Hírek és kommentárjaink

Goldenblog-díj

goldenblog_szeles_1.png

Csatlakozz a Facebook-on

Utolsó kommentek

Hírmátrix

Megvan a radikális adócsökkentés forrása

2010.04.01. 08:03 - narancshéja

Címkék: gazdaság irónia

Orbán Viktor a Nemzeti Érzelmű Offshore Vállalkozók Kongresszusán bejelentette, hogy megtalálták az azonnali radikális adócsökkentés forrását. Íme:                  

                                                       

A Fidesz gazdaságpolitikai kabinetjének egyhangú iránymutatása alapján Orbán Viktor felcsúti kertjében elültetett pénz-fa szükségtelenné teszi, hogy a Fidesz megjelölje a radikális adócsökkentés forrásait. A fa éves szinten 2000 milliárd forintnak megfelelő dollárt terem - jelentette be a Fidesz elnöke.

Varga Mihály ismertette, hogy a Fidesz tervei szerint a fával korrigálni tudják az adóbevételek éven belüli ingadozását is. Így a későbbiekben elkerülhető lesz, hogy költségvetési hiány az év első hónapjaiban arányosan magasabb legyen.

Járai Zsigmond és Szapáry György elmondták, hogy a Fidesz a pénzfával egy nemzetközileg bevált megoldást alkalmaz. A szocialista kormányok téves gazdaságpolitikája csak dunántúli mandulafákkal kísérletezett, holott Szlovákiában már a Mohi atomerőmű egyik reaktorában is működik ilyen. 

Matolcsy György arról beszélt, hogy a pénzből az adócsökkentés mellett pénz juthat  más módon is a gazdaságélénkítésre, a "belső motorok beizzítására". (Több résztvevő megjegyezte, hogy Szíjjártó Péter kifejezetten lelkes volt a beszédnek a belső motorokra vonatkozó részénél.)

Demján Sándor a Nemzeti Érzelmű Offshore Vállalkozók elnöke elmondta, hogy már régóta számított rá, hogy a Fidesz ilyen komoly fordulatot hoz a gazdaságpolitikában. Azt még nem tudta megmondani, hogy hazahozza-e ciprusi cégét, de felajánlotta, hogy szívesen épít még egy Művészetek Palotáját. Ezt is "messze a piaci ár alatt építené" mindössze 97 milliárdért, amennyiben a szerződést újságírók nem akarják nyilvánosságra hozni.

A szervezet főtitkára, Vitézy Tamás bejelentette, hogy a gazdasági helyzet javulása ellenére is tartja vállalását, hogy fellendíti a BKV nosztalgia-villamos szolgáltatását. Kijelentette a Helyi Téma vidéki számaiban is hirdetési lehetőséget fog biztosíta közlekedési társaságnak.

Az Orbán Viktor külön meghívására jelenlévő Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke is tett felajánlást. A székelyudvarhelyi polgármester elmondta, az Erdély megsegítésére küldött segélyek továbbra is külön díjazás nélkül érkezhetnek magán-bankszámlájára.

A tervezett programban eredetileg szerepelt, Mikola István is. De a "Mi következik a győzelem után" című előadása végül egészségügyi okokból elmaradt

 

Amennyiben a bejegyzésben leírtak bármennyire is emlékeztetik a valóságra, az kizárólag a véletlen műve.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Fideszfigyelő-csoportjához a Facebook-on.

komment

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr611885846

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Adócsökkentés - lesz/nemlesz? 2010.04.20. 23:26:38

Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában november 10-én.A politikus akkor arra nem válaszolt, hogy hány százalékos lesz a ...

Trackback: Példátlan társadalmi szerződést kötöttek választóikkal a Civil Mozgalom és a Jobbik képviselőjelöltjei! 2010.04.02. 04:26:56

2010. március 28-án vasárnap, Fejér megyében Székesfehérvárott öt országgyűlési képviselőjelölt kötött polgárjogi szerződést Őfelségével, Magyar Néppel, Választópolgáraikkal, egyúttal a Magyar Szent Korona másolata előtt esküt tettek! A jelöltek Péter...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

likuzir 2010.04.01. 11:51:59

... és a felcsúti birtok alatt van elásva majdem 8 éve az az öntöttvas csavargyár, autógyár, vágóhíd, varroda, kutató-fejlesztő központ (stb) is, amit eddig titkoltak, és addig nem nyitnak ki, amíg a komcsik vannak hatalmon, mivel ott van 1.000.000 üres munkahely!

