Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Bajnai: fel, 2014-re!

2012.01.09. 22:18 - Fidelio

Bajnaiék már egy éve létrehozták a Haza és Haladás alapítványt, de Bajnai nemigen láttuk azóta sem. Az elmúlt hetekben is korrekt elemzéseket lehetett olvasni a honlapjukon a költségvetésről, vagy az alaptörvényről. Nem is lehetett erre egy rossz szavunk sem, hiszen az alapítvány hivatalos célkitűzése a ’jó kormányzás’ ügyének segítése. De azért volt egy kis hiányérzet.

Most itt a cikk, címében, hogy „Vízkeresztkor Magyarországról”. De az igazi időmeghatározás később olvasható: „most … bő két évvel a jelenlegi ciklus lejárta előtt a haza és a haladás ügye iránt elkötelezettek legfőbb reménye már a mielőbbi kormányváltásban van”. Ez a remény, de Bajnai szerint a kormányváltás értelme az lesz, „ha képes a mostani destruktív kormányzás helyén egy jobb, sikeresebb országot építeni”.
 
Hogy focis hasonlattal éljünk, jó az ütemérzék: ami persze Bajnaitól is – aki Orbánhoz hasonlóan szeret focizni – alapvető elvárás. De most nemcsak Bajnai számította ki az időpontot, hanem a helyzet is alakult.
Először is, Orbánék olyan választási törvényt hoztak, mint hajdan Mečiar: összeterelik az ellenzéket. A szlovák atyafi a pártok bejutási küszöbét emelte olyan magasra, hogy a három magyar pártnak össze kellett állnia. Össze is jött a dolog, a Magyar Koalíció Pártja – a nevében is hordozza, hogy ilyen kényszer hozta létre – nemcsak bejutott a parlamentbe, hanem két cikluson át a kormányzó koalíció része volt.
 
Az is a Fidesz-kormányzatnak ’köszönhető’, hogy eléggé egyértelmű kép alakult ki az ország helyzetéről. A Medián azt mérte decemberben, hogy az embereknek már 79%-a szerint „általában véve Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok”. Benne van persze ebben a gazdasági helyzet fokozódása is, de az ötletelés, amit a kormányzat előadott az IMF-hitel kapcsán, a szűk rajongótáboron kívül mindenkit elgondolkodtathatott.
 
Egyértelmű ma már a demokratikus ellenzéki pártok álláspontja. Az LMP számára sem működik az őfelsége ellenzéke szerep, amit korábban még tiszta lelkiismerettel konstruktív ellenzékiségnek lehetett tartani. Sőt, az „Új ellenállás“ akciói kifejezetten jól állnak nekik.
És szinte túlzás már, de az új év, új alaptörvény örömére a civil ellenállók is szép nagy tüntetéssel jelentkeztek.
 
Ezt a helyzetet Bajnai csak érinti. Ha valamely ellenzéki párt nem jut domináns szerepbe, akkor „elkerülhetetlen az ellenzék számottevő demokratikus erőinek együttműködése”. Pontosan írja le ennek fő mozgatóit, akadályait:
 
„Ez azonban nem lesz könnyű. A szavazói bázis átfedése a versengést erősíti, a kölcsönös szavazói elutasítottság pedig az együttműködést nehezíti. Amiképpen egyelőre nem látszik objektív mérési pont arra nézvést sem, hogy az esetleges közös listák belső arányait majd milyen szempont alapján határozzák meg.”

Ráadásul a startpisztoly eldördüléséig „az új választójogi törvény az ellenzék pártjait a különutas, pozícióépítő működésben teszi érdekeltté”. Az „erősödő választói elvárás ösztökélheti majd a demokratikus ellenzék vezetőit arra, hogy időben megteremtsék a hatékony együttműködést a szóba jöhető erők között”. (Az írás mindvégig ilyen: a sokat elemzett, ismert folyamatokból kiemeli a lényeges pontokat.)

Az „elkerülhetetlen együttműködésésnek“ ki kell terjednie a választókörzetekre, adott esetben közös listákra, és célszerűen a közös kormányfő-jelöltre. Ez utóbbiról természetesen nincs említés a cikkben. Logikailag kövezkezik a helyzetből.
 
Amiről viszont olvashatunk, az a helyzet leírása (ismét csak: a lényeget emeli ki), amit a végén így foglal össze: Szétvert demokrácia, államcsőd felé sodródó gazdaság, szétszakadó társadalom és Európából kifelé haladó Magyarország.
 
És kövezkezik a kormányprogram három alapvető iránya – ahogy a címben is szerepel – köztársaság, kiegyezés, kilábalás. Az egész cikket el kell olvasni, de ez a három program ide kívánkozik – ha másért nem, mert tisztelettel hangsúlyoznánk mi is: A pártfinanszírozás tisztasága nélkül a dolog nem fog menni.

„A köztársaság programjával, amely az alkotmányos demokrácia és a kormányozhatóság azonnali helyreállításának cselekvési tervét jelenti, a harmadik köztársaság korrekcióját. A helyreállítás azonban kevés, a pártfinanszírozás tisztaságával vagy a közmédia pártatlanságának korábban hiányzó, új garanciái nélkül, a köztársaság gyenge immunrendszerrel születne újjá.”
 
