs_Attila_Fidesz_jelolt_trafik_trafikmutyi_Kelenfold.pngA "Magyarország jobban teljesít" nyila a Nemzeti Dohányboltra mutat

Nem ez az első alkalom, hogy a fideszesek egy trafikhoz kerüljenek közel. A hálás trafikos (és az épp a trafik mellett lévő CBA) kitette a Fidesz-jelölt plakátját.

trafikmutyi_trafik_CBA_Fidesz_plakat_hirdetes_ablakban_oszinte_Nemzeti_Dohanybolt_politika_korrupcio.jpeg

Egy hónappal ezelőtt pedig az alábbi győri és pécsi esetről írtunk:

Győrben a polgármester munkatársának és sofőrjének anyja is trafikhoz jutott. A sofőr anyja rokkantnyugdíjas asszonyként két üzletet is kapott, ami szép munkabírásra utal.

Nem tudjuk, hogy az ő "Nemzeti Dohányboltjuk" látható-e ezen a mai a győri képen. Így csak annyit mondhatunk, hogy a szorosan a trafik előtt kitelepülő Fidesz-aktivisták könnyen dohányhoz juthatnak. Meg kell ezt becsülni, amikor egész települések maradtak dohánybolt nélkül. (Persze a feketepiac ezt "megoldotta", a csomagtartókból ott is megy az árusítás, csak az állami adóbevétel veszett el).

Simon_Robert_Balazs_Fidesz_Gyor_1_kepviselo_jelolt_kitelepules_trafik_nemzeti_dohanybolt_trafikmutyi_mutyi.jpg

Korábban írtunk arról, hogy győri Fidesz-aktivistákhoz hasonlóan a pécsi fideszeseknek se kell messzire menni a dohányért.

pecs_szolgaltatohaz_Fidesz_iroda_nemzeti_dohanybolt_trafik_trafikmutyi_vicces_humoros_1.png

A trafikmutyin egyébként sokat vesztettek a pécsiek is. A trafikos haverok miatt két és félszeresére emelt árrés miatt egyre többen csempészett cigit vesznek. Ez keményen betett a Pécsi dohánygyárnak is, a tulajdonos 180 dolgozó elbocsátását jelentette be.

A cég udvariasan "új kereskedelmi rendszernek" nevezi a Fideszhez közelálló trafikhálózatot. Közleményükben az elbocsátásról így írnak: "a piaci kereslet csökkenése és az új kereskedelmi rendszer miatt elkerülhetetlen volt."

Szóval, sokan szívnak a trafik-rendszerrel, de legalább a Fidesz aktivisták dohányhoz tudnak jutni.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Hogyan lettem áfa-csaló?

2014.03.24. 18:55 - Fidelio

Ma átmenetileg adócsaló lettem, de nem én vagyok a hibás, hanem a jogszabályi környezet.

Cukrászdába betérve két gesztenyeroládot kértem elvitelre, majd a kávéillat hatására egy kapucsínót helyben. És ahogy üldögél az ember a kávé és a kis csomagja mellett, persze belecsipeget, úgyhogy az egyik el is fogyott. Aminek az ára elvitelre 255, de helyben 275 lett volna. A különbözetet az eltérő ÁFA kulcs okozza, erről 2011 közepén cikkeztek bőven. Ez is év közben lépett életbe, miért is ne, amikor az elvitelre vásárolt sütikék áfáját 18%-ra csökkentették, de a helyben fogyasztottaké maradt az akkori 25%. A Cukrászok Ipartestülete tiltakozott persze, hogy kaotikus meg felesleges, persze hiába.

Most is néztem, hogy lesnek-e, nem vagyok-e revizor, kikérek egy islert elvitelre, aztán megeszem helyben, és kész a baj.

Ado_adozas_igazsagossag_afa_afacsalas.jpg

Minden kettős árnak és eltérő adótartalomnak esküdt ellensége vagyok. Ez ágyazott meg az olajszőkítésnek amellett, hogy az én mai csipegetésem elvileg 20 forintot vett ki az államkasszából. Az elmúlt évek adóváltoztatásai a vállalkozások adminisztrációs terheit egekig növelték (szegény kasszáslány követi, ki mit hol eszik, ugye). Irracionális és lobbiérdekek alapján egyedileg buherált adórendszert alakítottak ki, más helyeken persze sokkal nagyobb károkat – és sokkal nagyobb igazságtalanságokat – okozva.

De ha egyszer hozzányúlunk, ezt is olyan jó lenne megszüntetni, ne legyen az ember szeme előtt a hülyeség. És egyszerű (meg igazságos) adórendszer: boldog vállalkozások – boldog fogyasztók – boldog mi.