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.04.01. 20:23:51

nem penzfa kell ide hanem akasztofa

kuki123 2010.04.01. 20:25:25

"Nemzeti Érzelmű Offshore Vállalkozók Kongresszusán"
JUJ XD (széles csányi meg a haverok)

Pintért állítólag már hűtlek kezeléssel vádolják...

Balián 2010.04.01. 20:31:02

Ja jön a szép új világ!!!

Pszt! 2010.04.01. 20:35:32

Megmondhatná nekem a viktor, hogy minek nekem még egymillió munkahely, mikor már van egy, és néha az is sok!

Öreg Sam 2010.04.01. 20:50:35

Pintért ide belügyérnek!
Akkor majd rend lesz a fejekben is.
Miért gyanus nekem Rex Viktor,nem is tudom.
Talán azért,mert életében egyetlen pénzkereső állása/foglalkozása nem volt.
Anno nagy rajongója voltam egy sovány szakállas fiatal fickónak,aki nyilvánosan takarodásra szólitotta fel az oroszokat.
Próféta volt...
De egy elhizott(agyilag) próféta már csak röhelyes.

Öreg Sam 2010.04.01. 20:55:08

Ja,duplafenekű poén akart lenni...
Ha nem,hát nem.:)

jet set 2010.04.01. 21:16:04

@Pszt!: Remélem, azt is elveszted.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.01. 21:22:12

Egészségügy : Alanyi jogon járjon mindenkinek a mellplasztika.. Férfiaknak is.. Dagadjon a nemzeti érzelmektől az a kebel.. Fiatalosan, hetykén..

Nash vs. Keynes 2010.04.01. 21:27:03

tényleg vicces. Kár hogy a fa már rég kopasz., de a törzsét is felfűrészelték és eladták koporsónak.

iqlight (törölt) 2010.04.01. 21:41:47

Az a helyzet, hogy Fidesz - Mszp egykutya. Most majd a Fidesz lop. Feltételezem, hogy a blog enyhén baloldali érzülettel bír de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ne legyenek illúzióink. Nem hiszem, hogy bármelyikkel jól jár az ország. Igazából bárki jöhet nem lesz itt lófasz sem. Nagy ígéretek, meg radikalizmus, mutyi, korrupció. Valahogy túl kell élni.

stratez 2010.04.01. 21:43:31

Szánalmas, primitív és ostoba iromány, de jól reprezentálja a baloldal intellektuális színvonalát.

tcom 2010.04.01. 21:46:49

Kb. itt tart a Fidesz. Vagyis néhány látszatintézkedés várható (ingatlanadó eltörlése) és semmi különös. Nincs miből adót csökkenteni. Illetve lenne, de az fél Magyarország polgárainak érdekébe ütközne. És ugye a Fidesz csak olyat tervez, amit a néppel meg tud konzultálni. Pl. kíváncsi vagyok hogyan fogja megkonzultálni az 50000 közférából már rég óta feleslegesen élő, a Fidesz terveiben is elbocsájtásra szánt pógár esetét?
Ha adót szeretnének csökkenteni, az a szoci kiadások csökkentésével járhat csak. Vajon hogyan fogja ezt az érintettekkel ezt megkonzultálni Orbán? A nyugdíjasokkal, az egyetemistákkal, a kismamákkal, a segélyen élőkkel?
A saját csapdájába esett.
Nem hiába mondja Tóth W. A , hogy lesz itt még Orbáni öszödi beszéd. Hogy elb...., olyanokat ígértünk, amit mi sem hittünk el.
És Kövér Laci is kifecsegte, hogy bizony a következő ciklus a Fidesz utolsó esélye. Márpedig a csapda kész.
És ha még önmagukban le is tudnák majd csitítani a nyitott szájjal ingyen sültcsirkére váró tömeget, de ott lesz Gyurcsány és a Jobbik, akik naponta felemlegetik a 14. havi nyugdíjat, az adócsökkentést, a mezőgazdaság fellendítését, a családi adózást, az orvosoknak versenyképes bér, a falusi iskolák költségeinek átvállalása, ötszörös büdzsé a sportra, sportkórház, az állami cégek adósságainak kifizetése...