„A kiegyezés programjával, amely konszenzust teremt abban, hogy sem az inga újbóli kilengése, sem a bosszúállás nem lehet megoldás a köztársaság helyreállításakor – bármennyi sérelmet is szenvedtek el a most ellenzékben levők és támogatóik. Az új kormány egyik legfontosabb feladata lesz, hogy új, ciklusokon átívelő széles társadalmi megegyezést teremtsen alapvető nemzeti céljaink tekintetében. Ehhez pedig a mai jobboldal demokratikus meggyőződésű szavazóinak beleegyezésére éppúgy szükség lesz, mint a határozott politikai kötődés nélküli vagy baloldali szavazókéra. Az ország nem bírja ki, hogy négyévente a legalapvetőbb elvi kérdések képezzék a politikai küzdelem tárgyát.”

„Végül a kilábalás programja arról kell, szóljon, hogy a külső és belső válságoktól meggyötört gazdaság és társadalom gyors talpra állását és újrainduló erősödését milyen konkrét kormányzati eszközökkel és reformokkal lehet elérni, és az idővel így megtermelt többletjavakat a megújított nemzeti célokkal összhangban igazságosan és okosan elosztani.”
 
 
Tehát alapesetben van bő két évünk. De közben „mindannyiunknak … tudomásul kell vennünk, hogy 2014 Magyarországa már alapvetően egy más ország lesz, mint a válság és a fülkeforradalom előtti világ.”
 
A neten, a sajtóban már ma komoly reagálásokat lehetett látni. Érdeklődéssel várjuk az közélet szereplőinek reakcióit is.
 

Addig is, a cikket itt lehet elovasni.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 13 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr193532717

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért éppen Bajnai Gordon? 2012.01.13. 15:43:10

Orbán Viktornak jelenleg nincs alternatívája sem a kormányoldalon, sem az ellenzékben. Magyarországon jelenleg egy ilyen ember van, de őt – egyelőre – nem érdekli a politika....

Trackback: Miért beteg a magyar agrárium? - TABU 2012.01.10. 13:24:52

Érdekes volt hallgatni, hogy az alapvetően magyarság, nemzet és antiszemitizmus kérdésekben apelláló Tabu a vidéki, földből élő lakosság sorsával foglalkozott. A hangulatos nyitóképsort követően (ebben a műsor nagyon profi) ráhangolódhatunk a korábban ...

Trackback: Közalkalmazottak, végtörlesztéshez sorakozó! 2012.01.10. 11:57:38

Előző a végtörlesztéssel foglakozó írásunk óta (december 29.) ugyan eltelt jó néhány nap, azonban a közalkalmazottakat mozgósító, Orbán Viktor által szignózott levelet követően nem derült több fény a közalkalmazottak számára kigondolt kedvezményes kama...

Trackback: Az emberek úgyis a Fidesz után mennek 2012.01.10. 10:36:38

Most a Fidesz gyengének tűnik, de kétségem sincs afelől, hogy magabiztosabban nyerne meg egy előrehozott választást mint a 2010-es választásokat....

Trackback: Tovább a putyini úton! 2012.01.10. 10:33:58

Itthon a módosabb polgárok többségének már régóta elege van az EU-ból. Annak idején dalolva meneteltek a flancos Unióba. De az idő múlásával egyre több kellemetlenséget okoztak nekik az ott talált versenytársak…...

Trackback: Tovább a putyini úton! 2012.01.10. 10:33:58

Itthon a módosabb polgárok többségének már régóta elege van az EU-ból. Annak idején dalolva meneteltek a flancos Unióba. De az idő múlásával egyre több kellemetlenséget okoztak nekik az ott talált versenytársak…...

Trackback: Hiteles tájékoztatás Magyar Nemzet módra 2012.01.10. 09:58:25

A valóság: A jegybanki függetlenség visszaállítása; a Költségvetési Tanács megerősítése; szigorúbb költségvetési politika, főként a kiadási oldalon; a válságadók mértékének jelentős mérséklése, majd kivezetésük; az ad-hoc gazdaságpolitikai intézkedése...

Trackback: Furcsa matek - a hiánycél 2012.01.10. 09:54:51

December közepén az Apokalipszis Decemberben címmel megjelent bejegyzésemben azt állítottam, hogy a kitűzött hiánycélt a kormány képtelen lesz tartani:"Lehet, hogy bedől a nagy hiánycél mutatvány? A véleményem szerint ez már nem kérdéses, az egye...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.10. 06:46:09

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.10. 06:45:41

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.10. 06:45:11

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Csináljunk ellenzéket! 2012.01.10. 04:28:51

December 23-án, a kormányellenes tömegtüntetésen a Szolidaritás nevében Székely Tamás bejelentette az új Ellenzéki Kerekasztal összehívását. Hogy ezt egy félig civil mozgalom (azért a szakszervezetek nem teljesen civilek) kezdeményezte, az taktikailag ...

Trackback: UTOLSÓ ESÉLY 2012.01.09. 22:34:00

 Agónia, vagy élet? Lassú, hosszú és fájdalmas szenvedés, vagy kilábalás?   Nem kérdés ma már, hogy két lehetőség közül választhat a kormányzó többség - a fidesznek és ragadványának még van lehetősége válaszokat adni, de ahogy fogy körülöttük...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2llkedő 2012.01.10. 11:30:00

@lehet más a handa-banda:

Ez régen még jó szöveg volt. Most már elavult, és egyre többen látják, a hazugságot benne.

2llkedő 2012.01.10. 11:31:13

@Arbet:
"Ilyen politikust pedig nem tudsz nekem mondani aki ezért küzd. Nem csak szóban hanem tettekben. Mert azt ugye tudjuk, hogy szavakban nagyon nagy vezetőink vannak, csak ezt sosem követik tettek. "

Akkor akasszuk fel magunkat!

political ideology 2012.01.10. 11:35:17

Peeeeersze :DDDD Majd pont a Gordonka. GÁGÁGÁ

Arbet 2012.01.10. 11:38:13

@2llkedő: Hajrá.. bár van humánusabb megoldás is. Pl ne írogass olyat, hogy bajnai legyen 2014-től kezdve kormányon.

