Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Nem vállalok semmiféle bírálatot

2012.03.27. 22:40 - eroica

Címkék: fidesz plágium lopás másolás elnök doktori schmitt pál államfő kárpáti andrás álamfő kisdoktori egyetemi oktató

Kárpáti András a Pécsi Tudományegyetem oktatója a Schmitt plagizált dolgozatát vizsgáló bizottság ítélete után a következőt írta a személyes facebook oldalán.

"Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A SE-TSK (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar) bizottságának mai döntése értelmében az értekezést benyújtónak nem kell tudatában lennie, hogy 16 oldal szó szerinti és 180 oldal többé-kevésbé szó szerinti fordítása nem "önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés" (SE-TSK által hivatkozott doktori szabályzat 4.d.§) A bizottság döntése a szerzőt nem, csak a bírálót, illetve rajta keresztül az egyetemet teszi felelőssé, amiért nem "tárta fel" a tényt, hogy 180 oldal egy a bírálat idején nem publikált, mindössze egy-két kézirati példányban létező mű fordítása. Bíráló ilyesmiről akkor szerezhet tudomást, ha (a) az értekezést benyújtó ezt a tényt közli vele, vagy ha (b) véletlenül ismeri a lefordított, de a benyújtáskor nem publikus művet, vagy ha (c) nyomozó.

Ha egy később „első polgárrá” emelkedett személy megtehette, hogy nem közölte, másolatot nyújt be, akkor mit várhatok én? Minden nem publikált disszertációt nem ismerhetek. Nyomozást pedig nem vállalok. Ezért semmit nem bírálok el mától. Ha sokan nem bírálunk, akkor a magyar tudományos életnek vége. Bár lehet, hogy enélkül is."
 

Kép: Gróf Balázs

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 13 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr434344683

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:16

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Dr. Schmitt kedvéért cenzúráztak a Heti Válaszban 2012.03.28. 15:24:01

Hiába dicsérte Stumpf András, a Heti Válasz újságírója Schmittet, hogy neki „tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról". Ezzel ugyanis egy valódi PhD megírására próbálta rávenni az „álam...

Trackback: A plágium-ügy elkenése bepillantást enged a totális állam építésébe 2012.03.28. 13:26:34

Sokan vállrándítással, vagy éppenséggel a bérrettegés vádjával intézik el a totális állam alapjainak lerakásával kapcsolatos bírálatokat. Most azonban bepillanthattunk a kulisszák mögé, remélhetőleg ez sokakat elgondolkodtat. A plágium-ügyben már nem i...

Trackback: Egyre lejjebb 2012.03.28. 11:24:52

Mára ígérték, hogy a plágium bizottság közreadja a vizsgálat eredményét, de már tegnap lehetett olvasni a megszellőztetett híreket. Mivel ez a szellőztetett információ terjesztés egyre többször fordul elő, azt kell gondolnom, hogy ez valamiféle kommuni...

Trackback: A király meztelen 2012.03.28. 10:30:46

  A király meztelen2012. március 27. Amellett, hogy ma a tényfeltáró bizottság megállapította, amit már amúgy is tudunk, hogy az egyetem részéről a doktori eljárás formailag megfelel a TF gyakorlatának, míg Schmitt részéről az értekezés ideg...

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.28. 10:09:19

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Trackback: Mert megérdemeljük 2012.03.28. 10:06:41

Mit is? Hát ezt a több felvonásos kutyakomádiát, aminek a Fidesz álláspontja alapján tegnap vége lett. Az ítélet megszületett, SP bár másolt, de nem bűnös. Nincs tehát mit tenni, minden a legnagyobb rendben, eddig is felesleges volt izgulni, a rendszer...

Trackback: Orbán Viktor: kamaszlány és miniszterelnök? 2012.03.28. 09:33:28

A március 15-ei beszéde után már nem maradt kétségem afelől, hogy Orbán Viktor valami érthetetlen okból kamaszlányként viselkedik. Hisztis, minden "fiúra" (szavazóra? EU-s intézményre?) rákacsint, kelleti magát, nem is sejtve, hogy a középisk...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.28. 09:33:08

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.28. 09:32:41

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Ne hablatyolj Schmitt Pali! 2012.03.28. 09:05:34

Bizonyíték kell ide és nem ködösítés, meg esetlegesen elfogult vizsgálatok. Akadályoztatás helyett, tedd szépen közzé, akár "közkinccsé" teljes terjedelemben a plágiumvád alapos gyanújába keveredett kisdoktoridat és így lehetősége lesz minden...

Trackback: Schmitt doktorija legyen közkincs! 2012.03.28. 09:04:58

Hadd másolhassa le minden magyar ember jogszerűen és mi leszünk a legnagyobb doktorandusz nemzet. Magyarország és a világ népe megérdemli, hogy Schmitt Pál doktori dolgozatát teljes terjedelmében közkinccsé nyilvánítsák. Ennek már semmi akadálya nem le...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kutchek (törölt) 2012.03.28. 12:03:43

@nincs semmi baj!: Kezdjük ott, hogy ebben az országban nincs értelmiség. Legalábbis felelős értelmiség.
Diplomások vannak, vannak emberek akik szépen próbálnak igazodni a politikai elvárásokhoz /pl.: ez a bizottság/.
De olyan határozott elképzelésekkel rendelkező értelmiség réteg, amelyik megpróbálna hatást gyakorolni a politikára, közéletre, nos, olyan nálunk nincs.

A németeknél seperc alatt visszavonta az egyetem a doktorit. Nálunk az egyetem mismásol, az Akadémia kussban van, fideszes "oktatáspolitikusok" Schmitt mellett állnak ki.
Őszintén szólva az "értelmiség" részéről nem volt hathatós megnyilvánulás.

Savior 2012.03.28. 12:04:37

Egyébként egy dolog nem világos: hogyan adhatott ki anno egy főiskola doktori címet? Hiszen még egyetemi diplomát sem volt szabad nekik! Persze, a kettő nyilván más, de akkor is elég fura rendszer, ami ilyet enged.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:04:38

@Karipapa01: Hali! Húha... jó lesz gyártanom egy nem-anonim (szül. hely, idő, annyaneve, személyi szám, gyermekkori betegségek) ájdít, hogy megossza velem gondolatait és életvezetési tanácsait.

kzoltana 2012.03.28. 12:10:23

Kósa Lajost meg „doktor”-nak titulálják hivatalos helyeken is, pedig még egyetemi végzettsége sincs:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1490_dr._kosa_lajos
Magyarhonban mostantól mindenki legyen doktor!