Egyben reménykedhetünk, hogy "egy dolog a kampány és más dolog a kormányzás".
Mindezek ellenére nevetséges lenne, ha nem a Fidesz kapná meg a lehetőséget. Én meg befogott orral figyelem majd a "népet".

Joseph Adama (törölt) 2010.04.01. 21:51:17

@tcom: Mert idáig az orrod hova dugtad?

tcom 2010.04.01. 21:59:57

@iqlight:

Igaz, és meg kell említeni, hogy a demokratikusan választott parlametáris demokráciának nincs alternatívája. A szélsőjobb féle anarchia, diktatúra soha sem vezetett jóhoz. A legutolsó Gyurcsány/Orbán is jobb mint a spontán anarchia.
Hogy politikusok többszörös bukás után, vagy felelőtlen, pazarló gazdaságpolitika gyakorlása után is visszakerülhetnek a hatalomba az a választópolgárok felelőssége. Az MSZP már megtanulta, vagy áprilisban realizálja. A Fidesz viszont még homokba dugja a fejét. Halálra ígéri magát. Választóinak nagy része nagy várakozással azt hiszik, hogy a jelenlegi kormány csak smucigságból, vagy saját magának teszi el a 100 milliárdokat és nem ad a népnek. Azt hiszik, hogy van valahol a sok pénz és majd jön Orbán és vissza ad mindent.
Ennek csak bukás lehet a vége. De nem örülök neki, mert utána azt hiszik a népek, hogy Jobbik majd vissza adja amit a Fidesz nem akar. Őrület!!!

tcom 2010.04.01. 22:03:22

@Joseph Adama:

Tudod befogom az orrom az nem felel meg az orr eldugásának. =;-)
Arra gondoltam, hogy büdös lesz a politika, unalmas lesz a görbelábú focistabohócot figyelni még a csapból is, de azért figyelem és lelkem mélyén reménykedem, hogy csináljon hasonlót az országunkkal, mint a Szlovákok. Csak az előélet alapján kevés rá az esély. Mert azt meg kell "konzultálni" a néppel.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.01. 22:05:34

@tcom: Idáig nem volt büdös? Ez a 8 év mi volt? Ne legyél már ilyen álszent...

Kivlov 2010.04.01. 22:09:02

"Azt hiszik, hogy van valahol a sok pénz..."

miért nincs? egy huszonXezer milliárdos ktg.vetésben bármikor lehet találni 1-2ezer milliárdot. csak akarni kell.
- első körben nem kéne osztogatni a segélyeket
- ingyen utazást azonnal eltörölni
- MÁV, BKV, Posta stb. átvilágítása, vízfej leépítése
- képviselőség - polgármesterség összeférhetetlensége
- parlament létszámának csökkentése
- korkedvezményes nyugdíjazás szigorítása
- minimálbéres vállalkozók átfogó APEH vizsgálata
etc.

csak ami így hirtelen eszembe jutott este 10 után...

nicknonick 2010.04.01. 22:11:58

@stratez:
+ 1 fő csatlakozik, s mélységesen egyetért.
Szánalmsa, primitív, és ostoba iromány, de jól reprezentálja a baloldal "intellektuális" színvonalát.

Néha gondolkodnotok is kellene, kivéve stratez-t, aki egy mondatban megfogalmazta a lényeget.

Frank'Leó 2010.04.01. 22:32:41

@nicknonick:
Igazad van, stratez nagy arc.

Akármelyik cikkhez képes, annak tartalmáról függetlenül - az általa használt - féltucat jelzőből egy magvas mondatot kanyarítani. (A készletből a most a "Szánalmsa, primitív, és ostoba" jelzők szolgálta az ellenfél intellektuális megsemmisítését.)

Ráadásul stratez kolléga "jól reprezentálja" a jobbos netbull-ok "intellektuális színvonalát".

Naki vagyok kerdojel 2010.04.01. 22:35:41

Szerintem a cikk csak a felelőtlen ígérgetésekre, a megváltóváró hangulatra akart rávilágítani egy kicsit abszurd módon. Nincs ezzel semmi baj, nyilván nem kell szó szerint érteni.
Remélem nem lesz igaza tcom-nak és az MSZP-ben lesz annyi tartás, hogy ne olyan ellenzéke legyen a Fidesznek, mint az volt neki. Ez az egyetlen esély arra, hogy a következő 4 évben az ország haladon előre.