Nem becsülném alá ezeknek az adminisztrációs többletterheknek a negatív hatását nemzetgazdasági szinten, nagyon nem. Mert nem egy ilyen van, hanem egymillió. És hogy mennyire "vállalkozásbarát" a hazai környezet, a kulcsfontosságú mikrovállalkozások számára, az nem a minőségéhez képest „ócsó munkaerőő”-n múlik, hanem az ilyeneken. Mennyire kiszámítható, egy vállalkozónak mennyi idejét veszi el, hogy ezeket követi, kasszát átállítja, alkalmazottakat betanítja, könyvelővel leegyezteti, megőszül, és próbál ebben a labirintusban felszínen maradni.

(A cikk vendégszerzőnk írása.)

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Végre kiderült, hogy mi a Fidesz programja!

2014.03.16. 22:26 - eroica

Sokan hiányolják, hogy a Fidesznek egyáltalán nincs programja. Ráadásul még konkrét ígéretei se nagyon vannak a pártnak. Orbán ünnepi beszédében is csak 2010-es ígéreteit melegítette fel, ami a kudarc beismerése, hiszen az egymillió munkahelyből semmi nem teljesült. 

Meglepő módon egy óriásplakátról derült ki, hogy mit szeretne a Fidesz a következő négy évben. Ezen kívül nincs konkrét ígérete a pártnak (a már 2010-ben ígért teljes foglalkoztatottságon kívül). Szóval a Fidesz győzelme esetén ez az egyetlen, amit biztosan megkapunk:


Orban_Viktor_kormanyfo_Fidesz_oriasplakat_Magyarorszag_miniszterelnoke_valasztas_2014.png

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

Természetesen beindult az internetes népművészetet. Valaki gyorsan rávilágított arra, hogy honnan lehet ismerős az Orbán plakátján lévő üzenet (én vagyok a vezető, ne akarjatok mást). Többek közt a kétszeres miniszterelnök Kádár Jánostól:

Orban_Viktor_kormanyfo_Fidesz_oriasplakat_Magyarorszag_miniszterelnoke_valasztas_2014_mem_Kadar_Janos.png

Egy másik mikroblogger az Orbán mögött álló hátteret és szlogent gondolta újra.

Meseorszag_Orban_Viktor_kormanyfo_Fidesz_oriasplakat_Magyarorszag_miniszterelnoke_valasztas_2014_mem_internetes_nepmuveszet.png

Szarvas mikroblogger pedig elkészítette, hogy milyen plakátot szeretne igazán Orbán.:)

magyarorszag_a_miniszterelnoke.png

Egy másik mikroblogger pedig arra utalt, ki lehet az ország valódi irányítója:

simicska_miniszterelnok.png

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 1 trackback

Orbán: Ne csak a miniszterelnök beszélhessen

2014.03.16. 18:39 - eroica

Orbán nem vállalja a tévévitát Mesterházy Attilával a Kormányváltó összefogás miniszterelnök-jelöltjével. Ezt még csak nem is Orbán, hanem a sajtóosztálya jelentette be.

Azért furcsa ez a menekülés a vitától, mert 1998-ban a Fidesz újsághirdetésben követelt vitát Horn Gyulától. Horn cpedig végül kiállt vitázni (miután Torgyán a jelöltjei visszaléptetésével elfogadta Orbán vezetőségét). Pedig Orbán akkor még semmilyen kormányzati tapasztalattal nem rendelkezett. A megvalósult vitát Horn nem kötötte feltételekhez, például hogy a Fidesz tisztázza, hogy miért kapott az MDF-fel együtt nagyon értékes pártszékházat, amit használat nélkül adtak tovább egy banknak és milyen Simicska-közeli cégekhez került a pénz.

Horn_Gyula_Orban_Viktor_miniszterelnök_jelolti_vita_tevevita_1998_Fidesz_hirdetes.png

Orbán sajtóosztályának fő "érve" a vita elutasítására az volt, hogy "nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon". 1998-ban még arról beszélt, hogy nem demokratikus ilyet mondani:
"Soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar." Ezt más szavakkal a vitán is megismételte:

Szóval Orbán elég támadható érvekkel próbál kitérni a vita elől. Őszintébb lenne, ha beismerné: 2002-ben és 2006-ban elég balul sült el a vita, hiszen kemény tényekkel is szembesítették, így nincs sok kedve hozzá.