Amúgy meg ha ő lesz a miniszterelnök 2014-ben akkor kik lesznek a képviselők?

Lendvai? Gyurcsány? Orbán? Navrasincs? Látod ugyan úgy nem fog a parlament összetétele (tehát a jogalkotó, törvényhozó emberek összessége) változni, mint ahogy eddig sem nagyon változott.

Tehát bármilyen irányba indulunk el egy politikai vitában, mindig az a végkövetkeztetés, hogy meg kell újítani az egész parlamentet. Ez nem egyszerű, nagyon időigényes kiválogatni az embereknek a megfelelő képviselőket, viszont ez a jövőbe és európába vezető út.

2llkedő 2012.01.10. 11:41:31

@Arbet: "Pl ne írogass olyat, hogy bajnai legyen 2014-től kezdve kormányon. "

Lehetséges, hogy nem tudsz olvasni?

2llkedő 2012.01.10. 11:42:10

@VUVUZELLANÉNI: Csodálkozol? Elsinkeli őket is mint a libákokat.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 11:46:31

@2llkedő: tudni lehetett, aki kiall ezekkel szemben, arra megindul az ossztuz jobbrol. Erdekes, mast nem tudnak talalni, mint ezt a libas marhasagot. Ja, meg az IMF hitelt, amit erdekes, az orbanek baszt... koltottek el MOLreszvenyeket veve "jutanyos" aron :) :) :)

sárkányfő 2012.01.10. 11:46:31

@Arbet: blablablablablablablablablablablabla...............

írhatsz esszét is, személyeskedhetsz is tovább (bár: nem szégyelled magad? csúnya dolog...), akkor is az van, hogy írtál egy hamis állítást, amit megcáfoltam, te pedig azóta is görcsölsz meg félrebeszélsz.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 11:48:56

De megvan a gazdasagi kudarcunk ellenszere is:

"Egyre nagyobb nyomás nehezedik a párttagság részéről a Fideszre, hogy kormánypárti tüntetéssel válaszoljanak az ellenzéki demonstrációkra, illetve a külföldi kritikákra – állították az Indexnek kormánypárti források. Akciókkal állnak elő a kormányt támogató civil szervezetek is."

Fizetett fideszdroidot minden magyar urcasarokra!

2llkedő 2012.01.10. 11:49:49

@VUVUZELLANÉNI:
Azt nem veszik észre, hogy ezzel most már maguk alatt vágják a fát.

Arbet 2012.01.10. 11:50:24

@VUVUZELLANÉNI: Nem félünk tőle, csak ugyan akkora hazug tolvaj, mint orbán vagy gyurcsány, ezért nem megengedhető a jelenléte a kormányban, sem a politikában.

Moszkai panama, sukuró, hajdú-bét, malév támogatás... hova soroljam még ezeket? Ennyi nem elég ahhoz, hogy kimondjátok, hogy ő is ugyan olyan mint a többi tolvaj?

2llkedő 2012.01.10. 11:51:22

@Arbet: "Nem félünk tőle, csak ugyan akkora hazug tolvaj, mint orbán vagy gyurcsány,"

A hazug tolvaj dolgot még nem sikerült bizonyítani, de rá se ránts!

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.10. 11:52:07

@Arbet:

Ja tényleg, emlékszem rád, tegnapról, vagy mikorról, akkor is csak a sértegetésig bírtál jutni.

Én nem beszélnék a jellemedről, mert nem ismerlek. No comment.

A te kommentjeidből is süt valami...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 11:52:20

Mar latom a narancsszin transzparensek erdejet:
- BOOOVLIT AKARUNK!!!!
- ORBAN, EN IGY SZERETLEK!
- 1000 FORINTOS BENZINT!
- 500 FORINTOS EUROT!
- JOJJON EL A TE ORSZAGOD CSODJE!

Arbet 2012.01.10. 11:52:32

@VUVUZELLANÉNI: Bajnai ideje alatt is voltak "Kapcsolat"-ban álló "Csapatjátékosok". Ha érted miről beszélek. Remélem az a lista is megvan. Mind a kettő ugyan olyan káros és nem vezet előre. Akár orbán akár bajnai csinálja.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 11:55:06

@Arbet: tudodmit? ha igaz is lenne amit irsz (de nem az), akkor is jobban jarunk vele, mint egy allamcsoddel.
Mondj olyan nevet, aki alternativaja a fidesznek? kit szeretnel? mert csak fikazol minden lehetoseget, hat nezzuk, ki a te befutod? Ki visz ki minket a kozelgo apokalipszisbol?
KINEK VAN MEG JOTTANYI HITELE A VILAGBAN?

2llkedő 2012.01.10. 11:55:35

@Arbet: "Bajnai ideje alatt is voltak "Kapcsolat"-ban álló "Csapatjátékosok"."

Nyugodj meg, a marslakók idejében is lesz. Csak nem mindegy, hogy ki mennyit enged. Az átkosban is mindenki tudta, hogy mi folyik odafent, de azért volt egy bizonyos határ. Ott még érvényesült az élni és élni hagyni elv.

Arbet 2012.01.10. 12:01:05

Fel tudom adni az elvet ami alapján az Átkosban is működött az ország. Mert ez az egyetlen módja, hogy európába menjünk egy jóléti társadalom felé. Boruljon a bili, bukjon a rendszer. Előttünk a vízözön.