Karipapa01 2012.03.28. 12:11:44

@kzoltana: de legalább nem plagizált :-)

nincs semmi baj! 2012.03.28. 12:12:06

@Kutchek: Felelős értelmiség valóban nincs, ebben egyet kell értsek. Persze az is érdekes kérdés, hogy ennek a populációnak van-e igénye ilyesmire? Én szkeptikus vagyok.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.03.28. 12:15:19

@dr. mesterseges szinezek:
Én írtam azt, hogy a ballib értelmiség felháborodott. Mert hát fel...
De nem kell ezen lovagolni, mert nem ez itt a lényeg. Hogy mi a lényeg... azt is hagyom. Szerintem, aki még most sem tudja, az már nem is fogja tudni.

Hanem egy kis elemi logika: Ha azt mondom, hogy minden A (ballib értelmiségi), B (felháborodott). Akkor abból nem következik az, hogy aki B (felháborodott állapotban leledzik) az mind A ( ballib értelmiségi). Bizonyára egy csomó nem ballib értelmiségi is felháborodott. Ilyen egyszerű ez. ;-)

Egyébként az meg egy egészen más kérdés (lenne, de ne legyen mégse), hogy van-e ma (már) jobboldali _értelmiség_ ebben az országban. Szerintem nincs, de én rossz vagyok, mert nagyon szigorú (mondhatni, unorthodox) kritériumaim vannak ez ügyben.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:16:05

@kzoltana: Jó, hogy felveted! Most, hogy a bizottság talán még nem széledt szét teljesen, egy füst alatt biankó megvédhetnék Kósa diplomamunkáját is (a konzulensnek difóltból a durvannyát).
Takarékoskodni kell az erőforrásokkal!

webfejlesztő · http://www.ipage.com/join/index.bml?AffID=683834 2012.03.28. 12:17:07

@online távmunkás: Ez nem szokás kérdése. Még mindig a mi munkánkból élnek, másból nem tudnak, mert dolgozni nyilván egyik se fog. Ha ezt a támogatást megszüntetjük, automatikus takarodás az okozat. Ha nem adunk nekik pénzt, nincs mit elharácsolni. Kapis?

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:20:06

@ipartelep: Természetesen igazad van a halmazok és a bal-jobb szigorú értelmezésében is - pusztán azért játszottam meg a sértődöttet, mert Madzsarisztánban nem szokás ragaszkodni a középiskolai szintű matematikához, ha politikáról/közéletről van szó.

nincs semmi baj! 2012.03.28. 12:22:42

@ipartelep: Tusom, nem nekem szántad a választ, de a félreértés elkerülése végett: én nem állítottam, hogy abból, amit írtál következne, hogy csak a ballib értelmiség lenne felháborodva, csupán jelezni akartam, hogy itt nem szükséges az értelmiséget (tegyük fel egy pillanatra, hogy mégis létezik) politikai nézetek, vagy pártszimpátia alapján csoportosítani. Ebben az ügyben nagyon remélem, hogy ez nem számít. (ja, naiv vagyok)
Kíváncsi lennék ugyanakkor a kritériumaidra, mert meggyőződésem, hogy ismerek jobboldali értelmiségit (mind a jobboldali, mind pedig az értelmiségi jó értelmében) :)

pástétom 2012.03.28. 12:23:51

A szarszemét schmitt most nyilatkozott a Kossuth Déli Krónikájában. Mint mondta: meg sem fordult a fejében, hogy lemond, a doktorija mind formai, mind tartalmi tekintetben megfelelt az akkori követelményeknek.

Szóval megint hazudik, hiszen azt még a csicska vizsgálóbizottság is megállapította, hogy a dolgozat anyaga szinte úgy ahogy van: síma átvétel - csak nem őt tették érte felelőssé. És erre mondja most ez a gané, hogy a doktorija nemcsak formailag (nem igaz, mert a forrásmegjelölés nem volt rendben), de TARTALMILAG (!) is rendben van.

Itt tartunk. Ja, és mától én is doktor vagyok...

nincs semmi baj! 2012.03.28. 12:24:53

@nincs semmi baj!: na, szép, hibajegyzék: Tusom = Tudom, nem állítottam = sem állítottam (ez utóbbi nem elütés, de így még értelme is van annak, amit írtam)

Karipapa01 2012.03.28. 12:27:19

@dr. mesterseges szinezek: nem kell azt megvédeni! Az egész ország előtt hazudozásból már lediplomázott. Pali bácsi is. Az összes politikus is. Ha lenne politikusképző egyetem Magyarországon, annak külön Hazudozás-tanszéke lenne.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:29:06

@Dr. pástétom: Kérni kéne az MTA-tól a Doktor keresztnév anyakönyvezhetőségét.
Kíváncsi volnék a válaszra...

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:29:47

@mrbateman: Bezony. A fidesznek kellene lemondatnia. Ugyis azt tesznek a helyére akit akarnak. Ezért nem értem ezt a pitiáner hozzáállást. Ennyit csak nem ér az az ember? Meg különben is súlytalan a KE az alkjogban.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:30:03

@Karipapa01: Szijjártó mint tanszékvezető... ez már döfi!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.03.28. 12:30:39