Orbán 2010-ben sem állt ki vitára. De itt persze nem csak a miniszterelnök-jelöltek vitájáról van szó. Orbán 2010 óta csak a híveinek beszél vagy a baráti sajtóban ad interjút. Nemcsak az ATV-t, a Népszabadságot vagy a Népszavát kerüli, hanem az index-nek, origónak, hvg-nek sem ad interjút. Miközben milliárdos összegért küld leveleket a választóknak. Orbán "eredményeit" pedig kormányzati óriásplakátok, tévéreklámok hirdetik - a kampány alatt is.

Így a 2006-os Orbán tulajdonképpen magától is kérdezhetné: Miért csak a miniszterelnök mondhatja el, amit gondol?

Ha tetszik a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

A Fidesz 12 pontja?

2014.03.15. 20:23 - eroica

A Fidesznek még mindig nincs programja, így kicsit reménykedtünk, hogy ma megtudhatunk valamit Orbán elképzeléseiből. Konkrétumok persze nem voltak, viszont Orbán akaratlanul beismerte kudarcát. Nézzük sorjában. Orbán mai beszédének lényege az volt, hogyha újra kétharmados felhatalmazást kap, akkor Magyarországon nagyon jó lesz. Akkor hazánk "Olyan országgá válik, amely mindenkinek ad munkát, és amely minden polgárának lehetőséget ad a boldogulásra."

A gond az, hogy Orbán már 2010-ben ellőtte ezt a "kétharmaddal jó lesz" ígéretet. A választás előtt azt mondta, hogy akkor lesz nagy pozitív változás, ha nagy felhatalmazást kap. A kétharmados felhatalmazás ellenére semmit nem látni az ígért egymillió munkahelyből. 2010 óta a magánszektorban 37 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, százezrek pedig külföldre menekültek. (Orbánék az elmenekülést is a siker részeként mutatják: egy évig a külföldi munkavállalás is javítja a magyar foglalkoztatottságot a statisztikában). 

A másik nagy ígéret a radikális adócsökkentés volt. Ehhez képest az országban nőtt az adók aránya a nemzeti össztermékhez képest. A 27 százalékosra növelt ÁFA, a számtalan új különadó meg kisadó és a növekvő járulékteher jellemezték Orbán kormányzását. A "adócsökkentésnek" az egykulcsos adót próbálják eladni, ami az  emberek 80 százalékának adóemelést jelentett.

Lehet, hogy a Múzeumkertben a Fidesz törzsközönség és a lengyelországi Orbán-hívek tapsoltak a miniszterelnöknek, de a többség számára ez nem túl vonzó. A 2010-es ígéret felmelegítése, a kudarc beismerése. Hogy lehet, hogy négy év kétharmad, számtalan alkotmánymódosítás és kinevezés után még mindig nem tudnak egyszerű többséggel jól kormányozni? Ez a kormányzati hatékonyság hiányát mutatja. Ezt a rossz működést Lázár János ígéretének bukása is bizonyítja. Lázár 2011-ben még azt ígérte, hogy 2012 júniusa után "konszolidációs, nyugodtabb időszak jön". Ehhez képest azóta is hektikus kormányzati lépéseket látunk. Például 2013-ban kezdődött az iskolák és a tankönyvellátás államosítása, ami látványos szerencsétlenkedésbe torkollott.

Mindenesetre amíg nem kerül elő a Fidesz programja, addig akár az alábbi ironikus alkotást is tekinthetjük az igazi programjuknak.


12_pont_ironikus_vicces_Fidesz_Orban_program_mit_kivan_a_magyar_nemzet.jpg

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on. 

Ui.: A jelenlegi kommunikációja alapján pedig ennyi a Fidesz programja. (A karbantartási pénzek csökkentésével járó fél kerületre kiterjedő áramszünetekről nincs benne szó):

12_pont_rezsicsokkentes.jpg

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Atombiztos

2014.03.11. 23:44 - Fidelio

Ma három éve történt Fukusimában a 21. század első nukleáris katasztrófája.
Úgy tudni, természeti csapás okozta – de volt benne emberi gyarlóság is bőven.

Fukusima_kozel.jpg

Életünk alapja a hit. Elhisszük, hogy a szakemberek tudnak házat építeni, és az nem omlik össze. Nemcsak a szakemberekben bízunk, hanem az államban is, például, hogy ellenőrzi: elég stabil-e a vörösiszap-tároló gátja.

Fukusima azért volt döbbenetes, mert úgy tudjuk, a japánok pontosak, fegyelmezettek. Nem követnének el otromba tervezési hibát. Pedig elkövettek. (Nem a várható földrengésre tervezték az atomerőművet, hanem az addig tapasztalt mértékűre. Szerencsére Európában nem ez a szabály – ettől, még döbbenetesebb, hogy milyen laza szabályok alapján épültek Japánban a nukleáris erőművek.)