Bajnai meg Gyurcsány és Kóka haverja/üzlettársa/politikai társa volt és lesz mindig is.

2llkedő 2012.01.10. 12:02:51

@Arbet:" Bajnai meg Gyurcsány és Kóka haverja/üzlettársa/politikai társa volt és lesz mindig is."

És? Ki nem sz@rja le?

sárkányfő 2012.01.10. 12:10:33

@Arbet:
Na látod, ez pl. igaz. A béremeléssel csúnyán befürödtél, mert bajnai nem hogy nem emlet magának, de fel se vette a fizetését, tök ingyen dolgozott. Erre most elkezdesz Gyurcsányozni. Tudsz te ha akarsz, és persze te civilként gondolkodsz, nem rossz értelemben vett politikusként :)

Csak legközelebb arra vigyázz, hogy a tényeket ("üzlettársak voltak") ne rontsd el olyan állítással ("és lesz mindig is") ami nyilvánvalóan csak a te hatalmas előítéleteidet, érzelmeidet tükrözi vissza. Ha a szikár tényeknél maradsz, sokkal ügyesebben tudod Bajnai sározni. Sok sikert, én drukkolok neked, biztos menni fog!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 12:12:03

(miert is gondolom, hogy az ocskos a fidesz szekhazbol nyomatja a propagandat, aminek a lenyege, hogy megtorpedozzunk minden lehetseges osszefogast a fidesz elleneben... Biztos en egy ilyen rosszindulatu, paranoid vagyok... biztos.... :)

bögöbö 2012.01.10. 12:13:32

sárkányfő:
"Ki lesznek a fidesz Bajnaira állított karaktergyilkosai?...

- Tömjén Zsóti
- Szíjjártó
- Lázár
- A teljes lakájmédia MH, MN, HírTV, bértrollok meg a többi
- Selmeczi
- vagy valaki más?"

Selmeczi biztos nem. Most, hogy elfogytak a manyup-pénzek, szerintem ő lesz a Bankbetétvédelmi Megbízott.
:)

Brix 2012.01.10. 12:16:06

Az alkotmányos rend helyreállítása, és a fidesz pártállam lebontása csak úgy lehetséges, ha az ellenzék jobban megerősödik és valódi kormányképes alternativát tud nyújtani. Az LMP mellett kellenek új pártok, amelyek az orbán kormány intézkedései ellen szerveződött civil szerveződésekből alakulhatnak ki. 2014-ig még van idő bőven. Lehetne egy közös koalíció, amely arra szerveződött, hogy megtörje a fidesz diktatúrát és visszaállítsa a köztársaságot. Nehéz feladat lesz, mert olyan a választási törvény, hogy 5-6%-al kell megverni a fideszt annak aki győzni akar. Egy választási vereség esetén Orbánnak is vége lesz. Többe már nem lesz képes hiteles politikusként feltűnni. Ma még a fidesz maffia egyedüli és korlátlan vezetője és a gazdaságilag neki lekötelezett felső tízezer nagyrésze kitart és összezár mellette. A fidesz pártállamban a felső tízezernek osztottak minden lapot: az egykulcsos adóval havi 100 ezreket kaszálnak, kedvezményes végtörlesztési lehetőséget kaptak, és minden ingatlan és luxus adótól mentességet. Az összes állást ahol az államnak van beleszólása kiosztották a klientúra emberei között. A nemzeti nagyvállalkozók egy része is csatlakozott a "szövetkezethez" hiszen kapják a pályáztatás nélküli állami megrendeléseket. Maguk sem gondolhatják komolyan, hogy sokáig ezt az állapotot fenn lehet tartani. Amikor majd az emberek megkapják a februári fizetésüket, adójóváírás nélkül, le fog esni az álluk. 27%-os áfa, +20 új adó, 320 ft-os euró, 440 ft-os üzemanyag. Valószínű, forró tavasz jön az idén és folytatódó tüntetések.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 12:16:50

"Bajnai: fel, 2014-re!"

2014-ig kell várni, hogy bajnait felakasszák?

Ezt már a libatenyésztőknek meg kellett volna tenniük az öngyilkosság helyett!

Arbet 2012.01.10. 12:17:36

@VUVUZELLANÉNI: Szerintem csak egy balfasz bértrollnok vagy aki még olvasni sem tud. Mert ha tudnál, akkor nem egyszer olvashattad volna, hogy Orbán bukását is ugyan úgy kívánom mint a többiét.

Én valóban CIVIL vagyok, a versenyszférában és egyik párt mögé sem állok oda.

Rólad ugyan ezt nem lehet elmondani. Csókoltatlak..

Leszerepeltetek és nekem ennyi elég. Csinálom inkább a munkámat, hogy legyen GDP, rengeteg adó amiből lehet titeket szarevőket támogatni.

parttalan 2012.01.10. 12:21:43

@VUVUZELLANÉNI: A fideszesnek minden neki szegezett kérdésre egy a válasza: "a Viktor majd megoldja". "A Viktor tudja mit kell csinálni". "A Viktor ...,a Viktor...." Ajánlom elolvasásra a múlt heti Vasárnapi Hírekben Gál. J. Zoltán " "Majd a Viktor" c. szerkesztőségi véleménycikkét ezzel kapcsolatban. Tanulságos.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 12:22:57

@Brix: nincs itt mar ido 2014-ig. addigra lehuztuk a rolot. A teszetoszasag kora lejart. bajnai se nem veletlenul most rukkolt elo, amikor meg varhatott volna arra (ami valszeg erkerulhetetlen) hogy felkerjek a tancra.
Minden gazdasagi mutatonk boven a piros zonaban, hetekre/honapokra sincs mar uzemanyaga a gyorsnaszadnak.
Mondhat a kedves vezeto barmit, kirohogi a nyugat, es mar allitjak fel brusszelben a kokioszto pofozogepet.
Ha nem tortenik radikalis fordulat a fideszen belul, akkor nem marad mas, csak az utca.