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Kíváncsi vagy a részletekre? A magyar doktori iskolák színvonala iszonyatosan ingadozik. Ilyeneket tapasztalhatsz:
- egyes doktori iskolákba bizonyos pártokból országos illetve helyileg ismert politikusokat vesznek fel szinte minden évfolyamra (nem, ez elvileg nem pártfőiskola)
- több doktori iskolába közepes minősítésű diplomával is be lehet kerülni
- valahol a felvételire a korábbi publikációkat is vinni kell (TDK, OTDK, konferenciák, cikkek), máshol az se követelmény, hogy ismerje a szakterülete jelentős kiadványait
- egyes doktori iskolákban nagyjából annyi diákot vesznek fel minden évfolyamon, ahány tanáruk van, míg máshol úgy gondolják, hogy elboldogulnak az 50-60 fős évfolyamokkal is, nem kell szűrni
- ezeknél az 50-60 fős évfolyamoknál a fő indok persze az, hogy költségtérítést fizetnek
- az erősen korlátozott számban rendelkezésre álló állami ösztöndíjakat sorozatosan olyanok kapják, akik az iskola történetét kutatják, a jelentkezést elbíráló tanár a témavezetőjük, ismerik valamelyik tanárt vagy ritkábban, hátrányos helyzetűek, de szinte sosem teljesítményalapon
- milyen tanulmányi követelmények lehetnek ott, ahol az 50 fős évfolyamon szinte mindenki ötöst kap, aki megjelenik a vizsgán?
- gyakori, hogy csak azért lehet évente beadni a publikációs jegyzéket, hogy félévkor senki se abszolválhasson és fizetnie kelljen egész évre a tandíjat
- rendszeresen az egyetemi (MA, MSc) képzéssel közös előadásokat tartanak, ahol a doktorisok 5-10 kreditet kapnak ugyanarra, amit a mesterképzésben 3-4 kredittel honorálnak. Aztán persze nem akarják elfogadni a tanulmányi osztályon, ha valaki pont egy ilyen egyetemi képzésről jelentkezett doktorira és akkreditáltatná...
- sok helyen egy nemzetközi publikációval egyenértékű, ha valaki megszervez egy tanszéki "konferenciát", amin csak a doktori iskola tanárai és államilag finanszírozott diákjai adnak elő, persze ezt a nulla publikációs értéket nekik elszámolják
- vannak olyan helyek, ahol már évek óta csak az akkreditációs felülvizsgálatkor vesznek fel tudományos fokozattal rendelkező kutatókat, aztán az akkreditáció megszerzése után ki is rúgják őket
- a képzési rend csak akkreditációs dokumentum a legtöbb helyen, bármikor módosulhat, akár szóban is felülírják
- előfordul, hogy egy teljes doktori képzési program gyakorlatilag egyetlen tanár könyveire épül és az ő előadásain kötelező részt venni még akkor is, ha nem vetted fel az adott tárgyat
- nem kell meglepődni, ha az órarendet az előző nap küldi a tanszéki adminisztrátor és kiderül, hogy az interneten kihirdetett hivatalos délután 2 helyett reggel 8-kor lesz az előadás
- nem véletlen, hogy az elmúlt években doktori iskolák bezárásától volt hangos a sajtó

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:31:20

@dr. mesterseges szinezek: A bolsevik annyit jelent hogy többségi. OK hogy ezt most hallod először de ez az ÖSSZES politikai párt egyetlen célja. A világon mindenhol.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.03.28. 12:33:25

@webfejlesztő: Nem tudsz annyi embert meggyőzni, hogy bármit elérj. A görögöknél sem sikerült az alulról jövő kezdeményezés, az EU tudta csak a kormányt megbuktatni a pénzcsapok elzárásával.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:33:52

@bértollnok: Feltudnám sorolni az utolsó három hölgyet (köztük olimpiai aranyérmes sportolót), akivel félrebaszott. Mégsem teszem, de nem Palibá' miatt.

- Tartottad a gyertyát? Maradjunk annál amit nem lehet letagadni. Utálom a pletykát.

Kopi3.14 2012.03.28. 12:34:01

@fidzsi: Hatalmas tévedésben élsz! Nem kell lehiggadnom, nem vagoyk ideges. Csak leírtam, hogy ez szellemileg és erkölcsileg elmaradott országokban miképpen is zajlik. Nem nekem kell tükörbe néznem, nem nekem kell kioperáltatnom a gerincemet sürgösségi mütéttel a hátralevö életemhez, nem az én hitelességem, bármilyen szintü kioktatási, számonkérési jogom, lehetöségem veszett el, hanem jó pár emberé, akik most hatalmon vannak.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:35:00

@Lucky Larry Silverstein: Fix, hogy Viktor tényleg kihozza a legtöbbet a helyzetből, és lefogadja, hogy a belföldi figyelmet róla magára vonja Pali bá (nem ő volna az első, akit a bjútiful frendsip áldozati oltárára tesz).
Ha elcsitul a balhé, akkor naugyemámeginigazavolt, mint Besenyő Istvánnak; ha nem csitul, akkor mégis kivágja a hóra, mert ő tud mérlegelni és rugalmas, és érti a zemberek szavát... és addig se az effektív kormányeredményekkel foglalkozott az ezerfejű.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:35:37

@sárkányfő: Lehet hogy túl nehéz neked felfogni.

A fideszben vannak ex-komcsik, a maszop-dk pedig az ex-komcsik pártja. Nem kell ezt túlbonyolítani.

Szelid sunmalac 2012.03.28. 12:35:54

@online távmunkás: NEM ezt kerdeztem. Azt kerdeztem, hogy te csinaltal-e mar doktorit! Csinaltal?

A tobbirol meg majd akkor, ha konkretumokat tudszirni, mert levegobol, meg pletykakbol en is tudnek tobbet is...

Laarson 2012.03.28. 12:37:17

@Mécsvilág: Ez talán többet jelentene ha a facebook oldalára írnád.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:39:07

@Lucky Larry Silverstein: Csak hogy nem. A bolsevik csak nyelvileg jelent a bolsensztvo után CSAK annyit, hogy többségi - politikailag annyit tesz, hogy a többieket bármilyen módszerrel felmorzsoló többségi - vö. a demokrata szóval. Nem véletlenül használták pont olyan szitokszóként demokratikus országokban, mint ahogy itt 20 éve több-kevesebb értelemmel és alappal a komonistát.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:39:09

@dr. mesterseges szinezek: Belföldi figyelmet? Valamiről lemaradtam? Mert elég nagy a csend OV körül. Akire semmilyen pletykát nem sikerült ráhúzni az ellenfeleknek 20 év alatt, pedig igyekeztek.

webfejlesztő · http://www.ipage.com/join/index.bml?AffID=683834 2012.03.28. 12:40:05

@online távmunkás: Ha meg kell győzni az embereket, mert maguktól nem látnak, akkor úgyis mindegy. Tényleg tökmindegy. Akkor a következő olyan helyzetben, amikor a belső morális értékeknek kéne útmutatónak lenniük, úgyis elbax-szák. A meggyőzött embernek ugyanis nincs SAJÁT moralitása, csak kölcsönvett. Szóval nem meggyőzök, csak jelzem, hogy van ilyen szemlélet is a sok más között, amit a többi kommentelő vall.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:42:03

@dr. mesterseges szinezek: Senki sem gondolja komolyan hogy a fidesz 2010es rendszerváltása antidemokratikus lenne, kivéve az ellenzéket. Ezen lepődjek meg?

