Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Kövér szerint is drogbáróra emlékeztet Simicska?

2013.02.27. 21:55 - Fidelio

Bayer Zsoltról sok rosszat írtak, lehet tőle idézni bőven, amikor pl. pöcegödörhöz hasonlítja a politikai ellenfeleket, de most ezt hagyjuk. Most mi is köszönteni szeretnénk.

Tegnap Kövér László mondott szép szavakat az ötvenedik születésnapja alkalmából a keménytollú publicistának: „ilyen pillanat egyszer van az ember életében, s mint fogalmazott, szolidaritást érez”.

Bayer_Kover.jpg
Mi a 31 éves Bayer Zsoltot szeretnénk köszönteni, aki szembe tudott nézni a korábbi éveivel, amit a Fidesz sajtófőnökeként élt meg. Kevesen tudtak a magyar közéletben így szembenézni saját pártjuk vállalhatatlan ügyeivel.

Elsőként is a pénzügyekkel, a párt- (és pártközeliek) finanszírozásával, ami tudjuk, a magyar demokrácia rákfenéje azóta is. A 31 éves Bayer látta, hogy a Fidesz ’94-ben alapvetően egy ilyen finanszírozási akció miatt bukott. Az MDF-fel közös székház-mutyi akkor (még) sokakat megdöbbentett. Bayer azonban többet látott, mint akkor a közvélemény, s nyíltan meg is írta:

„Dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia alsón.”*
Szajol_Puspokladany_kozlony.jpgBayer kemény megfogalmazását többszörösen igazolta az idő. Elég emlékezni arra, amikor külön kormányhatározat született Simicskáék ajándék 24 milliárdjáról. Orbán aláírásával jelent meg, hogy a nyertes konzorcium, Simicskáék 24.374.497.312 forinttal többet kapjanak a Szajol–Püspökladány vasútvonal felújításáért, mint ahogy azt korában a kormány meghatározta.

Igen, „Kolumbia alsó”, jó a stílusa annak a 31 éves fiatalembernek. S most nézzük, mit mondott Kövér tegnap: „jóban-rosszban, bajban és örömben együtt éltünk végig. Egyetlen esetben sem tagadtuk meg egymást, és nem is fogjuk”.

Fontos, hogy Kövér – aki rendületlenül Orbán legfőbb Fidesz-beli harcostársa – így utólag sem tagadja meg Bayer Zsoltot, aki vállalhatatlannak ítélte a Fideszt és Simicskát.

Persze, lehet, hogy Kövér erre nem emlékszik. Akkor találkozhatna azzal a fiatalemberrel. És a mai Bayer Zsolt is.

*Bayer Zsolt „Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez” című cikke 1994. október 21-én jelent meg a Népszabadságban

„Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe fideszék. Fidesz? Ugyan kérem! Aztán meg én igazán jókor váltottam. Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja kérem, fontos a jó ritmusérzék. Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az igazi okokról. Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc. Mindjárt csókos gyerek lettem. Most itt az idő az árulásra: igen, én az alapító atyák egyike, dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek…”

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr105109051

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsóti 50 2013.02.28. 09:38:26

A két alábbi hírt a félévszázados fennállást ünneplő főszereplő személye köti össze. Meg az, hogy ketten együtt precízen bemutatják a magyar közállapotokat. Az első egy sikeresnek mondható civil kezdeményezésről szól: Mint ismeretes, 24 civil szerv...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.02.28. 08:28:25

A fiúk párszor buktak már,most is elég pár titok kiszivárgása hogy börtönkoszt legyen a továbbiakban sorsuk.Kubatov listás láncszavaztatás és nekik reszeltek.

Jenyei 2013.02.28. 21:55:56

Ááá, ennek az írásnak is megvan az urban legend-je. Hogy be kellett épülni a Népszabihoz, titkos misszióval, és ilyen írásokkal kellett megteremteni a bizalmat. elhitetni, hogy mi már nem oda tartozunk... ja, ilyen dörzsölt kiscsákók voltak és vannak ezek.

collateral collector (törölt) 2013.02.28. 22:12:12

Ezt a vasúttenderes történetet én nem is vágtam. És ennek már majdnem két éve... Hány ilyen lopás lehet még.. Ezek nem kispályások, nem geciznek Nokiásdobozokkal. Az "elmúlt8év" semmi ehhez képest. A miniszterelnök s.k. aláírja az átutalási megbízást az államkasszából a haverjának (kollégiumi szobatársának) a bankszámlájára.