Örzse néni 2012.01.10. 12:25:33

Akik besározzák és aljas rágalmakkal illetik a magyarok szabadon választott miniszterelnökét külföldön, azokat alaposan meg kell kínozni és a életük végéig egy penészes cellában kell rohasztani hazaárulás miatt.
Ennek a rohadt nagy szabadságnak is határt kéne szabni valahol, mert tűrhetetlen, hogy pár rosszindulatú liberális seggfej miatt tönkreteszik a magyar gazdaságot.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 12:26:31

@Arbet: jajjaj, el ne menj, mielott valaszolsz arra az egyszeru, amde lenyeges kerdesre kis lebukott trollocskam: es te kit valasztanal?
Ki az a versenyszferabol szalajtott akarki (akinek nevere a nemzetkozi piaci megitelesunk is pozitiv iranyba lendulhetne), akire azt mondod, na jo, o egy cicil, es moge felsorakozok ha kormanyt kell donteni?

ha erre nem valaszolsz, akkor bezony joggal gondolja itt mindenki, hogy egy fiudeszes bertollnok vagy csupan, aki menekul a sarokbaszoritasbol.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 12:27:44

@Örzse néni: HAHAHAHAHAHA :)
Igaz, orban tenyleg a liberalis internacionaleban kezdte, de hogy leliberalissegfejezed (leven o teszi perpill tonkre a gazdasagunk), az azert durva :) :) :)

Arbet 2012.01.10. 12:28:28

@VUVUZELLANÉNI: Csakhogy nem a gyurcsány haverja bajnai fogja elzavarni orbánt, hanem a civil nép. És ha már odamennek addig nem állnak meg amíg egy régi arcot is találnak. Hamarabb leszel munkanélküli mint hinnéd.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 12:31:10

@Arbet: ne maszatolj zsenikem! MONDJ EGY OLYAN NEVET A VERSENYSZFERABOL, AKI SZERINTED KIVEZETHET BENUNKET A JELENLEGI HELYZETBOL!

Olyan hogy "civil nep", az nem nyert. marisbacsi, meg pistanene nem tudjak, hogy eszik, vagy isszak a CDS felarat...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 12:33:20

@Arbet: (mellesleg munkanelkuli max akkor lehetek, ha felmondok magamnak :) :) :) :) :)

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 12:35:16

ezert nincs ido az egymas mericskelesere:

Mai cikkek:

Lemondott Járai Zsigmond
A Költségvetési Tanács elnökének távozásáról már múlt héten felröppent a hír, ezúttal meg is erősítették.
A Washington Post már Belorussziához hasonlítja Magyarországot
Szerkesztőségi vezércikkben bírálják Orbánt
a demokratikus intézmények lebontása miatt.
Magyarország a venezuelai úton
Kopits György a Wall Street Journalban bírálja a magyar gazdaságpolitikát.

Nem vagyok fideszes 2012.01.10. 12:36:44

Fosik a narancsbanda Bajnaitól, nagyon helyes, minden okuk megvan rá.

Örzse néni 2012.01.10. 12:39:37

@VUVUZELLANÉNI: Nem védem én Orbánt, mert ő is megéri a pénzét. De az az ordenáré sivalkodás amit a tisztelt tudomisén mire magyarosított zsidó urak előadnak külföldön, mint az a kertész meg a többi szar "genetikailag alávaló" alak, az több a soknál.
Ezek többet ártanak a nagy szabadság féltésükkel (miközben a legális pártokat és médiumokat betiltanának), mint a Fidesz összes intézkedése.

Megyek is a piacra, nem idegesítem magam a hülye librálbolsevik pofátokkal!

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 12:41:05

@Lófasz Hadnagy: "Bajnai: fel, 2014-re!"

2014-ig kell várni, hogy bajnait felakasszák?

Ezt már a libatenyésztőknek meg kellett volna tenniük az öngyilkosság helyett!

2llkedő 2012.01.10. 12:42:51

@Örzse néni: "Megyek is a piacra, nem idegesítem magam a hülye librálbolsevik pofátokkal!"

Ha a kedvenc kofádról a másik mindenféle rosszat elmond, akkor fogsz vásárolni a kedvenc kofádtól?

Nem vagyok fideszes 2012.01.10. 12:43:03

@Azúrkék égbolt:

Kis barátom, a libás hazudozásaitokat a magyar nemzet címen megjelenő napilap már nagyon sokszor bíróságon bebukta, az egyik olvtárs itt feljebb bemásolt pár helyreigazítást.

De jó látni, hogy tele a nacitok.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.10. 12:43:44

@Azúrkék égbolt: oooo, mar akasztanal is pajtas :)
mennyiert fosod itt a szot? na halljuk? ingyenkeglit biztositott neked a fidesz, amikor feltoltad a budos pofad bivalybasznadrol pestre?

sárkányfő 2012.01.10. 12:44:23

@Azúrkék égbolt: akkor neked külön:

A tények:
hvg.hu/itthon/20101001_bajnai_pert_nyert

Jogerősen újabb helyreigazítási pert nyert Bajnai Gordon, ezúttal a Hír TV ellen.