Aztán jöttek a hírek, hogy az erőművet üzemeltető cég mennyire nem készült föl egy balesetre. Meg is állapította a kormány számára készült parlamenti jelentés, hogy a katasztrófa fő oka az emberi felelőtlenség.

Azt gondolná a jámbor újságolvasó, hogy ezek után rendben, szabályosan és nyilvánosan zajlanak a baleset munkálatai. Aztán azt olvassuk – két és fél évvel a baleset után – hogy a talajvízben a megengedett érték 160 ezer-szeresét mérték, s ezt öt hónapig eltitkolták az állami nukleáris ügynökség elől is.


Ezen a ponton elgondolkodhat a jámbor újságolvasó, nem érti-e félre a világot. Mert ezek a derék „fegyelmezett” japánok egy meglehetősen autokratikus társadalomban élnek. Ők az elöljárókhoz, a céghez, a szakmához lojálisak – nem pedig a többi japán állampolgárhoz. Amikor például a környék lakóit kitelepítették, nem szóltak nekik, hogy hetekre-hónapokra kell elmenni, így a lakók ott hagyták az állataikat.
Nehéz ügy ez, mert kiben bízzon meg egyszerű japán (és más) állampolgár, ha nem a szakemberekben és az államban?


Durvább tanulság volt Csernobil, ahol egy egész diktatórikus állam próbált falazni. A világban már mindenütt tudták, hogy nagy baleset történt, de az állami szervek napokig simán letagadták. Pedig tudhatták, hogy komoly hibák lehetnek az erőműnél. Az építés körülményeit a KGB is vizsgálta (a jelentést az ország későbbi vezetője, Andropov írta alá): „előfordulnak a tervektől való eltérések, amelyek üzemzavarhoz és szerencsétlenséghez vezethetnek”. Találó megállapítások.

Csernobil_KGB_.jpg


Csernobil kapcsán nagy változás történt a szovjet hatalom hozzáállásában. Ehhez Gorbacsov kellett, aki ekkor indította el igazán a „glásztynoszty”-ot (nyilvánosság), amely évek alatt megváltoztatta az ország működését. Az atombaleset után megszűnt a titkolózás, és közel három héttel később maga Gorbacsov jelentette be a tévéhíradóban: „a nukleáris energia kikerült az emberi irányítás alól” (a videón 46:50-től).

Gorbacsov reformjai elvezettek a rendszerváltáshoz. Emlékezetes ahogy 1989-ben egy Orbán Viktor nevű fiatalember „hazaküldte” az oroszokat. (Sikeresen, hiszen akkorra Gorbacsov már döntött a „szocialista” országok feladásáról.) Hamarosan nálunk is, Oroszországban is parlamenti rendszer alakult, független állami szervekkel. Többek között ilyen szervek ellenőrzik az atomenergia felhasználását is.

orban_putyin2.jpg

Jó volna itt befejezni a történetet. Csakhogy Putyin Oroszországa már több mint egy évtizede „irányított” demokrácia, magyarul autokratikus rendszer. Ami felé mi is haladunk. Már ott tartunk, hogy titkos megállapodás alapján lehet atomerőművet építeni. Eladósodva Putyin Oroszországának úgy, hogy annak adatait mi, jámbor állampolgárok nem is tudhatjuk. S nemcsak nekünk nem árulják el a részleteket, hanem az Unió szerveit sem tájékoztatják. (Tanulságos történet: Orbán külön levelet küldött Brüsszelbe, s azt itthon közzé is tették, pedig a tényleges infókat nem adták meg, ügyes trükk ez.)

Sok kérdés merül itt föl, de most, Fukusima évfordulóján csak egy a fontos:
Hogyan bízhatunk meg abban, hogy egy Putyin-Orbán-féle atomerőmű biztonságosan fog működni?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Korábbi írásunk: Ha ilyen Szocsi, milyen lesz Paks2?

"Az atomerőműveknél nagyon is elő tud fordulni árnövekedés. Az egész EU-ban mindössze két atomerőművi blokk van épülőben és mindkettő közel háromszorosára drágult az eredetileg tervezettnek. A finn olkiluotoi erőmű 3-as blokkjának építése a tervezett 3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba fog kerülni az építő Areva szerint. A francia flamanville-i erőmű 3-as blokkjának építése pedig 3,3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba. És mindkettő többéves csúszásban van.