Elég sovány mondanivaló különben, ami meg is látszik a számokon. A fidesz most félidőben megint simán nyerne, ilyen nem volt a rendszerváltás óta.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.03.28. 12:43:03

@Dr. pástétom:
Bocsánat, hogy túltengek, ígérem, ez az utolsó.
Én egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy a Marionettbábu tisztában van itt bármivel is. Lehet, hogy tényleg, és komolyan azt hiszi, hogy ő itt teljesen vétlen az ügyben. Hogy szabályosan járt el, hogy minden oké. Arra hajlok inkább, hogy ezt ő őszintén hiszi. (Egyébként gondoljatok csak bele: a fideszvallásosok is ezt hiszik)

Ha meg így van, akkor ott nincs hazugság. Hazudni csak úgy lehet, ha az ember tudattartalma, és kinyilatkoztatása ellentmondásban áll egymással. (És most nagyon jóindulatúan tekintsünk el a marionettbábú esetleges tudattartalmának az elemzésétől.)

Magyarán szólva: Lehet őszintén is mondani a hamisat. Őszinte, tiszta szívvel, könnyű lélekkel, felhőtlen ég alatt, virágokkal, és pillangókkal körülvéve. Ez az a gyermeki, ártatlan állapot, amelyben egyesek leledzenek.
Lehet, hogy kissé irigylem is őket. ;-)

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:43:45

@Lucky Larry Silverstein: "A fideszben vannak ex-komcsik, a maszop-dk pedig az ex-komcsik pártja."

Furcsa, hogy Semjénnek nem jut eszébe figyelmeztetni Viktort, hogy a zírás szerint a Sátán erejével Sátán kiűzni meghasonláshoz vezet.
Igaz, van úgy, hogy a dakota hitvilágból praktikusabb gondolatokat meríteni.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:44:46

@Lucky Larry Silverstein: Ki beszél itt pletykáról? Éppen most fordulja az enediket két év alatt az IMF felé... vagy el attól, franc se tudja követni.

csárli hárper 2012.03.28. 12:45:24

@Lucky Larry Silverstein: már ne is haragudj, de itt van ennek a csigának a plágium esete, és te 2010es rendszerváltásról papolsz? te hol élsz, néha húzd ki a fejed a vezénylő tábornok seggéből...

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:47:45

@Lucky Larry Silverstein: "A fidesz most félidőben megint simán nyerne, ilyen nem volt a rendszerváltás óta. "

Meg olyan sem, hogy bányásztól a pilótáig mindenki beleszarik a közéletbe a béközépen kívül.
Vagyis volt hasonló: a fociban, amikor már elviselhetetlenül pocsék és korrupt lett az egész.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:48:44

@dr. mesterseges szinezek: És ez most rossz? Vagy jó? Meg tudod ítélni? Mert én nem. Amit meg a zujság ír róla nem érdekel, sok bank hirdet a zindexen pl.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:50:31

@Dr. pástétom: "Nem vagyunk doktorok. Tűnjünk innen rögtön, vagy egy kicsit előbb!"

Ilyen is csak filmben létezik.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:51:14

@dr. mesterseges szinezek: Beleszarik a közéletbe nemegyenlő leváltja a fideszt. Ugye? Mert egy pártot a hatalmon maradás érdekli. Több nem, annyi elég.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 12:53:04

@Lucky Larry Silverstein: Nem is tudom. Amikor Fletó csinált hetente más-más irányban reformot, akkor rossz volt, és nem csak szerintem, de még Szijjártó szerint is.
Hogy a hitelesség címszót újradefiniálta-e a kétharmad, azt sajnos nem tudom, ebben a sietségben. Nálam még a régi jelentésével él.

fidzsi 2012.03.28. 12:56:20

@Kopi3.14: Kopi, a jó Isten áldjon meg! Pont ezt írom. Semmiféle véleményt nem írtam a gerince/ssége/dről.
Ha úgy gondolod, hogy téged sohasem visz/vihet félre
az ún. "pártpolitikai szemüveg", gratulálok. Ezt én nem
merem állítani magamról, bár igyekszem ilyen kisértések
elől kitérni. A politikum nagyszerűen kihasználja az emberek-
beleértve az értelmiséget is - vonzódását az egyszerűsített
logikai következtetések iránt. Egy más tészta, hogy szeretem
a vitákat, mert öregecskedő agyamat frissít/he/tik. Most,
azonban nem tudok mást állítani, sajna. Ez az ügy egy-
történelmileg - apró példa arra, hogy alapvető dolgokban
ésszel és nem szívvel, érzelemmel kéne állást foglalni.
Itt persze észre és nem "fineszre" gondolok.
Tisztelettel. fidzsi, droid de Magóg.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 12:57:11

@dr. mesterseges szinezek: Lehet vitatkozni rajta hogy jól nyomja-e a kormány. Nyilván az ecceri utcaembere mindig minden kormányt leváltana, mer más öröme nincs az életben, mint hogy valaki sikereset bukni lásson.

De ha komolyan beszélünk akkor nem látni alternatívát, most is a fideszre szavaznék, mert ők a kisebb rossz. 2014ben vagy sima többségü fidesz-korm, esetleg fid-jobb valamilyen formáció lesz.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 13:02:00

@Lucky Larry Silverstein: Mostan engem az rohadtul nem hat meg, hogy egy párt vágya mi. Getesé nyilván az, hogy windowst használjak, a főnökömé, hogy ne kérjek fizetést, a pápáé, hogy tömjen tele a perselyt, és ne húzzam fel az óvszert - a saját igényem meg az, hogy gondolkozzam mindezen.
Hogy mindettől függetlenül a fidesznek kétharmada van és azért van kétharmada, hogy kétharmada legyen, hogy később is kétharmada maradhasson a további kétharmadok összehozásához... ez persze igaz. Togyogjon, aki buksi medve!

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:02:15

@dr. mesterseges szinezek: Sajna ha az egész fidesz vezérkar összes bizonyítványa hamis, az sem okoz az országnak tizedannyi kárt sem, mint amit a Megyó-Gyurcsány-Bajnai triász. A számokkal mérhető dolgokat szeretem. Az eladósításunk meg olyan szinten durva méreteket öltött, ami az egész évtizedre rányomja majd a bélyegét.