A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság ítéletét és kimondta, hogy a televízió idén január 20-án valótlanságot közölt és valótlanul híresztelte, hogy Bajnai Gordon a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán emberek haláláért lenne felelős. A bírósági döntés augusztus 31-vel lett jogerős, Bajnai Gordon az ítéletet szeptember 30-án kapta kézhez.
A Hír TV Pesty Lászlótól idézett, aki saját bevallása szerint is politikai célzattal, az áprilisi országgyűlési választásokra időzítve készített egy filmet.

sárkányfő 2012.01.10. 12:45:50

@Lófasz Hadnagy:

a Magyar Nemzet ma is kretén síkhülye idiótát csinált magából, ezt olvasd, ez veri az összes baromságot :DD

kepviselofunky.blog.hu/2012/01/10/a_melegekre_toljak_a_kormany_hulyeseget

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 12:46:26

@Lófasz Hadnagy: Nincs időm végigolvasni az összes kommentet. Milyen cáfolat? Végén még kiderül, hogy voltaképpen szűz és lottón nyerte a vagyonát, nem tőlünk lopta.

@VUVUZELLANÉNI: Te egyszerűen síkhülye vagy. :)
Magadból indulsz ki?

Nem vagyok fideszes 2012.01.10. 12:47:52

@sárkányfő:

Olvastam, nem vagyok meglepve, kb. ennyit vártam ezektől. Nekem sokkal jobban fáj, hogy az a közép-liberális Magyar Hírlap, ahol annó újságíró voltam, mivé lett.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 12:48:02

@sárkányfő: Kamu, ne higgy el minden baromságot. Tolvaj gyilkos az a féreg és kész.

Örzse néni 2012.01.10. 12:50:24

@2llkedő: Nekem nincs kedvenc kofám. Ott vásárolok, ahol szép az áru mindenki azt mond amit akar.
@VUVUZELLANÉNI: Te meg menj a mekdonácba meg a tescoba oda való vagy!

Nem vagyok fideszes 2012.01.10. 12:50:41

@Azúrkék égbolt:

Nem is kell, elég azt, amit neked válaszolt sárkányfő olv. társ a szemét, mocsok hazudozásaitokról, amit annyiszor bebuktatok.

De libázz csak tovább, remekül mutatja végtelen kétségbeesésed.

Nem vagyok fideszes 2012.01.10. 12:52:41

@Azúrkék égbolt:

"Tolvaj gyilkos az a féreg és kész."

- Édesapám, járt az állatkertben?
- Jártam, fiam.
- És látott teknősbékát?
- Láttam. De ilyen állat márpedig NINCS!

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 12:53:29

@Lófasz Hadnagy: @VUVUZELLANÉNI: @sárkányfő: @2llkedő:
Ti meg inkább ezt nézegessétek mielőtt hülyeségeket pofáztok:

www.youtube.com/watch?v=1ul4ZoeJV_s

Tanulni kellene, tájékozódni és gondolkodni mielőtt marhaságokat beszéltek, szerencsétlenek.

sárkányfő 2012.01.10. 12:53:59

@Azúrkék égbolt: értem, szóval te jobban hiszel a pártatlan, elfogulatlan, szűziesen tiszta és igazmondó Hír Tv-nek, mint a magyar bíróság jogerős ítéletének...
úgy látom itt nem csak agymosás van, de van igény is az agymosásra :)

P.mester 2012.01.10. 12:55:32

Mečiar is próbálkozott gerrymanderinggel. Ugye, akkor az gusztustalan volt, most pedig a droidok szemében ez a fasza. Egyik kopó, a másik ... nem, ugye, fideszes elvtársak.

2llkedő 2012.01.10. 12:56:31

@Örzse néni: "Nekem nincs kedvenc kofám. Ott vásárolok, ahol szép az áru mindenki azt mond amit akar."

Nem gondolod, hogy a nagy világpiacon is így gondolkodnak?

Emiksz 2012.01.10. 12:58:36

Libásosoknak sok szeretetel:
Az mno átvert titeket:
mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201

Nem vagyok fideszes 2012.01.10. 12:58:58

@Azúrkék égbolt:

Még szerencse, hogy te, meg a többi baromarcú narancsszoponc haverod jobban tudja, mint a bíróság nem egy ítéletében.

LOL, és mi vagyunk a szerencsétlenek... kis barátom, te olyan sötét vagy, hogy a fekete lyuk hozzád képest atomvillanás. Most untalak meg, további jó trollkodást, meg rettegést Bajnaitól, az utóbbira még okod is van.

szevasz

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 12:59:40

@sárkányfő: hagyjad már a bíróságokat kisapa, ahol kiengedik a gyilkosokat meg a tolvajokat. Nem is állítják egyiket sem oda, legfeljebb ők jelentgetnek fel becsületsértésért, mint ez a féreg bajnai is mutatja. Ezeknek nem is szabadna szabadlábon lenni.
Mutassák meg az adóbevallásukat húsz évre visszamenőleg, hogy miből lett a vagyonuk. Akkor elhiszem.
De addig kuss!

insert random 2012.01.10. 13:01:52

Ha indul, felírhat a részemről egy szavazatot. Remélem nem jár úgy, mint szerencsétlen Bokros.

Örzse néni 2012.01.10. 13:03:50

@2llkedő: Sajnos a világpiacon a zsidók mondják meg, hogy kitől kell vásárolni. Nem az áru szépsége vagy jósága dönt, hanem amit nagyságos IMF és Világbank úrék megmondanak.
Tudja ezt minden gondolkodó ember, csak a hülyék és rosszindulatúak néznek birka módjára amikor ilyeneket mondok!

sárkányfő 2012.01.10. 13:04:53

@Azúrkék égbolt: oké, értem te a Hír Tv-nek hiszel dacára annak, hogy állítását bíróság előtt nem tudta bizonyítani.
Semmi gond, tőlem azt hiszel amit akarsz.