A Szocsiban négyszeresre nőtt költségek és az építési hiányosságok alapján mit várhatunk a Paks2-t építő orosz állami cégtől? Szocsiban ugyanúgy versenytárgyalás nélkül jelölték ki a kivitelezőket, ahogy Orbán tette Paks2-nél." Bővebben.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Százmilliók kamupártoknak, amiknek még logója sincs

2014.03.11. 22:58 - eroica

A Fidesz nemcsak a választókerületeket alakította a saját érdeke szerint. A választási törvénnyel megkönnyítette a listaállítást és a listát állítókat százmilliókkal jutalmazta. Ezzel nem csak a kormánnyal elégedetlen szavazótábort aprózza, hanem olyan troll-pártok indítását is megkönnyítette, mint a Bajnaiék nevét ellopó "Együtt 2014" párt. Az ellenzéket aprózó pártokat segítő százmilliók azonban beindították az olyan kalandorokat, akiknek semmilyen politikai céljuk nincs, csak a pénzre mennek. (A százmilliók "kampányra" költéséről persze kell számlát adni, de ez a számlagyárak országában nem jelent nagy korlátot.)  Az ajánló aláírások megszerzéséről, kicseréléséről durva történetek vannak.

Ma kikerült a szavazólap tervezete és kiderült: két párt még a logóját sem adta le a választási irodának.

Valasztas_2014_Szavazolap_18_lista_part_Fidesz_LMP_Jobbik_Kormanyvaltok_Osszefogas_kozos_lista_MSZDP_Munkaspart_kamutpartok_Egyutt_2014_Uj_Dimenzio_Part_Uj_Magyarorszag_Part_bizniszpart_logo_nelkul.jpg

Érdekes, hogy a két "logótlan" párt a Zuschlag-hoz köthető Új Dimenzió Párt és Új Magyarország párt. Érdekes, hogy míg Zuschlag könyvét az állami milliárdokat kapó Fidesz-közeli Századvég adja ki, addig Zuschlag barátai a Fidesz választási rendszerével kaszálhatják be a százmilliós támogatást.

A két pártnak persze van valami logó-féléje, de a két gagyi rajzolat nem vehető komolyan. Az Új Dimenzió Párt logója a honlapjukon pixelhibás, a facebook-ra kitett változat széle pedig le van vágva.

Uj_dimenzio_part_logo_honlap_ujdimenzio_hu_kamupart_bizniszpart_valasztasi_csalas_szazmilliok_penzmosas.jpg
Zuschlag barátai még nem adták le a logót a választási bizottságnak

Az Új Magyarország Pártnak a honlapján nem szerepel a logója. A facebook-on pedig csak ez a pixelhibás igénytelenség szerepel:

Uj_Magyarorszag_part_logo_kamupart_bizniszpart_valasztasi_csalas_szazmilliok_penzmosas_valasztas_2014.jpgEzzel a logóval akarnak százmilliókat választókat nyerni

A párt logó nélküli honlapján a people.jpg kép várja a látogatókat. Események nincsenek, a fórumban egyetlen bejegyzés van, a "tagság" és a "rólunk" menüpontban pedig egyetlen tag neve sem szerepel. Az egész honlapon nincs túl sok hír így könnyű volt megállapítani, hogy egyetlen párttag vagy jelölt kiléte derült csak ki, Táncsics Péteré. Táncsics Pétert, a párt ügyvivőjét 2004-ben zárták ki az MSZP-ből, mert Zuschlaggal együtt fiktív alapszervezeteket alapított. Ezután kicsit furcsa a Tagság menüpont kezdő sorát olvasni: 
"Az Új Magyarország Párt tagjai civil, az életüket eddig politikától mentesen élő személyek!". Tehát az egyetlen ismert párttagjukra nem igaz, amit a tagságukról állítanak...

Uj_Magyarorszag_part_logo_nelkuli_honlap_nyitolap_kamupart_bizniszpart_valasztasi_csalas_szazmilliok_penzmosas_valasztas_2014.jpgA honlapon nincsenek események, egyetlen jelölt neve derül csak ki

Persze minek is fektettek volna energiát abba, hogy legalább a jelöltjeik listáját feltegyék a honlapjukra. A parlamenti Fidesz-többség által kinevezett választási bizottság közölte, hogy nem fogják ellenőrizni az ajánlásokon szereplő aláírások hitelességét.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

 Ui.: Kovács Szabolcs az "Új Dimenzió Párt" vezetője elismerte, hogy az Új Magyarországért párttal jelöltek ajánló aláírásgyűjtése során „a törvényesség keretein belül” támogatták, segítették egymást.