ügyfélszolgálatos 2013.02.28. 22:16:14

Á tök mindegy a hívők legjobb jellemzői, hogy igencsak szelektív a memóriájuk...

delejes 2013.02.28. 22:19:23

Nokiás doboz helyett vasúti szerelvány dívik mostanában.

Mr. Waszabi 2013.02.28. 22:33:16

Köszönjük ezt az őszinte, megható portrét Bayer Zsoltról. Igazán hálás, majdnem sírok. Már majdnem elhittem erről a mocsokról, hogy hétrét hajolva képes akár a nyelvét a saját seggébe is dugva paralell kinyalni a fidesz vezetők seggét is. De csak majdnem.
A bibi az, hogy sokkal szebb lett volna, ha 94-ben nyal nekik, s most kritizálja őket. Emígy kevéssé látszik gerinces embörnek. Sajnos. Isten nyugosztalja őkelmét. Szüksége lesz rá, mert kevés magyar ember él olyan életet, ami miatt kivetné itet a főd magából. Sajnos Bayer Zsoltnak hosszú életért kell imdákoznia, mert nálánál gennyebb, magyar nevet hordozó egyént ritkán hordott hátán e föld, ezért gondolom, hogy kiokádná magából, ha netán bele temetnék egykoron.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.28. 22:47:11

Kollár Tibor annak idején bányabalesetben sérült meg, a bányamentők hozták ki – kicsin múlott, hogy nem vesztette életét. Egészségi állapotát, munkaképességét korábban három kártérítési perben vizsgálták, és a legfelsőbb szintű orvos-szakmai szakértői szerv, az Egészségügyi Tudományos Tanács szakvéleménye alapján mindhárom perben jogerős ítéletben mondták ki, hogy rokkant; 2009-ben véglegesítették is.

"Vállalom érte a felelősséget, és a szakszervezetek által felkínált ingyen ügyvédi segítséggel sem kívánok élni"

Ennek ellenére tíz hónapja semmit sem kap az államtól. A 2011.évi CXCI. törvény ugyanis új ellátási formákat vezetett be, és kimondja, hogy az 57 év alatti III. csoportú rokkantsági nyugdíjasok nyugdíját 2012. január 01-től rehabilitációs ellátásként folyósítja. Szarházi, aljas igazi fideszes eljárás.

Többek között ezért is kapta a komlói simlis fideszes polgármester, a figyelmeztető pofont!
Ilyen aljas , sunyi, tetű banda vagytok!
És ez még csak a kezdet. Ha lehetett a fidesz csőcseléknek kordont bontani, tv székházat rombolni, Habony által idős embereket verni, mit várnak a szenvedő magyar néptől?
Orbán takarodj még van egérút!

bretman 2013.02.28. 22:53:36

Ez durva.

Erre nem is emlékeztem. De alátámasztja a Bayerről terjedő képet: egy állandó pénzzavarban lévő csúszómászó, aki mindig a kifizetőhelyekhez igazítja az elveit.

1994-ben a Fidesz nem volt kifizetőhely. Az a Fidesz történetének legszarabb éve volt. El is árulta őket. Aztán amikor fent említett Dr. Simicska megteremtette az alapot ahhoz, hogy a Fidesz már ellenzékben is kifizető hely lehet, Bayer visszatért.

ob.szerver 2013.02.28. 23:05:17

"Kövér szerint is drogbáróra emlékeztet Simicska"?

Hát hogyne. Ők mindketten ugyanannak a politikai pártnak álcázott szervezett bűnözői csoportnak alvezérei.

nol.hu/belfold/20090604-eltunt_nyomdagepek__futoszalagon

A gazdaság romokban, a demokratikus intézményrendszer kiiktatva, az államot megszállta a maffia és gátlástalanul kirabolja.

A februári közveleménykutatások szerint jelentősen emelkedett a fidesz népszerűsége.