Bár épp az ilyenekért gúnyolják a fideszeseket többek közt "hitgyülisek"-nek, de ez nyilván lepereg rólatok.

Arbet 2012.01.10. 13:07:52

@sárkányfő: Ellenben orbánt tolvajnak tartod, holott őt sem ítélte el a bíróság még semmiért :D lolcsi :) kettősmérce mi? Pedig mind a kettőt el lehetne.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 13:08:22

@Emiksz: Na megnéztem a linket. Szóval ez az óriási bizonyíték, néhány időrendi eltérés?!
Gratulálok. Mondom, a végén kiderül, hogy áldott jó ember a bajnai és csupán lottón nyerte a vagyonát gyurcsányival együtt.

Ezek valók nektek, nyaljátok ki a seggüket!

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.01.10. 13:09:27

Ha egy következő választás tétje az lenne, hogy Bajnai vagy Orbán, nem lenne kérdéses, hogy Bajnai lenyomná Kim Viktor Szent, mint a bélyeget.

De könyörgöm: ne! Takarítsa csak el szépen a fityisz azt a sok sz.rt, amit ide kulázott, lehetőleg valami parikajancsi bábemberrel, aki végrehajt (legyen pl. Szíjjártó a miniszterelnök, bár ő még a sima végrehajtást is simán elb.szná), aztán takarodhatnak.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.01.10. 13:10:52

@Azúrkék égbolt:
Orbánod meg 20 éve csak a nép nyakán él, mint a here, hasztalanul.
Egy ország mondja: ELÉG!
Ismerős?

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 13:11:06

@sárkányfő: Felejtsd már el ezt a "Fideszes" hülyeséget!

Számomra a Fidesz egy puhány szar párt. Ha rajtam múlna a köcsög hazaárulóitok már rég a sitten térdelhetnének kedvenc kisebbségük előtt.

sárkányfő 2012.01.10. 13:11:15

@Arbet: ennyire futja Arbert? :) Hát ennyi telik? :) Tudod a magyar jog szerint törvényalkotással nem lehet bűnt elkövetni, még akkor sem, ha az nyilvánvalóan igazságtalan, vagy aljas, vagy bármi.
Persze ismerlek én, te úgy gondolkodsz, hogy ha Orbán bűnös, ez bizonyítja hogy Bajnai gyilkos.

2llkedő 2012.01.10. 13:11:28

@Örzse néni: "Sajnos a világpiacon a zsidók mondják meg, hogy kitől kell vásárolni. "

Akkor ez alapján kéne gondolkodni.

Igaz Magyar 2012.01.10. 13:12:02

@sárkányfő: "És most milyen aljas mocskolódás lesz? A libás ügy már kifújt"

Pár ötlet:
Majd Selmecczzi a káposztavédelmi kecskenő bejelenti, hogy személyesen látta Bajnait a tecckóban kiflit lopni.

Röviddel utána Köteles-Kövér megvonatja az állampógárságot, mondván lejáratta magyarországot a hülye beszólásaival.

Utána az apeh vizsgálatot kezd, mert 3 nevezett ismeretlen jóakaró együtt őrizett vele libát Tokaj-Hegyalján, és libaszar került a borba, ezért lett Lőre az egész szállítmány, valamint közpénzből vásárolt szőlőföldeket liba legeltetésre.

Simicska bizonyítani fogja, hogy számos alkalommal sikkasztott, és törölte az apeh adatbázisból a fiktív cégei által elkövetett csalást.

Viktor is megszólal majd visszafogott szerénységgel: Bajnai beteges hazudozó és diktatúra megvalósítását akarja kilátásba helyezni.
(ehhez később a jobbik csatalkozik, mivel Vona és Viktor is látta, hogy velük egy pógári körben sakkozott, tehát közülök való)

Végül Tömjén Zsóti és a masszív alkoholista híradós párttársa teszi fel a koronát a tanúra:
Ausztráliában látták amint Bajnai békaembereknek álcázott IMF kémekkel beszélget a víz alatt.

sárkányfő 2012.01.10. 13:12:49

@Azúrkék égbolt: Még szerencse hogy van jogállam és nem rajtad múlik, hogy aki neked antipatikus azt bezsuppolják.

2llkedő 2012.01.10. 13:13:19

@Azúrkék égbolt: "Ha rajtam múlna a köcsög hazaárulóitok már rég a sitten térdelhetnének kedvenc kisebbségük előtt."

Csak ugye előtte a törvényeket hatálytalanítanád vissamenőlegesen.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 13:14:31

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Bajnai, mi?

És mi van az "emútnyócév"vel öcskös? Az sosenemvót?
Neked kilophatták az agyadat is csótányék, vagy csak emlékezetkiesésed van?!

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.01.10. 13:14:44

@Örzse néni:
Köszönöm, Istenem (jó keresztény módjára), hogy a zsidók irányítják a világot, s nem az ilyen betokosodott, dohszagú Örzse nénik!

2llkedő 2012.01.10. 13:15:26

@Igaz Magyar: Nem kell ennyire túlbonyolítani! Egyszerúen a tákolmányba be kell írni, hogy Bajnai nevű hazaáruló soha nem lehet miniszterelnök, és az eddigi címét is meg kell vonni.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 13:15:39

@2llkedő: csak az adóbevallásaikat vetném össze a jelenlegi vagyonukkal.
Semmi több. Ha stimmel: mehet.