A 444 összegyűjtötte, hogy a két párt feltűnően azonos helyeken tudta összeszedni az ajánló aláírásokat:

Uj_dimenzio_part_Magyarorszag_azonos_valasztasi_ajanlo_alairas_valasztas_terkep_valasztokorzet_valasztokerulet_2014_udp_ump_animated.gif

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Obama kontra Orbán-Hoffmann

2014.03.01. 15:37 - eroica

Jó érzés volt azt a magyar sikert látni, hogy Obama elnök a magyar sikercég, a Prezi vezetőjét fogadta. Árvai Péter azért részesült az elismerésben, mert cége támogatja az elnök oktatási kezdeményezését. Az Apple-höz és a Microsoft-hoz hasonlóan ingyen hozzáférést ad bizonyos programjaihoz több százezer amerikai tanulónak, tanárnak és iskolának. Egyébként Árvai elmondta, hogy szívesen látna hasonló kezdeményezést Európában és kész támogatni is.

Obama_elnok_Arvai_Peter_Prezi_vezeto_kezfogas_magyar_startup_informatika_informacios_tarsadalom_oktatas.jpg

Vajon a magyar kormányzatnak miért nincs hasonló kezdeményezése? A miniszterelnök nem különösebben ért a technikához, és inkább gyáravatókon tündököl. Az oktatási államtitkár Hoffmann Rózsáról szintén nem látszik, hogy értené a "digitális írástudás" fontosságát.

Az Orbán-Hoffmann szövetség pedig az informatika-oktatást is tönkretette. A Nemzeti Alaptanterv szavakban "kiemelten kezelt" területnek mondta az informatikai műveltséget.  A gyakorlatban ez radikális óraszám-csökkentést jelent. "Az alsósoknál eddig heti egy órában tanították az informatikát (az adat a négy évfolyam heti összesített óraszámát jelöli), a 2013-as kerettanterv már heti 0 órát irányoz elő, vagyis az alsóban megszűnik az informatika oktatása." Az 5-8. évfolyamban 3,5 helyett 3, a gimnáziumban 5,5 helyett 2, míg szakközépiskolában 6 óra helyett mindössze heti 1 állna rendelkezésre a megfelelő informatikai tudás átadására".

Az informatikatanárok konkrét példával mutatták be, hogy az előírt tananyag ennyi idő alatt nem elsajátítható. Az index összefoglaló cikke a digitális írástudatlanságról írt

pokorni_zoltan_hoffmann_rozsa_technika_digitalis_irastudas.pngHoffmann Rózsa ismerkedik a technikával

A meglévő informatikai lehetőségeket is inkább csak uniós pénzből fejlesztik (a magyar pénzek kellenek stadion-építésre). Hoffmann Rózsa pedig ahelyett, hogy informatikai cégektől próbálna jó megállapodást kötni, az elhibázott központosító "reformját" erőlteti. Vagy olyan dolgokkal foglalkozik, hogy a "túl könnyen tanulható" angol helyett a németet tegye elsőként tanulandó nyelvvé. Vagy, hogy bizonyos iskolákban kötelezővé tegye latin nyelv tanulását. Ez utóbbira csak az alábbi képen látható magyarázatot találtuk...

Hoffmann_Rozsa_allamtitkar_oktatas_latin_Orban_Viktor_kulfold_kivandorlas.jpg

Összefoglalva: ijesztő az a különbség ami a modern világot értő Obama elnök és az Orbán-Hoffmann páros között van. A maradibb szemlélet árát pedig a gyermekeink fogják megfizetni.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Könnyen dohányhoz jutnak a Fidesz-aktivisták (+fotó)

2014.02.28. 17:15 - eroica

Győrben a polgármester munkatársának és sofőrjének anyja is trafikhoz jutott. A sofőr anyja rokkantnyugdíjas asszonyként két üzletet is kapott, ami szép munkabírásra utal.

Nem tudjuk, hogy az ő "Nemzeti Dohányboltjuk" látható-e ezen a mai a győri képen. Így csak annyit mondhatunk, hogy a szorosan a trafik előtt kitelepülő Fidesz-aktivisták könnyen dohányhoz juthatnak. Meg kell ezt becsülni, amikor egész települések maradtak dohánybolt nélkül. (Persze a feketepiac ezt "megoldotta", a csomagtartókból ott is megy az árusítás, csak az állami adóbevétel veszett el). 