Orbán meg kapja be a kutyámét a parlamentből kivonulós játéka miatt. Valamint Sólyom is tegyen így, amiért nem szólt rá, hogy kisfiam, ebből elég. Igaz, az ember a főnökének nem szívesen szól be...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.04.01. 22:45:43

wow! meglesz a pénz a 132. havi nyugdíjra

Joseph Adama (törölt) 2010.04.01. 22:45:43

@Frank'Leó: Igen, mindenki hülye, csak te vagy villamos.

tcom 2010.04.01. 22:51:26

@Kivlov:

Hát ezaz!
De ez munkanélküliséggel, érdeksérelmekkel jár. Van a Fidesznek egy nagyon erős háttere, az önkormányzatok. Ezek leépítése kiboríthatja a bilit.

Hoszon X ezer milliárd Ft-os költségvetés?
Most kb egy ezer milliárd hiányzik évente. Aztán még egy ezer hiányzik az eladósodott önkormányzatok, állami vállalatok, egészségügy stb költségvetésében, aztán 1000 milliárd hiányzik a gazdaságból, aztán ezer milliárd hiányzik ...
És ezek évről évre újra jelentkeznek.

Orbánnak nem hogy osztogatásra lesz lehetősége, hanem sürgősen még megszorítania kell, ha nem akar még egy 2006-os csődközeli helyzetet, nagyarányú ,megszorítást. A gázár emelése 10%-al smafu. 50%-os kellene! Érdekles, hogy szapulják a mostani kormányt ezért. És mit fognak tenni, ha nővekszik a gáz piaci ára, és/vagy gyengül a forint. A különbözetet ki fizeti ki?
a. IMF (nem nagyon akarják)
b, adófizetők (én fával fűtök, nincs közöm a gázhoz)
c, a következő válságkor mindenki
d, aki megveszi a gázt

A bosszantó az egészben, hogy simán megtehették volna, hogy azt mondják, emberek ezek itt 8 év alatt eltékozolták a jövőt, de mi (Fidesz) kérünk 4 év haladékot és türelmet, hogy rendbetegyük a gazdaságot, hogy megszüntessük a pazarlást és a továbbiakban nem kívánunk felelőtlenül ígérgetni. Simán így is megnyernék a választást. És nem kellene magyarázkodniuk az ígéretekkel teljesen ellentétes megszorítások miatt.

tcom 2010.04.01. 22:57:39

A nyugdíjasoknak igen is ki kell mondani, hogy az a helyes, ha a gazdaság növekedésével/csökkenésével arányában részesülhetnek. Mert ha nem azt támogatja a gazdaságpolitika, aki megtermeli a nyugdíjakra valót, akkor nem lesz mit kifizetni. Az MSZP-nek köszönhetően ma a költségvetésből arányaiban többet fizetnek a nyugdíjakra ki, mint 2006-ban. Hova vezet ez?
Miért kell megvárni, hogy egy csőd után a nyugdíjak a felét érjék? A környező prosperáló országokban nem fordul elő, hogy 150 ezer Ft-os átlagbér mellé 90 ezer Ft-os nyugdíjak állnak. Az arányok brutálisak. A halálra dicsért Szlovákiában, Romániában fele sem az átlagnyugdíj a fizetéseknek.
Ezt kellene Orbánnak lekonzultálnia! De most nagyon jól jön neki is a nyugdíjasok tömege.

tcom 2010.04.01. 23:04:46

@tcom:

A csontvázak a szekrényben nagyon jól hangzanak. De ők is tudják, a csontvázjéghegy nagy része pontosan látható. És azt sem fogja tolerálni a "nép", hogy a csontvázak miatt elmarad a kánaán. Erről korábban nem volt szó! A 13. havi nyugdíj vissza adásakor nem hangzott el a "ha csontvázak lesznek, akkor sajnos elmarad". Mert, akkor minek változtatni ha úgyse kapjuk vissza a 13. havit? Nézni Orbánt (csuhások térdre!) minden vasárnapi szentmisén?

indapass90210 2010.04.01. 23:09:48

@version: ne szórjuk a pénzt feleslegesen, ott vannak a már kész lámpaoszlopok!