Intelligens embertől meg elvárom hogy disztingváljon, és érezze hogy mi fontos és mi nem az.

pástétom 2012.03.28. 13:04:27

@Lucky Larry Silverstein: "De ha komolyan beszélünk akkor nem látni alternatívát, most is a fideszre szavaznék, mert ők a kisebb rossz. "

Amellett, hogy tiszteletben tartom a véleményedet (maximálisan nem értek egyet vele), remélem mind kevesebb és kevesebb választó fogja így gondolni a választásokhoz közeledve.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 13:04:29

@Lucky Larry Silverstein: "Lehet vitatkozni rajta hogy jól nyomja-e a kormány. "

Ez ritkán, de inkább soha nem tapasztalható engedékenység, és tkp. ez a legnagyobb problem ezzel a kormánnyal.

Barázsos Varát 2012.03.28. 13:05:12

Igen, a vizsgálóbizottsági tagjai és a SOTE illetékesei szembeköpték magukat, egyben pedig devalválták a magyar diplomákat. Szégyen és gyalázat! A plágium az plágium. Egyszerűen vissza kellett volna vonni a titulust, és kész! Az ismert mondás új, keserű változata:

Aki hazudik, az csal, aki csal, az lop, és aki lop, abból a Fidesz köztársasági elnököt csinál... és az is marad.

nemzeti ratyi · http://nemzetiratyi.blog.hu/ 2012.03.28. 13:05:19

mától dr.nemzeti ratyi a nevem

nemzetiratyi.blog.hu

Volt egyszer egy ország, volt abban egy falu, lakott abban a faluban egy ikerpár. Kétpetéjű ikrek voltak. Az egyiket Orcsánynak, a másikat Gyurbánnak hívták. Kiskoruktól kezdve hazudósak voltak. Hol az igazságot titkolták el, hol meg szemen-szedetten hazudtak. Gyurbán volt az idősebb, ő kezdte a hazudozást, azonban volt egy betegsége.Utána bevallotta. Hazudozás után kiállt és elpirulva, fennhangon bevallotta azt. Orcsány is gátlástalanul hazudott, de ő utána letagadta. Sunyi volt az Orcsány. Képes volt mondani valamit, és közben mást csinálni.
Éppen gombászásból tértek haza, mert nem tudtak megélni a fizetésből. -Ezt a tevékenységet egy nagyon okos ember tanácsolta nekik.- Ők meg mindig Felcsútra mentek gombát szedni, mert csak ott volt olyan minőségű pázsit az országban, ahol a szegfűgomba tényleg ízletesre terem. Felcsút volt az ország fővárosa. Geometriailag az ország közepén helyezkedett el. Innen áramlott szét a szellemi tőke az ország távolabbi, kevésbé felvilágosodott részeibe, hogy hirdessék a paraszti gonolkodás és viselkedés alapszabályait, fundamentumait. Menjetek át a szomszédba köpjetek a padlóra! Aki pedig otthagyta a barna turhát a szomszéd szobája közepén, az új oktatási rendszerben kitünő osztályzatot kapott. Csak a sok büdös, vidéki bunkó bukott meg. Pestiek, Győriek és a többiek. Ha például kedvesek, előzékenyek vagyunk a szomszédunkkal vagy az idős nénikkel, azért intő járt. Az ovisoknak visszadobot labdáért körmös, az alázatos viselkedésért pedig azonnal kicsaptak. Ezt itt szánalmasnak gondolták!
Leültek, hogy elfogyasszanak fél liter házi készítésű pálinkát, -fontos, hogy minden nap megfelelő mennyiségű alkoholt vigyünk be a szervezetbe, hogy hamar lebutuljunk, és ne kelljen sokáig nyugdíjat fizetni.- Amikor is arra lovagolt Plagi bácsi, fehér lovon. Ő annyira maradi volt, hogy nyereg alatt puhította a Párizsit. Fura szokás. Kiskorában a munkásmozgalomban hitt, de az új irány, mely hasonlít a régire, csak máshogy hívják, magával ragadta. Balján szablya nagyságú kardja. Bárkit szétkaszabolt. Ebben világbajnok volt. Ha szeretett unokaöccse kérte, kesztyűs bábként viselkedett. Volt egy szokása, amit öreg korára sem tudott levetkőzni. Szeretett mások kedvébe járni, és szerette ha mások mondják meg, hogy mit és hol írjon alá. Kis korában orvos akart lenni, később már nem, ezért csak a kis doktoriig jutott.
A fővárosiak büszkesége, mert nagyon büszkék voltak erre, nem csak abból adódott, hogy ők a fővárosiak, hanem abból is, hogy volt nekik egy találmányuk, ami forradalmasította a szavazófülkéket és a mezőgazdasági munkát. Ezt alkotmányba is foglalták.

Netuddki. 2012.03.28. 13:05:37

@Lucky Larry Silverstein: Mér? Az egész fidesz vezérkar összes bizonyítványa hamis? Na mesélj csak! Mit tudsz? XD

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:07:17

@Dr. pástétom: De a saját véleményedet nem mered kiírni, ugye? Csak hogy mivel nem értesz egyet.

pástétom 2012.03.28. 13:10:10

@Lucky Larry Silverstein:

Mitől ne merném? Gondolkozz már, mielőtt ilyet írsz. :)

De ha komolyan beszélünk akkor látni alternatívát, a Fideszen és a Jobbikon kívűl bárkire szavaznék, mert ők a kisebb rossz.

csárli hárper 2012.03.28. 13:10:18

@Lucky Larry Silverstein: láttam, pont ezért ne beszéljünk 2010es rendszerváltásról, lófasz se volt itt nem rendszerváltás 2010ben....

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 13:10:38

@Lucky Larry Silverstein: Igen, az anyagi kár fontos, és nem felejthető. Nem esik nehezemre ismételni magamat, hogy visszamenőleg is szopjanak lovat!

De ha valaki arról akar meggyőzni, hogy egy ország anyagi hátterének ellehetetlenítésére a jogbiztonság szétverése, és a hitelesség maradékának szélbe szórása, illetve védhetetlen karakterek megvédése a gyógyír, arra önkéntelenül, és alapvető attitüdömmel nehezen összeegyezthetően értetlenül nézek.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:10:38

@dr. mesterseges szinezek: Miért? Ez a Smitt ügy gyakorlatilag az első amelyk komolyabban megosztja a fidesz vezetőket.