Simon_Robert_Balazs_Fidesz_Gyor_1_kepviselo_jelolt_kitelepules_trafik_nemzeti_dohanybolt_trafikmutyi_mutyi.jpgSimon Róbert Balázs Fidesz-jelölt nevének leírását kétféleképpen oldották meg a plakátokon, de a kitelepülés helyszínének őszinteségét nem érheti kritika

Korábban írtunk arról, hogy győri Fidesz-aktivistákhoz hasonlóan a pécsi fideszeseknek se kell messzire menni a dohányért.

pecs_szolgaltatohaz_Fidesz_iroda_nemzeti_dohanybolt_trafik_trafikmutyi_vicces_humoros_1.png

A trafikmutyin egyébként sokat vesztettek a pécsiek is. A trafikos haverok miatt két és félszeresére emelt árrés miatt egyre többen csempészett cigit vesznek. Ez keményen betett a Pécsi dohánygyárnak is, a tulajdonos 180 dolgozó elbocsátását jelentette be.

A cég udvariasan "új kereskedelmi rendszernek" nevezi a Fideszhez közelálló trafikhálózatot. Közleményükben az elbocsátásról így írnak: "a piaci kereslet csökkenése és az új kereskedelmi rendszer miatt elkerülhetetlen volt."

Szóval, sokan szívnak a trafik-rendszerrel, de legalább a Fidesz aktivisták dohányhoz tudnak jutni.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Janukovics vesztét is az Orbán-átok okozta?

2014.02.23. 17:04 - eroica

A magyar közélet egyik szellemes észrevétele, hogy az Orbánnal való találkozók után gyakran megbuknak állami vezetők. Itt most ne is soroljuk azokat, akiket rendes választáson győztek le (itt még akad egy-két ellenpélda). Szóval bármilyen vicces ne foglalkozzunk azzal, hogy Orbán Miheil Szaakasvilinek kampányolt, aki három nap múlva vesztett. Az igazán érdekes az az, hogy többen idő előtt buknak meg egy Orbánnal való találkozó után.

A régebbi eseteket idézzük fel Szily László 2012-es szövege segítségével:

Orban_Hoszni_Mubarak_egyiptom_elnok.png

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök nem állt választások előtt, sőt mindaddig, míg 2011. január 23-án nem fogadta Orbán Viktort, úgy tűnt, hogy diktatórikus hatalma örökké fog tartani, és posztját valamelyik fia örökli majd. A folytatás könnyen kitalálható, két napra rá, 25-én kezdődött az a 18 napos tüntetéssorozat, ami előbb Mubarak lemondásához, majd ő és fiai perbe fogásához vezetett. 

szultan_bin_abdel_aziz_orban_viktor_szaud_arabia.jpg

Szultan bin Abdel-Azíz szaúdi herceg 2011 október negyedikén fogadta Orbánt, bő két héttel később pedig meghalt.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 1 trackback

Viszlát Viktor!

2014.02.22. 22:20 - eroica

Megbukott az ukrán elnök, aki az Európától elfordulva, az orosz ajánlatot fogadta el. Viktor Janukovics példája tanulságos lehet Orbán számára is. Hiába tűntek fásultnak az ukránok, hiába volt megosztott az ellenzék, hiába a tűnt stabilnak a rezsim. Ennél a látványos köpönyegforgatásnál betelt a pohár. Az ukrán nép nem akart Putyin Oroszországának gyarmata lenni.

Viktor_Janukovics_bukott_ukran_elnok_Orban_Viktor_magyar_kormanyfo_kulpolitika_diplomacia_labda_foc_mez_futball_labdarugas.jpgViktor Janukovics és Orbán Viktor

Nálunk is stabilnak látszik a rezsim. Még a paksi mutyi sem váltott ki látványos indulatokat, amely orosz energia-függőségbe sodorja Magyarországot. De sok választó érezheti: nem bízhat tovább Orbánban.


2008-ban Orbán a "nép elleni puccsnak" nevezte, hogy a kormány előzetes vita nélkül kötött energetikai megállapodást az oroszokkal. (Később a Wikileaks-ből kiderült: Orbán jónak tartotta a megállapodást, csak politizált az üggyel)

Valóban nehéz megbízni egy kormányzatban, amely puccsszerűen dönt egy óriási beruházásról. Nem lehet indokot találni, miért kell idő előtt elköteleződni az orosz technológia mellett. Úgy, hogy még a termelt áram árába is beleszólhatnak. Leginkább az orosz függőség aggasztó, amikor Oroszország  egyre kevésbé demokratikus, és a hatalmi ambícióit jól ismerjük. (25 éve még Orbán is jól tudta ezt, amikor az emlékezetes beszédét tartotta.)