Jim Raynor 2010.04.01. 23:10:21

komcsikáim, pont TI dumáltok az offshore-ról? mikor a pénzügyminisztereteknek Offshore Péter a gúnyneve? LOL

Frank'Leó 2010.04.01. 23:12:52

@tcom: Az idei költségvetésről az ÁSZ is annyit írt, hogy kb. 170 milliárd Ft bizonytalan. Ugyanakkor a költségvetési tartalékokban ennél több van. Ha tehát minden rosszul alakulna, ami bizonytalannal látszik, még mindig tartható a köéltségvetés.
Csak ne költse el az új kormány a tartalékokat.

@Joseph Adama: Megtisztelő, amit szerénységemről írsz, de túlzol.
Van itt számos ember, aki hatnál több jelzőt tud, és nemcsak hatot használ. Sőt több embertől gondolatot is olvastam. ... Fájdalom, nem volt ezek között stratez barátod.

tcom 2010.04.01. 23:39:57

@Frank'Leó:

A baj, hogy a költségvetés 4%-os deficitje nem üdvözölendő. És akkor főleg nem ha az éveken, évtizedeken át görgetjük. Az így keletkezett görgetett adósságot ki kell fizetni. Ha apránként is, de pont a fellendüléstől veszi el. A Görögök éppen azért szenvednek, mert nem fogják tudni kifizetni a következő lejárt hitel részletét az IMF-nek.
Nálunk a 4% deficit kb 1000 milliárd!!!!
Ha 20 évig 4 % többlettel rendelkezne a költségvetés, akkor talán 0-ra kerülnénk.

Alpha centauri (törölt) 2010.04.01. 23:44:58

Fidesznyikek könyőtgöm ti inkább ne komcsizzatok.

Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök, 2001-ben Ő írta alá a „tőke szabad áramlása” törvényt – mely eladhatóvá teszi a magyar földet! A titokzatos Bilderberg-csoport tagja!
Pintér Sándor - MSZMP titkár (azóta maffiafőnök, cégei eljárás alatt vannak)
lt

Netuddki. 2010.04.01. 23:51:53

Tévecc! Nem fog itt a fidesz semekkora adót csökkenteni. ők se látnak annál tovább, hogy ha kevesebb lesz az adó akkor nem lehet annyit lopni belőle.
Itt csak akkor lesz adócsökkentés, amikor azok akik most ezt az egész kuplerájt finanszírozzák azt mondják elég volt. Szerintem az sincs már messze.

balambher 2010.04.01. 23:54:59

@Alpha centauri:

mondok jobbat, a jogerősen elítéltek listája

Malinák Árpád Fidesz, Kunszentmiklós - rágalmazás, sajtórendészeti vétség, vesztegetés, csalás, magán- és közokirat-hamisítás, KISKORÚAK MEGRONTÁSA; 4 év 2 hónap.

Vida Károly Fidesz, Baktalórántháza - hűtlen kezelés, csalás, okirat hamisítás, sikkasztás; 6 év.

Nagy Lajos Fidesz, Baktalórántháza - hűtlen kezelés, csalás, okirat hamisítás, sikkasztás; 5 év.

Várhegyi Attila Fidesz, Szolnok - folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés; CSAK 388 MILLIÓ: egy év felfüggesztve.

Gergely Zsolt Fidesz, BAZ megye - a hivatali vesztegetés; vádemelés.

Bereznai Csaba Fidesz, Tatabánya - sikkasztás; vádemelés.

Fenyves Péter Fidesz, Mór - nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés; vádemelés.

Szent-Iványi Géza Fidesz, Fót - 72 rendbeli törvénysértés, csalás; polgármesteri tisztség megszüntetése, 400 napi elzárásnak megfelelő pénzbüntetés.

Sásdi András Fidesz, Debrecen - jelentős kárt okozó csalás; 144 ezer forint pénzbüntetés.

Virág László Fidesz, Debrecen - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás; 1 év 6 hónap felfüggesztve.

Sümeghy Csaba Fidesz, országgyűlési képviselő - csődbűntett, közokirat-hamisítás; bíróság előtt.

Czaun János Fidesz, Veszprém - hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás; vádemelés.

Varga Tamás, Fidesz - orgazdaság két és fél év; csempészés két és fél év.

Schneider Mihály Fidesz, Budapest V. kerület - súlyos testi sértés, négy hónap felfüggesztve

tcom 2010.04.01. 23:57:57

@Alpha centauri:

Ezt én akartam!=;-)

Kihagytad Szájer Józsefet, aki kivételes érzékkel 1989-ban lépett be az MSZMP-be.
Vagy Orbán Apucit, a bánya párttitkárt.
Vagy kihagytad a legnagyobb neveket:

Szűrös/Pozsgay MSZMP KB.
Szita Károly III/III.