Én azokkal vagyok akit Pali bát nyugdíjaznák. Gyorsan, csendben. Komoly hiba ha nem teszik. Egyébként nem hiszem hogy az ügy le van zárva, a nyilatkozatok ellenére.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 13:13:51

@Lucky Larry Silverstein: "Ez a Smitt ügy gyakorlatilag az első amelyk komolyabban megosztja a fidesz vezetőket. "

Éppen ez az! Egy kétfős, amúgy szereteten alapuló csapatban, férj és feleség között se lehet egyetértés anélkül, hogy valaki ne az underdog szerepét játssza.
Ahol mindig mindenki ugyanazt gondolja, az Észak-Korea és a Cosa Nostra.

noirp 2012.03.28. 13:19:21

@Modor Tibi: Ennyi? Ilyen egyszerű vagy, lelkem bloggere?
Vagy -- ahogy szoktad --kitetted a csalit.

Indriq 2012.03.28. 13:19:22

Mondjuk a nagy SP témázgatásban elfelejtettünk foglalkozni egy másik nagyszerű gerinccel, aki egy MOB alelnöki helyért bemocskolt egy egyetemet.

pástétom 2012.03.28. 13:20:43

@Lucky Larry Silverstein: Államadósság nem csökkent, hanem nőtt, magánynyugdíjvagyon lenyúlása és adósságcsökkentésre való elherdálása, a jogállami keretek lebontása, felsőoktatástól az horribilis tandíjjak miatt nagy tömegek elzárása, önkormányzatok lezüllesztése, egészségügyi állapotok tovább romlanak, munkanélküliség nő, szegénységi mutatók nőnek, pártalkotmány...

Ennyi szart és mocskot 1990 óta egyetlen kormány sem művelt, mint a fidesz-kdnp brancs - ráadásul a legnagyobb rablóbanda a lenyúlásaikkal, a haveroknak való szégyentelen pénzjuttatásokkal, az, hogy állami pályázatokon rendre csak a hatalomhoz közeli cégek nyernek...

Soroljam még tovább? Úgy sincs értelme, te erre mind azt mondod, ez úgy sem igaz, ez hamis állítás, meg mocskosgyurcsánybajnai...

sárkányfő 2012.03.28. 13:21:11

@Lucky Larry Silverstein:

valóban nem kell túlbonyolítani. az egész fidesz, az egész fideszfrakció, az egész fideszkormány az utolsó emberig részt vesz a pártállam kiépítésében, kivétel nélkül mind megszavazták a lex fidesz törvényeket, mind leszavazták a spicliket lebuktatni akaró lmp-és törvényjavaslatot, egyikük se nyújtott be lusztrációs törvényt, ellenkezőleg, mind megszavazta az exkomcsi Schmittet, egyikük sem ágált Pozsgay ellen, stb.

prüszkölhetsz, engem nem érdekel, de amit leírtam, ezek tények.
de nem féltelek, kidumálsz te mindent...

sárkányfő 2012.03.28. 13:26:13

@ipartelep:
Tudnék én árnyaltabb fogalmazni, de nem akarok, se időm se kedbem tanulmányokat írni kommentnek.
Az első bekezdésem igaz. Nem volt kötelező senkinek pártállami karriert befutni. Még a pártba se volt kötelező belépni. Volt akitől elvárátk, volt akit fel is kértek rá, a mi családunkban is volt ilyen. De ha nem lépett be, önmagában ezért még verték szét a fejét, csak mondjuk élete végégi a munkahelye alsó szintjén ragadt. Szóval kér ezt ragozni, aki együttműködött velük, pláne magas szinten, az magától tette, bűnrészes.
A második bekezdésemmel ürülök hogy egyetértünk, a harmadik nyilván kissé túlzó, mert a mai pártállam azért nem egyenlő a bolsi pártállammal, de aki érti, érti.

Laarson 2012.03.28. 13:28:24

@Lucky Larry Silverstein: Ha a magyarok nem fogják kikezdeni plagit a külföldiek majd megteszik. Eltudom képzelni hogy "véletlenül elírják a nevét". Ha valakinek érdekében fog állni az el is fogja érni. Ezért nem célszerü egy ilyen személyt ennyire magas pozicíóban hagyni.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:28:51

@Dr. pástétom: Másodszorra sem sikerült. Szóval kire fogsz szavazni?

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:32:51

@Dr. pástétom: Ne soroljad. Mszp 30%kal növelte az adósságot.

Fidesz a legpesszimistább számítás szerint 2 év alatt 2%-kal. Ha az árfolyam 270 körül áll be 2014re akkor nem emelkedett az adósság.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:37:47

@Laarson: Egyetértek. Bár különösebb valódi érdek nem füződik a KE posztjához. Ez nem egy ME, akinek hatalma is van. Ezért is nem értem, mi ez a nagy ragaszkodás hozzá.

Németországban sem érdekli a kutyát sem, hogy ki az elnök. Fogadok fingod nincs ki a német elnök. Külföldet meg pláne nem érdekli.

Laarson 2012.03.28. 13:42:18

@Lucky Larry Silverstein: akármi lehet attól még hogy te ezzel nem vagy tisztába. Pl törvényeket akkor is alá kell írnia akkor is ha csak az igen megy neki ergo akármilyen üzlet elött amelyhez szükség lehet az aláírására egyszerüen idő húzásnak pont megfelel.

DanZi 2012.03.28. 13:44:13

én tegnaptól használom a címemet... jó dolog egyébként... pl senki se kéri számon rajtam....

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 13:44:17

@Indriq: "egy MOB alelnöki helyért bemocskolt egy egyetemet. "

Csupán azért nem hangúlyos ez, mert ez egész sztori szépen szétkenődik nem egy, de az összes magyarországi egyetemre.
Ebből tegnap délelőttig lehetett volna ha nem is jól, de kárminimalizálva kijötti; tegnap óta lose-lose-lose-... játékká alakult. Viktor is max. rövidtávon nyer vele, de a kétnapos időhorizont már úgyis nemzeti kincs.

egy maréknyi dollár 2012.03.28. 13:44:40

A botrány kirobbanásakor a KEH izomból az alábbi közleményt adta ki: S.P és a Georgijev bolgár sportkutató baráti kapcsolatot ápoltak és egy forrásból írták meg disszertációjukat.
Gondolom, ezzel lezártnak is tekintették az ügyet;minden bizonnyal nem sejtették, hogy majd' két hónapig kell még baszkódni vele.
Mindenesetre karakán, a nép osztatlan elismerését és szeretetét élvező, a motor és fék szerepében is egyaránt kiváló(az ellensúlyról nem is beszélve) köztársasági elnökünk nevét nem sikerült bemocskolniuk a ronda Gyurcsány-bérenceknek.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:47:51

@Laarson: Hát gyakorlatilag az időhúzás lenne az egyetlen élő jogköre....