Ezek nem hangzanak jól a választók számára. Különösen, hogy a Fidesz össze-vissza hazudozik az ügyben.


Lázár János 2010-ben veszélyesnek nevezte az orosz energiafüggést. Közölte: Oroszországhoz való viszony értékválasztást is jelent: a közeledés a demokrácia, a szabadság feladását jelenti

Nem tudhatjuk, hogy a magyar választóknál is betelt-e a pohár, de volt már erre példa. 2002-ben épp Orbánékról derült ki a szavazófülkében, hogy nem szeretik őket: talán a gátlástalan nyomulásukat, talán azt, hogy arról beszéltek: "az Európai Unión kívül is van élet". Pedig 2002-ben még szépen növekedett a gazdaság, most pedig azt akarják eladni sikerként, hogy a gazdaság elérte a három évvel ezelőtti szintet. (A 2002-es választás másra is példa lehet: akkor a kormánybarát szélsőjobboldali párt kiesett a parlamentből. A paksi paktumhoz is lelkesen asszisztáló Jobbikról is sokan beláthatják, hogy nem jelent igazi alternatívát, így meggyengülhet.)

alkotmany_utca_paks_nepszavazas_tuntetes_Osszefogas_demokratikus_ellenzek_DK_Egyutt_PM_MSZP_Liberalisok_kozos_demontracio.pngA paksi mutyi nem mozgatott meg a kijevihez hasonló tömegeket (bár a magyar baloldalnak a választási győzelmei előtt sem voltak hatalmas tömegtüntetései)

Az április 6-i választás korántsem tűnik annyira lefutottnak, mint azt a központból irányított, milliárdokkal megtámogatott Nézőpont és Századvég "közvélemény-kutatásai" mutatják. Sokkal több választó titkolhatja a véleményét, mint 2002-ben, ami a tisztességes közvélemény-kutatásokat is nagyon félreviheti. Az elmúlt másfél évben pedig az időközi választások is rendre mást mutattak, mint a közvélemény-kutatások. Jobban szerepelt az ellenzék, amelyik végül össze is tudott fogni.

Egy rossz irányba tartó rezsimet sokkal könnyebb a szavazófülkében megállítani, mint az utcán. Az ukrán Viktor után talán a stadionépítő Viktornak is búcsút mondhatunk április 6-án.

Ha tetszik a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő oldalához a Facebook-on.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

Már csak ilyen hazug propagandára futja?

2014.02.12. 01:45 - eroica

Címkék: budapest fidesz futár kormánypropaganda bkk uniós pénz

Egyre gátlástalanabb a kormányzati sikerpropaganda. Salgótarjánban egy építés előtt álló projekt látványterveit reklámozzák narancssárga plakátokon. Budapesten pedig az évek óta csúszó, félkész projektet hazudják sikernek.

Az "Együtt fejlődünk" oldal ugyanis a következő posztját reklámozta a hétvégén:

Egyutt_fejlodunk_Szechenyi_terv_2020_kormanyzati_propaganda_facebook_oldal_Futar_projekt_hazugsag_1.png

A 6,7 milliárdba kerülő FUTÁR-nak már 2012-ben el kellett volna készülnie, de a sokadik határidőt átlépve se tudjuk, hogy mikor lesz átadva. A "megállókban sikeresen debütált" rendszer első tesztnapján egyik helyen sem működött. A rendszer a BKK legutóbbi közleménye szerint is csak "tesztelés alatt áll". A 250 kijelzőből pedig csak 130 működik. Ráadásul azok is rendszeresen rosszul. Egy ennyire bukó projektet sikernek hazudni komoly gátlástalanság.

FRISSÍTÉS (03.31): A negyedik meghosszabbított határidőre sem tudták átadni a FUTÁR-t.

A legszebb, hogy a Fidesz-kormány valószínűleg EU-s pénz felhasználva hazudozik így. Az "Együtt fejlődünk" facebook-oldal ugyanis az uniós pénzekből finanszírozott Széchenyi-terv oldala. Az"Együtt fejlődünk" szlogen valószínűleg nem véletlenül van narancs alapokra írva a profilképen. Az apró gondunk az, hogy szinte sehol nem derül ki, hogy ez a fejlődés az EU-nak köszönhető. (A 6,7 milliárdos FUTÁR-projektből is 4 milliárdot az EU ad.)

Egyutt_fejlodunk_Szechenyi_terv_2020_kormanyzati_propaganda_facebook_oldal_EU_penzbol.pngAz uniós fejlesztéseket uniós pénzből ismertető oldal vagy Fidesz propaganda lap?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment



süti beállítások módosítása