De meddig folytassuk?

tcom 2010.04.02. 00:02:09

@balambher:

Legyünk őszinték, az MSZP/SZDSZ galeriből is lehetne egy kis bűnlajstromot készíteni. Igaz, az első elítélt kormánytagok Orbán államtitkárai voltak Várhegyi és Szabadi.

Azon csodálkozom, hogy tömegek felejtik el 98-2002-es időszakot. Az is igaz, hogy Gyurcsányok sokkal nagyobb tétbe játszottak, de hogy Orbán slepje makulátlan, és majd ezek nem fognak lopni... gyermeki naivság.

tcom 2010.04.02. 00:04:03

Raynor elhallgatott. Nem komcsizik már. =,-)
Lehet, hogy most tudta meg az ötös lottó eheti főnyereményét? =;-)

Frank'Leó 2010.04.02. 00:37:56

@tcom: Igazad van, ez a 4% hiány csak most, válság idején számít jó teljesítménynek, amikor zuhannak vissza az állami bevételek. A következő években le kellene vinni ... mondjuk 0%-ra, amit írsz, és húsz év múlva rendben leszünk.

Egyébként ez a 4% hiány arra jó, hogy ne nőjön tovább az államadósság (ami a GDP kb. 80%-a, az idei 5% infláció tehát elvisz belőle 4%-ot. Hozzájön az idei 4% hiány, szóval: pénz az ablakban).

Frank'Leó 2010.04.02. 00:45:49

@tcom: Szerencsés esetben az az MSZP/SZDSZ gátlástalanjait tényleg sorra veszik, és annyit kapnak, amennyi jár (nem többet, mint Zuschlag esetében, és nem kevesebbet, mint Várhelyi esetében).

Jót tennének ezzel az országnak, hogy a politikában sem lehet következmények nélkül.

Még jobbat tennének a baloldalnak, ha az a sok hatalomba kövesedett, üzletelő politikus eltűnne.

És a legjobb persze egy normális pártfinanszírozási törvény lenne, de fájdalom, decemberben a civilekkel egyeztetett tervezetet épp a Fidesz kaszálta el.

Fantómas 2010.04.02. 00:58:56

@stratez: A jobboldal szellemi színvonalát meg a Kurucinfó képviseli leghitelesebben. És ne felejtsük el hogy a Jobbik meg az összes senkiházi gárdista-faszista Orbán kabátújjából bújt elő, ő bábáskodott létrejötükkor, polgári körözött jelenlegi vezérükkel (tényleg, mi van a Polgári Körökkel?), egyengette útjukat amíg el nem szemtelenedtek teljesen. Kellettek mert olyanokat mondhattak amiket Orbán nem mondhatott ki, ha meg akarta tartani a közép szavazóit. A terv bejött, a szavazók maradtak, majdnem a puccs is bejött 2006-ban, de mostmár a Jobbik teher a Fidesznek és Orbánnak is, és ismerve ezeknek az ambíciózus vidéki "fiatal demokratáknak" az eszközeit, kemény idők várnak a radikális jobboldalra is..

RustySpoon (törölt) 2010.04.02. 01:11:36

látom megint tele vagyunk adószakértőkkel.. tök gáz az írás, a blogról nem is beszélve.. :S

Zsola777 2010.04.02. 01:22:40

Rég nevettem ilyen jót, főleg a Nemzeti Érzelmű Offshore Vállalkozók elnökén :D
Gratula!

gramercy 2010.04.02. 01:33:39

ha megint ezt a belso keresletes fassagot fogjak eroltetni az export helyett, akkor megette a fene

megtakaritas!!! tortenelmileg csak azokban az orszagokban szelesedett es gazdagodott a kozeposztaly, ahol tartosan, evtizedekig pozitiv (volt) a lakossag megtakaritasi rataja (nemetorszag, japan, kore, kina mostansag)

es export

ehhez kepest dolt korlatozas nelkul a kedvezmenyes lakashitel, kitalaltak a diakok eladositasat a diakhitellel es a minimalber termelekenysegtol teljesen elrugaszkodott populista emelesevel megszuntettek a fel konnyuipart (pl. a textilipart)

hajra magyarorszag mi?...