Igaz Magyar 2012.01.10. 13:16:24

@Arbet: Trükkös érvelés - megbuktál, nem hiszek neked.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.01.10. 13:16:32

@Azúrkék égbolt: Az "emútnyócévben" is rendre vette fel a "bérét" Orbángeci, pedig be sem nagyon járt az ülésekre. A rohadék.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.10. 13:19:45

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Ezek egy kutya kölkei, ne legyenek illúzióid. A Hazánk elveszett, hogy épp ki a bábkormány az tökmindegy:

www.youtube.com/watch?v=1ul4ZoeJV_s

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.01.10. 13:23:06

@Azúrkék égbolt:
Ja, hogy magának jobbikosnak tetszik lenni?
Elnézést, akkor inkább nem is szólok semmit!

Örzse néni 2012.01.10. 13:24:21

@Igaz Magyar: "Merjünk Zsidók Lenni!"

Felőlem. De azt ne kérje senki, hogy szeressük őket. Úgy vagyok, mint Hofi a homokosokkal.

Igaz Magyar 2012.01.10. 13:38:13

@Azúrkék égbolt: Megnéztem, nagyon jó elmélet, tetszik.

Tudod egy dolgot hiányolok: A közgazdász úr nem mond számot nem mond adatokat.

Ha filozófia doktora lenne én tényleg hinnék is neki, de így elgondolkodtató a hitelessége...

Roa 2012.01.10. 13:52:41

@sárkányfő: "Még szerencse hogy van jogállam ..."

Most akkor van jogállam vagy nincs?

sárkányfő 2012.01.10. 13:58:20

@Roa:
akkor még volt, ma már Szájerné döntené el hová kerül az ügy...

gareet 2012.01.10. 13:58:30

@Igaz Magyar: csak épp nem közgazdász

Emiksz 2012.01.10. 14:10:07

@Azúrkék égbolt: "Szóval ez az óriási bizonyíték, néhány időrendi eltérés?!"

Nem. Alapvetően az, hogy méretes (többek közt időrenddel operáló) hazugságokra épült egy urbánlegend, ami arról szól, hogy Bajnai meglopott libatenyésztőket.

Időrend: Figyelj! Két állítás:
A Deloitte volt a Postabank könyvvizsgálója.
Oszkó Péter a Deloitte igazgatója volt.
Ergó Oszkó felelős a Postabank csőd miatt.

Igen a jobbos médiában talán, de amúgy Oszkónak 2006-tól van bármi köze a céghez, a Postabank balhé meg 1997.

Időrendi eltérés. Mindössze. Szerinted.

Szumi 2012.01.10. 15:17:10

Mekkora csőlátás kell ahhoz, hogy valakiben olyan nézet alakuljon ki, miszerint Orbán miatt szar a forint. Nyilván a Cseh korona is miatta szar. És az is nyilvánvaló, hogy aki rozsdás szögbe lép, majd valami kuruzsló félrekezeli, később a lába elüszkösödik, elkerül egy valódi orvoshoz, aki levágja a lábát - akkor az orvos a hibás amiatt, hogy nincs már lába. Bravó, erről ismerszik meg a plebs.

Szumi 2012.01.10. 15:22:27

@VUVUZELLANÉNI: 10 nemzetközi bírálatból 8 valami hazaáruló retek "magyar" tollából bugyog, a maradék kettő pedig általában a "volt" előjelzővel illetett valaki ( volt belga államfő, volt amerikai ezmegaz, ilyesmi) Nem tetszik Mordehai Schwarzenbergergergergernek hogy nem kell 110%-os kamattal IMF hitel? Nem teszik Joshue Cohndermillernek, hogy nem kapja meg a magyarországi vízbázisok feletti tulajdonjogot? Nem teszik kifaszomnak, hogy nem lehet neki saját autópályaszakasza nálunk, aranyért per kilométer? Sígytovább.........

2llkedő 2012.01.10. 15:39:58

@Szumi: "És az is nyilvánvaló, hogy aki rozsdás szögbe lép, majd valami kuruzsló félrekezeli, később a lába elüszkösödik, elkerül egy valódi orvoshoz, aki levágja a lábát - akkor az orvos a hibás amiatt, hogy nincs már lába."

A probléma ott van, hogy az orvos mindig azt hangoztatta, hogy ő tudja hogyan kell megmenteni azt a lábat. És ha nem kezelgeti más modszerekkel, akkor elegendő lett volna bokából, nem pedig tőből levágni.

2llkedő 2012.01.10. 15:42:03

@Szumi: "hogy nem kell 110%-os kamattal IMF hitel?"

Ezt mellik népmesében olvastad?

És ezt:
"Nem teszik kifaszomnak, hogy nem lehet neki saját autópályaszakasza nálunk, aranyért per kilométer?"

A makói havasokban mennyiért építünk autópályát?

Lencsés lstván 2012.01.10. 18:36:19

@2llkedő: Hiányoztam te anonimusságban fetrengő?

@Lencsés István: Hazug anonim blog ahol a sok anonimusságban fetrengő fröcsög akiknek fáj az igaz!

Éljen ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK ÚR!

gareet 2012.01.10. 18:44:01

Éljen Lipót!!
Ja most látom a futkosót bezárták.

Lencsés István 2012.01.11. 09:33:32

@Lencsés lstván: Komolyan mondom találkozzunk , fizetek neked egy sört , hogy mindig megmondod helyettem a tutit , és hogy jó nagyokat röhögök rajtad , legyen ez az új évi ajándékom , csak nehogy megszokd ! :) ;) :D


süti beállítások módosítása