De ugye KE-t sem jelölhet teljesen impotens ellenzék.

pástétom 2012.03.28. 13:49:38

@Lucky Larry Silverstein: Aha, 2000 milliárddal növelte mindössze másfél év alatt. És ez is úgy, vagy annak ellenére, hogy 2010-ben meghírdették az államadósság elleni harcot, meg hogy a 3000 milliárdos mnyp.-i vagyont elment adósságcsökkentésre... arról nem is beszélve, hogy Orbánod a választások után még 7%-os költségvetési hiányról ábrándozott, melyre majd az eu rábólint... 3% volt a hiány a hatalomváltáskor.

A többihez meg egy szavad sincs. Fideszes idióta vagy és kész. Fát vághat a fidesz a hátadod, azt is élvezettel fogadod, ha tőle kapod...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.03.28. 13:50:56

Bár nem a szívem csücske a Fidesz, azonban számomra érthetetlen, hogy még nem jöttek rá, hogy ami ebben az ügyben folyik, az már számukra is vállalhatatlan és az ő megítélésükön ront.

Úgy gondolom, hogy ideje lenne OV-nek megába fordulnia és elengedni ennek a TV torna huszárnak a kezét.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:52:33

@Dr. pástétom: Most hogy milliárdban írod % helyett attól nem lesz kisebb a különbség....:)

Laarson 2012.03.28. 13:54:24

@Lucky Larry Silverstein: Iszonyatos nyomás lesz rajta bármerre is fog járni. Azért mondja az lmp hogy pokol lesz neki a munka. Előkerül ez a dolog onnantól kezdve már nem egyenlő partnerek a vitában. Ennek tényleg semmi értelme nincs amit most a fidesz csinál.

Kopi3.14 2012.03.28. 13:54:27

@fidzsi: ebben a dologban a komplett fiatal demokrata vezetésnek kéne megnyilvánulni- következetesség, erkölcsi értékrend, korábbi szólamok, lózungok, stb. alapján. SP viszont ugyanígy el kellene gondolkozzon magán, a posztján, annak velejáróján.

sárkányfő 2012.03.28. 13:56:26

@Lucky Larry Silverstein: :DDD
A fidesz elvert nyomtalanul 3000 milliárd forintot, a GDP 11%-át, és azt mondod nem nőtt az államadósság ? :D

azt hiszem te csak maradj a fidesznél, ideális szavazó vagy, nem gondolkodik, nem kérdez, csak hajtogatja amit a hírtévében hallott...

Laarson 2012.03.28. 14:02:18

@Lucky Larry Silverstein: Bármilyen "okosabb" ember lemondott volna helyében egyébként én is lemondtam volna a helyében. A diplomácia alapvetően is aljas ez a dolga keresni a fogást a másikon ez abban a közegben természetes.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 14:02:41

@sárkányfő: Biza úgy tünik.

Megbecsülendő a 2010es +1,2% és 2011es +1,7% GDP is Gordon minusz 7%-ához képest.

Ez a XX. század is. A jobboldal valamit felépít, amit a ballerek villámgyorsan szétb*sznak, ellopnak, külföldre visznek.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 14:03:07

@Laarson: Fletó majdnem 3 évig bírta, de ő azért csak addig, mert belülről kezdték el végül reszelni. Pali bát ilyen veszély nem fenyegeti, hiszen ha Viktor aszongya, Pali jó, akkor kuss van. Ha bírja az arca, akkor kiélvezheti a százmilliós őrségét, és már hogyne bírná - he nem titánból volna, az előző csaknem 30 éve sem sikerült volna ilyen jól.

sárkányfő 2012.03.28. 14:03:16

Haha, dobálják mint a forró kavicsot a jelentést, égeti a kezüket :D Senki nem meri felvállalni azt hogy levonja a következtetést :D

istenem hogy be vannak tojva az igazságtól... vagy inkább Orbántól...

www.origo.hu/itthon/20120328-felbontas-nelkul-kuldte-vissza-rethelyi-a-schmittjelentest.html

Réthelyi fel sem bontotta a Schmitt-jelentést: "A nemzeti erőforrás miniszter, illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte a Tényfeltáró Bizottság jelentését"

Azt hiszem remekül fogunk szórakozni a következő napokban, a fidesz fejest ugrott a saját mocskába és közben azt kell magyaráznia hogy milyen szép és tiszta...

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 14:05:17

@Laarson: Nem vk biztos benne hogy nem akar lemondani. Lehet hogy egyszerüen nem engedik. Nem lehet belelátni.

Mindenesetre SZVSZ taktikai hiba azt hinni hogy a Fidesznek az a rossz ha lemond. Mi van ha a köv. 2 évben előkerül még valami? Mondjuk hamis az anyakönyvi kivonata, és valójában nigériai áp.? Vagy akármi.

pástétom 2012.03.28. 14:06:32

@sárkányfő: Tavaly a 3000 milliárdnak kb. a felét élték föl. Idén elmegy a maradék része is, 2013 lesz kellemetlen a kormány számára. Mnyp.i vagyon már nem lesz, telekomadót az eu nyomására jövő évtől már nem lehet szedni, bankadót mérsékelni akarják... honnan lesz itt pénz jövőre , nem csak az államadósság csökkentésére, ami a kormányszólamok ellenére idén is borítékolhatóan nőni fog?

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 14:09:10

@dr. mesterseges szinezek: Azért egy ME felelőssége meg egy KE felelőssége nem egy súlycsoport. Ez a botrány kevés ahhoz, hogy helyrehozhatatlan kárt okozzon a Fidesznek (de így sem értem minek szopnak önként), míg Gy. idején az Mszp beijedt, hogy végük van, és jött Gordon. De így is végük lett.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 14:11:14

@Dr. pástétom: 40 milliárd euró a jegybanki tartalék.

sárkányfő 2012.03.28. 14:26:24

Remek, mondtam én, hogy lesz még min szórakoznunk :)

hvg.hu/itthon/20120328_rethelyi_nefmi_semmelweis

"Válaszolt a Semmelweis Egyetem (SE) arra, hogy Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter visszaküldte az egyetem által hozzá postázott, Schmitt Pál plagizálásáról szóló tényfeltáró jelentését. A Nefmi vezetője ugyanis az anyagot illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte az egyetemnek.