(nem fogok az mszp-re szavazni)

senor calavera 2010.04.02. 03:59:53

Balambher, alfa centauri, tcom és a többiek! A pénzfa létezik. És az elásott gyárak is. Benned, bennetek, bennünk. Ha radikális változást akarsz, akkor segíts FELÉPÍTENI AZ ORSZÁGOT! Itt az idő - összefogni. Ugyanis azt csak együtt lehet.

senor calavera 2010.04.02. 04:00:58

Balambher, alfa centauri, tcom és a többiek! A pénzfa létezik. És az elásott gyárak is. Benned, bennetek, bennünk. Ha radikális változást akarsz, akkor segíts FELÉPÍTENI AZ ORSZÁGOT! Itt az idő - összefogni. Ugyanis azt csak együtt lehet.

senor calavera 2010.04.02. 04:03:20

Balambher, alfa centauri, tcom és a többiek! A pénzfa létezik. És az elásott gyárak is. Benned, bennetek, bennünk. Ha radikális változást akarsz, akkor segíts FELÉPÍTENI AZ ORSZÁGOT! Itt az idő - összefogni. Ugyanis azt csak együtt lehet.

senor calavera 2010.04.02. 04:06:04

Balambher, alfa centauri, tcom és a többiek! A pénzfa létezik. És az elásott gyárak is. Benned, bennetek, bennünk. Ha radikális változást akarsz, akkor segíts FELÉPÍTENI AZ ORSZÁGOT! Itt az idő - összefogni. Ugyanis azt csak együtt lehet.

meis (törölt) 2010.04.02. 06:59:13

szánalmas ez a kiszes blog. figyeld inkább, hogy mit művelnek a komcsi kiszesek a kedvenc helyeddel, a nép vagyonával, az úttörőtáborral :)

meis (törölt) 2010.04.02. 07:02:32

@Fantómas: "A jobboldal szellemi színvonalát meg a Kurucinfó képviseli leghitelesebben. "

ja, a baloldalét meg a Maunika show.
És stílszerűen pont akkor szűnik meg, amikor eltakarodik a balos tolvaj-machine : )

egyittlakó (törölt) 2010.04.02. 07:17:02

de hülyék vagytok, ez április elsejei téma

hááááát 2010.04.02. 07:45:43

"Amennyiben a bejegyzésben leírtak bármennyire is emlékeztetik a valóságra, az kizárólag a véletlen műve"

:)))))))))))))))

Erdőtársulás 2010.04.02. 08:59:32

Ezt az adócsökkentés dolgot már nem kellene erőltetni. Ma már a Fidesz nem beszél róla, senki sem említi, csak a gazdasági szaksajtó (véleményezés, jegyzet szintjén) és a baloldali fórumozók. Ha majd az egész baloldal azt fogja skandálni, hogy hol az ígért adócsökkentés, akkor arra az lesz a válasz, hogy tetszettek volna nem csődbe vinni az országot. De nem is a válasz a lényeg, hanem az, hogy ez nem fér össze az etatista szemlélettel, amit a Fidesz vall. Az állami újraelosztás fokozásában érdekelt jobboldali párt ezzel a manőverrel rázza le az adócsökkentés soha komolyan nem gondolt ötletét. Mert ugye amit az MSZP mond, az jó nem lehet. Tehát ha az MSZP veszi a lapot, és szajkózni kezdi, akkor a Fideszes választóbirkák szemében onnantól adócsökkentés = rossz. Zseniális.

Ebzon 2010.04.02. 09:05:48

meis
bazd jééézusom a maunika show koedukált volt ???

komcsiznak, de ott ülnek köztük, hogy nem ég a pofátok ??:D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.02. 09:25:51

Erőltetett, lapos, még ápr. 1-hez is méltatlanul humortalan poszt

Samuzia 2010.04.02. 09:26:06

@tcom:
Te olvastad a programot, mert én nem.

Samuzia 2010.04.02. 09:29:19

@tcom: Talán azért mert sok embernek könnyebb volt, ha hiszed ha nem. Az MSZP már akkor is csak a médiának köszönhette a győzelmét.

Samuzia 2010.04.02. 09:30:45

@tcom:
Az MSZP- ben meg mindenki tag volt kivéve akik jó érzékkel most lettek, mert apuci már nem párttitkár...

meis (törölt) 2010.04.02. 09:32:06

sajnos mo.-n még mindig "ül" a komcsizás

Samuzia 2010.04.02. 09:34:43

@Alpha centauri:
Nem gondolod, hogy vége lehetne a tovább dübörög a hazugság kampánynak, a felsoroltak nagy része csúsztatás és hazugság, amit egy másik indexes cikkben már cáfoltak.