Minden nép azt kapja, amit megérdemel.

kifordított nagyanyó 2013.03.01. 00:00:47

Az akkor volt,most meg most van,mit nem lehet ezen érteni?:))
Mint ahogy más ellenzékben és más kormányon.:))

MACISAJT 2013.03.01. 03:43:56

@Jenyei: ("Ááá, ennek az írásnak is megvan az urban legend-je. ")

Hát persze...:)
Könnyes szemmel emlékeznek az agyonvert ballibák, milyen is volt mikor Bayer Zsoltot a keblükre ölelték mint SAJÁT szépreményű ifjoncukat a Szabad Népnél...:)
(akkor bezzeg jó volt. Nekik)

Ami az írást illeti- ami copy pasteval évek, évtizedek óta a ballib legendárium része...
stabilan szerepel a petőivánok/szdsz( hol van pető iván? hol van szdsz?:) parlamenti felszólalásaiban, cikkekben és
kampámyokban, kis túlzással Lenint nem idézték így fénykorában..:)
Viszont ha már.... tessék TELJESEN idézni Bayer 1994 -ben írt cikkét és mondatatait...
Mert tévedés ne essék: a ballibák még azokat is khm,,szelektíven, manipulálva idézik.

MACISAJT 2013.03.01. 03:51:54

@kifordított nagyanyó: (" Az akkor volt,most meg most van,mit nem lehet ezen érteni?:))
Mint ahogy más ellenzékben és más kormányon.:))")

Adok egy ellenkező előjelű ellenpéldát, a mai gyurcsanyista "demokratikus ellenzék" egyik alelnökétől...:)

"Az MDF-hez eleve, a kezdetektől fogva különleges gyanakvással és ellenszenvvel viszonyul a sajtó túlnyomó többsége. (...) Kimondom, amit úgyis tud mindenki: a fővárosi újságíró-társadalom meghatározó többsége zsidó származású. Legtöbbjük nem rokonszenvezik azzal a nemzeti érzelmekkel telített politikai értékrenddel és stílussal, amelyik az MDF sajátja". (Debreczeni József: Miniszterelnök, 278. o.)

kpityu2 2013.03.01. 06:09:00

Ezüsthajó-Aranytalicska-Gyémántvonat.

nincs1itt 2013.03.01. 06:39:58

Bayer, hm... A legmegfelelőbb példa, pályája, "munkássága" igazán eklatáns példája és remek kórrajza a fidesznek. Lehet fanyalogni, tisztelt fidióták, hogy lassan 20 éve írta, miszerint "Kolumbia alsón" érzi magát. De ne feledjétek, hogy már akkor is ott ült, a mai alkalmatlan, arrogáns csapat a parlamentben.Ahogy a többi hasonló alakulat is.
Bayer váteszként látta meg, hova fog jutni az ország, sőt azt is látta 20 évvel ezelőtt, hogy kik miatt. Na nem mintha a "többiek" egy fikarcnyival is jobbak lettek volna... De amit '98-'02 között véghezvittek, annak sem sok köszönete volt, de az újabb ámokfutásuknak 2010-től kezdődően, iszonyatosan pusztítóak a következményei. Mexikói drog-háborúk szoktak ekkora pusztítást végezni, az emberanyagban, javakban, rendszerben.
Valamikor Bayer lehetett volna jobb is, de nem emellett döntött, hanem a pénz mellett...

2llkedő 2013.03.01. 07:12:44

@MACISAJT: "Mert tévedés ne essék: a ballibák még azokat is khm,,szelektíven, manipulálva idézik."

Ezt a fideszre és nyaloncaira értetted?

Tücsök1 2013.03.01. 18:26:25

@MACISAJT: Olvasd már el bayer életrajzát,éppen a Népszabadságtól és a 168 órától katapultált.Néhány éve Mester Ákos írt pálfordulásáról igen szomorúan.Igen, akkor bayer is másképp gondolta.Nézd meg a jobbos médiumokban kik a véresszájúak, kik igazodnak kényszeresen, túlteljesítve.Széles tv, mert ugye Szélest is üldözték és közben hozzávágták az Ikarust meg a Videotont,

igazi Ténytár 2015.02.06. 16:18:50

@MACISAJT: nesze te a érintett népszabóból a cikk!

nol.hu/archivum/archiv-58249-42371

Ugye 1998-ota Simicska birodalmaban ugykodik, de most hirtelen Bayer ujra felfedezet Simicska gonosz. ;-))


süti beállítások módosítása