Az egyetem erre válaszul közölte: a felsőoktatásról szóló törvény értelmében kizárólag a minisztérium joga ellenőrizni az egyetem működésének és a döntéshozatalának a jogszerűségét, valamint ő jogosult kezdeményezni a bíróságnál a kiállított oklevél érvénytelenné nyilvánítását is.

Ezzel együtt a törvényességi ellenőrzés és a döntéshozatal mellőzésére vonatkozó fenntartói döntést az egyetem tudomásul vette – olvasható az SE közleményében."

Mindenki bólint, mindenki tudomásul vesz, és ennyi :)
csak a fidesz...

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 14:27:44

Visszatekintve erre a két évre, utólag elmondhatjuk, hogy tkp. a legjobb, ami történhet, hogy Pali bá mindent azonnal aláír. Mivel gyépés - erről már papírja is van -, aki magától azt sem tudja felmérni, hogy amit nem ő ír, azt nem ő írja, tényleg célszerű őt cselekvőképtelenként mint megváltozott munkaképességűt olyan állásban foglalkoztatni, ahol nem kell mérlegelnie semmit.
Szociális köztársasági elnök.

pástétom 2012.03.28. 14:28:16

@Lucky Larry Silverstein: "Megbecsülendő a 2010es +1,2% és 2011es +1,7% GDP is Gordon minusz 7%-ához képest. "

Ez megint egy ócska csúsztatás. 2008-ban kitört a pénzügyi-gazdasági válság.A 2009-es nagy mínusz még ennek volt a következménye. 2009 áprilistól egy éven át a Bajnai-kormány minden tőle telhetőt megtett, hogy az ország pénzügyi helyzetét stabilizálja. És kisebb csodaszámba menően ez a választásokra sikerűlt is. Ez nem egy fan véleménye, ez tény. Ez a stabilizáció alapozta meg azt, hogy az Orbán-kormány rendberakott államháztartással és ígéretes gazdasági fundamentumokkal lásson hozzá a vezetéshez. Onnantól csak a rombolás.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 14:32:56

@Dr. pástétom: Kisebb csodaszámba az megy hogy a szomszédos országokban ezek szerint nem volt pénzügyi válság. Mert Szlovákiában/Csehországban hiába keresel GDP csökkenést 2009ben. Egyébként a baloldal szerint most is pénzügyi válság van, ezért sietnének az IMFhez hitelért. Mert nem rossz dolog a hitel, meg a jutalék.

Itt vannak az adatok:

www.ahkungarn.hu/fileadmin/ahk_ungarn/Dokumente/Wirtschaftsinfos/HU/Statistik/Konjunkturdaten_hu.pdf

Ebből nem lehet kiolvasni mást, mint hogy 2010-11ben stabilizálódott Magyarország gazdasága. Engem pedig ez érdekel.

pástétom 2012.03.28. 14:36:05

@Lucky Larry Silverstein: Az kéne a kormányodnak, mi ilyen szorongatott helyzetben? Na azt elhiszem. De kapni nem fog belőle :))

Bravó: minden tartalékot éljünk fel, ez a szabadságharcos gazdaságpolitika lényege.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 14:37:02

@Dr. pástétom: Ja, ha te leadod a kamrakulcsot 1 millió hitellel régiós első hellyel és visszakapod 2 millió hitellel régiós tökutolsóként akkor rendbe vannak téve a dolgok.

Mer lehetne rosszabb is, ugye. Hát akkor a zemberek eléggé félreértették a szadesz-maszopot, és emiatt a félreértés miatt nem léteznek ezek a pártok, ugye.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 14:39:26

@Lucky Larry Silverstein: Azért ha Fletó számai volnának ezek, és hozzátenné, hogy mellesleg az ipar termelése szig mon csökk, a foglalkoztatottság csökk, rekrordszámú cég adta le a kulcsot, amúgy meg szeretne némi kápét a jegybanktól, biztosan sikerülne meglátnod még néhány részletet.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 14:40:59

Na megyek lefutok 10 kilót, süt a nap.

Aztán később lehet jövök szétrúgom pár proli punnyadt seggét. C'la vie!

sárkányfő 2012.03.28. 14:43:32

@Dr. pástétom: hagyd, ezt mindenki tudja aki akarja tudni, ő meg nem akarja. tipikus agymosott, reménytelen. Magyarország már idén januárban csődbe ment volna ha nem jelentkezik be az imf-hez, a bizalom már megszűnt, süllyedtünk. ma is min. 4-500 ft lenne egy euró, dőlne be az import, menekülne a tőke, stb. ha nem lenne beárazva az imf. hívő szemmel nézve ez kirobban siker ;)

Dr.Kormányzó Dr. 2012.03.28. 15:22:54

Tisztelt Kárpáti András!
Köszönettel vettük a bejelentését,egyben értesítjük hogy a Plágium Kiadó nem is tervezte az Ön közreműködésének igénybevételét,tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre,hogy az olimpinai bizottságban,már minden hej,hej de elkelt.(Mondhatnánk már egymásba ér a f.szuk,és sajnos több megdugni való titkárnőnk sincs.)
Azonkívül,nem dolgoztatunk olyan megátalkodott elemekkel,akik gerinc nevű képződménnyel rendelkeznek,vagy(! )még van némi nyomokban fellelhető, szakmai önérzetük.

Maradunk továbbra is távoltartó tisztelője: Nemzeti Plágium Kiadó

_Epikurosz_ 2012.03.28. 17:45:01

@bbwd: Tanszékvezető-helyettes

kzoltana 2012.03.28. 20:12:24

Nem csak SP lopott, hanem tőle is loptak. Például a Fidesz alelnöke:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1626_schmitt_paltol_lopott_kosa_lajos
Így megy ez a plagizálók pártjában.

debreceni.blog 2012.03.29. 12:34:56

Az elnöki dopping és a törvény előtti egyenlőség

Ha utólag vissza lehet venni érmeket, akkor vissza kell venni a címeket is.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1963_elnoki_dopping_schmitt_pal


süti beállítások módosítása