Ajtony 2010.04.02. 09:49:19

Tisztelt baloldaliak!
Tetszettek volna tisztességesnek lenni
Akkor ma nem állna így az ország, és nem kellene rettegnetek a:
fidesztől, jobbiktól, kurva nagy zakótól, hamis kutyáktól, ügyészektől, rendőröktől, stb

Samuzia 2010.04.02. 09:50:09

@Ebzon: Épp keresem, mert au én fejem sem káptalan.

Ajtony 2010.04.02. 09:56:09

@Zsola777:
A választáson igennel voksolt - oszkó, gyurcsány, bajnai, simor - mint a nemzeti offshore vállalkozók vezetősége
Mellesleg Demján is menjen a pi.....ba
Amíg lóvét szimatolt a kormányzati negyed simliben, nem volt ellenzéki

bgp 2010.04.02. 09:56:24

@Kivlov: vizfej leépítésével még több munkanélküli lesz. Főnök meg titkárnője mind mehet az állásközvetítőbe.

ajtony: sajna, a politikusok mind egyformák. És a választópolgárok se tisztesség szerint szavaznak.

Samuzia 2010.04.02. 09:57:45

Mikola István - Hazafias Népfront, elnök - nem volt az elnöke.
Fónagy János - MSZMP tag - nem volt Fidesz tag.
Vonza András - MSZMP tag - nem volt Fidesz tag.
Varga Mihály - KISZ titkár - nem volt KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár - nem volt KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért. -
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár - sehol nem volt KISZ titkár, még talán tag sem!!
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa - nem volt KISZ titkár, az intézetnek pedig külsős munkatársa volt. Valahol talán kellett mégiscsak dolgozni nem?
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök - sem MSZMP tag nem volt, sem ügynök nem volt!
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök - nem volt Fidesz tag, nem volt ügynök!
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök - nem volt ügynök!
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag - nem volt Fidesz tag
Chikán Attila - MSZMP tag - nem volt Fidesz tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár - nem volt titkár!

Ligetvári Ferencet ismerem tanított. Ő volt az egyetlen miniszter akire a szakma is örömmel látott.

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:OlFtxxq2tlgJ:hetivalasz.rcom.hu/jegyzet/ha-nem-lepsz-be-a-partba-kapta-a-figyelmeztetest-26197/%3Forderby%3Dcsokkeno%26numPerpage%3D20%26hozzaszolas_oldal%3D1+Mikola+Istv%C3%A1n+-+Hazafias+N%C3%A9pfront,+eln%C3%B6k+F%C3%B3nagy+J%C3%A1nos+-+MSZMP+tag+Varga+Mih%C3%A1ly+-+KISZ+titk%C3%A1r+Deutsch+Tam%C3%A1s+-+KISZ+titk%C3%A1r+Orb%C3%A1n+Viktor%3B+-+Gimn%C3%A1ziumi,+majd+egyetemi+KISZ+titk%C3%A1r+K%C3%B6v%C3%A9r+L%C3%A1szl%C3%B3+-+KISZ+titk%C3%A1r,+%C3%A9s+Magyar+Szocialista+Munk%C3%A1sp%C3%A1rt+K%C3%B6zponti+Bizotts%C3%A1ga&cd=49&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

Igaz nem indexes, hanem hozzászólás.

Grenadir11 2010.04.02. 10:25:12

@Kivlov: Ezek az intézkedések a Fidesz baráti kör érdekeit erősen sértené, ezért egészen biztos, hogy ezekből semmi sem valósul meg.

Ebzon 2010.04.02. 10:51:14

Hát kösz, itt mindenki csak hiteleseket állít...

Erdőtársulás 2010.04.02. 11:27:26

@Samuzia: "Mikola István - Hazafias Népfront, elnök - nem volt az elnöke." Ez csak egy. Tényleg nem volt elnöke. Mert alelnöke volt. :-D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.21. 15:36:22

@Kivlov:
nem ezek valtottak ki a beszar fejhangon torteno "nemzethalal!" kifejezes sikongatasat mindenfele a most kormanyra keszulo ellenzekbol?


süti beállítások módosítása